Délmagyarország, 1951. június (7. évfolyam, 125-150. szám)

1951-06-22 / 143. szám

4 PÉNTEK, 1951. JUNIUS 2*. Megalakult a Közlekedés és Mélyépítés Tudományi Egyesület szegedi csoportja Az MSZT-székház nagytermében 0 Közlekedés és Mélyépítés dolgo­zói. műszaki vezetői és mérnöke! gyűltek össze kedden, 19_én dél. Mán, hogy megalakítsák a Közle­kedés és Méyépítés Tudományi Egyesület szegedi csoportját és megválasszák vezetőségét. A nagy. számú hallgatóság jelenléte iga. zolja, hogy a dolgozókat érdekli a tudomány, me.y kapcsolatban van munkájukkal és segíti őket mun. bájuk jobb elvégzésében. A gyűlést a MÁV férfikar ének­Számai nyitották meg. Kodály és orosz népdalokat, indulókat éne­kellek nagy sikerrel. A bevezetőt Balatoni Sándor elvtára a Buda. ppsti Közlekedés és Mélyépítő Tu dományos Egyesület szervező tit. kára mondta. Ismertette az egye sülét megalakulásának céljait és feladatait. — Az Egyesületen belül a mű_ szaki dolgozók közelebb1 kerülnék a fizikai dolgozókhoz — mondta — s így közvetlenül tud iák majd segíteni egymás munkáját. Az egyesület legfőbb célja, hogy a szakmai továbbfejlő. dóst biztosítsa így a szakmunkások, mint a mű. szaki vezetők számára a műszaki tanfolyamok megszervezésén ke. resztül. A bevezető után Tölgyes Lajos elvtárs, a közlekedés és postaügyi minisztérium gépészeti szakosztá­lyának vezetoie tartotta meg e'ö_ o dórát. Beszédében nagy vona. 'akban ismertette Pártunk II. kon­gresszusán elhangzott, a közieke. désre és mélyépítésre vonatkozó feladatokat Elmondta, hogy me­zőgazdaságunk gyors, szocialista fejlődése milyen hatalmas felada­tot ró a közlekedésre. Sztálin c!v_ társ azt mondta, hogy a közlekedésnek mindig egy lé­péssel a fejlődő Ipar és mező­gazdaság előtt kell járnia és a magyar közlekedés éppen hogy csak lépést tod tartani az ipar és mezőgazdaság fejlődésé, vei. Nagyot fejlődött a közleke­désünk az elmúlt hat év alatt, de még mindig nem eléggé ahhoz, hogy a jövőbeni nagy feladatokat maradéktalanul végre tudja haj­tani. Ennek a tudományos társu­latnak az egyik fő feladata, hogy minden erőt mozgósítson ötéves tervünk sikeres végrehajtásáért, a most induló nyári nagy forgalom terményszállítás zavartalan bizto. látásáért. Az anyagtakarékosság kiszélesítése és a rejtett tartalékok feltárása is ennek a tudományos egyesületnek fontos munkája. Az import anyagok pótlására felku. tatni megfelelő, de hazánkban is előállítható anyagokat és nem utolsó sorban az újítások felülvizsgálása és az újítók munkájának segítése Is. Az egyesületen belül a műszaki dolgozóknak szoros kapcsolatban kxii lenni a fizikai dolgozókkal, hogy így szoros szövetségben se­gíthessék egymás munkáját az újítások elkészítésében, tökéletes!, tésében. A mélyépítés dolgozóira is nagy feladatok hárulnak öt. éves tervünk során, mert rengeteg új útat kell épí. teni, hogy biztosítani tudják a zavartalan szállítást, A gyors­vasút építése is nagy feladat szá­mukra, mert számtalan ivehézsé. get kell leküzdeni, hogy sikerrel az előírt időre befejezhessék, A mélyépítőknél most folyik a fokozott gépe­sítés. s ide új jó műszaki dolgozókat kell kiképezni, jó technikusokat nevelni, hogy a gépeket 100 százalékig ki tud­ják használni. Itt a Tudományos Egyesület Sok felmerülő problémát meg tudna majd oldani úgy a közlekedés, mint a mélyépítés terén, ha össze­fognak és kölcsönösen segítik egy. más munkáját ötéves tervünk si_ keréért folytatott harcban,. Az előadás után megválasztot­ták a Tudományos Egyesület szer­gedi szervezetének vezetőségét. A vezetőség tagjai között vannak műszaki vezetők, mozdonyfjtő, építészmérnök, uatóvezető és még számtalan dolgozó, ez az összetó. tel biztosítja az egyesület jó munkáját. A Közlekedés és Mely építési Tudományos Egyesület első ülése az Internacionálé eléneklé­sével ért véget. MSZT-HIREK. A Magyar-Szovjet Társaság Ró­kus II. alapszervezete helyiségében (Kossuth Lajos-sugárut 71. szám alatt) pénteken, 22-én 7 órai kez­dettel MSzT-napot tart, melyre mindenkit szeretettel vár a vezető­rág. Ma megyei vizilabdamérkőzés Szegeden Az ujszegedi versenyuszodában ma délután 6 órai kezdettol tart. jók meg az Sz. Petőfi I.—Sz. Petőfi II. megyei bajnoki idény. nyitó vizilabdamérközést, * Súlydobás. A Pültszamában ren­dezett atlétikai versenyen Heino Lipp, a kiváló szovjet atléta 1G.95 méteres teljesítményével új súly­dobó Európacsúcsot állított fel. Igy ianulhainak iovább a dolgozók Az 1951/52-es iskolai évre is megszervezik a dolgozók középisko­láit: ipari technikumait, közgazda­sági középiskoláit, óvónőképzőjét és általános gimnáziumait. A dolgo­zók középiskoláiban azok az üzemi munkások és dolgozó parasztok ta­nulnak. akik 17. életévüket 1951 szeptember l.ig betöltötték és az ál­talános iskola VIII. osztályát (vagy a polgári iskola, gimnázium IV. osztályát) sikerrel befejezték. A dolgozók ipari technikumaiba fel. vehetők azok is, akik az általános iskola V., illetve a gimnázium I. osztályát elvégezték. Az ipari technikumok oktatásá­ban való részvétel előfeltétele, hogy a dolgozók kétéves munkakönyvvel igazolt szakmai gyakorlattal, vagy segédlevéllel rendelkezzenek. A dol. gazók ipari trchnikumaiba jelent­kezett hallgatóknak öthetes elöké. szítö tanfolyamon kell részlvenniök. Az előkészítő tanfolyam díjtalan. Itt elsajátítják a magyar, történe­lem, matematika, mértan, társa, dal mi ismeretek, szabadkézi rajz alapismereteit. Az idén két élőké, szítö tanfolyamot szerveznek: jú. lius hó 12-től augusztus 14.ig és augusztus 15-től szeptember 15.ig. Az első tanfolyamra való jelentke­zés június 15-töl június 30.ig tart. Felvételre a lakáshoz, vagy mun. kahelyhez legközelebb eső, megfe. lelő tipusú dolgozók iskolájában kell jelentkezni. Az iskola vezetője a jelentkezők­nek „Jelentkezési lapot" ad és a je. lentkezőket ellátja a szükséges fel­világosításokkal. A jelentkezési la. pot az illetékes üzem szakszerveze­téhez kell benyújtani ajánlás vé­gett. A Munkaerő Tartalékok Hivatala felhívja a munkavállalókat, hogy aratásra, cséplésre és növény ápo­lási munkára lehet jelentkezni férfi és női munkaerőknek. Ipari munkára segédmunkás férfi és női munkaerők jelentkezhetnek. Jelent, kezes Marx-tér 20 szám alatt, ahol bővebb felvilágosítási adnak. MNDSZ-HIREK Rókus. Pctöfi-lelep I., Marlos Flóra pénteken délután 7 órakor nőnapot tartanak. Móraváros pén­teken 6 órakor tart nőnapot, Alsó­város I. pénteken fél 7 órakor, Fodor-telep pénteken fél 8 órakor tart nőnapot. Felsőváros pénteken délután fél 7 órakor tart nőna­pot. Kossuth Zsuzsa délután 0 óra­kor tart nőnapot, A „voros nyakkendő" Szegeden vendégszerepel a buda­pesti úttörő Színház. A vidéki út­törőcsapatok kérelmére jön Szeged­re, hogy a szegedi úttörők is elő­adásukon keresztül ismerjék és sze. ressék meg még jobban a szovjet pionírokat. Az Úttörő Színház Szer­gei Mihalkov: „A vörös nyakken­dő" című, szovjet pionírokról szóló színdarabját mutatja be. Ma vidám, műsoros ruhabemutató A Szegedi Rendőrzenekar, az MSZT pengettyűszenekara, a Ru. házati Bolt központi énekkara és a Szegedi Kenderfonógyár népszerű tánccsoportja teszi vidámmá, han­gulatossá pénteken este a Magyar­Szovjet Társaság ruhabemutatóját, A zene. és tánc számokon kívül egy. felvonásos színdarabok kerülnek bemutatásra a ruhabemutatón, me­lyet ma, pénteken este 8 órai kez­dettel az MSZ™1 székházában ren. * Párlhtre k A káderképző tanfolyamok felső­fokú egyéni tanulói és az úgyauez! az anyagot önállóan tanuló elvtár­sak részére az összefoglalókat jú nius 29-én, pénteken délután 2 órakor tartjuk a Megyei és a sze­gedi Pártoktatás Házában. A káderképző tanfolyamok kö­zépfokú egyéni és az önállóan la­nuló elvtársak részére július l-én. vasárnap délelőtt 8 órakor tartjuk meg az összefoglalókat városi és járást pártbizottságainknál, vala­mint a Megyei, illetve a szegedi Pártoktalás Házában a szokott he lycn. Az összefoglalókra alaposan ké­szüljenek fel az elvtársak. Pártbi­zottságaink segítsék az összefog­lalókra való felkészülésükben az elvlársakat. Az összcfog'alókat ligy szervezetileg és tartalmilag Is jól készilsék elő. MDP megyei agit.-prop. osztály Felhívjuk az anyagfelelősök fi­gyelmét hogy az alapfokú és a kö­zépfokú politikai iskolákra a bizo­nyítványok megérkeztek. Ára dara. bonként 20 fillér. Átvehető a Párt­oktatás Házában Értesítjük a középfokú politikai iskola egyéni tanulóit, hogy részük­re június 23-án délután 5 órakor a nemzetközi kérdések című anvag. ból tanulókört tartunk, június 30.án délután 5 órakor nedig konferen­ciát az iparostanuló iskolában. Az elvtársak megjelenésére feltétlenül számítunk Agit. prop. osztály Június 24-én. vasárnap délelőtt 10 órakor a, Pártoktatás Házában előadást tartunk „A falu,járók, kul­túrfelelősök feladatai'' címmel. Az előadáson résztvesznek a kultúrfe­lelősök, kultűrcsoportvezetők és énekkarvezetők. Agit.-prop. osztály Pártoktatás Háza hírei Értesítjük a felső- és középká. der egyéni és önálló tanulóit, hogy 22-én, pénteken délután 6 órakor nyilvános konzultációt tartunk az összefoglaló konferencia kérdéslei. ről, a Pártoktatás Házában. Június 23.án délután 6 órátói előadást tartunk a „Spanyol kér­désről". melyre meghívjuk a pro­pagandistákat, pártvezetőségi ía. gokat és tömegszervezeti funkció­n irtásokat. NAPIREND Péntek, 1951. június 22. , MOZI Szabadság: fél 7, fél 9 „Verseny a tengeren" (június 22-ig). Vörös Csillag: fél 7, fél 9 „Felhők titánja" (június 21-től 27-ig). Fáklya: 6, 8 „Textilipar harca a minőségért" (június 24-ig). Fáklya-moziban vasárnap dél­előtt fél 11 órai kezdette! filmma­tiné, bemutatásra kerül „Ki lesz a párom" című film. • IDŐJÁRÁS JELENTÉS: Változó felhőzet, valószínűleg csapad&lc nélkül Mérsékelt északi-északke­leti szél, a hőmérséklet emelkedik. * A MAGYAR Természettudományi Társulat szegedi csoportja június 26-án, kedden délután 7 órakor szakosztályi előadást rendez Hor­váth Mihály-utca 3., I. cm. előadó­termében. Dr. Ivanovics György egyetemi tanár, az Egyetemi Kór­tani és Bakteriológiai Intézet igaz­gatója: „A vírusok és helyük a természetben'' címmel tart vetített képekkel kisért előadást. Vendége­ket is szívesen látunk. A KÖZOKTATÁSÜGYI miniszté­rium közli, hogy az iskolai hittan­oktatásra való jelentkezés időpont­ja az általános iskolákban cs az általános gimnáziumokban június 27. D Sz. Petőfi-pályán tartják meg a lovasversenyeket A lovasversenyek iránt megnyil­vánuló óriási érdeklődés és a ne_ vezések hatalmas száma miatt az Ujszegedi Textiles-pálya kicsinek bizonyult, ezért az Sz. Petőfi új­szegedi sporttelepén rendezik meg a nagyszabású lovasversenyeket. A lovassport a múltban úri sport volt. S annak ellenére, hogy a ma­gyar lovas nemzet, el voltonitt ma radva lovassportban a többi nem. zettöl. A felszabadulás után meg. változott a helyzet. Ez a sportág is a népé lett s olyan nagy tö­megeket mozgatott meg és olyan hatalmas fejlődésnek indult, hogy rcvid időn belül eléri a többi sport_ ágak színvonalát. Példa erre a Kossuth-akadémia tüzértísztképzö iskolája, amely csak két hónapja kapcsolódott be a lovasverse, nyekbe és ezen rövid idő alatt ha­talmas eredményeket ért el. Még iiyen óriási szabású iovasmérkőzé^ seket nem rendeztek az ország. br.n, ez tette indokolttá a verse, nvek színhelyének megváltoztatá­sát. A nevezők hatalmas száma miatt a küzdelmeket úgy Szomba­ton, mint vasárnap nem délután 2 órakor, haneim már reggel 9 érakor kezdik el. A délelőtti ver­senyek 12 óráig tartanak. Délután mtádkét napon 2 órától esto hét óráig zajlanak le a lovagmérkőzé­sek. Jegyek elővételben az IBUSZ­nál kaphatók. Megyei országúti kerékpár-bajnokság Vasárnap rendezik meg a 100 kilométeres megyei országúti ke. rékpáros bajnokságot I., II. ás III. osztályú versiemyzők részére. A bajnokságot 50, 30 és 20 kilométe. res mellékszámok egészítik ki. A verseny váiogatójellegű, mert a győztesek a közeljövőben Budapes­ten rendezésre kerülő 100 kilomé­teres országúti magyar bajnoksá. gon vesznek részt. A bajnokság rajtja vasárnap reggel 8 órakor a tűzoltóiaktanya előtt lesz. A be. érkezések délelőtt 9 és 11 óra kö­zött ugyanitt várhatók. A VÁROSI TANÁCS HlREI Értesítem az ujszegedi elemi lő­tér közelében dolgozó mezőgazda­sági munkásokat, hogy folyó iió 20, 23, 25, 26 és 27-én lövészetet (irtanak a fegyveres alakulatok. A jelzett napokon a lövészet délelölt 10 órakor kezdődik. * Szeged város tanácsa vb. felhívja a figyelmét azoknak a gazdáknak, akik nem rendelkeznek gabonabe­hordásra igaerővel, hogy 29-ig iga­erőszükségletüket a IV. igazgatási osztálynál jelentsék be. Városi bér­ház, földszint 8. VB. elnök Közlöm, hogy folyó hó 22- tői kezdődő hétre a május havi bús­utalványok közül a 71. sz. utal­vány 13. és 14. sz. szelvényére 10 —10 dkg húst, (25—25 dkg lóhúst). A 72. sz. utalvány 15. sz. szelvé­nyére 10 dkg hentesárut (25 dkg lóhús hentesárut), a 73. sz. utalvány következő szelvényére 10 dkg húst (25 dkg lóhúst) és 14. sz. szelvé­nyére 10 dkg hentesárút (25 dkg lóhús hentesárut) szolgáltatnak ki. * Felhívás! Ismétellen felhívom az (érdekel­teket, hogy a szérűkből a szálmát és polyvát haladéktalanul takarít­sák ki. Akik e felhívásnak eieget nem lesznek, ellenük a 150—000— 300/1945. B. M. sz. rendelet értel­mében a büntető eljárást megin* dítjuk. # Felhívás! Felhívom a város lakói közül mindazokat, akiknek tulajdonában vagy bérletében oiy kaszáló terü­let van., melynek második tc-més« kaszálásra érett, annak lekaszálásá­ról gondoskodjon. A dűlők és csa­tornák mentén termett füvet az előző rendelkezéseknek megfelelően a szomszédos földtulajdonosok ka­szálják le. Városi Tanács vb. elnöka A rádió mai műsora I TOTÚ 25. SZAMÚ SZELVÉHYÉN az NB. tartalékbajnokság mérkőzései közül kettő sze­repei. A négy csapat a ta­vaszi fordulóban a követke­ző eredményeket érte el (az első eredményt az előlálló, a másodikat a hálulállő érte el): Bp. Bástya II.—Bp. Dó­zsa II., Csepeli Vasas 2:2, 2:3, Előre 6:1. 8:1, Sörgyár 8:1, 6:5, Bp. Vasas 0:1, 11.0, Bp. Postás 3:1, 18:2, Bp. Honvéd 5:1, 2:1, Bp. Lok. 4:0, 6:2, Keltex 6:0, 5:0. Sor­tex 7:1, 5:2, Bp. Kinizsi 4:3, 2:1. Egymáselleni mérkőzé­sükön a Dózsa 3:2 arányban nyert. Bp. Lokomotív II Bp. Kinizsi II., Csepeli Va­sas 2:8, 3:2, Előre 4:0 1:0, Sörgyár 3:1, 2:1, Bp. Vasas 4:3, 4:0, Bp. Postás 0:3, 3:1, Bp. Honvéd 0:7, 4:1, Bp. Dó­zsa 2:6, 1:2, Bp. Bástya 0:4. 3:4, Keltex 2:0, 2:0, Sorlex 3:0, 1:1. . Kossuth-rádió 5 Falurádió. 5.20 Indulók. Hang­lemezek. 5.30 Hírek. Lapszemle. 5 óra 40 Női szemmel... A Rádió asszonyrovata. 6 Magyar dalok. 6 óra 20 Magyar és szovjet dalok. 6.45 Hírek. 7 Színilázak és mozik műsora. 7.05 Kórusok. A béke és munka dalaiból. 7.35 Hangszerszó­lók. Hanglemezek, utána: Naptár. 7.45 Lapszemle. 7.55 Műsorismer­tetés. 8.05 Részletek Csajkovszkij: Diótörő című balettből. 8.30 Mű­sorzárás. 11.30 Arany János és a szabadságharc. 12 Hírek. Hangos Újság. 12.30 A Pénzügyőr Zenekar játszik, vezényel Józsa Sándor. 13 óra 15 Varanyai dalok. 14 Időjá­rás- és vízállásjelentés. 14.10 Út­törő Híradó. 14.25 A Rádió szóra­koztató zenekara játszik. 15.30 Po­gány Zsuzsa énekel. 15.50 Műsoris­mertetés. 15.55 Zenekari hangleme­zek. 16.20 Iskolások rádiója. 17.10 Dolgozók zeneiskolája. 17.40 Idejé­ben arassunk. Előadás. 18 Az Oszi­pov-együttes műsorából. 18.25 Fel­hívás a magyar néphez. 10 éve be­szélt először Rákosi Mátyás a ma­gyar néphez a Kossuth-rádión. Elő­adás. 19 A Rádió tánczenekara játszik. 20 Hangos Újság. 20.40 Versenyben az ország kenyeréért. 20.45 Égy falu — egy nóta. 21 A Rádiőzenekar játszik. 22 Hírek. Sport. 22.25: Népek zenéje. 23.10 A magyar rádió szórakoztató mű­sora a lengyel rádió hallgatóinak. Operettrészletek. 23.50 Hangleme­zek. 24 Hírek. Petőfi.rádió 5.30 A Honvéd Művészegyüttes Zenekara játszik. 5.50 MHK ne­gyedóra, 6.05 Üzemi lapok szemlé­je. 6.15 A Könnyű Múzsa Együttes játszik. Vally Gabriella énekel. 6 óra 45: Jó reggelt, gyerekek. 7 Román zene. 7.10 Regény a film­vásznon. Előadás a Távol Moszkvá­tól című filmről. 7.35 Magyar szer­zők dalai. 8.15 Könnyű dallamok. 9.20 Iskolások rádiója. 10.10 Ze­nekari művek. Hanglemezek. 10.40 Piilitz Alice zongorázik. 11 Óvó­dások műsora. 11.20 Glinka: Mad­ridi éjszakák. Hanglemez. 11 30 Műsorzárás. 15 Kuruc dalok. A Rá­dió népi zenekara játszik. 15.40 Vladimír Nyecsajev orosz népdalo­kat énekel. 16 A Mikrofón Zene­kar játszik. 17 Szív küldi szívnek szívesen. 17.40 Operarészletek. Hanglemezek. 18 Gárdisták előre! Az ifjúsági rádió műsora a DISz­szervezeteknek. 18.40 A Fővárosi Villamosvasútak ferencvárosi ének­kara énekel, vezényel Vajda Cecí­lia. 19 Hogyan küszködünk az aszály ellen. Asztalos Sándor elő­adása. 19.15 Sportnegyedóra. 19.30 A Falurádió negyedórája. 19.45 Szovjet kórusok, hanglemezek. 20 Színes muzsika. Hangiemezek. 21' óra 30 Éberség. Részlet Szaksze: Felfelé című regényéből. 21.55 A Magyar Hangversenyzenekar ját­szik 23-ig. ! DUGONICS-UTCA 26. számtól a Szent György iskoláig elveszelt egy drapp kötött kulikabát. Becsületes megtaláló 100 forint jutalomban részesül, ha leadja a Délmagyaror. szág kiadóhivatalában. TALÁLTAK egy kulcsot a Klau­zái.tér közelében. Tulajdonosa át­veheti a kiadóban. EGY gyermek mélykocsi és egy másfélméter hosszú mosóteknő el­adó. Újszeged, Csanádi-utca 6. ÚJ zománcozott tűzhely és egy ke­rékpár eladó. Tápéi-utca 22., föld­szint 1 -T Szemüvegiaviiás 1 Műszaki fényképezés T.IEBMA NN< eremen zs.iV. i-lelon 48 —53 BEJÁRÓNŐT napi 4 órai munkára felveszek. Csongrádi-sugárút 8., földszint. JÉGSZEKRÉNY eladó. Tábor-utca 6/a. szám. EGY halom ló. és marhatrágya el. adó. Csendes-utca 3, V. SZÁZAS Sach motorkerékpár sür­gősen eladó. Juhász Gyula.utca 26. EGY két ló után való igás parasate kocsi eladó, vagy egylovasért elese* rélhelő. Hajnal-utca 34. Csongrádmegyei Ingatlanközvetítő Vállalat közli: BÚTOROZOTT szoba fürdőszoba, használattal kiadó. Mikszáth Kál. mán-utca 14. II emelet. ÜZEMEK figyelmébe! Tárgyaló, asztal, mely rajzasztalnak is meg­felel, 300x110 méregben eladó. Ba­golyvár italmérésben, Kígyó-utca 4. DÉLMAGYARÓI§ZÍ5 oo'IHkor napilap, felelőt szerkesztő ét Irtod* ZOMBORI JÁNOS Ixerkeszfll e szerketzlőblcoffsőg Szerkesztőség, Szeged lenin-u. 11. Telefon; 35-35 és 40-80; — ílltzakal szertenlíií/ lelefon oste Ő-W 34-38 Cadóhlvatd i Szegőd tenfn-o t Telefon i 31-15 ét 35-0a DélmogyarorszOg Nyomda, Szogod Felelőz vezetői Prltkla Mndee

Next

/
Thumbnails
Contents