Délmagyarország, 1951. május (7. évfolyam, 101-124. szám)

1951-05-17 / 112. szám

CSÜTÖRTÖK, 1951. MÁJUS 17. 5 PÁRTÉLET Harcoljanak a népnevelők a mezőgazdaság magasabb terméseredményeiért 1 Nincsen megyénkben olyan be­csületes dolgozó, akit ne lelkesílene a törvényerőre emelt új öléves terv csodálatos távlata. Van.e olyan dolgozó megyénk területén, aki ne akarná sikerre vinni ezt a tervet? Ilyen dolgozó nincs! Hi­szen a terv győzelme a boldog országot jelenti. Ezért a bo'dog jövőért azonban keményen, áldo­zatos munkával ke!) nünk. A tervért lelkesedni egyma­gában még nem elég. Végre kell hajtani annak minden részletét. A végrehajtás hétköznapi munkája a népnevelőkre nagy fe'adatot ró, különösen a falusi népnevelőkre. Magasabb terméseredményeket akarunk e'érni, mert ötéves ter­vünk előírja a mezőgazdaság fej­lesztését, vagyis azt, hogy a lerv végére 50 százalékkal többet ter. meljünk mezőgazdasági termékek, bői. mint amennyit 1949-ben ter­meltünk. Mit jelent ez és hogyan valósul meg? A megvalósulás útja az. hogy minden parasztgaz­daság, minden tszcs, minden ál­lami gazdaság, a mezőgazdaság minden egyes dolgozója személy szerint megjavítja munkáját. Eh­hez a népnevelök állandó, szívós nevelő munkája szükséges. A jobb terméseredmények el. érése a mezőgazdaság terü­letén ma a falusi pártszerve­zetek központi feladata. Népnevelőink az agitációs mun­kájukat tehát erre a területre kell, hogy összpontosítsák. A nö­vényápolás az ötéves tervnek az a döntő láncszeme, melyet — ha megragadunk — a mezőgazdaság további láncszemeit is sikerrel vonhatjuk magunk után. HELYTELEN LENNE azt gondolni, hogy népnevelő mun­kára csak az egyénileg dolgozó parasztság között van szükség. Szükség van a felvilágosító mun­kára, a tszcs-brigádokban, munka, csapatokban, az állami gazdasá. goknál és a gépállomásokon is. A gépállomásokon mindenkép­pen fokozni kell a népnevelő munkát, mert tavaszi tervü­ket csak 44 százalékban tel­jesítették eddig. ötéves tervünket a béke tervé, ne.k nevezzük s va'óban az is. Népnevelőink magyarázzák meg minden dolgozó parasztnak, a me­zőgazdaság minden munkásának hogy az ötéves terv pontos te > = sítése a növényápolás vagy a be­gyűjtés terén egyúttal a béke szol. gálatát is jelenti. MEGTISZTELŐ FELADATA népnevetőinknek, hogy a termelé­si agitáció melleit segítsék, támo­gassá'- a koreai gyermekek meg­segítésére indított akciót. Minden­ki tudja, hogy az ötéves terv végrehajtásá­nak előfeltétele a béke. A bé. ke nemzetközi arcvonalán ma a legsúlyosabb áldozatot Ko. rea hős népe hozza. Erköl­csi kötelességünk cs önvéde­lem támogatni a szabadság­harcosokat. Mi, akik nyugodtan hajtjuk álom­ra fejünket és országunk soha nem látott fejlesztésén fárado­zunk, becsületbeli adósságunkat teljesítjük akkor, amikor anya­giakkal segítjük a koreai szabad, ságharcosok árváit. AZ ÖTÉVES TERVHEZ A munkaerőtoborzás tehát nem_ csak a tanácsok feladata, hanem a népnevelőké is, mert az aratás, cséplés munkáját időben csak ak­azonban több gépre van szükség 'cor tudjuk elvégezni, a szemki­A több géphez pedig több acélra. J forgés ellen csak akkor tudunk A házak udvarán kocsiszínekben j rédekezni. ha elegendő az aratók rengeieg lim-lom között sok érté. (száma, kes fémhulladék van, ame'yik egyébként értéktelenül veszendőbe menne. A népnevelők magyarázzák meg, hogy 50—60 kiló ócskavassal egy mázsa acélt tudnak gyártani, (megtisztítani.) A fémhulladék­gyűjtési hétből népnevelőink ve­gyék ki a részüket. * A DOLGOZÓ NÉP nagy pártjától, a Magyar Dolgo­zók Pártjától várja a vezetést, irányítást. Vezetni azonban any­nyi, mint előrelátni. Népnevelőink Is lássák már ir.ost. hogy közeleg az aratás, cséplés nagy csatája, melyei j eredményesen akkor vívha- , tunk meg. ha elegendő munka. I erő áll a rendelkezésünkre. ' A NÉPNEVELÖK vegyék fel a harcot a rémhírter­jesztő kulákok ellen, akik a sze­gedi járásban például azt híresz­telték. hogv a tedő't búza' le keli kaszálni. A legélesebben szállja­nak szembe az ilyesmivel. De küzdjenek az elhajlások ellen is. A kiskirálysági DÉFOSz.titkár például mngáncséplögéphez nem akart riunkást loborozni. A FALUN a növényápolás! munkák időben való elvégzésével lendítsék előre népnevelőink ötéves tervünket harcoljanak a mezőgazdaság ma. gasabb terméseredményeiért, a békéért. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének távirata a Csehszlovák Kommunista Párt megalakulásának 30. évfordulója alkalmából „Csehszlovák Kommunista Párt KUzponti Vezetősége, Prága. Kedves Elvlársak! A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége forró, harcos üdvözletéi küldi Csehszlovákia testvéri Kommunista Pártjának meg­alakulása 30-ik évfordulója alkalmából. Teljes sikert, kivánunk Csehszlovákia Kommunista Pártjának ahhoz a harcához, amelyet Csehszlovákia népei élén a béke megvé­déséért, az ötéves terv teljesítésééri és a szocializmus építéséért vív. Nem kétséges, hogy a nagy Szovjetúnió állal vezetett héketáborban, Sztálin elvtársnak, mindannyiunk szeretett vezérének bölcs útmutatá­sát követre, Csehszlovákia Kommunista Pártjának és Gottsvald elv. társnak vezetése alatt Csehszlovákia népe eljben a harcban is diadal­maskodni fog. Rudapest. 1951. május 15 én. RÁKOSI MÁTYÁS a Magyar Dolgozók Parija fölükára." Csehszlovákia dolgozói a Csehszlovák Kommunista Párt harmincéves jubileumának mogiinnepiésére készülnek Prága (MTI). I Köztársaságban 99 Harcos üdvözletünket küldjük Nektek, akik fegyverrel véditek a békét!" Csongrád megye asszonyai nagy lelkesedéssel kezdték meg a gyűjtést a koreai gyermekek megsegítésére A Csehszlovák mindenütt lelkes előkészületek folynak a Csehszlo­vák Kommunista Párt alapításának harmincadik évfordulója megün­neplésére. Az évforduló ünnepségei, amelye­ket az üzemek dolgozói új munka­felajánlásokkal és kötelezettségvál­lalásokkal üdvözölnek, néhány ke. rületben már megkezdődlek. A megye számos termeiőcsoportja válik önálló termelőszövetkezetté Hosszú hónapok óla folyik a harc Koreában. 'Az imperialisták és csat­lósaik bombaszőnyegekkel borílják el a békés városokat, falvakat, ha­lomra gyilkolva a lakosságok A hős koreai népet azonban nein töri meg az amerikaiak barbársága. Igaz ügyért harcolnak, a szabadságukért ontják vérüket és — győznekl A világ békeszerető asszonyai összefoglak, hogy segítsék a koreai hősök gyermekeit. Megyénk dolgozói a megyei és a városi MNDSZ szervezeteken, az akcióbizottságokon és nőnevelőkön keresztül segítik elő a gyűjtést. A hmvásárhelyi 1. ker. MNDSZ­csoport versenyre hívta ki a kerü­leteket, hogv meglátogatnak min­den asszonytársat. Nagymágocson Szanka Ferencné tszcs-tag egyéni versenyre hívta a nőnevelőket, a termelőszövetkezet csoportja pedig a DÉFOSZ és az állami gazdaság nőnevelőivel ver­senyez. Szalvmazon 20 asszony vesz részt a gyűjtésben. Török Jánosné vásárhelyi asszony a következő szavakkal fogadta Her­czeg Istvánné nőnevelöt: „Szívem minden szeretelével adom a bélyegért ezt az 5 forintomat. Át­érzem azoknak az anyáknak és árva gyermekeknek a sorsát, aki­ket a betolakodó imperialislák lel­lek özvegyekké, árvákká és nyomo­rékokká. Mindenemet feláldoznám a béke megtartásáért". Szalvmazon Tóth Mihályné 4 gyermekes és Bodáné 3 gyermekes anya kicsiny jövedelméből 10 fo­rintos bélyeget vásárolt. — „Ezzel is a békét erősítjük" — mondották meghatódottan. Nagymágocson özv. Herényi Ferencné, 7 gyermek any­ja, gyermekeitől körülvéve vásárol­ta meg a 10 forintos bélyeget. „A mi gyermekeink békében ta­nulhatnak, békében építhetjük szebb és boldogabb jövőnket — mon­dotta. — Nem akarom, hogy ők is a koreai gyermekek sorsára jussa­nak. I A mágocsi földmüvesszövetkezet 19 dolgozója 475 forint értékű bé­lyeget vásárolt, hogy a koreai gyer­mekeknek több gyógyszert és ruhát küldhessünk. Farkas Gézáné hódmezővásár­helyi asszony az alábbi szövegű megható levelet küldte Koreába: „Kedves Koreai Anyák! Az anyai szeretet és a hazasze­retet lángja lobbant fel most ben­nem. Átérzem azt a sok szen­vedést, amin most Ti keresztül­mentek, de ne csüggedjetek, hiszen Sztálin elvtárs áll mellettetek, mi is valamennyien és ha kell fegy­verrel is megvédjük a békél. Én is vásároltam koreai bélyeget. Tudom, hogy ezzel a világ valamennyi gyermekeinek boldog életéi segiiem elő. Harcos üdvözletünket küldjük Nektek, akik fegyverrel véditek a békét". A termelőszövetkezetek közgyű­lésein az erősebb termelöcsoporlok önálló szövetkezetté alakulnál; ál. Ez is bizonyíléka annak, hogy a csoportok fejlődnek és erősödnek. A megye területén eddig nyolc csoport: a tömörkényi Haladás, a csongrádi Vörös Csillag, a kübek­házi Sarló és kalapács, a gyálaréli Komszomol, a lápéi Ady Endre, a székkutasi Vörös Csillag, a szeg­vári Gorkij és a szegedi Táncsics alakult át önálló szövetkezetté A vásárhelyi Szántó K. János május I gyűléséi. 27-én. nz Engels és a Táncsics­tszcs 20-án válik önállóvá. Sö­vényházán a Zója-tszcs június 10-én tartja átalakuló gyűlését. A szegedi járásban a pusztamérgesi Rákóczi és a szatymazi Szabadság­tszcs május 27-én öná'lósul. Desz­ken a jövő hónap 24-én alakul át a Kossuth-tszcs önállóvá. A szen­tesi járásban a szentesi Kc.li.nin május 20-án és a mindszenti Lenin június 10-én tartja átalakuló köz­A koreai néphadsereg főparancsnokságának hadijelentése Phenjan (TASzSz), A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága jelenti május 15-én: A néphadsereg egységei, szoros együttműködésben a kínai önkéntr ­sek osztagaival a keleti és nyír ití frontszakaszokon sikeresen vissza­verték az ellenség támadásait és súlyos veszteségeket okozlak az el­lenségnek emberben és hadianyag­ban, A központi arcvonalon különö­sebb változás nem lörlént. MUNKÁBAN a „SztetyaUm"-bátyád Vígan gyűjtik az ócskavasat, hulladékpapirt Négykerekű kézikocsi, rajta ha. 1 indulni vele. Akad azonban küzlük, talmas fonottkosár, körülötte egy aki egy kicsit húzódozik ettől csapat fiatal leány. A „Szivár. vány" textjiiízlet előtt megállnak. munkától, mert olyan sokan vannak már ilyenkor a korzón. Lévai Ftel­A Magyar Vöröskereszt távirata a Nemzetközi Vöröskereszt bizottságához A Magyar Vöröskereszt lávirali­lag tiltakozott a Nemzetközi Vörös­kereszt bizottságnál az amerikai imperialisták Koreában elkövetett újabb szörnyű bűncselekniényo el­len. — A Magyar Vöröskereszt a leg­nagyobb felháborodással szerzeit tudomást arról, bogv az amerikai imperialisták Koreában foglyulej­tett kinai önkénteseken bakteoroló­g:ai kisérletekej végeznek. Tiltako­zunk ez ellen az embertelen cse­lekedet ellen és kérjük, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt a fenti egyezmény szellemében emelje fel szavát ezek ellen a bűnös cselek­mények ellen cs követelje azoknak megbüntetését, akik a kegyellensé­geket elkövették — írja táviratában a Magyar Vöröskereszt. Wühelm Pieck elvtárs felhívást intézet! a német néphez Berlin, (ADN.) Wilhelm Pieck elvtára, a Német Demokratikus Köztársaság elnöke rádiófeihívárt intézett a német néphez a remi­litarizálás ellen és az 1951-ben megkötendő békeszerződésre vo­natkozó népszavazás alkalmából. — A népszavazás során — mondotta Pieck elvtárs — minden egyes embertől megkérdezzük: el­lerizi-e a remilitarizá'ást és kí­vá.nja-e a Németországgal 1951. ben megkötendő békét? Ennek a két kérdiésnek komolyságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, ezek­re csak egyhangú és egyértelmű „igen".nel válaszolhatunk. Pieck elvtárs a továbbiakban rámutatott, hogy a bonni kormány alkotmány, ellenesen tiltotta meg a nép­szavazást és félre akarja vezetni a néptö­megeket a remilitarizálás tény'.e. Iges állását illetően. — Dehát nem eléggé nyilván­yajóak-e a nyugatnémetországi háborús készülődések? — tette fel a kérdést Pieck elvtárs. Amerikai bombázók letettetek és amerikai robbantúkamrak alattatok — így fenyegetik az amerikai háborús készülődé­sek a saját és gyermekeitek életét. Pieck elvtárs ezután elmondot. ta, hogy az amerikaiak romboló és pusztító háborús előkészületeit a német népnek kell megfizetni. Kijelentette, hogy a remilitarizá. lás amerikai háborút jelent —> majd felszó'ította Ileusst. a Né­met Szövetségi Köztársaság elnö­két: Adja meg Nyugat.Német­ország népének a lehetőséget, hogy szabadon és akadálytalanul szavazzon a remilitarizálás és a békeszerződés ügyében. — Nemcsak jogotok, hanem nemzeti és demokratikus köteles­a legkisebb részletekig készü. leteket tesznek a háborúra, de népünk meg tudja akadá­lyozni és meg is kell akadá­lyoznia az imperialisták ter­veit. A háború megakadályozásának s hazánk megmentésének nagy mem_ zeti feladatával szemben háttérbe kell szorulnia minden politikai és vallási véleménykülönbségnek — mondotta, majd felhívását így fe­jezte be: — Utasítsátok vissza, hogy az amerikai háború számára zso'dos szolgálatra kénysze. rítsenek benneteket. Ne hagyjátok magatokat Nyugat­Németországban és Nyuga'-Ber­linbftn semmiféle fenyegetéssel visszatartani a szavazástól. Nyil­vánítsátok ki szilárd békeakara­bemennek és a vasdarabokkal, lka és Gilde Anna komolyan rájuk " szól ezekre: — Mit szégyenlítek, hiszen a munka nem szégyen, hanem dicső­ség, — mondják és már fogják is a rudat a húzáshoz. A többiek 'S leporolják ruhájukat és segítenek. Fölváltva húzzák, tolják a kocsit. Sietnek, mert a fémgyüjtö helyet fél G-kor bezárják. 'A' sétáló felnőttek örömmel né­zik, amerre elhalad a Szorgalom­brigád. Viszik a vasat, hogy segít­sék ötéves tervünk nehéziparának fejlesztését, viszik a hulladékpapirt és rongyot, bogv a papírgyárakban finom papir készüljön brlöle. A papírból könyvet nyomtatnak, fiize. teket készítenek, amely segíti majd az ö tanulásukat is. ségetdk, hogy a . népszavazást totókat, nyilvánítsátok ki egyhan. megtartsátok — fordút ezután gú ,,igen"-nel, hogy ellenzitek a Pieck elvtárs a nyugat-német dol. remilitarizál ás t és kívánjátok az gozekhoz. 11951.ben megkötendő békeszerző­Az amerikai imperialisták már dést, ponyvadarabokkal. papírhu.ladé kokkal jönnek ki. Minél nehezebb a csomagjuk, vagy a vasdarab, amit cipelnek, aonál boldogabb az arcuk. Vidáman nevetnek egy­másra, bíztatják egymást: „hozd rsak, hozd. Mindent nézzetek nieg jól, nehogy ott maradjon vala­mi." Egy fehérhajú asszony megáll, nézi a szorgalmas kis csapatot, mosolyog a szeme, látv-, a nagy­igyekezetet. — Gyertek he hozzánk is, itt lakunk — mutat a kapura — itt is ta'áltok sok ócskavasat. A három lány már indul is be a kapun. Egy szőkehajú kis'ány marad a kiskocsi mellett. Őrzi a kincseket. Lévai Etelkának hívják, a Mérey­utcai általános iskola hetedik osz­tályába jár. — A fémgyűjtésre alakítottunk brigádot — meséi. Brigádunk ki. lene tagból ál és „Szorgatom"­brigád a neve. Rajtunk kívül még két brigád alakult az osztályban. Mi versenyben vagyunk a „Sze. rencse"-brigáddal. Nagyon szeret­nénk megnyerni a versenyt. — Már eddig hét mázsa vasat gyűjtöttünk — teszi még hozzá boldogan —. de nem tudjuk, hogy a másik brigád mennvjt "'-üjtött már. A Szent István-téri be­gyűjtő helyen eddig az elsők kö­zött vagyunk és igyekszünk, hogy a hátralévő napokon még miné, több hulladékot gyűjtsünk össze. Közbon visszaérkeznek a töb_ biek is. A kis Gi'de Anna mond­ja el a vágyukat: — Nagyon szerelnénk megnyerni a fényképező gépet vagy legalább egy labdát, de már eddig is kap­tunk a hulladékért pénzt. Én már ki is fizettem belőle a „Pajtás"-t a nyári hónapokra. Egyre szaporodik az ócskavas, papirhuliadék s nemsokára tele is Fül- orr- gégész vándorgyűlés Szegeden Az Orvos-Egészségügyi Szakszer­vezet fül-orr-gégcsz szakcsoportja szombaton és vasárnap országos vándorgyűlést rendez Szegeden. 'A résztvevők nagyrésze az ország kü­lönböző helyeiről már pénteken es­te megérkezik, az ünnepélyes meg­nyitásra pedig szombaton reggel 9 órakor kerül sor a Sebészeti Klini­ka előadótermében. A tudományos üléseket szombaton délelőtt 9—1-ig és délután it^— 7—ig tartják, vala­mint szükség esetén vasárnap dél­előtt is. Szülői értekezletek Az ország valamennyi általános és középiskolájában, továbbá óvo­dákban május 17-e és 20-a között szülői értekezletet tartanak. Az ér­tekezleteken megtárgyalják az is­kolai munka megjavításának kérdé­seit, elsősorban azt, hogyan segít­senek a szülők a tanulás ellenőr­zésében. Az értekezleteken a szülői munkaközösségek elnökei smertetik — - ..„....,„„„.„ .„.„ .„ a június 3-1 Nemzetközi Gyermek­van a kis kocsi. Lehet is tovább- I nap jelentőségét.

Next

/
Thumbnails
Contents