Délmagyarország, 1950. június (7. évfolyam, 125-149. szám)
1950-06-04 / 128. szám
2 VASÁRNAP, MM. JÚNIUS 4 Jobb tanulással előre a szocialista Magyarországért Darvas József kultuszminiszter mondott beszédot a Közgazdaságtudományi Egyetom évzáró ünnepségón A Magyar Közgazdaságtudományi Egye'em évzáró ünnepségét a DEFOSz vörös zászlókkal, Lenin, Sztálin és Rákosi Mátyás elvtársak arcképével díszített nagytermében az egyetemi hallgatók leLkes éljenzése köziben nyitotta meg szomiba'on Nagy Tamás elvtárs kurátor. — Egyetemiünk az elmúlt tanévben nagyon sokat fejlődött — mondotta. — Jelentősen megjavult a hallgatóság szociális ősz szetétele. Tavaly az első évfolyamon a munkás és dolgozó paraszt diákok a hallgatóság 48 százalékát tették ki, az idén már 65 százalékát. A munkás és dolgozó paraszt diákok arányszáma összegyetemi viszonylatban is eléri az 51.6 százalékot. Egyetemünkön úgyszólván valamennyi munkás és dolgozó paraszt diák tandíjmentes, a hallgatók 63 százaléka részesül ösztöndíjban s az ösztöndíjak összege a tavalyi 638.000 forintról az Idén már 825 ezerre emelkedett. Az egyetemi hallgatók 54.2 százaléka lakik kollégiumban. Egyetemi hallgatóságunk azzal válaszol a magyar nép államának erre a hatalmas anyagi támogatására, hogy fokozza a tanulmányi fegyelmet, többet és jobban tanul, hogy lelkes és jól képzett harcosává váljék a szocializmus építésének. A magyar népi demokrácia gyors lépésekkel halad a szocializmus építésének útján, gyorsan fejlődnek többi egyetemcink, s ha nem akarunk lemaradni, teljes erőnket, tudásunkat és lelkesedésünket kell belevetni a munkába. Csak így tudjuk majd megközelíteni példaképünket, a szovjot egyetemeket. Ezt várja tőlünk joggal n magyar nép, ezt várja Pártunk és szeretett bölcs vezérünk, Rákosi Mátyás. Darvas József kultuszminiszter mondott ezután beszédet: — Az ö.éves terv megvalósítása hatalmas feladat — kezdte beszédét Darvas József. — Nyugodtan mondhatjuk: a magyar nép történelmének legnagyobb r- ibású, legdöntőbb változását kell tervszerű és szakszerű munkával megalapoznunk. Ehhez a nagyszerű feladathoz képzett gaz. dasági szakemberekre, többszáz, sőt többezer szakmai1 ag és politikailag jól képzett közgazdászra van szüksége népgazdaságunknak. A szocialista gazdaság építésének szakember gárdáját a közgazdasági tudományi kar neveli, Innen várjuk azokat a szakembereltet, akik „a népből jöttek és egyek a néppel", vagyis azokat a közgazdászokat, akikre nyugodtan rábízhatjuk népgazdaságunk gazdasági szek'órának •tervezését, szervezését és gyakorlati irányítását. Ezt n felada'ot a Közgazda^áe. éudemányi Egyetem eddig csak részben tudta teljesíteni. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének határozata a YKM munkájáról élesen rávilágít arra, hogy milyen körülmények akadiL lyoz ák a többi között a közgazdasági egyetemet Is feladatának teljesítésében. Jól tudta az ellenség, az egyetem munkájának akadályozásával súlyos károkat okozhat népgazdaságunknak, megzavarhatja a szocialista gazdaság tervszerű munkáját és ezzel egész népünk fejlődését. Az ellenség a tankönyvirást és kiadást szabotálta, mert tud'.g,, hogy a szocializmus építésének hatalmas feladatát csak olyan szakemberek segíthetik elő, akik jól ismerik a marxista-leninista gazdaság: an törvényeit. , A Közgazdaságtudományi Egyetem a szocialista gazdasági építés Iskolája. A párthatározat Óta éppen ezért különös gondot fordítunk arra, hogy ezt a szerepét maradéktalanul betöltse. Ebben az évben. 230 okleveles közgazdász hagyja el az egyetemet, <j« már ebben az esztendőben legalább 450 közgazdászra van szüksége népgazdaságunknak. Ez a szükséglet a következő érvekben még tovább nő. Éppen ezért már a következő tanévben 700 hallgatót veszünk fel az első évfolyamra. A jövő tanév már űjtípusú közgazdaságtudományi egyetemet talál Itt. Tanmenetét, tananyagát minden tekintetben korszerűvé tesszük, a szocialista gazdasági torverésnek, szervezésnek és gyakorlati irányításnak tanulását a marxizmus-leninizmus elméletére alapozzuk. Ahhoz, hogy munkánk telj©6értékű legyen, nem elég csak a Párt, csak a kultusztoormányzat erőfeszítése, nem elég csak a tanulás előfeltételeit megteremteni. Ehhez az is kell, hogy a hallgatók tudatában legyenek annak, milyen fontos feladatok várnak rájuk szocializmust építő munkánkban. Lelkesítse fiataljainkat az a hidat, hogy kemény munkájukat szerető figyelemmel kíséri és i teden erejével segíti a Magyar Dolgozók Pártja, élén a magyar nép nagy tanítómesterével: Rákosi Mátyással Jobb tanulással előre a szo cialdsta Magyarországért! Ezután Boncz György elvtáre a Magyar Dolgozók Pártja köz gazdaságtudományi egyetem pártszervezetének titkára szóla' fel. Solymár László, volt acélgyár' munkás, a most végző hallga1 ók nevében köszönetet mondott e népi demokráciának, a Magyar Dolgozók Pártjának és a magyar nép szeretett vezérének, Rákos' Mátyás elvtársnak, hogy lehető vé tette számukra az egyetem cl végzését. A beszédeket sokszor szakítp ta félbe taps, ünnepelték a Szov jetuniót, nagy vezérét. Sztálin elvtársat, a Magyar Dolgozóik Pártját és bölcs vezetőjét, Rákos: Mátyás elvtársat Végül az egyetem ének- és tánccsoport ja ünnepi műsort adott. A békeharc ujabb sikerei Harci feladat a növényápolás, kapálás munkája A földművelésügyi minisztérium közli: Az elmúlt hét Időjárása kedvező volt a növények fejlődésére, különösen pedig a növényápolási munkák végzésére. Dolgozó parasztsá. gunk az időjárást lényegében Jól használta kl. A következő hét központi feladóYa továbbra ls a kapálás. A következő héten sürgősen be kell fejezni a burgonya első töltögetését és — ahol a növény fejlődése ezt megengedi — másodszorra is töltögetni kell. Hasonlóan fontos a cukorrépa első kapálásának sürgős befejezése és n második kapálás mielőbbi elvégzése. Sürgős a kukorica kapálása és ritkítása, ahol pedig a ritkhást már befejezték, ott lókapával kell megkapálni n sorok közét, majd kézikapával a sorokat is. Az ország minden részében törekedni kell az egyes növények kapálásának teljes ütemű végzésére. Ezt a munkát harci feladattá kell Venni, fel kell világosítani a dolgozó parasztságot ennek termésfokozó hatásáról. Ugyanakkor továbbra ls szigorú ellenőrzéssel kell figyelni a kulákok ténykedéseit, szét kell verni a munka hátráltatására Irányuló agitációt. A burgonya kapálását országos viszonvla'iban befejezték, de a töltögetésnek csak 36 százalékát végezték el. 'Á megyék közül a legjobb eredményt Vas megye érte el, ahol az első töltögetést 87 százalékban végezték el. Második Békés megye 70 százalékkal. A legnagyobb a lemaradás Borsod és Nógrád megyékben, de alaposan fokozni kell az ütemet Fejér és GyőrSopron megyékben ls. A cukorrépa egyelés u'iáni kapálását május 28ig országos viszonylatban 71 százalékig végezték el. A legjobb eredményt Heves megye érte el. Országos viszonylatban 83 százalékban kapálták meg a kukoricát, azonban a ritkításnál általános lemaradás tapasztalható. A napraforgó első kapálását Vas és Szolnok megye befejezte, lemaradás Bács-Kiskun és Veszprém megyében tapasztalható. A gyapot ápolási munkált legjobban Bács-Kiskun és Tolna megy-e dolgozó parasztsága végzi, Pest és Somogy megyében lemaradás tapasztalható. • Fontos a rostlen és ros'tkender gyomtalanítása. A rostlent országos viszonylatban 94 százalékban gyomlálták ki. Ebben a munkában Hajdú és Nógrád megye maradt le. 'A' rostkendert 87 százalékig gyomtalanltották. Lemaradás Győr-Sopron és Pest megye területén tapasztalható. Sürgősen gyomlálni kell a rizsvetéseket is. Az imperialista repülők támogatásával akarták végrehajtani puccsukat a prágai összeesküvők A prágai állambiróság előtt folyó összecskílvési és kémperben szombaton Jan Buchal vádlott, 37 éves volt rendőrőrmester kijelentette, hogy bűnösnek érzi magát hazaárulás és kémkedés bűntettében. Az ügyész kérdésére Buchal beismerte, hogy az összeesküvők készek és hajlandók voltak olyan polgárokat meggyilkolni, akik építik a szocializmust hazájukban. Buchal ezután elmondotta, hogy egyik látogatása során megkérdezt e Zeminovat, mikorra várja a viszonyok ' megváJtozá. sál ebben az országban, ö azzal válaszolt, hogy ez a nemzetközi helyzsttől függ és ugy körülbelül 1949 ősze táján várható. Hozzátette, hogy megbízható embereket kell találni és csoportokat kell szervezni, amíg eljön a megfelelő pillanat ennek a korifányzaínak megdöntésére. Elnök: Ha a puccs sikeres lett volna, elfoglaltak volna bizonyos objektumokat? Például milyeneket? Buchal: Rádióállomást és minden középületet. Buchal bevallotta, hogy kiáltványt készített elő a polgárokhoz, a hadsereg és a rendőrség tagjaihoz, továbbá a brit, airue. rikai és francia nagykövetekhez. Az elnök kérdésére, hogyan létesített kacsoliatot Zenkllel. a vádlott elmondotta, hogy a prágai amerikai nagykövetség utján. Irt Zenklnek és hozzájárulását kérte ehhez a puccstervhez. Azt is kérte Zenkltől, hogy repülőket küldjenek segítségükre, ha a felkelés megindul. A vádlott igennel válaszolt az ügyésznek arra a kérdésére, vájjon a francia, brit és amerikai nagykövetekhez intézett kiált, ványban kért-e segítséget a puccshoz. Buchal beismerte, hogy egy CIC-ügynök felkereste és megmondta: a külföldi emigránsok őt bízták meg Csehszlovákiában az illegális munka megszervezésével. A felkelésre 1949 szeptember 15-ét tűzték ki. Az etmult hét nemzetközi weményci a béketábor erőinek újabb erősödéséti a békéért folytatott harc kiszélesítését eredményezték. A békéért folytatott harcban, jelentőségében messze kiemelkedik a berlini Ifjúsági találkozó, amelynek sikere örömmel és megelégedéssel töltötte el a békeszerető milliókat, de annál inkább fokozta a háborús uszítók elkeseredett dühét. Berlinben hétszázezer ifJtS gyűlt össze és tüntetett Németország egysége, a Szovjetunióval való barátság és a béke ügye mellett. A német történelem nem Ismer még ilyen hattalmas arányú Ifjúsági megmozdulást, amely bizonyítéka volt a német ifjúság Szovjetunió iránt szeretetének, s amelynek végső tanulsága az volt, amint Pick elvtárs is mondotta: „A német Ifjak soha nem fognak fegyvert az Imperialista hd borús uszítók érdekében a Szovjetunió és a népi dembkrdciák ellen." „Pokolba a bonni bábokkal!" „Megvédjük, kikényszerUjük, kkharcoljuk a békétt „Soha többi nem leseink az imperialisták zsoldosai!" — ezekkel a Jelszavakkal indulnak harcba a német Ifjak a békéért folytatott harcba. „Harcoljatok sorainkban — mondja a néI met Ifjúság békekongresszusának kiáltványa — a békéért és az Imperialista háborús uszítók ellen, hazánk demokratikus egységéért, az angol, amerikai és francia intervenciósok és német cinkosaik el'en". Az Ifjúsági taMlkoton harmincezer német Ifjú képviselte a nyugatnémet demokratikus ifjakat. Eljöttek az ifjúsági találkozóra, hogy ők ls kinyilvánítsák a nyugatnémet ifjúság elszánt békeakaratát A nyugatnémet Ifjúság meggyőződött aTról — amint azt a német Ifjúság kongresszusának kiáltványa is hangsúlyozza — a nyugatnémet kfllönállamban a német ifjúságnak nincs Igazi hav-ája. Ez a harmincezer ifjú, aki az ifjúsági találkozón megjelent, kifejezésre juttatta a nyugatnémet ifjak nevében: lövőjük biztosttékái, népük békéjét a Szovjet, un/óbap, a Szovjetunió és a népi demokráciák barátságában látják. A bonni állaim fasiszta rendőrsége és az imperialista megszállók tábort csendőrsége megtámadta a Berlinből visszaérő ifjakait és közülük hétezer fiatalt letartóztatott. Puskatussal, gumibotokkal, kutyákkal várták a visszatérő német ifjakat a határon. Az imperialisták és nyugatnémet csatlósaik ilyen aljas eszközökkel próbálják megfélemlíteni a nyugatnémet ifjakat. Gyűjtőtáborba vezették őket és azi akarták, hogy közöljék személyi adataikat. A német nép azonban egységesen fellépett ezzel az Imperialista provokációval szemben és követelte a német Ifjak szabadonbocsátásllt. Az imperialisták és ügynökeik végül Is kénytelenek voltak engedni a német nép akaratának és szabadon bocsátották a fiatalokat. A békéért folyó harc újabb állomását jelentette a Béke Hívei Világkongresszusa Állandó Bizottságának londoni tanácskozása, amely megtárgyalta a stockholmi bíkefelhívás aláírására irányuló mozgalom fejlődését és a Béke Híveinek 1950 végén Olaszországban rendezendő kongresszusának előkészítését. Az Állandó Bizottság határozatot fogadott el az ekiírásgyüjtésl mozgalom fokozásáról: uA Béke Hb vei Világkongresszusának MUmdó Bizottsága barát* versenyre htvla fel a béke valamennyi htvét, zeér lesttsék k* mii lobban mozgalmukat az aláírások gyültéséértr —> mondja a határőtet. A békéivé* aláírása az elmúlt héten továbbfolytatódott. Lengyelországban több mint 15 millió, Csehszlovákiában pedig több mint kilencmillió aláírás fejezi ki a lengyel éa Csehszlovák nép harcos békeakaratát, Olaszországban, Franciaországban, Angliában, Kanadában és mindenütt szerta a világon széleskörű aláírásgyűjtő mozgalmat szerveznek a békelvek aláírására. Igen nagyjelentőségű a békemozgalom szempontjából a nemzetközi gyermeknap, amelyet június elsején a világ több országában megünnepeltek. A nemzetközi gyermeknapon millió és millió anya tiltakozik az amerikai angol imperialisták háborús tervei eben, mi"ió és millió anya fejezi kl háláját a Stovietunió Iránt. Az imperialisták eben! harc, a békéért folyó küzdelem meDefttl elszánt kiállását bizonyította be aa albán nép a május 28-1 választásokon. A választás napja egyben hatalmas béketüntetés volt. A választásra jogosultak 99 százaléka leszavazott és a leadott stavazatek 99 százaléka az albán demokratikus: arcvonal Jelöltjeire esett. Az albán választások bebizonyították az egész vtlág előtt, hogy az albán nép egységesen sorakozik fel az Albán Munkapárt vezetése alatt álló Demokratikus Arcvonal köré. A' Tito Jugoszláviája és a monarchofaslszta Görögország közé ékelődött Albánia kemény harcokat folytat Tito ügynökeível szemben. Az albán kommunisták ébersége leleplezte és megsemmisítette Kocsi Dzsodzse trocklgta kémbandálát a ez méginkább fokozta a belgtádl banditák dühét. Az albán-jugoszlár határon nap mint nap újabb határsértés provokációt hajtanak végra a belgrádi Tito-banditák, de az Albán Népköztársaság sikerrel vert vissza Titoék minden provokációJát, minden támadását, mert szilárdan áll a Szovjetunió éa a népi demokratikus országok mellett. Az albán választások győzelme az egész béketábor újabb győzett mét Jelenti. Ugyanakkor, amikor, Atbániában a dolgozó nép szabadon nyilváníthatta ki akaratát a választások alkalmáva), Dél-Koreában a választások napján fegyveres terrorista csoportojc kónyszeritctték a lakosságot az urnához. Ennek ellenére1 mégis az elözö választások' hoz képest jelentős mértékben csökkent a szavazók száma. Belgiumban ma tartják meg az általános választásokat. A belga kor mány abban reménykedik, hogy lehetőség nyillk III. Lipót visszatérésére. A Belga Kommunista Párt iömeggyflléseken leplezi le a kormány népellenes politikáját. Az elmúlt hét nemzetközi eseményeinek mértege tehát isméit a béketábor erejének és sikereinek fokozódását mutatja. Ennek tudatában kell fokozottabb helytállással kivennünk részünkéit a békéért folyó küzdelemből, fokozni az Imperialisták és ügynökeik elleni harcot, hogy elősegítsük népi demokráciánk s az egész világ dolgozói békéjének és szabadságának biztosítását. A DEFOSz szegedi titkársága versenyre hívta a megye valamennyi városi titkárságát aa aratás, cséplés, termény begyűjtés sikeréért Az aratás, cséplés és ter- i kástagozat legmegbízhatóbb mónybegyűjtés nagy munká jának minél előbbi sikeres elvégzése érdekében a DEFOSz szegedi városi titkársága, versenyre hívta fel Csongráddolgozói közül válogatják ki junius 4-ig. Ellenőrzik, hogy a cséplcsi balesetbiztosítást a csépiőgéptulaidonos csupár 30-ig megkösse. Az állami megye valamennyi DEFOSz gépállomás gépeinek a legjobb városi titkárságát, ezenkívül munkacsopprtoka: éa a legkülön párósversenyre Hód- J?bb a1 "uletekrt biztosítják, mezővásárhely városi titkár- j állan" RnpekV* mi.u.s ságát. Versenyfelhívásukban L??* a, megfogadják, hogy minden h0"1* a cséploereliikkel íVvekev.nelr Pú-Imik munkásokat. A esépb'Si munkák elvgzese erdekeben a városi titkárság t-gj^ és aktívái hetenként minden gépnél általános tájékozható, ismertető ért kezletct tar iának, ezenki. ul állandóan e< enővzik a cséplés menetét. erejükkel igyekeznek Pártunk irányításával, vezetésével b;ztosítani dolgozó népünk kenyerét. A versenypontokban vállalják a többi között, hogy a cséplőgép ellenőröket a mun-