Délmagyarország, 1951. január (7. évfolyam, 1-25. szám)

1951-01-28 / 23. szám

A Szegedi Kenderfonógyár DISz-szervezetének versenyfelhívása A belkereskedelmi minisztérium élelmiszercsomag-akciója VASÁRNAP, 1951. JANUÁR 28. ÁRA 50 FILLÉR. A CSONGRÁDMEGYEI KONGRESSZUSI KÜLDÖTTVÁLASZTÓ KONFERENCIA ELÉ ( Ma ülnek össze Hódmezővá- j szus tiszteletére. Ax egyéni vál­isárhelyen az egész megyéből . lalások ma már meghaladják legybegyült, az alapazervezetek­ben, a járási és városi konferen­Iciákon demokratikusan megvá­lasztott küldöttek, hogy meg­hallgatva a megyei párttitkár beszámolóját, azt megvitassák és toaguk ls hozzájáruljanak alap­jezervezieteik és választóik meg­bízása alapján Pártunk II. Kon­gresszusának sikeréhez. A megye Jog jobb kommunistái ma választ­ják meg azokat a küldötteket, akik Pártunk II. Kongresszusán, február 24-én a megye kommu­pistáit képviselik, akik az egész Öolgozó magyar nép, a szocializ­tous építése, a béke megvédése, eddigi eredményeink továbbfej­lesztése érdekében tanácskoznak és hozzák meg a határozatokat. Megyénk párttagsága lelkese­iléssel készül az Országos Kon­gresszusra. Ezt bizonyították a­alapszervezetek küldötlválasztó taggyűlései, amikor a pártmun­jtában és a termelésben élen­járókat, a legjobbakat válasz­tották meg küldöttként. Bizonyí­tották ezt azzal, hogy a vásár­helyi Kötöttárugyárból Hegyi jSrnőnét és Szokolai Júliát vá­lasztották meg küldöttnek, vagy amikor a vásárhelyi Zakó Lajos kisparasztot választották, aki Pemcsak, hogy maga teljesítette a begyűjtési tervét, de békegyű­léseken világosítja fel társait és fezervezl meg őket a begyűjtés teljesítésére. Mutatja a kommu­nisták lelkesedését az, hogy s taggyűléseken számos felajánlási tettek a pártmunka megjavítá­sára. Például a röszkei pál tszer­vezet tagsága a taggyűlésen vál­lalta, hogy a Kongresszus ide­jére, február 24-re kiküszöböli a ®rervezet munkájában mutatkozó hibákat, átszervezik a tfzeSbizal­miakat és népnevelöket. Vállal­ták. hogy rendbehozzák a tag­nyilvántartást és jó felvilágosító munkával elérik, hogy & köz3é« a begyűjtési tervet 100 százalé­kig teljesítse. A Szabad Nép­előfizietők számát pedig 100 százalékkal felemelik. A járás; éa városi küldöttkonferenriáko­tömegével tettek a küldöttel­ipari é? mezőgazdasági munkára a termelésre vonatkozó felaján­lásokat, továbbá számos javasla tat tettek az Országos Kongresz­szushoz. De nemcsak a párttagok fog­lalkoznak a megyei konferencia s az Országos Kongresszus je­lentőségével. Megyénkben az egész dolgozó nép, a pártonkí­vüliek tízezrei is tanújelét adják a lelkesedésnek és ezen keresz tül annak, hogy a maguk ügyé nek tekintik a Magyar Dolgozó* Pártjának megyei konferenciáját és Országos Kongresszusát. A szegedi és hódmezővásárhelyi, p gzentcsi, csongrádi és akói iize mek dolgozói tömegével vállal­ják, hogy több és jobb munká' végeznek, konkrét termelési fel megyénkben a 14.000-t, ami fo­rintértékben 11 millió forintot tesz ki. Alig lehetett kielégíteni a kongresszusi emléklapok iránti igényeket, amelyeken a Kon­gresszus tiszteletére vállalt ver­senyfelajánlást rögzítik a dolgo­zók. Szegeden a Textilkombinát, a Lemezgyár, a Szegedi Kender, Vásárhelyen az Állami Kötött­árugyár, a téglagyárak, Cson­grádon a Bútorgyár és téglagyá­rak, Szentesen & Magasépítési Vállalat, a Baromfifeldolgozó, ugyanígy a makói üzemek dol­gozói — mind-mind nagy lelke­sedéssel vesznek részt a kon­gresszusi verenyben. A Kongresszus tiszteletére tett felajánlások medvénkben már eddig ia komoly eredményeket hoztak. Kiemelkedik ezek közül a szegedi Textilkombinátban dolgozó Nagy Anna kétgépes előfonó, aki 451 kg-os teljesí­tést vállalt és már most 501 kilo­gramot teljesített. Az állami gaz­daságok, gépállomások, termelő­szövetkezetek, termelőcsoportok és az egyénileg dolgozó parasz­tok sem maradnak ki a felaján­lásokból és a versenyből. A me­gyei küldöttválasztó konferencia a csongrádmegyei dolgozók szív­ügye lett. Dolgozóink egyöntetű­en sorakoznak fel a Párt mögé. A Kongresszus tiszteletére fo­lyó versenyben a legjobbak ju­talmazására ajánlott fel a me­gyebizottság a megye legjobb üzeme részére kongresszusi zászlót és ueyancsak a legjobb megyei gépállomás, állam? -az­daság és termelőszövetkezet pártszervezetének is. Járási és városi pártbizottságaink a já­rás, vagy város legjobb terme­lőszövetkezeti üzemi pártszerve­zetének ugyancsak kongresszusi zászlót ajánlott fel. A megyei pártkonferencián a küldöttek meghallgatják a me­gyei titkár beszámolóját, amely megmutatja azokat az eredmé­nyeket, amelyeket a legutóbbi Kongresszus óta elértünk. A beszámoló megmutatja, hogy mindezeket az eredményeket a felszabadító Szovjetunió állandó segítségének, a nagy Sztálin bölcs útmutatásának és barátsá­gának, Pártunk helyes politiká­jának és Rákosi elvtársnak kö­szönhettük. Megmutatja és kiér­CAR4PKÍN ELVTÁRS, Végre kezdik sokan megérteni, liogy az USA végzetes útra taszítja az Egyesült Nemzetek Szövetségét Rau, India képviselője a nagyhatalmi konferencia összehívását javasolta az ENSz esütörlöki ülésén Az ENSz közgyűlése politikai I nősíti, de ellenzi, hogy Kínával bizottságának csütörtöki ülésén I szemben bárminemű kollektív in­elsőnek Rau, India képviselője szólalt fel és a 12 arab és ázsiai ország csoportjának nevében ha­tározati javaslatot nyújtott be. A javaslat indítványozza: hívják össze tanácskozásra az USA, a Szovjetunió, Anglia, a Kínai Népköztársaság, Franciaország, India és Egyiptom képviselőit, hogy megvitassák a koreai kér­dést éa a többi távolkeleti problémát. Rau követelte, hogy a politikai bizottság előbb szavazzon ennek i határozati javaslatnak kérdé­sében, mint bármely más javas­lat felett, tekintettel arra, hogy sz a határozati javaslat egy, már korábban benyújtott határozati javaslat megváltoztatott szöve­ge. Rau után Jebb angol küldött szólalt fel. Kijelentette, hogy egyetért FCauval, hogy ezt a javasla­tot kell elsősorban megtár­gyalni. A továbbiakban terjedelmes álta­ános nyilatkozatban kifejtette 's magyarázta az angol kor­nánvnak a koreai kérdésben és a Kínai Népköztársaság állás­foglalásával kapcsolatosan foly­atott politikáját- Jebb megismé­telte azt az állítást, hogy Kína .agressziót követett el." Ugyan­akkor a Koreában folyó ameri­kai agresszió dühödt védelmező­jeként lépett fel. A továbbiakban iz angol kormány álláspontját •lemezte azzal kapcsolatosan, hogy mi legyen a rendezés elfo­gadható alapja. Jebb k'jelentette, hogy a Kí­nai Népköztársaság kormá­nyát be kell bocsátani az tézkedést szolgáló lépést tegye­nek. Romulo, a Fülöp-szigetek kép­viselője és Berendsen, Uj Zee­Iand képviselője az amerikai ja­vaslat elfogadását követelték. Ezután Carapkin elvtárs, a Szovjetunió küldötte szólalt fel­— Sokan kezdik már végre megérteni — mondotta — hogy az Egyesült Államok végzetes politikába taszítja az ENSz-t. Az Egyesült Nemzetek sok tagja tudatá­ban van már annak, hogy meg kell keresni a koreai lés távolkeleti békés rende­zés útjait. Carapkin elvtárs kijelentette, hogy a Szovjetunió küldöttsége támogatja a Kínai Népköztár­saság központi népi kormányá­nak javaslatait, mert azok a ko­reai kérdés, továbbá a Kínai Népköztársasággal és a Távol­Kelettel kapcsolatos kérdések békés rendezésére irányulnak. Ezek a javaslatok megnyit­ják az útat a koreai és a többi távolkeleti probléma leggyorsabb békés megoldá­sához — ellentétben az Egyesült Álla­mok állásfoglalásával — folytat­ta Carapkin elvtárs. Az Egyesült Álamok a hely- rult, zet kiélezésére töreikszik és olyan határozati javaslatot nyúj­tott be, melynek célja az Egye­sült Nemzetek zászlója alatt folytatott háború további kiszé­lesítése. Ami a 12 ország meg­változtatott szövegű határozat! javaslatát illeti, az szembetűnő­en hiányos, mert nincs szó ben­ne a Kínai Népköztársaság kor­mányának javaslataiban foglalt több fontos pontról- A Szovjet­unió küldöttsége e hiányosságok ellenére sem ellenzi ennek a ha­tározati javaslatnaik elfogadását, mert remél', hogy azok az intéz­kedések, melyeket ez a javaslat előír, a távolkeleti helyzet békés rendezésére vezethetnek. A Szov­jetunió küldöttsége szükségesnek tartja, hogy módosító indítványt nyújtson be a 12 ázsiai hprszá? határozati javaslatához és java­solja, hogy a határozati javas­lat címéből hagyják ki a követ­kező szövegű kitételt: „A Kínai Népköztársaság központi népi kormányának Ko­reában folyó intervenciója". Ez ugyanis nem felel meg a való­ságnak. Chile képviselője az amerikai követelést "ismételte meg. Favzi, Egyiptom képviselője időszerűtlennek nevezte az ame­rikai határozati javaslat be­nyújtását. A bizottság ülése ezzel bezá­A frnne'a békeharcosok sikerei ENSz-be. A bíróság kénytelen volt szabadon engedni a letartóztatott békelüntetőüet Az amerikai csatlós Pleven-kor. mány terrorintézkedései a béke­harcosok ellen hatalmas felháboro­.,,,,., * , dást váltottak ki a francia nép kö. nert kétségte en, hogy ez a kor- „ „ , . , . ...... nány gyakorolja a Tényleges ha- *«*»• Ennek tulajd-omtható hogy almat Kínában. Hangoztatta, a Párlsi büntetőbíróság pénteken •ogy Anglia támogatja az ame- este kénytelen volt szabadt,nbocsá­ikai határozati javaslat első tani 19 béketüntetőt, akiket az Ei. t cikkelyét, közöttük azt is, ,senhower ellen lefolyt tüntetéseken ajánlásokat tesznek a Kongr-raz-amely R.nát „agresszornak" mi- | tartóztattak le. Az ítélet értelmében mindazokat akik „nyilvános csoportosulása való felbujtással" vádoltak, azonna szabadon bocsátották. A Humamtt megállapitj'a, hogy a bíróság ité lete vereséget jelent a kormán; számára. Hat vádlott perének táreryatásái akiket hatósági közegek bántalma zásávai vádolnak, elhalasztották. tékeli, hogyan harcoltunk a Párt határozatainak végrehajtásáért, hogyan építettük a Pártot, ho­gyan fejlesztettük és emeltük a párttagok és pártonkívüliek po­litikai színvonalát, milyen ered­ményeket értünk el politikai, gazdasági és kulturális téren. Megmutatja, hogy álltunk helyt és hogyan harcolunk a békéért, hogyan harcoltunk itt, Titóék szomszédságában az egyre éle­sedő nemzetközi helyzet idején. De szó lesz a hiányosságokról is. Szó lesz arról, hogy mit nem oldottunk meg jól, hol követtünk el hibát, hol és hogyan kell mun­kánkat megjavítani, hogyan kell az elért eredményeket továbbfej­leszteni. így lesz & megyei kon­ferencia igazán eredményes, ez­által lesz határkő a további, még jobb munkában megyénkben. Az előttünk álló nagy felada­tok, a szocializmus felépítése, a béke megvédése parancsolóan meghatározza számunkra, hogy még jobb munkával, még több áldozattal dolgozzunk és harcol­junk. Ezért legelső követelmény, hogy a Pártot tovább erősítsük, fokozottabban vegyük fel a Párt soraiba a termelésben élenjáró ;pari dolgozók mellett az egyé­nileg dolgozó kis- és közép pa­rasztokat, ugyanakkor éberen vj* gyázzunk, hogy a Párt soraiba nz ellenség be ne férkőzzék. Eddigi eredményeink mellett, ••ovább kell szélesíteni a kon­gresszusi versenyt, fel kell hasz­nálni a dolgozók lelkesedését, •egíteni a kezdeményezőket, hogy •ddig még el nem ért nagy ered­mények szülessenek. El kell érni, hogy megszüntessük a 100 szá­raiékon aluli normateljesítiné­nyeket, amiben elsősorban a kommunisták és az élenjárók kell, hogy segítsék a most még elmaradt dolgozókat. A mező­gazdaságban tovább kell fejlesz­teni eddigi eredményeinket. Ter­melőszövetkezeteinket Is tovább kell fejlesztenünk, meg kell erő­sítenünk, további új termo! öcso­nortok megalakulását kell előse­gítenünk. Ezen a téren még na­gyon sok a tennivaló. Még jobban ki kell szélesíte­nünk és meg kell erősítenünk a tömegekkel való kapcsolatainkat. V tömegs zerveze teknék még tóbb segítséget kell adnunk. Erő­tenünk kell minden tömegszer­'ezetet, de különösen a DTRZ-t, '.hol most, az új vezetőségek Megválasztása után komoly fel­dat vár Pártunk alapszerveze­°ire. Nem kevésbhé fontos az MNDSZ, a DEFOSZ, az MSZT '•s a többi tömegszervezet meg­erősítése sem. A megyei konferencia munká­éban központi faladatként állv­nk e'ek a kérdések. A Küldöttek anácskozása naey lénésscl fogja lőbbre lendíteni további ^mun­kánkat és hozzájárul nagy Pár­unk n. Kongresszusának sike­•éhez. Lövő Fe«"ene megyei szervezőtitkic

Next

/
Thumbnails
Contents