Délmagyarország, 1950. július (7. évfolyam, 150-175. szám)

1950-07-28 / 173. szám

péntek, 1950. julius 28. 3 Előre a gabonabegyüjtési verseny sikeréért Csongrád megye Operatív Bizottságának tagjai lelkesen üdvözölték Szegvár és Mindszent kezdeményezését Csongrád megve Operatív Bi­zottsága Lövő Ferenc elvtárs, MDP megyei citkarhelyettes el­nökletével ülést tartott és beha­tóan foglalkozott a cséplés és terménybegyüjtés kérdésével. — megállapította, hogy Csongrád megyében a cséplést ezideig 70 százalékban végezték el. Ebben a munkában szép eredményt ér­tek el a deszki és röszkei gép­állomások, amelyek 90 százalék­ban teljesítették a cséplési elő­irányzatukat. Lemaradás mutat­kozik Óföldeák, Vásárhely és a batidai gépállomáson. A cséplési munkálatokkal egy­időben megkezdődött a termény­begyüjtés is, amely nem elég nagy lendülettel halad. A már eddig kicsépelt gabonának még csak 10—15 százalékát gyűjtöt­ték be a megyében a földműves­szövetkezetek raktáraiba. Ennek oka a politikai, felvilágosító munka hiánva. A begyűjtésben szép ered­ményt értek el Felgyő. Klá­rafalva. Fereneszállás. Deszk és Nagymágocs dolgozó pa­rasztjai. Ezekben a községekben mind a párt, mind a tömegszervezetek jó politikai munkát végeztek. Itt valóra vált a jelszó: A cséplőgéptől a raktárba a gabonát. Nem így van Csanádpalotán. Vá­sárhelykutason és Sövényházán, ahol a begyűjtés teljesítése alig haladja meg az előirányzat tíz százalékát. Az Operatív Bizottság tagjai a Párt, a Megyei Tanács me­zőgazdasági osztálya, a DÉ­FOSz, SzövOSz. DISz, MN­DSz, a Belkereskedelmi Igaz­gatóság és a Term nyforgal­mi NV képviselői naKV lel­kesedéssel fogadták a cson­grádmegyei Végrehajtó Bi­zottság határozatát, amely üdvözli Szegvár. Mindszent dolgozó parasztságának nagyjelentőségű, hazafias kezdeményezését, versenyfel­hívását a begyűjtéssel kap­csolatban szervezeteik nevében örömmel és A bizottság tagjai szerveik és helyeslőleg fogadták a Végre­hajtó Bizottság határozatát, hogy a községi, városi Népfront Bizottságok jó szervezési munkával biztosítják, hogy augusztus 15-re a cséplést mindenütt befejezzék, hogy a helyi Népfront Bizottsá­géi? tudatosítsák a Szegvár, Mindszent község dolgozó pa­rasztságának nagyjelentőségű versenykihívását ós július 30-ái. szervezzenek gyűléseket, ahol a község dolgozó parasztsága csatla­kozik a szegvári és mind­szenti dolgozó parasztság felhívásához. Ugyanígy helyesli ós örömmel fogadja az Operatív Bizottság minden tagja, hogy a Végrehaj­tó Bizottság vándorzászlót ad a legjobb termelőszövetkezeti cso­portnak, állami gazdaságnak, gépállomásnak, községnek, vagy városnak, amely augusztus 20 előtt elsőnek fejezi be a csép­lést, gabo-nabegyüjtést és a tarló­hántást és oklevéllel tünteti ki azokat a dolgozó parasztokat, akik példamutatóan végezték az aratást, behordást. cséplést, be­gyűjtést és határidő előtt fejez­ték be ezeket a munkákat. Megállapította az Operatív Bi­zottság, hogy dolgozó parasztságunk már­is készül a községenként megtartandó (arasztgyűlé­sekre, ahol elfogadják Mind­szent és Szegvár versenyki­hívását s a begyűjtésben ta­pasztalható lemaradás beho­zásával. a begyűjtés augusz­tus 20-ra, az Alkotmány ün­nepére való teljesítésével biz­tosítani akarják Csongrád megyének az elsőséget. Mindez bizonyítja, hogy a cson­grádmegyei dolgozó parasztok átérzik, tudják, mit jelent ré­szükre az Alkotmány, hogy a föld az övék, szabad oroszágban, szabad dolgozó parasztok lehet­nek. A munkásosztály segítségé­vel traktorok szántják földjeiket, fiaik, lányaik tanulhatnak s azt is tudják, hogy kinek köszönhe tik mindezt. Megyénk dolgozó parasztjai most a terménybe­gyüjtés augusztus 20-ig való sí keres befejezésével akarják meg­köszönni a hatalmas Szovjetunió­nak, a magyar nép barátjának, a bölo3 Sztálinnak, a Pártnak és Rákosi elvtársnak, hogy mindezt lehetővé tette számukra. Az Operativ Bizottság több fontos határozatot hozott. Fel­hívja a helyi Népfront Bizottsá­gokat, hogy a terménybegyüjtés fokozása érdekében a gabonaát­vételi helyeken haladéktalanul szervezzék meg a népnevelő cso­portokat. hogv a községekben állítsák fel több l.elyen a dicső­ségtáblát, ahová a legjobb ter­ménybegyüjtck neveit, fényké­peit írják, illetve függesztik ki. Igyekezzenek a Népfront bizott­ságok minden lehető eszközt megragadni a terménybegyüjtés­ben kitűnt dolgozó parasztok mi­nél szélesebb rétegben való nép­szerűsítésére. Szervezzék meg a begyűjtési -ersenyhiradót s fo­kozott mértékben tanúsítsanak éberséget, az osztályellenséggel, a klerikális reakcióval, a kulá­kokkal szemben. Azokat, a kulá­kokat, akik még nem tettek ele­get begyűjtési kötelezettségük­nek, haladéktalanul szólítsák fel és számoltassak el őket. A Népfront Bizottságok minden esz­közzel támogassák a cséplőgépek között kialakult 50 vagonos ver­senymozgalmat és a verseny győzteseit elismerésképpen ván­dorzászlóval tüntessék ki. Az Operativ Bizottság megis­métli a Tanács Végrehajtó Bi­zottság"-ak felhívását: Előre a gabonabe gyűjtési verseny sikeréért, fejezzük be augusztus 20-ra. Alkot­mányunk naniára a gabona­beadást! Csütörtök estig a cséplést 90, a begyűjtést 70 százalékban végezték el Szegeden Szeged dolgozó parasztsága megértette Pártunk útmutatását és fel tudja mérni a cséplés és begyűjtés mielőbbi sikeres végrehajtásá­nak jelentőségéi. Éppen ezért a lermelőesoporlok tagjainak példáját kö­vetve dolgozó parasztjaink legtöbbje közvetlen a gép farától szállítja be a gabonát. Tudják a dolgozó parasztok, hogy minden szem gabona békénket, szocializmusunk építéséi crősill és ugyanakkor hatalmas csa. pás az imperialistákra. Csütörtök esti jelentés szerint Szeged dolgozó parasztjai 90 szá­zalékban végezték el a cséplést, begyűjtési kötelezettségüknek pedig 70 százalékban lellek eleget. Mind a cséplési. mind pedig a terménybe­gviijtést versenyben végzik és minden erejükkel azon vannak, hogy a lehető legrövidebb időn belül betakarítsák az egész magyar dolgozó nép kenyerét. Hegtartotta utolsó közgyűlését Szeged törvényhatósági bizottsága Szeged törvényhatósági bizottsága csütörtökön tartolta meg utolsó köz. gyűlését. Ezen Dénes Leó elvtárs, polgármester hivatalosan bejelen­tette, hogy augusztus 15-én megala­kul Szegeden is a városi tanács, amely ezentúl a Párt vezetésével irányítja a város közigazgatását. A polgármesteri beszámoló felvázolta a felszabadulás óta eltelt idő fonto­sabb eseményeit s rámutatott arra, hogy a Kommunista Párt, majd az MDP következetes munkája nyomán egyre inkább érvényesült a munkás­osztály akarata a városvezetésben is. Ma. amikor a fejlődésben odáig jutottunk, hogy nálunk is megalakul, hatnak a tanácsok, akkor itt Szege­den is még fokozottabb éberséggel és következetességgel kell küzdeni NÉPNEVELŐK A CSÉPLŐGÉPNÉL A dorozsmai gépállomás cséplőmunkásai fokozott munkával járulnak hozzá a terménybegyüjtés augusztus 20-ra való befejezéséhez Ma valami történt itt. valami lelkesítő, olyan, amiért még a munkát sem lehet abbahagyni. Erre gondol az ember, amint a dorozsmai gépállomás cséplőgépé­nél dolgozókat meglátja. A jelen­levők — különösen asszonyok, — ebéddel teli szatyrokkal karjai­kon. csodálattal néznek a nagy erővel, lelkesedéssel dolgozó kis csapatra. A másik géptől is oda­jönnek azok, akik már befejez­ték az ebédet, hogv szemtanúi le­gyenek a nagy munkánál?. Az asztag egyre fogy. Ez a gép a dorozsmai gépállomás kisebb gépje, egyenletes búgással nyeli el a dúskalászú kévéket. Tom­bácz József kisparaszt gabonája ez. Má.r csak alig néhány kéve van hátra, rövid percek múlva megtudják a körülállók, hogy mi az eredmény. Még ma beviszem ?. raktárba innen a géptől minden felesleges gabonámat, — magya­rázza a cséplési ellenőrnek. Tom­bácz József. — Csak jönne már a kocsi — tekint a kecskéstelepi út felé. Nem akar lemaradni azoktól, akik már elcsépeltek. Valameny­nyien innen, a szérűskertből vit­ték be gabonájukat a földműves­szövetkezet raktárába. Becsü­lettel teljesítették kötelezettsé­güket. nem akarták kiengedni kezükből azt a mázsánkénti négy­forintos jutalmat sem, amelyet augusztus 12-ig kapnak a gabo­habegyüjtők. Mire leáll a gép. a kocsi is megérkezik. A munkások segíte­nek felrakni a zsákokat s Tom­bácz József elindul. Ök megtör­lik izzadt homlokukat, aztán a a reakció mindenfajta megnyilvánu­lása ellen, Simovics Mihály elvtárs, a Párt törvényhatósági bizottsági csoport­jának vezetője szólalt fel ezután. Rámutatott arra, Hogy a törvényha­tósági bizottsági rendszert a feuda­lizmusból örökölte a kapitalista tár. sadalom és fgy került át hozzánk a felszabadulás utáni időkre is. Ma már azonban végkép elavul! és a további feladatokat csak újabb, sok­kal tökéletesebb rendszer, a Szov­jetunió példamutatása nyomán meg. alkotott tanácsrendszer tudja ellát­ni. Kifej lette, hogy a tanácsrendszer is munkánk minél tökéletesebb el­végzéséhez segít hozzá és ezzel erő­síti a béketábort és elősegíti a béke harcos megvédését. Az uj norma alapja lesz ötéves tervünk sikeres befejezésének gép köré csoportosulnak: újra állítják a következő asztaghoz. Ékelnek, szíjat feszítenek, majd félrehúzódnak az árnyékba és nekikészülnek az ebédhez. Elcsendesül a környék, az evés foglalja el a dolgozókat. Az ebédidőre megnugodott a fáj, csupán a cséplőszekrényre fel­erősített árbocon lobog vígan a vörös selyemzászló, amelyet jó munkájukért, a versenyben elért kiváló teljesítményért kaptak a cséplőgép dolgozói. Büszkék erre a zászlóra vala­mennyien. Amikor Papp Lajosné elvtársnő a dorozsmai gépállomás párttitkára átadta, megfogad­ták: „nem engedjük senkinek el­vinni". Mindannyiuk fogadalmát Furus János öntötte szavakba. — Olyan munkát végzünk, jiogy a cséplé3 végéig itt marad­jon ez a zászló. Ezt úgy mondta, mintha a Pártnak tett volna fogadalmat. Még jobb eredményekel érünk el, hogy kiérdemeljük ezt. a vörös lobogót — tették hozzá valamennyien. Az ebédnek végefelé járnak, felenged a csend és a zajtalanság beszélnek a munkáról, a verseny, ről, majd Szepesi Mihály újságot vesz elő, olvasni kezd. a Szabad Nép jegújabb számából: „Alkotmányunk ünnepére, au­gusztus 20-ára befejezik a ter­ménybegyüjtést. Egyre több köz ség csatlakozik Mindszent és Szegvár versenyfelhívásához." Érzik, nagy feladat vár rájuk. Tőlük is függ. hogy augusztus 20-ára befejeződjék a begyűjtés A minisztertanács határozata a norma- és alapbérrendezés tekin­tetében már igen időszerű volt üze­münkre vonatkoztatva is. A nor­mák megállapítása óta kétségtele­nül szemléltető a nagy fejlődés ter­melésünk terén. Ha visszagondolok a kezdeti időkre, aimikor még csak nehezen tudtuk túlteljesíteni a meg­szabott normát, sokszor zúgolódá­sok közepette, szinte el sem hiszem, hogy létezett. Azóta sokat fejlődött mindenfelé a termelés, az újítások, észszerűsítések és az öntudatos munka terén egyaránt. A jelenlegi norma elavult, hi<z©n a közepes teljesítmény nálunk az előkészítő­ben eléri a 150—160 százalékot. Mi. dolgozók is érezzük, hogy normánk nem áll az igazságosan megállapí­tott normák között. Ez kihatással van a termelékenységre is, mert a megelégedettség mellett nem megy már szenzációszámba még a 10—20 százalékos kiugrás sem a jelenlegi legmagasabb százalók fölött. A nor_ mánk újra megállapításánál az alap­bérek emelése áthidalja majd a dif­ferenciákat, ha termelékenységün­ket az új megállapítás szerint fo­kozzuk- Ez a küzdelem, az új harc és lendület lesz alapja az öíeve? tervünk sikeres befejezésének. Mi dolgozók óhajtjuk legjobban ezen kérdés rendezését és ezúton üzenem mindazoknak a munkatár­saknak, akik a kérdésben önhiba-/ jukból kifolyólag nem elég tájéko­zottak, bízzanak osztályukban, a Pártban, ame'.y biztos ú'on vezeti a dolgozók táborát és érdekét min­den vonalon teljes súllyal képvi­seli. Német Istvánné, dohánygyári munkásnő. s ezért legkésőbb 15-ig be akar­ják fejezni a cséplést. „Megmozdult Somogy és Vesz­prém is — hallani Szepesi elvtárs szavait —, el akarjál? ragadni a dicsőséget Csongrád kezéből" ­olvass® tovább. Azt már nem! — hallatszik innen is onnan is. — Az eddigi eredményekec még jobb felvilágosító és népnevelő munkával fokozzuk. Ezen a téren már eddig is jó eredmények mutatkoznak. Fugei Károly népnevelő büszkén em'ék­szik vissza arra a napra, amikor Hódi István hatiholdas kisparaszt búzáját csépelték. Ö beszélgetett Hódival, ő segített kiszámolni, mennyit hagyjon fejadagnak, ve­tőmagnak, mennyi kell a begyűj­tési kötelezettség teljesítésére s mennyi a felesleg Ennek beszál­lítására mindjárt meg is kötötte vele a versenyszerződést. Még húsz perc van hátra afc ebédidőből. Leheverednek, a ka­zal árnyékában hallgatják tovább az újságolvasást. Peták elvtárssal, a cséplőgép ellenőrével, többen csendben el­hagyják gz olvasókört. A szom­szédos géphez, a versenytársak­hoz indulnak. Kihasználják ezt a néhány percet, hogy megnéz­zék hogy megy odaát a munka. Kíváncsiak a szomszédok ered­ményeire. meri; nem akarják ki­adni kezükből az elsőséget — a vörös selyemzászlót —. ame­lyet 197.42 mázsás napi átlag­eredménnyel szereztek meg. <n. m.) Befeiezték a csép'ést Csongrád megye állami gazdaságai Megyénk területén az álla­mi gazdaságok elsőnek fejezték be az egész megyében a nyári munkákat. Csütörtökön a csép­lést is befejezte Csongrád me­gye minden állami gazdasága. A csépléssel egyidőben elvégezték a tarlóhántást, valamint a má­sodterményeknek az elvetését­Állami gazdaságaink dolgozói valóban megértették a minisz­tertanács határozatát és példát mutatnak annak végrehajtásá­ban. Leleplezték Csongrádon a klerikális reakció egyik ügynökét A klerikális reakció látva azo­kat az eredményeket amelyeket dolgozó népünk elért, egyre dü­hödtebben támad és minden ügy­nökét felhasználja a népi demo­kráciánk elleni támadásra. A dol­gozó nép gyűlölete egyre növek­szik a klerikális, reakció iránt. Leleplezik a klerikális reakció ügynökeit úgy. amint leleplezték a csongrádi állomáson Bencze Tibor, volt csongrádi ferencrendi szerzetesi hitközségi adóbesze­dőt. Bencze T'íber demokrácia­ellenes kijelentéseket tett, szidta a kisparasztokat, akiknek a pa­pok több százholdas birtokait ki­osztották, olyan rémhíreket ter­jesztett, amelyeket csak a kleri­kális reakció barlangjaiban ko­holnak. Az állomáson jelenlévő munká­sok, dolgozó parasztok nem tűr­ték ezeket a reakciós kijelentése­ket és Bencze Tibor elnyerte mél­tó büntetését- A járásbíróság Bencze Tibort izgatásért egyévi I börtönbüntetésre ítélte. Tiioisia ügynököket ítélt el a szegedi megyei biióság Horváth József és Papp Imre ke'.ebiai lakosok, akik Jugoszlá­viából szöktek át 1947-ben, ál­lamvédelmi hadnagyoknak adták ki magukat. Ez alatt a lepel alatt rémhírek.et terjesztettek, anyagi­lag is kihasználták a dolgozó parasztságot. Harmadik társul , Németh József, szintén Jugoszlá­viából jött át, azonban az eljá­rás megindulása előtt megszö­kött. A megyei bíróság Horváth Jó­zsefet két és félévi, Papp Imrét kétévi börtönre ítélte. Ném»ih Józsefet távollétében ítélték el kétévi börtönbüntetésre.

Next

/
Thumbnails
Contents