Délmagyarország, 1950. december (7. évfolyam, 279-303. szám)

1950-12-01 / 279. szám

" PÉNTEK, 1950 DECEMBER 1. 3 A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA ÜNNEPI KONGRESSZUSA hálatáviratot intézett Rákosi elvtárshoz és letárgyalta gazdasági életünk összes fejlődési feltételeit A Magyar Tudományos Aka­démia agrártudományi és bioló­giai szakosztályának szerdai ülésén dr. Horn Artúr, egyetemi nyilvános rendes tanár tartott előadást ,.A micsurini biológia elveinek érvényesítése a fiatal Állatok felnevelésében" címmel. Micsurint elmélet az állatok fejlődéséről Előadásában rámutatott arra, hogy a tenyésztés feladatainak megoldásához új lehetőségeket igér a fiatal állatok nagyebb céltudatossággal történő felne­velése. E kérdés felé az érdeklő­dés különösen a micsurini bio­lógia hatalmas előretörése után következett be. Viszonyaink és adottságaink ismeretében a legapróbb részle­tekbe menően kell tanulmányoz­ni és kutatni a hazai állatfaj­táink és típusaink fejlődésével kapcsolatos kérdéseket, annál in­kább, mert Bogdanov professzor szerint is: nincsen a zootechni­kában még egy olyan kevéssé ki­dolgozott rész, mint a növendék­állatok felnevelésének tana. Ez­ért fentos, hogy ebben a mun­kában minél nagyobb részt vál­laljunk a szovjet kutatási ered­ményeknek és a micsurini bioló­giának segítségével. A külföldi delegáció tagjai közül az előadásokon résztvet; Tin-Csan kinai delegátus, dr, Grigor román delegátus és Mar­cel Prenant francia delegátus. A kinai delegátus a következőket mondotta: — Igen sokat tanultam az elő­adásból arról, hogy a micsurini biológia segítségével hogyan tudjuk az állatok fejlődéséf a környezet megváltoztatásával befolyásolni. Itt tartózkodásom alatt láttam, hogy a magyar tu­demánv a szovjet tudomány eredményeinek felhasználósával halad előre a tudományos kuta­tómunkában. A kinai tudósok is bizonyítékát adják annak, hogy a szovjet tudomány eredményei­nek felhasználásával hogyan ezolgálják a népet. A dagunntképződések problémája Az Akadémia orvosi osztálya rákkonferenciájának harmadik napján részletesen megtárgyal­ták a daganatkutatás tudomá­nyos kérdéseit. A konferencián megjelent Ratkó Anna elvtársnő, népjóléti miniszter és az egész­ségügyi kormányzat számos ve­zető tagja. A külföldi küldöttek közül Anders, német profesr.>2-r és Hadzsiolov. a Bolgár Tudo­mányos Akadémia titkára, vert részt a konferencia munkájá­ban. Állandó útmutatásaikkal és hogy a Szovjetunió a kutatás te­rületén is az első helyei foglalja cl a daganatellenes küzdelem­ben. Kelln.er professzor az új szovjet biológia, a pavlovi ner­vizmus, és az élő fehérje kuta­tási eredményeinek szempontjá­ból vizsgálta meg a daganatok keletkezésének és a szervezet­ben történő tovaterjedésének a problémáját. Arra a megállapí­tanácsaikkal támogatták az ér- tásra jutott, hogy a daganatok f nlrnntai _. . 1- á Hl T> „ 4 1 _! .! * v , i r ... tekezlet munkáját 'Petrovszikij és Szapozskov professzorok is Az előadást dr. Kellner Béla, a debreceni egyetem kórbonctan proferszora. tartotta. Előadásá­ban kiemelte a sz:vjet kutatók eredményeit, akik újszerű meg­állapításaikkal .egészen új feje­zetet nyitottak meg a daganat­kutatásban és bebizonyították keletkezésében a környezethatás ra megváltozott szervezet és a rákot megelőző állapotok dia­lektikus kölcsönhatása sztírepol. A daganatot káros ferjiődés eredményének tekinti, amelynek kialakulásában a Liszenko aka­démikus által fe1 ismert szaka­szos fejlődés érvényesül. Ilálafáviraí Rákosi elvtárshoz TANULÁSSAL A BÉKÉÉRT A rendszeres tanulás rendkívül nagy jelentőségű nemcsak politi­kai tisztánlátásunk, de — ami ez. zel összefügg — mindennapi mun­kánk minél iökélelesebb és job'i elvégzéséhez is. Pártunk ezérl fordil olyan nagy gondot arra, hogy minden párttag részlvegyen rendszeres oktatásban, a marxiz­mus, leninizmus ismereteinek mi­nél tökéletesebb elsajátításában. A párttagokon kivül a tanulásba az idén még nagyobb tömegben kap­esolódnak be a párlonkívüliek is, hiszen számukra is éppolyan fon. los, hogy világosan lássák politi­kai életünk eseményeit s tudják, hogy munkájukkal, termelésükkel milyen célt szolgálnak. A rendszeres tanulás kérdése szorosan összekapcsolódik béke­harcunkkal, azzal a hatalmas küz­delemmel, amelyet a világ becsü­letes milliói folytatnak, élen a Szovjetunióval a béke megvédésé­ért, az imperialista háborús uszítók ePcn. Ez a harc azonban csak akkor vezethet Igazán sikerre, ha a béke harcos miltiól az elntéict fegyverét jól tudják forgatni, hu a marxizmus.leninizmus élenjáró el­mélete irányítja minden küzdc'L műket, minden tettüket. Elengedhetetlen azért, hogy elv­társaink lelkiismeretesen és pon­tosan vegyék ki részüket az okta­tási munkából, a rendszeres lanti, lásból. Pártunk — s ttt Szegrden a Szegedi Pártbizottság — külön előadásokkal, konzultációkkal Is hozzásegít ahhoz, hogy a tanulást megkönnyítse, az oktatási anyag c'sajátitását még eredményesebbé tegye. Ezt a rélt szolgálja a mai, pénteki konzultáció Is, amelyet a káderképző oklatáshnn résztvevő elvtársuk részére rendez a Szege­di Pártbizottság délulán fi órai kezdettel a Pártnklatás Házában. A konzultációt a „Marxista-leni­nista államelmélet" című anyag­ból tartják mrg és a kádrrkryzö oktatásban résztvevő elvtársak ttt minden tisztázatlan elméleti kér. désiikre megfelelő magyarázatot kaphatnak. Tartsák ezérl kötelességüknek mindazok az elvtársak, akta meg­hívót kaptak, hogy ezen a kon­zultáción résztvegyenek és ezzel is emeljék elméleti színvonalukat, ezzel is megerősítsék magukat a békebareban való részvételre. A vita során felszólalt Had­zsiolov professzor, aki elmon­dotta, hogy nemrég járt Bulgá­riában egy szovjet orvosprofes­szorokból álló küldöttség, köz­tük egy daganatkulató is, akinek előadásai nyomán hatalmas mér­tékben fellendült a Bulgáriában folyó daganatellenes küzdelem. Ezután az értekezlet táviratilag üdvözölte Rákosi Mátyás elv­társat, háláját fejezve kl azért a hatalmas támogatásért, amellyel a magyar tudományos é'ctrt és a közegészségügyet Pártunk és kormányzatunk ré. szcsíti. A szerdai ülésen azzal a nagy­fontosságú kérdéssel foglalkoztak, hogy szervetlen vegyiparunk nyers­anyagellátását minél szélesebb vo­naton hazai forrásból biztosítsuk. Keresztes Mátyás rámulatott ar­ra, bogy nitrogén-iparunk már biz­tosított hazai neyrsanyagbázisa to­vábbfejleszthető földgázaink kon. verziós krakkoiásával. gyengébb minőségű ligniteink és tőzegeink új eljáráson alapuló eigázosflásával. Ma Szegedre érkezik Yuan Han-Csin professzor, a pekingi egyetem szerves-kémia tanára Szovjet üdvözlet a kongresszusnak A biologiai és agrártudományi] osztály szerda délutáni ülésén Man­ninger Rezső tartótt előadást a fel-' nevelési betegségek elleni védekezés1 módszereiről. i Az. ülésen megjelent és felszólalt I Szkrjábin szovjet akadémikus. Engedjék meg. hogy üdvözöl­jem önöket a Szovjetúnió Tu­dományos Akadémiája és a mezőgazdasági tudományok Leninről elnevezett Akadémi­ájának nevében — kezdte be­szédét, majd külön üdvözölte a kiváló magyar tudóst, Ma­rék Józsefet. Rámutatott arra, hogy milyen fontos szerepet játszanak a férgek a növendék állatok megbetegedé­seiben. A Szovjetúnióban több intézmény van, amely parazitás betegségekkel foglalkozik. Legfontosabb a Tudo­mányos Akadémia keretén be'ül működő és az általam vezetett hcl­nnntológiai intézet, ahol elméleti kérdésekkel foglalkozunk legin­kább. Ezenkívül a gyakorlat által felvetett kérdéseket kutatjuk rész­ben nz intézetünkön belül, részben pedig a kolhozokban és szovhozok­ban. A szovjet akadémikus nagy ér­deklődéssel kisért felszólalása mán a hozzászólók megállapito.Uák, hogy a magyar állategészségügy vonalán új, örvendetes tényként jelentke­zik annak felismerése, hogy a fiatal állatok megfelelő körül­mények között történő felne­velése felmérhetetlen jelentő­ségű az ál'att megbetegedések elleni küzdelemben. A szaküléssorozatot Marok József osztályelnök' zárta be, megállapítot­té, hogy kutatóink és tudósaink a Szovjetúnió tudósaitól nemcsak Micsurin—Liszenko biologiai elvek alkalmazásában, hanem munka­módszer tekintetében is sokat ta­nultak. A Magyar Tudományos Aka­démia 125 éves fennállása alkal­mából rendezett ünnepi nagy­hétre a népi demokratikus álla­mok közül a baráti Kína is el­küldte tudományos életének képviselőit. Igy. Yuan Han-Csin professzor, a pekingi egyetem szerves kémia tanára is részt­vett az ünnepségeken. Ma, pénteken Szegedre is el­látogat, hogy a szegedi egyete­met és intézeteit, köztük a Szer­ves Kémiai Intézetet is megte­kintse és résztvegyen az Inté­zet tudományos beszámolóján. Yuan Han-Csin professzor ta­nulmányozni akarja a szegedi egyetem természettudományos kutatásának újabb eredményeit, az intézetszervezés módszereit s így látogatásának tapasztalat­csere-jellege is lesz. Yuan Han-Csin professzor ki­váló szakembere a stereokémiá­nak, amelyben sok új eredményt ért el, főként a szovjet kutatá­sok alapján. Az amerikai katonák tövesen adják meg magukat Koreában Az Uj Kina hírügynökség külön_ udósítója látogatást tett az arcvo­nalnak azon a szakaszán, ahol az első amerikai lovassági hadosz­I-tály 8. ezrede néhány nappal ez­! előtt nagy támadást kezdett és ;amit a kinai önkéntesek véresen visszavertek. A kinai önkéntesek beszámolnak az amerikaiak általános fásultsá­gáról és fáradtságáról, akik a nép­hadsereg csapatainak közeledése­kor tömegesen eldobják fegyver.ti­két és megadják magukat. Az amerikai agressziós csapatok sok tagját szétugrasztották e menekü­lésszerű visszavonulás során. Ezek most el akarnak bújni, mert arról meséltek nekik, hogy ha hadifog­ságba esnek, kivétel nélkül ke­gyetlenkednek velük és halálra kí­nozzák. Mivel a helységekben r.eir. találnak élelmiszereket, most egé­szen kiéhezve m adják magukat Alacsony, pozsgásarcá. feketehajú fiatalember. Hajában azonban már megcsillannak az ezüst szálak. Nem „divatosan" a halántéknál, hanem mindenütt. Első látásra gondolná az ember 30 évesnek, pedig még alig 25 esztendős. Valami különös, kese­rű vonás húzódik arcán, szemei fá­radtak, mozgása olyan. mintha áliandóan valami nehéz terhet cipel­ne. Ha szólnak hozzá: összerezzen, igy idcgzödötl bele hosszú eszten­dőkőn keresztül. Ugy ül a széken, mintha minden pillanatban fel akarna ugrani, éppen csak a szé­lérc, sepkáját kezében tartva, hogy — ha a helyzet úgy kívánja — gyorsan fel lehessen ugorni A ne­vét is olyan halban mondja ki, mint­ha szégyelné: Goldmann János. Hamarosan hatéves évfordulóját ünnepeljük annak, hogy a Szov­jet Hadsereg felszabadította hazán­kat, megedva a lehetőséget arra. hogy építhessük a mi egyre szebbé váló jövőnket. Megváltoztak a dol­gozók ez clait az idő alatt, az egy­kori szolgák urai lettek ennek az országnak. Emlékezünk még. Bi­zony, azelőtt egy-egy hivatalban, valami „közéleti nagysággal'4 szem­ben mi is ültünk így, a szék szélén, sapkával a kezünkben — ha ugyan hellyel kínáltak bennünket. De az­óta már éuck teltek el, évek. me­lyeknek szele majdnem kikerülte Goldmann Jánost Élettörténetét hallgatva, már nem tűnik olyan fur­csának viselkedése. Anyja 1938-ban meghalt. Apját nemsokára behívták katonának, ki­került a frontra, ahonnan nem is tért többé vissza. A gyerekek — köztük Ö is — a lelencházba ke­rültek. Aki látta a Horthy-rendszer­nek ezt a gyalázatos intézményét• tudja, hogy ez egyet jelenteit az állati sorba való süllyedéssel. Va­lóságos megváltást jelentett. ami­kor kiadták kulákokhoz béresnek. Rongyokban járt, ugyanazt az ] FORDULÓPONTOT JELENTETT vasARHapg GOLDMANN JÁNOS ÉLETÉBEN IS „ételt" ette. amif a kutya. A különbség csak az volt, hogy a ku­tya el tudoh szaladni a gazda rú­gásai elöl, Ő pedig nem. Teltek az évek, a gazdák változtak, a kegyet­len bánásmód maradt. Az élete csak annyiban változott: ahogyan nö­vekedett, úgy nehezedett az a mun­ka is, amit végezni kellett. Elérkezett a felszabadulás Do­rnzsmára is. oda ahol tengette éle­lét. Nézte a szovjet katonákat, be­szélni nem tudott veliik. Azok is nézték őt, de — ahogy visszaem­lékszik — inkább a lábát, amely mezítelenül, kékredermedve taposta a hideg októberi sarat. Az egyik katona odament az autóhoz, s pár perc múlva egy pár viseltes, de jó csizmával tért vissza. Mondott va­lamit, de n m értette. Jelezte azon­ban a kezével is: „Húzd fel! Neked adom!'' .. , Goldmann Jánosnak ekkor volt életében először csiz­mája. Az élet átmenetileg megjavult számára is. Kisebb lett a kulák mellénye, s egyre sűrűbben lehe. tett arról hallani, hogy a szakszer­vezet most már védi a cselédeket is. Goldmann Jánost akkoriban va­lami kicsiség miatt felpofozta a gazdája. El akart menni a szakszer­vezetbe, de a gazda megfenyegette, hogy ekkor tökbet be nem teheti a tanyába a lábát... Gondolkozott a dolgon ás nem mert elmenni a szakszervezetbe. Ettől kezdve úgy telt az élete, mintha körülötte nem változott volna a világ. Egybefoly­tak a hétköznapok és vasárnapok, sokszor a nappalok és éjjelek| s >?* dolgozott, húzta a hutáknak az igát. Talán még most is így lenne, ha az idén tavasszal bele nem betegszik az emberfeletti hajszába. Csányi Jenő dorozsmai kulák­nál dolgozott. Nappal szántott ve­tett, aratott, kapált, éjjel pedig a birkákat őrizte. A kulák nappal aludt, éjjel pedig a korcsmában ivott. Igy osztották meg egymáskö­zötl a gazdaság gondjait. Csányinak az volt a kedvenc szavajárása, hogy „keveset eszünk, szépen járunk!" — Ezt igyekezett betartatni Gold­mann Jánossal is. Igen sűrűn elő­fordult. hogy reggel evett. Délben nem küldött ki a munkára ebédet a gazda, mert aludt. Este megint nem volt vacsora, mert a gazda már nem volt otthon. Javult azért vala­mit a helyzete, mert a DÉFOSz kö­telezte a gazdát a bér megfizetésé­re. Yen többek között egy inget, amit a gazdáék mostak. Ki is mos­ták, de vissza nem adták, hanem adtak helyette a gazdának egy elrongyolódott ingét. Ezért már szólt. A kulák nem is engedte vc­gigm.ondani, hanem ököllel úgy arconvágta, hogy leesett a székről. Elrohant a korcsmába. Este része­gen jött vissza, s 5 arra ébredt, hogy a kulák disznóölö késsel hado­nászik. Azonmód kirohant az istál­lóból. A kulák utána. Ugy tudott tőle megszabadulni, hogy egy ré-i bunkerba húzódott, s reggelig elő se meri bújni. Ez az éjtszaka a~­tán betette a kaput a legyöngült szervezetnek. Még egy hónapig tu­dott dolgozni, utána kórházba ke­rült. Persze a kulák nem akarta elengedni. Ugy akarta megakadá­lyozni, hogy nem adta oda az OTI könyvét, aminek az lett a következ­ménye, hogy Goldmann Jánosnak 600 forintba került az OTI-költség. Ezt és egy hónapi elmaradt munka­bérét még a mai napig sem fizette meg a kulák. Hogy megkapja-e va­laha? — azt már csak a dorozsmai DÉFOSz szervezet tudná megmon­dani . . . Uoldmann János meggyógyult. Egyik dorozsmai elvtársnál. Pusztai Istvánéknál segédkezett. Hívták dolgozni ide is, oda is- Nem ment. Kimondta nyíltan. „Inkább bármi. mint mégegysezr kulák keze-lába lenni-.. .! Hívták a termelőcsoport­ba is. Oda se ment. Neki más ter­vei voltak. Pusztai Istvánon kívül, nem szólt róla senkinek. Ipari mun­kás akart lenni. Pusztai István sokat mesélt neki az ipari munkások életéről. Meséit neki a Pártról, mely azért harcol, hogy az egész világon minden em­ber megszabaduljon abból az állati sorból, amiben 5, Goldmann János is sokáig élt. Egyszer elkérte Pusztai Istvántól a pártjclvényt Feltűzte. Pusztai elvtárs csendesen megje­gyezte; ,,Ha jó munkát végzel, te is hordhatod, A sajátodat! .. Ott volt Pus'taiéknál vasárnap is. November 26-án, Soha nem felejti el ezt a napot, melv fordulóvont volt az életében Hallgatták a rádi­ót. s a család estefelé különös fi­gyelemmel fordult a készülék felé. Nem zenét közvetített a rádió, ha­nem beszédet. Goldmann Jánosnak is olyan ismerős volt a hang, mint. ha már nagyon sokszor hallotta volna. Rákosi elvtárs beszélt. Goldmann János hallgatta a sza­vakat. Nem tagadja; a beszéd egyes részeit nem értette meg teljesen, dr egyet megértett és mcgjegyze't. Azt, hogy Rákosi elvtárs úgy emlegette a bányászokat, mint a magyar dol­gozó nép legjobb fiait. Megértette ezt, valamint azt is, hogy szép éle­tük, jó életük van a bányászoknak, s a jövőben még az eddiginél is fokozottabban gondoskodnak róluk. Mig hallgatta a beszédet• végigvo­nult előtte egész eddigi élete. Dön. tött. Pusztai elvtárs nem is csodál­kozott azon a kérdésen, amit búcsú­zás előtt feltett, hanem megmondta a szegedi Munkaerőtartalékok Hiöa­tcla cimét. » . .. Goldmann János nehezen vár­ja a hétfő hajnalt. Ekkor indul Pécsre a szénbányába. Viselkedésé, ben, szavaiban még ott bujkál a szégyenteljes szolgai mull. még sa­jognak a kulák ütlegel, de tudja, hogy új élet felé indul. Tervezgeti a bányászéletet. — ügy ütök oda a csákánnyal — mondja —, mintha a Csányi kulák fejére ütnék! Kicsit hallgatott, mintha keresné a szavakat és hozzáteszi: „Vagy azok fejére, akik az apámat a vágó­hídra, a frontra vitték!" Elbúcsúzunk Goldmann János ke­ményen kezetráz. Mintha az arcáról is lesimult volna a keserű vonás, frissen csillog a szeme, s mintha a járása is ruganyosabb volna. Gon­dolatban talán már járt a tárna mé­lyén, a ragyogó szénfolyosókban, s egyre jobban tudatosodik bent'", milyen fordulópontot, jelentett életé­ben 1950 november 26, az a nap. amikor ő is teljesen felszabadult. (Sz. JJ

Next

/
Thumbnails
Contents