Délmagyarország, 1951. május (7. évfolyam, 101-124. szám)
1951-05-13 / 110. szám
2 VASÁRNAP, 1931. MÁJUS 18. Üzemi és városi kultúr csoportjaink a megyei döntőn GAZDAGÍTJÁK TAPASZTALATAIKAT ' Színpadra lépnek ma & hód. Hezövátárnelyl Béke-szálló gyö, pyörűen feldíszített nagytermé.;»-a p megye legjobb kultúrcsoüorL iai. At kell érezniük ebben a pillanatban ennek a szó'eskörű tömegkultúrái is mozgalomnak hatni, m«B jelentőségét. A kultúrmuakaszázai éj eirei, fiatalok és Idősebbek egyaránt álltak be ma már Csongrád megyében a kuitur. forrada'oro megx ivóinak sorába, mert tudják, hogy a kultúra fegyver a bí't eh arcban. A burzsoá iden'ögia azt hirdet!, hogy „a színpadon nem polit.zalunk". a valóságban pedig imperialista zsoldban ál'ó filmek, és előadások kozmopolita jelszavaktól hemzsegnek és uszítanak a háborúra. A szocialista reálista ku.túra a való élit, ábrázo'ásét mutatja a dolgozó népnek és m irnanivalóbar., táncban és dalban harcol a bókéért. A mi kultúrcsoportjaink ezen az úton járnvti. mondanivalójukat a való éla?'">ői inerítik és közvetlen a néphez Pz ólnak, kérte1 hetetlenül harcinak a jobb. a .'cldogabb,. at emberibb szocialus-a jövőért, A kultúra ina már nem » kiváltságosaké — a kultúra a népé. Kiűztük errfi' a területről is a burzso? maradványokat. Tisztán és szabadó a akadályozhatatlanul törnek előre ég mutatják be a tehetségüket a mai és a holnapi napon az üzemek, városok kulturmurikásai, amely bizonyítja, hogy népi demokráciánk minden lenetó. eíget megad a népi tehetségek kibontakozáséhoz. A kultúrmunka r indazok.-.t a \ultúrmnnká3nkati akik ebben a nemes munkában césztvesznek, ú; emberré formál ?a Megtaruljáz a színdarabon, a ti neon, a da'oo keresztül, hogys* kel építeni a nocializmust, hogyan ken harcoini a békéért ér UgyainakRoi, v.ikor saját mas-ck t. nulnak, ők ís tanítanak, nere,nek. Százak és ezrek rézik vég'g (.r üzemen és i tömegszervezittk igyre emelkedő színvonalú kul' áf» őadásait. A fti'nvonai emelkedérc pedig fe adatként kell, h,.gy álljon kul'-úrcsoportjaink elölt, A burzsoá ideológia az élettől üvowt homályos és hamis nézetek hirdetésével vezette félre a öolgozóka* A mi fe adatunk hogy maradandó emléket hagyjnnV a dolgozók lelkében, de nem a burzsoá ideológia, hanem a STOi alisia kultúra fegyverével, az Igazság, az igazi művészet hr.tó. kony sugarával, Büszkén és boldogan tekinthetünk vissza az Országos Téli Falusi Kulturversenyre. Ereateí. tiyekben és szépségben gazdag három hónap volt az és eredmer?el rmtatják, hogv ncpi kultúránk erősödik, izmosodik, napról-napra gazdagabb lesz, megtelik szoc a_ lista tartalommal a szoc.a1 irta építés szenes részévé vál k. A tavaszi üzemi és városi kuitús versennyel tovább gazdagított gyarapítottuk a tömegkultúra terén elért eredményeinket. Már a pártkongresszus ideje alatt ünnepi kultúrműsorokkal kezdték meg •) tavaszi verseny és egész idáig komoly _ munkát végeztek kul. túrmunkásaink. Az üzemi és vá'o.ti kultúrcsoportjaiok nemcsak saját ' árosaikban, üaemeikben szerer 9tek. hanem patronálták egyes községek csoportjait, kimentek a dolgozó parasztsag közé, hogy előadásaikon keresztül is végezzenek felvilágosító. nevelő munaát. Egyes üzemeikben brigádokat szerveztek és ezek a brigádok kis rigmusokkal, tsasztuskákkal dicsérték vagy bírálták ebédszüne. tekben vagy munka után az üz< mek dolgozóit s; ezzel segítenék a termelés fokaeását. Sok he.yf n megszervezték már az egygáges kultúrcsoportot. Számos helyen már működik színjátszó, ének. tg tánccsoport is. A verseny kezdetén volt olyan üzemi cSopor*, amely 25 taggal nevezett be és ma már 60 tagot számlál. Ln.ke. sen kapcsolódvak be dolgozóink a kul túrraunkába. A napi fáradságos munka után szívvel-lélekkg; mentek a próbára Meg kell azonban emlékeznünk azokról a csoportokról, akik a városi döntök után nem ju:ct tak tovább. Ezek a kul túrcsoporl tok nem azérc estek ki, mert rosszak, hanem azért, mert még javítani kell munkájukon. És ba van oiyan kultúresoport mert van —. amelyik megsértődött vagy elvesztette kedvét a további jó munkától, az helytelenül gondolkodott. Éppen most seb, miután bebizonyosodott, hogy munkájukon javítani való V3n, jobban igyekezniük. A kultúrmunka nem kampány. Legyen ez a kultúrverseny fok. mérője a megye kulturális munkájának és egyben buzdítója a további jó munkának. Még se. kat kell dolgoznunk, sokat kell próbálnunk, további sikereket elérnünk, hogy célhoz érjünk. Ezért üdvözöljük szeretettel a megyei döntőn a legjobb üzemi ,á_ rosi _ énekkarokat, színjátszó es tánccsoportokat ég kívánuk a versenyre nek'k sok sikert. Jelentkezzenek a fiatalok matematika-fizikaszakos tanárjelöltnek Új győzelmek felé címem kerül előadásra május 17-től 23-ig a Vörös Csállag-filmszánházban a legújabb magyar dokumentfilm, amely Pártunk II. kongressíusáról szól. A film elején elénk tárul az a forró, lelkes hangulat, mely a kongresszusra való lázas készülődés napjaiban az egész ország dolgozóit eltöltötte. Eleven beszámolót nyújt a továbbiakban a II. kongresszusról. Megelevenednek előttünk Rákosi elvtárs beszámolója és a Központi Vezetőség többi tagjainak felszólalásai és a küldöttek hozzászólásai, amelyeknek nyomán egy új, gazdag, boldog ország képe jelenik meg előttünk. A film nagyszerű élményt jelent Szeged dolgozói számára is, meri eleven útmutatást nyújt azoknak a hatalmas fel&datoknak a teljesítéséhez, amelyek felemelt ötéves tervünkkel és a békéért való küzdelmünkkel kapcsolatban előttünk állanak. A film elé a szegedi dolgozók máris komoly érdeklődéssel tekintenek * az üzemekben, hivatalokban és intézményekben megkezdték a film csoportos megtekintésének megszervezését. ? film esoportos megtekintésére looalkozónn a MÁV Szegedi Igaz. galúságának dolgozót versenyre hivták ki a szegedi Postaigazgatóság dolgozóit, a szegedi Cipőgyár pedig a DÉMA Cipőgyárat hívta ki versenyre. A verseny feltétele: melyik iizem, illetve Iniézmény dolgozói tekintik meg nagyobb számban a filmet. A Textilkomblnát szintén versenyre hívta kl a szegcdi Kenderfonógyárat, amelyben a Textil, kombinát vállalja, hogy az üzem dolgozóinak 30 százalékát szervezi be a film esoportos megtekintésére és ntána ankétot rendeznek a filmről. Kiss Károly az új külügyminiszter Kállai Gyula lemondott külügyminiszteri tisztségéről. A lemondást a Népköztársaság Elnöki Tanácsa a minisztertanács javas!atá_ ra elfogadta és Kiss Károlyt választotta meg külügyminiszternek. i-Kiss Károly ipari munkás, 17 éves, a munkásmozgalomban több mint 25 éve vesz részt, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Biz;'!, ságának tagja. 1945 óta országgyűlési képviselő, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának helyettes elnöke. Engels híres meghatározása szarint a matematika az a tudomány, amely az anyagi világ térbeli formáit és mennyiségi vi. szonyait kutatja. Ebből következik, hogy a természet megismeréséhez és átalakításához feltétlenül szükséges a mati-.mai.ika eredményeinek széleskörű alkalmazása. A Szovjetunióban a kom. munizmus nagy építkezéseinek megtervezését rengeteg felső matematikai számítás előzte meg és a tervek megvalósítása közben is számos matematikai probléma me. rül fel. Nálunk is annál nagyobb mértékben alkalmazzák a tervezésben és a termelésben a felső matematika eredményeit, minél jobban fejlődik iparunk a szocializmus építése során. Ma minder. mérnöknek, fizikusnak, vecry-ász. nek, statisztikusnak sok felső matematikai ismeretre van szüksége, és hogy azokat jól elsajátíthassa, nagyon szilárd alapjának kelt lennie a matematikai alapismeretek terén. Altalános tapasztalat műszaki egyetemcinken, hogy a mérnökképzést nagy mértékben hátráltatja az, hogy sok középiskolából hiányos matematikai alapismeretekkei jönnek az érettségiseit diákok. Nem csoda, hiezen sok is. kólában latin- vagy valami más. szakos tanár tanítja a matemtikát, De ott is, hol van matematikai szakképzettségű tanár, sok helyen olyanok tanítanak, akik a Horthy-rendszer alatt hiányos szakképzettséget kaptak. A Horthy-rendszerben igen elhanyagolták a tanárok kiképzését, általában, de különösen a matematikus-tanárokét. Olyan matematika-tanárok is vannak, akik még mindig a Letűnt múltban kötele, ző. az idealista világszemléletre épített, formalista tanításinódot alkalmazzák. Az ilyen tanár tanítása nyomán azt a képet kap. ja a diák, hogy a matematika agyafúrt tudósok által kieszelt, közönséges ember által el sem képzelhető elvont fogalmakkal való bűvészkedés. Ezért van annyi embernek rossz emléke a közéip iskolai „algebra-órákróV Ezt az állapotot sürgősen fel kell számolnunk, különben mérnökeinket, üzemi fizikusainkat és vegyészeinket sem tudjuk jól ki. képezni. Fontos feladatunk tehát, hogy minél előbb, minél több, szakmailag jól kiképzett, a dialekti kus-materializmus ideológiájával és a Szovjetunió nevelési tapasztalataira épített szocialista pedagógiával felfegyverzett matematika-fizika szako3 tanárt adjunk a középiskoláknak. Az értelmiségi szakemberek kiképzése terén a matematikus tanárképzésnek éppen olyan kulcshelyzete van, mint az ipar fejlesztése terén a nehéz. Február vége felé közeledtünk. A "könnyű tavaszi idö elkergette a telel. Á fák a korzón végig még csupaszon nyújtogatták karjukat, de már érezni lehetett a levegőben az ébredő természet új, derűs illatát. Még kéken csillogott az ég, ahogy megvilágították a csillagok, meg a hold mosolygása. Ahogy kiléptünk a kapun Évával, magunkba szívluk az este illalát. Kezem Éva karjába fűztem és andalogva indultunk el hazafelé. Alig pár perce, hogy letettük a'tollat. Azóta a riport már a nyomdászok előtt van s szedik ki a soroloat. Nem rég kezdtük el az írást és úgy szeretünk Írni mindketten. Éva elmesélte, hogy délelőtt a Textilkombinátban járt és megnézte, hogyan szervezik a Nazarova-mozgalwif. Barátnők vagyunk és igy előkerült minden kis apróság, amely megtörtént ezen a napon. Tele voltunk az új élet szépségével. Részleteire bontottuk azoknak az embereknek a gondolkodását, akikről írtunk. Munkások ezek. Sebők Vera sztahanovista, Lakatos Magda ifjúmunkás és még sokan másak. Éreztük és láttuk hatalmas alkotóerejüket. Éva egy pillanatra megállt. Ahogy a fák ágai leözt átvilágított a villany, csíkokat rajzolt ax arcára. Nagy fekete szemeiben• élénk kíváncsiság volt. Te, hogyan beszélnek ezek a r áriról! — Tudom... — fogtam meg wra a kezét — egyszerűen és határtalan szeretettel. — Pedig vannak közöltük, akik nem is párttagok. — Nekik is a Párt ad fokozottabb erőt a munkához... Mintha valami feszültség állt volna közénk, nem folyt tovább a vidám beszélgetés. Csak úgy mentünk-, laa-asi, sCálgalva, AZ ELSŐ LÉPÉS „Nekik is a Párt ad fokozottabb erőt a munkához. Vannak, akik nem párttagok." Én 'sem vagyok még párttag, tagjelölt sem. Mégis minden gondolatommal ezer etem a Pártol és úgy akarok viselkedni, mint egy kommunista. Hányszor gondoltam már arra, hogy ideje volna a Párt elé állnom, megkérdezni, hogyan látják, méltó vagyok-e arra, hogy a pártjelvényl mellemre tűzzem. Sokat latolgattam. Tudtam, ennek az as előfeltétele, hogy jó munkát végezzek és ez hajtott, ez vezetett. Egyre jobb cikkek kerültek ki tollam alól. Egyre többet tanultam. Ez az esti beszélgetés tettre késztetett. Most már szükségét éreztem annak, hogy odamenjek a párttitkárhoz. megkérdezzem tőle, k-érhetem-e tag jelölt felvételemet. * Szinte félve nyitottam ki a szedoicrem ajtaját. Máskor pedig olyan vidáman robogtunk be ide, munka után Évával. A szedögépek kedves duruzsolással öntötték ólomba a betűket. A tördelő asztalon már ott sorakoztak a kiszedett hasábok, címekkel tarkítva. Hernádi elvtárs, a párttitkár tördelte be az oldalt. A keretben szépen egymás alá sorakoztak az ólomból kiszedett újságcikkek. „Kész egy oldal, mehet az öntőbej' Odasettenkedtem a párttitkár mellé és csendesen figyeltem munkáját. A párttitkár elvtárs kíváncsian nézett rám. — Mi az Margit ? Gyorsan kaptami a szón. — Hernádi elvtárs, én szeretnék tegjelölt lenni, Éva nyitott be a szedöterembe. Az utolsó szavakat még 8 is hallotta, Odaszaladt hozzám és megragadta a párttitkár ólmos kezét. — Én is, párttitkár elvtárs! Melegen egymásra néztünk. Nem beszéltük meg; mint kedves titkot őriztük a gondolatot ma estéig. * A párt csoportvezető meglepődve nézett ránk, amikor a párttitkár elvtárssal beléptünk, Vidám, pajkos nevetéssel álltunk meg elölte. De Hernádi elvtárs komolyra fogta a szót: „Itt van melletted ez a két lány, akiknek minden vágyuk az, hogy tagjelöltek legyenek és nem veszed észre őket? Vagy nem dolgoznak jót?" A púrtcsoportvezelö kissé zavarba jött. — Igaz, nem beszéltem még velük erről a kérdésről.,., de hiszen pártlapnál dolgoznak. — Éppen ezért fontos a te feladatod — mondta Hernádi elvtárs, miközben kezünkbe adta a tagjelöltfelvételi kérelmet. — Én tudom, hogy jól dolgoznak, figyelemmel kísértem munkájukat. Aztán felénk fordult és nevetve mondta: — Kérdezzétek meg az elvtársakat, ki ajánl majd benneteket felvételre. Jó erősen megszorítottuk, egymás kezét és úgy mentünk ki. Ahogy az ajtó becsukódott, még hallottuk, hogy a párttitkár elvtárs hogyan mondja el, mi a párlcsoportvczet'j feladata. * A taggyűlésen Éva nevét olvasták először. Felállt és szembenézett az elvtársakkal. — Igen. Inas voltam, de nem mesterségem tanultam, hanem mosogatni, talearítani. — És mondta vádion tovább, mintha minden inaslány átlcát elmondaná a múltra, ^ Élesen csattant a hangja: — A felszabadulás új életei hozott, Tanulhattam és most ujságírógyakornok vagyok. Szerelem nagyon a munkámat, A dolgozókról írok a dolgozóiénak. A munkások boldog, szép életét írom le. A tollal harcolok a mi békénkért, azért, hogy nyugodtan tanuljanak járni a zöld gyepen a nevetgélő kisgyermekek Csodálkozva néztem rá. Mint a tüzes acél, izzottak szavai. Úgy, mintha meg sem lehetne állítani a szóáradalot. Vájjon én mit mondok itt el? Bennem is felgyűlt a midi sok keserűsége, de átsütött rajta a napsugaras jelen minden gazdagságúval, szépségével. Ujjongani szerettem volna, gyorsan elmondani, hogyan leltem vízhordó, urakat kiszolgáló lányból én is újságírógyakornok. Elmondani, mennyire szerelem azokat, akikről írok, hogy minden dolgozó az én lestvérem. Elmondani itt a taggyűlésen, hogy hogyan keresem a betűkel, hogy a legszebben írjam le a mi haladásunkat, építésünket. Az én nevem hangzott el. Mini az édesanyámnak gyermekkoromban, úgy mondtam el mindent ttt a taggyűlésen a Pártnak. Elmondtam azt is, hogy hibáim vannak és azt, hogy mik a terveim. Amikor magasra lendültek a munkásöklök és feltartották a vörös párttagsági könyvet, a Párt simogatását éreztem. De megéreztem benne azl a keménységet is, amelylyel biztos úton vezet, amellyel épít, amellyel Icsúlyl a nép, a béke ellenségeire * Bizonytalanul indultunk útnak, mint a járni tanuló gyermek, de a Párt megfogta a kezünket és vezet, erősít, megacéloz. Nógrádi Margit, iparnak. Éppúgy, amint elsősorban a nehézipart fejlesztjük — mert az látja el gépekkel a könynvűipart is, — éppúgy erősítenünk kell a matematikus tanárképzést is, mert az egyetemről kikerü1 ö matematikus tanárok tanítják meg a matematikai alapismeretekre azokat a leendő mérnököket is. akik majd későbbi ötéves terveinket valósítják meg. A matematika-fizika szakos ta. nárok kiképzése a tudományegyetemek — köztük a szegedi egye. tem — tennészetludományi karán folyik. Ezkere a karokra bármilyen iskola érettségi bizonyítványával, vagy tanítói oklevéllel lehet jelentkezni; kivételes esetben kiváló jelentkezőket érettségi nélkül is felveszünk. Azok a munkás- és parasztifjak. akiknek a múltban nem volt módjuk a ma. tematikai alapismereteket megszerezni, egyéves ingyenes, bentlakásos, ösztöndíjas szakérettségi-tan. folyam ulán jöhetnek az egyetemre; ösztöndíjukat az egyetemen is megtartják. A szakérettségisek jobban megállják a helyüket az egyetemen, mint sok középiskolát végzett diák. A tanár elöi'ek négyéves kiképzési ideje alatt az állam diák. szállókkal, menzával, a rászorulóknak ösztöndíjjuttatással gondoskodik a gondtalanul tanulásukról. A szegedi egyetemen három Kos. suth-dijas mattematikus és egy Kossuth-díjas fizikus professzor előadásait hallgathatják; tanársegédek vezette gyakorlatok, ta_ nulókörök könnyítik meg tanulásukat. A legkiválóbb szovjet matematikai tankönyvek magyar fordí. tasaiból, valamint kiváló magyar matematikusok által írt tankönyvekből készülhetnek. Az idén jelent mag Vinogradovnak, a legnagyobb élő matematikusok egyikének számelmélet-tankönyve magyar fordításban, az elsőéves ta. nárjelöltek számára, valamint Gjnn'ter és Kuzmin felső matema. tikai példatára. További szovjet tankönyvek most vannak nyomás vagy fordítás alatt. Amíg valamelyik részlettárgyból nem készül el a tankönyv, sokszorosított tan. könyvpótló jegyzetet kap a kezébe minden hallgató. Igy számoljuk fel a mult kapitalista könyvkiadásának örökségét, az egyetemi tan. könyvhiányt. A szakmailag lemaradó hallgatókkal egyénileg foglalkozunk, a legjobb hallgatókat osztjuk be hozzájuk tanulópárnak, hogy lemaradásukat rövid idő alatt pótolhassák. Szakmailaq kiváló a matemati. ka iránt érdeklődő hallgatóinkat a tudományos kutatómunka is várja. Mint aspiránsok, legalább havi 1000 forint ösztöndíjjal két éven át minden idejűket tudomá. nyos kutatásra fordíthatják, a legkiválóbbakat pedig a Szovjetunióba küldjük ki aspiránsok vnyy tanársegédek lehetnek az egyetemeken, főiskolákon, kutató intézetekben, üzemek kutató laborató. riumában kaphatnak állást. Be'őlük lesznek majd a jövő főiskolai, egyetemi tanárai, Kossuth-díjas matematikusai is. Hazánk mate. matikai kutatómunkája világszerte elismerésnek örvend. Ennek jele volt az, hogy első magyar matematikai kongresszusunkra, amit a nyáron rendezhettünk meg a. Párt, az Akadémia és a kuituszkormányzat hathatós támogatásává', kilenc szovjet matematikus jött el, köztük olyan világhírű, még az imperialista világban is elismert szaktekintélyek, mint Vi. nogradov, Alekszandrov, Kolmogorov, Markov, Nyikolszkij. Az elismerés jele az is, hogy egyik — Szegeden kiadott matematikai folyóiratunk volt az első a mokratikus országik tudományos folyóiratai közül, amelyet szovjet matematikusok cikkeik bekü'désével megtiszteltek. Tudományos színvonalunk fenntartása és további emelése fiatal kutatóinkra vár. Középiskolát végző diákjaink közül sokan megértették, hogy második ötéves tervünk sok mér. nököt igényel, ezért tömegesen jelentkeztek a műszaki egyetemekre. Értsék meg sokan, különösen a szocializmus építésében legöntudatosabb osztálynak, a munkás, osztálynak a fiai azt is, hogy a szocializmus építése, harmadik cs későbbi ötéves terveink mérnökszükséglete, már most sok matematikus.tanárt igényel és jelentkezzenek a természettudományi karokra, vagy a szakérettségi-tanfolyamokra matematika.fizika szakos tanárjelöltnek! Kalmár László