Délmagyarország, 1950. szeptember (7. évfolyam, 203-228. szám)

1950-09-26 / 224. szám

6 KEDD, 1950. SZEPTEMBER 2(5. ft Párt Iránymutatáséval Megjaviioita munkáját az algyői békebizottság Magyarország—Albánia 12:0 (5:0) A magyar csapat nagyszerű já­tékkal győzött a félóráig jól vé­dekező albánok ellen. A magyar csatársornak jól jött ki a lépés, nagyszerűen megértették egymást. A nagy győzelmet főleg „a bűvös négyszög" ragyogó játéka hozta meg. Mind a négy tagja, Bozsik, Kovács I., Puskás és Kocsis ki­tűnően játszott. A magyar együt­tesben mindenki jól játszott, külö­nösen kitűntek az előbb említette­ken kívül Börzsei, Budai és Palo­tás. Az albánok lelkesen küzdöt­tek, de a magyar csapat kitűnő akciói ellen nem volt ellenszerük. A tze;edl fzlv diadala A'sls 111L—Dózsa 2:2 (1:2) Az újpesti stadionban a magyar —albán mérkőzés előtt lejátszott NB l-es mérkőzésen a nagy lelke­sedéssel és sportszerűen küzdő SzSzMTE győzelemmel is felérő döntetlent ért el a túl keményen játszó Dózsa ellen. A szegedi fiúk határtalan lelkesedéssel vetették magukat a küzdelembe, mindvégig lelkesen, jól játszottak és megér­demelték a döntetlent. A mérkőzés szegedi támadások­kal kezdődött. Az ötödik percben Csáki beadását Ladányi tíz mé­terről egyből a hálóba lőtte (1:0). Továbbra is a szegedi csapat tá­madott és a Dózsát jó játékkal húsz percig a kapujához szorí­totta. A 26. percben Virág 20 mé­terről egyenlített. A 40. percben Gyurik kezezésére megítélt sza­badrúgást Szusza a szegedi sor­fal mellett álló Fejesnek továbbí­totta, aki zavartalanul megsze­rezte a vezetést (2:1). A második félidő is heves szegedi támadá­sokkal kezdődött, de a csatárok lövéseit nem kisérte szerencse. Később a Dózsa is fölénybe ke­rült, de a jól védő Verseczi min­dent mentett. A 41. percben Nyári beadását Ladányi közelről befe­jelte (2:2). A gól után erős Dózsa támadások következtek, de a sze­gedi védelem önfeláldozóan men­tett Az SzSzMTE lelkes, jó játé­kával rászolgált az egyik pontra. Verseczi jól védett, az első gólnál az oldalszél megváltoztatta a labda irányát. Bénák jól küzdött, de néha szabadon hagyta Egresit Kerekes sok támadást akasztott meg, kár, hogy könnyen zavarba­hozható. Szabó lelkesen harcolt. He­tesi támadásban, védekezésben meg­állta helyét. Gyurik jól fogta Szu­szát. Csáki az első félidőben ve­szélyes támadásokat vezetett. La­dányi végig kitűnően játszott éa veszélyes volt az ellenfél kapujára. Bánátit erősen fogták. Szőcs főleg a védekezésből vette ki részét. Nyári ritkán maradt felül a Fá­biánnal vívott kemény küzdelem­ben. Dankó játékvezető és Kovács I. szegedi partjelző kifogástalanul végezték el feladatukat. Az Sz. SzMTE a tabella kilencedik helyén áll 5 ponttal. Tizenötezer néző előtt zajlott le a vasárnapi motorverseny Falusi békebizottságaink eddig vé-rzett eredményes munkája mellett még mindig komoly hiá­nyosságok is mutatkoznak. Igen sok helyen a bokebizottságok tag­jai nincsenek teljesen tisztában a reájuk háruló feladatokkal. Akadnak olyan falvak is. mint például AWö, ahol a falusi bé_ kebizottság elszigetelődött a dol­gozó parasztoktól. Igy termesze, tesen nem tudak elr ®et tenni kö­telezettségüknek és a békebizott­Bágok nem töltötték be hivatá­sukat. Algyőn a békebizottság csak pedagógusokból és községi tiszt­viselőkből állt. Üzemi dolgozó, vagv dolgozó paraszt egyáltalán nem voH a békebizottságokban. Ráadásul a békebizottság tagjai a munkát, csak immel.ámmal vé­gezték. felesleges „megterhelés­nek", többletmunkának tekintet­ték. Ezt a veszélyt felismerte a pártázervezet és figyelmeztette a békébizottság tagiait.. Azok azon­ban nem követték a Párt taná­csait. útmutatásait és minden maradt a régiben. Nem harooltak következetesen a kulákok ellen, nem végeztek felvilágosító mun kát. a dolgozó parasztok között a nyári, maid az őszi munkáik rvors és sikeres elvégzése érde­kében. A békebizottság igy még in­kább elszigetelődött a dolgozó parasztoktól. Nem lá'tta a dolgo­zó parasztság feladatait, harcait és ami a leTiagvobb hiba. nem ismerte, nem tudta felmérni a békebizottság munkáiénak hatal­mas fontosságát. Tétlenül nézték a kulákok mesterkedéseit, nem magyarázták meg a dolgozó pa. rasztoknak. hogv a termén­gvors begyű jtésével, az őszi mun­kák <-vors elvégzésével az ellen, sé^re mótítnk esanár.t, népi de­mokráciánkat erősít iilk és egyre inkább erősebb bástyájává vá­lunk a bőkefront ránkeső szaka s7ánr.k. 1 ADÁS-VÉTEL 1 BÖRK'A'BÁT javítás vízhatlan. festés, sel szakszerűen készül Csordás bőr. ruhakészítőnél Szenl Miklós ulca 7. Felsővárosi templom mögött 3748 2 darab hallieles kölyök vizslaku'tya fiadét olcsón Kálmán-utca 12 Kapu alatti a jló. 8691 HASZNALT tűzhelyeket, férfiknla­pokat, vas mosdókat, kis ömölt kályhákat mágus áron megveszek. Mérey utca 21. 8690 HAT új szörmalrac, fiókos szek­rényke, fnlipolc, 6x8-ns ponyva el­adó. Tömörkény u'iea 3. 8689 két dnrab fajsüldő és mangolica eladó. Ifálvária-lér 8. Fémipar olda­lán. 8699 PERZSAKZÖNYEG három darab sür­gősen elndó. Pelöfi Sándor-sugárút 70. emeleten. 8697 VALÓDI perzsa összekötő szőnyeg jó állapotban eladó, Orosz'.án-uicn 4. II. 3. 8698 MEGBÍZÁSBÓL közép- és összekfltő­szönyeg, keleti és magyar sürgősen, olcsón elndó. Kelemen-utca 2. I. em, Nádudvardy 8696 SZENTHAROMSAG-utcai magán­ház elköltözés miatt eladó. Cim a kiadóban. 8681 GYERMEK sportkocsi Jó állapotban elndó. Turai, Oyertyános-utca 13. v»|m.-|„I 8671 BONTÁSBÓL' való faanyagot, vagy használt gersndát kersek. „Fa" je­ligére. 8678 KET gázvasaló, kombinált bútor külön darabokban, fétübmidi felső, diófaasztalok eladók. Deák F-utca 3. házfelügyelőnél. 8686 kifogástalan állapotban tevő antik ebédlőbútor, gyermekágy el­adó. Fetőfl-tclcp iv. utca 165. Ér­deklődni este 6—8.ig. 8687 NAGYON olcsón eladók: régi búto­rok, edények, apróságok, stb. Mik­száth Kálmán-utca 4. Udvari bal likás. 8638 ELADÓ két hízónak való sertés, ki­lenc hónapos. Marx-tér 19. 8446 KIS magánházat megvételre kere­sek "em baj, ha javításra szorul is. Ar C c-i»-'r. Cim a kiadóban. SC81 Ezen a helyzeten változt3tc t gyökeresen, hogy a Párt útmuta­tásával nemrégen újjászervezték a falusi békobizottságot. Élére az egyik legjobb pedagógus. Tóth Ferenc elvtárs került. Tóth elv. társ már az első napokban bebi­zonyította a bizottság tagjaival együtt, hegy meg lehet szervezni a Párt irányításával a békebi­zottságot s valóban a békéért vi. vott harc, az őszi szántás-vetési munkák időbeni elvégzésének, a tanácsválasztás előkészítésének szolgálatába lehet állítani. A békebizottság összetétele is gyökeresen más, mint az előbbi békebizottságé volt. A bizottság tagjainak 80 százaléka a dolgozó parasztok soraiból került ki. tíz százaléka üzemi munkás. De ez csak az első lépés. A békebizott. ság tagjainak feladata most az, hogy tanuljanak s azután ők is taníthassanak. Minden békebi­zottsági tag négynapos esti agi­tációs tanfolyamot végez, hogy azután az agitácaóo tanfolyam résztvevői ismertetni tudják dol. .gozó parasztságunkkal a tanácsok megalakulásának fontosságát. A békebizottságnak az őszi munkák elvégzésében is nagv se­gítséget kell nyújtania. Algyő község dolgozó parasztsága ver. senyre hivta kl a megye összes községét és dolgozó parasztját, hogy a tanácsválasztás napjára az utolsó kéve szárait is behord­ják a földekről s a vetést elvég­zik. A békebizottság kiveszi részét a szeretetcsomagok küldéséből is a hős kereai népnek. Egyre több öt-, héit- és tízforintos csomagot küldenek a szabadságáért küzdő koreai népnek, hogy ezzel is tá. mogassák az értünk is küzdő hős nén harcát. Ha az előző béke/bizottságot is igy szervezték volna meg Algyőn. ilven célokéit tűztek volna ma­guk elé. mint most, még szebb eredményei ledének a község dolgozó parasztságának, AUTÓGEIZERT vennék. „Jókarban" jeligére. 8692 KIFOGÁSTALAN átmeneti és téli­kabát, középtermetű férfire eladó. Szabó, Felsőtiszapart 1. 8693 SZÁMOLÓGÉP, üzemképes ötösön eladó. Papp rőfös, Mikszáth Kál­mán-utca 1. 8683 4-1.es Jókarban lévő angol csizma eladó. Vásárhelyi-sugárűt 9. 8685 | ~kül»NF£l,fik ~1 KARÓRÁT, zsebórát. ébresztőórái magas árbon veszek Fischer úras, Szeged. Klanzál-lér 8 Ni'LON esőkabát, gumiszandálok, hő cipő, kerékpárgumik szakszerű javí. tása Gumiszandálok kaphatók Ke. mény Bajcsv Zsilinszky u 11. MEINL „Fazenda" kávé, napon'ia friss pörkölés Vidékre postai szál­lítás Fiók: Szeged, Lenin.ulca LEGSZEBB bizsutériák, dísztárgyak legolcsóbban, divatos gyöngyfűzést vállalok. Márkás bronz szobrok. Szeleiné Kelemen-u. 7. — FEHÉRNEMÜEK. gyógyhaskötök, melltartók hozott anyagból is ké­szülnek, Paulusnénál. Lenin-u. 20. (Kárász-utca.) JARDA sepréséért kertnek is alkal­mas telket adok használatra. Tud: Vadász-utca 4a. 3 csengetés. 8680 LACZKÓ órás. Széchenyi-tér 9. _ Zsótér ház. Jó árat fizetek kar., zseb- ébresztőórákért és szerkezet­ért. | I.Mtág | KÖZPONTI fekvésű szoba, konyhás lakásom költségmegtéritéssel tat­adom. „Ezer" jeligére. 8577 EQY emeleti különbejáratfi bútoro­zott szoba kiadó. Zákány-utca 20. ' 8547 BÚTOROZOTT szobát keres kony­hahasználattal tanuló házaspár. — „Ifjú Gárda" jeligére. 8684 I _F_OG lalkqz AS_ | GYAKORLOTT gyors- és gépirónőt keres nagyvállalat, önéletrajzot két példányban a kiadóban adja le, „Jő. vő" jeligére. NAPIREND 1950. szeptember 26. MOZI Belvárosi (6, S): Pn'o!v:i szép az élet. korzó (6, 8): L?génv a Tajgától. Fáklya (6, 8): Ki lesz a párom? Szolgaiam* gyógyszertárak: Állandó éjjel.nappali ügyeletes íyógyszertárak: 1 13/72. számú gyógyszertár, Klauzál-tér 9 Aradi-utca sarok. 2. 13/71 számú gyógyszertar. Pe­tőfi Sándor.sugárút 41 /b 3. 13/69 számú gyógyszertár. Kos. sulh Lajos-sugárút 31 4. Az ujszegedi gyógyszertár ki­zárólag este 8 óráig. * IDŐJÁRÁS JELENTÉS: Mérsékelt dél|, délnyugati szél. változó felhő­zet. Ma valószínűleg eső nélkül, hol­nap |öbb helyen, főleg délen és nyu­gaton enö. A hőmérséklet átmeneti­leg emelkedik. A MÉRF.I.utcai általános leányis­kola szülői munkaközössége és ne­velőtestülete példaadó lelkesedéssel kapcsolódott a Lenin—Sztálin-szo­borra megindult gyűjtési akcióba. Ennek eredményeképpen 5fi forint értékű bélyeget vásároltak. Szakszervezeti hirek A MÁV nyugdijasok 27-én dél­után fél 3 órakor összevont taggyű­lést tartanak a szakszervezeti szék­házban. Megjelenés kötelező. — A taggyűlés pontos idejének betartá­sát kérjük. MNDSZ-HÍREK MNDSz alsóvárosi csoport szep­tember 26-án, kedden délután 6 óra­kor műsoros békenőnapot tart. Figyelem! MNDSz előadók, aki­ket a tanévnyitóra küldtek ki, 26­án, kedden délután 4 órakor a köz­pontban rövid megbeszélésre feltét, lenül jelenjenek meg. Ugyancsak a kerületi és üzemi csoportok szervezői 26-án, kedden i 5 órakor rövid megbeszélésre jelen­jenek meg. MNDSz városi titkársága. MRSZOVLET légi árufuvarozás képviselete SZEPTEMBER 20-TÓL BELSPED.. Bajcsi-Zsilinszky-utca 22. szám Telefon- 36-44. ' Csomag/eladás: reggel 8—délután 5-ig. BELVÁROSI MOZI -—- TELEFON: 40-2S t •'.... Szeptember 21-tői két hétig: Dalolva szép az élet... KORZÓ MOZI TELEFONI 33 44 «t ;«•-• PÉNTEKIO: Legény a tajgáról Széchenyi FŰ KLYfl filmszínház • •-ura- TELEFONI 34 77 a=s Csütörtökig: Ki less a párom ? Ezenkívül: Jönnek a gépek és Hiradó Előadások kezdete hélköznap A és 8 kor, vasár, és ünnepnap 4. 6 és 8 órakor Pénztárnvitás délelőtt 11—12­ig, délután egy órával ez elő­adás kezdete elő'it. DÉLMAGYARORSZAG po,ilikai napilap. Felelős szerkesztő és kiadó: ZOMBORI JÁNOS. Szerkesztő: BÖDAY PÁL Szerkesztőség: Szeged, Jókai-u. 4. Telefon: 35-35 és 30-03. Éjjeli szerkesztőségi telefon este 8.1 ól: 31 38. Kiadóhivatal: Szeged, Lenin-u 6. Telefon: 31-16. és 35-00. Az x-szel jelzett közlemények díjazottak Délmagyarország Nyomda, Szeged. Felelős vezető: Priakln Sándor. Vasárnap délután a Széchcnyl-té. ren óriási érdeklődés mellett tar­tották meg ,,A fővárosi motorosok a vidékért" hártömbkörüli kerületi bajnoki pontszerző gyorsasági mo­torosversenyt. Eredmények: 100 kem 1. Kovács Sz. Lok. 125 kcm. 1. Ko. I S«. Honvéd—KVSK 4:0 (2:0) A Honvéd jó já'iékkal fölénycsen győzött Ciráki (2), Burkus és Ró­zsavölgyi góljaival. A szegedi Honvéd csapata változatlanul vezet az NB. II es bajnokságban. Ss. Lokomotiv—KSzTE 4:1 (4:0) A szegedi vasutasok már az első félidőben bebiztosították győzelmü­ket Góllövök: Szalai (2), Tóth. Csa­nádi (1 l-esből) III. Nagy. Sz. Textil—SxMTE 1:1 (1:0) A jól védekező Sz. Textil megér­demelten hozta haza az egyik pon­tot Szolnokról. Góllövők: Czenc, ül. Baricza. (1 l-esből). Sí. Dózsa—Dorozsma 4:0 (3:0) 'A' nagy fölényben játszó Dózsa biztosan győzőit Szabó (2) és Me­gyeri (2) góljaival, Postás —Jánoshalma 3:0 (2:0) A Postás jó játékkal simán győ­zőit Jánoshalmán Márton, Szigeti és Tallós góljaival csis N Sz Lok. Mindkettő Csepe­len. 250 kcm 1. Szegi KVSK. 350 kcm, 1. Jánoska CVSK. Meghívásos futamok: 100 kcm sporlgépck 1. Reisz. Cs. Vasas. 250 kcm 1. Pék. Honvéd SE. 100 kcm széria 1. Ven­cel, Vasas. HSzMTE—ÉDOSz 6:1 (1:1) Az ÉDOSz második félidőben ösz­szeroppant Vásárhelyen a jó napot kifogó hazai csapa': ellen. DÍSZ-HÍREK Értesítjük alapszervezeti titkára­inkat és ifjúsági napi előadóinkat, hogy részükre ma délután 6 órakor rendkívüli értekezletet tartunk. — Pontos megjelenést kérünk. Értesitjük alapszervezeti vezetőié, gcinket, hogy a mai és szerdai if. júságl napok elmaradnak, helyette ezen a héten taggyűléseket tartunk* MSZT-HIREK Szeptember 26-án, kedden este 7 órakor az MSzT Belváros II. szer­vezete, Kötösei-utca 6 szám alatt, műsoros est keretében nyitja meg 'az „Uj Világ-hónapot." APRÓHIRDETÉSEK^

Next

/
Thumbnails
Contents