Délmagyarország, 1950. december (7. évfolyam, 279-303. szám)

1950-12-22 / 297. szám

PÉNTEK, 1950. DECEMBER 22. 3 A csehszlovák nemzetgyűlés nagy lelkesedéssel békevédelmi törvényt hozott Pártunk minden támogatást megad, hogy jövő reménységünk: A GYERMEK EGÉSZSÉGES ÉS BOLDOG LEGYÉN Sztálin elvtárs 71. születésnapját* ünnepélyesen felavatták az újjáépült, korszerűsített szegedi gyermekklinikát Gyermekében boldogan gyö­nyörködő anya szobra áll a be­járat mellett. A friss, tiszt.;va­kolatú épületen pedig nagy be­tűk hirdetik: Gyermekklinika. Csütörtökön vörös és nemzeti­színű zászlók borílották el az épület homlokzatát. Kettős ün­nepet hirdettek: a világbéke bölcs őrének, Sztálin elvtársnak 71. születésnapját és a nagy naphoz méltó eseményként az 5 éves tervünkben újjáépített Gyermekklinika felavatását. A vendégek az Állami Védőno­képző Intézet növendékeinek sorfala között érkeztek a klini­ka nagy előadótermébe és zsú­folásig megtöltötték azt. Dr. Kalmár László elvtárs. a Sze­gedi Tudományegyetem Kossuth­díjas rektora nyitotta meg az avatóünnepséget, majd a vallás­és közoktatásügyi minisztérium kiküldötte: dr. Tolnay Gábor elvtárs, miniszteri főosztályveze­tő beszélt. Sztálin elvtárssal kezdte szavait, akinek köszön­hetjük minden elért eredmé­nyünket, boldog életünket és a többi között ezt az újjáépített klinikát is. Viharos éljenzés tört ki ezeknél a szavaknál, a meg­jelentek valamennyien fel­állva, hosszan éltették Sztár liu elvtársat. Hangoztatta Tolnay elvtárs, hogy ezt a klinikát a magyar dolgozó nép érdekeiért építet­ték újjá. Minden működésében népünket kell szolgáin^ és ezt a célt kell szem előtt tartania or­vosképzésünknek is. Egyetemi orvosképzésünknek a múlttal el­lentétben erőteljesen a betegsé­gek megelőzésére kell irányul­nia. Bejelentelte, hogy a közeljövőben ennek meg­felelően az orvosképzés a _í vallás- és közoktatásügyi "t minisztérium irányításától átkerül a most átszervezett l egészségügyi minisztérium­X hoz. Ezzel az egész magyar egészségügy egy központ­ból lesz irányítható. Még nem fagy, de az uton a sár már meggémberedett, szinte várja a nulla fokot, hogy kopogás görön­gyökké keményedjék. Legalább nem szidják annyit a járókelők, akiknek megnehezülnek léptei a csizmájukra tapadt tehertől. Nem szidják akkor a deszki „Kossuth" termelőszövet­kezeti csoport dolgozói sem. akik hosszú perceket vesztegetnek itt a székház bejáratánál• hogy letakarít­sák lábbelieiket. Mert nem akarják a folyosó kövét és az iroda padló­ját bemocskolni. Szeretik központ­/'utcai ezek az emberek — és wm ok nélkül. Dc erről ne mi beszél­jünk, hanem szóljanak a tények. * Itt van az iroda asztalán egy ki­mutatás. „Kertészet 62.000, gabona 58.000, [Ohén 13.000, sertés /8.000 különböző természetbeni 125.000, — még jön egyéb 62.000 . . ." Nagy számok ezek, még igy leírni is, de növeli súlyukat, ha tudjak, hogy forintokat jelentenek. A kimutatáson még igen sok és igen jelentős tétel büszkélkedik. Az egyik sorozatból azt is megtudjuk, hogy a csoport munkaegységenként 24 forintot fizet. Arról azonban, hogy ez a 24 forintos egység hon­nét származik — már csak az em­berek elbeszéléséből és a tényekből — a sertésólok, istállók, szérűk tanuságtéteUböl értesülünk. * Ha a deszki „Kossuth" tszcs is­tállóibon, ólai körül jársz és látod a nagytögyü teheneket, az ijedtsze­mű üszőket, az anyakocákat — nCm árt egy kis .,történelmi" visz­szapillantást tenni. Azért van erre elsősorban szükség, hogy lássad; nem az égből pottyantak ide ezek a jószágok, hanem a nép állama se­gítette ezt a százkét tisztánlátó pa­rasztot ehhez. Igaz, 1949. január 20-án, amikor a csoport megalakult, még csak tizenhét olyan felvilágo­sult paraszt akadt Deszken, aki cl­Az egyetemi tanulmányi fe­gyelem fontosságára hívta fel még a figyelmet Tolnay elv­társ és kifejtette, hogy Sztálin elvtárs születésnapját úgy ün­neplik legméltóbban az egyetem professzorai és hallgatói egy­aránt, ha minél jobb vizsga­eredmények elérésére töreksze­nek. A Magyar Dolgozók Pártja Szegedi Városi Pártbizottsága nevében Lengyel Mária elvtárs­nő szólalt fel az avatóünnepsé­gen. — Sztálin elvtársnak köszön­hetjük ezt az épületet is — mondotta a többi között —, amelyben a jövő nemzedéke kap­ja vissza egészségét és lesz újra gyermekkacajtól hangos a dol­gozók otthona. Népgazdaságunk hatalmas összegeket költött a Gyer­mekklinika felépítésére, amely többé már nem a ki­váltságosaké, hanem a dol­gozó népé. Mennyire nagy gondot fordít né­pi demokratikus államunk a gyermekek egészségére, fejlődé­sére, arra legjobb bizonyíték, hogy az építkezések még telje­sen be sem fejeződtek, amikor már részleteiben megkezdődött a gyógyítás. 1948-ban, amint az épületnek egy része elkészült, már 457 gyermek kapott orvosi segítséget, majd az épitkezés to­vábbhaladásával 1949-ben 745­re szaporodott ez a .szám, s 1950-ben, vagyis az idén mar 948 gyermek kapta vissza egészsé­gét. Ezek a számok bizonyítják azt a határtalan gondosko­dást, amellyel Pártunk és népi demokratikus államunk viseltetik a gyermekek iránt. Az úri Magyarországon csak hosszú liuza-vona után kerülhe­tett be munkásgyermek vala­melyik, viszonylag jobban fej­lett gyógyintézetbe. Ma viszont a szegedi Gyermekklinika az or" határozta, hogy közösCn gazdálko­dik, De idén augusztusban már 56-ra szaporodtak és most itt a névsor! Az utolsó sorszám 102, Persze ezzel nem zárult le a lista. Egyre vonzóbb a közös gazdálkodás itt Deszken is, mert egyre inkább és világosabban mutatkoznak ered­ményei, előnyei Vagy mit gondolsz a Pósa tizenhat holdjával, a Koszó­né, a Moha kilenc, a Minhó tizenöt és az Ács tizenhat, holdjával mért lépett bc az utóbbi hónapokban? Azért, mert nekik is tágabbra nyílt a. szemük. Hogy mi nyitotta tá­gabbra, erről is szól ez a „történel­mi" visszapillantás itt a scrtésólak körül. Kezdjük talán egy igen nevezetes dátummal. 1949 március közepe. Ekkor érkezeit meg a húsz sertés. A csoport tagjai szemrcvetlék az állatokat cs így döntöttek, hogy kilencet tenyésztenek tovább. A többi — tizenegy nem alkr.lmas a tenyészetre. „Csak legjavát!" — mondogatták — „mert mi évekre előre gondolkozunk." És egy év múlva — idén márciusban 75 volt a szaporulat Julius végén pedig újabb 83 malacot írtak be a cso­port munkanaplójába. Most 22 anyakocájuk van — de ezek ki­fogástalanok. A tehenek története is hasonló. Ma kilenc jó fejőstehenük és 13 üszőjük kérődzik az istállóban. * De a legfontosabb forrás az em­berek jó munkája, ami nélkül — ahogyan mondják —, még a dáriusz kincse is értéktelen holmivá válik. A jó munkát legmeggyőzőbben és legmegbízhatóbban azok a számok hirdetik, amelyek az iroda falán levő táblán — a csoporttagok nevei után állnak. Igen hosszú sor ez — csak néhányat nézzünk meg ..ozü­lük. Bóka János 222, Bóka Jánosné szág különböző területein élő dolgozók gyermekeinek egészsé­get adja vissza. — Pártunk minden támoga­tást megad — mondotta nagy tapssal fogadott be­széde végén Lengyel elvtárs­nö —, hogy jövő remény­ségünk: a gyermek egészsé­ges és boldog legyen. A nagy Szovjetunió felszabadí­tásának köszönhetjük mindezt, azzal együtt, hogy az orvosok sem rabszolgái a tőkéseknek, nincsenek ráutalva az ingyen­élök sokszor megalázó adomá­nyaira. Sztál'n elvtára születés­napján nincsen nagyobb fel­adat, mint becsületfel dolgozni itt a klinikán is és mindenütt a béke megvédése érdekében. Dr. Waltner Károly profesz­szor — akinek útmutatásai alap­ján építették korszerűen újjá a Gyermekklinikát —, vette át ezután az épületet felszerelései­vel együtt. — Legnagyobb hálánk száll a népek vezetője, Sztálin ge­neralisszjmirs felé, — jelen­tette ki beszéde során. — Őrizze meg továbbra is a világ számára a mmdany­nyienk által annyira óhaj­tott békét. Nagy hálával fordulunk orszá­gunk dolgozói s különösen az országot kormányzó Párt, a Ma­gyar Dolgozók Pártja és annak vezetője, Rákosi Mátyás felé. ígéretet tett ezután a Gyer­mekklinik? valamennyi dolgozó­ja nevében uiogy teljes odaadás­sal töltik be hivatásukat: a gyógyítást, oktatást és a tudo­mány továbbfejlesztését. Dr. Kalmár László elvtárs, rektor zárószavai következtek ezután, majd az egyetemi dolgo­zók énekkara, Kertész Iajos elvtárs vezénylésével a Sztálin­kantátát énekelte el. Az avatóünnepség befejezésé­vel a megjelentek nagy érdeklő­déssel nézték végig az újjáépült klinika egészséges, korszerűen berendezett helyiségeit. 114. Adamov Mihály 305, Szögi Ferenc 368, Papp lstvánék pedig 632 munkaegységet kerestek, (Ami annyit jelent, hogy Pappék 15.000 forinton felül kapnak.) * A csoport most, amikor elkészí­tette zárszámadását, első dolgának tartotta, hogy a nép államával szembeni kötelességeinek eleget tegyen. Visszafizettek 38 ezer fo­rintot, amit rövidlejáratú hitelre kaptak és a hosszúlejáratú beruhá­zási hitelből is 20 ezer forintot törlesztettek. „Igaz" —, mondják a csoport tagjai —, hogy ezt " pénzt 1954-ig kell visszafizetnünk, de mi úgy igyekszünk, hogy jövőre még a hátralékos 33 ezret is vissza­adjuk államunknak, akitől mindig minden támogatást megkaptunk." „És megígérjük a Pártnak, hogy jó politikai és termelő munkánkkal erősítjük a béke rendszerét, a szo­cializmus megvalósítását. Ezek a kijelentések, fogadalmak mutatják a csoport tagjainak szere­tetét és ragaszkodását a Párhoz és a nép államához, Hogy nemcsak üres szavak, bizonyítják a már el­mondott tények js. — De bizonyít­ják azok a termelési eredmények is, melyeket megerősített 0 csoport versenynaplója. Itt ilyeneket olvas­hatunk; * Káposztarakds (napi norma 2500 palánta.) — Bóka János 4.900 — Batiancs István 3080. öszi káposzta (napi norma 2500 Palánta.) — Bóka János 5500. — Battancs István 4900. Kaszálás (napi norma 1200 négy­szögöl.) Papp István 1800 négy­szögöl. » Szemelvények ezek. Még sok jó teljesítményről tudósít ez a könyv. De elsősorban arról hogy a csoport tagjai hallgattak Pártunk szavára, követik az ipari munkások példáját é$ alakítják ki a munkaversenyt, a szocializmus építésének kommunista i módszerét. A csehszlovák nemzetgyűlés szer. dón délutáni ülésén tárgyalta a bé­kevédeimi törvény tervezőiét, anic­lyet a varsói Békevilágkongresszus határozatának szellemében- a nem­zetgyűlés elnöksége terjesztett elő. A törvényjavaslat előadója llodino­Sztálin elvtárs születésnapját a szegedi általános és középiskolák­ban kedves ünnepségek keretében ünnepelték meg a tanulók és neve. lök egyaránt. Megköszönték ezeke-n az ünnepségeken mindazt. amit Sztálin elvtárstól kaptak. Megkö­szönték, hogy a Szovjetunió ha­zánk felszabadításával szélesre tár­ta előttük a jövő kapuját, hogy Pártunk útmutatása nyomán ők is részesei lehettek a szocializmus építésének. A legtöbb iskolában a Sztálin elvtárs születésnapja al­kalmából rendezett ünnepségeket összekötötték az ösztöndijak kiosz. lásával is. A Radnóti-gimnáziumban Gallé László igazgató mondott ünnepi beszédet, majd Csorna Gyuláné. a Szülői Munka/közösség nevében ajándékot — röplabda és asztali­Csütörtökön délután a Magyar­Szovjet Társaság országos központ­ja és az egyetemi MSZT-szervezet rendezésében a szegedi központi egyetem aulájában Sztálin-képkiál­lítás nyílt meg, Az ünnepélyes meg­nyitón dr Ágoston György elvtárs, a Pedagógiai Főiskola igazgatója mondott beszédet. — Amikor a Szovjetúnió szere­tetéről beszélünk — mondotta —, ebbe beleértjük annak a lángelmé­nek szeretetét is, aki az egész világ dolgozóit vezeti: Sztálin elvtársat. A magyar dolgozó nép jól tudja, hogy a nagv Sztálinnak köszönhet­jük szabadságunkat, függetlensé­günket. A Szovjetunió azonban nemcsak felszabadított bennünket, hanem segített országunk újjáépí­tésében, tudósokat, sztahanovistá­kat küldölt hozzánk, akik átadták munkamódszereiket a magyar dol­gozóknak és ezáltal a mi orszá­gunkban is hatalmas méreteket öl­tött a Sztahánov-mozgalom. '.V megnyitóbeszéd után a megje­lenlek örömmel, érdeklődéssel néz­ték végig a Sztálin elvtárs harcos életét ábrázoló képeket. A kiállítás anyaga szemléltetően mulatja be va Spurna asszony, a nemze'tgvűlás alelnöke, a Békevilágtanács Iflg.ja volt. A nemzetgyűlés a pártok kép­viselőinek hozzászólása után teljes egyhangúsággal, lelkes tapssal és éljenzéssel szavazta meg a békevér delmi törvényt. tenisz felszerelést — nyújtott át a fiataloknak. Ebben az iskolában 18 munkás- és parasztszármazásu tanulónak 930 forint ösztöndíjat osztottak ki. A megjutalmazottak nevében Székely Sándor negyed­éves tanuló tett igérelet, hogy to­vább emelik tanulmányi színvona­lukat. Nemcsak az általános és közép­iskolákban, hanem a Pedagógiai Főiskolán is rendeztek ünnepélyt Sztálin elvtárs 71. születésnapján. A főiskola kamarakórusa művészi kórusművek előadásával emelte az ünnepély hangulatát. Mosbergér Kálmán DISZ-titkár mondott be­szédet és hangsúlyozta, hogy a ta­nuló ifjúság úgy ünnepli ezt a napot legméltóbban ha a vizsgák­ra való jó felkészüléssel áll őrt a békefront ráeső szakaszán. Sztálin elvtárs fáradhatatlan küz­delmét a népek szabadságáért, füg­getlenségéért. A cári cenzúra üldözése kövgt. keztében különböző címeken meg­jelenő „Pravda" hatalmas harci esz. köze volt a Bolsevik Pártnak. Szer­kesztését Lenin és Sztálin elvtársak vezették. A Nagy Honvédő Háború után a szovjet nép Sztálin elvtárs vezetésé­vel megkezdte újra építő munkáját. Megkapó képek mutatják a Szov­jetunió gyárainak, kolhozainak dol. gozóit, amint a háború után újult erővel láttak hozzá a termeléshez. A Szovjetúnió dolgozói Sztálin elriárs vezetésével a Nagv Honvédő Háború után még szebbé, gazda, gsbbá, virágzóbbá építették orszá­gukat. A sztálini ötéves tervek tel­jesítésével és túlteljesítésével olyan eredményeket érlek cl a szovjet dolgozók, melyek a világon egye­dülállók. A Sztálin.képkiállítás} 24-ig min­den nap esie 7 óráig díjmentesen látogathatják a dolgozók. Kiértékelték a „Gyógyíts jobban"-mozgalom eddigi szegedi eredményeit Az orvosegészségügyi szak­szervezet szegedi járási csoport­ja legutóbbi taggyűlésen éné­kelte ki a „Gyógyíts jobban"­mozgalomban résztvevő egész­ségügyi intézmények kollektív és egyéni teljesítményeit. Legkiemelkedőbb eredményt a munkaversenyben a Városi Tü­dőbeteggondozó Intézet érte el. Jelentősen megjavították a be­tegellátást és nagyot fejlődtek a kórházkultúra, az egészségügyi szervezet piros vándorzászlaját. Az Állami Gyermekvédő Tntézet a gyermekgondozás tökéletesí­tése és a takarékosság terén el­ért eredményéért a második he­lyezést kapta. 1 fyéni versenyzők közül dr. Kolb Endrét vándorzászlóval, Hegyi Gizella OTT-ápolónőt, Low'ser Magda védőnőt, dr. Hatos Sán­dor körzeti orvost és Travicza Olga gyógyszertári dolgozót jó munkájáért értékes könyvjuta­w,, i inuiiaaj középkáderek képzése terén. Ez I lomban részesítette az orvos az intézet nyerte meg az alap-1 egészségügyi szakszervezet. CSOPORTRÓL — CSOPORTRA 'ra,. A DESZKI „KOSSUTH" CSOPORT Holnap nyílik meg Szegeden a varsói Békevilágkongresszus képkiállítása Jelentős esemény színhelye lesz holnap, szombaton a Mu­gyar-Szovjet Társaság díszterme. Ekkor nyílik meg ünnepélve® keretek között a varsói Békeviíágkongresszust képekben bemu­tató kiállítás, melyet a szegedi dolgozók igen nagy érdeklődés­sel várnak. Minden üzemben készülnek a dolgozók, hogy megte­kintsék ezt a kiállítást. Az itt bemutatásra kerülő képek elvi­szik őket Varsóba, ahol nemrégen összeültek a békére vágyó emberiség küldöttei. A kiállítást pontosan délután 1 órakor nyitják meg. Sala­mon Ferenc elvtárs, szegedi MSzT-titkár megnyitó beszéde után Lacsán Mihályné elvtársnő, a Városi Békebizottság titkára mond ünnepi beszédet. Szeged minden dolgozója számára nagy megerősítést jelent ennek a kiállításnak a megtekintése. Mindenki megláthatja, hogy ügyünk, a béke ügye nemesak igaz ügy. hanem győzelmes ügy is. Megláthatjuk., hogy a vars&i Békevilágkongresszus mi­lyen hatalmas tüntetés volt a béke mellett s egyben meghatá­rozza ez a kiállítás azt is, hogy nekünk mit kell tennünk a héke megvédése érdekében. Fensőséges ünnepségek keretében emlékeztek meg a szegedi iskolák tanulói Sztálin elvtárs 71-ik születésnapjáról Sztálin elvtárs és a nagy szovjet nép harcait mutatja he a csütörtökön Szegeden megnyílt SZTÁLIN-KÉFKI ÁLLÍTÁS >

Next

/
Thumbnails
Contents