Délmagyarország, 1951. január (7. évfolyam, 1-25. szám)
1951-01-27 / 22. szám
SZOMBAT, 1951. JANUÁR 27. 3 fVilLánwk, (jrafikűnfík, táldák hirdetik: Kik az élenjárók és kik maradtak le A KONGRESSZUSI VERSENYBEN A szegcdi üzemekben egyre jobban fokozódik a kongresszusi verseny lendülete, a dolgozók magasabb és magasabb eredményeket érnek el. A kongresszusi versenyzőket általában támogatja a pártszervezet, a vállalatvezetőség és az üzemi bizottság. A műszaki feltételek biztosítása és a helyes versenyszervezés mellett nagy gondot fordítanak a verseny nyilvános s óg á r a is. Iía a dolgozók rendszeresen értesülnek a kongresszusi verseny eredményeiről, még nagyobb lendülettel fognak munkához, még nagyobb gondot fordítanak az anyag jó kihasználására, a selejt csökkentésére és a minőségi munkára. Dicsőség az, ha valaki — mert magasabb százalékot ért el, — a villámra kerül. Azok pedig, akiknek neve mellé alacsony teljesítményüket írják, azon igyekeznek, hogy az idő jobb beosztásával és a mozdulatok helyes alkalmazásával utóiérjék az élenjárókat. A Magyar Kenderben eddig 1140 dolgozó tett felajánlást a Pártkongresszus tiszteletére. Ezek a dolgozók, párttagok, és pártonkívüliek, ifjúmunkások és nők, a munka termelékenységének fokozásával fejezik ki szeretetüket a Párt iránt. De hogy a verseny fokozódjék, hogy mindig magasabb és magasabb eredményeket érjenek el, szükséges az is, hogy biztosítsák a verseny nyilvánosságát. Minden üzemrészben villámokon népszerűsítik az elmúlt nap legjobb eredményt elért dolgozóit. Propaganda-brigád alakult és a brigád tagjai naponta 20—25 táblát festenek, hogy ezeken a táblákon minden nap az újabb kiértékelések szerint népszerűsítsék a versenyben élenjáró dolgozókat. „A Pártkongresszusra tett felajánlások kiemelkedő vállalásai és teljesítői" — hírdelik az üzemrészek falán a táblák. Ezeken a táblákon részletesen feltüntetik a kongreszszusra tett kiemelkedő vállalásokat és mellé naponta odaírják, hogy hány százalékra teljesítették eddig ezeket a felajánlásokat. A Textilkombinát munkatermének falán végig grafikonok futnak és jelzik, hogy az üzem dolgozói egyénenként hol állnak a terv teljesítésében. 'A' tervtelejsitési táblák azt mutatják meg, hogy egy-egy mester hány kilogrammal maradt le, vagy hány kilogrammal van előre a lerv teljesítésében. Vannak faliújságok, ahol az előmunkás csoportok munkáját értékelik ki. Most a kongresszusi verseny megindulásával nagy gondot fordítanak arra, hogy minden nap kiírják a legjobb teljesítőket üzemrészenként. A gyűrűsfonóban például már igen sűrűn állították a dolgozók elé példának Borbély Ilonát és Micsik Erzsébetet, akik 105.5 százalékot teljesítenek. Az előfonóban Balogh Ferenené sztahánovista jár az élen, aki az utolsó tíz napon eddig példa nélkül álló átlageredményt ért el, 161 százalékot teljesített. A Textilkombinát dolgozóinak felajánlásában szerepel a hulladék csökkentése is. A hulladékcsökkentési táblákon naponta megláthatják az üzem dolgozói, hogy élenjáró munkatársaik mennyivel csökkentették a selejtet, milyen minőségi munkát végeztek. Ezek a jó példák komoly hatással vannak az üzem dolgozóira, lendítik a versenyt. De jelentősen befolyásolja a termelés fokozását és a minőség megjavítását az is, hogy a dolgozók maguk is kiírhatják észrevételeiket a mozgó villámkocsira. A hatalmas teremben feketére festett villámkocsi hirdeti, hogy például az előfonósok most selejtes fonalat gyártottak, vagy a kártolóban kimagasló eredményeket értek el. A kocsit mindig oda tolják, ahol dicséretre, vagy kritikára van szükség. A bőrgyárban naponként villámon értékelik ki a legjobb teljesítők eredménveil. Január 25-én például azt hirdette a viílámtábla, hogy „Mucsi József, „cseres" 119 százalékot, Rolicsek István „meszes" 112 százalékot, Tóth Ferenc előkészítő pedig 133 százalékot ért el. De nem feledkeznék meg a lemaradókról sem. Igen sűrűn szerepel Kósa Mihály és Vas Ferenc neve a lemaradók tábláján. Mért teljesi. tenek ők 84 fcázalékot, amikor az üzem vezetősége mindent elkövet, hogy megkönnyítse munkájukat ? Ők azt akarják bebizonyítani, hogy szoros a normájuk. Az üzem egyik dolgozója, Sándor Ferenc felfigyelt ezekre az alacaon százalékokra és felajánlotta, hogy ő ebben az új munkakörben a Pártkongresszus tiszteletére száz százalékos eredményt ér el. Nemrégen kezdett el dolgozni és már 78—80 százalék a teljesítménye. Bebizonyítja tehát ennek a két lemaradó dolgozónak, hogy az idő helyes kihasználásával és az észszerű munkával komoly eredményeket lehet elérni. A Szegedi Cipőgyárban is figyelemmel kisérik a száz százalékon alul teljesítőket. Nemcsak azt irják ki. hogy „üzemünk leg. jobb dolgozói", hanem van egy másik tábla ia, ahol az üzem gyen. gébb dolgozóinak eredményét tüntetik fel. Máté Irén például az első kiértékelésnél 47 százalékot tel. jesitett. Természetesen kiírták nevét a táblára. Hogy milyen jó hatással volt ez Máté Irénre, bizonyítja legjobban a tény, hogy már a második nap 83 százalékra emel. te teljesítményét. És azóta ezt az eredményt tovább fokozaa. Már elérte a 95 százalékot és egész biztos, hogy február 24_re túlteljesíti a száz százalékot is. A csákozóban a faliújság meg mutatja: női munkás jár élen — Pusztai Istvánné —, aki állandóan 150—160 százalékot teljesit. Gondot fordít a minőségi munkára is és 87 százalékra használja ki az anyagot. Az egyre jobbam emelkedő eredmények mutatják, hogy a verseny állandó kiértékelésével és nyilvá nosságával emelkedik a dolgozók teljesítménye és azok, akiknek neve az élenjárók táblájára kerül, meg. fogadják, hogy még tovább fokozzák teljesítményüket, hogy a Párt. kongresszusig onnat ne töröljék le nevüket. Azok pedig, akik látják, hogy lemaradnak, fokozottan igyekeznek és még nagyobb gonddal ügyelnek a termelés emelésére, hogy felajánlásuk teljesítésével és túlteljesítésével is kifejezzék: való. ban szeretik a Pártot és jobb munkájukkal járulnak hozzá a Párt. kongresszus sikeréhez. Ma délben nyílik meg A Szovjetunió 16 köztársasága" című kiállítás A Szabad Népnek köszönhetem, hogy ma már normámat túlteljesítem A kampány hátralévő idejében fokozni kell a felvilágosító munkát Az üzemek, hivatalok dolgozói között egyre nő azoknak a száma, akik a népnevelök jó munkája nyomán megértették Pártunk lapjának, a Szabad Nép olvasásának jelentőségét. Megértetlék, hogy a munka frontján és a békéért vívott harcban a Szabad Nép erős fegyver a kezükben. A MAGYAR KENDERBEN a pártszervezet elhatározta, hogy elsősorban minden párttagot beszerveznek a Párt lapjának előfizetésére. 'A'z eddigi új előfizetők száma 120. Az előfizetők között a pártfunkcionáriusok és a párttagok neve hiánytalanul szerepel. De nemcsak a párttagokat, hanem a pártonkívüli dolgozókat is felvilágosítják és megismertetik velük a Szabad Nép olvasásának jelentőségét. Ebben a munkában különösen kitűnt a DISZ-szervezet, melynek tagjai eddig 40 új előfizetőt szereztek. Ugyanilyen lelkes munka folyik AZ ECSETGYÁRBAN a Szabad Nép-elöfizetők számának növelése érdekében. — A Szabad Nép irányt mutat és segítségünkre van munkánk jobb elvégzésében, — ezt mondja Kószó Ferenc ifjúmunkás is, a Késárugyár dolgozója. — Sokat jelent nekem a Szabad Nép olvasása, mert annak köszönhetem, hogy ma már normámat jóval túlteljesítem. A SZEGEDI HÍRLAPTERJESZTŐK is ki akarják venni részüket a Szabad Nép-kampány sikeréért folyó munkából. Taggyűlésükön felajánlották, hogy a Magyar Dolgozók Pártja II. Országos Kongresszusa tiszteletére hozzájárulnak Pártunk központi lapjának terjesztéséhez és 106 új előfizetőt szereznek. Megígérték, hogy felajánlásukat nemcsak teljesítik, de túl is szárnyalják. A SZEGEDI RUHÁZATI BOLT népnevelői is minden alkalmat felhasználnak arra, hogy a boltban megjelent vásárlók között felvilágosító munkát végezzenek. Január 23-ig 115 Szabad Nép előfizetőt szereztek, akiknek legnagyobb része a vevők közül került ki. De vannak üzemek, ahol a Szabad Nép-kampány sikeréért folytatott munka egyhelyben topog. A JUTAFONÓGYARBAN például felajánlották, hogy a Pártkongresszus tiszteletére 40 új Szabad Nép-előfizetőt szerveznek be. Két hét alatt 21 új előfizetővel növelték a Szabad Nép olvasóinak számát, azonban a pártszervezetben az önelégültség lett úrrá, mert az elvtársak úgy vélekednek, van még idő a kampány befejezéséig. A DÉMA CIPŐGYÁRBAN is hasonló a helyzet. Bár eredetileg is igen kevesen fizcltek elő az üzemben a Szabad Népre, a kampány óla alig növelték az előfizetők számát. Pedig, ha a népnevelők jó munkát végeznének s a pártszervezet fokozottabban támogatná a népnevelök munkáját, valamenynyi dolgozó úgy vélekedne, mint Rózsa Islvánné, aki az előfizetés alkalmával kijelentette: — Azért rendelem meg a Szabad Népet, hogy a béke védelmében fegyver legyen a kezemben. A Szabad Nép-kampány befejezéséig mindössze két hét van még hátra, Fokozni kell tehát a felvilágosító munkát, főként azokban az üzemekben, ahol nagy lemaradás mutatkozik. Pártszervezeteinknek meg kell érteniük, hogy a Szabad Nép-kampány sikerrevitele szorosan egybekapcsolódik a Pártkongresszus előkészítésének munkájával. A burzsoá pártok megakadályozzák Grotewohl javaslatának megvitatását a bonni parlamentben Szerdán a bonni parlament minden vitát megakadályozott a Grotewohl leveléről 6 Nyugat-Németország újrafelfegyverzéaéröl. A polgári többségi pártok szavazataival a parlament kitért a Néimet Kommunista Párt parlamenti csoportjának napirendi javaslata elől, amely felszólítja Adenauert, ismertesse a parlamentben a kormány álláspontját Grotewohl miniszterelnök levelével kapcsolatban. A Né met Kommunista Párt parlamenti csoportjának egy másik indítványa felszó,itotta a kormányt, vonja vissza Theodor Blank „főszállásmester", valamint Speidel és Heusinger egykori náci tábornokok — most Adenauer katonai tanácsadói — ama megbízatását, hogy katonai kérdésekben tárgyaljanak a szövet, séges főbiztossal. Renner képviselő, a Német Kommunista Párt parlamenti csoportjának nevében szerdán kipellengérezte a burzsoá többségi pártoknak azokat a törekvéseit, hogy lehetetlenné tegyék Grotewohl javaslat fölötti parlamenti vitát. Renner megállapította, a polgári többségi pártoknak ez a magatartása csupán arra szolgál, hogy Nyugat-Németország hazafias lakosságát még fokozottabb harcra ösztönözze a békéért és a kelet és nyugat közötti megbeszélések mindennek ellenére megvalósuljanak. A szegcdi dolgozóknak ismét alkalmuk nyílik arra, hogy tanuhnányozzák azokat az erőforrásokai, amelyek a Szovjetuniót képessé leszik a béke megvédéséért folytatott harc vezetésére, a kommunizmus felépítésére. Szegeden a Magyar-Szovjet Társaság rendezésében ma délben 1 órakor nyitják meg ünnepélyes keretek között az MSZT székházban „A Szovjetúnió 16 köztársasága" című kiállítást. A kiállításon ünnepi beszédet mond Dénes Leó elvtárs, a szegedi Városi Tanács végrehajtó bizottságának elnöke. A kiállítás szemléltetően mutatja be a sztálini nemzetiségi politika diadalát. A kiállítás minden egyes képe hűen tükrözi vissza a szovjet nép derüs, építő munkában gazdag életét. Az egyik képen például ukrán táncegyüttest láthatunk, a másik bemutatja a Fekete-tengeri halászok életét. Láthatjuk a szovjet akadémikusokat munkájuk végzése közben, a szovjet építő-technika legújabb vívmányait, gyönyörű városrészleteket, a moszkvai földalatti villamosvasút művészien diszített várótermét, az ötéves terv során épült sztálin- kohómrveket, viri. és erőmüveket, s ki győzné felsorolni a számos gyönyörű, tanulságos látványt. 'A' kiállítás szemléltetően mutatja be a Szovjetúnió népeinek sokszínű, virágzó szocialista kulturáját. A képek, festmények, élethűen mutatják be a Szovjetúnió 16 köztársaságának boldog életét. A szovjet népnek a Bolsevik Párt és Sztálin elvtárs iránti háláját és szeretetét mutatja ez a kiállítás, amelyet Szeged dolgozói január 27-től mindennap reggel 8 órától este 8 óráig látogathatnak. „A Szovjetúnió 16 köztársasága" kiállítás új eröt ad a további harcunkhoz, elmélyíti szeretetünket és ragaszkodásunkat a Szovjetúnió népei és a nagy Sztálin iránt. A% olasz hatóságok szabadon boesájioiiak 143 fasisztát Az olasz igasgágügyminisztcrium szerint 1950-ben 143 olyan fasisztát bocsátottak szabadon büntetésük letöltése előtt, akiket mint náci együttműködőket ítéltek el. A francia kormány nem engedélyezi három nagv nemzetközi szerveset központjának működését Francia• országban A francia kormány rendeletet hozott arról, hogy nem engedélyezi három nagy nemzetközi szervezet országban. A párisi baloldali sajtó éles hangon bélyegzi meg ezt a kormány* Rennert beszédéért rendreutas itották, kétizben is központjának működését Francia-rendeletet. A SzOT tiltakozó távirata a francia miniszterelnökhöz „Franciaország kormányának, Pleven miniszterelnöknek, Páris. Magyarország szervezett dolgozói a legnagyobb felháborodással fogadják azt a rendelkezést, amely betiltja a Párisban székelő Szakszervezeti Világszövetség Vezetőségének és más nemzetközi demokratikus szervezetek párisi központjainak működését. A Szakszervezeti Világszövetség több mint 70 millió dolgozót egyesit a világ minden országából s célja a dolgozók jogainak megvédése, létfeltételeinek megjavítása és a béke védelme- Ezért Magyarország szervezett dolgozói a betiltó rendelkezésben a demokratikus szabadságjogok legdurvább megsértését látják és a leghatározottabban tiltakozuak a dolgozók elemi jogainak a szervezkedés jogainak lábbaltiprása ellen. Mély tisztelettel viseltetve a franc a dolgozó nép iránt, amely a szabadságért folytatott hősies küzdelmével örökre beírta nevét az emberiség történelmébe, amelynek hősies ellenállása a hitleri fasizmus ellen az egész világ csodálatát váltotta ki, mi az ön vezetése alatt álló kormánynak az eljárását a francia néphez nem méltónak, szégyenletesnek tartjuk. Ebbeu az eljárásban az amerikai imperialisták parancsa nyilatkozik meg, amelyet ön és az ön vezetése alatt álló kormány háborús készülődéseivel, a fegyverkezés fokozásával, vietnámi rablóhadjáratával és mostani rendelkezésével szolgai módon teljesít. 1,700 000 magyar szervezett dolgozó nevében követeljük a Szakszervezeti Világszövetség, valamint az egyéb demokratikus világszervezetek párisi központjainak betiltására vonatkozó rendelkezés azonnali visszavonását. A Magyar Szakszervezetek Országos Tanácsa." A DISz tiltukozó távirata a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség központjának feloszlatása ellen „Pleven miniszterelnök úrnak, Páris. A Dolgozó Ifjúság Szövetségébe tömörült dolgozó s tanuló magyar fiatalok és sokszázezer harcostársuk felháborodottan tiltakoznak a francia kormány újabb gyalázatos cselekedete ellen, amellyel a Párisban működő Demokratikus Ifjúsági Világszövetség központjának feloszlatását elrendelte. Ez a minősíthetetlen intézkedés, amelyet a francia kormány nyilvánvalóan az amerikai kormány utasítására követett el, provokáció az egész világ haladó ifjúsága, közte a magyar ifjúság ellen. A békeszerető magyar ifjúság követeli, hogy a francia kormány haladéktalanul vonja vissza felháborító intézkedését. Dolgozó Ifjúság Szövetsége Központi Vezetősége Az MNDSz tiltakozó távirata A Magyar Nők Demokratikus j táviratot intézte Parisba a francia Szövetsége a következő szövegű ' kormányhoz: „Mélységesen felháborodva szereztünk tudomást a francia kor. mánv amerikai parancsra hozott intézkedéséről, amely feloszlatja a három nagy nemzetközi tömegszervezet franicaországi közooitját, köztük a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetséget, amely 91 millió nő békeakaratát képviseli. Mint ennek szövetségnek ta-szervezete erélyesen tiltakozunk a magyar nők ml.tiúl nevében a világbéke erőt ellen intézett újabb támadás miatt. Ez az Intézkedés még jobban megacélozza akaratunkat, még nagyobb erővel harcolunk a népek nemzet, kc'zi harcának győzelméért, a világ tartós békéjéért Magyar Nők Demokratikus Szövetsége." j