Délmagyarország, 1951. július (7. évfolyam, 151-176. szám)
1951-07-13 / 161. szám
PÉNTEK, 1951 JUI.IL'S IS. „Valamennyi ország népe gyűlöli a háborút és szenvedélyesen kívánja a békét" Elhangzottak az első felszólalások a koreai fegyverszüneti tárgyaláson Peking, (TASzSz.) Az Uj Kina Hírügynökség különtudósí lójának a koreai néphadsereg főhadiszállásáról és a kínai önkéntesek parancsnokságától szerzett értesülései sze. rinl a fegyverszüneti tárgyalásokat folytató megbízottak első ülése július 10-én kezdődölt Keszonban. helyi időszámítás szerint reggel 10 órakor; Nam Ir Vezérezredes, a koreai néphadsereg főhadiszállásának főmegbízottja rövid felszólalásában megvilágította, hogy a kínai és n koreai nép milyen elvi álláspontra helyezikedik a koreai fegyverszünetre vonatkozó tárgyalásokkal kapcsolatban. Nam Tr vezérezredes ezt mondotta: „Ridgway tábornok, az ENSz fegyveres -erőinek főparancsnoka június 30-án kijelentette, hogy kész tárgyalásokat folytatni a #„Tiizet «»Untess"-röl és a fegyverszünetről Főparancsnokom, Kim Ir Szen és Peng Teh Huai, a kínai önkénlesek parancsnoka, a koreai nép és kínai nép, valamint a világ minden népe reményeinek és óhajainak megfelelően hozzájárult a Ridgway tábornokkal folytatandó megbeszélésekhez és a koreai "néphadsereg képviselője minőségében engem küldött ezekre a megbeszélésekre. A koreai népnek mindig az volt és most is az a véleménye, hogy a koreai háborút a legrövidebb időn belül be kell fejezni. Ezért lelkesen üdvözölte Maiik elvlárs, a Szov. jetunió ENSz-beli képviselőjének június 23-i javaslatát? hogy mindkét hadviselő fél kezdjen tárgyalásokat a „Tüzet sziintess"-ről és a fegyverszünetről, továbbá, hogy mindkét fél vonja vissza csapatait a 38, szélességi fokról. A mi véleményünk szerint ahhoz, hogy a koreai háborúnak véget vethessünk, meg kell oldani olyan fontos problémákat, mint a „Tüzet szüntess" és mindkét fél cs|patainak visszavonása a 38. szélességi fokról, amely alapvető feltétele a koreai hadműveletek megszüntetésének és a külföldi csapatok kivonásának, annak biztosítására, hogy a háború ne lángoljon fel ismét Koreában. Ezért a koreai néphadsereg nevében a követ•kezö javaslatokat terjesztem elő: 1 Kölcsönös megegyezés alapJ-* ján mindkét fél egyidejűleg parancsot ad mindenféle ellenséges hadmüvelet megszüntetésére, mindkél fél hadserege megszünteti a bombázást, blokádot és a felderítő tevékenységet a másik féllel szemben, mindegyik fél flottája megszünteti a bombázást, bldkúdot és a felderítő tevékenységet a másik féllel szemben. Világos, hogy a két fél közti tűzszünet nemcsak csökkenti az emberveszteséget és az anyagi karóikat, hanem egyúttal első lépés lenne a koreai háború tüzének kioltása feté. O A 38. szélességi fokot katonai demarkációs vonalnak kell nyilvánítani, amelytől mindkét fél egyidejűleg 10 kilométerre vonja vissza fegyveres erőit. Ezt megállapított határidőn belül kell végrehajtani. A mindkét fél állal kiürített övezetek demilitarizált övezeteknek nyilvanítandókamelyekben egyik fé! sem rendelkezhet fegyveres erőkkel és nem folytathat semmiféle hadműveletet. A fenti övezetek polgári közigazgatását vissza kell állítani olyan formában, amilyen formában az 1950 .június 25-én működött, ugyanakkor pedig haladéktalanul tárgyalásokat kell kezdeni a hadifoglyok kicseréléséről, hogy a különféle országok hadifoglyai gyorsan hazatérhessenek és visszatérhessenek családjoghoz. O Valamennyi külföldi csa"* patot a legrövidebb Időn heliil ki kell vonni. A küíföldi csapatok kivonásával a "koreai háború megszüntetése és a koreai kérdés békés szabályozása alapjában véve biztosítva lesz. A koreai, kínul, a szovjet nép és a világ valamennyi békeszerető népe, köztük az amerikai és angol nép Is — sürgősen követelt, hogy minél hamarabb vessenek végei a koréul háborúnak és a korral kérdést békésen szabályozzák. Remélem, hogy a megbeszélések során megegyezésre Juthatunk, hogy elegei tegyünk a széles néptömegek követelésének. Ten Hua tábornok, a kinai népi önkéntesek képviselője felszólalásában támogatta Nam Ír vezérezredes által mondottakat: „Peng Teh Huai tábornokna'k, azoknak a kinat népi önkéntesek parancsnokának megbízásából jöttem erre az értekezletre, okik a koreai hadseregnek segítséget nyújtva harcolnak Koreabap. A koreai néphadsereg képviselőivel együtt Ridgway tábornoknak, az Egyesült Nemzetek fegyveres erői főparancsnokának képviselőivel igazságos és elfogadható alapon meg fogjuk tárgyalni a „Tüze! szüntess", továbbá a fegyverszünet kérdését és más, Koreával kapcsolatos kérdéseket. Véleményem szerint e kérdések szabályozása fontos lépés a koreai kérdés hékcs szabályozása felé. A kínai és koreai nép érdekei teljesen nzonosak. A koreai háború megszüntetését és a koreai kérdés békés szabályozását a kínai nép szintén következetesen követeli és állandóan e cél felé törekszik. A koreai néphadseregnek segítséget nyújtó kínai önkéntesek célja, hogy a béke- helyreálljon Koreában és Kína biztonsága biztosítva legyen. fj Ezért, aniiíkor a szovjet kormány következetes álláspontja alapján — amely álláspont a koreai kérdés békés úton történő rendezésére irányul —, Malik, a Szovjetunió ENSz-beli képviselője javasolta, hogy mindkét Koreában harcoló fél kezdjen megbeszéléseket a „Tüzet «züntess"-ről és a fegyverszünetről, továbbá, hogy mindlkét fél vonja vissza csapatait a 38. szélességi fokról — ez a javaslat nyomban meleg támogatásra talált a kínai népnél és a kínai kormánynál. A „Tüzet szüntess" mindkét Koreában harcoló fél részéről, továbbá a 38. szélességi fok katonai demarkációs vonallá nyilvánítása és az összes külföldi csapatok kivonása kinai népe megfelel a koreai és a nép és a világ minden óhajának és követeléseinek. Véleményünk szerint a koreai nép hadsereg képviselője által előterjeszted három javaslat tartalmazza a szükséges elöf el lételeket és alapot a koreai háború megszűntelésére és a koreai kérdés békés szabályozására. A kínai népi önkéntesek teljes mértékben támogatják ezeket a javaslatokat és azt tartják, hogv e javaslatoknak kell kiinduló pontul szolgálniuk a tárgyalások szántára. Valamennyi ország népei gyűlölik a háborút és szenvedélyesen kívánják a békét. Reméljük, hogy sikeresen megoldhatjuk a koreat háború megszüntetésének feladatát." Fegyverszüneti tárgyalások visszhangja Olaszországban Róma, (TASzSz). A római városi képviselőtestület határozatot hozott, amelyben kifejezte azt a kívánságát, hogy a koreai hadműveletek beszüntetésére vonattkozó tárgyalások nyissák meg az általános béke megszilárdítása felé vezető útat. A nemrégiben megválasztott velencei városi képviselőtestület — az ellenzéki tanácsosok javaslatára — egyhangúlag békevédelmi határozatot fogadott el. Hasonló határozatokat fogadtak el egyhangúlag az utóbbi napokban a nápolyi, firenzei és bari városi képviselőtestületek, amelyekben a keresztény demokraták vannak többségben. A Tito-határ szomszédságában példamutatóan végzik a nyári mezőgazdasági munkákat DESZK KÖZSÉG DOLGOZD PARASZTJAI Községünkben már teljes lendülettel megindult a cséplés. Dolgozó parasztjaink szorgalmasan végzik a behordásl, hogy ne hátráltassák a cséplési munkálatokat. Községünk lakossága lelkesen igyekszik teljesíteni a kenyércsata mos tani jelszavát; ,,A cséplőgéptől a raktárba." Simon Szilveszter tszcs-tag és Mezei Sándoa dolgozó paraszt például a cséplőgéptől egyenesen a földművesszövetkezet raktárába szállította a gabonát. begyűjtési kötelezettségüknek 100 százalékban eleget tettek. így harcolnak, itt, közvetlenül Tito szomszédságában a békéért. De nem feledkeznek meg dolgozó parasztjaink a tojás- és baromfibeadási kötelezettségükről sem. Berecz Mátyás és özv. Fránvó Andrásné ezévi tojás- és baromfibeadási kölelezellségüknek 100 százalékban eleget tettek már. Az aratással és a csépléssel egyidőben, dolgozó paraszlságunknuk nem szabad megfeledkeznie a növényápolásról és a másodnövények idejében való elveléséről sem. Községünk dolgozó parasztsága nem is feledkezik meg erről. Példái mutattak ezekben a munkákban Vukoszávlyev Nemanyit és Gárgván Imre tanácstagok, akik már befejezték a másodnövények elvelését, ugyanakkor nedig a növényáaolási munkákról seni feledkeznek meg. Népnevelő munkájukat most már valóban jól végeaBetik, mert nemcsak beszélnek a jó munkáról, hanem maguk is .példamutatóan dolgoznak. Kovára Ilona. Deszk Elítéllek a Bulgáriában leleplezett tiloista-szabotöröket A koreai néphadsereg főparancsnokságának hadijelentése Phenjan, (TASzSz.) A Koreai Népi -Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága egységei, szoros együttműködésben a kínai önkénteseikkel, valamennyi arcvonalon továbbra is helyi jelenközli, hogy a koreai néphadsereg tőségfl harcokat vívnak. Szófia, (BTA.) Szófiában szerdán a teljes nyilvánosság előtt titoista kémek és szabotőrök perét • tárgyalták. Elsőnek Pasu Kucsukov és öt társa perét tárgyalták. A vádlottak a népi hatalom ellenségei. Valamenvnyien a Jugoszláviával határos Vidin körzetében lévő falvak laikosai. A vádlottak 1951 márciusában átlépték a bolgár-jugoszl&v határt. Zajecsar és Nis városokban az UDB emberei kikérdezték őket. Különböző katonai, politikai és gazdasági jellegű tájékoztatásokat akartak kapni tőlük a bolgár határőrségre, a határon lévő csapatok helyzetére? vezetőik nevére, más bolgár fegyveres erők helyzetére, a repülőtereikre, a bolgár hadsereg felszerelésére vonatkozólag, felvilágosításokat kívántak a jugoszláv határon lévő falvakról és körzetekről. PÁRTÉLET A tag- és tagjelöltfelvétel feladataival ismerkedtek meg Szeged párt funkcionáriusai Kovács István elvtárs előadásából Szeged pártiunk oionáriusainak nagy érdeklődése mellett tartotta meg Szegeden, a Párloktatás Házában Kovács István elvtárs, a Nagybudapesti Pártbizottság szervező titkára „Tag- és tagjelöltfelvétel" című előadását. Előadása bevezető részében kifej, tette, hogy milyen nagyjelentőségű a tag- és tagjelöltfelvétel Pártunk állandó megerősítésében. Pártunk JI. Kongresszusán Rákosi elvtárs is megemlítette ezt beszámolójában, amikor rámutatott arra, hogy népköztársaságunk minden eddigi sikereinek megteremtője nagy Pártunk volt s a további sikereink, a kon gressausl határozatok megvalósítása, felemelt ötéves tervünk sikeres végrehajtása is attól függ, hogyan tudjuk Pártunkat a jövőben állandóan tovább erősíteni. A tag. és tagjelöltfe'.vétel fontosságára, annak hiányosságaira is rámutatott beszámolójában Rákosi elvtárs. Mindezek ellenére azonban alig történt e téren mindeddig változás — -Pártunk élcsapatjellegét a tag- és tagjelöltfelvétcl munkájával úgy biztosítjuk, ha szem előtt tartjuk, hogy a munkásság, a dolgozta parasztság és az értelmiség legjobbjait vegyük fel tagjelö'l jelnk sorába. Etekintetbcn eddig minden figyelmet a szocialista szektorra fektettünk s az egyénileg dolgozó parasztok ritérl aránylag igen kevesen foglalnak helyet Pártunkban. Szegoden például a kongresszust követő három hónap folyamán mindössze 7 egyénileg dolgozó pa. raszt került be Pártunkba. A Párt szociális összetétele megjavításának kérdéséről a többi között a következőket mondotta: — 1946—47-iben — mondotta — a Szociáldemokrata Párttal való versengésünkben sok kispo'gári elem került be Pártunkba. A két 1948—49.ben végrehajtott felülvizsgálat, azonban még így is szUbség van Pártunk szociális összetételének továbhű megjavítására. Pártunkban jelenleg a munkásság 56.10 százalék, a dolgozó parasztság 15.4 százalék, a többi pedig az alkalmazottak közül és egyéb rétegekből adódik. A kispolgárság tehát meglehetős nagy számát teszi ki Pártunk tagjainak. A kispolgárság, mint tudjuk, ingadozó. Éppen ezért van szükség arra, hogy a tag- és tag jelöltfrlvételnél az eddigieknél nagyobb gondot fordítsunk a munkások, dolgozó parasztok és néphez hű értelmiség felvételére. , A tag- és tagjelölifelvélelnél mutatkozó hibákra jellemző példaként mutatott rá Kovács elvtárs a Szegedi Ruhagyárban a közelmúlt, ban előfordult egyik esetre. A Ruhagyár pártszervezete a tagjelöltek soraiba felvett egy volt önálló varrónőt, akinek apja csendőr, férje pedig rendőr volt a Horthy-rendszer idején. Ezután rámutatott Kovács elvtárs arra, hogy milyen szerepet tölt be a tag- és tagjelöltfelvétel a Párt és a tömegek kapcsolatának fenntartásában és kimélyítésében A Párt agitációkkal, gyűlésekkel, a sajtó útján és a tömegszervezetek munkájával tartja fenn a kapcsolatot a pártonkívüli tömegekkel. Lenin és Sztálin elvtársak megállapították. hogy Pártunk csak úgy vezetheti az egész dolgozó népet, ha állandó szerves kapcsolatokat tart fenn vele. A tag- és tagjelöltfelvétel kérdése tehát nem egyszerű gyakorlati kérdés, hanem ' elvi kérdés is. Komoly hiányosságként jelölte meg Kovács eilvtárs. hogy egyes nártszervezeleki, különösen pedig a Viharsarok vármegyéinek pártszervezetei beleestek abba a hibába. hogy úgy látták, már nincs kit párt egyesülése után ezek az ele- felvenni a Pártba. Azt is hangozni ek még jobban megrontották Pár. tunk szociális összetételét. Bizonyos fokig javított a helyzeten az tatták azok felé. akik most akarnak belépni, hogy miért nem jötsen helyleien. A Párt élő szervezet, amely állandóan fejlődik a állandóan felfrissül a pártonkívüli dolgozók hatalmas táborából. Szegeden bizonyos értelmiségellenes, pedagógusellenes hangulat ia fellépett. Ez is nagyon helytelen, mert az értelmiség is fejlődik, az értelmiséget is magával ragadja az az építő lendület, amely hazánkban a szocializmus kialakításában mutat, kőzik. Ezek ellen a felfogások ellen tehát kemény kézzel kell fel. lépni. Adatokkal bizonyította Kovács elvtárs, hogy a pártszervezetek többsége kampányszerűen végal a tag és tagjelöltfelvétel munkáját. A tervszerű munka ezen a téren csak egyes pártszervezeteknél mutatható ki. A Budai Pamutfonóban, havonta* 14—15 tagjelöltet vesznek fel, amelyek közül egyet sem utasít vissza a Nagybudapesti Pártbizottság. Ugyanilyen tervszerűséget látunk a Szegcdi Textilkombinát pártszervezetében, ahol 12 tagjelöltet vesznek fel átlagosan havonta. Részletesen, példák felsorakoztatásával mutatott rá még Kovács elvtárs a tag- és tagjelöltfelvétel munkájában mutatkozó hibákra és fogyatékosságokra. — Pártunk hatalmas .rikerrket ért el eddig is és biztosan halad a győzelem felé. A II. kongresszus határozatainak feladatai pedig megkövetelik, hogy erősítsük jövő feimdésünk zálogát: Pártunkat és nem kétséges. hogy ebben Szeged dolgozói, Szeged parlfiinkrionárUisrí Is kiveszik részüket — fejezte be előadását Kovács elvtárs. Az előadáshoz többen hozzászóltak. Lövő Ferenc elvtárs, a Csongrádmegyei Pártbizottság szervező titkára felszólalásában kifejtette, hogy a helyes káderpolitika a t.ag. és 1 ag.ielöltfelvételnél kezdődik. A káderképzés tehát az egész vezetőségnek és ezen túl az egész tagságnak is ügve. Konkrét példákkal mutatott rá ezután Lövő elvtárs a tag- és lagjelöltfelvélel munkájában Csongrád megyében előfortek 1945-ben. Ez a felfogás telje- duló hiányosságokra és hibákra. A vádlottak megadtak minden felvilágosítást, amit tudtak. Ezután az UDB szolgálatába léptek, Nisben különleges kiképzésben részesüllek. Elsajátították a katonai térképek, a különböző fegyverek használatát és a kémkedési, terrorista és felforgató cselekmények végrehajtásának módját. Ezután a kiképzés után a vádlottakat puskákkai, bombákkal, gépfegyverekkel, nagymennyiségű lőszerekkel látták el és az UDB segítségével bolgár területre tettéík át őket. Megbízatásuk az volt, hogy katonai, politikai és gazdasági híreket szerezzenek és azokat a jugoszláv kémszervezethez juttassák el. A vádlottaknak terrorakciókat és diverziós cselekményeket kellett végrehajtaniuk, továbbá akadályozniok a munkát termelőszövetkezetekben. A vádlottak 1951 május hónapját töltöttáfc bolgár területen. A hatrámenti lakosság és a hatóságok ébersége eredményeként azonban a titoista kémeket éa szabotőröket letartóztatták. A bíróság Pasu Kucsukovot é« Mitko Cenovot 12—12 évi fegyházbüntetésre, a többi vádlottat 10 évi fegyházbüntetésre ítélte. Ezután két titoista kém; Csudomir Georgievics és Miodrag Rangelov porét tárgyalták. Mindkét vádlott beismerő vallómást tett arról a kémtevékenységről, amelyet a Bolgár Népköztársaság ellen folytatott. A bíróság előtt vallomásukban a vádlottak elmondták, hogyan lettek az UDB ügynökei, milyen feladatok elvégzésével bízták meg őket és a feladatok közül melyiket sikerült végrehajtaniok. ' A vád- és védöbeszédek elhangzása után a bíróság mindkét kémet 10—10 évi fegyházbüntetésre. Ítélte. Egy másik tárgyaláson Georgi Boriszov, bolgár -állampolgár ügyét tárgyalták. A vádlott kihallgatása folyamán beismerte, hogy az UDRneli dolgozott. 5 évi fegyházbüntetésre ítélték. mmmmmgmemmmmmm•^otmmm^HM* Szombaton boszámoló gyűléseket tartanak tanácstagjaink A tanácstagokat dolgozó népünk szeretete és bizalma küldi® a tanácsba. A dolgozó népnek joga és kötelessége, hogy ellenőrizze a tanácstagok munkáját. A tanácstagok, hogy még közelebb hozzák a dolgozók széles tömegeit a tanács munkájához és még szorosabbá vál_ jék a tanács és a dolgozók kapcso. '.ata, beszámoló gyűléseket tartanak. Most legközelebb szombaton, július 14-én számolnak be munkájukról tanácstagjaink. Dunai József elvtárs Petőfi-tele. pen a X. utcai MSZT-széikházban lart beszámolót éste 7 órakor. A Petőfi-telepi VI. utcai általános iskolában Csűri Mihály elvtárs este 7 órakor. Rókuson Vass László délután 6 órai kezdettel a rókusi MSZT.helyiségiben, Berta Vince elvtárs pedig az alsóvárosi DÉFOSZ-helyiségben számol be az alsóvárosi dolgozóknak eddig végzeit munkájáról, ugyancsak délután 6 órakor. Beszámoló gyűlést tartanak a Textilkombinátban is. Itt Ipovici András seáraol be munkájáról a kombinát dolgozóinak. Borsodi Ferenc a legjobb gátőr A szakma legjobb dolgozói cím ért megindított verseny legutóbbi kiértékelése szerint a legjobb gátőr Borsodi Ferenc, aki a szegedi árvízvédelminél teljesít szolgálatol. 6