Délmagyarország, 1951. január (7. évfolyam, 1-25. szám)

1951-01-28 / 23. szám

4 VASÁRNAP, 1951. JANUÁR tS. A Szovjetunió példájának követesével A MŰVÉSZET ÉS IRODALOM ERÖS FEGYVER LESZ A BÉKEHARCBAN Hay elvtárs előadása a Pártoktatás Házában a művészet és irodalom szerepéről a tömegek nevelésében Pénteken délután a politikai iskolák vezetői, konferenciaveztők, felső- és középkáder egyéni tanulók, a pártszervezetek oktatásfelelősei, kulturvezetők és tömegszervezeli funkcionáriusok gyűltek össze a Pártoklatús Házában, hogy meghallgassák Háy Károly elvtárs, a Központi Előadó Iroda tagjának előadását „A művészet és irodalom szerepe a tömegek nevelésében" címmel. A művészet a világ átalakításának fegyvere Az előadást Simon Béla elvtárs, a Szegedi Pártbizottság kiküldötte nyitotta meg, Háy Károly elvtárs előadásának bevezető részében ismertette népi demokráciánk kulturális téren elért eredményeit, s azt a hatalmas fejlődést, amelyet az ötéves terv biztosit ezen a téren. Ezután a szocialista-realista művészet alapelveiről szólott, rámutatva Lenin elvtárs tanítására, amely szerint ,,a művészet a külső világ megismerésének különleges formája és a világ átalakításának fegyvere". Hay elvtárs rámutatott nrra, hogy a művészet és a tudomány között lényegében nincs különbség, mert hiszen mindkettő a valóságot tükrözi vissza és a valóságot fejleszti I tovább, do amig a tudomány nem mindenki számára hozzáférhető, addig a művészet közvetlenül, élményszerűen gyakorol hatást a mű élvezőjére. Hogyan vezeti félre a tömegeket a burzsoá „művészet" ? Előadásának további részében a burzsoá ,.kuliura és művészet,, sajátosságairól szólott. 'Á burzsoázia öncélú „művészete és kulturája" a tömegek megtévesztésére irányul. A tőkések a dolgozók félrevezetése érdekében a burzsoá „művészettel" hamis illuziókat táptálnak n dolgozókban, azt, hogy a kapitalista társadalmon belül minden dolgozó érvényesülhet. Amikor a dolgozó tömegek a saját életükön át ismerik fel, hogy ez hazugság, a burzsoázia ekkor a művészet eszközeivel is a kétségbeesés, a reménytelenség érzését és tudatát igyekszik elhinteni a dolgozók között — mondván — hiába minden küzdelem, a sorsunkat nem kerülhetjük el. De a dolgozókat nem lehet tartósan félrevezetni ezekkel a hamis eszmékkel. A burzsoázia ekkor a tömegek harci lendületét hamis irányba tereli, gyilkolásra és pusztításra nevel, amelyre szemléltető példa az amerikai imperialisták koreai gaztettei. Ezzel szemben a szocialista kultúra és művészet tudatosan vállalja a művészet világátalnkító szerepét, a haladás zászlóvivője és neveli a tömegeket. A szocialista művészet az építő munkát, a békéért folytatott harcot szolgálja. — A haladó művészet felvirágzása viszont csak akkor köszöni het be, — mondotta Hay elvtárs, ha a proletáriátus megdönti a tőkés osztály hatalmát. Hay elvtárs a továbbiakban ismertette, hogyan virágzott fel az Októberi Forradalom győzelme nyomán a Szovjetunióban a kultúra és a művészet és hogyan virágzott fel nálunk a felszabadulás után. A kultúrfront az oszfályharc fontos szakasza Hav elvtárs rámutatott arra, hogy nálunk még két kultúra van és ez a két kultúra kemény küzdelemben áll egymással szemben.^ — Fz a harc igen fontos szakasza az osztályharcnak — mondotta. A továbbiakban ismertette, hogyan érvényesülnek még ma is a művészetben és az irodalomban a burzsoá világ maradványai s vázolta, hogyan és milyen eszközökkel támad az ellenség a művészet és a kultúra területén. Előadása további részében ismertette a magyarországi szocialista kultúrforradalom eddig elért eredményeit, a Szovjetúnió művészetének térhódítását és népszerűvé válását, 'A' számadatok egész sorát említette meg Hay elvtárs, amelyek mind azt bizonyítják, hogy dolgozóink élnek a népi demokráciánk által adott kulturális lehetőségekkel. A magyar dolgozók művészeti és kulturális öntevékenysége hatalmas méreteket öltött. Hay elvtárs a Déri elvtárs „Fehér pillangó" című novellájával kapcsolatos vitára rámutatva kijelentette: „a számszerű, a mennyiségi fejlődés ma már minőségi változást is jelent". A szocialista művészet feladatai Hay elvtárs a továbbiakban konkrét példákon keresztül bizonyította be, milyen hatalmas eredménye van a művészetnek és a kultúrának a tömegek nevelésében. Kék Zoltán sztahánovista például régi kultúrmunkás. A Diósgyőri Vasgyár kultúrmunkásainak 90 százaléka elsőrendű munkás stb. — Népi demokráciánk kulturális és művészeti eredményei a burzsoázia elleni ideológiai harcban születtek meg — mondotta Hay elvtárs, majd kifejtette, hogy az egyik legveszedelmesebb burzsoá behatás van a művészet és a kultúra területén: a kozmopolitizmus. A szocia. lista művészet ezzel szemben az igaz hazafiság, a proletár nemzetköziség, a szocialista öntudat szellemében neveli a dolgozókat, Hay elvtárs előadásában még igen sok értékes szempontot vetett fel, majd előadásának befejező részében rámutatott arra, ha az irodalom és a művészet terén is követjük a Szovjetúnió példáját, akkor a művészet és az irodalom Pártunk vezetésével erős fegyver lesz a szocializmusért és a békéért vívott harcban. Hay elvtárs előadását számos hozzászólás követte, Erősné elvtársnő kifejletté, hogy a dolgozók ma már. Hat szegedi kultúresoport szerepel ma a város különböző helyein Vasárnap délután 5 órakor az alsóvárosi kultúrházban a Villamos, vasút kulturgárdája, népi tánccso portja és zenekara, Felsővároson a Postás.otthonban a Szegedi Kenderfonógyár kulturcsoportja, a móravárosi kultúrházban a Ruhagyár és a rókusi DISZ. Petőfi-tele^ pan a kecskéstelepi MNDSZ központi kulturcsoportja szerepel. Az e'őadásokat díjtalanul nézhetik meg a dolgozók. A szegedi kulturcsoportok minden érdeklődőt szívesen látnak. mivel jobban élnek, nélkülözhetetlen számukra a szocialista kultúra, a színház, a sajtó. A kultúra és a művészet elterjedése a dolgozó tömegek között szorosan összefügg az életszínvonal emelkedésével. Körmöczi elvtárs, a Szegedi Nemzeti Színház rendezője felszólalásában a Nemzeti Színház művészei, az üzemi és falusi kultúrcsoportok együttműködéséről beszélt. Uámulatott arra, hogyan segítik a Nemzeti Színház művészei ezeknek a kultúrcsoportoknak a munkáját. Ezután elmondotta, milyen nagy segítséget nyújtanak a dolgozók birálatai, a színházi együttes munkájában. Elmondotta, hogy élesszemű kritikusok ülnek a nézőtéren, amikor akár az előadásokon, vagy mint legújabban már próbákon is elmondják véleményüket az egyes darabokról. Móricné elvtársnő arról beszélt, milyen sors vár az imperializmus korszakában azokra a művészekre, akik a haladás szolgálatába szegődnek. Szabó Árpád elvtárs rámutatott arra, mennyire megkedvelték a szegcdi dolgozók a szovjet filmeket. Ma már többezres tömegek tekintenek meg egy-egy szovjet filmet s a dolgozók számos alkalommal érdeklődnek, vájjon mikor mutatják be ezt vagy azt a szovjet filmet. Kárász elvtárs a nemzetiségi kultúrcsoportok munkájával foglalkozott, hangsúlyozta, népi demokráciánk nemzetiségi politikája a nemzetiségi kultúrcsoportok számára lehetővé tette, hogy ugyanúgy fejlődjenek, dolgozzanak, mint a többi kultúrcsoportok. Szabolcsi Gábor elvtárs az egyetemi kultúrcsoportok munkájának hiányosságaival foglalkozott. Elmondotta, hogy a kullúrmunka kampányszerű. Foglalkozott az üzemi könyvtárak kérdésével s kifejtette, vannak olyan üzemek, ahol igen mostohán bánnak a könyvtárral. Gulyás elvtárs, n Nemzeti Színház rendezője a tájszinház kérdésével foglalkozott s kifejtette, milyen hatalmas jelentősége van a dolgozók nevelésében, de ugyanakkor a színészek munkájának fejlődése szempontjából is. Faragó Jenő elvtárs hozzászólásában rámutatott arra, hogy még mindig találkozunk olyan felfogással a hivatásos művészek és a szakemberek között — mint például a Nemzeti Színházban is a dolgozóknak a Délmagyarországban megjelent egyik kritikájával kapcsolatban, hogy a bírálat nem a dolgozók, hanem a szakemberek feladata, mert bírálni csak a szakértők tudnak. Faragó elvtárs kifejtette. a dolgozók igen is tudnak és hivatottak is a bírálatra, hiszen a szocialista művészet ró'.tik, az ő életük problémairól szól, amelyet ők ismernek a legjobban. A „Kis Katalin házassága" cfmű fiimnéL például nem egy dolgozótól hallottunk ilyeneket: „a Kis Kata pont úgy csinálja, mint én... úgy éreztem magam, mintha az üzemben lennék". Vajda László elvtárs hozzászólásában kijelentette, az, hogy a dolgozó magára ismer egy darabban, ez még nem jelenti azt. hogy bírálni is tud. Ez móg csak az örömöt jelenti, hogy végre foglalkoznak vele és meg tudja mondani, mi az, amit szeretne látni a színpadon, olvasni a könyvből. A dolgozó azáltal, hogy például magára ismer a darabban, még nem hatolt be a dráma nagyszerűségeibe, szépségeibe és itt kezdődik a szakember feladata. A szakember feladata megmagyarázni, miért, milyen eszközökkel érte el a művész azt, hogy a dolgozó például magára ismer egy darabban. Kijelentette, hogy a dolgozók véleménye és a szakemberek bírálata nem nélkülözheti egymást. Az előadáson felvetődött egyes problémákra és vitás kérdésekre lapunk későbbi számában még viszszatérünk. fjjf chéz feladat megvalósítására vállalkozott a Szegedi Nemzeti Színház, amikor elhatározta, hogy bemu'atja a „Házasság hozománynyal" című szovjet zenés víg-játékot. A feladat kettős volt. Odavarászolni a színpadra egy szovjet kolhoz Jégkörét, a hétköznapokat, ünnepnapokat, a kolhozélet derűjét, problémáit, mindazt, amit értünk akkor, amikor kimondjuk a szót: kolhoz. A feladat másik része legalább ilyen i.ehéz volt: bemutatni a szocialista embert mun'kaközbon, vagy éppen amikor szórakozik, sőt megvizsgálni, hogyan kapott igazi értelmet a szocializmus országában ez a szó: szerelem. N. M. Gyakonov vígjátéka azt mondja el, milyen utat tesz meg két szovjet kolhozparasizt addig, míg elérkeznek a házasságig. E köré van csoportosítva a darab minden cselekménye és ezen keresztül mutatja be az író a kolhoz életét. Ez a vígjáték valóban szocialista realista alkotás. Legtöbbször humorosan, de mégis mélyértelmü mondanivalóval nyúl bele a kérdések mélyébe, a megoldást az eredőnél: a munkánál keresi. A kolhozélet valamennyi pro. blómája, s így a vígjáték bonyodalmai is a munka körül forog és a megoldás is a munkához tér vissza. Amikor az újságokban olvasunk a szovjet kolhozok csodálatos terméseredményeiről, sokszor felvetődik a kérdés: hogyan lehetséges ez? Erre a kérdésre ad feleletet ez a vígjáték. Sztálin elvtárs úgy fejezte ki, hogy vidámabb lett az élet, tollát jobban megy a munka. Ennek a darabnak a nyomán elénktárul az a vidám, boldog, gondtalan élet, ami a kulcsa annak, hogy a Szovjetunióban a gyárakban éppúgy, mint a földeken, olyan eredményeket érnek el, amilyeneket soha eddig még sehol el nem értek. A vidámság, a derű a szovjet kolhozokban a munka velejárója. Hétköznap a jólvégzett munka után éppúgy táncraperdülnek a kolhoz fiataljai, mint ahogy vasárnap abbahagyják a vidám szórakozást arra a hírre, hogy fagyhullám közeledik, fejszét ragadnak, kiirtják a vetésterület melletti — amúgy is kivágásra szánt — erdőt, tüzeket gyújtanak, hogy meleg füstfelhővel megóvják a vetést a fagytól. A t, hogy a munka a kolhozban az élet minden megnyilvánulásának velejárója, jól megmutatkozik a két szerelmes: Olga és Maxim közötti ellentétben. Szeretik egymást, semmi akadály sem gördülHÁZASSÁG HOZOMÁNNYAL hetne házasságuk elé, egymásnak is szánta őket a kolhoz, mégis ellentéteket támaszt közöttük az, hogy a munkában nem egyforma eredményeket érnek el, hogy a munka szervezéséről vallott nézeteik különböznek. Olga mindent a tudomány, az agrotechnika szemszögéből ítél meg, ezt tartja a legfontosabbnak, míg Maxim véleménye szerint a fegyelem a legdöntőbb. Két szomszédos kolhozban dolgoznak. Mindketten brigádvezetők s ott kezdődik a bonyodalom, amikor mindkét kolhoz elhatározza, hogy hozományt ad a fiataloknak. Szocialista hozományt, kolhozhozományt, azt, hogy a munkában még nagyobb eredményeket érnek el, rekordterméssel ünneplik meg a két fiatal egybekelését. A vőlegény kolhoza elmaradottabb, mint a menyasszonyé, Olga vőlegényét okolja az elmaradottságáért, megsérti s csak a közös munka tudja ismét összehozni őket. A vígjáték bemutatásának nagy feladatát általában jól oldotta meg a Szegedi Nemzeti Színház. Erről minden szónál ékesebben tanúskodott a közönség ismételten felcsattanó lelkes tapsa. Egyes részleteknél szinte érezni lehetett a kolhoz, a földek levegőjét, mintha nem is színpadon játszódott volna le a cselekmény. hanem a színpadon, mint egy ablakon keresztül betekinthetett az ember a kolhoz életébe. Azért csak egjres részleteknél, mert itt-ott akadtak hiányosságok, kiküszöbölésre váró hibák is, A kolhozok életéről általában ^ pontos képet tudnak alkotni a szegedi dolgozók is egyrészt szemtanuk elbeszélése, másrészt pedig filmek, könyvek, újságcikkek nyomán. Éppen ezért káros, hogy az egyes részleteket eloperettesítette a rendezés. Itt az operett burzsoá értelmezésére gondolunk. A kolhozban a leánykérést például nem az teszi ünnepélyes pillanattá, hogy „látványosságot" rendezünk. Nem okvetlenül szükséges például egy meglehetősen kisterjedelmű szobába vörös bugyogós akrobatákat bevonultatni csak azért, hogy ott különböző toinászmutatványokkal teletűzdelt orosz táncot eh-opjanak, Igaz: a jelmez indokolt, mert éppen színdarabpróbáról jöttek a kultúresoport tagjai, de próbálná csak a rendező rábeszélni a színház művészeit, hogy abban a jelmezben átszaladjank a Hungáriába. Nyilván nem sikerülne, pedig a mi januári telünk enyhe ősznek számit a Szovjetunió északi részének teléhez képest. Sokkal emberibb, melegebb lenne az első felvonás, ha a rendezés egyszerűbb, kevésbbé „látványos" eszközökkel próbálná érzékeltetni a szovjet otthon derűjét az eljegyzés ünnepélyes perceiben. A rendezésnek mutatkozik mégegy hiányossága, ami arra vet fényt, hogy a darabot politikailag nem elemezték ki eléggé. Nem túlzunk, amikor ezt a hiányosságot politikai hibának minősítjük. S ez az a hang, az a modor, ahogyan munkaközben érintkeznek beosztottjaikkal a brigádvezetők, sőt maga a kolhozelnök is. Szó van arról, hogy Maxim brigádjában katonai fegyelmet tart, hiszen ezt megszokta a katonaságnál. Olga szintén temperamentumos teremtés, de mindezek az előfeltételek sem mentik azt a körülményt, hogy szinte hajcsármódra parancsolgatnak. A szovjet kolhozokban a brigádok fegyelme öntudatos fegyelem, mely a brigádvezetők jó példamutatásán alapszik. A feszültséget enyhíti az, hogy a brigádtagok néha humorosan visszafeleselnek, de mégis azt az érzést keltik az emberben, mintha nem is szovjet kolhozban volna, hanem kuláktanyán hallgatná az öregbéres és a kanászgyerek között lefolyt purpaidét. Vonatkozik ez az elnöknőre is, aki egyízben — az erdő kiirtására — úgy adja ki az utasítást, mint amikor humorosan azt szoktuk mondani: „fogjuk meg, aztán vigyétek!" Az ideális kolhoz-brigádvezetöt Avdej Szpiridonovics közelíti meg, aki tanítja munkatársait, a munka szeretetére neveli őket. Hozzá kell mérsékelni a többi hasonló helyzet hangját is. Á szereplők közül elsőnek kell foglalkozni Galgóczy Imre játékával, Galgóczy Imre Murajovot, a párttitkárt alakította, s hozzá kell tenni: kitűnően. Pedig igen nehéz, talán a legnehezebb feladatot kellett megoldania. Alakítania kellett elsősorban az egész kommunizmust építő munkát irányító, az emberek legkisebb problémáival is foglalkozó párttitkárt. Alakítania kellett a hivatásáért rajongó tudóst, valamint egymással párhuzamosan, a szerelmes embert és az odaadó barátot. Művészi élményt nyújtott az igen sokrétű szerepben. Egyik pillanatban a szerelmeseket összebékíteni akaró barát, másik pillanatban a részegen beállító kolhozelnököt bíráló, szigorú, kérlelhetetlen bolsevik, a harmadik pillanatban kísérlete eredményében gyönyörködő tudós. Galgóczy Imre a szereplőgárda egyik tartóoszlopa s játékáról el lehet mondani, hogy élmény. Cajnos nem lehet ezt elmondani az Olga szerepét alakító Kollár Líviáról, Amellett, hogy egyes jelenetekben igen jól megállja a helyét, biztos rutinnal játssza a raktári, élesnyelvű Olgát, megmutatkoznak alakításának fogyatékosságai is. Az az Olga, akihez hasonló bizonyára száz és ezer él a Szovjetunió kolhozaiban, nem kelt életre a Szegedi Nemzeti Színház színpadán Kollár Lívia alakítása nyomán, nem mutatkozott meg a szegedi dolgozók előtt a maga hús-vér emberi mivoltában. Olga fiatal, szocialista amber, akiben a kapitalizmus csökevényei már kismértékben vannak meg, hiszen szabad országban született. nevelkedett, a szocializmus formálta őt kicsi gyermekkoránál fogva öntudatos, boldog polgárává a Szovjetuniónak és ami még több: tagjává a Bolsevik Pártnak. A Kollár Lívia által alakított Olgának jellemében, cselekedeteiben ennek ellenére egész sor kapitalista maradvány van. Egészen hibás és hihetetlen például az a jelenet, ami a párttitkár szobájában zajlik le. Amikor a kapitalista világrend aszszonyai így viselkednek, azt mondjuk: hisztériáznak. De mit mondjunk akkor, amikor a szocialista ember: Olga így viselkedik? Igen bonyolult. sokrétű lelki folyamat játszódik le a párttitkár szobájában s ez a jelenet azonnal őszintétlenné válik, amikor nem hatolunk a dolgok mélyére, amikor az átélést rutinnal próbáljuk helyettesíteni. Kollár Livia bizonyára másképpen alakítaná Olga szerepét, ha előzőleg tanulmányozta volna valamelyik termelőszövetkezeti csoportban egy Olgához hasonló lány életét, problémáit, vagy csetteg szerelmét. Maxim Orlov szerepében Iglói György az említett rendezésbeli fogyatékosságtól eltekintve megfelelő volt. Mértékletesen, jól látta el feladatát, bár az ő szerepe is alkalmat adott volna arra, hogy — szakmai nyelven mondva — „túljátssza magát." Ugyanez vonatkozik Darvas Emöre is, aki Advej Szpiridonovics szerepében ki tudta váltani a nézőkből azokat az érzéseket, amire az író törekedett. />rdekes volt az a kettős, amit • Vaszilisza Pavlovna szerepében Kőmíves Erzsi és Szemjon Pirogov szerepében Barsy Béla alakított. Kőmíves Erzsi végig igen kedvesen és melegen játszotta a gyermekei jövőjéért aggódó anya. a munka frontján szigorúan rendet tartó kolhozelnöknó s a férjhezmenésen tépelődő asszony szerepét. Még közvetlenebbé válna ez az alakítás, ha megpróbálná hangját is hozzászínezni az egyes cselekményekhez. Barsy Béla, az első felvonás leánykérési jelenetében játszotta kissé túl szerepét, de ennek a jelenetnek a fogyatékosságait ezerszeresen elfeledteti a továbbiak folyamán, különösen akkor, amikor a párttitkár szobájában sírva gyakorol önkritikát. Lukérja szerepében Vasa Irma szórakoztató percet szerzett a nézőknek. Játékában különösen élesen jött ki az a különbség, ami a mult és a jelen között van. Míg a mult a babonát, a testi, lelki kizsákmányoltságot, a tunya műveletlenréget jelentette, addig a jelen a fényt, műveltséget, biztos jelent, ragyogó jövőt jelenti. Játékában egyetlen veszélyes jelenség mutatkozik: az író valószínűleg nem szánta olyan szimpatikusnak a mult kifigurázott maradványait, mint ahogy játéka feltünteti. Ogeii érdekes alakítást nyújtóit Nyikoláj Kurocskin szerepében Kátay Endre. Néhol kicsit eltúlozva, de mégis élvezetes formában mutatta be, hogyan válik a példamutató munka nyomán a felületes, nemtörődöm, sokszor zabolátlan legényből igazi ember. Horváth Júlia Gálja szerepében, Várady Árpád Miska szerepében, Felvinczy Viktor Szilajtin Romanics szerepében, valamint Décsi Györgyi és Beck György megfelelőek voltak. Kiss Ernő vezetésével jól látta cl feladatát a Szegedi Nemzeti Színház zenekarából alakult népi együttes. A Sándor Sándor tervezte díszletek kitűnőek voltak. A darabot kettős szereposztással tűzték műsorra. Lapunk egyik későbbi számában visszatérünk a második szerepekkel kapcsolatos kérdésekre, Szirovicza Jdno*.