Délmagyarország, 1950. november (7. évfolyam, 255-278. szám)

1950-11-26 / 275. szám

6 VASARNAP, 1050. NOVEMBER 80. HAJRA HONVÉD! Nagy lelkesedéssel és teljes evővei kell NB II. csapatunknak küz­denie ma délután, hogy a K. Textil (volt Goldbergcr) elleni mérkőzést megnyerje. Ezalkdommal jelenik meg először nagy számban néphadse­regünk szurkolótábora. Szeged dolgozói fogadják szeretettel né­pünk és néphadseregünk sportszerető fiait és vélük együtt segítség győ­zelemre NB Il-es csapatunkat. A Honvéd vezetősége a hét folyamán mindent megtett a csapat erősítésére. egyedül Cziráki vasárnapi sérülése nyugtalanító3 mert még mindig enyhe fájdalmat érez a lábában. Remélhetőleg azonban a mér­kőzésig ez is teljesen rendbe/ön. Amennyiben mégsem játszhatna, Fodor lcsz a balösszekötő. Kókai a balfedezet és a cserejátékos ez esetben Remzsö Hl. Forgácz csatasorbalépés ével remélhetőleg a régóta vajúdó baLszélsö kérdés is megoldódik és ezzel együtt a csatársor eredményes­séve is. Remélhetőleg a Honvéd végre Szegeden is beváltja a hozzáfű­zött reményeket és lelkes, jó játékkal végleg kivívja a szegedi dolgosok fokonszevoét. Harsogjon teljes erővel vasárnap a szegedi nézők lelkes, biztató hangja éts segítse győzelemre Q szegedi színeket. Elmarad a mai Dorogi Tárna—DL Vasas mérkőzés A bányászcsapatok többi mérkőzését to elhalasztották A Magyar Labdarugó Szövetség a bányász szak/szervezet kérésére úgy határozott, hogy a vasárnapra ki­tűzött Dorogi Tárna—Di. Vasas NB I. osz/ályú, a Sajószentpéteri Tárna—("tadi Vasas, a Kistex't—Pe­recesi Tfirna NB II. osztályú mér­kőzések lejátszását későbbi idő­pontra halasztja el. A wérkőzések elhalasztását a bányái sz dolgozók kérésére indokol­ja, akik a november 26-i ünnepi műszakban csúcsteljesítményt akar­nak' elérni és igy nem láthatnák kedvenc csapatuk mérkőzését. Súlyos hibái követeli el a Textilkombinát DlSz-szcrvezelé­lick .és szakszervezetének sptirlie­leUkse, mert a termelés jó menete mellett ucin tartotta fontosnak az MIIK-próbúk renilszcres megtartá­sát. 820 fiatal körül a Textilkom­b'nát dolgozóinak esők 20 száza­léka tette le az MHK-próbakat. SZÍVÓS nmükét kell végezniük, hogy november 30-ra százszázalé­kosan lepróbázzanak. A mai nap sporteseményei A Vasutas-stadionban ma délután fél 2-kor mérkőzik a Szegedi Hon­véd a K. Textil ellen NB Il-es mér­kőzés keretében. Előtte fél 12-kor Nz. Lokomotív—MÁVAG NB 11-es mérkőzést játsszák ie. Újszegedi Textiles-pályán fél 1­kor Sz. Textil—BSzSE NB H-e* mérkőzés. Cserepes-sor: 8 óra: ÉDOSz ifi— Honvéd ifi bajnoki. Fél 10-kor ÉDOSz II.—Nagymágocs í. o. baj­noki. 11 óra: EDOSz—Bajai SzAK NB Ill-as mérkőzés. Iliinyadi-lér 8 óra: Postás ifi — SrSzMTE ifi bajnoki, 10 óra Pos­tás -Dorozsma NB 111-as mérkőzés Felsővárosi pálya 8 óra: Meteor— ÉDOSz IV. II. o. bajnoki. 9 óra: felsővárosi ifi—Textil ifi bajnoki. 11 óra: FDTC—Sándorfalva II. o. bajnoki. Ády-tér negyed 9-kor: Pedagó­gusok—Ujszentiván II. o. bajnoki 10 óra: EDAC—Textil II. o. bajno­ki. Súlyemelés A Szegedi Postás Kossuth Lajos­sugárúti klubhelyiségében délután 2 órakor Sz. Postás—Csepeli Va­sas NB l-es súlyemelő mérkőzés. A Vasas csapatában Porubszki, Ambrózi és Buronyi válogatottak is szerepelnek. Vívás A Vasutas-stadion tornacsarno­kában délelőtt 11 órai kezdettel kerületi II. osztályú női tőrverseny. Röplabda A Rókusi-tornacsarnokban röp­labda villámtorna a Miskolci Lo­komotív NB l-es, a Budapesti EDSE NB Il-es férficsapatai és a Bp. EDSE NB Il-es női csapatai­nak és szegedi röplaibdacsapatok részvételével. A mérkőzések sor­rendje a következő. 8 óra: EDSE —EDAC férfi, 9 óra: Miskolci Lok. —EDAC férfi, délután 1 óra: Mis­kolci Lok.—EDSE férfi, 2 óra: az előző mérkőzés győztese—Sze­gedi kombinált csapat, 3 óra: EDSE —EDAC női, 4 óra: EDSE—Egye­temi DISz női, 5 óra: EDAC Egyetemi DISz női. Kosárlabda Rókusi- (orn acsarnokban déli 12 órakor Sz. Lokomotív—Textiles NB l-es férfi kosárlabdamérkőzés. , * Az SzSzMTE Csepelen küzd a Csepeli Vasas ellen bajnoki pon­tokért. Az Sz. Dózsa Kiskőrösön játszik a Petőfi ellen. Az angolok szabadon akarják bocsátani a német háborús bűnösöket A Times bonni tudósítója köz­li. hogy Kirkpatrick, Nyugat­Németország angol főbiztosa, ér­tesítette Adenauert arról, hogy 1951 elején „felülvizsgálni" szán­dékozik azokat az ítéleteket, me­lyeket az angol övezet börtönei­be zárt német háborús bűnösök ügyében mondtak ki. A tudósító rámutat, hogy az elmúlt évben a felülvizsgálat eredményeként hatvanhat hábo­rús bűnös elleni ítéletben hoztak enyhítést és ebben az évben 28 háborús bűnöst bocsátottak sza­badon. TEGYE TERVSZERŰVÉ MUNKÁJÁT A GYUFAGYÁRI BÉKLBIZOTISÁGI szovjet és magyar mezőgazdasági szakirodalom összes újdonságai kaphatók a K0HWES101T KISKERESKEDELMI VfiilfiLfiT ÉS fi SZíKRfi KQNYyESBOLTMIBfiH A KÖNYVESBOLTOKBAN utboigazitás, díjmentes könyvbemutató Ideológiai, szépirodalmi, tudományos, ifjúsági. Ismeretterjesztő és szakkönyveket vásároljon a KÖNYVESBOLT KISKERESKEDELMI VÁLLALAT Szeged. Lenin-útca 16, Szeged. Klauzál-tér 5, Szeged, Kölcsey-ntea 1 sz. alatti könyves­boltjaiban. A íj. Békevilágkongresszus ta­pasztalatai 1$ megmutatták, hogy a szabadságszerető népeknek még ébe­rebben kell őrköd,niök, ha meg akar­jálk akadályozni egy újabb háború kitörését. Az imperialisták minden erejükkel azon vannak, hogy újabb vérzivatart zúdítsanak az emberi­ségre. ezért kell nekünk ts minden erőnkkel harcolni ellenük, békénk, jövőnk megvédése érdekében. A békéért vívotit harcunknak min­dennapi életünk tevékenységévé kell válnia. A békeharc nem lehet kam­pány, egy-egy nagy roham csupán, hanem szívós, tervszerű munka, harc a termelés frontján, népgazdaságunk megerősítéséért, harc az imperialis­ta-bérencek leleplezéséért. Nem tsza­bad egy pillanatra sem, hogy elve­szítsük szemünk elől a nagy célt: A béke megvédését, a harcban nem le­het szünet. A szegedi Gyufagyárban mégis ez következett be ali utóbbi időben. Az üzem békebizottsága bi­zony pillanatnyilag „szünetelteti*' a munkáját], jelenlegi ténykedése csupán az, hogy a békeiroda számá­ra írják össze a bkottság névsorát, — őt tag adatait. Vájjon mi lehet ennek az ellankadásnak az oka? Talán a Gyufagyárban lebecsülik a háborús veszélyt, vagy nem szív­ügyük a béke? Ezt egyáltalán nem lehet mondani. A gyufagyári dolgozók is izzó gyű­lölettel gondolnak a háborús gyuj­togatókra, s készek lennének akár fegyverrel is kdükben megvédeni a békét. Nem az érzésekben van tehát a hiba, hanem abban, hogy a béke­bizottság nem követi cl m.ndent, hogy a dolgozókban állandóan ébrentartsa a bé ke harc szükségességének és a gyakorlati munka jelentőségének a tudatát. Vali látszólag természetes oka is annak, hogy a békebizottság mun­kája visszaesett. Az Szem átszervezés alatt állott hetekig, s ezalatt a dolgozók fizeté­ses szabadságon voltak. Azt lehetne Olaszország területeket enged át az amerikai haderő részére A Paese Sera című lap írja: Az Egyesült Államokban Pac­ciardi Olaszország nevében rend­kívül súlyos kötelezettségeket vállalt „az olasz terület bizo­nyos részeinek az amerikai fegy­veres erő rendelkezésre bocsátá­sát éa az olaszországi baloldali pártolj szabadságát korlátozó új intézkedéseik hozatalát" illető­leg. A nyugati imperialisták és balkáni csatlósaik közös terve Albánaia megtámadására A szabad görög rádió jelentet­te november 25-én, hogy az an­gol-amerikai imperialistáik, a gö­rög moniarchofasi.szták és a titó­isták közös tervet készítettek Al­bánia megtámadására. A görög kormány katonai miniszterei és más magasrangú tisztek megbe­szélést tartottak, amelyen „Az Albániába való benyomulás" kér­dését vitatták meg. Görögországba új tüzérségi és repülőszállítmányok érkeztek és a görög repülőtereken állo­másozó amerikai bombázók és lökhajtásos repülőgépek száma a multévihez képest emelkedett. Ezzel párhuzamosan a titóisták is támadási előkészületeket foly­tatnak. Athén és Belgrád között politikai és diplomáciai tárgya­lások folynak közös akoiójuk­ról. A rádió jelenti a monarebo­fasiszták által az albán határon rendezett provokációk számának .emelkedését is. A szabad görög rádió felhí­vást intézett a görög néphez, hogy harcoljon ez ellen az össze­esküvés ellen és akadályozza meg az Albán Népköztársaság elleni támadó tervek végrehajtá­sát. gondolni, hogy ez az idő nem volt alkalmas arra. hogy a békebizott­sájr tervszerű munkát fejtsen ki. A helyzet azonban egyáltalán nem így áll, s&ti ellenkezőleg. Eb a szükséges szünet kiválóan alkalmas lett volna erőteljes tevékenység kifejtésére. A bőkebizottság összejöhetett volna megbeszélésekre, továbbfolytathatta volna munkáját, például — házi­agitóciót ls végezhetett volna — an­nál is inkább, mert éppen erre az időre estek a [f, Békevílágkonjrresz­szus előkészületei. A hiba elsősorban abban gyöke-, redzik, hogy a békebizottság mun­káját Időszaki feladatnak tekintette. A kampányjellegű feladatokat, mint például a koreai szeretetcsomag, az árurejtegetők leleplezése a dolgozók előtt, békenagygyülés megszervezése s hasonlókat sikeresen megoldottak, de nem vezettek be állandó, terv­szerű munkát. Ezért következett aztán be az. hogy az üzem egyidőre való leállása egyben a bőkebizottság munkájának a leállását is jelentette. A gyufagyári békebizottságnak sürgősen meg kéli javítania a mun­káját. Szorosabb kapcsolatba kell lépni a városi békeirodávab ahon­nan megkapják mind az Időszerű, mind az állandóan végzendő mun­kához szükséges útmutatásokat. A pártszervezet irányítása mellett » kisérje fokozott figyelemmel az üzem életét és tevékenységét. Harcoljon a béke megvédése nevé­ben az üzem termelékenységének a fokozásáért, a jóminflségü munkáért, a felmerülő hibák kijavításáért. Tartsanak a békebilzotitság tagjai időnkéirt röpgyülóseket, azokban az üzemrészekben, melyeket képvisel­nek. Folytassanak egyénileg ls agi­tációp mint más üzemek békebizotfc­ságainak a tagjai. Használják fel a békeagítációra az üzemben jól be­vált vándor-faliújságot, Írjanak arra rendszeresen cikkeket. A légforüo" sabb feladatok kfizé tartozik pedig az, hogy munkájuk közben állandó­an kérjék kj az üsemi pártszervezet útmutatását és támogatását. A párt­szervezet útmutatása nyomán érté­keljék ki rendszeres Időközökben a munkájukat, beszéljék meg időről­időre a tennivalókat, egyszóval te­gyék tervszerűvé a munkát. Akkor nem maradnak el a kívánt eredmé­nyek és a bizottság valóban a béke védelmének a bizottsága lesz. Az emberi ész és értelem nem válhat többé az elnyomás eszközévé Az új szocialista embertípus kialakításához a természettudományos ismeretek minél széiesebbkörű terjesztésére van szükség Népi demokráciánk politikai és gazdasági téren hatalmas eredmé­nj eket ért el, ideológiai téren azon­ban elmaradások tapasztalhatók. Nem kétséges, hogy a politikai és gazdasági intézmények gyorsabban változtalhalók, mint az ember ön­tudata. A tőkés urak gondoskodtak arról, hogy a munkások és parasz­tok csak annyit tudhassanak, ameny­nyi a munkájuk elvégzéséhez szük­séges. Különös gonddal ügyeltek a természettudományos ismeretek el­szigetelésére, nehogy gyengüljön a tömegekre gyakorolt befolyásuk. A régi rendszer bűnei miatt az embe­rek gondolkodásmódjában ma is sok az idealista tévhit, amelyek erős támaszt jelentenek a nyugati impe­rializmus szellemi behatolásának. 'A' reakció, az imperializmus ügy­nöksége politikai és gazdasági téren többé-kevésbbé elvesztette nyílt le­hetőségét, ezért taktikát változtatva, elsősorban világnézeti téren igyek­szik támadni. Támadási módszereit i helyenként változtatja. Különösen a falukban, dc az üzemekben is hely­telen, tudománytalan megállapításo­kat terjesztenek az élet keletkezé­séről, az ember származásáról s ha­sonló kérdésekről. Az üzemekben meghúzódó jobboldali szociáldemok­raták a dolgozók között a termé­szettudományos előadások szükség­telenségét és érthetetlenségét han­goztatják, azzal a céllal, hogy az előadás iránt érdeklődőket távol­tartsák és teret engedjenek a maguk hazug mesélnek. Ezeknek a megma­radt réseknek a betömése osztály­harc kérdése. A feladat mcRoldáaa számunkra új és ezen a területen kevés gyakorlattal rendelkezünk. A felvilágosító munkát azonban fejlő­désünk tnai szakaszában feltétlenül már szervezetten és minél szélesebb téren kell megindítani. Egyáltalán nem lehet ugyanis helyes képe a társadalomról annak, akinek a ter­mészet jelenségeiről 'téves nézetei vannak s Igy nem látja tisztán, hogy a világ anyagi természetű, te­hát megismerhető, de meg is változ­tatható. A marxista-leninista elmé­let, mely irányít és vezet bennünket, nemcsak a társadalomról, hanem a természetről vallolt tudományos né­zetek összessége is. Aki nem fogadja el a marxista-leninista világnézetet, az politikai téren sem állhat biztos talajon. Éppen azért, mert a mi világné­zetünk egységes, nem elegendő, hn annak csupán a társadalom fejlődé­séről szóló 'tanítását ismerjük, is­merni kell a természetről alkotott materialista világnézetet is. Termé­szettudományos gondolkodás előse­gíti a dolgozóknak a munkához való jó viszonyát s ezzel is elérjük a 'termelési eredményeink állandó javítását. A természet tudomány vívmányairól nem beszélhetünk anélkül, hogy ne fordulnánk a Szovjetunió felé. Ez nem véletlen. A tények mutatják a természet átalakításának zseniális tervét, amely a tudomány és a szo­cialista termelés termékeny kapcso­latának eredménye. A Szovjetunió­ban a fejlődő tudomány valamennyi vívmányát haladéktalanul bevezetik a termelésbe.'A'hatalmas eredmények , elérésében jelentős része van emel- j lett a dolgozók széles tömegeinek, akik bírálataikkal és gyakorlati út­mutatásaikkal maguk is résztve«z-1 nek a problémák megoldásában. Ezt a tudományt az újítás és a hagy átfogó elméleti kérdések feltevésé­nek, a merész nagy kezdeményezé­seknek szelleme hatja át. Azon az úton halad, melyet Sztálin elvtárs tanításai mutatnak, a tudománynak: „A tudományt éppen azért nevezik tudománynak, mert nem ismer fé-. 'üst, nem fél felemelni kezét arra, ami lejárta magát, amely elavult és éberen figyel a tapasztalat és a gyakorlat szavára". Ennek a következetes munkának hatalmas eredményei látszanak a természet fejlődésének mesterséges, tervszerű irányításában. Hatalmas terméseredmények mellett új nö­vényfajtákat hoztak létre, A sark­vidék olyan részein, ahol a régi fel­fogás szerint emberi élet nem volt lehetséges, a szovjet tudomány meg­honosította a földművelést és állat­tenyésztést, biztosította az ember egészséges életét és lehetővé tette hatalmas ipari üzemek és új mo­dern városok keletkezését. Szemünk előtt valósul meg az emberiség legjobbjainak év­ezredes álma: az embert a tudomány segítségével úrrá tudja tenni a ter­mészet vak erői felett. Mindez bi­zonyítja a szocialista társadalmi rend és a szocialista ember hatal­mas alkotó erejét. A természettudo­mányos ismeretek hiánya ezz'l szerqben gátolja a termelés fejlődé­sét. Feltétlenül kárt okoz például az a földműves, aki a talajt, a nö­vények, illetve az állatok tulajdon­ságait nem ismeri s a termésered­mények javulását, az állatok beteg­ségének megszüntetését különféle csodatevő kuruzslóktól várja. A #

Next

/
Thumbnails
Contents