Délmagyarország, 1951. február (7. évfolyam, 26-49. szám)
1951-02-24 / 46. szám
SZOMBAT, 1951. FEBRl'AR 24. Ifi-műszak a szegedi Kenderben és a Ruhagyárban A Mozgókonyha NV dolgozói lelkesen vesznek részt a kongresszusi versenyen. Szabó Mihály szakács felajánlotta, hogy a kongresszus tiszteletére n gázfogyasztást 10 százalékkal csökkenti, Ezzel szemben felajánlását 200 százalékra teljesítette. Igy 1147 forintot takarított meg eddig. Özv. Német Lászlóné előkészítő a burgonyahámozásnál 130 százalékot ért cl. Pénteken a Szegedi Kenderfonógyárban és a Ruhagyárban ifi. műszakot tartottak. Ezalatt az az idő alatt a gyárak és a gyártás vezetését teljesen az ifjúmunkásokra bízták. Ezzel alkalmat adtunk az ifjúságnak arra, hogy beletekinthessen az üzemek vezetésének tudományába és hozzásegítettük őket, hogy tanuljanak. Az ifjúmunkások ezen a napon ki is tettek magukért és az üzemek dolgozói olyan lelkesen végezték munkájukat, hogy sztahanovista eredményeket megközelítő teljesítményekei értek cl. A szegedi Kenderfonógyárban „ifjúsági műszak" van. Reggel 6 óra előtt néhány perccel már olt állt valamennyi dolgozó a gépe elölt. 'Az üzemrészek élén a reggeli műszakban az ifjúmunkások álltak. A Töretlen erővel harcolunk a kongresszusi zászlóért Nagy tanitónik Sztálin elvtárs mondotta: ,,A munkaverseny a szoeialiamus építésének kommunista módszere." Ennek a mondatnak történelemformáló ereje, napjainkban bontakozik ki legjobban országunkban, amikor az egész magyar dolgozó nép váll. vetve küzd Pártunk kongresszusi versenyében azért, hogy a szocialista Magyarország felépítését Pártunk iránymutatásává, meggyorsítsa. A szocialista verseny nagy fölénye abban mutatkozik meg, hogy nem a mindenáron másikat eltipró küzdelem a fő hajtóereje, hanem az egész dolgozó nép javát szolgálja. Amikor Pártunk csongrédme. gyei bizottsága a csütörtöki nap folyamán kiértékelte a megyei verseny eredményeit, üzemünk lekerült az első helyrő;. Lekerült azért, mert egy sor üzem élre tört, nagyobb fejlődést tudtak felmutatni, jobban szervezték meg a versenyt és jobban biztosították a kiértékelés nyilvánosságát, mint mi. Nem arról van itt szó, hogy a Textilkombinát visszaesett volna! Ezt legjobban az elmúlt napok eredményei bizonyítják. hiszen üzemünk munkásnői és munkásai vállvetve a műszaki értelmiségünkkel — nagyszerű teljesítményeket hajtottak végre. A Kongresszusi Hét első napján hétfőn, a feszitett tervünket 102.7. kedden 106.8. szerdán 108.5. csütörtökön pedig 109.3 százalékra teljesítettük. A normát 100 százalék alatt teljesítők számát január I. és február II. dekád közötti időben 55.5 százaiVtról 37.7 százalékra csökkentettük. A Kongresszusi Héten megindítottuk a Naznrova-mozgai. nvat. Ha megnézzük üzemünk dolgozóinak a kongresszusi verseny megindulása óta tett vállalásainak teljesítését, megláthatjuk, hogy ezt 610 százalékban teljesítették. Vállaituik a kongresszus tiszteletére, hogy az első negyedévben a tervhez viszonyítva az anyagkihasználást 2 százalékkal csökkentjük, ami azt jelenti, hogy másfél napra való nyersanyagot takartunk meg. Ezt február 20-ig úgy teljesítet, tük, hogy már két napon fejül i megtakarítást értünk el. Mindezek azt bizonyítják ebben a hatalmas, nagy szocialista versenyben, hogy nincs legyőzött, mert ennek a versenynek a gyártásvezető ördög András, helyettese llúcsik Eva, a kártoló művezetője Szabó Imre, a szárazfonóé lyerta István, a vizesfonóé Takács Anna és így tovább. Hunyadi Klári vállalatvezető Földi elvtárs kíséretében végigmegy valamennyi termen és figyeli a termelés menetét. Az üzemben folyik a munka. Patkó Erzsébet a vizesfonó vezetője sorrajár minden ifjúmunkást. — Gyerekek kapcsoljunk rá, mulassuk meg, hogy mit tudunk! 10 órakor kiértékelik a műszak négyórai eredményét, A szárazfonó dolgozói minden eddigi eredményt felülmúltak. Allagosan 121 százalékot érlek el. ördög Andrásné, Kispéter Károly né 10—10, 'fari Margit 9 és fél, Bóta Hona 5 és fél kilogrammal teljesítette túl felajánlását. '.V kártolóban Tóth Erzsébet felajánlását 200 százalékra teljesítette. A vizcsfonóban Szakáit Gizi és Kónya Ilona 98 százalékos teljesítményüket 119 százalékra emelték fel. A gyürüsfonóban Csőti Máj ria és Papp' Mária 200—200 százalékra teljesítette felajánlását. A szegedi Ruhagyárban reggel 6 órakor átvették az ifjúmunkások az üzem vezetését. A párttitkár helyét az üzem DISZ-tít. kára foglalta el. A vállalatvezető és az ÜB-titkár is ifjúmunkás volt ezen a napon, A vállalat és üzemvezetőség tag jai már csütörtökön megtették felajánlásukat. Nagy Ernő vállalatvezető például vállalta, hogy a 00 darab állagteljesítmény helyett 80 darabot készít el. A kiértékelés szerint 92 darab volt napi teljesítménye. Szabó Antal párttitkár és Pópitv Lajos teremmester egymás mellett dolgozlak az ifi-műszakban Eredményük pár százalék eltéréssé! az utolsó óráig egyezett. Az utolsó órában tpég nagyobb lendületet vett a verseny. Mindketten 120 százalékos teljesítményt ajánlottak fel, s 142 százalékot értek el. Az ifi-műszak u-án bensőséges ünnepséget rendeztek az üzem dolgozói, ennek keretében megjutalmazták a műszak legjobb munkásait és Rákosi elvtársnak küldölt táviratban fejezték ki szeretetüket és hálájukat Pártunk iránt. Szelényi Béla, Csikós János, Csányi Ferenc és György Imre, n Szegedi Kiskereskedelmi Vállalat 42-es számú árudájának dolgozói vállaltaik, hogy a kongreszus tiszteletére 25 forint fuvarmegtakaritást érnek el. ígérték, hoigy a forgalmat 7 százalékkal emelik és 64 forint értékű elfekvő árut adnak cl. Ezt a vállalásaikat többszáz százalékra teljesítették és ezzel 1665 forintot takarítottak meg. A „Bolsevik Párt útja" előadássorozat legközelebbi előadását vasárnap délelőtt 9 órakor tartják meg a Vörös Csillag f Imszínházban. A Bolsevik Párt történetének megismerése ma különösképpen fontos kötelessége minden kommunistának, mert ez a megismerés nagymértékben hozzásegít Ugyanakkor a termelő munkában ! bennünket ahhoz, hogy mennél a kiemelt dolgozók helyére a vál- alaposabban e'sajátíthassuk és lalat cs álltak. Az melésben dolgoztak, még fokozol, tabb lendülettel végezték munkájukat. Simon Mihály például 127 százalékos eredményt ért cl. Sőregi László 10 órakor mar 196 százalékra teljesítette normáját. A kezvértezetten tudjuk igazán szilár-. dan megállani helyünket a termelésben, a szocializmus építésében és a béke védelmébenMint iránytű, tájékozódást nyújtanak ezek a tanátások a mai kiéleződött nemzetközi helyzetben is. A vasárnap' előadás ele, _ , amely egybeesik Pártunk II. a gyártásvezetőség tagjai 'magunkévá tegyük a marxirmus-j kongresszusával, különösen élénk t ifjúmunkások, akik a ter- |enjnjzmu3 tanításait. A marxiz-, érdeklődéssel tekintenek Szeged mus-lenin'zmus tanításaival fel- ' dolgozói. győztese az egész munkásosztály..^!) eredményeken látszik, hogy az ' ifik vezetésével a termeles egyáltaaz egész magyar nép. Ezért ttd. vözöljük mi. a Textilkombinát dolgozói a Magyar Kender dolgozóinak nagyszerű verseny-teljesitményeit. amellyel megyei versenyben élre kerültek. Ez a kiértékelés arra kötelez bennünket, vizsgáljuk felül hlá. nyosságainkat, szüntessük meg azokat, vetkőzzük le a bizonyos mértékig vezetőinkben megmutatkozó önelégültséget, szervezzük meg még erősebben munkaversenyünket szélesítsük ki a versenykiértékolés nyilvánosságát. Műszaki dolgozóink tegyék jobbá kapcsolataikat egymással és a fizikai dolgozókkal, hassa át üzemünk minden dolgozóját az a hatalmas érzés, hogy töretlen erővel harcolunk Pártunk megyebizottságának zászlajáért. Mélyítsük el a szeretetünket, hálánkat Pártunk és nagy tanítónk, Rákosi elvtárs 'iránt. E'őre a kongresszusi verseny verseny sikeréért, előre a kongresszusi zászlóért. Róna Imre, a Szegcdi Textilkombinát vállalatvezetője. Takarékossági rendelet relent meg az építőiparban A minisztertanács takarékossági I A vas'akarékosság érdekében a Ián nem csökkent, sőt egyre fokozottabb és nagyobb eredmények születtek. 'A'z ifjú vállalatvezető Szitkai Ágnes, aki csütörtökön 180 százalékos eredményt ért el, bizlos kézzel és bátran oldotta meg a felmerült problémákat. Bozóki Pál szalagvczetö, tleiszig Eva, Husztig Dczsőné, nkik szintén a termelést irányították a Kongresszusi Héten a termelésben kiváló eredményeket értek el. A műszak befejeztével kiértékelték az eredményekel: 138 átlagszázalék. Ferenci János ifjúmunkás 130 százalékról 179 százalékra fokozta teljesítményét. Holióczi Istvánné csütörtöki 155 százalékos eredményével szemben pénteken 188 százalékot teljesített. . Fegyverünk: A KÖNYV Hegedűs András: A magyar mezőgazdaság szocialista átszervezésének kérdései, (MDP párt főiskolájának 8. előadása.) Ez a kis füzet Hegedűs András elvtárs előadását tartalmazza a mezőgazdaság szocialista á'szervezésének kérdéseiről. Ezzel kapcsolatban ismerteti Pártunk paraisztpolitikáját, az ebben történt változásokat a fordulat éve óta s azokat az irányelveket, melyek szerint Pártunk a falvakban dolgozott és dolgozik. Részletesen ismerteti a termelöKönyvkiállítást rendeztek a szegedi Somogyi-könyvtár dolgozói a pártkongresszus tiszteletére A szegedi Somogyi-könyvtár dolgozói a könyvtár olvasótermében könyvkiállítást rendeztek a pártkongresszus tiszteletéreA kiállítás a legújabban megjelent magyar és szovjet szépirodalmi, tudományos és művészeti könyvekkel, ideológiai müvekkel •simerteti meg a dolgozókat. Megtalálhatók a kiállításon a pártépítés legújabb kiadváryai, a ket ismertető szakkönyvek. Marx és Engels könyve a művészetről és irodalomról, a Munkásmozgalmi Intézet képes albuma. A kultúrgárdákat érdeklő könyvek közül kiemelkedik a Magyar Tán ószövetség által kiadott könyv, amely a szovjet népek táncát, a táncok helyes betanulási módját ismerteti. Ezenkívül a legújabb mezőgazdasági sztahanovista munkamódszere- szakkönyvek is megtalálhatók Szegeden is megindult a munkaerőioborzás A Szovjetúnió tapasztalatait felhasználva most a Munkerőtarta'.ékok Hivatala úgy elégíti ki a jelentkező munkaerőhiányt, hogy tervszerűen szervezi meg a munkaerők toborzását. Ez azért is szükséges, mert népgazdaságunk fejlődése során úgy ipari, mint mezőgazdasági vonalon munkaerőhiány mulalko. zik. A haladottabb ipari mezgőgazdasági termelés megkívánja, hogy munkaerő igényeit kielégítsük. Éppen ezért szervezte meg a munkacrőtoborzó bizottság a munkaerők toborzását állami gazdaságokba. Dolgozó népünk megbecsülése határozatának az építőipar területén való végrehajtására Sándor László épí ésügyi miniszter körrendeletet adott ki. A rendelet megállapítja: bár a magasépítőipar az ötéves terv első évében komoly eredményeket ért el, a takarékosság elve nem érvényesült kellően a vállalatoknál és munkahelyeken. A rendelet értelmében minden építkezés globális anyagszükséglete a legfontosabb anyagokból előre meg kell tervezni. sta'ikos tervezők legkésőbb június l-ig minden szerkezet méretezésénél az új vasbeton-szabályzatot kötelesek alkalmazni. A téglagyáraknak meg kell állapítaniok a téglaégetési szén ezer darab kisméretű téglára számított normáját. A rendetet irányelveket szab meg a brigádszervezés eddigi munkája megjavítására. Kimondja, hogy a brigádvezetők egy részéi nőkből kell kiképezni. * Párthirek A Kofesuth-rádió ma, 24-én, szombaton délután 3 órakor közvetíti Rákosi elvtárs beszédit. Az összes alapszervezetek és tomegszervezetek szervezzék meg a beszéd csoportos meghallgatásit. Ma. 24-én, szombaton délután háromnegyed 2 órakor titkári értekezletet tartunk a Kálvária.tér ti. szám alatt. Minden alapszervezeti titkár elvtárs pontosan jelenjen meg a megjelölt időpontban. A békefcleiősök szokásos szombati értekezlete elmarad, helyette hallgassák meg Rákosi elvtárs mai, r'diőban közvetített beszédét Fethivjuk az alapszervezeteink fi. gyeimét, hogy a Szabad Nép-kampány során használt kétszínű befizetési blankettákkal a hét folyamán feltétlenül számoljanak el a sajtóosztályon. Felhivjuk még az elvtársak figyelmét. arra is, hogy a kékszinü befizetési blankettával a régi előfizetéseket nem lehet befizetni. Agit. prop. osztály. Alap- és középfokú politikai iskolák anyaga: „Pártunk parasztpo1 itikájáról". Népköztársaságunk Al. kotmánya" cs a „Szocialista iparosítás" cimű anyag kapható a Pártoktatás Házában délután 4-től este 8 óráig. Agit prop. osztály. szövetkezetek egyes típusait, a szö- nyilvánul meg a minisztertanács in- - . . • l.l-l,„J^r/,'.knn „ ntnliT „ „„ r , tl I n lofl vetkezet ós a kolhoz közötti különbségeket, a gépállomások s az állami gazdaságok fontos gazdasági és politikai szerepét. Kifejti a kulákok elleni harc állandó fokozásának szükségességét és módszereit, a felszámolásukhoz szükséges előfeltételeket. Rámutat a munkás-paraszt szövetség erősítésének és az ipari munkások tömeges bevonásánál: szükségességére a mezőgazdaság szocialista fejlesztésében. Megvilágítja a termeiőesoportok és a falusi pártszervezetek, járási pártbizottságok feladatait az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztsággal kapcsolatban. Hegedűs András: Pártunk parasztpolitikusának végrehajtásában niutalkozó elhajlások és ferdítések. (MDP Központi Előadó Iroda előadásai 4. száma). Hegedűs András elvtárs eme másik előadása fokozott figyelemmel fordul a mezőgazdaság szocialista átalakulásának kérdései felé. A falusi osztályharc bonyolultsága, az ellenség támadása ugyanis arra kötelez bennünket, hogy a Párt irányvonalát a gyakorlatban alkalmazzuk és kíméletlen harcol folytassunk a Párt politikájától való legcsekélyebb elhajlás ellen is. Hogy az előttünk álló feladatokat sikeresen tudjuk megoldani, elméletileg fel kell vérteznünk magunkat a marxizmus-leninizmus tanításaival, meg kell ismernünk a Pártunk eddigi gyakorlatából általánosított tapasztalatokat. lézkedéseiben, ameiy szerint a leg_ messzebbmenően gondoskodnak a toborzottak szociális viszonyairól. Amig a dolgozó munkahelyén (tartózkodik, nem lehet lakását kiigényelni. Rendeletileg biztosították azt is, hogy a lakáshivatal nem utalhatja ki a toborzottak lakását. Ugyanakkor biztosítják azt is, hogy a dolgozót munkahelyén megfelelően lássák el. A munkaadó havonta fizeti :» do'gozók hazautazását. Kötelezik a vállalatot, hogy a dolgozókat megfelelő szállással és élelmezéssel lássák el. A toborzottakat útbaindiláskor elkísérik a munkahelyig és a Munkacrőtartalékok Hivatalának vezetője ellenőrzi, hogy a vállalat valóban biztosítja-e az igért kereseti lehetőséget. Ha útbaindítás után valamelyik dolgozó beteg lesz, a gyógykezelés és a gyógyellátás ingyen jár neki, Munkábaállás után pedig már OTIkezelés és láppénz. Február 28-tól március 2-ig Szegeden tartózkodik a vállalati toborzó bízottság, ahol a jelentkezők megköthetik a szerződéseket, tájékozódhatnak a munka jellegéről és a kereseti lehetőségekről. Az állami gazdaságokba most l'őieg női munkaerőt toboroznak, de jelent, kezhet férj és feleség együtt, hiszen a vállalat gondoskodik ellátásukról. Már eddig is többen jelentkeztek felvételre, mert méltóképpen ki akarják venni részüket hazánk és a szocializmus építéséből. Nemzetgazdaságunk szempontjából fontos, hogy azok a dolgozók, akik most niunkanélkül vannak. jelentkezzenek a Munkaerőtartalékok Hivata. Iánál ahol még részletesoob felviiá. gosítást kapnak. Anyasági Érdemrend és Érdemérem létesítését határozta el a minisztertanács A minisztertanács Dobi István elnökletével pénteken délelőtt ülést tartott. Az egészségügyi miniszter előterjesztésére a minisztertanács a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elé terjesztendő törvényerejű rendelettervezetet fogadott el Anyasági Érdemrend és Érdemérem létesítéséről, továbbá sokgyermekes anyák jutalmazásáról. rendeletet fogadott el állami balett-intézet létesítésérőlÜj tükörmikroszkóp A jénai Zeiss Művek tudományos kutatócsoportja egyéves munkával kidolgozta a legújabb mintájú tiikörmikrószkópot. A készülék a rendes mikroszkóp és az elektroA minisztertanács a külkeres- mikros^áP közötti átmenetet je. kedeimi miniszter elötorjeszté- !entl- A lencsés mikroszkópnál fölsőre magyar-dán árucsereforgal-"éPő fénytörési veszteségek megmi megállapodásit hagyott jóvá. szűnnek. Az új Zeiss-mikroszkóp A népművelési miniszter elő- másik nagy előnye a teljes szineterjesztésére a minisztertanács zésbizton3ág.