Délmagyarország, 1950. szeptember (7. évfolyam, 203-228. szám)
1950-09-26 / 224. szám
4 SZERDA, 1950. SZEPTEMBER 4. Minden "eszközzel rédjiik dolgozóink egészségét Pártunk vezetésével n felszabadulás óta szociálpolitikánkban — a társadalombiztosításban is — alapvető változásokat, jelentős eredményeket értünk el A Horthy-fasizmus idején nem beszélhettünk szociálpolitikáról. Akkor „porhintés!" csinállak szociálpolitika helyett, hiszen az uralkodó osztály célja a kizsákmányolás, a profitszerzés volt. Nem törődlek a a dolgozók egészségével és szociális körüményeivel, A munkás keresete a létminimumnál is kevesebb volt, az életszínvonal olyan alacsony volt, hogy a szervezet'a hiányos táplálkozás, a rossz egészségügyi viszonyok következtében Bem tudott ellenállni A fertőző beteffRepek hatalmas mértékű elterjedésének. Különösen a városok külterületein és falvakban dühöngött a tbc s ezzel a betegséggel szemben nem volt a dolgozok számára segítség Azzal, aki beteg lett, tovább nem törődtek, mert alkalmatlanná vált a tőkés hasznának további gyarapítására. Az üzemek balesetelhárítási felszerelésével senki sem törődött, szinte óránként történtek üzemi balesetek. Pédául 1042 ben IfiOO iizemi balesetet jelentettek, de legalább kétszer ennyi volt azoknak a baleseeknek a száma, amlyeket nem jelentettek. Ezzel szemben 1948-ban csupán'760 baleset történt, dc ezek legnayobb része jelentéktelen volt. Természetesen továbbra is intenziven kell foglalkozni az üzemek higiénikus meszervezésévcl és a védőkészülékek korszerűsítésével. A múltban a munkásanya gyerme. két kicsapta az utcára, hogy dolgozni tudjon, sokkalta kisebb bérért, mint az nzonos munkát végző férfiak. A gyerek a porban, a piszokban szedte össze a tbc és a többi népbetegség halált okozó baktériumait. Keserű, sanyarú volt a dolgozók élete, de nemcsak nélkülöznie kellett, hanem emellett teljesen kilátástalan volt elölte a jövő. Bárhová fordult panaszával, eltanácsolták, még az OTI ból is kidobták őket betegen. És ezen nem ls lehet csodálkozni. Hiszen n tőkés osztály ádáz ellensége a dolgozó népnek s a felszabadulás előtt az OTI is A tőkések kezében volt s hatalmas nyereséget jelentett a tőkések szamára A felszabadulás óta egyre inkább s ma már visszavonhatatlanul a dolgozó népé a hatalom. Megváltozott népi demokráciánkban a szociálpoli ?jka is, amelynek minden egyes megnyilvánulása a dolgozó nép érdekeit szolgálja. Életszínvonalunk a felszabadulás óta hatalmas mértékben emelkedett. A dolgozók jobban élnek, jobban öl tűzkődnek, többe? költenek kulturális célokra és szórakozásra. Például ebben az évben sokkalta több sör, fagylalt, cigaretta fogyott el. mint uz elmúl? idők bármelyik évében. Igen sok dolgozó vett magának kerékpárt, motorkerékpárt, rádiót Mindezekre a múltban gondolni sem mert. Soha sem jártak annyian szinházba, moziba, mint mos?. Soha nem vettek a dolgozók annyi könyvet, mint a fel. szabadulás után. Most egy év alatt például annyi könvvet vásároltak a dolgozók, mint I93Ó-?ól 1940-ig. tehát összesen tiz év alatt. Éz is mutatja, milyen hatalmas fejlődés mutatkozik kultúr&lis téren. Ma már jobbak az életviszonyok, egészségesebbek a dolgozók, jókedvűek, harcos, optimista szelleműek. Mindez megnyilvánul abban ls hogy készek áldozatot hozni s szocializmus építéséért, hiszen minden áldozat tiokflzoroRnn meelérn'. latvezetök, tanárok. trnktoristák, sztahanovisták, vagyis az élet minden területén jól megállják a helyüket. A dolgozó nő gyermeke nincs kicsapva az utcára, tnint a múltban, hanem jól felszerelt ovodákban, napköziotthonokban, böcsödékben féltő gonddal nevelik szaknevelők jövőnk legdrágább kincseit, gyermekeinket. A diákotthonuk százai biztosítják a gondatlan életet a jótanulás minden kellékével, a munkások és parasztok gyermekei számára. Ma már meghallgatják a dolgozót mindenütt, segítenek a baján, mert ez az ország Pártunk nagyszerű munkája nyomán dolgozó népünk országa lett Megváltozott az OTI szelleme ls. 'A'z orvosok jól tudják, nincs nagyobb megtiszte'ietés számukra, mint a munkások és parasztok egészségének védése. De az ügyek intézé. sébe friss erők, munkások kerültek be s ez biztosltja a gyors és jó ügyintézést a beteg dolgozók ügycinéi. Jelentősen felemelkedtek a szolgál tatások, a beteg illetményének 85 százalékát kapja, ingyen kap bármilyen gyógyszert. Az anyasági és gyermekágyi segélyek összege is magasabb lett. Ingyen kap a dolgozó gyógyászati segédeszközt, ha erro szüksége van. Az üzemekben, ahol 100 munkavállaló van, helyben kapják a táppénzt, betegségük esetén Igy megkíméljük őket a feles, leges járkálástól, s ami a legfontosabb, nem szakadnak el nz üzemtől betegségük esetén sem. Ma már több mint három és fél millió azoknak a száma, akik bekapcsolódtak a társadalombiztosításba- A szanatóriumok. gyógyüdülők, gyógyfürdők, klinikák, kórházak a dolgozók rendelkezésére állnak. Az OTI október 1-től a szakszervezetekhez kerül, vagyis a dolgozók intézik a szociálpolitikának ezt a területét is. Az üzemekben is megalakulnak a társadalombiztosítási tanácsok — amelyek a dolgozók minden ezlrányú problémáját felölelik Az új intézmény, az SzTK méginkább dolgozó népünké lesz, mint eddig bármikor n felszabadulás óta. De nem kevésbbé jelentős az, hogy a Népköztársaság Elnöki Tanácsának rendelete megszünteti azt a régóta fennálló és igazságtalan gyakorlatot. amely szerint az első három napra nem járt táppénz. Október elsejétől bevezetjük, hogy minden beteg kcresőkép'ielensége esetén egy napra is megkapja a táppénzt, ?ehát a táppénz már a megbetegedés első napjától jár. Igazságtalan és régi gyakorlat az is. hogyha a dolgozó betegségével kórházba kerül, nem kap láppénzt, holott éppen akkor lenne rá a legnagvohb szükség. Október elsejétől mindenki, aki kórházi ápoiás alá kerül, megkapja a táppénzt. hogy a társadalombiztosítás nagy előnyeit egyesek nehogy saját önző. kicsinyes egyéni érdekeikre hasz. nálják fel. Ha ilyen? észrevesznek, leplezzék le bátran, ne hagyják, hogy saját pénzüket illetéktelenül lopják. Áz OTI központjának feladata, hogy ezt az átszervezést gyorsan és jól végrehajtsa ugy. ahogy Pártunk politikája ezt megkívánja. Egészség, felen n túlzott központosítás, a túlzott ellenőrzés, mert az ellenőrzésnek legtöbbször nincs konkrét tartalma, vagy irányimutató jellege Az OTI központja által például augusztus 23-án 81. 24_én 72, 25-én 83, 20-án 70, 28-án 66, és 29_én 08 fő járt kiküldetésben az ügyvitel részéről. Ha napi 50 forintos kiküldetési díjakat számolunk is napi 60 kiküldetéssel, ez háromezer forint naponta és hozzá ugyanennyi útiköltség, amely évente két és fél millió forintot tesz ki. Ebből az összegből jónéhány munkáslakást lehetne felépíteni. Pedig ez n kiküldetési számítás a lehető legminimálisabb, mert ennek az összegnek kétszeresét kapjuk, ha konkréten utánaszámolunk. Nem engedhetjük meg, hogy akkor, amikor a munkások másodpercekért harcolnak, ami. kor az új normák túlteljesítéséért küzdenek, akkor a munkásosztály, nak tfibbmilliő forintját ilyen célokra pazaroljuk Nem engedhető meg, hogy több millió forintot költstink el olyan célokra, amelyek értelmetlenek, nem segítik a vidéki OTI-hivatalok munkáját, ső? sokszor hátráltatják is azt. Ha az ellenőrzésnek ezt a formáját folytatnánk, az történne, hogy az ellenőrzést a szuper ellenőrzés s ha nem vigyáznánk, ezt az ullraellenőrzés követné, agyon ellenőriznék a vidéke?, sok.sok költséggel. Ezt az állapotot tehát sürgősen fel kell számolni. A vidék a szakszervezet megyei tanácsainak irányításával jól ellátja majd feladatát. Igen hely?elen az a magatartás is, amit sokszor az OTI központi instruktora tanúsít A nagyképűség, a Icdorongolás nem viszi előre a munkát. Helytelen a levelezésnek az a formája is. amely az „utasítom", „megparancsolom", „hogyan merte", „ki engedte meg" hangnemben irányítja a munkát. Vájjon mit szólnának az OTI központjában az egyes főosztályokon helyetfoglalú főtisztviselők, ha a vidék is hasonló hangnemben válaszolna? Bizo. nvára megsértődnének és érzékenységükben még keményebbe? ütnének a vidék fejére, Elvtársias, kemény hangot, segítő szándékot Dolgotok levelei a SzGvjeíuntó hatalmas építkezéseiről As imperialisták tébolyodo[tan kovácsolják fegyverkezési tervüket és sokmilltót költenek a fegyverkezésre. Alom- és hidrogénbombákkai ijesztgetik a világbéke híveit és minden erejükkel azon vannak, hogy megdöntsék és sárbatiporják a népi demokráciák eddigi eredményeit. Mindez azonban csak ábránd marod számukra, mert a világ békeszerető népei, becsületes dolgozói nem hallgatnak rájuk, hanem törhetetlen hittel tekintenek a Szovjetunió felé és csodálják azokat ax eredményeket, amelyeket a szovjet dolgozók elérlek és azokat a tsrvohet. amelyeknek végrehajtásával országnyi sivatagok válnak termékeny földdé. A Szovjetunió az atomerőt nem háborús célokra, hanem ezeknek a terveknek megvalósítására használja fel A magyar dolgozók — köztük a szeged; dolgozók is — nagyrabecsülik ezeket a terceket, mert tudják, ezzel az emberiség boldog jövőjét és a kommunizmus megválósltását segítik elő. Mj is a Szovjefunió példája nyomán a szocializmus építésén dolgozunj, és Pártunk irányításával, a Szovjetunió segítségével építjük a szocialista társadalmat. Ezt látják Szeged dolgozói Is és erről tanúskodnak a hozzánk küldött levelek, amelyek üdvözlik a nagy sztálini terv hozzánk érkezett újabb részleteinek híreit. A Szovjetuinó a békés fejlődés utján halad Nap mint nap olvashatunk az újságokból cikkeket, amelyek a hatalmas Szovjetunió természetátalakítási terveit ismertetik. Ezalatt az imperialisták atom. és hidrogénbombákat gyártanak. A világbéke legfőbb őre, a hatalmas Szovjetunió, természetátalakítö tervével sivatagokat varázsol termőifölddé. A szocialista szovjet mezőgazdaság már eddig is a vi_ lág legfejlettel 'j mezőgazdasága. A Szovjetunió az amerikai háborús uszítók minden fenyegetése ellenére magabiztos nyugalommal halad a békés fejlődés útján. Acsarkodhatnak az imperialisták a világ békéjéért állhatatosan harcoló Szovjetunió és a népi delnő krá eiák ellen, ahogv akarnak. A szocialista fejlődést megállttá, ni nem tudják. Ezt már mi is tapasztaltuk. A Szovjetunió példáját követve ml is építjük a szocializmust. Nálunk is megkezdődtek a nagyarányú erdősitések és az öntözőművek készítése. Nincs messze az az idő. amikor a világbékét kívánó dolgozó né. pek mi ióinak nyomása alatt minden ellenkezés ellenére össze, roppan az imperializmus rothadt rendszere és követni fogja a rég letűnt társadalmi osztályokat a világtörténelem süllyesztőjébe, a megsemmisülésbe, hogv helyébe lépjen az új. a friss, hatalmas és egyetlen igazságos alapra épített társadalmi forma, a kommuniz. mus. , Győri Imre. a szegedi Dohánygyár dolgozója A Sxorjelunió hatalmas lerrel nevelőink munkáját is segítik é» lelkesítik A kórházbautalt dolgozónak a kórházi ápolás első napjától jár a táppénz fele, ha pedig gyermeket vagy keresőkép?elen családtagot tart el, a táppénz 80 százalékát kapja. Jelentős segítség még, hogy a főiskolások és egyetemisták biztosítási kötelezettség alá tartoznak, ingyen orvosi, kórházi gyógykezelést kapnak A legfontosabb azonban, hogy a társadalombiztosítás október hónapban a dolgozók legnagyobb tömegszerveze. tének, a szakszervezetnek kezébe kerül, másszóval a dolgozók véglegesen saját kezükbe veszik a társadalombiztosítás intézményét is. Ez viszont azt jelenti, hogy dolgozóinknak az eddiginél sokkalta fokozottabban kell ügyelniök arra, Bizonyítja ezt az ötéves tervkölcsön sorsolása is, hiszen már az első sorsoláson ls tízezren nyertek kisebbnagyobb pénzösszegeket, A dolgozók megjavult egészségügyi helyzetét bizonyítja nz is, hogy ma már nem pusztít a tüdövész úgy mint azelőtt. 1935—36-ban például évente húszezer dolgozó halt ineg Tbc-ben ugyanakkor most a Tbc-ben megbetegedtek száma egészen csekély, minimálisra csökkent. 'A' múltban a dolgoző nem részesül? üdülésben, most pedig a dolgozók tízezrével Ingyen üdülnek az ország legszebb üdülőhelyein, a Balatonon, Galyatetőn. Kékesen, Börzsönyben stb. A múltban ezeken a helyeken a tőkések üdültek, hogy „kipihenjék", kizsákmányolástól, sem milievéstöl ellustult testüket. Az üdü lök a dolgozó nép tulajdonává váltak ahol kipihenhetik munkájuk fáradalmait s utána még nagyobb lendülettel folyatatják a munkái a nor. mák túlteljesítéséért. « szocializmus építéséért. A dolgozó nő felszabadult tagja lett a társadatomnak Kelszabadult a kettős elnyomás alól, hiszen „egyenlő munkáért,' egyenlő bért" elve alapján nagyszerűen keresnek a dolgozó nők Vezető állásokba kerültek, miniszter, államtitkár, képviselő, vállavár a vidék az Intézet központjától, és nem nagyképű, „letoló", főnökösködő eljárást- Ez nem segiti elő a társadalombiztosítás szervezése problémáinak megoldását és főleg nem segíti elő fejlődésükben a munkáskádereket. Ha pedig el akar. ják venni a munkáskáderek kedvét a munkától, akkor előre megmondhatjuk, hogy ez nem sikerül, mert a munkáskáderek mindenben végrehajtják vidéken is a Párt célkitűzéseit és nem tűrik, hogy „szaktudásra" való hivatkozással nehezítsék meg az átszervezést. Ha az OTI központja követi és érvényre juttatja Pártunk politikájának célkitűzéseit, akkor a magyar társadalombiztosítás átszervezése nem lassan és zökkenőkkel megy végbe, hanem sikeresen kerül az OTI október elsején a dolgozók kezébe, a szakszervezetek hatáskörébe. Siklós János. Ma, amikor az imperialisták minden igyekezetükkel a háború. ík emberölés szolgálatába akarják állítani a tudomány elért eredményeit, amikor az atom- és szuperbombákkal akarják rémületbe ejteni a világot, a béke villámaként. » béketábor békebom. bájaként robbantak és sújtottak azok a hirek. amelyek tudatták a világ népeivel a gigantikusméretű, természetátalakító terveket, amelyeket a Szovíetun.ió minisztertanácsa határozott el s amelyeket a szovjet nén a hatalmas Bolsevik Párt vezetésével rövid idő alatt meg is valósít. Mi, nevelők, tanárok, fellelkesülve ezeken a híreken, arra neveljük és oktatjuk ifjúságunkat hőre amíg az imperialisták célja a tudományokkal egv újabb világháború kirobbantása, add!? a Szovjetunió r tudományt a haladás, a békés építés, a természet átalakításának érdekében használ ia fel. Az erdősítési tervek, a Davidov-terv és most legutóbb a sztálingrádi, kujbisevi és déluk. rajna-kimi vízierőmű építési tervek szemléltetően bizonyítják be a béketábor erejét. A Szovjetunió népeinek hatalmas munkája és harca a békéért és haladásért kézzelfogható segítséget nvujt a nevelők munkájában in. Tudjuk jól. Iugv üven eredményeket. ilyen terveket csak felszabadult szocialista, vagy BZO. cializmust építő országban lehet megvalósítani. Ezért még fokozottabb mértékbei vesszük ki részünket a szocializmus építéséből, az ötéves terv végrehajtásából, a békéért folvó küzdelemből. Pártunk, a Magyar Dolgozók Pártja és szeretett vezérünk, Rákosi elvtárs vezetésével. Klein Frigyes, a Szegcdi Inari Tanul óiskola tanára örülünk minden Szovjetunióban eléri eredménynek Izgató és lázitó kulákoVat Ítélt el a szegedi megyei biróság A kulákok nem nyugszanak, állandóan nyugtalanítják a dolgozó parasztságot, rémhíreket terjesztenek közöttük, izgatják, lázítják őket demokratikus államrendszerünk és a termelőszövetkezeti csoportok ellen. Ilyen lázító, dolgozó népünket nyugtalanító kulákok feBefeieződötl a földreform Délkorea felszabadított körzete ben Dél-Korea egész felszabadított területén befejeződött a földreform. A földreform során több mint 540.000 tenbo (egy tenbo egyenlő 0.99 hektárral) földet koboztak el, amelyek az amerikai imperialisták, Li-Szin-Man kormánya, részvénytársaságok, kolostorok és földbirtokosok tulajdonában voltak. lett mondott ítéletet a szegedi mer gyei bíróság. Pölyhe Mihály szegedi, ásotthalmi 58 holdas kulákot kétévi börtönre ítélték és kimondotta a bíróság hat holdon felüli ingatlanának elkobzását Engi Imre szegedi kulák, cséplőgéptulajdonost, valamint Battancs Mihály hódmezővásárhelyi 40 holdas kulákot egyévi és hathónapi börtönre ítéltél*. Engi Imrének két traktorát és cséplőszekrényét, Battancs Mihálynak 6 holdon felüli ingatlanát kobozták el. Dakó László 48 holdas pusztaszeri kulákot egyévi börtönre s hat holdon felüli ingatlanának elkobzására ítélte a megyei bíróság. Szentmári József 6zegedi volt nagyvágót egyévi és hathónapi börtönre ítélték. Örömmel olvasunk üzemünkben minden olyan hirt. vagy cikket, amely a Szovjetunió elért eredményeiről, vagy újabb hatalmas terveiről számol be. Minden sor olvasása újabb erőt és újabb lendületet ad tovdbbi munkáknkhoz, mert nem feledjük cl, hogy a Szovjetunió segítségével és támogatásával mi is a szocializmust építjük és ennek a se. gitségnek máris kézzelfogható eredményei vannak. Éppen ezért örülünk minden Szovjetunióban elért ered. mánynek, vagy tervnek, meri tudjuk, a szovjet példák nyomán mi is rövidesen felépítjük szocialista hazánkat. Amig az imperialisták minden kő. rülmények között az új háború előidézésére törekednek, addig a Szovjetunióban új csatornák és vizicrőművek készülnek s a sivatagok is dus termőföldekké alakulnak át- Ezzel a Szovjetunió ismét bebizonyi. totta szilárd békeakaratát, mert az atomot és a tudomány rcm gyilkos célokra é$ gyilkoló fegyverek dőáL lifására fordítja, hanem a termelés és a dolgozók életszínvonalának emelésére. Mi, magyar dolgozók mindannyian boldogok vagyunk, hogy a nagy Szovjetunió által vezetett béketábor harcosai lehetünk, s Pártunk irányítása alapján a nagy Szovjeunió nyomdokain haladva versenyben építhetjük szocialista hazánkat. Az új szovjet technika elsajátításával, a szovjet nép odaadó és önfeláldozó példáját követve. Pártunk vezetésével mi ts biztosítjuk az ötéves terv végrehajtásával a szocializmus mielőbbi megvalósítását. Péterhdzl Emil, a Szegedi Jutagydr dolgozója ELBESZÉLŐ KÖLTEMÉNYT IR KOREÁRÓL Lődi Ferenc elvtárs Lődi Ferenc elvtárs, nz ismert szegedi fia?al költő hosszabb elbeszélő költeményt Ir Koreáról. Ebben visz. szanyul Korea múltjára is. a japán elnyomás, majd a szovjet csapatok által hozott felszabadulás idejére és (gy ér el az amerikai imperialisták durva támadásáig, a bős koreai nép mos? folyó szabadságharcai. Az elbeszélő költeményben egy raiős koreai fiatal életén keresztül mutatja be az egész nép küzdelmét a Párt vezetésével az elnyomők, az amerikai imperialisták és csatlósaik el. len. Lapunkban már két alkalommal közöltünk részletet a költeményből. Legutóbb, a vasárnapi számunkban közölt részlet azt irta le, amint a felszabadító szovjet csapatok elhagyják Észak-Koreát és a hazatérő felszabadító harcosoktól határtalan szeretettel búcsúzik a hálás koreai nép.