Délmagyarország, 1951. február (7. évfolyam, 26-49. szám)

1951-02-23 / 45. szám

PKNTEK, ml. FEBRUÁK *«• A NAGY HAZAFI Kétrészes magyarra szinkronizált szovjet film Csütörtökön este zsúfolt nézőiért előtt kezdik el az értekezletet és előtt mutatta be díszelőadásban a gondoskodnak arról, hogy Sahov ne Szabadság Filmszínház „A nagy ha­zafi" című kétrészes magyarul be­szélő hatalmas szovjet filmalkotást. A díszelőadáson képviseltették magukat a Magyar Dolgozók Párlja szegedi pártbizottsága, n városi ta­nács végrehajló bizottsága, a fegy­veres alakulatok, az üzemek, hiva­talok, intézmények és tömegszerve­zetek. Az előadás előtt a rendőrzenekar eljátszotta a magyar és a szovjet himnuszt, majd Tóth Miklós hon­véd a „Hol van hazá juk" című ver­sel adtn elő nagy sikerrel. Ezután F'aludi Márton, a Csongrádmegyei Mozgófénykép Kirendeltség vezetője mondott megnyitó beszédet, * '.V filmben megelevenednek a Bol­sevik Párt. a •Szovjetunió történel­mének ragyogó fejezetei, amikor a szovjet dolgozók milliói a Párt ki­váló vezetőinek, köztük Kirov elv­társnak az irányítása .mellett küz­döttek a Pártba befurakodott troc­kisták bomlasztó munkája ellen. A film bemulatja a hatalmas sztálini tervek megindulását, a Sztahánov­mozgnlom kialakulását, a szocialis­ta termelés alapjainak megteremté­sét. A film története 1925-ben kezdő­dik. A Vörös Vasmunkás-gyár két dolgozója, Dubok és Kac, a raciona­lizálási mozgalomban kétgépes rend­szerre való áttérést kezdeményeztek. Sahov, a kerületi titkár és Kolesz­nyikov a sejttitkár helyeslik és tá­piogatják munkájukat. legyen olt jelen. Fegyelmi bizottság elé állítják öt, ahol felelősségre vonják a cikk miatt és felszólítják, hogy javítson a helyi vezetőséghez való viszonyán. Sahov azonban nem védekezik, hanem támadja Karla­sovékat. Konkrét bizonyítéka van ellenük: Trockij levele, melyet Kar­tasovnak (rt, s amely Sahov birto­kába jutott. Ha késve is, de meg­A Párt XIV, Kongresszusán a. összeesküvőket szétzúzták, és a Pártból Katesovot és Borovszkijt i; eltávolítják. Eközben megszülettek a hatalma sztálini ötéves lervek, A Vörös Vas­munkás-gyárban is elkészült és út­jára bocsájtották az első traktort a május elsejei ünnepségen. De, amig a szovjet nép hősies munkával építi a szocializmust, addig a trockisták érkezik a gyűlésre Sahov és lelep- »j módszerhez folyamodnak. Ille­lezi az ellenség minden mcsterke- I galitásba vonulnak. dését. j Ezzel végződik az első rész. Megalakult a munkaerőtoborzó bizottság Szegeden is megalakult a munka. Tőtoborzó bizottság. A bizottság tagjai: a niunkacrőiar'.alékok híva­a ónak vezetője a tömégszervezetek megbízottai és a váróit tanács meg­bízottja. A bizottságnak az a felada. a, hogy rlőkészilse a nunkaerőto­jorzást. 26-tól 2-ig Szegeden tartóz­kodik a vállalati toborzó bizottság, ihol a jelentkezők megköthetik a szerződéseket, tájékozódhatnak a munka jellegéről, szociális viszo­nyokról és kereseti lehetőségekről s. A vá'lnlati tobnrzóbizotlság tag­jai a vállalatnál dolgozó munkások, akiktől a jelentkezők részletesen megtudhatják a helyi viszonyokat. Különösen áttanít gazdaságokban mutatkozik munkaerő hiány. Az ál­lami gazdaságok nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy az ipart ellássák mezőgazdasági termékekkel dolgozó munkahelyén tartózkodik, nem lehet lakását kiigényelni. Rendeletileg biztosították, hogy a lakáshivatal a toborzottak lakását nem utalhatja ki. A vállalat havonta fizeti a dolgozók hazautazását. Már a szerződés megkötése után, de különösen az útbalndutástól kezdve a munkaerőtoborzó blzotlság nagy gondot fordít a dolgozók egészségi és szoefális ellátására ts. A toborzottakat útba­iadításkor elkísérik a munkahelyig és a inniikaerőtartalékok hivatalá­nak vezetője ellenőrzi, hogy a vál­lalat valóban hiztosíTjo-e az ígért keresett lehetőséget és a dolgozók szociális vlstonya megfelelő-e. Kö­tclez'k a vállalatot, hogy a dolgo­zókat megfelelő szállással és élelmezéssel lássák el. Ha útha­indu ás után valamelyik dolgozó be­és nyersanyaggal és ugyancsak az | leg lesz u gyógykezelés és a gyógy­íttatni gazdaságok biztosítják az | ellátás Ingyen jár neki Munkábaál­Ipari munkásság ellátását is. Az ál­omi gazdaságokban főleg női mun­kaerőket toboroznak, de jelentkez­het férj és feleség együtt, hiszen a vállalat gondoskodik ellátásukról. A munkaerőtoborzó bizottság gan­lás után pedig, inár OTI kezelés és táppénz. Nemzetgazdaságunk szempontjából Igen fontos, hogy uzok a dolgo­zók, akik most munkanélkiil van­nak. jelentkezzenek a Munkaerő­tarlalékok Hivatalánál és ott még Sahov, a „Nagy Hazafi" c. film fősí»rep!ője Azonban Kartasov, a területi párt­bizottság titkára és helyettese, Bo­rovszkij minden erővel igyekeznek megakadályozni a mozgalom továb­bi fejlődését. Ennek ellensúlyozá­sára Sahov minden beszédében fi­gyelmezteti a dolgozókat arra, hogy az ellenség nem pihen, hanem te­vékenyen igyekszik gátolni a prolc­táriá'.us előretörését a népgazdaság fejlesztésében. Cikket is Ír erről a „Pravdá"-ba, „Tévedés vagy bűn­telt" elmen, A cikkben komoly bí­rálatot mond a területi pártvezető­seg magatartásáról. A gyárban a XIV. Pártkongresszus küldöttválaszlói értekezletére ké­szülnek. amelyen résztvesz a Köz­ponti Ellenőrző Bizottság egyik tag­ja, Maxim elvtárs is. Maxim elvtárs, amikor megérkezik, megbeszélést tart a bolsevik munkásokkal és Sa­hov elvtárssal. Megbeszélésében rá­mutal az összeesküvésre, amelyei nem könnyű, leleplezni, de megér­teni sem könnyű. Hisz az összees­küvés tagjai most nem kulákok és nem is volt cári lisztek, hnnein olyan emberek, akik tagjai a Párt­nak és természetesen elvtársaknak nevezik magukat. Ezek keresztezik most a forKtdalom útját, ezek aka­dályozzák a fejlődést és harcolnak a Központi Bizottság ellen. Kartasovék, hogy a kongresszus­hoz a többséget megszerezzék, csel­hez folyamodnak, Jelenet a „Nagy Hazafi" e. filmből A második Tíszben látjuk, hogy a város szélén hatalmas csatorna­építkezés folyik, melynek vezetője Kolesnyikov. De Sahov is olt van mindenütt és segíti, bátorítja az embereket. Már igen szép eredmé­nyeket érnek el az építkezésnél, amikor súlyos kataszlrófa történik. Sok a halott és a sebesült, A ka­tasztrófa mögött az ellenség keze működött. A trockisták követtek el szabotázst. Erre n pártbizottság el­határozta a tagság felülvizsgálását. Először a szűkkörfi vezetőséget vizsgálják és ekkor leleplezik Zem­cov másodtitkárt, aki már 1911-ben az Ohrána ügynöke volt, utána a trockistákkal és eszcrckkcl műkö­dött együtt. Letartóztatása után le­fogják szervezetük irányítóját, Kar­tasovot is. A trockisták tehetetlen dühükben Sahov meggyilkolását ha­tározták el. Ennek végrehajtásával Brjancevet bízták meg. Egy alka­lommal. amikor Sahov a csatorna­építkezéshez megy, hogy ott megbe. szélje Kolesnyikovvel az ünnepélyes megnyitás napját és onnan a kul­túrházba siet az élmunkás gyűlésre, Brjancev végrehajtja a gyilkosságot. 'A'z ülésen hiába várják a dolgozók Sahovot, az orgyilkos golyója kiol­totta életét, mielőtt a terembe ért volna. Ravatalához a dolgozók ezrei vonulnak, hiszen egész életét a nép millióinak szabadságáért és jobb jövőjéért áldozta. A film Fridrich Ermlsr, a ma­gvar közönség előtt is jól ismert „Tovaris P." és a „Döntő fordulat" című filmek rendezőjének legki­emelkedőbb alkotása. A filmet 1911­ben a Sztálin-díj első fokozatával tüntették ki. doskodik a toborzottakról. Amíg u rész élesebb felvilágosítást kapnak Az atomenergia meggyorsítja a kommunizmus győzelmét Mezőtúron a Kongresszusi Hét harmadik napján 289 család lépett a nagyüzemi gazdálkodás útjára Az ünnepi hét második nap­ján Mezőtúron 700 népnevelő járta a várost. Szerdán újabb 289 család, 344 taggal lépett be a terme 1 őcsoportokba. összesen 1110 holddal gyarapodott a közösen megművelendő terület. 69 középparasrzt választotta ezen a napon a közös munkát. A somagymegyei Böhönyén a Kongresszusi Hét három első napján négy új I. típusú tszcs alakult a meglévő III. típusú tszcs mellé. Fejér megyében a megyei pártbizottság kongresszusi kül­döttválasztó értekezlete óta 762 család szövetkezett és 12 előké­szítő bizottság alakult. A felszabadító Szovjet Hadsereget ünneplik ma Szeged dolgozói Délután 4 órakor koszorúzást ünnepség a Széchenyi-téren, 6 órakor díszelőadás a Nemzeti Színházban A Szovjet Hadsereg a világ legerősebb hadserege, az imperia. listák háborús provokációt és agressziói közepette szilárdan áll őrt a béke védelmében. Büszke öröm és határtalan Szeretet száll feléje a világ minden tájáról, a békeszerető emberek száz és Százmilliói részé­ről. Magyarország dolgozói s tgy Szeged dolgozói Is ezentúl még fel­szabaditójukat. megmentőjüket is köszöntik benne ma. megalakulásá. nak 33. évfordulóján. Az ünnepség délután 4 órakor kezdődik a Széchenyi.téren, ahol a honvédség és egyéb fegyveres alakulatck, valamint az élen. járó üzemek kü'.döttei megkoszorúzzák a szovjet hősi emlékműveket. Este 6 órakor a Nemzeti Színházban ünnepi díszelőadást tartanak. A fegyveres alakulatok és az üzemek kulturcsoportju) szebbnél-szebb műsorszámokkal fcjez'k ki Szeged dolgozóinak forró szeretetét és há­'X kitűzött időiáját a Szovjet Hadsereg iránt. I APROHIRDET i £ S E K ADÁS-VÉTEL FŰZŐ, melltartó, gyógyhaskötő, fehérnemű készen és méret után, hozott anyagból is elsőrendű kivi­te'ben Paulusznénál, Kölcsey.u. 3. HÁROM plusz 2-es világvevő szép rádió, alkalmi vétel. Dugonics.tér 1. Rádiós. 19767 EGY mély gyermekkocsi eladó. — Cim: Szent. György.utca 10. sz. Házfelügyelő. 19770 KIFOGÁSTALAN állapotban levő gázkályhát vermók. Levél útján. Szent György-utca 26. I. 4. Pályi. ZOMÁNCOS fürdőkád melcgitővel, jó álapotban eladó. Klein, Párisi, körút 45. Marx-tér sarok. 19763 KÜLÖNFÉLÉK SZÁNTHÓ cipőüzlet Kigyó-utca 1 bzám alá áthelyezve. KERÉKPÁR varrógép, trógép iavl-. MAGNA Andrásné névre szóló, tása szakszerűen Rádió OKA utal-1 több iratokat találtak. Igazolt tu­vánvra. kerékpárgumik. alkatéizek kaphatók Kelemennél. Kelemen-utca 11. szám. BŐRKABÁT javilás vízhatlan fes­téssel szakszerűen készül, Csordás bőrruhakészitőnél, Szt. Miklós-utca 7 szám. KÖVÉR szamár-, friss lóhúsok, kolbászáruk kaphatók. Lóhuscsar­nokban, Valéria-tér 10. 19769 ELVESZETT egy tanuló aktatáska a központi villamos-megállónál. — Kérem a megtalálót, legyen szives a számára értéktelen könyvet ég füzeteket adja le a Mérei-utcai ál. talános iskolában, 19768 lajdonosa átveheti a kiadóban, LAKAS KÜLÖNBEJÁRATU bútorozott szoba két magánszemélynek azon­nal kiadó. Hajnal-utca 39. 19766 MAGÁNHÁZBAN levő, négyszobás lakásomat elcserélném kétszobásra. Timár-utca 12. 19754 KÜLÖNBEJÁRATU bútorozott szoba, fürdőszoba használattal ma­gányos férfinek kiadó. Sztálin, körút 9. I. em. 1. 19765 EGY fehér foxi Apponyi-utca 7. szám alól csütörtök délután fél 3­kor elveszett. Aki visszahozza, 100 Szerdán este tartotta meg Rényi Alfréd elvtárs, a Közpon­ti Előadói Iroda tagja „Az atomenergia békés felhasználá­sa" című előadását a Pártokta­tás Házában. Előadása elején rámutatott Rényi elvtárs arra, hogy az atomenergia felszabadításán? k módja a tudomány igen. jelentő: eredménye, amely újabb hata'­mas energiaforráshoz juttatja az emberséget. Kifejtette, hogy a Szovjetunió különösen nagy fi­gelmet tanúrít az atomenergia felszabadítása iránt, mert ennek az energiának a békés-, alkotó munkára való felhasználása meggyorsítja a kommunizmus építését. Az imperialistákat ez­zel szemben nem érdekli az atomenergiának békés építő cé­lokra való felhaszná'ás-a, mert ezt nem tudják összeegyeztet­ni profitérdekeikkel. Éppen ez­ért a Szovjetunió atomenergia tudománya tokkal fejlettebb, mint az imperialistáké­Rényi elvtárs ezután részle­tesen, néprzerű formában, raj­zokkal alátámasztva ismertette atombomba jelentőségét — bár jóval hatásosabb az eddig alkal­mazott bombáknál — mégsem s:abad túlbecsülnünk, mert az atombomba mégsem rendelkezik azzal a hatással, ame'y a had­viselés eddigi módját megvál­t áztathatná. — Eddig minden tudományos felfedezés előbbre vitte és nem visszavetette a fejlődés útján az emberiséget — mondotta Rényi elvtárs- Az atomenergia fel­szabadításának felfedezése is csak előbbre viheti ax emberitéget és végső fokon meggyorsítja a kommunizmus győzelmét. Ki kell csavarni az imperia­ták kezéből az atombombát* meg kell állni helyünket a Szovjet­unió és nagy vezéte, Sztálin elvtárs vezette béketáborban és szilárdan fel kel! sorakozni Pár­tunk és annak bölcs vezére, Rá­kosi elvtárs mögé abban a küzdelemben, amelyet a béketá­bor a háborúra törő imperializ­mus ellen folytat — fejezte be előadárét Rényi elvtárs. Az értékes előadást mindvégig nagy figyelemmel hallgatták a az atom szerkezetét, az atom- - megjelent pártfunkcionáriusok, bomlás, illetve az atomenergia | előadók és propagandisták s az felszabadításának folyamatát, va'amint a felszabadított ener­giának robbantásra é3 ipari cé­lokra való alkalmnrtásánalk módját. Megállapította, hogy az előadás befejeztével hosszasan éljenezték a Szovjetunót. Sztá­lin elvtársat, a Magyar Dolgo­zók Pártját és Rákosi elvtár­sat. A koreai néphadsereg főparancsnokságának hadi jelen lése A Koreai Népi Demokratikus I egységei és a kínai önkéntesek Köztársaság néphadseregéinek az arcvonal valamennyi s/zaka. főparancsnoksága február 21-én \ szán továbbra is kemény caa­közölte, hogy a néphadsereg pácokat mérnek az ellenségre. DISZ-HtREK Februári tagsági bélyegeket 23­án este 8 óráig kérjük leadni. DÉFOSZ. HÍREK Pénteken, február 23-án este 6 órakor természettudományi elő­adás: Belvárosi szervezet Jósika­utca 2. sz., Rókusi alapszervezet Kossuth Lajos-sugárút 75. sz, Bak­tói alapszervezet, Móravárosi alap­szervezet Petőfi Sándor-sugárút 81. szám alatti helyiségekben. MSZT-HIREK A Magyar.Szovjet Társaság ösz­Szes kerület) alapszervezetei feb­ruár 24-cn este 6 órai kezdettei ünnepélyes keretek között emlékez­nek meg a Szovjet Hadsereg meg­alakulásának 33. évfordulójáról, melyre előadókat kiildiink. Az alap. szervezetek az előadást jól készit. sék elő. SZAKSZERVEZETI HÍREK Az orvosegészségügyi szakszer­vezet fogorvos szakcsoportja va. sárnap, 25-én délelőtt fél 10 óra­kor a Sebészeti Klinika tantermé­forint jutalomban részesül, 19776ben tudományos ülést tart. MNDSZ-HIREK Pénteken, 23-án Szendrei Júlia fél 6 órakor taggyűlés, Rókus 6 órakor nőnap. Alsóváros 6 órakor nőnap, Martos Flóra 6 órakor film­vetítéssel nőnap, Belváros II. féi 6 órakor nőnap. Belváros I. 6 óra­kor nőnap, Móraváros 6 órakor tag­gyűlés. Postás MNDSZ-csoport szómba, ton fél 6 órakor ünnepi taggyűlést tart. Az összes MNDSZ kerületi asz­szonyok pénteken délután fél 4 órára jöjjenek a központ elé. Értesítjük összes ügy­feleinket, hogy február 28-tól , úr címünk: Budapest, V., József Attila-utca 2-4. O. Tp. Sportfogadási Osztálya (TOTO)

Next

/
Thumbnails
Contents