Délmagyarország, 1950. november (7. évfolyam, 255-278. szám)

1950-11-28 / 276. szám

MEGKEZDŐDÖTT A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA ÜNNEPI HETE A BÁNYÁSZATNAK IS DÖNTŐ FORDULATOT KELL VENNIE A SZOCIALIZMUS FELÉ Az országos bányászértekezleten Rákosi Mátyás elvtárs megszabta bányászaink feladatait a békeharcban9 a szocializmus további építésében Vasárnap reggel az ÉDOSz Vilma királynő-úti székházának feldíszített nagytermében ült össze a Magyar Dolgozók Pártja Köz­ponti Vezetősége és a miniszter­tanács által összehívott Országos Bányászértekezlet. Hatalmas lelkesedéssel, per­cekig zúgó éljenzéssel és taps­sal fogadták a bányászok Rá­kosi elvtársat, a magyar nép szeretett vezérét. Résztvett az értekezleten Kádár János elvtárs, az MDP főtitkár­helyettese, Rónai Sándor elvtárs, az Elnöki Tanács elnöke és Dobi Ist­ván, a minisztertanács elnöke. 'A'z értekezleten felszólalt Rákosi elvtárs. Szavait az ünnepi értekez­leten jelenlévők többször, percekig tartó, lelkes tapssal szakították meg. Tisztelt Értekezlet! Kedves Elytársak! Örömmel állapítom meg, hogy az értekezlet résztvevői Pártunk­nak és a kormánynak a szénbá­nyászat és szénbányászok érde­kében hozott Legújabb határoza­tait egyhangúan helyeslik és al­kalmasnak tartják arra, hogy az eddiginél hatalmasabb munka­teljesítményekre serkentse a bá­nyászságot és ezzel megadja nép­gazdaságunknak azt a fokozott energiaforrást, amelyet népi de­mokráciánk fejlődése megkíván. Számunkra egy percig sem volt kétséges, hogy ha bányászaink­hoz fordulunk, megfelelő választ fogunk kapni, mint ahogyan bá­nyászaink számára sem volt egy pillanatig sem kétséges, hogy Pártunk semmi körülmé­nyek között nem feledkezik meg róluk. Mi valóban nem feledkezünk meg bányászainkról. A Ma­gyar Kommunista Párt tör­ténete a magyar bányászság­gal elválaszthatatlanul össze van fűzve. így volt ez már 1919-ben, így volt a Horfhy­fasizmus nehéz évtizedeiben és így volt ez 1945-től kezd­ve szakadatlanul. Különösen 1945-ben teljesített elévülhetetlen szolgálatokat a bányászság nemcsak azzal, hogy a széncsata útján segített talp­raállítani iparunkat, hanem azzal is, hogy nehéz politikai harcok idején óriási többségében azon­nal Pártunk mögé állott. Mindenki tudja, hogy a nehéz 1945—46-os esztendőkben Pár­tunknak egyik legbiztosabb pil­lére, amelyre mindig számíthat­tunk, a bányászság volt. Büszke örömmel állapíthatom meg, hogy az is maradt. A magyar kommunisták, a Magyar Dolgozók Pártja ter­mészetesen soha nem feled­kezik meg ezekről a tények­ről, a magyar forradalmi bá­nyászság érdemeiről. Az elv­társak a jövőben is biztosak lehetnek affelől. hogy Pár­tunk megfelelően értékeli és meghálálja a bányászok ál­dozatait. A kormány és a Párt határo­zatának hatása természetesen nemcsak azoknál a bányászoknál jelentkezik, akik lenn, a bányá­ban dolgoznak, hanem a külszí­nieknél is és az aknámélyitőkiiéi is, akik kérik, hogy rájuk is ter­jedjen ki a határozat. Ami a kül­színieket illeti, az ő munkájuk nem azonos a bánya mélyén dol­gozókéval, ezért az ő keresetük más elbírálás alá esik. Ellenben az aknamélyítőknek — akik kö­zött tudvalévőleg a legjobb ak­nászaink. a legjobb szénbányá­szaink dolgoznak, természetesen részesülni kell mindazokban a kedvezményekben, amelyeket a Párt és a kormány közös határo­zata nyújt. Rajta leszünk, hogy ez rájuk is mielőbb kiterjedjen. Felhívtuk a nehézipari minisztériumot, hogy a cél­bányáknál, amelyeik csak egyes gyáraikat szolgálnak ki — mint a perecesiek a diósgyőri gyárakat — vizsgálják meg, nem lehetne-e a nehézipar gyá­íait újonnan összekötni a cél­bányáikkal. A hónap elején el­mentem a két leggyengébb bá­nyába, Várpalotára és Pereces­re. Perecesen elmondták, hogy az­előtt, amig bányájuk a diósgyőri gyárhoz tartozott, Diósgyőr minden támogatást megadott, mert érde­kelve volt abban, hogy a szenet megkapja. Mióta azonban a szén­bánya külön nemzeti vállalat, bi­zony a kisújját meg nem mozdít­ja érte a gyár. Ez helytelen, mert hiszen nemcsak a perecesi bányá­szoknak, hanem a diósgyőri gyár­nak 'is érdeke, hogy a széntermelés jól folyjon. Meg kell szüntetni a belső vándorlást Megnéztük a munkaerő elván­dorlást is, mert sok helyen azzal érveltek, hogy azért nem tudják a fokozott szénszükségletet kielégí­teni, mert a munkások egy része elvándorolt. Valóban öt százalék­kal esett a bánya mélyén dolgozók száma. Munkaerő elvándorlás volt azelőtt is. Az elvtársak, különösen a régebbi bányászok emlékeznek rá, hogy a magyar bányászokat a nyomor nemcsak belső vándorlás­ra kényszerítette, hanem ezrével, sőt tízezrével mentek ki Francia­országba, meg Belgiumba, de még Kanadába, Amerikába is. Termé­szetesen most, amikor a szocializ­must építjük, ez az elvándorlás egészen más természetű. Ez az el­vándorlás azzal függ össze, hogy ötéves tervünk gyárainak jelenté­keny részét az energiaforrások kö­zelében, a szénbányák közelében telepítjük le. Az a bányász, aki mondjuk Sajóbányából járt be, Pe­recesre és naponta sok kilométert kellett biciklin, vagy teherautón megtennie, most otthon vállal mun. kát. A bányászat tartson lépést az iparral Mi {.ette szükségessé Pártunk és a kormány közös határozatát? Szocialista iparunk gyors, len­dületes fejlődése. A bányászok jó munkája következtében szén­termelésünk is gyorsan növeke­dett. Az idén a bányászok 13 százalékkal több szenet ad­tak a népi demokrácia gaz­daságának mint tavaly. Ez jó teljesítmény és ha évente ennyivel nőne széntermelésünk, úgy hat év alatt megduplázód­nék. Mindenki tudja, hogy a ka­pitalista világban ilyen növeke­désről szó sem lehet. Akármilyen rohamos is azon­ban. ez a fejlődés, akármilyen tekintélyes az évi 13 száza­lékos emelkedés, ugyanakkor az ipar összfejlődése ennek majdnem háromszorosa, 36 százalék. Ez a nagy emelkedés teszi szük­ségessé. hogy a 13 százalékon felül többet követeljünk bányá­szainktól. Bizonyosak vagyunk tenne, hogy bányászaink, mint minden eddigi kérésünket, amely lépünk érdekében és az ő ér­dekükben való, teljesíteni is fog­ják. Természetesen ehhez sok a tennivaló. A tennivalók jórészét a határozat már felsorolta. Ez a határozat arra kötelezi gazdasá­gi életünk különböző tényezőit, hogy a maguk részéről szintén mozgósitsanak és könnyítsék meg a bányászatnak a kitűzött hálok elérését. Vonatkozik ez elsősorban a közlekedésre. A legtöbb panasz, különösen ott, ahol bányász-el­vándorlásról van szó, azzal kap­csolatos, hogy nincs elég közle­kedési eszköz. A bányászok messze laknak a bányától és néha órákig tart, amíg gyalog, biciklivel, vagy a késedelmes autóbusszal munkahelyükre tud­nak jutni. A közlekedésügyi mi­nisztérium gondoskodjék autó­buszokról, teherautókról. Már kijelöltek 70 darab teherautót, amely személy­szállításra alkalmas és más rendszabályokkal is gondos­kodunk róla, hogy ezek a nehézségek megszűnjenek. A belkereskedelem vizsgál­ja meg, hogy vannak ellát­va a bányavidékek népbol­tokkal, hogyan irányítják ott a gumicsizmákat, a ba­kancsot, a szalonnát, a zsírt és mindazt, ami a bányász munkájához, no meg felesé­gének és családjának a jobb élethez szükséges. Az építési minisztérium azo­kon az építkezéseken kívül, ame­lyeket a Párt és a kormány kö­zös határozata már kilátásba helyezett, erősítse meg a bányavidé­keken a szövetkezeti építke­zést s az állam által nyúj­tott kedvezményes kölcsö­nöket igyekezzék elsősorban azoknak a bányászoknak juttatni, akik házat akar­nak építeni. Mihelyt ezeknek a bányász, elvtársaknak megmondtuk, hogy most a szénre különösen szük­sége van a népi demokráciá­nak, és jöjjenek vissza a bá­nyába, a legtöbbjük az első fel­szólításra hajlandó volt erre. Például Bábonyba kiment Pereces­ről a párttitkár elvtárs és az ott­lévő hatvan vájár azonnal hajlandó volt visszajönni a bányába, csak azt kérték, hogy biztosítsanak ne­kik autóbuszt. Nem áll tehát az, hogy a mi vájáraink, vagy bányá­szaink a nehéz bányamunka elől vándorolnak el. A tapasztalat az ellenkezőjét mutatja. Az Igazi vájár, az igazi bá­nyász nagyon szereti a maga nehéz mesterségét és szívesen megy vissza a bányába, hogy. ha biztosítjuk neki a megfelelő feltételeket. Ebben a tekintetben is újra be­bizonyosodott, hogy a népi demo­krácia nyugodtan építhet a mi bá­nyászaink munkaszeretetére — és hozzátehetem •—• szakmaszereteté­Keményebb munkafegyelemre van szükség Ami a fegyelmet illeti, itt bizony gyengén állunk. Az elvtársak hal­lottak itt egy-két számot. Sajó­szentpéteren előfordult, hogy 25 százalék is volt a beteg, az igazolt és az igazolatlan távollévő. Abban a két bányában, amit én megláto­gattam, 10—12 százalék volt az ál­landóan beteg, az igazoltan és az igazolatlanul távollévő. Jellemző, hogy ezek az elvtársak folyton új munkaerőt kértek tőlem és nem akarták megérteni, hogy ott van a munkaerő az orruk előtt, csak nem tudják rendben tartani őket. Ami­kor megkérdeztem, hogy vélemé­nyük szerint mennyi a beteg közül az álbeteg, első kapásra bevallot­ták, hogy egyharmada nem is be­teg. Ugyancsak megmondották, hogy rendszerint az igazolt távol­maradás is tulajdonképpen iga­zolatlan távolmaradás, mert minden átlátszó űrügyre már megkapják a távolmaradási en­gedélyt. Ha keményebben fog­nák a fegyelmet, semmi külö­nösebb imiiikacrő-pőtlásra nem volna szükségük. Előfordul, hogy a bányásznak szüksége van távolmaradásra. Mi már gondoltunk arra, hogy tegyük lehetővé, hogy a bányászok évi sza­badságuk egy részét ilyen igazolt távolmaradás formájában vehessék i ki. Még mindig jobb, ha a dolgo­| ró egy-két nappal előbb bejelenti a bányában, hogy távol akar marad­ni. A vezetőségnek így módjában áll idejekorán helyettesítésről gon­doskodni, mig most a munkábaá'.­lásnál veszi észre a vájár és a se­gédvájár, hogy hiányzik a csillés, vagy megfordítva. Ilyenkor kez­dődik a kapkodás, a vájárt vagy segédvájárt teszik oda csillét 'tolo­gatni, ami természetesen elégedet­lenséget, termeléskiesést stb. okoz. Mi csak azt kérjük az elvlársak­tól, hogy normális, rendes fegye­lemmel dolgozzanak, Gyurkó István elvtárs a Bükkaljáról elmondotta itt, hogy nagyszerű teljesítményeit, amikkel sztahánovista lett és amik lehetővé tették számára, hogy szép házat építhessen — -jeni valami különös csodával érte el. Rendesen ledolgozta a nyüc órát, pontosan előkészítete a munkame­netet, a legegyszerűbb módszerek­kel, szépen sztahánovista l»'tt és az egész dolgozó nép helyeslése köz­ben megkapta érte a megfeie'ő ki­tüntetéseket. Egyik legnagyobb tartalékunk elvtársaim az. hogy a fegyelem egyszerű megerősítésével el le­het érni mindazt, amit a népi demokrácia jelen esetben meg­követel. A gépesítést fejleszteni kell Szólnom kell itt a géptől valá idegenkedésről. Semmi kétség, hogy van valami idegenkedés a gépesí­téssel szemben, s ez meglnulatko­zik a műszaki értelmiségnél 'S. Zsofinyec elvtárs felsorolta ,'it a számokat, amelyek azt bizonyítják, hogy a fejtés terén a gépesítés a kezdet kezdetén van. A ini műsza­ki értelmiségünk nem igen ismeri a modern gépeket. 'A' felszabadulás előtt nem vol't szüksége a magyar tőkének gépekre, sokkal olcsóbb volt a munkáskéz, mint a gép, a mi műszaki értelmiségeink ezért ma is húzódoznak a gépektől. Itt néha politikai szempontok is köz­rejátszanak. A Szovjetúniő elévül­hetetlen érdeme nemcsak abban áll, hogy felszabadított bennünket, de azóta is minden téren apró munkában is segit bennünket és az „apró munka" nem is olyan apró, mert például rendelkezésünkre bocsátja a legjobb szovjet szakembereket, a legjobb mérnököket, a leg­jobb tudósokat és a legjobb munkásokat is, akik megtaní­tanak bennünket mindarra, amit a szovjet nép 33 esztendő nehéz munkáján keresztül sa­játított cl. Ez a segítség nem csupán óri­ási támogatás gazdasági téren, hanem politikai támogatást is jelent. Jelenli azt, hogy erősö­dik vele a népi demokrácia, hogy erősödik a felszabadítónk a Szovjetunió és a népi demo­krácia között az egészséges vi­szony. Ezt a tényt az ellenség is is-, meri. Nem egyszer tapasztaljuk, hogy az ellenség igyekszik a Szov­jetunió segítségét lekicsinyelni, a szovjet technikát, a szovjet gépe­ket is lekicsinyelni. Elmondották például, hogy a bényakombájnnal, amely 80 cm-es rétegre volt ter­vezve, legkülönbözőbb dolgok tör­'téntek. Két méter széles szénréte­gen kezdtek dolgozni, aminek ered­ménye az volt, hogy 80 cm-t szé­pen kivágott, de megmaradt 120 cm. Ezután csákánnyal kellett utá­na pótolni. Ez módot adott egye­seknek arra, hogy az't mondották, no tessék, ez a szovjet kombájn. Holott, ha a gépet 90 centimé­teres, vagy egy méteres vastag szénrétegre állították volna, ak­kor nagyszerűen bevált volna. Erről a kombájnról egyébként azt mondják, hogy háromszor annyit állatják, mint amennyit járatják. A műszaki értelmiség feladatai Hasonlókat hallani néha a szovjet villanyfúrókról és a lég­nyomásos kalapácsokról is. Nem árt, ha jóindulatú műszaki ér­telmiségeink és elvtársaink job­ban megnézik, kogy mi is törté­nik ezen a téren. Annál is in­kább, mert mindenütt a világon van hasonló húzódozós az új gé­pekkel szemben. Amikor az épí­tőiparban tavaly elkezdtük a gépeket használni, akkor mérnö­keink, sőt bizonyos mértékig munkásaink is idegenkedtek tő­lük. A műszaki értelmiségre vonat, kozólag meg kell értenünk, hogy az átmenet a régi világtól a mostanihoz sokuk számára nem könnyű. A régi bányászok emlé­keznek rá, hogy mi volt akkor egy bányafőmérnök, aki ker­tészt, tehenészt tartott. Maga a kapitalista vállalat gondoskodott róla, hogy a mérnök és a munkások kö­zött a szakadék a lehető leg­nagyobb legyen. És bizony voltak elegen, akik vissza is éltek ezzel a helyzettel és nem egy bányászt, aki egy kicsit keményebben állt a sarkára, vagy visszafeleselt nekik, csendorkézre adták, vagy bevonultatták. •Szóval meg kell érteni, hogy a bányászok egy részében a mű­szakiakkal szemben mélyen él a bizalmatlanság. Ennek a bizal­matlanságnak az eloszlatásához többek között idő és a műsza­kiak jó teljesítménye kell. Ugyanakkor azonban mindnyá­jam megállapíthatjuk és ezt a megállapítást alátámasztja mai értekezletünk is, hogy a bá­nyászatban is a műszaki értelmiség zöme készségesen és becsületesen a népi demokrácia felé for­dult, mint ahogy az értelmiség több­sége ezt a termelés egész front­ján is megtette. Itt kölcsönös türelemre, megértésre, de éber­ségre is van szükség. Előre a szocialista bányászaiért! A nemzetközi helyzet, amint Zsofinyecz elvtárs azt megmu­tatta, éles. Természetes, hogy ilyen éles levegőben az ellenség is mozgósít, igyekszik nehézsé­geket okozni ós ezek a nehézsé-'

Next

/
Thumbnails
Contents