Délmagyarország, 1950. november (7. évfolyam, 255-278. szám)

1950-11-01 / 255. szám

«EMM. 18M. NOVEMBER V 5 Nagyszabásu fáklyás felvonulás Szegeden a Békekongresszus előestéjén Szombaton kezdődig a Magyar Békekongreaazua Budapesten, amelyen résztveszack majd a szegedi dolgozók vasát nap megválasztott küldöttei is. A tiz szegedi küldött előtte val' nap utazik fel Budapestre. A nagyállomáson ünnepélyes keretek között búcsúztatják őket. A Békekongresszus megnyitásának előestéjén a DISz nagyszabású zenés, fáklyás felvonulást rendez Szegeden. Ebben nemcsak Szeged ifjúsága, de az üzemek, hivatalok, kerületek dolgozói is előreláthatóan óriási tömegben vonulnak fel. A lámpionos, fáklyás ünneplő csoportok a város öt pontjáról indulnak el pénteken este 6 órakor és a Széchenyi-térre gyűlnek össze. Az öt különböző helyről érkező felvonuló menettel egy-egy zenekar halad, valamint az ifjúság éneklő csoportjai. Ez az igen látványosnak ígérkező, nagyszabású fáklyás felvonulás ujabb kifejezője lesz a szegedi dolgozók harcos békeakaratának és egyben kifejezésre juttatja majd, hogy mindannyian segíteni akarják a Magyar Békekongresszus fontos munkáját, amely a Szovjetunió által vezetett béketábor erejét növeli. Magunk alá gyürtiik az uj normákat A szegcdi Lemezgyár dolgozói is többtcrmeléssel, a munka jobb megszcrTezéséTel harcolnak a békéért „Az ősszel végrehajtott normarendezés is azt célozta, bogy kiküszöböljük azokat a lazaságokat és fegyelmezetlenségeket, amelyek gátolják a szocialista munka lendületét. .. Munkásosztályunk érettségének és szocialista öntudatának legjobb bizonyítéka, hogy ezeket az intézkedéseket megértéssel, helyesléssel fogadta és gyorsan végrehajtotta." (Rákosi elvtársnak a Központi Vezetőség legutóbbi ülésén mondott beszédéből.) „Megvédjük a békét, népünk szabadságát és függetlenségét" hirdeti a Lemezgyár kapuja felett a vörös drapériám lévő felirat. A lemezgyáriak valóban — ahogy kiírták — védik a békét: munkával, a termelés fokozásával, a minőség emelésével és selejtcsökkenfcéssel. A Lemezgyár éMizsm és dolgozói az öntudatos, jó munkások, megértették a normarendezés fontosságát. — Népgazdaságunk kívánja ezt — mondták, amikor az üzemi értekezleten tárgyaltak a r ormarendezésről és az alapbéremelésről. — Nem ijedünk meg aa nj normáktól, mi tudjuk miért dolgozunk, tud. juk miért van szükség erre és majd magunk alá gyűrjük a® új normát is. Azóta a lemezgyári dolgozók ígéretüket be is váltották. Sánta Jánosné a sizínfalemez illesztésnél a normarendezés után egy héttel már 140 százalékot ért el. Most ott áll a munkaasztal előtt és ügyesen válogatja össze a lemezesíkokat. Ma már a teljesítménye 190 .százalék. De mindössze 15—20 százalékkal maradnak el mellette Mészáros Anna II. és Hellán Jánosné is. Néhány hete adta át munkamódszerét Sánta Jánosné két munkatársának. Akkor még 125—130 százalékot teljesítettek. Most azonban az ő teljesítményük is eléri a 170 —175 százalékot. — Békénket és további boldog életünket akarjuk biztosítani — mondja Sánta Jánosné — azért igyekszünk minél magasabb tel. jesítményt elérni. A mai ünnepnap alkalmára vállaltam, hogy teljesítményemet 230 sxáxalékra emelem. Igy akarom kifejezni hálámat és határtalan szeretetem Rákosi elvtárs és a Párt iránt. Marton Erzsébet elvtársnő a présnél dolgczik a „Szabadság" brigádban. öé3 a brigád többi tagjai átlagosan 110 százalékot érnek el. Kezdetben alig érték el a 100 százalékot, de most a munka jó megszervezésével és azzal, hogy egymást segítik, fokozatosan emelik teljesítményüket. Szabó Jánosné, Rácz Antalné, Dékány Istvánné, Dudás M. IsN vánnó és Marót! Ferencné dolgoznak a brigádban és apróbb éazszierűsítésekkel állandóan fokozzák teljesítményüket.. A menynyiség fokozása mellett a munka Jó megtxervexéaével sikerült elérniök azt is, hogy az eddigi négy százalék harmadrendű áru helyett ma már csak két százalék sorolható be harmaddünek. Elérték azt is, hogy a selejt egy százalók helyett ma már csak fél százalék. A szárítógépnél Aradi Antalné és Tapodi Mihályné dolgozik. Fürge kezekkel szedik ki a megszáradt, vékony falemezeket és hátuk mögött szépen rakják sorba. A teljesitményük átlagban 110 százalók, de van, amikor elérik a 115—120 százalékot is. — Kezdetben még száz százalékot sem értünk el — mnodja Aradi Antalné. — De ez csak néhány napig tartott, azóta már magunk mögött hagytuk az uj normákat. Jobban megszervezzük a munkát és ennek segítségével sikerül állandóan fokozni a teljesítményünket. Sőt most legújabban észsaerűsítésen is gondolkozom. Ugy gondolom, ha a gépbe még ventillátort szerelnénk be, gyorsabban menne a szárítás és így lényegesen emelkedik teljesítményünk. Az összerakógépnél Tóth Erzsébet, Nagy Józsefné, Mészáros Lajosné teljesítménye is eléri a 115—120 százalékot. Hasonlóan szép eredményeket érnek el a rönk-tér, a „hajaló" brigád, a fürészüzem és az élmaró brigád dolgozói is. Sőt az üzemben alig akad egy-két dolgozó, aki ne teljesítené a százszázalékot. De ezek is rövidesen elérik azokat a teljesítményeket, amit a többiek. Maguk a többi dolgoxók segítik hozzá őket munkamódszerük átadásával. Tudják, hogy ez hazafias kötelesség és a munkamódszerátadás az egymáson való segítés a azccialista munkaverseny egyik legfontosabb félté tele. Azt is tudják, hogy a teljesítményük fokozásával a szocializmus mielőbbi felépítéséit segítik elő, minden százalék hatalmas csapás azokra az imperialista gazemberekre, akik békénket, szabadságunkat és elért eredményeinket veszélyeztetik. .^VroiMIIIBI SZEGED DOLGOZÓI forró üdvözletüket küldik Rákosi elvtársnak Táviratok az üzemekből Szeged dolgozói határtalan szeretettel fordulnak most ezekben a napokban Rákosi Mátyás elvtárs felé, kiszabadulásának tizedik évfordulója alkalmából. Emelkedő munkateljesítményekkel ünneplik ezt a jelentős évfordulót, hogy erősítsék a Szovjetunió óllal vezetett béketábort, amelynek magyarországi szakasza élén Rákosi Mátyás elvtárO küzd a béke megvédéséért, még boldogabb jövőnkért. Szeged dolgozóinak szeretetét, Rákosi elvtárs iránti ragaszkodását fejezik kl az alábbi táviratok is, amelyeket az évforduló alkalmából hozzá intéztek. Szeretett Rákosi elvtárs! Kiszabadulása évfordulójára harcos és meleg szeretetünk jeléül fogadja a Szegedi Konzervgyár raktári dolgozóinak felajánlását. A szocializmus építésére és a béketábor erősítésére munkaversenyünket és békeharcunkat fokozni fogjuk és az Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára teljesítjük as 1950. évi tervünket. Szegedi Konzervgyár dolgozói. Szeretett Rákosi elvtársunk! A Délmagyarországi Cipőgyár ÁV dolgozói forró üdvözletüket küldik Rákosi elvtársnak, a Szovjetunió segítségével történt kiszabadulásának tizedik évfordulójára. Tudjuk, hogy a kiszabadulás napja döntő volt a magyar dolgozó nép számára, de döntő volt a világ munkásosztálya számára is. Érezzük a nap nagy jelentőgégét és tudatában vagyunk további feladatainknak is. E nagy nap jelentőségének megünneplésére békeműszakot rendezünk, amelyre konkrét felajánlások történtek. Megfogadjuk, hogy mindazokat a feladatokat, melyekkel a szocializmus építéséhez hozzájárulhatunk, maradéktalanul megvalósítjuk és így tervünket teljesítjük, illetve túlteljesítjük, mert tudjuk, hogy ezzel a béketábort erősítjük. Elvtársi üdvözlettel; Ssegedi Délmagyarország Cipőgyár ÁV dolgozói. • A Szegcdi Kenderfonógyár v!z«fonó osztályának ifjúmunkásai a következő táviratot küldték Rákost elvtársnak: „Forró szeretettel köszöntjük kiszabadulásának évfordulóján Rákosi clvfársat, a magyar ifjúság atyját és tanítómesterét. Megfogadjuk. Iiogy megfelelünk annak a követelménynek, amely a Pár! segédcsapatárs vár és Igy a termelés élharcosaivá leszüuk." * A Magyar Kender dolgozói is táviratot küldtek Rákosi elvtársnak az alábbi gzöveggel: ,,At ujszegedi Kender- és Lenszövő Vállalat dolgozói végtelen hálával köszöntjük Rákosi elvtársat kiszabadulásának tizedik évfordulója alkalmából. ígérjük, hogy a Párt vezetésével továbbra is minden erőnkkel a szocializmust éníló ötéves terv győzelméért fogunk dolgozni.'' Levél az országos Uiítókiállííásról A repülőgép méltóságteljesen emelkedett fel velünk a magasba és vitt bennünket a II. Országos Ujitókiállitásra, hogy megtekinthessük a magyar ipar fejlődését, az utóbbi esztendő eredményeit. Már magábanvéve az is újítás volt számunkra, hogy repülőgéppel mehettünk Pestre, mi. kétkézi dolgozók, akik előtt eddig az ilyesmi elérhetetlen volt. Budapestre érve csoportosan mentünk meglátogatni a kiállítást, ahol már a belépésünk pillanatában éreztük ast, hogy szocialista hazánk fejlődése csakix a nagy Szovjetunió állandó támogatásával volt lehetséges. Nekünk, ipari dolgozóknak nagy örömet szerzett az, hogy a mezőgazdaság számára is sok újítást tudtunk eszközölni, amivel meggyorsítjuk a szocializmus építését a falun Láttuk a Szovjetunió mintájára egyre jobban gépesített mezőgazdaságunk eredményeit, az építészet és a vasipar nagyszerű újításait s megerősödött bennünk a hit. hogy győzelmünk biztos lesz a belső és külső ellenséggel szemben folytatott harcunkban. melyet mi a termelés AZ ALISPÁN UR frontján vívunk a termelékenység emeléséért. Láttam Muszka Imrét, a Kossuth-díjas sztahanovistát, oki a kiállításon minden látogató szemelátcira mutatta be, hogy mii jelent az, ha nemcsak erővel, hanem észszel is dolgozik az ember és szereti a gépjét. Különösen meglepett még az orvosi szakmában levő sok újitás, amellyel dolgozó népünk egészségét védik a velünk szövetségben lévő értelmiségiek. Nem kell leírni betűkkel azt a felmérhetetlenül sok újítást, amelyet iáttank. A kiállításon tapaszaitok titán még jobban fokosom termelésemet és még több újítást fogok bevezetni. Hasznosítom a kiállításon látottakat üzemünkben is és ezáltal még jobban kiveszem a részemet abból a bckeharcból, melyet a Szovjetunió vezetésével vívunk az amerikai imperializmus ellenZöldi Imréné, a Szegedi Kenderfonó élmunkása és újítója. Gyerekek, holnap mindenki a legszebb ruhájába öltiltzön. szépen mosakodjon meg, mert jön az alispán úr, Ezt a tanító mondta, mielőtt hazamentünk volna az iskolából. — Én végignéztem kopott öltözetemen, kabátomon. melynek az ujja alig ért a könyökömön alul. a nadrágom térdén és fenekén, ahol folt kerülgette a foltot, A lábam ujja is kikandikált a cipőből. Szomorúan \ettem a gyékénysza'-yrot, belepakoltam füzeteimet, könyveimet, a1:tán elindultam a kijárat felé. Es holnap se öltözöm s--ép ruhába, még az alispán úr tiszteletére se, mert nekem csak ez a ruhám van, ez a hétköznapi is, meg az ünneplő IS. Mikor hazaértem, clujságoltam az anyámnak, hogy holnap jön aK alispán úr, mi az iskolából kivonulunk és diadalkapuval várjuk. Az anyám rámnézett. Egy ideig hallgatagon hámozta a kruplif, aztán úgy csendesen, min'ha csak magának mondaná, ennyit mondott; — Ette vóna meg a fene ott, ahun van . . . Én nem értettem, miért szidja, mikor az olyan nagy úr volt. hogy diadalkaput is állítanak neki és a főjegyző úr, a tanító úr meg az összes községhátt tisztviselők — de még a falu módos gazdái is mind ott lesznek a fogadásán. Aztán nem sokat törődtem vele. anyám kezembe nyomott egy darab lekváros kenyeret és kiküldött, hogy vigyek be szőlővenyigét, gyújtsak be, mert jön az apám és vacsorát kell főzni. Másnap reggel még nyolc őra se volt, már ott dideregtünk mi, iskolás gyerekek, a diadalkapu előtt. A tanító úr úgy állí'-ott fel bennünket sorjába, hogy az első sorokba azok álltak, akiknek jó ruhájuk volt. svép cipőjük, aztán nem Is voltak olyan sápadtak, soványak, mint mi. A koldusai, mi pedig hátul dideregtünk. A novemberi szél szinte a csontunkig hatolt, vékony gunyácskánkon keresztül. A falu előkelősége kivétel nélkül ott vo't. Félrehúzódva, izgatottan tárgyaltak. Mj meg kíváncsian nézegettünk arra, amerről az au'ót vártuk. Nem is az alispán úr érdekelt bennünket, hanem inkább az autó, hiszen mi ott a faluban csak nagyritkán láttunk ilyesmit. És ha jött is, ar. nekünk, szegény gyerekeknek. de szüleinknek se hozott semmi jót. Végre 9 óra felé megérkezett az alispán. Bennünket már előre kioktatott a tanító úr, hogy ha az alispán úr kiszáll az autóból, éljenezzünk. Mi éljeneztünk is. Vékonyka gyerekhangunkat elsodorta a szél, visszhangra csak a falusi urak körében talált Én azon törtem a fejem, hogy a faluban olyan sokan laknak felnőtlek, miért nem jöttek cl az alispán úr fogadására. De akármelyik oldalra néztem, csak didergő gyermekeket láttam és a kérdésre nem jött válasz. De aztán amikor a községházára érfünk, mégis csak láttam ' a falu paraszt jaj közül néhányat. Köztük volt az apám is. de otek nem éljenezetek, nem scól ak egy szót se, csak álltak, vagy ötvenen, csoportba verődve Az arcuk olyan volt. mintha köböl faragták volna. meg se rezdült a nagy úr láttán. A falusi urak ijedten néztek össze, ahogy a csoportot meglátták. Az alispán is értelmetlenül nézett rájuk, de aztán kelletlenül odament a parasztokhoz és próbált barátságosan beszélni hozzájuk. De látszott az arcán, hogy ez nagyon nehezére esik. Ekkor a csoportból előlépett siomszédunk. Bori Jóska bácsi. Mindenki várakozva nézett rá. — örülünk, hogy eljött az alispán úr hozzánk is. legalább elmondhatjuk panaszainkat, aztán reméljük, hogy istápolják is — mondta akkurátesan. Az alispánnak idegesen rándult meg az álla s kesernyésen kérdette; — Mit óhajtanak? Jóska bácsi nekifohászkodott; — Lássa, milyen rongyosak vagyunk? Az alispán előhúzta az óráját, mintegy jelezvén, hogy neki kevés az ideje erre. De jóska bácsi folytatta: — Mi itt mindannyian a Kisfaludi méltóságos úrhoz járunk napszámra, de az látásiul vakulásig csak 80 fillért ad, eeen kellene segíteni. Aztán meg valami állami támogatás is kellene, mert a tavasszal a vizesség miatt öt családnak összedőlt a háza, a nyáron csak valahogy ellaktak, de most már, ha nem tudnak valahol meghúzódni, megfagynak a télen. Az alispán egyre idegesebben nézte az óráját. De Jóska bácsi csak mondta: :— Aztán kellene nekünk még kút is, mert nincs az égése faluban rendes ivóvíz, olyan, mintha posványt innánk. A gyermekeinknek télen, akik a tanyán laknak, öt-hat kilométert kell gyalogolni az iskolába, Kellene iskola is. Én tátott szájjal hallgattam, amit Jóska bácsi mondott és féltem, hogy ebből nagy baj lesz,, hogy ő ennek a nagy úrnak így mer beszélni. A községi urak is mind tűkön álltak, egymásra néztek, de szólni egy se mert. Jóska bácsi még sok mindent kért az alispán úrtól, at végül csak ennyit mondott; „Majd meglátjuk." — Ezzel aztán el is volt intézve, mert amit Jóska bácsi kért, azt hosszú éveken keresztül „nem láttuk meg". Azt azonban meghallottuk még aznap, amikor az iskolából mentünk hazafelé, hogy a falu leggazdagabb | emberénél. Ökrös Péternél evett, " ivott, mulatott az alispán úr. meg a falu előkelősége. A háború vihara elvonult felettünk. A Szovjet Hadsereg meghozta számunkra a szabadságot. Ekkor már én is kinőttem a gyermekcipőből, az állam is pelyhezni kezdett. Munkám után megbecsülnek és a kopott, rongyos ruhát jobbal cserélhettem fel. Az alispán ,.úr" és a község reakciós vezetősége lassan eltűnt, velük együtt tűnik el a nyomor, a tudatlanság, az elmaradottság. Bori Jóska bácsinak nem kell már 80 fillérért látástul vakulásig dolgoznia. Ember; életet élhet, tanulhat és foltos .,cejg" nadrágját suhogós bársonyruhával váltotta fel. Az arca se komor, mint amikor az alispántól iskolát, kutat, magasabb bért kért. Azok. akik egykor nyomorogtak, pár fillérért látástul vakulásig, most a termelőcsoportban építik boldog jövőjüket. Végigmegyek a kis falu utcáin, megváltozott kép tárul elém. Azt, amit az alispán „urak1' idejében nem láthattam meg, most látom. Itt az árfézikút. Ezt már azóta fúrták, mióta én távol vagyok a falutól. A falu főhelyén, azon az üres telken, ami a falu fennállása óta üresen volt, most szép, modern iskolát látok. Szép, világos, nagy ablakokkal — hej. de más ez. mint amiben én tanultam. — A kis scalmatetős vályogviskók helyén 22 új családi ház emelkedik. Büszkén hirdetik, hogy végleg megszűnt az alispánok, a szolgabírók világa Mellettem nagy dübörgéssel a község gépállomásának vontatója megy Gyermekkori játszótársam, Jóska, vidáman integet felém, önkéntelenül eszembejut, valamikor nem is olyan régen, ökrösfogaton vontatták a falu dolgozó parasztjai a térdígérő homokban kis termésüket itt. Jóleső érzéssel nériek a távozó traktor után és mint a legszebb zene cseng fülembe tompa dübörgése. Lám, a dolgozó nép hatalmas alkotó ereje pár év alatt eltüntette az úri világ maradványait és mérföldes léptekkel halad az új élet felé. Esi:embejut az idő, amikor fagyosan, rongyos ruhában, d|adalkanuval vártuk az alispánt. Most végignézek a ruhámon,, mint akkor at iskolában. Kezem* zsebembe téved. Kis kartonlap kerül a kezembe A bal felsö sarkán a Népköztársaság címere és rajta pár sor van csak, ami arról szól, hogy én, az egyszerű zsellér fia, az egykoron lenézett napszámos, most — a tanács tagja A mi szemünket már felnyitotta a Párt, mi sokan vagyunk, meglátjuk, mire var szüksége a falunak, mi az, ami a múlt rendszer bűneként még mindig feltornyosul előttünk — a-tudatlanság. — Ezért első dolgunk lesz még egy iskolát épi'eni és kultúrházat. Molnár István