Délmagyarország, 1950. augusztus (7. évfolyam, 176-202. szám)
1950-08-24 / 196. szám
312 SZERDA, 1950. AUGUSZTUS 19. Ma este díszelőadás keretében mutatják be a koreai dokumentfilmet a Fáklya moziban Ma este fél 8 órakor mutat/dk be díszelőadás keretiben az ,,El a ke zekkil Koreától" cimü dokumenlHlamelynek harcát a termelésben el- a felszabadítókhoz a délkorecí hóért jobb eredményeikkel támogat iák a szegedi dolgozók i*. Látjuk a lil met, amelyet már Igen nagy érdek- ( men a különbséget a szabad Korea lödéssel várnak a szegedi dolgozók. A tilmel április 4 én, felszabadulásunk ünnepén hozta ajándékképpen a magyar népnek a Koreai Nipi Demokratikus Köztársaság kormányküldöttsége. A ti'.m Észak Korea népének 1949. augusztus 15-1 felszabadulási ünnepségéről szól. Láthatjuk, milyen nagy szeretettel ünnepli a koreai nép a Szovjetuniót, Sztálin elvtársat » a koreai "ép vezetőjét, Kim Ir-Szen elvtdrscf A filmen keresztül míg közelebb kerülünk a koreai néphez, és az imperialista rabságban síny lódó Dél-Korea népének élete között. Azóta már Dél-Korea népének nagyobbik része is megismerte, mit jelent a szabad élet, hiszen a felszabadító koreai csapatok nyomán új élet indul meg a felszabadított területeken, Láthatjuk a filmen, hogyan hurcolják börtönbe az Imperia listák és lakájaik a szabadságukéit küzdő délkoreaiakat. Még jobban megértjük, miért érnek el olyan l:atclmas sikereket az északkoreai csapatok, miért csatlakoznak tömegesen tonák A film megtekintésére napok óta lázas szervező munka folyik " Szabadságharcos Szövetségben. Az üzemekből egymás után jelentik, hogy többszáz dolgozó kívánja megnézni a dokumentfilmet. Az üzemek és közületek egymás után ajánlják lel segítségüket a mozi díszítéséhez, hogy ezáltal is J^fejezzék szeretetüket és szolidaritásukat a koreai nép Szabadságharca iránt, A filmet augusztus 30-ig mutatja be a Fáklya-mozi, napoma 6 és 8 órai kezdettel 1 és 2 forintos helyárakkal. Az üzemi dolgozók csoportosan 1 forintos egységes htlyárakkal tekinthetik meg a filmet. Fokozoii erővel folytassuk a termény begyűjtési versenyt A belkereskedelmi minlsrtérltini jclen'.ése alapján dolgozó parasztságunk országosan teljesítette az október 2-i gabonabegyüjtési elölrány zafot augusztus 20 ra. A miniszter tanács megállapítja, hogy dolgozó parasztságunk általában jól teljesttette kenyérgabona beadási kötelességét és Alkotmányunk alsó év fordulójának méltó megünneplésére dolgozó parasztságunk százezrei egymással nemes versenyben jelentós mennyiségű kenyérgabonát ajdn lot'ak fel az állam részére, A minisztertanács ezért köszönetet mondott dolgozó parasztságunknak és az egész ország dolgozói nevében kifejezett köszönetén k[v(il — újabb nagyjelentőségű kedvezményeket is ad A négy élenjáró megye: Hajdú, Békés, Szolnok és Heves megyében kétszeresére emelték a vámőrlési engedélyt. Ezekben a megyékben az „A" és ,,B" vételi jegyre történő kenyérgabona beadási kötelezettség te] jesjtésén túlmenően a dolgozó paraszteág kenyérgabona feleslegének beadásával nemcsak az október 2 I ,,C" kenyérgabona előirányzatot teljesítette már, hanem a megye egész évi t(C" kenyérgabona előirányzatát ls Ezért a minisztertanács a „C" gabona u'án járó, fejtdagon felüli vámőrlési engedélyt a jelenleginek kétszeresére emelte. Ez most arra serkenti a dolgozó parasztokat, hogy az eredményeket tovább fokozzák és igy fejezzék kl hálájukat a minisztertanácsnak ezért az újabb, szerető gondoskodásáért. Méginkább ösztönzően hat a többi megyék dolgozó parasztjaira ez a határozat, mert a minisztertanács felhatalmazza NÉPNEVELÖK TAPASZTALATCSERÉJE Igy végzem felvilágosító munkám a dolgozó parasztság között sze azokra a megyékre is, ahol a kenyérgabona beadási teljesítésén belül az egész évi „C" kenyérgabona ellrányzatot 'teljesítik, illetve túlteljesítik. A verseny fokozását mutatja az élenjáró legjobb községek teljesítménye, amely napról-napra tovább emelkedik s legtöbbjük felül van a 150 százalékos teljesítésen. Ezek a községek méltán számithatnak nemcsak Csongrád megye, hanem az egész ország elismerésére. Ezen községek közül a kővetkezők haladnak az első 10 helyen; 1. Algyö 2. Kübekháza 3. Üllés 4. Forráskút 5. Klárafalva 6. Tápé 7. Maroslele 8. Deszk 9. ószentiván 10. Sándorfalva 222 százalékkal 173 százalékkal 165 százalékkal 164 százalékkal 162 százalékkal 158 százalékkal 137 százalékkal 131 százalékkal 125 százalékkal 125 százalékkal Minek tulajdoniiható a begyűjtés ilyen eredménye ezekben a községekben? Csupán a jó termésnek? Nem csak annak! Ebben az eredményben része van — mégpedig számottevő része — a falusi pártszervezteknek, továbbá a tömegszervezetek fokozott mozgósításának, erőteljes politikai és szervező munkájának. Ez az eredmény • községek dolgozó parasztságának köszönete Pártunknak, a Magyar Dolgozók Pártjának és Rákosi elvtársnak az Alkotmányért. Csongrád megye dolgozó parasztságának arra, hogy necsak maguk adják be feleslegeiket, de fokozzák mindenütt, elsősorban az clKiskundorozsma dolgozó parasztjai között a felvilágosító munkái. Azok a dolgozó parasztok tehát, akik eztdeig jó példát mutatva 200—300— 500, sót 1000 százalékra teljesttették a begyűjtési előirányzatot, végezzenek most jó felvilágosító munkát, hogy minél előbb teljesíthessük egész évi ,,C" kenyérgabona begyűjtési előirányzatunkat Ezzel biztosíthatják a maguk számára is ezt az újabb jelentős kedvezményt! Amióta a nagyszénási Dózsa csoport elhatározta, hogy rendszeresen lelátogatja a környék dolgozó parasztságát és meggyőzi őket a szövetkezeti gazdálkodás helyességéről s amióta ml ls csatlakoztunk ehhez a kezdeményezéshez. sokkal szervezettebbé vált a népnevelő munka. Azelőtt bizony elhanyagoltuk, de most igyekszünk a hibát kijavítani. A dolgozó parasztok mindenütt örömmel fogadnak bennünket. Szívesen veszik, ha jó szóval közelitünk feléjük, hiszen nagy kíváncsisággal szemlélik munkánkat- Látják, hogy épül a nagyistálló, hogy egymásután jönnek tanyánkra az építőanyaggal megrakott szekerek, de hogyan élünk, dolgozunk, azt nem látják, viszont erre ia kiváncsiak. Legutóbb én Horváthéknál voltam, ahol sok mindenről beszélgettünk. Előbb arról beszéltem, hogyan fejlődtünk odáig, hogy az ország gazdái most már mi vagyunk, beszéltem a Párt harcairól. El is ismerték, hogy bizony nehéz munka volt idáig Letették az érettségit a szegedi szakérettségi előkészítő tanfolyam hallgatói a belkereskedelmi minisztert, hogy ] maradt helyeken. Szentes, Magyarért az újabb kedvezményt kiterjesz- I csanád. Csanádpalota, Szeged és A szegedi szakérettségi előkészítő tanfolyam mérnöki és pedagógiai szakos hallgatót szerdán fejezték be érettségi vizsgájukat. A szóbeli vizsgát a mult hét csütörtökjén, az írásbeli vizsgát pedig most, hétfőn, kedden és szerdán tették le, mindannyian szép eredménnyel. A tanfolyam hallgatói 1949 október 17-én kezdték el tanulásukat. Mindannyian az üzemekből kerültek ki s derekasan megállták helyüket a tamilásban Is- Büszke lehet rájuk a magyar munkásosztály. Elősegítette. megkönnyítette a tanulást a tanulóköri munka, amelyen megbeszélték és megmagyarázták egymásnak a nehezebb problémákat. A tanfolyam ideje alatt a pártélettől sCm szakadtak el. A Párt vigyázott, ügyelt rájuk és mindenkor segítséget nyújtott számukra. Ezek a munkásifjak most az egyetemek és főiskolák padjaiba kerülnek. Szeged iskolai életében döntő esemény ez, bizonyítja, megszűnt a mult reakciós iskolapolitikájának kiváltságokon alapuló rendszere. Százhnrmincegy hallgató érettségizett most a tanfolyamon, ebből 109 a mérnöki szakon, és 22 a pedagógiai szakon. Tisztában vannak a fiatalok az^a1. hogy nem csupán jelenlétükkel kell képviselniük osztályukat az egyetemeken és főiskolákon, hanem harcos magatartásukkal, Jó tanulmányi eredményeikkel is, mert csak igy tudják megoldani azokat a feladatokat, amelyek e'-é az épü'ő szocializmus állítja őket . • Szerdán este ünnepélyes bűciűestet tartottak a tanfolyam hallgatói, ahol a Pártbizottság résziről Ördög Piroska elvtdrsnö szólalt lel. Emlékeztette a hallgatókat arra, hogy a Párt támogatásának ered. ménye n sok közül ez a tanfolyam is is kirte őket, hogy a további mun. kájukban is vezesse őket a Párt iránt való szeretet és ragaszkodás. Hegedűs Viktor elvtárs a szakérettségi tanfolyam vezetősége ne. vében, Sebestyén Mihály elvtárs az alapszervezet, Szabolcska Pcier pedig a DISz nevében szólalt icl. clqij ünnepeimnk LEVELEK AZ ALKOTMÁNY NAPJÁRÓL Csak szabad emberek tudnak blyen önfeledten, vidáman Ünnepelni, mint ahogyan a szegedi dolgozók ünnepelték Alkotmányunk első évfordulóját. A hfiKcg és a szeretet ünnepe volt ez tt nap a Szovjetunió, a Párt és ICákosi elvtárs iránt, akik lehetővé tették számunkra a dolgozó nép Alkotmányának megteremtését. Erről tanúskodnak maguk a levelek is. amelyeket az üzemek, falvak dolgozói Intéztek szerkesztőségünkhöz ^melyekben elmondják, hogyan ünnepelték meg az Alkotmány első évfordulóját. • „A Villamosvasút dolgozói is több és jobb munkával ünnepelték Alkotmányunh első évfordulóját — frja levelében Földvári Lajos. a Villamosvasút dolgozója. — Alkotmányunk évfordulójára dolgozóink vállalták, hogy a kórsai műszakban elért eredményeiket megtartják_ sőt még fokozzák. As asztalosbrigád dolgozói egy munkaasztal elkészítését vállalták. Különösen kitűnt jó munkájával Kondor LajOg elvtárs, aki 10 szdzclékos vállalását 23,6 százalékra teljesítette. Kiváló munkájáért könyvjutalomban részesült az Alkotmány ünnepén." Oláh István, a Ládagyár dolgocója igy |r: levelében: Alkotmányunk ünnepére új ruhába öltöztettük üzemünket. Az Alkotmány-ünnepségen osztottuk ki a jutalmakaf a koreai műszakban legjobb eredményt elért dolgozók részére. Ekkor adták át Sebők Károly elvtársnak üzemünk első sztahánovistájának a könnyűipari minisztérium oklevelét és pénzjutalmát. Értékes könyvjutalomban részesülf Remzső Nándorné gépszegező, Tóth Ferenc asztalos, Komáromi Jánog kocsilerakó brigádja és Bódi Ferenc szortírozó brigádja." „Alkotmányunk első évfordulóját a Fűtőház dolgozói is a mudkaverseny tokozásával ünnepelték, — frja Bán Károly fütó. — Kádár Jánog mozdonyvezető Tdboroti Antal és Kiss Gergely fűtő elvtársak 1964 tonna mennyiségű anyagot lépcsőzetes irányvonatkéni felemelt sebességgel továbbítottak. A szállított anya0 330 százalékos túlterhelésnek felel meg. Dolgozóink azéri tudtak jó eredményeket elérni, mert következetcsen alkalmazzák a Szovjetunió tapasztalatait." Az Alkotmányra tett munltafelajánlások sikeres túlteljesítéséről számol be levelében Felhő Miklós, a Vágóhíd dolgozója is. „A marhavágó-brigád a koreai műszakban elért teljesítményét négy százalékkal. Varga László elvtárs 18 százalékkal emelte. A komplex-brigád az Alkotmány ünnepéi megelőző héten liz újítást nyújtott be," Gyémánt Imréné, a Konzervgyár dolgozója leveléből megtudjuk, hogy a Konzervgyár dolgozóinak újjászervezett kultúrgárdája első sze replésével az egyéves Alkotmányt köszöntötte. Nóvák Ferenc, a Szegedi Textil és Rövlköt nagykereskedelmi NV. dolgozója levelében be számol a színes és értékes kultúrműsorról. „A Textil és Röviköt Nagykereskedelmi NV. dolgozói Alkotmányunk ünnepén is kifejezésre juttatták, hogy mindent elkövetnek a szocialista nagykereskedelem mielőbbi megvalósításáért," — írja levelében. Győri Imre, a Dohánygyár dolgozója levele visszatükrözi az( a lelkes hangulatot, amely az Alkotmány ünnepségét kísérte, de Győrt elvtárs levelében elmondja azt is, kik voltak azok a dolgozók, akik jó munkájukkal kiérdemelték hogy az Alkotmány ünnepe alkalmából pénzjutalomban résztsüljenek. Németh Istvánné 600, Gazdag Dezső brigádja 500, Gyurik László brigádja 450, Szénást Zolténné 300 Kótzó Sándor 160, Katona Jetlőné 150 forint jutalomban részesült, „Ezek be az Alkotmány ünnepségekről a dolgozó parasztok levelei is. Tóth Sz, György elvtárs, a pusztamérgesi pártszervezet titkára többek között a következőket írja levelében: „Augusztus 20-án reggel, körülbelül 600 dolgozó paraszt gyűlt egybe. hogy méltóképpen ünnepeljük meg Alkotmányunk első évfordulóját, a „Rákóczi" termelőcsoportban Alkotmányunk ünnepén pedig 43 új tagot vettek fel. A dolgozó parasztság örömmel ünnepelte Alkotmányunkat, amely biztosítja a dolgozó nép hatalmát. függetlenségét és szabadságát Széli Sándor elvtárs leveléből megtudjuk, hogyan ünnepelte Algyő dolgozó parasztsága augusztus 20-át. „Községünk a megyében legjobb eredményt, 218 százalékot ért el a terménybegyüjtésben, Ezért megkapta a megyei vándorzászlót, amelye{ díszközgyűlés keretében adta'*, át a község dolgozó parasztságának augusztus 19-én este. Az országzászló előtt, a tábortűz mellett az algyői úttörők és pilótavendégek nép dalokkal, népi táncokkal szórakoztatták az egybegyűlt dolgozó parasztokat. Az Alkotmány jelentőségéről Kabók János elvtárs párttitkár tartotf előadást Esen a napon egyesült az algyőj „Hajnal" és ..Szabadság' a jutalmazások is bizonyítják, — termelőcsoport, s ugyanakkor 14 új írja levelében Győri elvlárs —, hogy a Népköztársaság Alkotmánya nemcsak szavakban van meg, hanem tettekben is." Hasonló lelkesedéssel számolnak tagot vettek fel. Ők is munkájuk tokozásával. a nagyüzemi gazdálkodás fejlesztésével akarják erősíteni országunkat és a nemzetközi béketábort." eljutni és még sok nehézség van előttünk. Aztán rátértem a mi csoportunk fejlődésére. Elmondtam, hogy bizony kezdetben nem valami könnyű volt. Lassan indult-a megrakott szekér, de a? állam segítségéivel és a mi munkánkká] most már egyenesbe kerültünk. Már az elmúlt évben is nagyszerű eredményeket értünk el. Itt vagyunk mi a férjeimmel. Teljesen nincsetleüül kezdtük itt a csoportban és most megvan a teljes ellátásunk, évközben is többszáz forintot kaptunk, az év végén pedig ezer forinton felül. De mások még jobban állnak már is. Itt van a Dómján-család. A család egyik tagja Kossuth-díjat kapott, kormányunk magas kitüntetését. Uj bútort vettek, a gyerekeket taníttatják, jól és boldogan élnek. A tavalyi elszámoláskor nem egy család volt, aki 10.000 forint körül kapott a csoport közös jövedelméből. Azóta még többet fejlődtünk. Most 100 darab disznónk hízik s ez igen nagy jövedelmet hoz majd. A takarmányh'ány veszélye bennünket nem fényeget — amiről pedig Horváthné panaszkodott —» mert tavaly is építettünk egy silót, az idén pedig ujabb háromat. Most épült fel az uj istállónk, amely 50 marha befogadására alkalmas. A csoport tagjainak gyermekei nevelésére, gondozására a napköziotthonban ügyelnek fel, ahol teljes ellátást kapnak. Földjeinken gépek végzik a munkát, azért lett most közel 12 mázsás búzatermésünk. Gyönyörűen fejlődik — és rövidesen érik is — 10 hold gyapotunk. Egy tehénnel kezdtük 48-ban és most már 90 darab van. Tejel'létásunk biztosítva van, ezenkívül a csoport tagjai nagy részének van saját tehene és több sertése... Ezeket az eredményeket mondom én el, de ezenkívül beszélek a jövőről is. Arról, hogy rövidesen megkezdjük egy uj sertésfiaztató épitését, jövőre nagy baromfitenyészetet vezetünk be és arról beszélek, hogy mindennap könnyebb és könnyebb lesz az életünk, mert mindenütt érezzük az állam nagyarányú támogatását. Beszélek a jövedelemelosztásáról is, Horváthné — amikor a munkaegységszámolásról szóltam — meg ie jegyezte: „Akkor én nagyon sok munkaegységet kapok, mert én bizony szeretek dolgozni." Meg is magyaráztam mindjárt, hogy a jó dolgos, szorgalmas csoporttagokra van szükség, mert ezek előre is viszik a munkát, de ezek aztán a legtöbbet is kapják a jö-' vedelcmből. Mindenről fejőn ilyenkor a szó, éppen ezért a termelőcsoport tagjainak alaposan fel keU készülni a kérdésekre, mert nem csak a becsületes dolgozó parasztok kíváncsiságaival találkoznak, hanem az ellenség hangjával is és ezt ott nyómban vissza kell verni. Meg kell nekünk magyarázni a magántulajdonban lévő vagyontárgyak mennyiségét, a jővededelem elosztását és mindent, ami a csoport gazdálkodását érinti. Es az a helyes, ha egy-egy dolgozó parasztot, ugyanez a népnevelő több alkalommal, sürübb időközükben felkeresi. Csak arra vigyázzunk, hogy mi se ne fenyenyegessünk. se ne ijesztgessünk senkit, hanem felvHágos'tó munkát végezzünk. Ha igy folytatjuk az agitációt. ugy munkánk sikeres is lesz és össze] sok tízezren lépnek a mi utunkra, a szövetkezetbe. Bessenyi Sándorné, a vásárhelyi Dózsa-csoport népnevelője