Délmagyarország, 1950. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1950-10-22 / 247. szám

8 TASAKNAP, 198®. OKTÓBER St A muzeum kapui is kinyíltak a szegedi dolgozók előtt A szocializmus építésének man­, kaja múzeumaink lalai között is elvégezte a maga feladatát: szám­űzte a dekadens, a ,.magasabb osz­tály" részére festett képeket s he­lyettük méltó megbecsüléssel helyez­te oda korunk igazi és őszinte mű­alkotásait. amelyek „ dolgozók éle­téből gyökerező életvalóság élmé­nyeiből születtek meg Ezek a szocialista realizmus je­gyében alkotott képek dolgozóink munkaörömét, elhatározásainak nagy lendületét• olyan egyetemes érzés,t­kef igyekeznek kifejezni, amelyek milliók vigasságát, felemelkedését tolmácsolják. Művészeink szükségét érzik meg­ismerni azt a világot, amelybe bete­kinteni ma már öröm; a dolgozók életét. Bányákba szállnak le, üze­mekbe mennek ki g országunk leg­főbb büszkeségeit, az új hidak épí­tését örökítik meg. Ilyen tárgyú képekben mindenki tud gyönyör­ködni, megérti, élvezi, saját élmé­nyeit mintegy újra átéli azok ' szí­neiben és hangulatában. A/lúzcumlátogatóink ma már nem * ' félő elfogódottsággal, hanem örömmel és lelkesedéssel lépnek be a művészetek csarnokába, mert tud­ják. hogy ott az ő világuk van; találkoznak életük színes élményé­vel, mint például hazatérő dolgozók, munka a bányában, hídépítés, él­munkások arcképe, aratás, traktor­állomás, röpgyűlés, szántás, naple­mente a Tiszán, vízhordó lányok és más hasonló témájú {estménvek, amelyek mindegyike előtt megáll a munkás és nagy értékeléssel szem­léli az alkotó művész hüséges élet­ábrázolását. A képek a gyönyör­ködtetés mellett nevelik is. nemesí­tik a dolgozók egész világát és egyben emelik öntudatát, a büszke­ség érzése támad bennük, hogy a művész mennyire megérti a dolgozót és mennyire értékeli a munkál és az alkotást. Hogy ez valóban mennyire igy van. igazolja ezt az alábbi pár statisztikai adat is; Amióta a mú­zeum a dolgozók világából sarjadó alkotásokat állított ki, feltűnően sok a látogató: Vili. 27, az új át­rendezés napjától szeptember 30-ig összesen 3538 látogató, ebből legtöbb a munkás: 1241, paraszt 648, értel­miségi 736, iskolai tanuló 913. Ez a szám szeptember 30-tól a mai napig — fél hónap alatt — „ kétszeresére emelkedett; hétezer látogató kereste fel a múzeumot. A felsorolt adatok fényesen iga­zolják. hogy a munkásságnak igenis megvan a maga kulturális igénye; amióta a múzeum is az ö világa lett, legszebb szórakozását abban találja, hogy elmegy a mú­zeumba a művészi alkotásokban gyö­nyörködni A nagy fellendülést még fokozza majd a rövidesen felállí­tandó Fejlődési kiállítás. A kiállí­tás anyaga már együtt van, felállí­tása csupán azon múlik, hogy a So­mogyi-könyvtár részére megfelelő helyiséget találjanak. Az ország délvidékének ez lese az egyetlen ilyen kiállítása, amely megmozgatja majd a déli várme­gyék dolgozóit, hogy Szegedre jöjje­nek és tudományos ismeretehet sze­rezzenek a világ igazi létéről s meg­győződjenek azokról az igazságok­ról. amelyeket a kizsákmányolók Századokon át igyekeztek a saját érdekűiben letagadni és elhallgatni. A múzeum minden vasárnap dél­után műsoros előadásokat tart. A jövő vasárnap például ,.Szomszédos országok népzenéje" címen tartanak előadást. Máskor müvészettörténel­mi. ásatási és egyéb művészeti vo­natkozású előadásokat rendeznek. Mindez azt igazolja, hogy a múze­um többé már nem egy halott misz­tikus valami — mint a múltban volt, — hanem demokratikus életünknek egy állandóan lüktető vénája, amely állandó összeköttetést tart fönn a dolgozó néppel, hogy azt művelje, oktassa és gyönyörködtesse B. A. * Párthirek MSZl -HIREK MSzT titkárok figyelem! 23-án (hétfőn) délután 6 órakor az összes kerületi, üzemi és hivatali titkárok részére érteke®!etet tar­tunk. Kérjük a titkár elvtársak pontcs me"''"'enését. Szervezési osztály DISZ-HIREK Értc'itjilk íizemi, területi, iskolai Ifs egyetemi titkárainkat, hogy hét­főn este 6 órakor titkári értekezle­tet tartunk. Értesítjük ifjúsági előadóinkat, hogy részükre hétfőn este 6 órakor értekezletet tartunk. Pontos megje­lenést kérünk. Békeiroda hirei Hétfőn. 23-án délután 6 órakor Oz MSzT székházban az országos békekongresszus előkészítésével kapcsolatban a békebizottsági tit­károk részére rendkívüli értekezlet lesz. A titkárok feltétlenül Jelenje­nek meg ezen az értekezeten. A városi békebizottság rendezé­sében mutatják be a színházban ma délután a Szentivánéji álmot. Je­gyek anég kaphatók a békeirodán. (MSzT székház.) x FZUTON mondok köszönetet mindazon, rokonoknak, jóbarátok­nak és ismerősöknek, kik részvé­tükkel fájdalmunkat enyhíteni igye. keztek férjem tragikus elhunyta al­kalmából. Kovács Béláné. FELHÍVJUK az üzemi Hl. hivatali bérletkezelók figyelmét arra, hogy a november havi bérletösszegeke! noveimber 1—5-ig fizessék be a szin­ház bérleti pénztáránál (délelőtt 10 —1 és délután 6—8 óráig. Egyéni, leg fizető t. bérlőink bérleteiket no­vember 1—5-ig fizessék be, mert a késedelmes fizetés adminisztráicós zavart okoz. '0SzH-r» részletre Is k»9l,M Október 24-én és 25-én vala­mennyi vidéki és budapesti alap­szervezetben népnevelő értekezle­tet tartunk. Felhívás a békefelelősökhöz! 24-én, kedden délután 5 óra­kor a békekongresszus előkészí­téséve] kapcsolatban békefelelős értekezletet tartunk Sztálin-sé­tány 10 s?ám alatt. Hétfőn, 23-án délután 6 órakor, az összes alapszervezeti titkár elvtár­sak részére összevont értekezletet tartunk, a Kálvin-tér 6 szám alatt. Agit. Prop. osztály. Szakszervezeti hirek A pedagógus bábszinház október 22-én, vasárnap délután tél 4 és fé; 5 órai kezdettel ingyenes előadást rendez. Ezzel akarja a kicsik e'.őU is ünnepélyessé tenni a tanácsvá­lasztás napját. A bábszínház új he­lyisége József Attlla.rakpart 6—7. sz. a volt kereskedelmi Fuisko'-a. Bejárat a Tiszapart felől. NAPIREND 1950. október 22. vasárnap MOZI: Belvárosi 4. 6. 8: Berlin eleste I. rész. Korzó 4, 6, 8; Berlin eleste. II. rész. Fáklya 4 6. 8: Vetélytársak. A Fáklya Moziban ma délelőtt fél 11 órakor filmmatiné lesz. Be­mutatásra kerül a „Heten a hó el­len" című szovjet film. SZÍNHÁZ: Vasárnap délután 4 óra: Szent­ivánéji álom. Vasárnap este fél 8: Szentlvánéji álom. Hétfőn este fél 8: Csi'lagtárnn „Gorkij"-bérlet. Kedden este fél 8: Csillesrtáma „Katona"-bér'-et. CSILLAGTARNA A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZBAN. Hétfőn mutatja be a Szegedi Nemzeti Színház a kiváló szovjet színmüvet, a ..Csillagtárnát''. Az elő­adás iránt igen nagy érdeklődés nyilvánul meg a színházlátogatók körében * A Múzeum űijárendezett képtára nyitva délelőtt 9 töl délután 1-tg (hétfő kivételével) Belépődíj nincs. • 'Állandó éjjel-nappali szolgálatot tart: 13/72 számú gyógyszertár Klau­zál-tér 9. Aradi-utca sarok. 13/71 számú gyógyszertár Pe­tőfi Sándor-sugárút 41b. 13/67 számú gyógyszertár Kos. suth Lajos-súgárút 31. Este 8 óráig tart nyitva: 13/70 számú gyógyszertár Ujsze. ged. 13/68 számú gyógyszertár Kál­vária-tér 7. • ­FELHÍVÁS. Felhivom a sertés­hizlalásra és átadásra kötelezett gazdálkodók figyelmét, hogy a ser­téstenyésztés további fejlesztésének biztosítása érdekében sertéshizlalási kötelezettségük teljesítésénél fo nyészhocdik hizlalását mellőzzék. Szeged, 1950. október 20. VB e'-nök. Tudjuk, milyenek voltak a régi hatóság urai... (Tudósítónktól.) Mi, a Vágóhíd dolgozói a déli szünetben össze­ültünk és beszélgettünk az október 22-én megtartandó tanácsválasz, tásról, amikor megválasztjuk je. lőttjeinket, a dolgozó nép jelölt­jeit. Beszélgetésünk során öröm­mel jelentettük ki valamennyien, hogy a Népfrontra szavazunk, mert emlékezetünkben van még a mult, amikor a választások előtt füt.fát Ígértek, de a választások után semmit sem segítettek rajtunk. Mi. vágóhídi dolgozók igazán tudjuk, milyenek voltak a régi közigazga­tás urai. A Vágóhíd a város kezé­ben volt egészen a felszabadulásig és bizony mi éreztük meg legjob. ban, ha kértünk valamit és lesza­vazták. Az üzemen meglátszik, hogy a város kezelésében volt, mert bizony nagyon elhanyagolták. Pedig nyu­godtan mondhatjuk, hogy a mult. ban a Vágóhíd áz urak arany­bányája volt. Annyi hasznot húz­hattak ki belőle, amennyit csak nem szégyeltek. Csak a felszaba. dúlás hozott változást az üzem életében. Megkezdődött az átszer­vezés és a korszerűsítés s a negy­ven éve fennálló üzemen rögtön érezni lehetett, hogy gazdája a dolgozó nép. A felszabadulás óta kaptunk tá gas ebédlőt, asztalokat, fürdőt. Most épül az ország második leg­nagyobb fűtőháza, amely 140 dol­gozónak nyújt majd biztos megél, hetést. Van már kultúrtermünk is. És ezekből nem volt meg semmi a felszabadulás előtt. A dolgozók napi 12 órát dolgoztak és nem volt egy melegedő az üzemben, ahol meghúzódhattak volna naponta néhány perere a nagy hidegben. Nem volt olyan hely sem, ahol ebédjüket kényelmesen elfogyaszt­hatták volna. De nem volt hely ruhájuk számára sem és olya* hely sem volt, ahol lemosakod­hattak volna. És most mindezt megkaptuk. Mi, vágóhídi dolgozók tudjuk, hogy mindezt a hős Szovjet Had. seregnek és Pártunk bölcs irányí­tásának köszönhetjük. És azt is tudjuk, hogy a tanácsválasztások: is a mi érdekeinket szolgálják­Azért szavazunk vasárnap egyhan­gúlag a Népfront jelöltjeire, hogy ezeke<t az eredményeket tovább fejlesszük, s erősítsük a béketá. bort. Agócsi Jánoa SPORT Sz. Honvéd—Sz. Lokomotív 1:0 (0:0) Sérülésekkel tarkított kemény mérkőzésen az Sz. Honvéd ha­talmas kürdelem után 1:0 arány., ban győzött az Sz. Lokomotív el­len Beme második félidő 30. per­cében lőtt góljával. Mindkét együttesben a védelem játszott kitűnően. Sz. Dózsa—Kalocsa 1:0 (0:0) A többet támadó rendőrcsapat megérdemelten győzött Szabó góljával. N3 l-es férfi kosárlabda.credmé­nyek Vörös Meteor—Sz. Postás 75:65; Bp. Lokomotív—Sz. Loko­motív 73:63. i x EZÚTON mondunk köszönetet ismerősöknek, szomszédoknak, kik felejthetetlen drága kisleányunk, Stifter Marika temetésén résztvet­tek és fájdalmunkat részvételükkel, vlrágndományaikkal igyekeztek eny­híteni. Gyászoló ifj. Stifter Jözael és neje Popov Mária. IAPROHIRDETESEK: BELVÁROSI MOZI •• TEI.EFON: 40-25 ===== CsU'örlökig: BERLIN ELESTE I RftéZ KORZÓ MOZI f TELEFON: 83 44 ===== November 3-ig BERLIN ELESTE li. RÉSZ. Széchenvl FÚ KLYD filmszinhAz =5 TELEFON: 34-77 i i mi Vasárnapig: Vetélytársak Vasárnap délelóit fél 11 órakor: Heten a hó ellen Hé főtől csüiöitökig: Talpalatnyi föld Előadások kezdet, hétköznap 6 és 8 kor, vasár, és ünnepnap 4, 8 és 8 órakor Pénztárnyilás délelőtt 11—12 lg, délután egy órával az elő adás kezdete előd. GYERMEKSZERETŐ fiatal leányt, vagy középkorú asszonyt felveszek, Farkas Bí-láné, Tavnszutca 15­20856 KÉT drb lenvászon lepedő. 1 drb damasztabrosz, egy perzsaszőnyeg el­adó. Sztélin-krt. 91. I. emelet 1. 20783 KOMBINÁLT szekrény, dióbarna, festett e'.adó. Bankov, Gutenberg (Margit)-utca 24. hétfőtől. 20855 KÉTSZOBÁS, összkomfortos belvá­rosi lakásomat elcserélném kettő, vagy liáromszobásra, vagy egy s7-o_ ba hal'.osra. Ingaórát vennék. — „Csak csere" jeligére. ELHELYEZÉST nyer nem hivatásos zenész, aki jól játszik jazzt zongo­rán. Választ „azonnal"' jeligére. 20781 3x4 m szőnyeg, egy ülő fürdőkád és egy asztal eladó. Hé vezér-utca 28 I. emelet. 20782 RENDES két férfi albérleti -lakást kaphat. Tavasz-utca 13. I emelet 8. 20783 ELADÓ: új férfi gyapjúőltöny, nő­kabátok. ruhák, ebédlőasztál. füg­gönykarnis, székek, csillárok, cipők.. cseréptok Csongrádi-sugarút 8. sz. földszint. 207791 KÁLYHA, kétaknás eladó. Dttgo­nics-u. 13. 20846 ÜJ ajtók ablakok, gerendák el­adók. Sándor-utca 6. 20789 EGY bú" orozoit szobát keres egy fiatal házaspár, ..pontos fizetés"' jeligére 20790 HÁROMÉVES kislányka nyuszi­bunda kapucnival és muffal e'adó. Révai-u. 6 a . földszint. 20795 FlíLHlZOTT sertés eladó. Móra-u. 55. srám. 20796 FALBURKOLÓ csempe, fehér bon­tott. 700 drb eladó. Kölcsey-utca 5., házfelügyelő. 20785 nr.l.MAGYAKORSZAr, po,ilikai napilap Felelős szerkesztő és kiadó: ZOMBORI JÁNOS. Szerkesztő: BÓDAY PAL Szerkesztőség: Szeged. Jókai u. 4. Telefon: 35 35 és 30 03. Éjjeli szerkesztőségi telefon este 8.IÓI: 34 38. Kiadóhivatal: Szeged l.enin u 6 Telefoni .311 fi és 35 00 Az x-szel jelzett közlemények díjazottak Délmagvarország Nyomda. Szeged, Felelős vezető: Prlskin Sándor. EPITTETOK FIGYELEM I ÉPÍTKEZÉSHEZ: Eternit tetőfedőpala és burkoló­lemez, faragott és robbantott falazó építőkő, MAGOR építő­lemez raktárról kapható a TÜZÉP VÁLLALAT TELEPEIN Tfizelőszer és Építőanyag Értékesítő Vállalat SZEGED.

Next

/
Thumbnails
Contents