Délmagyarország, 1950. július (7. évfolyam, 150-175. szám)

1950-07-26 / 171. szám

168.441 forintot adtak tegnap estig Szeged dolgozói a koreai kórházfelszerelésre VII. ÉVF. 171. SZÁM. ARA 50 FILLÉR SZERDA, 1950. JULIUS 20. Győzelmi jelentések Alig egy hónapja, hogy a vi­lág minden becsületes dolgozója megdöbbenéssel értesült az im­perialista háborús uszítók durva támadásáról a koreai nép ellen. Ez az egy hónap azonban fénye­sen bebizonyitotta. hogy a sza­badság ereje hatalmasabb az im­perialisták minden háborús dü­hénél. A szabadságszerető hős koreai nép az egész világ közvé­leményének figyelme közepette vivja megbonthatatlan egységben felszabadító harcát a halálgyáro­sok, az imperialista rablók csa­pataival szemben és ennek a hő­si küzdelemnek eredményeként szabadult fel Dél-Koreának már kétharmad része. Napról-napra újabb és újabb győzelmi jelentések érkeznek Koreából és ezek a győzelmi je­lentések egyben a világ minden dolgozójának, a Szovjetunió által vezetett hatalmas béketábornak győzelmi jelentései. A világ min­den dolgozója mély együttérzés­sel gondol Koreára és örömmel figyeli a néphadsereg győzelmes előrenyomulását. A koreai győzelem újabb lánc­szeme annak a vereségsorozat­nak, amelyet az imperialisták szenvednek Ázsiában, Kína sza­badságharcosai országuk száraz­földi területéről már kiverték az amerikai imperialistákkal szö­vetkezett és a támogatásukat él­vező Kuomintang-bandát. Viet­nám szabadságszerető népe is országa nagy részét felszabadí­totta a francia imperialisták igá­ja alól. De egész Ázsiában mind szélesebb méreteket ölt a szabad­ságküzdelem s újabb és újabb győzelmi jelentések hirdetik In­diából, Indonéziából, a Fülöp­szigetekről is, hogy az elnyomot­tak tépik már magukról a rab­láncot és sorra verik ki földjük­ről elnyomóikat A győzelmi jelentések soroza­tának forrása mindenütt egyet len nagy erő: a Szovjetunió ere­je, A világ minden népének Sztá­lin elvtárs mutat utat, hogy si­kerre vihesse a dolgozó nép szabad, boldog államának meg teremtését. Minden elnyomott nép a Szovjetunió felé tekint, amely irányítja és vezeti har­cunkat a béke megvédéséért, az emberi jogokért, a szabadságért. Korea népe is onnan nyeri ere­jét, hogy 1945-ben a Szovjetunió felszabadította az országot a ja­pán fasiszták járma alól. Az or­szág dél: felét később újból meg­szállták az amerikai csapatok, s feloszlatták a népi bizottságokat, demokratikus szervezeteket, hogy saját önző céljaik érdeké­ben gyarmattá süllyesszék Dél­Koreát. Északon virágzott az élet és a Szovjetunió segítségé­vel békés, demokratikus ország épült. Ez fájt az imperialisták­nak. ezt akarták megsemmisíte­ni, ezt a virágzó életet akarták elhervasztani. Az igazságtalanul elindított háború tüze azonban az ő kezüket égette meg és a puska visszafelé sült el. A koreai dolgozó nép belekóstolt a szabad­ságba, a független életbe, felis­merte, hogv boldog jövőjét a ki­zsákmányolók nélkül, sőt azok ellen harcolva kell megalkotni. Ez adott erőt számukra a harc­hoz és ezért futnak, vonulnak vissza olyan eszeveszetten a be­tolakodott imperialista banditák. Kétségtelenül a vesztüket ér­zik az imperializmus háborús gyujogatói, ezért törnek békés országokra, ezért nem riadnak vissza fegyveres provokációtól sem. A legnagyobb veszedelmei jelentené azonban, ha ez elbiza kodottságot váltana ki. Az impe rialisták és ügynökeik vesztükei érzik, éppen ezért támadnak min den vonalon, támadnak itt ná lünk Magyarországon is. Nem szabad lebecsülnünk erejüket hanem még fokozottabb éberség gel, még keményebb elszántság­gal kell küzdenünk ellenük. A koreai nép harcos kiállásával ve ri vissza a támadókat, nekünk pedig itthon kell leküzdenünl belső támadóinkat. A normalazí tók, a bércsalók, szabotálók, ku lákok és n klerikális reakció ügy­nökei ellen folytatott harc annak az egységes, nagy harcnak ré sze, amelyet a koreai szabadság harcosok is vívnak az emberi nemzeti szabadságért, független ségért, a békés életért. Csongrád megye dolgozóinak a koreai magyar tábori kórházra adott forintjai már eddig is ar­ról az elszakíthatatlan együtt érzésről beszélnek, amelyet né pünk érez a szabadságharcosok iránt. Ezt azonban szervesen ki kell egésdtenie a fegyelmezett munkának, népi demokráciánk erősítésének, amellyel az egész békefront erősítéséhez járulunk hozzá. Az új normák a szocializ mus gyorsabb építését, hazánk erősítését, életszínvonalunk to­vábbi fejlődését segítik elő. De ugyanezt szolgálja dolgozó pa rasztságunk is a cséplés, ter ménybegyüjtés, minél előbbi, mi nél alaposabb teljesítésével, az­zal, ha minden felesleg gabonája* a cséplőgéptől egyenesen a föld művesszövetkezet raktárába vi­szi be. Minden emelkedő száza 'ék, minden szem gabona dolgo zó népünk államának erejét nő veli, és ezzel növeli a Szovjet unió által vezetett béketábor ere jét is. A koreai nép iránt megnyilvá nuló szeretetünk és együttóízé sünk mellett tehát ezekben a na pókban fokozott kötelessége min den hazáját, családját szeret'" magyar dolgozónak, hogy Pár Lünk iránymutatásának követésé vei még lelkiismeretesebben még odaadóbban végezze mun káját, s ha még nem tette vol na, forintjaival is járuljon hozzá a koreai szabadságharcosok meg­segítéséhez. mindezek mellett pe dig egy pillanatra se feledkezzék meg ellenségeink, az imperialis ták befurakodott ügynökei ellen; harcról. Nem kis dologról van szó. Bé Lénk, szabadságunk, eddigi ered ményeink forognak kockán. Dol­gozó népünk, Rákosi Mátyás elv­társsal az élen, óriási eredménye ket ért már el azóta, hogy s felszabadító Szovjet Hadsereg megteremtette hazánkban a sza bad fejlődés lehetőségét. Var már mit védenünk, van miért síkraszállnunk. Az üzemekből, r falvakból és tanyákból érkeze győzelmi jelentések, a munke harcának, a termelésnek, győzel mi jelentései, legyenek kiegészí tői a Koreából érkező evőzelm' jelentéseknek, s ezzel váljék egy sépessé az az óriási erőküzdelem amely ma munkával és harcca1 folyik az imperialista háborúr uszítók és a béke hívei, a reak ció és a haladás erői között. Neír kétséges, hogv a nemzetközi szo. Jidaritás jegyében kemény mun kával, fokozott éberséggel evő? az a mérhetetlen erejű tábor smelyet a marxizmus-leninizmus szellemében a világ egyetlen szocialista nagyhatalma, a dia da'.mas Szovjetunió vezet. Auguszius 15-én alakulnak meg a járási és városi tanácsok A Magyar Népköztársaság mi­nisztertanácsának rendeletét köz­li a Magyar Közlöny keddi szá­ma a budapesti városi kerületi, a járási és a városi tanácsok "elállításáról és működésének megkezdéséről. A rendelet meg­"illapitja: városokban a városi tanács, járásokban a járási ta­nács az államhatalom hely! szer­veként 1950 augusztus 15-én kezdi meg működését. A járási tanácsok működési körébe tarto­:lk a járás területen lévő vala­mennyi város és valamennyi köz. -ég, kivéve a megyei székhelye­ket, továbbá Szeged, Baja, Nagy­kanizsa és Sopron városát, va­tamint átmenetileg Karcag és Kisújszállás városokat, amelyek közvetlenül a megyei tanácshoz art óznak. A tanács működésének megliez. lése napjától kezdődően az aláb­bi szervek tennivalóit a tanács 's a Végrehajtó Bizottság látja el: aj Járásokban a járási fő­egyző, adófelügyelőség, mező. tazdasági osztály, népművelési gazgatás járási szervei, szociális titkár, tiszti orvos, járási egész­égőr, munkaerőtartalékok hiva­talának kirendeltsége, terv. és tatksztikai csoport. b) Városokban a polgármester 's a városi önkormányzat összes szervei, adófelügyelőség (adóhi-1 vatal), városi számvevőség, vá- • rosi mezőgazdasági osztály, köz. ellátási nyilvántartó, állami ál­latorvos, népművelési igazgatás városi szervei, tiszti orvos, váro­si orvos, városi szociális titkár. A rendelet 2. paragrafusa meg. állapítja, hogy a tanácsok tag­jait és póttagjait az illető terü­let választópolgárai választják és hivják vissza. A választások megtartásáig a tanács tagjait és póttagjait a Magyar Független, ségi Népfront illetékes szervei küldik be és hívják vissza. A tanácsok első ülésüket augusztus 15-én tartják. A tanács az első ülésén megválasztja tagjai sorá­ból a Végrehajtó Bízottságot. A végrehajtó bizottsági tagok szá­mát a járásokban és városi taná­csokban a megyei tanács hatá­rozza meg. A Végrehajtó Bizottság a ta­nács ülésének napján megalakul: tagjai sorából megválasztja elnö. két. elnökhelyettesét, valamint titkárát. A Végrehajtó Bizottság elnöke vezeti a Végrehaitó Bi­zottság munkáját, irányítja és ellenőrzi a Végrehajtó Bizottság hivatali szervezetét, felügyeletet gyakorol az alárendelt tanácsok és Végrehajtó Bizottságok mun­kája felett. Az elnököt, az elnök­helyettest és a titkárt a Végre­hajtó Bizottság visszahívhatja. A rendelet a továbbiakban megállapítja, hogv a Végrehajtó Bizottság álta] az államigazgatás helyi feladatainak intézése során hozott elsőfokú határozat ellen fellebbezésnek van helye a ta­nácshoz vagv a közvetlen felet­tes Végrehajtó Bizottsághoz. A tanács működési területére kitér, jedő hatállyal olyan állandóbb jellegű szabályozást igénylő, je­lentős kérdésben, amely feladat­körét nem haladja meg szabály­rendelet elnevezéssel helyi ren­deletet hozhat. A tanács szabály­rendeleteibe foglal „ rendelkezé­sek megtartását 200 forintig ter­jedhető bírság megállarűtásával biztosíthatia és a rendelkezések megszegését vacv ki játszását ki­hágásnak minősítheti. A szabály­rendeletben a kihágás büntetése legfeljebb 15 napig terjedhető elzárásban vagy 1000 forintig terjedhető pénzbüntetésben ha­tározható me<". A Magyar Közlöny keddi szá­ma közli még a pénzügyminisz­ter két rendeletét a budapesti városi és megvei tanácsbk Vég­rehaitó Bizottsága pénzügyi osz. tályának hatásköréről, illetve a járási és közvetlenül a megyei tanács alá tartozó városi taná­csok Végrehajtó Bizottsága pénzügyi osztályának hatásköré­ről. „Békében élni és uj életet épiteni — ez a német nép egyetlen célja" — állapítja meg a NSzEP III. kongresszusának kiáltványa A NSzEP IH. kongresszusá­nak zárógyülésén a küldöttek egyhangúlag elfogadták a német íéphez intézett kiáltványt, ame. yet az elnökség javaslatára dol­goztak ki A kiáltvány a többi özött ezeket mondja: — Amit az amerikai rablók •na a koreai nép ellen elkövet­lek, azt holnap Németországban ikarják megismételni. Lázas itemben arra törekednek, hogy nyugatnémet gyarmatukat felvo. nulási területté építsék ki euró­oai hódító hadjáratuk céljaira. — Egy ujabb imperialista há­•oru Németországnak csak ha_ ált és megsemmisülést hozhat, lékében élni és uj életet épiteni — ez a német nép egyetlen cél­ja. De a béke nem jön magától. A békét ki kell harcolni és meg kell védeni. Ezért fokozott erő­vel kell folytatnunk a békéért vivott küzdelmet — A szovjet nép a hatalmas béketábor élén áll. Vessük be mi is minden erőnket, harcoL junk a békéért! Ha igy cselek­szünk, lerójjuk történelmi bű­nünket és biztosítjuk a békét Európában. Ez a nagy békefel. adat kell, hogy eltöltse az egész német népet. — De harcolni kell Németor­szág egységéért is. Amig Né­metország szétdaraboltsága fennáll, amig a német nép egyik részét az imperializmus gyarma­ti hadseregeként képezik ki, tűz­fészek lesz Európában. Éppen ezért egységes, demokratikus és békeszerető Németország felállí­tása fontos feladat az európai béke biztosítása céljából. Ezért az egységért harcol a Demokra­tikus Németország Nemzeti Frontja — A Német Demokratikus Köztársaság létrehozásával le­fektették egy ilyen Németország alapkövét. — A NSzEP, amelynek veze­tő szerepe van a Német Demok­ratikus Köztársaság politikájá­ban, arra törekszik, hogy egész Németországban békés fejlődés jöjjön létre. — Álljatok be a harcolók so­raiba, hogy népünk sorsa és sa­ját sorsotok felett dönthessetek! — fejeződik be a kiáltvány. A NSzEP llí. kongresszusa Wilhelm Pieck és Ottó Grotewohl elvtársakat újra a Párt eluökeivé választotta A NSzEP Hl. kongresszusa megválasztotta a Központi Bi­zottság 51 tagját és a Köz. oonti Bizottság 30 póttagját. A Párt elnökévé újra Wilhelm Pieeket és Ottó Grotewohlt vá­tasztották. A Német Szocialista ígysógpárt Központi Bizottsá­gának megválasztása után Wil­'ielm Pieck elvtárs tartott záró­beszédet. — Harmadik kongresszusunk — mondotta — fontos alapkő "tartunk történelmében. A kül­löttségek élén a nagv Bolsevik Párt, Lenin és Sztálin pártjának vüldöttsége áll, amelyben nagy tóidaképünket látjuk. Nem vélet­én, hogy 25 ország legjobb bé­'ceharcoral, köztük a nagv kinai lép legjobb harcosai, a népi de­mokratikus országok, a bátor 'rancia és olasz munkásosztály ''.arcosai résztvettek nártkon. 'resszusunkon. Ebben elismeré­sét látjuk harcunk ás Pártunk politikája helyességének. — Azzal a szilárd elszántság­gal távozunk erről a pártkon­gresszusról, hos^v a lehető leg­magasabbra fokozzuk a békéért vívott harcunkat. — Rendkívüli jelentősége van — folytatta — a pártkongresszu­son elhatározott új pártszerveze­ti szabályzatnak. Minden párt­tagnak pontosan ismernie kell jogait és kötelességeit a Párt­ban. — Erről a pártkongresszusról azzal a tudattal térünk vissza munkahelyünkre — mondotta be­fejezésül —, hogy nare feladatok megoldása áll előttünk. A nagy feladatok végrehajtása és telje­sítése. az egész Párt helyes ve­zetése, bátran és elszántan ve­zetni a német munkásosztály harcát a békéért, a nemzeti egv­ségért és a remokratikus Német­ország gazdasági újjáépítéséért: ez a nagy és felelősségteljes munka Pártunk új Központi Bi­zottságára hárul. Nem férhet hozzá kétség, hogy ez a Köziponti Bizottság, amely az Önök biza1­mából alakult meg, eredménye­sen teljesíti nagy feladatait. Hollandia és Perzsia sem küld csapatokat Koreába Hollandia ENSz-kü]döttje levélben közölte Trygve IAo főtitkárral, Hollandia nincs abban a helyzetben hog­csapatokat küldjön Koreába. Hasonló üzenetet kü'-dött a perzsa kormány is.

Next

/
Thumbnails
Contents