Délmagyarország, 1950. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1950-10-31 / 254. szám
KEDD. 1T>39. OKTÓBER 31. 5 Nagymértékben fejlődött Szegeden is a szakmunkásképzés fk. b.) ötéves tervün'k nagy távlatot nyitott dolgozó népünk életében. Azok a nagyszerű célkitűzések, melyek or9:ágép;tö tervünk során megvalósításra várnak, odaadó, lelkes munkát kívánnak meg dolgozó népünktől. De nemcsak követelményeket támaszt ö'cves tervünk, hanem hatalmas lehetőségeket js biztosit dolgozóink számára. Mindnyájan emlékezhetünk, hogy az ötéves terv beindulása előtt Pártánk megmondotta. hogy tervünk megvalósítása érdekében sokezer új munkaerőre, új szakmunkásokra, műszaki, értelmiségi dolgotokra lesz szükségünk. Ma már benne élünk ötéves tarvünk megvalósításának időszakában. Dolgozó népünk éle e méginkább megjavul, méginkább megszépül. Számtalan új munkaalkalom, munkalehetőség nyílt és nyílik meg ma is dolgozótok előtt. Ebben az országban ma már mindenki dolgozhat. aki akar. mindenki képezheti, továbbfejlesztheti tudását népgazdaságunk minden területén. A minisztertanács czév január 5-én hozott határozatával rámutatott a szakmunkásképzés terén előttünk álló feladatokra, a közelmúltban hozott határozatában pedig — melyben megvizsgálta a korábban kitűzött feladatok végrehajtását — ismételten leszögezte, hogy ötéves tervünk sikere erdekében . tovább kell fejlesztenünk a szakmai képzést és tervszerűbbé kell tennünk a munkaerőgazdálkodást. Mind a januári, mind a legutóbb Hozott határozat nyomán nagy lendületet nyert Szegeden is a szakmai továbbképzés. Először is nézzük meg a':t, hogy jelen pillanatban mi a helyzet Szegeden a szakmunkások foglalkoztatása terén. Október folyamán a különböző szegedi üzemek, állami vállalatok több mint szát; újabb szakmunkást alkalmaztak. Jelen pillanatban mintegy 150 szakmunkásra van szükség a termelés különböző területein. Már magában ez a szám is mutatja, hogy szegedi viszonylatban megnöveled ett a termelő munka lendülete, rohamlépésekben haladunk előre. De ha továbbtekintünk Szeged határain, akkor láthatjuk azt is, hogy or9:ágos viszonylatban ugyanez a helyzet. A legkülönbözőbb iparágakban a szakmunkások százaira és ezreire van szükség. A megnövekedett igényeknek megfelelően Szegeden is nagy lendületet nyert elsősorban az ipari tanulóképzés. A Szegedi Iparos Tanulóiskolában az elmúlt iskolaév végén kőrülbelöl 450 volt a tanulók száma. ma már azonban az új iskolai évadban 600 lanuló fejleszti tudását. szerzi meg a szakismereteket. Ezek a tanulók különböző szakmák elsajátítására készülnek. Körülbelül 40 százaiékuk a fémiparban dolgozik. géplakatosok, autószerelök. vasöntők, műszerészek, fémcsis'tolók, szerszámlaka'osok, kazánkovácsok, vasesztergályosok és más hasonló szakmabeliek. Mintegy 20—25 százalékuk a textil- és ruházati ipar tanulója, s-ücsök. tímárok, cipészek, szabók, fonók és szövök, dc igen sokan vannak más foglalkozásbeliek is, különösen az építőiparból. Ez utóbbi iparág tanulóit nagy öröm érte a közelmúltban. Kijelölték őket — mintegy 150-et — a mohácsi öthónapos építőipari tanfolyamon való részvételre Itt egész idejüket a tanulásnak, a szákmai képzésnek scentelhetik, teljes ellátásban részesülnek és megkapják tanulófizetésük száz százalékát. De nemcsak a mohácsi lanulóiskolában. hanem Szegeden is igen komoly szakismereteket sajátíthatnak el az ipari tanulók. A tavalyi heti 11 óraszámmal szemben ma már 20 órán keresztül, sőt egyes ogrtályok 25 órán át foglalkozhatnak szakmájuk elméleti kérdéseivel. s a tanulásban eltöl'.ött idő munkaidejükbe beleszámít. Uj tantárgyat is bevezettek, igy például az anyag- és gyártásismeretet, üzemfant, a textilipari tanulók részére a szövetelemzőt, továbbá kötéstant, szakmai számtant, alkotmánytant, fermég^et tudományos ismereteket. Az iparos'anuló iskola ma már tervszerű. előre jól kidolgozott tanmenet s>:er'nt végzi a tanulóiíjak nevelését. A pedagógusok szakmai munkaközösséget hoztak létre, melyen keresztül mind jobban és állandóan tudjak javjfani munkájukat. Nincs akadály ma már a vidéki, szakmai képzettséget elsajátítani akaró ifjak előtt sem. Korszerű, nagyszerűen berendezett tanulóotthon várja a két Kálvária-utcai otthonban a fiúkat és leányokat egyaránt. De nemcsak a tanulókról történik gondoskodás. Üzemeinkben tervszerűen folyik a meglévő szakmunkások továbbképzése, segédmunkások szakmunkássá való átképzése. Jó példa erre többek között a szegedi Magasépítési Vállalat. Itt az u'óbbi időben igen jelentős számú dolgozó nyert- vagy nyer átképzést, a különböző szakmákra. Az átkép' ősök száma .körülbelül így oszlik meg: kőműves 40, bádogos 5, lakatos 6, műköves 4, lesfő 9, ács 9. Emellett munkavezetőképző tanfolyamot is rendeztek kőművesek részére s ezen 8 dolgozó vizsgázott sikerrel. Igen jelentős a nők aránya is. A résztvevőknek mintegy 30 százalékát teszik ki. Hasonló kép tárul elénk a textiliparban is. A Szegedi Kenderben, a Jutafonógyárban és a Text lkombiná'.ban a következő tanfolyamok indultak- vagy indulnak be a közeljövőben; a Szegedi Kenderben tízhónapos fonómüveze'őképző tanfolyam 24 résztvevővel, továbbá két fonószakmunkás-továbbképzö és két alapfokú fonógzakmunkás-képzö tanfolyam. A Magyar Kenderben egy tízhónapos szövömüveze'ö-képző tanfolyam 34. két szövöelökészítő fanfolyam 60, két szövőszakmunkásképzö tanfolyam 60 és az év végén három hathetes szövőát'képző tanfolyam 75 taggal. A Ju'afonógyárban egy fonó szakmunkásképző tanfolyam 30 és egy szövőszakmunkásképző fanfolyam 30 fővel. A Text'lkombiná ban egy fonótanfolyam 30, majd folyamatosan újabb két-két tanfolyam 60—60 résztvevővel. Igen jelen*ős számú dolgozót képeznek tovább a faiparban is. például a Lemezgyárban, ahol 28 dolgozó már a továbbképző tanfolyam elvégzéséhez közeledik Már ezek a számok is mutatják, hogy ötéves tervünk első évében Pártunk útmutatása és a minisztertanács határozata nyomán dolgozóink közül ejyre többen sajátítanak el nagyobb szakismeretet. tervünk sikeres végrehajtása. népgazdaságunk fejlesztése érdekében. De nemcsak az ipar területén van szükség újabb szakkáderekre, hanem például az adminisztratív dolgozók vonalán is. Ennek érdekében Szegeden november elsején ha i hónapos könyvelői tanfolyam kezdődik, heti négyórai előadással. Azt mutetja ez többek kötott. hogy fejlődő iparunk magával vonja a munka egyéb területének — mint például az admnisz'ratív munkák — fejlődését is. Mindezekből a példákból ismétellen azt a tapasztalatot szűrhetjük le. hogy népgazdaságunk állandóan fejlődik és állandóan megnövekednek a feladatok. Uj lehetőségek nyílnak és ezeket meg is kell ragadni. Meg kell ragadniok a fiatotoknak, a segédmunkásoknak — férfiaknak és nőknek egyaránt — elsősorban saját érdekükben, h szen a szakképzettség még több keresetet. még magasabb éle* színvonalat biztosít számukra Helytelen lenne azonban, ha a dolgozók a szakképzettség kérdését csupán erről az oldaláról ítélnék meg. Elsősorban oda kell hatni, hogy jó felvilágosító munkával a dolgozók meglássák távoli perspektíváikat is- melyei a s'zakképzés jelent; népgazdaságunk megerősödését, ötéves tervünk sikerét, békénk megvédését szocializmusunk építésének meggyorsítását. Dolgozóinkban megvan az akarat és a készség arra, hogy saját és dolgozó népünk érdekében fejlesszék szak'udásukat. Jó példa erre többek között Palásti János, a Szegedi Magasépítési Vállalat 24 éves segédmunkásának, a szállítóbrigád vezetőjének a kijelentése; >,Évek ó|a dolgozom az építőiparban, mint segédmunkás és most elhatároztam, hogy én is szakképzettséget sajátítok el — mondotta —, csak azért várok még, hogy jól kiválasszam a kínálkozó számos alkatom köcül a legmegfelelőbbet.'' A lehetőségek nyitva állnak mindenki előtt. Bárki szabadon választhat szakmát, vagy ha nem tud dönteni, készségesen fanácsot adnak számára a Munkaerö'arfalékok Hivatalában. Jól felszerelt lanulóotthonok várják a fiatalokat, magasszínvonalú tanfolyamokon, iskolákon vehetnek részt a<: átképzós segédmunkások, vagy képzettségüket továbbfejlesztő szakmunkások egyaránt. A feladat üzemeink és az illetékes szervek előtt az, hogy jó agitációs és szervező munkával biztosfsák a szakmai utánpótlást és népgazdaságunk érdekének megfelelően helyes ú'ra tereljék dolgozóink szakmai képzés iránti érdeklődését. TÍT évvel ezelőtt Árürejtes/etö kuldkasszonyt lepleztek le Kiskundorozsmán Tudomására jutott a szegedi rendőrségnek, hogy özv. Peták Vcnczelné 30 holdas dorozsmai kulák tanyáján nagyobbmennyiségű árut rejteget. Az ügyben megindított nyomozás folyamán házkutatást tartottak előbb Petákné tanyáján, majd a községben lévő házánál. A tanyán különböző helyeken, gondosan elrejtve 16 métermázsa búzái, egy és fél mázsa romlott, kukacos sertéshúst, két métermázsa tavalyi zsizsikes búzát találtak. A községben lévő ház padlásán, kamrájában és a kulákasszony ágyában elrejtve összesen két métermázsa romlott liust, és zsírt, ötven kilogram dohos babot, négy métermázsa zsizsikes búzát, öt mázsa régi, kukacos lisztet, husz métermázsa tengerit, négy mázsa zsizsikes rozsot, egy métermázsa kölest, ötven kilogram tökmagot, ötven kilogram penészes korpát, öt métermázsa burgonyát, két pár új. de évek alatt teljesen tönkrement lószerszámot. másfél métermázsa moJyos gyapjút, három és fél métermázsa zabot, három métermázsa napraforgót, ötven kilogram somkórót, nyolc mázsa romlott árpadarát, negyven kilogram romlott szappant, tiz kilogram régi diót, és tiz kilogram répamagot talállak. Az elrejtett termények csaknem kivétel nélkül használhatatlanok, azokat a kulákasszony évek óta rejtegeti, és ezúttal is azl hangoztatta, hogy a legromloltabb sertéhus és kolbász is alkalmas még arra, hogy a munkásoknak babbal megfőzze. Találtak még három üsző- és négy bikaborjút is Petáknénál, amelyek teljésen kiéheztetett állapotban, csak éppen hogy lézengnek már az udvaron. Lakásának tüzetesebb álkutatása után három kilogram ezüstpénzre és négv darab tízkoronás aranyra is rábukkantak. Ezt köveíőleg a kulákasszony anyjánál, idős Soós Jánosnénál is házkutatást tartott a rendőrség, ahol nagyobbmennyiségű tengerit, másfél mázsa árpát, harminc kilogram zsirt, egv métermázsa zsizsikes búzát talállak többek között. Özv. Petákné a begyűjtési akció során történt kirovásnak egyáltalában nem tett eleí get, azt hangoztatva, hogy nem ter' mett semmije. Az árurejtegető kuI lákatszonyt őribtebe vették. Vándor zászlóval tüntetik ki a szegedvidéki téglagyárak legjobb dolgosóit A Szegedvidéki Téglagyárak NV-hez Csongrád megye különböző területén 12 téglagyár t irtózik. Az üzemvezetőség elhatározta, hogy a dolgozók legjobbjai közül üzemrészenként kiválasztja a legmagasabb eredményt elérő dolgozót és zászlóval" tünteti ki. A vándorzásziókat rövidesen elkészítik és november hónapban már át is adják azoknak a dolgozóknak, akik az októberi hónapban kiváló eredményt értek el. A dolgozók valamennyien örömmel várják a vándorzászlókat és lelkes verseny indult el a vándorzászló elnyeréséért. Az üzem vezetősége a kiértékelés alapjan azt is megállapítja, hogy a csongrádi-negyei téglagyárak közül ki a megye legjobb téglagyári dolgozója, a legjobb dolgozó neveit a minisztériumba küldik fel, hogy megkaphassa majd ,.a megye legjobb téglagyári dolgozója" címet, 1940. október 30-án szabadította kl a ml drága Itákosi elvtársunkat a szabadság és az emberi jogok védelmezője, a nagy Szovjetunió. Tizenöt évi mérhetetlen sok szenvedés után végre megnyílt a Ilorthy-reakció börtünajta'ja és népünk szereteti vezére megába szívhatta a gyönyörű szovjet föld szabad, tiszta levegőjét. A magyar nép nagy barátja, a bölcs Sztálin, nekönk dolgozóknak meniette meg Rákosi elvtársat, aki ma könyörtelenül zúzza szét elrnségcinket és féltő gonddal őrködik boldog életünk felett. Ö vezet bennünket szocialista jövőnk felé, ő harcol népünkért ugyanolyan törhetetlen aka. raltal. mini annak Idején a halál árnyékában telte. Talán a Horthy pribékek jószántukból engedték szabadon Rákosi elvtársai? Szó sines róla. Azok a szadista fenevadak, akik a magyar nép nyomorán, szenvedésein kéjeleglek, nem voltak enynylre jószívűek. Meg akarták semmisíteni dolgozó népünk igazi vezetőjét, el akarták sorvasztani a nyirkos bürlünfalak között. Miért nem voll hát bátorságuk a drága életei kioltani? Azért, mert a Szovjetunió hatalmas ereje és tekintélye, a nemzetközi szolidaritás meghátrálásra kényszerltettc a gyilkosokat. Nem merlek kezel rmc'ni arra a férfiúra, akinek rettenhetellrnül bátor egylnéségét, kristálytiszta jelleméi minden becsületes munkás és dolgozó paraszt példaképének tekintetle. Ml volt a ..bűne" Rákosi elvtársnak? Népe iránti olthatatlan forró szereiele és az, hogv engeszthctctienül gyűlölte a kizsákmányolás minden formáját. A „Rákosi-per" teljes fényével rávilágított az elmúlt népellcnes rendszer minden korruptságára. A vádlottak padján Rákosi elvtárs ugyanaz voll. ami ma. a magyar nép bölcs tanítója. Nem magái védte, hanem mint vád'ó. leleplezte a jobboldali szociáldemokraták árulását. Bátran szemé, he mondotta a kárörvendő gyilkos bandának: „Bármi legyen az én egyéni sorsom, az ügy. amelyért én harcolok, győzni fog." Rákost elvtárs szavai beteljesedtek. Itt van közöltünk és mint Sztálin elvtárs lejnbb tanítványa, tanit, nevel bennüukel a béke, az alkotó munka szereleiérc. Az ő Irányítása mellett rakjnk Ir a szocializmus alapialt. egyik kezünkben a szerszámot, a másikban fegyvert fogva. Nem engedjük. Iingy ötéves tervünk büszke alkotásai az imperialista háborús gyújtogatok martalékai legyenek. Erre leszünk fogadalmat Rákosi elvtárs k'szabaditásának 19. éves évfordulóján Közlemény nj miniszteri kínevezésekről a Szovjetunióban Közlemény jelent meg arról, hogy a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége betegsége miatt felmentette L. Z. Mehliszt a Szovjetunió állami ellenőrzési miniszterének hivatalától és Vszevolod Nikolajevics Merkuíovot nevezte ki a Szovjetunió állami efienörzési miniszterévé. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége felmentette D. A. Dvinszkijt beszerzési miniszteri hivatalától, más munkára való áthelyezése miatt. Beszerzési miniszterré Pantelejmon Kondratjevics Fonomarenkot nevezték ki. Az MNDSz távirata a Csehszlovák N ószövetséghez „A magyar nők milliói nevében a legmelegebb üdvözletünket küldjük a csehszlovák asszonyoknak nemzeti ünnepük alkalmából. Mi, a Magyar Népköztársaság asszonyai örömmel és testvéri szeretettel figyeljük népetek sikereit. További eredményeket k'vanunk a szocializmus építéséért folytatott munkátokban és abban a közös harcban, amelyet a Szovjetunió vezetésével a békéért vivunk." A VÁROSI TANACS HÍREI Uj hirdetőoszlopokat állítanak fel Szeged területén A Városi Tanács javaslatára az Állami Hirdető Vállalat 12 új. vasból készült hirdetőoszlopot állít fel a város "területén. Olyan helyeken állítják fel a hirdetőoszlopokat, ahol a forgalom aránylag nagy. de mindeddig semmiféle hirdető tárgy ott nem állott. A hirdetőoszlopokon is tudatosj ják Szeged doigo'to'val az ötéves terv elért eredményeit, színes falragaszokon értesitik őket a színház, a mozi műsorairól, a város zenei és sporteseményeiről. A hirdetőoszlopokat a következő helyeken állítják fel; Dugonics-tér, KX -.ponl't Egyetem előtt; Dugonics-tér 12. Füszernagyker. NV előtt; Szentiháromság-u. és Nagykörút sarok; Rákóczi-u. és Mátyás-tér sarok; Petőfi Sándorsugárút és Nagykörút; Petőfi Sándor-sugárút és Szivárvány-kitérő: Nagykörút és Nemestakács-u. sarok; Nagykörút és Kálvária-u. sarok; Nagykörút, Kendergyár előtt; Marxtér és Mérei-u. sarok; Nagykörút és Vásárhelyi-sugárút sarok; Nagykörút és Szilléri-sugárút sarok. * A Városi Tanács Kereskedelmi Osztálya felhívja az üzemeket, hogy a „2"; „3" és a „4"-es számú burgonya utalvány átvétele végett jelentkezzenek. Az „1" számú utalványra járó burgonyát november 2-ig, a „2", ,,3" és a „4"-es számú utalványra november tizedikéig bezárólag adják ki a Népboltok. A „2". „3" és a „4"-es számú utalványra 30—30 kilogram bur. gonyát ad ki a Népbolt. A Ruházati Bo't Xil-es számú árudájának verseny[e hívása A szegedi Ruházati Bolt kereskedelmi vállalat Xll-eg számú árudája a Nagy Októberi Szocialista Forradalom méltó megünneplése érdekében versenyre hívta ki Szeged összes nagy és kiskereskedelmi vállalatait. Külön versenyfeltételeket állítottak össze a kereskedelmi dolgozók és az adminisztrációs dolgozók. A kereskedelmi dolgozók vállalták, hogy az önköltséget 5 százalékkal csökkentik, a jobbminőségű szövetek arányát 5 százalékkal emelik. Gondosan és szakszerűen kezelik az áruraktárt, különös súlyt helyeznek a pontos mérésre, a szakszerű és udvarias kiszolgálásra, ezenkívül fokozzák a pultagitációtAz adminisztrációs dolgozók vállalták, hogy az eddigi tételnormájukat 20 százaiékkal emelik, a határidős ügyeket három nappal a határidő előtt teljesítik, ugyancsak 5 százalékkal csökkentik az önköltséget, a bérlistákat 30-a helyett 25-re elkészítik. Mindkét részleg doligoziói vállalták. hogy november 2-től november 9-ig. a- üzemekhez hasonlóan bék.tánűs'zakot tartanak. A felhívást a XII. számú áruda vezetősége megküldte az ösraszes többi kereskedelmi vállalatnak. » |