Délmagyarország, 1950. június (7. évfolyam, 125-149. szám)

1950-06-02 / 126. szám

PÉNTEK, 1050. JÚNIUS 1 1 A bonni hatóságok kénytelenek voltak hazaengedni a letartóztatott demokratikus fiatalokat Már több mint 1,275.000 a Szabad Német Ifjúság Szervezetének taglétszáma A nyugatnémet határon a nyu­gatnémet rendőrség által letar­tóztatott több mint tízezer, a német ifjúsági találkozóról haza­tért ifjú állhatatos harca követ­keztében kivívta hazatérését. A szögesdrót mögé zárt fiuk és leányok bizottságot szerveztek jogaik védelmére. Ezenkivtii egész Németország lakossága segítette őket hazajutásukban. A Német D-mokratikus Köz ársa. ság területéről üzemek és tömeg­szervezetek számos táviratban a dolgozók szolidaritásáról bizto • stoták az ifjú békeharcosokat. A Berlinben ülésező DIVSz vég­rehajtó bizottsága 60 millió ifjú bókeharcos nevében követelte Robertson tábornoktól az ifjak szabadonbocsátásának elrendelé­sét. A DIVSz nyilatkozata le­szögezi, hogy az ifjú békeharco­sok letartóztatása provokáció és merénylet a békeszerető német ifjúság eflen. A thüringiai nem­zeti front nevében Mückenberg igy nyilatkozott: „Ez a provoká. ció is hozzájárul ahhoz, hogy még jobban tisztázódjék a német nép előtt, kik az igazi ellenségei és kik a barátai". A fogva.ártott több mint tíz­ezer nyugatnémet fiatal egész szavalókórusban követelte haza­térését és éltette Wilhelm Pieck és Ottó Grotcwohl elvtársakat. A bonni hatóságok közben fel­ajánlották, hogy szabadon enge­dik őket ha közilik személyi ada­taikat. Az ifjak ebbe nem egyez­tek be!e és feltételnélküli hazaen. gedésüket kövelelték, hangoztat­va, hogy nem külföldön, hanem Németországban tartózkodnak és számukra nem létezik határ az országon belül, „Németek tarta­nak fogva németeket, mert Né­metországból Németországba mentek" — hangzott fel sürün támogatására. a szavalókórusok kiáltása. A bonni hatóságoknak végül is kénytelen, kelletlen engedniök kellett és hazaengedték az ifja­kat. A győzelem híre nagy öröm­mel töltötte el a Szabad Német Ifjúság szervezeteit. A német fiatalság egyébként mind nagyobb tömegben ismeri fel, hogy hol a helye boldog jö­vője érdekében. Igen jellemző, hogy az össznémet ifjúsági ta. lálkozót megelőző héten hatvan­hétezer ifjú és leány lépett be a Szabad Német Ifjúság Szerveze­tébe. A szervezet taglétszáma most több mint 1,275-000. A né met úttörő szervezet tagjainak nak száma 420.000-el nőtt és túllépte az egymilliót. Az ifjú­sági találkozó előkészületei alatt körülbelül 8.3 millió aláírást gyűjtöttek a stockholmi felhivás A% imperializmus jugoszláviai lakájai ieszti kérdésben ismét leleplezték magukat a trieszti A jugoszláv kormány számtalan esetben bebizonyította már, hogy az Imperialisták alávaló lakája. Ké­pes mindenre, hogy behízelegje ma­gát gazdáinál Tito fasiszta klikkjének szolgai készségét szemléltetően bizonyítja a jugoszláv h'vatalos hírszolgálati szerv a TANJUQ közleménye. Eb­ben a titolsták kifejtik álláspontju­kat a szovjetunió jegyzékével kap­csolatban, Trieszt kérdésében. ismeretes, hogy a szovjet Jegy­zek a békeszerződés teljesítését kf­\3nja Trieszttel kapcsolatban 's. Ezt a követelést azért kellett napi­rendre tűzni, mert az Egyesült Ál­lamok, Anglia és Franciaország ga­ládul megszegték a békeszerződést és Trieszt szabad területét jogta­lanul angol-amerikai bázissá változ­tatták át. Ez a terület Európa déH részén a háborús fenyegetés eszkö­ze lett gz amerikai katonát körök kezében. Trieszt lakossága nom él­het azokkal a törvényes demokra­tikus jogokkal, amelyeket a béke­szerződés biztosított számára. A békeszerződés rendelkezései a'apján a szovjet jegyzék — leg­sürgősebb követelményként — töb­bek közölt a~t kívánta, hogv ne­vezzék ki Trieszt kormányzóját. Már ennek a feltételnek a teljesí­tése Is a mostani feldúlt helyzet rendezését jelentené A fasiszta titóista államapparátus teljes erejével felsorakozott a szov­jet követelés ellen. Mivel léptek fel a tttóistákí Először Is azt állítják, hogy a kormányzó kinevezése a mostani helyzet megerősítését le­hűtené. Elegendő elolvasni a béke­szerződés fel létcicit, hogy meggyő­ződjünk arról, a kormányzó kineve­zése éppen a mostani helyzet gyö­keres megváltozását, a megszálló rendszer likvidálását, a megszálló hadsereg kivonását hozná magával. A tlfóisták érve tehát erősen zava­ros. Hasonlóan hazug második „ér­vük" is. Azt állítják, hogy a kor­mányzó kinevezése a nagyhatalmak e'lenőrzésének megmaradását jelen­tené. Tudni kell azonban, hogy a békeszerződés szerint a kormányzót az ENSz Biztonsági Tanácsa nevezi ki, amely éppen a békeserződés fel­télelei szerint köteles biztosítani Trieszt függetlenségét A harmadik „érv" arról beszél, liogy a kormányzó kinevezése és a szovjet jegyzék többi követelése azt jelentené hogy Trieszt az országok közötti alkudozás tárgya lesz. Mit jelent a szovjet jegyzékben felso­rolt követelések teljesítése? A bé­keszerződés szigorú betartását, ame­lyet 21 állam, közöttük Jugoszlá­via is aláirt. A békeszerződéshez való szigorú ragaszkodás kizárná azt, hogy Trieszt alkudozások tár­gya legyen egyes államok között, hi­szen az ilyen kalmárkodás a béke­szerződés legdurvább megsértését jelentené. Nyilvánvaló, hogy Tito klikkto ezeket az „érveket" csupán azért hoz'a fel, hogy segítségükkel félre­vezessék a közvéleményt. A triesz­ti kormányzó kinevezése elleni fel­lépésükkel Titoék az angol-ameri­kai imperialisták érdekeit védelme­zik, akik nem akarnak kivonulni Triesztből, am't pedig a kormány­zó kinevezése után meg kellene ten­niük. Titoék védik az angol-ameri. kai hadibázisok fenntartását Tri­esztben, mert es az imperialista ka­tonai körök érdeke. Ez az Igazi oka a belgrádi vezetők .érveléseinek". A szovjet jegyzéket minden bé­keszerető nép úgy fogadta, mint 8 Szovjetunió következetes békehar­cának egy újabb bizonyítékát. A népek békét akarnak, a békeharc pedig a háborús tűzfészkek likvidá-. lását követeli, köztük azt ts, ame­lyet az angol-amerikai imperialis­ták és jugoszláv szolgáik Trieszt­ben kiépítenek. A jugoszláv hata­lombitorlók a szovjet jegyzék elleni fellépésükkel újból leleplezték ma­gukat és megmutatták, hogy «z agresszív imperiaizmus hű lakájai. Á békeharc fokozásával készülnek É Nemzetközi Gyermeknapra a világ dolgozói 3unius 8-án választfák meg a megye f ataljai Szegeden a kongresszusi küldötteket Igen nagyjelentőségű találko­zás színhelye lesz június 8-án, csütörtökön a szegedi Belvárosi Mozi. Itt ülnek össze Csongrád megye ifjúságának küldöttei, hogy megválasszák azokat a fia­talokat, akik Csongrád megye Ifjúságát képviselik a június 18-i Egyesítő Kongresszuson, A me­gye üzemeinek, állami gazdasá­gainak, gépállomásainak, terme­lőszövetkeze.i csoportjainak, hi­vataljuinak ifjúmunkásai képvi­seletében 526 küldött ül össze csütörtökön egyrészt; azért, hogy megválassza a megyei küldötte­ket, másrészt pedig azért, hogy megvitassa az ifjúság aktuális problémáit. A küldöttválasztó gyűlés tisz­teletére Szeged ünnepi díszbe öl­tözik Jelmondatok, lobogók, transzparensek díszitik majd mind a gyűlés színhelyét, mind a város középületeit, utcáit, te­reit. A gyűlésre meghívják a megye üzemeinek, állami gazda­ságainak, gépállomásainak, ter­melőszövetkezeti csoportjainak legjobb dolgozóit, sz.ahánovistá­kit, élmunkásokat, Kossuth-díjas tudósokat, hogy jelenlé.ükkel is aláhúzzák, milyen döntő jelentő­ségű a szocializmus építése szempontjából az egységes ifjú­sági szervezet megteremtése. A küldöttválasztö gyűlést kö­zös ebéd követi, majd délután fél 6 órai kezdettel az újszegedi Szabadtéri Színpadon a küldött­választó gyűlés résztvevői jelen­létében kiosztják a kongresszu­si kultúrverseny győztes kultúr­gárdáinak a díjakat. A díjkiosz­tás után a győztes kultúrcsopor­tok szerepelnek, este pedig az újszegedi Vigadóban tömegtánc­ünnepel az ifjúság Az egész világon megünneplik a Nemzetközi Gyermeknapot. Eb­ben az évben ezt a napot a De­mokratikus Nők Nemzetközi Szö­vetsége Végrehajtó Bizottságá­nak határozata alapján az alábbi jelszó jegyében ünneplik: „A gyermekek jogaiért vivo.t harc elválaszthatatlan a békéért, a nemzeti függetlenségért és a jobb életért vivott harctól!" A Nemzetközi Gyermeknap előkészületeiről és a gyermekek helyzetéről a különböző orszá­gokban ma reggel az alábbi je­lentések érkeztek: Szov jelunió A Szovjetunió Legfelső Taná. csának Elnöksége 1944 julius 1­én utasítást adott a terhes nők­nek és az egyedülálló anyáknak nyújtott állami segély emelésére. Azóta 16.5 milliárd rubellel já­rult az állam a többgyermekes és egyedülálló anyák gyermekei­nek eltartásához. Napközi otthonok és gyermek­kertek ezrei működnek a Szovjet­unióban, ezeknek az intézmé­nyeknek ellenőrzését a szakszer, vezetek végzik éppúgy, mint ahogy a szakszervezetek intézik a gyermekek nyári üdültetését. Hatezer úttörőtábor működik az ország legfestőibb vidékein, most fejezik be további 300 úttörőtá­bor építését. Az idén 12 mil­liárd rubelt fordítanak az Isko­lásgyerekek nyári üdültetésére. Ezekből az adatokból is kitűnik, hogy a Szovjetunió milyen nagy figyelemmel és gondoskodással veszi körül a gyermekeket. A Szovjetunió ujabb jegyzékben követeli: Hiroliiló japán császárt állítsák nemzetközi birósás; elé Május 30-án a szovjet kor­mány utasítására q washingtoni és londoni szovjet nagykövet jegyzéke; nyújtott át az USA, ille.őleg Nagybritannia kormán nyárnak Hirohitó japán császár és több japán tábornok átadásá­ról nemzetközi bíróságnak. A jegyzék emlékeztet arra, hegy a habarovszki perről átadott jegyzékben a szovjet kormány már közölte a bírósági eljárás során megállapított tényt, hogy a japán kormánykörök, élükön Hirohitó császárral, sok éven át titokban baktér ium-h áború t — az agresszió egyik legembertele­nebb fegyverét — készítették elő és többizfcen alkalmi:z iák is a baktériumfegyvert. A bűnper folyamán bebizonyosodott az is. hegy a baktériunihábcrú előké­szít ésében és megvalósi; á3áb: n Hirohitó japán császár, valamint ' több japán tábornok is vezető szerepet játszott. A szovjet kor­mány akkori jegyzékében java­solta, hogy a legrövidebb időn belül különleges nemzetközi bí­rósága; létesítsenek és leleple­zett háborús bűnösként adják át erinek a bíróságnak Hirohitó ja­pán császárt és a jegyzékben említett négy japán tábornokot. A most átnyújtott jegyzék megállapí-ija, hogy a fentemlített jegyzék .'/adása óta több mint három hónap telt el s arra mind­ezideig nem érkezett válasz. A szovjet kormány felhivji a fi­gyeln»et erre a körülményre és elvárj^, hogy az USA, illetve Nagybritannia kormánya a Szov­je unió fenti ügyben átadott jegyzékére a legrövidebb időn belül válaszol. A jegyzék szövegét megküld­ték a távolkeleti bizxxtságban résztvevő valamennyi ország kormányának. Kina A" népi kormány országszerte — különösen a nagyipari köz­pontokban — gyermekotthonokat rendez be és nagyban készülődik a Nemzetközi Gyermeknap méltó megünneplésére. A fővárosban létesített gyermekotthonokban és a jonani gyermekotthonban a gyermekek ezreiről gondoskod­nak. Csehszlovákia A Nemzetközi Gyermeknap al­kalmából a Prágában székelő Nemzetközi Diákszövetség felhí­vást bocsátott ki, melyben meg. állapítja, hogy valamennyi de­mokratikus szervezetnek köteles­sége harcolni a gyermekek jogai, nak megvédéséért. A felhivás rá­mutat arra, hogy a kapitalista és a gyarmati országokban a hadi kiadások növelése következ­tében egyre romlik a gyermekek helyzete. Románia A Demokratikus Nőszövetség a Nemzetközi Gyermeknap alkal­mából több mint 127 ezer nőt hi­vot't munkába, hogy a gyermek, védelimi és gyermekegészségügyi személyzet olda'ján önkéntes munkával küzdjön a nyári gyer­betegségek ellen. Lengj elorsztíg A Nemzetközi Gyermeknap ün­nepségeit előkészítő bizottság fel. hívást bocsátott ki az egész la­kossághoz. Ebben a felhívásban rámutat arra a gondoskodásra, melyben a kormány az anyákat és a gyermekeket részesiti, to­vábbá arra is, hogy a gyermek­halandóság jelentősen csökkent, a születések száma pedig állan­dóan emelkedik. Német Demokratikus Köztársaság A nagy nap megünneplésére országszerte komoly előkészüle. tek történtek. Brandenburgban ]í Idául 18 uj ovodát, több nap­lözi otthont, gyermekszanatóriu­not és gyermeksporttelepet avatnak feL lIS.A Ebben az Imperialista állam­ban, melynek költségvetése óriásj százalékban a háború céljait szolgálja, több mint ötmillió gyermek maradt ki az iskolai oktatásból, de az iskolába járó gyermekek közül 900.000 gyer­mek rosszul táplált. Az USA-ban hivatalos adatok szerint is 12 ezer 500 tanítóval van kevesebb, mint aménnyire szükség lenne. Kanada A kanadai lapok híradásai sze­rint is a gyermekek százezrei él. nek elviselhetetlen körülmények között. A Saturday Night be­vallja, hogy a gyermekek több­sége éhezik. Montrealban az egészségügyi hatóságok szerint minden ezer iskolaköteles gyer­mek közül csupán 64 részesült megfelelő táplálkozásban. A gyermekbetegségek aggasztó mó. don elharapóztak. Az alacsony fizetés következtében az utóbbi öt évben a tanitók fele más fog­lalkozás után nézett. India A gyermekek nyomora minden tépzeletet felülmúl. Bombayban a gyermekek 25 százaléka cigaret­tagyárakban dolgozik, de a tea. ültetvényeken alkalmazott mun­kaerőnek is 25.7 százaléka gyer­mekekből rekrutálódik. Sokezer gyermek a szennygödrök tisztí­tásából él. Törökország A török sajtó maga is beis­meri, hogy a gyermekek helyze­te milyen rendkívül súlyos. Az Ulus cmü lap adatai szerint az iskolaköteles gyermekek 40 szá­zaléka nem részesült semmiféíe oktatásban, a falvakban több mint felében nincsen iskola. Spanyolország Franco fasiszta diktatúrája a költségvetés 70 százalékát kato­nai célokra fordítja és igy nem csoda, ha kétmillió gyermek ma. rad ki az oktatásból. Ezzel szem­ben ebben az országban 50 gyer­mektörvényszék működik, Anglia Az amerikai gengszter-filmek íatása nyomán elharapódzott gyermekbünözés rendkívül nyug­talanítja az angol hatóságokat is. A Sunday Pictorial cimü lap közlése szerint 243 fiatalkorú bünügyében megállapították, hogy a bűncselekményeket geng­szterfitmek hatása alatt követték el. A Világ Demokratikus Ifjúságának fő feladata a békeharc megszervezése A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség Végrehajtó Bi­zottsága — amin- jelentettek — értekezletre ült össze Ber­linben. Az értekezlet első szó­noka, Guy do Boysson, a DIVSz feladataival foglalkoz­va megállapította, hogy a fő­feladat most az ifj-iság béká­ért folyó harcának megszer­vezése-. A német ifjúság kon­gresszusa megmutatta, hogy az egész világ Ifjúsága a né­met fiatalok mellett áll és át­érzi annak a jelentei-égét, hogy Németországban a h ékei vek re került aláírásoknak több mint felét, 8 milliót a német fiata­lok gyűjtették össze A DIASz tolmácsolni fogja a - ilág ifjú­sága felé, hogy Németország fiatalságára biztosan számít­hatnak a békéért folyó küzde­lemben. Az ülés végen Guy de Boysson emlékeztette a részt­vevőket arra, hogy a DIVSz minden tagjának, híven a Bu­dapesten tett esküjükhöz, min­den erejűket egyesíteniük kell a békéért folyó küzdelemben.

Next

/
Thumbnails
Contents