Délmagyarország, 1950. augusztus (7. évfolyam, 176-202. szám)

1950-08-25 / 197. szám

r Megállapították a kukorica termelői árát VII. ÉVF. 197. SZAM. ARA 50 FILLÉR A Dohánygyár dolgozói táviratban tiltakoznak az ENSz-nél : az imperialisták koreai rablóhadjárata ellen j • PÉNTEJÍ, 1960 AUGUSZTUS 25. A boldog, szabad, [ómódu élet utján (L. Z.) Csongrád megye dolgozó purasztjai között is igen nagy ér­deklődést váltott ki az a felhívás, amelyet a Szovjetilnióban járt egyé­nileg dolgozó parasztküldöttek bo­csátottak ki a dolgozó parasztság, hoz. Érthető is ez az érdeklődés, hiszen olyan dolgozó parasztok sza­vait, tapasztalatait, tanácsait olvas­hatták ebből a felhívásból, akik eddig egyénileg dolgoztak, saját kis gazdaságaikban keresték a boldogu­lás útját, de a Szovjetunióban sa­ját szemükkel győződtek meg arról a virágzó kolhozok látogatásai so­rán, hogy a boldogulás egyetlen út­ját csak a termelőszövetkezeti moz­galom jelentheti és — amint felhí­vásukban irják —. megingathatatla­nul meggyőződtek róla, „hogy a magyar dolgozó paraszt boldog, sza­bad és jómódú életét is csak egyet­len úton, a termelőszövetkezetek útján teremtik meg." Döntő fordulatot jelentett a Szov­jetúnióban tett tanulmányút a kül­döttségben résztvett egyénileg dol­gozó parasztok számára is. Gazdag, bőséges tapasztalatot szereztek oda. kint és nem akarják elmulasztani, hogy ezeket a tapasztalatokat a vi­lág élenjáró mezőgazdaságának ta­pasztalatait hasznosítsák a sajátma. guk gazdálkodásában is. Nem akar­ják elmulasztani ugyanakkor azt sem, bogy ezeket a tapasztalatokat továbbadják dolgozó parasztlársaik­bak, s minél szélesebb körben, az egész országban hasznosíthassák a dolgozó parasztok tömegei között a szovjet kolhozmozgalom tapaszlala­fait, eredményeit, amelyek a magyar dolgozó parasztság még boldo­gabb jövőjének kialakításához is Vezetnek Ezeknek a tapasztalatok­nak hasznosítása azonban egyedül csak a termelőcsoportokon keresz­tül válik lehetővé. Ezért csatlakoz­tak valamennyien a Szovjetúnió­ban járt egyénileg dolgozó paraszt­küldöttek a termelőszövetkezeti mozgalomhoz és ezért hívtak fel h csoportokba való belépésre min­den egyénileg dolgozó parasztot. Felbecsülhetetlenek azok a ta­pasztalatok, amelyeket parasztkül­tlötteink a Szovjetúnióban szerez­tek nemcsak azért, mert meggyő­ződhettek a kolhozparasztok bol­dog, szabad és gazdag életéről, ha­nem számtalan gyakorlati útmuta­tást is kaptak további munkájuk­hoz. Megismerhették azokat a mód­szereket, amelyekkel a nagyüzemi társas gazdálkodásban olyan ma­gas, az egyéni gazdálkodás során soha nem látott színvonalra tudták emelni a mezőgazdasági termelést. Megismerhették azokat a módszere­ket, amelyekkel például holdanként 25—30 mázsás búzatermést értek el olyan területeken, amelyeken a kolhoz mcgplakulása előtt négy-öt mázsa volt a termésátlag De ha­sonlóképpen megcsodálhatták a 25 —30 mázsás búzatermést és a hol­danként 580 mázsát adó cukorrépa táblákat olyan területeken is, ahol a Nagy Októberi Forradalom előtt fű sem nőtt. Meggyőződhettek róla — és p többi között ennek a meg­győződésnek eredménye a most megjelent felhívás is, — hogy a társas gazdálkodás, a közös munka le tudja győzni a természetet, a terméketlen, sivatagból is virágzó kolhozgazdaságokat tud teremteni, olyan terméseredményeket tud elér­ni. amilyenekről a mi egvéni'eg dolgozó parasztjaink még álmodni sem igen mertek. A hallatlanul magas termésered­mények mellett parasztkiildötteink láthatták azt is, hogv a magas ter­méseredmények. a végzett munka szerint való részesedés arányában, egyre növekvő jólétet biztosítanak a kolhozok minden egyes tagjának. Saját szemükkel láthatták a kül­döttek. hogy öregnek és fiatalnak, férfiaknak és nőknek egyaránt igen nagy megbecsülésben van részük, ha szorgalmasan. jól dolgoznak­Nagy és megbecsült szerepük van a ko'hozban az asszonyoknak, akik munkájuk után ugyanúgy része sednek a kolhoz jövedelméből, mint a férfiak és nem egy kplhoz psrasztasszonnyal találkoztak kői dötteink, akik a legmagasabb ki­tiinteté-eket viseltél;, vpgy aki tagja a Legfelső Tanácsnak. Láthatták, hngy az öregség sem gnnd a kol­hozokban mert a kolhoz jövedel­méből külön alapot létesítenek az öregek, a munkaképtelenek ellátá­sára Láthatták azt is, hogy a fia­talság előtt minden pálya nyitva­Mll: a tanulás nemhogy pénzbe nem kerül, de a diákok fizetést, ösztön dijakat kapnak, tanulmányi ered ményeiknek megfelelően. Mind ezekhez virágzó, fejlett kultúrélet járul; minden kolhozban könyvtár, színjátszó csoport, ének- és zeneka­rok, sőt kolhozrádió állomások se gftik elő a kolhoztagok művelődé sét, szórakozási lehetőségét. Egyáltalán nem csodálatos, ha ezt az életet kívánják maguknak meg teremteni mindazok a dolgozó pa Tasztok, akik odakint a Szovjet unióban ez látták és ugyanakkoi jó szívvel ajánlhatják ezt dolgozó paraszttársaiknak is. Érdemes czérl meggondolnia, megfontolnia és kö­vetnie minden dolgozó parasztnak a felhívás szavait. Az gddigi jelek itt Csongrád me gyében is azt mutatják, hogy dol gozó parasztságunk rátalál a he lyes útra és a termelőcsoportokban megteremti boldog jövőjét. Nem egyedülálló az olyan levél, mint Hajdú Ferenc makói dolgozó pa raszt levele, aki az „Úttörő" ter­melőcsoporlba való belépésekor a többi között Igy ír: „Látom mit osztottak, mi jutott eddigi munká­juk után a csoporttagoknak, elha tároztam, hogy családommal együtt szakitok az eddigi életmóddal és kérem felvételemet az Úttörő ter melőcsoportba .,. Meggyőződtem ar rój, hogy úgy lehet a magam é; a népünk jólétét biztosítani, ha közösen dolgozunk." Igen jellemző Dobó Antal ruzsajárási „Uj élet" lerpjelőcsoporttag levele is, aki ie irja, hogy egész nyári munkájának haszna, amig egyénileg gazdálko dott, csak egy rövid alsónadrág volt. Büszkén teszi azonban hozzá hogy amióta, néhány hete a ter­melőcsoportban dolgozik, munkájá. nak máris olyan szép eredményét látja, hogy a szerkesztőségünkhöz intézett levelét is saját töltőtollával írhatja Mindezekhez hasonlóan a makói „Úttörő" csoport 42, a csany teleki termelöcsoport 36 új belépő je, vagy az a 460 család összesen 625 taggal, amely az Alkotmány ün nepe alkalmából lépett be a szege di járás 36 termelőcsoportjába, de hozzájuk hasonlóan az Alkotmány ünnepén belépett 23 röszkei, 15 bordányi s velük együtt számtalan csongrádmegyei új termelöcsoport tag, mind azt bizonyltja, hogy dol gozó parasztságunk egyre szélesebb tömegeiben válik világossá a ter­melőcsoportokban rejlő óriási bol­dogulási lehetőség. Nem kétséges, hogy a Szovjet unióban járt egyénileg dolgozó pa rasztküldöttek felhívása újabb nagy lendületet ad a belépéseknek. és még jobban erősödik termelőszövet kezet: mozgalmunk. 'A' mozgalom erősödése azonban csak akkor le hetséges, ha régi tagok és újak egyaránt egy pillanatra sem tévcsz tik szem elöl Pártunk iránytmula­tását, követik Pártunkat s megai kuvás nélkül harcolnak a szövet kezeti mozgalom, a szocialista me zögazdaság és igy a dolgozó pa rasztság jólétének ellenségeivel szemben, a kulákok, a jobboldal szociáldemokraták, a klerikális re akció sötét hadával szemben s az imperialista háborús úszitók min den rendű-rangú bérenceivel szem­ben. A Szovjetúnió iránti hálára, a szovjet nép példamutató, hősi, bot dog életének követésére, Pártunk iránti hűségre tanít a Szovjetúnió ban járt egyénileg dolgozó paraszt küldöttek felhívása is. Erre tanít ez a felhívás követésének igaz alapja, mert csakis ezzel válik te hetővé, hogy feltáruljon a piagvar dolgozó parasztság boldog, szabad és virágzó jövőjének nagyszert", útja. Napról-napra terjed a népek halalmas békemozgalma A kolhoztagak, a szovhozok és a gépáll amazok dolgozói a stock­holmi felhívás aláírását sztahá­novista munkával erősítik meg a Szovjetunióban. A kolhozokban, a szovhozok­ban, a traktor- és gépállomáso­kon gyűléseket tartanak, ahol megtárgyalják a c'zovjetunió mi­nisztertanácsának rendeletét az új öntözési rendszerre való átté­résről. Az összes szovjet lapok to­vábbra ig első oldalon szá­molnak be arról, hogv a szovjet dolgozók sztahánovis­ta békeműszakokban dolgoz­nak és nasrvszámú gyűlésen foglalnak állást a béke mel­lett és tiltakoznak az ameri­kai imperialisták koreai ban­ditatámadásai ellen. A Pravda tudósítója jeljenti Sztálingrádból, hogy az építkezé­seknél most foglalják össze a sztahánovista bákeműszak első eredményeit. Egész Sztálingrád az önfelál dozó munka lázában ég. Minde­nütt ilyen felírások láthatók: SztahánovLta -békeműszakot teljesítünk" — „Fokozzuk mun­kánk ütemét és erősítjük hazánk hatalmát." Sanghajban Kina legnagyobb városában a lakosság 83 szá­zaléka, 4,144 000 ember ír­ta a'á a stockholmi békefel­hívást. Hankau — Vucsang és Hanjang — egyesített városok, 1.160.000 h kosságának mintegy 90 száza­léka aláírta a stockholmi felhí­vást. A lengyel sajtó beszámol a be. kemuszakkal kapcsolatban vál­lalt felajánlásokról. Augusztus 10-e és 20-a kö­zött zajlottak le az első len­gyel békekongresszus kül­döttválasztó naevevűlései. Varsó, Lodz és a többi lengyel város gyáraiban és üzemeiben a dolgozók további munkafelaján­lásokkal és eddigi normájuk túl­teljesítésével tesznek hitet a len­gyel hatéves terv és a béke har­cos megvédése mellett. Az albán ortodox papság nagy örömmel fogadta az orosz orloöox főpapság mosz­kvai értekezletének az egész világ kereszténységéhez. a béke védelmére intézett fel­hívását. Az albán papság táviratokban fejezi ki együttérzését a Pátriár­kák felhívásával és fokozott erő­feszítésekre vállalt kötelezettsé­get a béke megvédése érdekéber.. Muhamed Mahdi al-Dzsavahiri, neves iraki iró és költő, tevé­keny békeharcra szólította fel Irak népét. „Mindenkinek tuda­tára kell adni — mondja a fel­hívás —. hogy a békeharc eU engedhetetlenül fontos az emberit ség megmentésére a pusztító hát borútól." Szeptember 14-(ől 17-ig Melbournében békenagygyű­lést tartanak amelynek na­pirendjén a többi között az ausztráliai nép nagyarányú megszervezésének kérdése szerepel az emberi szabad­ságjogok és a béke védelmére. A nagygyá'ésen tudósok, szak? szervezeti tagok, ügyvédek, asz­szonyok. diakok. tanárok, papok és közhivatalnokok nagy szám, ban fognak ipeeielenni Az Eureka Ifjúsági Liga bé­kealáírásgyüjlési versenyre hívta ki » kanadai és újzé­landi ifjúságot. A kanadai és újzélandi ifjúság elfogad­ta a kihívást. A montreali és a melbournei, to, rorttói, sidneyi ifjúság máris versenyben áll egymással az alá, írás gyűjtésben Norvégiában sok művész írta alá a stockholmi fe!h'»ást, köz* tük a norvég művészek srövetsé. gének elnöke is. Hatalmas béketüntetés és díszszemle Bukarestben a felszabadulás évfordulóján Lelkesen ünnepelte szerdán a román nép hazája felszabadulá­sának hatodik évfordulóját. — Szerte az országban az emberek milliói adtak kifejezést szerete­üknek és hálájuknak a felszaba­dító Szovjetunió és a dolgozó em­beriség nagy vezetője. Sztálin iránt. Bukarest ünnepi díszt öltött. A ereken és parkokban népi mű­vészcsoportok szórakoztatták az emberek tízezreit s a késő éjt­szakáig énei szótól, zenétől és a táncolók ujjongó kiáltásaitól volt hangos a főváros. Az ország valamennyi városá­ból hasonló lelkes ünnepségekről számolnak be a jelentések. Bras. sóban ezen a napon teljesült a dolgozó nép hő kívánsága, hogy városuk a „Sztálin városa" nevet kapja. Egy élmunkás, pjki tavaly résztvett a Sztálin 70. születés­napjára ajándékot vivő küldött­ségben, a lelkes tömeg előtt ki­jelentette: „Mától kezdve Sztá­'in városának lakói vagyunk, bi­zonyítsuk be, hogy méltóak va­gyunk erre a névre". A munkások és a dolgozó pa­rasztok ezrei ujjongással és tapssal fogadták a bejelentést. A többi városok és ipari központok dolgozói is hatalmas béket.ünte­tésekkel fejezték ki örömüket, hogy olyan ország polgárai le­tetnek, amely megszabadult aj mperialisták gyűlöletes láncától. Bukarestben szerdán hatalmas katonai díszszemle és tömegfel­vonulás volt a Sztálin-téren, me­vet elborítottak a nemzetiszínű Is vörös zászlók, valamint a ro­mán dolgozók vezetőinek arcké­nei. A Román Népköztársaság lín.ere mellett hatalmas oszlo­pokon a dolgozó emberiség naev szetőjének. Sztálinnak hatalmas "cképe díszlett. A teret megtöltő tömeg hosz­zan, viharosan tüntetett a Szov­tunió által vezetett béketébor mellett és lelkes tapsa közben "keztek a román nén vezető). A?, melvényen foglaltak helyet a szovjet kormányküldöttség tag­jai, Szokolpvszkij elvtárs, a Szovjetunió marsalljának vezeté­sével. valammt a többi külföldi küldöttségek tagjai, köztük a magyar küldöttség, Rákosi Má­tyás elvtárs minisíterelnökhelyet­tes vezetésével. A díszszemlét Emil Bodnaras vezérezredes, a Román Népköz­társaság fegyveres erőinek mi­nisztere nyitgtta meg, majd meg. kezdődött a katonai felvonulás, amely két óra hosszat tartott. Ezután a román főváros dolgo­zói, ipari munkások és dolgozó parasztok tízezrei vonultak el az emelvény előtt, lelkesen tüntetve a Szovjetunió, a testvéri népi de­mokráciák, a naev kinai nép és a hős koreai harcosok mellett. Munkával ünnepelnek Románia dolgozói A sztálinvárosi (Brassó) Me­tram iizem Schíopu Ion által ve. zetett ifjúsági brigádja, amely már a mult hónapban 19"l-e® tervét kezdte teljesíteni, naprOi* napra szebb eredményeket ér eb A brigád nemrégiben tartott ter* melési értekezletén elhatározta, hogy Románia felszabadulásának hatodik évfordulójának tisztele­tére a munkálatokra előírt mun­kaidő 41 százalékos leszállítását kéri, hogy ezzel is kevesebb lá­gyén az általuk öntött alkatré­szek önköltségi ára. Iev ünnep, lik hazájuk felszabadulásának év. fordulóját és igv akarják szol­gálni a béke ügyet A bukaresti Telefongyár ifjú­munkásai normájuk rendezését kérték. Az automata-esztergapad osztályon dolgozó Ion Ar.drei kér. te, hogy a 100 munkadarabra megállapított 1342 percet csök­kentsék 1242 percre. Iliscu Mi­roea kérte, hogv normaidejét 130 percről 100 percre csökkent­sék. Velük egvütt az (Szem ifjú­munkásainak többsége 10—69 perces normaidőcsökkentést kért. A Szovjetunióban járt parasztlíii'dttek beszámolnak a rádióban Augusztus 27-én. vasárnap délután 4 és 5 óra között a suth-rádíó hullámhosszán a Szovjetunióban Járt parasz kül lőt­tek Rözül Dögei Imre. a SzövOSz elnöke, Csomor János kölkedi középparaszt és Jancso Mártonná kistormási paras.'tnsszonv be­számolót tart a. Szovjetunió kolhozairól és a kolhozparasztok éle­téről. A koreai néphadsereg sorozatos csapásokat mér az amerikai 25. hadosztály/a a néphaússreg főparancsnokságának iegu abb jelentése A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének fő. parancsnoksága augusztus 24 én közölte, hogy a néphadsereg egy­ségei valamennyi arcvona'cn folytatták a kemény harcot az amerikai és a Li-Szin Man báb­csapatokkal. Az ellenség, miután Tegu vé­delmi előterében szilárd védelmi vonalat épített, mozgósítva min­den erejét, légiegvségek támoga­tásával réhánv ellentámadást in­dított. de a néphadsereg minden fegyvernemének szoros együtt­működésével visszaverte az ellen­ség ellentámadásait. A néphadseregnek a déli carr­vidék térségében támadó egysé­gei előrenyomulnak, miközben csapásokat mérnek az amerikai 25. hadosztályra és tengerász. gyalogos egysegeire.

Next

/
Thumbnails
Contents