Délmagyarország, 1951. február (7. évfolyam, 26-49. szám)
1951-02-27 / 48. szám
12 KFDD, 1951. FEBRUÁR TI. EGY NAP országokon át Anglia nagytőkései körében egyre komolyabb aggodalmat kelt az, hogy Kína felszabadulása éta az amerikai versenytársaik fokozott erővel vetették rá magukat az angol gyarmati erőforrásokra. Különösen az ejtette késégbe a lordokat, hogy az USA milliárdosai, a most megjelent ipari kimutatás szerint Kanada kizsákmányolása terén, Anglia erősen lemaradt. Ez annyit jelent, hogy mérsékelnie kell profitvágyát, mert a kimutatás szerint az utolsó negyedév alatt egyedül Kanadában kél és félmilliárd dollárról másfél milliárd dollárra zsugorodott össze a britek érdekeltsége, viszont az USA-trösztök befektetése ugyanakkor 4 milliárdról ötmilliárdra növekedet'', ami a számok erejével bizonyítja Amerika kíméletlenségét Angliával, mint tőkéstárssal szemben. Amikor az angolok széváterték, hogy kevés a számukra megmaradt kiuzsorázúsi lehetőség, az amerikai milliárdosok azt felelték, hogy az angolok „erélytelensége" eredmé nyezte India jelenlegi, kedvezőtlen magatartását, amely odáig fejlődött. hogy a nemrégen még bur, sroábarát N-hm aggályosnak mondotta Amerika távolkeleti politikáját és jelen'ős lépést tett a kínai barátság felé. Mi lesz vájjon később, ha még jobban összezsugorodik a tőkések rabló-vadászterülete? Altkor még az is megtörténhet, hogy a hollók szokásától eltérően: kivájják egymás szemét. , De, hogy a profitvadász tőkések egész lényét még jobban mégis-1 merjük, nem árt betekinteni a magánéletükbe is. Kitűnő alkalom erre a milliárdosok klubjának az a távirata, amit nemrég intézett tagjaihoz és amely szószerint így liangzik: j,Az ön élete nagyon egyhangú, stop, jöjjön el hankettuvkra, stop, minden vendég egy majmot kap szomszédid. stop, kastélyunk dísztermében jólnevelt szolgák gondoskodnak az Ön kutyáiról, stop, milliárdosok klubja." Tehát egy majom — egy tőkés. Igy ülnek a bankét asztalánál. A szomszédos díszteremben pedig a kutyák szórakoznak. Ennél kifejezőbben nem is mutathatják meg hovátartozan dóságukat a milliárdosok. minthogy majmok között, kutyák közelében lakmároznak. És ezekért dolgoztak embermilliók! Franciaország fasisztáknak, a Washingtonból irányított Plevenéknek újabb „előkelő" vendégük van: Sehacht volt náci pénzügyminiszter-. A Humani'é azt írja ezzel kapcsolatosan, hogy a háborús főbünös volt fináncminiszter legutoljára 14 évvel ezelőtt járt Párisban, amikor a hitleri hadsereg felfegyverzéséről tárgyalt, most is azt csinálja. Görögország monarcliofasiszta kormányának háborús készülődéseire a dolgozók sztrájkokkal felelnek. A sztrájkhullám pénteken mér elérte Patraszt és még aznap leálltak a pireuszi gázművek munkásai is. LELKES MUNKÁVAL készülvek az országos Icultúrvcrscnyre a kereskedelmi és pénzügyi dolgozók szakszervezete kuVúrcsoportjának tagjai. Február 27-én este fél 8 órai kezdettel tartják meg a kul. hírverseny bemutató előadását. Minden dolgozót szeretettel várnak. Az előadást a szakszervezeti székházban, Kálvária-utca 10. szám alatt tartják meg. A KISIPARI Termelő Szövetkezet szegedi központi bizottságának kn'turcsoportja elhatározta. hogy kulturmunkával is e'ösegiti falun is a szocializmus építését. Ezt a célt szolgálja a március 3-án Szentesen megtartandó előadásuk ls, nhol színdarabokkal, népi táncokkal, szavalatokkal és énekszámokkal szerepelnek. A FALUDI-MALOM őrlő üzemív-,ze 127.9, erőtelepe 126.2 százaikra teljesítette felajánlását. — Egyéni versenyzők közfii kiemelkedik Szűcs István lisztbeadó 176 százalékos eredménye. Mérnohishola épül Meinnenben A Német Demokratikus Köztársaság kormánya Meissetóben másfélmillió márka költséggel mérnökiskolát építtet. Az alapkőletétel feburáír 25-én lesz. ősszel, a tanév megkezdésekor, már készein lesz az új mérnökiskola. Erdősítés Saibéri ában Novoszibirszki jelentések szerint az idei tavaszon a kulingini és barabini szlyeppéken 4000 holdnyi területen eddig 18 millió facsemetét ültettek el. A novoszibirszki terület sikeresen teljesítette az erdöültetés évi tervét s kifogástalanul megszervezte az új erdősávok gondozását is. A sportszövetségek r.z MDP II. koongresszma tiszteletére ünnepélyes teremrportbemu tatókat rendeztek a rókus tornacsarnokban. Eredmények: Röplabda: Sz. FDAC-Sz. Honvéd 57:40 (férfi), Sz- Postás—Sz. Dózsa 37:20 (női). Női tőrverseny, első Juhász !(Sz. Postás), második Fürdők I. (Sz. Lek.), harmadik Csáki (Sz- Lok.) Női kosárlabda mérkőzés: Sz. Pcstás—Tömörkényigimnázium 37:24. Nagy sikert aratott a talajtornán a Ratnótigmnázium gulacsapata, a Pedagógiai Főiskola és a Tanítóképző női tornászcsapata, majd jól s'kerult birkózó-, és ökölvívóbemutatokkal zárult az ünnepség. SZ4BADSAG (bel városi tlLHSZUSHAZ = TELEFON: 49-25 JFebruár 28 is. szerdáig ii níígy mim II. rész. Előadások léi 4. fél 8-kor VŰRÖS CSILLGG (Korzél MOZI :; TELEFON: 113-44 Március 2-ig, péntekig Felszabadult Kína Széchenyi FÍIKLY8 WmMlnhái — TELEFON: 34-77 ===== Március I-k, csütörtökig Harmad k csapás Előadások kezdete liélköznap 6 .és 8-kor. vasár és ünnepnap 4. 6 és 8 érakor Pénztárnyitás délelőtt 11-12ig. délután egy órával az előadás kezdete előtt. Az alapfokú tornászcsapatba jnokság középdöntő küzdelmét az élelmezési dolgozók csoportjában az Orosházi Kinizsi nyerte 174.7 porttal. 2- Kecskeméti Knizsi 165.7, 3. Szegedi Kinizsi 159.5. Labdarugó eredmények: Rp. Bástya—Szegedi Honvéd 5:0 (3:0). Csepeli Vasas—Szegedi Petőfi 3:1 (1:0). OSzMTK— Sz. Dózsa 8:1, Sz. Postás—Sz. Textil 3:1. Szőregi Rákóczi—Sz. Dózsa II. 6:2, Postás ifi—Dózsa ifi 4:0, HMV Dózsa—GySzSE 3:1, Sz. EDAC—Sz. Építők 2:1. Totó eredmények. 1. Honvéd—Győri V. ve. 1 7 0 2. Honvéd—Győri V. I. f. 1 3-0 3. BDSE—Bp Építők 2 5 9 4. Kinizsi K.—VL Kistext 2 6 8 5. Csepeli V.—Honvéd x 5 5 6. V. Meteor—V. Elektr. 2 3 4 7. V. Ganzvillany— VM Közért 2 5:13 8. VM Tiiker—Bp. Dózsa 2 4 11 9. Bp. Postás—Textiles 1 3 1 10. V. Elzelt—VL Pamut 1 fi 3 11. X. ker. K.—VL Keltex 1 3 2 12. V. Meteor—Honvéd 1 4: 2 SZANTHÓ cipőüzlet Kigyó-utca 1 szám alá áthelyezve. LACZKÖ órás, S:échenyi-lér 9 Zsótér-ház. Jó árat fizetek kar, zseb, ébresztő órákért és szerkezetekért KÉPEIT kereteztesse Kárpáti kép. keretezőnél. Mindenféle képek állandóan raktáron Szálin-krt. 53 sz. KERÉKPÁR varrógép. írógép iavltása szakszerűen Rádió OKA utalványra. kerékpárgumik alkatéízek kaphatók Kelemennél Kelemen-utca II szám BŐRKABÁT javítás vízhatlan festéssel szakszerűen készül, Csordás bőrruha készítőnél, Szt. Miklós-utca 7 szám. NAPIREND 1951 február 27., kedd MOZI Szabadság fél 4 és fél 8: A Nagy Hazafi. Vörös Csillag 6, 8 Felszabadult Kína. Fáklya 6, 8: Harmadik csapás. * SZÍNHÁZ Kedd: Aranycsillag, „Petőfi"bérlet. -Szerda: Üzenet az élőknek „Erkel"-bérlet. Csütörtök: Aranycsillag „Shakespearc"-bérlet. Péntek: ,.Gorkij-bérlet." Az előadások kezdete délután 4 és este fél 8 órakor. * EGYETEMI-könyvtár hétköznap reggel 8-tól este 7-ig nyitva. — Könyvkölcsönzés 8-tól 1 óráig, * A Somogyi-könyvtár nyitva: minden hétköznap délelőtt 10 órától délután 5 óráig. IS Múzeum: hétfő kivételével minden nap délelőtt 9 órától délután 3 óráig. * Állandó éjjel-nappali szolgálatot tartanak a következő gyógyszertárak: 72. sz. Klauzál-tér 9. 71. sz. Petőfi Sándor-sugárút lltb., 67. sz, Kossuth Lajos-sugárút 31. Este 8 óráig turt nyitva: 70. sz. Újszeged. 68. sz. Kálvária.tér 7. Reggel 9 órától este 7 óráig 63. sz. Szent György-téri. A Földművesutcai gyógyszertár este 7-ig. 57. sz. Klauzál-tér 3. sz. Kígyó-gyógyszertár reggel 8-tól este 6-ig nyitva. IDŐJÁRÁS JELENTÉS: Esős idő. Felhős, reggel helyenként ködös idő, sokfelé eső, havasé tő. Mérsékelt, helyenként élénkebb szél. .4 hőmérséklet keleten kissé csőinken, nyugaton alig változik. VÍZÁLLÁSJELENTÉS: 4 Tisza Tiszabecs és Záhony között apad, máshol árad. Vásárosnaményig igen alacsony, lejjebb alacsony vízállású. Szolnok 220 c-n, Csongrád 198 cm, 13 százalék, Szeged 23í cm, 52 százalék. * A RAPID MAI.MŰSORA FEBRUÁR 27, KEDD Kossuth-rádió 7 Vidám zene. 7.20 Operarészletek. 11.30 Az Arco-vonósnégyes játszik. 13 Vidéki kórusok énekelnek. 13.45 Szórakoztató zene. 14.10 A Rádió szórakoztató zenekara játszik. Pegtyánszki E'la és Kapossy Andor éneke". 15.30 Tömegdalok. 15.55 Keringek. 16.20 Iskolások rádiója. 17.10 Kardos István: III. vonósnégyes.bcniutató. 17.45 Termelési híradó. 18 Tito vasjármában. 20.15 A fátyol titkai — vígjáték. 21.25 A kongresszusi versenyben legjobb eredményt elért VIII. kerületi üzemnek. 22.15 Orosz dalok és kettősök. 23 A ZipernovszkyDarvas.trió játszik. 23.45 Tánczene. Petőfl.rádió 7 Pavlov, az élettan forradalmára. 7.35 Magyar népdalok. 8. Táncok-ba'ettek. 8.30 Mai operettekből. 9 Tarka muzsika. 9.20 Iskolások rádiója. 10.10 Kelen Rózsi zongorázik. Reményi Zsuzsa hárfázik. 10.40 Népszerű dallamok, népszerű hangszereken. 11.10 Szórakoztató zene. 15 Könnyű zenekari muzsika. 15.40 Fejér Sándor hegedül, Hajdú István zongorázik. 16.10 Könnyű zene. 17.15 Gyűjtemény a párthatározatokról. 17.30 Tánczene. 18 Dolgozóknak zenéről. 18.40 Mindenki operája. 19.40 Egy falu — egy nóta. 20 A Rádió tánczenekara játszik. Lukácsi Margit énekel. 20.45 Mi történik a világgazdaságban? Előadás. 21.30 A Rádidzenekar játSzik. 22.35 Sziv küldi szívnek szívesen. KIVÁLÓ gépírónőt azonnali belépésre felvesz a Délmagyarorszáít kiadóhivatal. Lenin-utca fi ADÁS-VÉTEL FŰZŐ, melltartó, gyógy haskötő, fehérnemű készen és méret után, hozott anyagból is elsőrendű kivite'ben Paulusznénál. Kölcsey.u. 3. EGY asszony, vagy leány gyermek mellé felvétetik. Érdeklődni: délután 8-tól. Makkeserdő-sor 28b. TALÁLTAK egy fatáskát a Petőfi Sándor-sugárúti villamos megállónál. Igazolt tulajdonosa átveheti a kiadóban FIGYELEM! A Baromfifeldolgozó Vállalat szegedi keltetőjében (Kossuth Lajor—sugárút. Ilona-utca sarok) a ranojesibdceltetés megkezdődött. Naposcsibe előjegyezhető korlátlan mennyiségben minden nap reggel 8-tól, délután 4-ig. * Párthirek Alap- és középfokú politikai iskolák anyaga: „Pártunk parasztpolitikájáról", „Népköztársaságunk Alkotmánya" és a „Szocialista iparosítás" cimű anyag kapható a Pártoktatás Házában délután 4-től este 8 óráig. Felhivjuk az amyagfelelősök figyelmét, hogy a középfokú és alapfokú szemináriumi látogatási könyvek megérkeztek a Pártoktatás Hazába. Átvehető minden nap délután 4 órától este 8 óráig a Pártoktatás Házában. Agit. prop. osztály. Felhívjuk az összes instruktor elvtársak figyelmét, hogy ma, kedden, 27-én délután 4 órai kezdettel a Sztálin-sétány 10. szám alatt rendkívüli értekezletet tartunk. Minden elvtárs a megadott Időpontban pontosan jelenjen meg Szervezési osztály. DISZ-HIREK Üzemi, területi, iskolai és egyetemi DISZ-titkárok részére kedden, 27-én este 6 órakor titkári értekezlet. 'A'z alsóvárosi DISZ szerdán este fél 7 órakor elméleti ifjúsági napot tart az Alsóvárosi II. pártszervezet helyiségében (Földmüves-utca 17.) MSZT-HIREK Az MSZT szegedi szervezete február 27-én délután 6 órakor az MSZT-székház nagytermében Uj Világ-ankétot rendez, melyre Szeged dolgozóit meghívja. Az MSZT szegedi székházának iiagytcnnéhcn március 1-én nagy ukíivaülést Inrtunk összes üzemi, Ili. j ratali és kerületi aktívák számára. SZAKSZERVEZETI HÍREK A Szegedi Orvos-Egészségiigyi Szakszervezet Tudomány Csoportja február 28-án, szerdán délután fél 6 órai kezdettel tartja a Bőrklinika tantermében 10. tudományos ülését. A Biológus Kör február 28-án, szerdán délután 4 órakor tartja 6. szakülését az Egyelem természefttudományi előadótermében (Táncsips Mihályiutca 2. I. ein.) A TÜZÉP vállalatai a Kongresz. szusi Héten bevezetett újításokkal, ötletekkel 10.000 foorintot takarítottak meg. A Kongresszusi Héten a hosszúlejáraú versenyszerződést kötő dolgozók száma is közel százzal növekedett. A KISKERESKEDELMI Központ irodájában dolgozó Vinkler Hugóné a Kongresszusi Héten a számlázás terén újítást vezetett be. Újításával kétszerannyi munkát tudnak ugyannannyi munkaerővel elvégezni s amellett jelentős meranyiségűpapírt is megtakarítanak. AZ ALKOTMÁNY tszcsi tagjai február 24-re elkészítették az öntözéses gazdálkodásukhoz szükséges csatornákat, az istálló kijavítását, melegágyakat s kitisztították a Vásárhely felé vezető országút közelében lévő 800 méteres vízlevezető csatornát. A SZEGEDI üzemek, hivatalok dolgozói számtalan távirattal keresték fel Pártunk II. lcongreszszusát, amelyben Ígéretet tettek, hogy továbbra is árják a kongresszusi versenyben elért eredményeket s a jövőben még nagyobb szorgalommal és éberséggel végzik munkájukat. A SZEGEDI KENDERFONÓ sztahánovistái hétfőn délután büszkén jelentették táviratban Rákosi elvtársnak, hogy kongresszusi felajánlásukat mennyiségben 189, anyagtsikarékosrágban 209 százalékra teljesítették. A DEMA cipőgyár dolgozói a kongre: zusi verseny elindulásakor felajánlották, hogy I. műszaktan teljesítik II. műszak tervelőirányzatát. A dolgozók már át is áltak egy műszakra s ezzel 2500 forint megtakarítást értek el. A Kongresszusi Héten a százszázalékon alul teljesítők számát is 65 százalékról 23 százalékra csökkentették. A MÁV FŰTŐHÁZBAN a kongresszusi verseny alatt 16.599 mázsa szenet takarítóiak meg a dolgozók. Odaadó, szorgalmas munkával elérték, hcigy egyetlen százszázaiékon alul teljesítő dolgozó nincs a Fűtőháznál. A műhelyek normájukat a kongresszusi versenyben átlag 131 százalékra teljesítették. A versenymegtakarítás értéke 715.599 forint. A KONZERVGYÁRBAN a Kongresszusi Héten Fülöp Ilona 200, Szeles Etel 200. Szekeres Ilona 220, Papdi Erzsébet 230, Varga László 113, Szántó Lajos 225, Bottyán Mária 220. Korpa Anna 135, Noel József 140. Nagy József 140 százalékos eredménnyel az üzem legjobb dolgozói közé került. A VÍZÉPÍTŐ NV dolgozói 105 százalékra teljesítették kongreszszusi felajánlásukat Egyéni versenyben legjobb eredményt Szabó Bolosár sztnhánavieta vasbetonszerelő és ördög Imre segédmunkás brigádja ért el, 133, illetve 130 százalékos eredménnyel. A SZEGEDI Villanyszerelő Vállalat brigádjai közül a Viharsarok 353, az Ifjúmunkás 312, a Balázs 188 százalékra emelte termelését a Kongresszusi Hé:en. AZ UJSZEGEDI asztalosüzem dolgozóinál Lippni Péter 154, Kcnderosi György 122, Sztupka Gyula 128. Komáromi Béla 120, Rácz Imre 135 százalékra teljesítette felajánlását. Hullmann László elvtárs a munkamódszerátadás terén ért el nagyszerű eredményt. A VILLAMOSVASÚT dolgozói vállalták, hogy januári és februári tervüket február 24-re befejezik. Ennek a felajánlásnak a forgalom 23-án, a műszálé, pálya, kocsiszín, adminisztrációs részleg 24-én déli 12 óráig 100 százalekig eleget is tett, A VÁGÓHÍD kopasztói 143, sertésbőrfejtői 138, hasítói 136, marhavágói 120, sertésibontói 140, marhabólbontói 230, zsírkeveröi 126, zsírolvasztói 152 százalékra teljesítették kongresszusi felajánlásukat. A SZEGEDI GYUFAGYÁR dolgozói a pártkongresszushoz intézett táviratukban jelentették a Pártnak, Rákosi elvtársnak, hogy a kongresszusi versenyben az üzem dolgozóinak 83 százaléka összesen 210.555 forint értékű felajánlást tett s ezt a vállalást február 24-re 281.339 forint értékig túlteljesítették. A BÁRKÁNYI VASÖNTÖDÉBEN a Kongresszusi Héten Szabó Sándor 188, Gábor János 171, Tóth Antalné 216, Dorogi Lajos 207, Papp Imre 160, Föktesi Sándor 179 százalékot ért el. A dolgozók egész héten sdejtmen'-esen termeltek. A JUTAFONŐBAN Pesti Sándor, az üzem legjobb dolgozója a Kongresszusi Héten 3520 méter helyeit 4756 méter Mohácsi Mihályné fononö 5600 kiló helyett 0360 kilógramot termelt. A szövődé 109.3, a fonoda 160.3 százalékra tett eleget kötelezettségvállalásának. A BÚTORGYÁRBAN Bálint Jánosné 167, Tandari Ferenc 151, Varga Gyula 154, Heiezig József 151, Bodó Mihály 132.3, Hégert József 135,2, Urbán János 137, Kisházi Ferenc 140.6 százalékos termelési eredménnyel került az élre. A KERAMIT-TÉGLAGYÁRBAN a dolgozók a gőzkazán présgép kijavítását február 28. helyett 26ra, a gőzgép elkészítését szin én 28-a helyett 25-re és a prés rendbehozását március 1. helyett február 20-ra teljesítették. Forin értékben 1394 forint megtakarítást értek el. AZ ALFÖLDI CEMENTGYÁRBAN Nagy András kéményajtógyártó 186, Drahos Ilona 144, Bo. si Katalin 144, Fekete Vilmosné 144, Kulcsár Gizella 142%-os eredményt ért el. Az üzem felajánlását 127 százalékra teljesítette. MAVAUT szegedi kirendeltségnél üzemanyagmegtakarítás terén kiemelkedő eredményt ért el Ra_ kita József, Ravasz Ferenc, Rozsnyai Sándor, Kasza Vendel, Dékány Ferenc, Rózsa Lajos. Kádár Lajos, Lázár György és Ágoston József. Mindannyian 5—10 százalékkal szárnyalták túl vállalásukat. DÉLMAGYABORSZÁG politikai napilap Felelős szerkesztő és kiadó: ZOMBOR1 JÁNOS. Szerkesztő: BÖDAY PÁL. Szerkeszlőség: Szeged. Lenin-u. II. Telefon: 35-85 és 30-03. Éjjeli szerkesztőségi telefon: este 8-tól 84-38. Kiadóhivatal: Szeged. Lenin-u. 6Telefon: 31-16 és 35-00 Az x-szel jelzett közlemények díjazottak Délmagyarország Nyomda. Szeged, Felelős vezelö: Priskin Sándor,