Délmagyarország, 1950. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1950-10-29 / 253. szám
STAUXXW, 1930. OKTÓBER 29. 1 7 A minisztertanács törvényerejű rendeletet terjeszt az Elnöki Tanács elé november 7 állami ünneppé nyilvánításáról ' Á minisztertanács Dobi István elnökletével pénteken délelőtt ülést tartott. A külügyminiszter beszámolóját a prágai külügyminiszteri értekezletről, valamint az ott elfogadott közös nyilatkozatot a minisztertanács jóváhagyólag tudomásai vette. A minisztertanács a népművelési miniszter előterjesztésére a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elé terjesztendő törvényerejű rendelettervezetet fogadott el november 7. napjának, a Nagy Októberj Szocialista Forradalom évfordulójának állami ünneppé nyilvánításáról. A minisztertafács határozata értelmében november hó 7. napja fizetett munkaszüneti nap. A népművelési miniszter előterjesztésére a minisztertanács rendeletet fogadott el irodalmi alap létesítéséről. „Minden erőfeszítésünknek a békéért és Kémetország demokratikus egységének helyreállításáért folytatott harcunkra kell összpontosulnia" Hivatalos közlemény a Német Szocialista Egységpárt Központi Vezetőségének 3. üléséről. A Központi Vezetőség határozata a prágai értekezlettel kapcsolatban A Német Szocialista Egységpárt központi vezetőségének 3. üléséről közleményt bocsátottak ki, amely a többi között így szól: Walter Ulbricht elivtéra, a Központi Vezetőség főtitkára beszámolójában elemezte a választás eredményét és a népi válasz, tások mélységesen demokratikus jellegét. A demokratikus Németország Nemzeti Frontjának nagy választási győzelme alapján — jelentetté kL Ulbricht elvtárs — most minden erőfeszítésünknek a békéért és Németország demokratikus egységének helyreállításáért folytatott harcunkra kell összpontosulnia. Ulbricht elvtárs részletesen rávilágított a prágai konferencia határozatainak óriási jelentőségére és mindenekelőtt a prágai nyilatkozat 4. pontjában kifejtett javaslatokra az össznémet alkotmányomé tanács megalakítását illetően. Foglalkozott az iparral, a kereskedelemmel és a Szabad Német Szakszervezeti Szövetségre, a közoktatásra háruló feladatokkal Ismertette a főtitkár a feladatokat a párton belül. Kiemelte, hogy a marxizmus-leninizmus, különösen a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja történetének és a német munkásmozgalom története tanulságainak fokozott tanulmányozása elengedhetetlen előfeltétele a párttagok és tagjelöltek eredményes felülvizsgálásán nak, valamint a párttagsági könyvek és jelöltigazolványok kicserélésének, amint azt a Hl. pártkongresszus elhatározta. Ulbricht elvtárs zárószavai után a Központi Vezetőság határozatot fovaöott el a prágai külügyminiszteri konferencia határozataival kapcsolatban. A határozatban a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága üdvözli a 8 külügyminiszter prágai értekezletének eredményeit és köszönetet mond a Szovjetunió kormányának az értekezlet kezdeményezéséért. Az USA, Anglia és Franciaország külügyminisztereinek határozatai Nyugatnémetországot a háborús Atlanti-egyezménybe akarja bevonni. E határozatok világosan rámutatnak arra as öngyilkos szerepre, amelyet a német népnek f intak imperialista agressziós terveik keretében. Ezeknek az Intézkedéseknek legközelebbi célja az, hogy Nyugatnémetért got — lar kosságának akarata ellenére — véglegesen bekapcsolják a háborús Atlanti-egyezménybe, hogy azután az amerikai agreszsziós hadsereg magjaként a haladó népek ellen vivofct testvérháborúban német földön vérezzenek eL A német nép békeakaratát bizonyítja, a remilitarizál ás ePeni tömegmozgalom Nyugatnémetországban. Bizonyítja az 1950 október 15-i német választások jó eredménye a Német Demokratikus Köztársaságban. A prágai értekesiet eredményei megmutatják az egyetlen helyes utat a német kérdés békés rendezésére. A prágai határozatokat minden békéért harcoló hazafi az egységes demokratikus Németországért vivott küzdelemben kiinduló pontjának tekinti. A' nyolc állam kormánya mindent megtesz, hogy a feladatok megoldását a nemzetközi biztonság érdekében valósitsók meg. Nagyjelentőségű a német nép számára a prágai határozat negyedik pontja. Ezért követelik az össznémet tanács megalakítását paritásos alapon, kelet- és nyugatnémetországi képviselőkből, mint valamennyi német nemzeti követelését. A határozatiban a Német Szocialista Egységpárt felszólítja a német népet, elsősorban az ifjúságot, különösen NyugatNémetországban, hogy felelősségteljesen foglaljon állást a prágai határozatok mellett Dicsőség a 32 éves lenini Komszomolnak A koreai néphadsereg egyes egységei ellentámadásba mentek át A Koreai Népi Demokratikus Kör'.árfíaság néphadseregének főparancsnoksága jelenti október 27-én, hogy a néphadsereg csapatai valamennyi arcvonalon folytatják védelmi harcaikat a támadó amerikai és délkoreai csapatokkal. Phenjantól északra és északkele're a néphadsereg egységei visszaverték az ellenség támadásait és megtartották védelmj állásaikat. Egyes arcvonalszakaszokon a néphadsereg egységei ellentámadásba mentek át és nagy veszteségeket okojtak az ellenségnek. A néphadsereg egységei lőszert és más katonai felszerelést zsákmányoltak. Ezekben a körzetekben folytatódnak a harcok. A keleti partvidéken Hamhintól északra és Bukthengtől északkeletre a néphadsereg egységei kemény védelmi harcokat vívnak a támadó ellenséggel. szélgetni jöttünk, a mindennapi életről, meg a külpolitikáról. Hallgatott mindenki. Nagy János krákogoit egy darabig, aztán földremeresztett ábrázattal mormogta: — Mi már csak úgy látjuk, hogy bajos dolog ez a békekérdés. Nem nyugszanak azok ott Amerikában, hiába. Érzik az erejüket.. . Molnár Feri lassan emelkedett fel a székről és komótosan odament az asztalhoz. Arca nagyon komoly volt. Erezte, hogy sok mindent el kell itt ma este mondania. Szerette ezeket a nehézgondolkodású embereket, hiszen közöltük nőtt fel. Régen, amikor még kártyázással ütötték agyon a fél éjszakát, sok háborús történetet hallott tőlük. Egyetlen beszédtéma az orosz front élménye volt, amit hol az egyik, hol a másik paraszt adott elö, úgy, Hári János módjára. Tudta róluk, hogy a világ folyását még ma is n saját szemüvegükön keresztül bírálják és a rosszat hamarabb elli iszik, mint a jót. Amíg végighallgatta az öreg Lakafos beszédét a háború elkerülhetetlenségéről. egyetlen gondolat érlelődött meg benne: Felrázni ezeket a becsületes parasztokat tespedtségükből, mert így lassan az életörömüket is elvesztik. Már pedig olyan nagy szükség van rájuk, mint egy falat kenyérre. Zsebéből kihúzott egy összehajtogatott papirost és kezdte kiteregetni az asztalon. Egy térkép volt, melyen rajta volt mind az öt földrész. Ugy körfii fogiák. hogy lábát sem tudta odébb tenni. Nagy Jánost odahívta maga mellé. Mu'tatóújját körülvezette a mérhetetlen szovjet ország határain, nagyot lélegzett és megszólalt: — Nagy Jani, te azt mondtad az imént, hogy Amerika érzi az erejét és ezért mindenképpen háború lesz. Én mást mondok. 'Azok a gyárosok, akik milliókat zsebeltek be a most elmúlt világháború halottain, ma azt érzik, hogy minden nap gyöngébbek lesznek. Ezeknek a haramiáknak nem jó üzlet a béke, mert akkor nem lehet drágán eladni a fegyvereket. Nézz ide! A Szovjetunió ezeken a helyeken vízierőműveket épít, amelyek villanyáramot fejlesztenek és termővé teszik a földet. A mi falunk villanyt, kultúrházat és sportpályát kapott ebben az esztendőben. Mi, akik a béke nagy 'táborához tartozunk, élni akarunk, ezek itt túl a tengeren, le akarnak öldösni bennünket. — Azt mond már Feri. hogy lesz e háború — szólalt meg hátul egv menyecske. Engem csak az érdekel. — Látod Julis, itt a hiba. Ha anynyi't törné mindenki magát a békéért mint te, akkor már holnap mehetno az urad a frontra. Rajtunk múlik, lesz-e, vagy nem, csakis mirajtunk. Sándor bátyám azt mondja, nem tudja, mit kell csinálni, hogy béko legyen. Tudom, hogy még hozzá se fogott a mélyszántáshoz. Annyira készpénznek veszi a kulákok hazug! ságai't, hogy miránk, kommunistákra I alig hallgat. Ha feljelentené őket > megetetett cukorrépa és az eldugott kukorica miatt, ha minden munkát időben végezne el, máris sokat tenne a békéért. Védené azt a nyolcho'.dat, amit kapott a felszabaduláskor. Éjfélre járt már. mire aprólékosan megbeszéltek mindent. Ugy érezték valamennyien, hogy könnyebb lesz valami a szívük tájékán. Lakatos Sándor bácsi megígérte, hogy három napon belül felszánla'tja földjét a gépállomással. Nagy Jani meg ajánlkozott, hogy minden este elmegy Feriékkel a gyűlésekre. Még arról is szó esett, hogy a faluból kit kellene elküldeni a budapesti békekongresszusra. Faragó Pistát javasolták a tszcs-ből, akinek legtöbb munkaegysége vol't és ezer forint Békekölcsönt jegyzett. Harmadnap este a titkár elvtárs osztotta be, ki hol tartja a gyűlést. Félrehívta Molnár Ferit és azt mondta neki: — Itt van az öreg Lakatos, meg Nagy János. Szeretnének kimenni valakivel. Lakatos elvégezte a mélyszántást. Rendes emberek, javasolom vedd magad mellé őket. .. Ettől kezdve a falu minden részén megfordultak. A csillagos estéken kimentek a tanyák közé. s ahol elbeszélgettek, tisztábbcsengésfl lelt a parasztok nevetése. Megindul' a mélyszántás. A kifényesedett szemekben olt ragyogott az életbe vetett hit és az elszánt békeakarni Készültek a békekongresszusra ... Nagy István A világ haladó ifjúságának példaképe, a tetteiben és céljaiban egyaránt dicsőséges lenini-sztálini Komszomol fennállásának 32-ik évfordulóját ünnepeljük ma. A Komszomol az eltelt harminckét esztendő alatt olyan ragyogó utat járt meg, olyan nagyszerű műveket alkotott, amelyek példátlanul állanak az ifjúsági mozgalmak történetében. A Komszomol t a Bolsevik Párt és nagy vezérei, Lenin és Sztálin alapították, fejlesztették és nevelték. A Bolsevik Párt vezetésével a fiatal szovjet hazafiak kemény és súlyos tűzkeresztségen estek át. Harcoltak a burzsoázia, a mensevikek, ©szerek, anarchisták ellen, a németek, a fehérgárdista atamán ok ellen, az éhség és gazdasági züllés ellen. 1918 cktóber 29 és november 4-e között tartották a Munkás és Parasztifjúság Szövetségének első összoroszországi kongreszszusát, Lenin vezetése alatt. A kongreszuson 22 ezer fiatal képviseletében a küldöttek teljes szolidaritást váíllaltak a munkásés parasztüiatalommal. Száz és ezer számra özönlött a fiatal '•íarcosok, fiúk és lányok tömege a Vörös Hadseregbe. ÍVI egértették Lenin felhívását. — Győzelem vagy halál! — Anglia, Franciaország, az Egyesült Államok intervenciós pribékjei, Kolcáák, Denjikin, Wrangjel és Judenios fehér hóhér gárdái minden arcvonalon szemben találták magukat a hazaijukat, népüket rajongva szerető, halált megvető bátorsággal és vakm.e. rősóggel harcoló fiatal hősökkel Ekkor kovácsolódtak a hazafiúi hősiesség első példái, Alexandr Scserbakov, Afanaszjev, Maria Popova, meg a többiek, akik szervezték a partizáncsoportokat, akik irtották a nép ellenségeit és az idegen megszállókat, akik a legkegyetlenebb kínzásokra se árulták el az eszmét, a népet. 1920 október 2-án, a Hl. Kongresszuson mondta el Lenin történelmi jelentőségű beszédét „Az ifjúsági szövetségek feladatairól". mely a Komszomol további tevékenységének programjává vált. Ettől kezdve az ifjúság .kommunista szellemű nevelése volt a Komszomol legfontosabb feladata. Az állandó szívós munka és harc, gazdasági és politikai téren a nehézségek legyűrése a fiatalokat gránitkemény bolsevik harcosokká edzette. A kongresszusokon időről-időre megbeszélték a fiatalok azokat a feladatokat, amelyeket az ifjú nemzedéknek el kellett végeznie a munkásállam erősítése érdekében. 1922 októberében az V. Kongresszuson a Komszomol elvállalta a Hadiflotta védnökségét. A Bolsevik Pártot, és a szovjet -'épet ért hatalmas veszteség ;tán — amit Lenin elvtára haála okozott — a Komszomol összeszedte, rendezte erőit és kiegészítette azt friss erőkkel. A 'yásznapok idején 150.GOO ifjú épett a Koanszomol soraiba, sziárdí'tva, szélesítve ezeket a so-»kat. A Komszomol VI. Kongresszusa elhatározta, hogy felveszi a lenini nevet. „Nem a népszerűség kedvéért, nem is ízért, hogy minden név közül a egszebbet viseljük, nemcsak az'-rt, hogy örök tisztelettel őrizzük a nagy halott nevét, nem usért vettük fel e nevet. Azért vettük fel, hogy a Szovjetunióban élő minden nép ifjúságát, élgárdájával, a Kommunista Ifjúsági Szövetséggel együtt áthassa az az egységes akarat és kemény elhatározás, hogy megtanul Lenin módjára élni, dolgozni és harcolni ... megesküszünk, hogy útimkon bármily akadályok merüljenek fel As bár. mily áldozatokat követeljenek is tőlünk, minden feladatunkat teljesíteni fogjuk és nem hozunk szégyent Lenin lobogójára." Ehhez az esküjéhez a lenini Komszomol egész útján keresztül hü maradt. j^ népgazdaság fejlesztését szolgáló sztálini ötéves tervek időelőtti befejezését, a takarékossági mozgalom fejlesztését, az ipar, a mezőgazdaság szocializálását, a harcot az analfabétizmus ellen, mind a Komszomol tagjainak lelkes, következetes részvételével hajtotta végre a Bolsevik Párt. Ekko* hangzott el Sztálin elvtárs beszéde a Komszomol VIII. Kongresszusán 1928 májusában. „Meghódítani a tudományt — mondotta Sztálin elvtárs —, a bolsevik szakemberek százait kovácsolni ki a tudás minden ágazatában, tanulni, tanulni, tanulni a legszívósabb módon, ez most a feladat." Ekkor már kétmillió tagja és tagjelöltje volt a Komszomolnak. Eg megfogadták a szeretett vezér és tanitó felhívását. Az első két évben 15 ezer fiatal ment munkásegyetemekre, 20.000 főiskolai előkészítő tanfolyamokra, pedagógiai főiskolára, technológiára pedig 5 ezer. A VIH-fk Kongresszuson — a polgárháborúban tett harci szolgálataiért — nyújtották át a Komszomolnak a Vörös Zászlórendet. 1931-ben pedig elvállalta a Komszomol a Légiflotta védnökségét. A Nagy Honvédő Háború éveiben a Komszomol tagjait tömegesen tettek tanúságot emberfeletti bátorságról és hősiességről, a fronton és a hátországi termelésben egyaránt Három és félmillió komszomol ista katonát, fiút és lányt tüntettek ki a Szovjetunió rendjeleivel, a Komszomodit pedig 1945 junius 10-én a Lenin-renddel tüntették ki. A hazánkat felszabadító dicsőséges Szovjet Hadsereg tagjai között számos szovjet fiabal volt. Szemtől-szemben láttuk a Komszomol által neveit öntudatos, áldozatkész uj fiatalokat, akik legdrágább kincsünket, szabadságunkat segítették visszaadni, megnyitották előttünk ragyogó jövőnk, határtalan lehetőt ségeintk kapuit. J^ magyar ifjúság soha nem felejti el ezt a hős Komszomolnak, a dicső szovjet népnek és az emberiség vezérének, a nagy Sztálinnak A Párthoz való hűséggel, a Párt által megjelölt nagy feladatok végrehajtásával, a Dunai Vasmű eredményes felépítésével, jobb, több termeléssel, a tudományok, az uj kultúra alapos elsajátításával, a békeharcban való szilárd helytállással bizonyítják be hálájukat. Igy válnak méltóvá Lenin eszméinek követőihez, az Ifjú Gárda tagjaihoz, Komszo. molszk ós Sztálingrád felépítőihez, a hős szovjet komszomolistakhoz. A francia nemzetgyűlés jobboldali többsége megszavazta a katonai szolgálati idő felemelését A francia nemzetgyűlés jobboldali többsége 417 szavazattal 185 ellenében megszavazta a 18 hónapra felemelt katonai szolgálatot. Villon, kommunista képviselőnek a mentesité;ek fenntartásáról szóló módosító javaslatát a kormány tiltakozása ellenére vita közben 350 •zavazattal 230 ellenében elfogadták. Az ülést azonnal felfüggesztették, ujabb alkudozásokra került sor a szocialisták és aa MRP között s végül is kompromisszum jött létre, amelynek értelmében Villon javaslatát is. mét ugy módosították, hogy abból jóformán semmi sem maradt meg. Az egész üés alatt egyébként szünet nélkül érkezte1: tiltakozó küldöttségek a nemzetgyűlésbe, több üzemben pedig abbahagyták a munkát. ,