Délmagyarország, 1951. január (7. évfolyam, 1-25. szám)

1951-01-31 / 25. szám

3 SZERDA, 1951. JANUÁR 31. " Az Üjszegedi Kender-Lenszö\/o ifjúmunkásai csatlakoztak a Szegedi Kender fiataljainak kongresszusi verseny felhívásához "A Szegedi K?nderfonógvár DISZ-szprveaete a Magyar Dol­gozók Pártja II. Kongreszusá­nak tiszteletére versenyre hívta ki Csongrád megye valamennyi üzemi DISZ-szervezetét. Az Újszegedi Kender-Lenszö­vő ifjúmunkásai lelkesen csatla­koztak ehhez a versenyhez, hogy a termelés és a tanulás fokozá­sával mégjobban szolgálják ut egész dolgozó nép nagy ügyét, a béke megvédését. „Mi, az Újszegedi Kender­Lenszövő Vállalat ifjúmunkásai — ívják a Szegedi Kender ifjúmun­kásaihoz intézett levelükben — örömimel vettük tudomásul, hogy versenyt indítottatok Pártunk ^oronkövetkez.ő Kongresszusának piéltó megünneplésére. Tudjuk, mit jelent a magyar dolgozó ifjúság .számára az MDP II. Kongresszusa éa éppen ezért, hogy erre méltóképpen fel­készüljünk é® kivegyük részün­ket az előkészítő munkából, örömmel és lelkesedéssel elfo­gadjuk versenyfelhív'ástokat. A versenyt a következő szem­pontokkal bővítjük kü: 1. A 100 százalékon alul telje­sítő fiatalok vállalják;, hogy feb­ruár 24-re elérik vagy túl is tel­jesítik a 100 száza&ékot. 2. A meglévő 30 ifjúsági bri­gádunkat megerősítjük, teljesít­ményüket állandóan kiértékeljük és a brigádok tagjainak politikai nevelését biztosítjuk. 3. Az oktatási munka megja­vítására még egy politikai kört szervezünk. ígérjük Pártunknak, a magyar dolgozó népnek, a mi szeretett Rákosi elvtársunknak, hogy ezeket a versenyszempontokat maradéktalanul végrehajtjuk, hogy ezzel is bebizonyítsuk sze­retetünket a Magyar Dolgozók Pártja iránt, amelynek világos jelenünket és ragyogó jövőnket köszönhetjük. Minden áldozatra készek vagyunk, hogy megvéd­jük drága hazánkat a külső- és belső ellenségekkel szemben. JeneJ Irén DISZ biz. titkár Balogh Dezső DISZ biz. okt. fel. Dovály Erzsébet műszaki előadó Szabó Lászlőné brigádvezetö Ez is egy ökölcsapás az imperialistákra, a háborús uszítókra A székkwtasi tanácsülésen 120 mázsa kenyérgabonát ajánlottak fel a tanácstagok A moszkvai szénmedence sztalinogorszki bányatech nikvmában, sok ifja és lány tanul. ök lesznek a szénbányászat jövendő vezetői. A képen Pjoti- Safköv, a technilzum előadójai éppen előadást tart a har­madik évfolyam hallgatóinak a fej tógépről. ELŐRE IFJÚSÁG Szilárdítsuk meg a pártszervezetek és a DISz kapcsolatát Egy hete hivta ki termény­begyüjtési versenyre a szegedi Járási Tanács végrehajtó bizott­sága a Pártkongresszus tiszte­letére Csongrád megye járásait. Ugyanakkor a járási végrehajtó bizottság tagja, Vaszelinov Mi­ladin 50 kiló búzát ajánlott még fel begyűjtési kötelezettségén felül és terménybegyüjtési ver­senyre hívta Csongrád megye valamennyi dolgozó parasztját-A járások és községek tanácsai ér­tekezletükön tárgyalták meg a versenyfelhívást és határozták el csatlakozásukat. Székkutason 29-én tartották meg a tanács ülését. Itt 56 ta­nácstag jelent meg és lelkes hangulatban ajánlották fel fe­lesleges búzájukat, gabonájukat „C" vételi jegyre, egyben vál­lalták, hogy kisgyűléseket tar­tanak, ahol a dolgozó paraszt­sággal ismertetik ismételten a terménybegyüjtés fontosságát. A tanács tagjai összesen 120 mázna kenyérgabonát ajánlottak fel. Juhász N. Ger­gelyné, Czékmán Imre, Vacsok Mátyásné, Csépi László, Hor­váth István, Lantos Ferenc, Mo­hos Gyula, Tóth Lajos, Kapocsi József, Csala István 100—100 kg búzát, Török Bálint 350 kg­ot. Bodrogi Jánosné 250 kilót, Székely Sz. Imréné, Bereczkí Péter 200 kilót, Hódi Imre, Ju­hász János, Fejes József, Rácz Sándor 150—150 kg búzát, Ju­hász Sándor 80, Mónus Ferenc 70, Horváth Mihály, Varga Ist­vánné, Tóth Sándorné, Diószegi Lajos, Borsodi János, Tóth La­jos, Száraz M- Imréné, Kovács Mihályné 50—50 kg, Buza Fe­rencné pedig 40 kg búzát aján­lott fel. Lászlai Imréné 6 kg zsírt ajánlott fel, amely 102 kg kukoricának felel meg. Nagy Lajos 50 kg árpát ajánlott fel. A Vörös Csillag termelőcsoport 25 mázsát, a Bacsó Béla tszcs 41, a Petőfi termelőcsoport pe­dig 5 mázsa kenyérgabonát ajánlott fel s vállalták, hogy rövid 1—2 napon belül beszál­lítják a földművesszövetkezet raktárába. így járulnak hozzá Pártunk H. Kongresszusa síke­réhez, így mutatnak példát Székkutas és egész Csongrád megye dolgozó parasztságának. Kískirályságon is gyűlést tartottak a tanácstagok- Kon­kréten rámutattak a begyűjtés eddigi hibáira, megállapították, hogy a tanácstagok minden eset­ben jó példával jártak elől a terménybegyüjtés terén. Hibá­juk kiküszöléseként újabb ter­ményfelajánlást tettek. A fel­ajánlott mennyiség 60 mázsa. A tanácstagok valamennyien vál­lalták, hogy a begyűjtés 100 százalékos teljesítése érdekében valamennyien bekapcsolódnak a politikai felvilágosító munkába. A kiskirálysági Ifjú Gárda ter­melőszövetkezet most is, mint minden munkában, példát muta­tott az egyénileg dolgozó pa­rasztoknak. Pártunk Kongresszu­sa tiszteletére 50 mázsa ke­nyérgabonát ajánlott fel. A konsrenranal begyűjtéri verseny elindítói, a szegedi járás községei, páros­versenyben végzik a termény­begyűjtést- Itt nemcsak a ta­nácstagok, hanem a népnevelők is igyekeznek jó példát mutatni és jó felvilágosító, tudatosító munkát végezni. Kübekházán népnevelő értekezletet tartottak, ahol Hegyes András középpa­raszt 300 kg, Balogh István kö­zépparaszt tanácstag 200 kg bú­zát ajánlott fel „C" vételi jegy­re, hogy ezzel is erősítsék a béketábort. Csórva községben Fodor Ferenc, a végrehajtó bi­zottság elnöke 220 kg rozsot, Szűcs János tszcs-tag 165 kg ro­zsot ajánlott fel „C" vételi jegy­re. Kijelentették, hogy azért ad­ják, mert tudják, hogy ez is egy ökölcsapás az imperialistákra, a háborúra úszítókra. Hangsúlyoz­ták, hogy így akarják megmu­tatni a községtől alig hat kilo­méterre húzó határon túl acsar­kodó Titóéknak, hogy Csórva dolgozó parasztjai készek har­colni a békéért. A koreai néphadsereg főparancsnokságának hadi jelentése A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének fő­parancsnoksága jelenti január 29­én, hogy a néphadsereg egységei és a kínai önkéntesek mindén frontszakaszon továbbra is csiapé­sokat mérnek az ellenségre. Szuvon (Szuigen) körzetében folytatódnak a helyi jelentőségű harcok. A néphadsereg egységei Kannin (Korio) körzetében lelőttek 4 llenséges repülőgépet és foglyul ejtettek 4 pilótát. A Krasznaja Zvjezda a koreai hadműveletekről A Krasznaja Zvjezda keddi szá­mában szemlét közöl a koreai had­müveletekről. Kiemeli a koreai népi hadsereg és a kínai önkéntesek győzelmeit az amerikai interven­ciósok ellen vívott harcban. Az amerikai parancsnokság a leg­utóbbi két hét alatt sikertelen kí­sérleteket tett. hogy kiragadja a harci kezdeményezést a népi hadse­reg kezéből. A nyugati arcvonalszakaszon az amerikai egységek nemrég erős el­lentámadást indítottak az egyik Szöulba vezető út irányában. A néphadereg egységei szervezett tűz­zel fogadták az ellenséget és maguk mentek át támadásba. Az amerikai egységek Szöultól 22 kilométerre délre vívott heves csata következté­ben további visszavonulásra kény­szerültek. Különösen makacs jelleget ölt a harc Vonzsu város térségében. Az arcvonal keleti szakaszán a néphad­sereg egységei, miután a Vonzsu és a keleti partvidék között lévő vo­nalon visszaverték az ellenség el­lentámadásait. erős nyomást gya­korolnak az amerikai csapatokra. Az amerikai parancsnokságnak — folytatja a szemleíró — az arc­vonal több szakaszán indított ellen­támadásaival az volt a célja, hogy visszaszerezze korábban elvesztett állásait. Ezek a kísérletek azonban hiábavalónak bizonyultak és csak az amerikai csapatok újabb veszte­ségeit eredményezték. Még nagyobb veszteségeket szenvednek az USA csatlósországainak egységei, amelye­ket az amerikaiak továbbra is a legveszedelmesebb arc-vonalszaka­szokon használnak fel. Az amerikai légierő — hangoz­tatja a szemleíró — folytatja a bé­kés koreai városok és falvak barbár bombázását. A koreai néphadsereg légvédelmi tüze komoly veszteségeket okoz az amerikai légierőnek. Nagy segítséget nyújtanak a néphadsereg egységeinek a parti­zánok. Befejezésül a szemleiró ezeket ír­ja: a tények arról tanúskodnak, hogy az amerikai parancsnokság újabb erőket dob harciba a koreai háborús kaland folytatása érdeké­ben. Az USA uralkodó körei egyre nagyobb nyomást gyakorolnak csat­lósaikra és újabb csapatkonidngen­sek szállítását követelik tőlük a ko­reai intervenció érdekében. Ugyan­ekkor az amerikai uralkodó körök sürgetik a zsoldosok hadseregének felállítását, hogy elsősorban a ko­reai hadmüveletek céljaira használ­ják fel azt. Amerikai haladó értelmiségiek a martinsvillei négerek megmentéséért Az amerikai haladó értelmiségiek — közöttük Howard Fast é3 Hammett, ismert író — állandó őrséget szerveztek Washington, ban a Fehér Ház előtt, hogy ily. módon tiltafkozzanak a hét ártat. martin* rij bn néffMr ifjú ké­szülő megl incselése ellen. A hét néger kivégzését február 2. és 5­ére tűzték ki. A polgári jogok kongresszusa tömegmozgalmat in­dított a kivégzés elhalasztása és az elítélteknak való megkegyel. HimAM JltftWVt^^MnXs^^M 1 DISZ elüt! álló feladatok si­keres megvalósítása afc eddigi­nél fokozottabb mértékben köve­jteli meg DISz-vezetöinktől s mindenekelőtt DISz-szervezeteink titkáraitól, hogy még szorosabb kapcsolatot tartsanak fenn párt­i szervezeteinkkel. Csakis az a DISz-szervezet és DISz-vezstoség tud jó munkát végezni, amely a pártszervezet segítségével és út­mutatásával végzi el feladatait. DISz-szervezeteink kapcsola­ta a pártszervezetekkel a veze­tőségválasztás óta komoly mér­tékben megjavult. A vezetőség­választás előtt számos DISz­szervezet titkára nem ismerte fel, mennyire fontos, hogy az ifjúsági szervezet elmélyítse kapcsolatát a pártszervezettel. Pártunk Központi Vezetősége határozatának értelmében, ma már azok a DISz-titkárok, akik a Párt tagjai, tagjai a pártszer­vezet vezetőségének is. A pár­tonkívüli, vagy tagjelölt DISz­titkárok pedig résztvesznek a pártszervezet vezetőségi ülésének azon a részén, amelyen a párt­szervezet vezetősége a DISz­szervezet problémáival foglalko­zik. Nyilvánvaló, hogy Pártunk Központi Vezetőségének ez a ha­tározata komoly mértékben hoz­zájárul a pártszervezetek és a DISz kapcsolatának megerősíté­séhez. Mindez azonban magá­ban véve még nem jelenti azt, hogy ezen a téren minden rend­ben van. DISzr-titkáraink kö­zött vannak olyanok, akik nem érzik át annak fontosságát., hogy felkészüljenek a pártszervezet vezetőségi üléseire. Másutt a DISz-titkárok szinte azt várják, a pártszervezet vezetősége kér­vényt nyújtson át nekik, hogy elmenjenek a vezetőségi ülésre. De előfordult az is, hogy a párt­sze re vezet titkárai nem értették meg kellőképpen Pártunk Köz­ponti Vezetőségének határozatát­Különösképpen falun mutatko­zott meg az a hiányosság, hogy egyes pártfunkción áiusok nem nyújtottak kellő támogatást a DISz-nek. PárttinH ifjúsági szervezeté­nek elsőrendű feladata, hogy a Párt aranykészlete legyen s biz­biztosítsa Pártunk számára az utánpótlást, A DISz munkájában érvényesülnie kell Pártunk veze­tésének. A nemzetközi helyzet éleződése, ötéves tervünk nö­vekvő feladatai, fokozott mér­tékben megkövetelik, hogy a DISz valóban Pártunk arany­készlete legyen. Ehhez pedig az szükséges, hogy pártszervezete­ink méginkább támogassák a DlSz-vezetőkel, bízzák meg a DISz-szervezetet egy-egy komo­lyabb feladat elvégzésével, a pártvezetőség ellenőrzése a DISz munkáját, a pártszervezet reszortfelelősei lássák el taná­csokkal a DISz reszortfe­lelőseit s a DISz-titkárok rendszeresen vegyenek részt a pártszervezet vezetőségi ülésein. iMost a Kongresszus elő­készítő munkájában adjanak pártwervefleteink a Dl&z-szerve­zeteknek kongresszusi megbíza­tást, mint például a Szegedi M£­MOSz pártszervezete tette. A fiatalok örömmel fogadták a kongresszusi megbízatást s az­óta már számos brigádot alakí­tottak. a DiSí-tstkárafcniK állandóan keresmiök kell azokat a kapcso­latokat, amelyekkel még jobban megszilárdíthatják a pártszerve­zet és a DISz közötti együttmű­ködést. DISz-vezetöink fordulja­nak problémáikkal a pártszerve­zethez. Ne úgy, mint számos DISz-szervezet, közöttük például a belvárosi szervezet vezetősége, amelynek tagjai arról panasz­kodtak, hogy a pártszervezet vezetősége nem megy el hozzá­juk. Amikor megkérdeztük tő­lük, hogy ők mikor keresték a 'ka'posolatot a pártszervezettel, akkor összenéztek, de nem tud­tak választ adni. Végül is kide­rült, hogy a DISz vezetősége többször megígérte, hogy fel­veszi a pártszervezet vezetősé­gével a kapcsolatot, ez azonban nem történt meg. Olyan kapcso­latot kell teremteni a pártszer­vezet és a DISz között, mint például a Magyar Kendérben és a Textilkombinátban, ahol a DISz-titkárok naponta többször felkeresik a párttitkár elvtársat é3 semmiesetre sem úgy, mint a Szegedi Kender és a Ruhagyár DISz-titkárai, akik azt várják, hogy a párttitkár elvtárs keres­se fel őket. Ahol megfelelő a pártszervezet és a DISz kap* csolata, ott sokkalta eredménye­sebb a munka. A Jutafonógyár­ban például a fiatalok kivétel nélkül megkötötték hosszúlejá­ratú versenyszerződéseikat, mindannyian felajánlást tettek Pártunk Országos Kongresszu­sára. A Szabad Nép-ksmpányból is jól kiveszik részüket, különös­képpen jól működik a politikai k"r Mélvüsék el DISz-szervezeteink kapcsolataikat a Párttal azáltal is, hogy a DISz-szervezet veze­tői és népnevelői állandóan ve­gyenek részt a pártszervezet népnevelő értekazletein. 0:szák be pártszervezeteink az ifjú agitátorokat a pártszervezet népnevelői közé, mert így sokat tanulnak a fiatalok s ezzel is megszilárdul a pártszervezet és a DISz kapcsolata. Pártunk II. Országos Kon­gresszusára méltóképpen készül­nek fel Szeged ifjúmunkásai és tanuló fiataljai is. A Szegedi Kenderfonógyár ifjúsága Pár­tunk Országos Kongresszusának tiszteletére versenyre hivta Csongrád megy? összes üzemei­nek fiataljait a kongresszusi vállalások teljesítésében. Ehhez a kezdeményezéshez l?,!kesedéss?l csatlakoznak a szegedi fiatalok. DISZ-9ze.rvezetein.knek tisztában kell lenniök azzial, hogy ez?!:eíi a feladatokat akkor tudják tel­jesíteni, ha. kérik a Párt segítsé­gét, ha még szorosabbra fűzik kapcsolatukat a pártszervezettel. Csápeiiszki István DESZ városi stvevmm titkáé

Next

/
Thumbnails
Contents