Délmagyarország, 1950. június (7. évfolyam, 125-149. szám)
1950-06-20 / 140. szám
KEDD, 1950. JÚNIUS 20. Példás ítéletet hozott a törvényszék a salgótarjáni bércsalók fölött A budapesti törvényszék Fürésztanácsa hétfőn egésznapos ülésen itélt a Salgótarjáni Acélárugyár négy bércsalójának, Darázs Sándor művezetőnek, Szerémi Gyula bérbeírónak, Miskolci László és Nagyváradi Ferenc kovácsoknak az ügyében. A törvényszék rendes tanácsa ülnökei közöit helyet foglaltak az üzemek küldöttei is: a „Rákosi Mátyás" Művek, a Könnyű Vas szerkezetek Gyára és a Láng Gyár egy-egy dolgozója, hogy az üzemek dolgozóit képviseljék a tárgyalás folyamán és a nehézipari dolgozók nevében résztvegyenek az Ítélethozatalban. 'A' bizonyítási eljárás során 13 tanút hallga'iott ki a bíróság és a megkárosított nemzeti vállalat nevében felszólalt Bérces Henrik, a Salgótarjáni Acélgyár vezérigazgatója. A tanúkihallgatások során a tanuk kivéiel nélkül igazolták a vádat. Bércsalás és — „Amerika hangja" Darázs Sándor művezető, mint elsőrendű vádlott, cinkostársaival, Szerémi Gyulával, Miskolci Lászlóval és Nagyváradi Ferenccel sorozatos bércsalásokat követtek el. Kezük alatt több tízezer forint értékű anyag tünt el. A selejtet eltüntették, nem teljesített munkákat számoltuk el, a más által legyártott munkadarabok egy részét maguknak számoltatták el. A négy bércsaló klikket alakított és ez a klikk a gazdasági szerszámgyárban rettegésben tartotta a becsületes dolgozókat. Amerika hangja híreit terjesztették az üzemben és ezzel is az imperialista háborús uszítókat szolgálták. A Salgótarjáni "Acélgyár dolgozói megvetéssel fordultak el a dolgozó nép, a szocializmus építésének ellenségeitől. A bércsalók az eléjük tárt bizonyítékokra, a tanuk egyöntetű vallomására a gyár becsületes dolgozói felé irányított aljas rágalmakkal válaszoltak. A bíróság a rendelkezésére álló bizonyítékok, tanuk egybehangzó vallomása és a vád, majd a védőbeszédek elhangzása után Ítélethozatalra vonult vissza. Este fél 7 uián hirdették ki az Ítéletet: A Tanács Darázs Sándor, Szerémi Gyula, Miskolci László és Nagyváradi Ferenc vádlottakat folytatólagosan elkövetett csalás bűntéltében, ezenkívül Darázs Sándor, Szerémi Gyula és Miskolci László vádlottakat okirathamisítás bűntettében bűnösnek találta. Ezért Darázs Sándor művezetőt, elsőrendű vádlottat két évi és hat hónapi fegyházra, Szerémi Gyula bérbeírót, másodrendű vádlottat egy évi és nyolc hónapi börtönbüntetésre, Miskolci László kovácsot két év és hároin hónapi fegyházra, Nagyváradi Ferenc kovácsot két évi fegyházbüntetésre, mint főbüntetésre és mellékbüntetésként tirév'i hivatalvesztésre és politikai jogaik felfüggesztésére i'iélte. A gyár kártérítési igényét a polgári bíróság elé utalta. Tolvajok, nyugatosok, fasiszták Az ítélet indokolása megállapítja, hogy minden öntudatos dolgozónak át kell éreznie, hogy mikor munkáját végzi, nemcsak a szocializmus építésé't, az életszínvonal emelkedését szolgálja, hanem egyben gyengíti népünk ellenségeit: a belső és külső reakciót. A háborús uszítókkal szemben hozzájárul a békéért folyó harc erősítéséhez. Ezt akarták megakadályozni Darázs művezető és cinkostársai. A vádlottak a múltban a fa. siizmus hű kiszolgálói voltak: Darázs Sándor 1944-ben a fasiszta gyárvezetőségtől díszoklevelet kapott hajcsári munkájáért. Nagy igyekezettel vett részt a gyár értékeinek nyugatra szál. Irtásában. A felszabadulás után, amikor a munkásosztály döntő feladatának tekintette az újjáépítés munkáját, sztrájkot szervezett, majd lopáson érték és ki is zárták két hónapra a gyárból, Szerémi Gyula az ő tudtával hamisította meg a munkalapokat. Miskolci László, mint a fasizmus buzgó híve, résztvett a magyar javak nyugatra szállításé, ban és maga is nyugatra ment, Nagyváradi pedig teljes mértékben együttműködött velük a bércsalásokban, ellenséges klikkjükön keresztül a munkafegyelem meglazitásában, a becsületes dolgozók háttérbeszorításában, meg. félemlitésében. Az Ítélet bizonyságul szolgál dolgozó népünk előtt, hogy a dolgozók összességével találja magát szemben az, aki a dolgozók összessége elten vét. Pártunk Rákosi elvtárs utmutatása nyomán ujult lendülettel indulnak ujabb sikerek elérésére a fiatalok Megalakult a Dolgozó Ifjúság Szövetsége, megszületett az az egységes ifjúsági szervezet, amely Pártunk irányi fásával és vezetésével harcba viszi az ifjúságot, a szocializmus építésére, n béke megvédésére. Azok a szegedi ifjúmunkások, fiúk és leányok. akik már hetekkel, hónapok kai ezelőtt a termelés állandó emelésével, jobb minőségi munkával, szervezeti tevékenységük megjavításával készültek a DISz megalakító kongresszusára, nagy figyelemmel kísérték a kétnapos kongresszust, nagy lelkesesdéssel fogadták Pártunk útmutatásait. A MINSz Közponban, a Széchenyi-téri hangszórók alatt, szerte az üzemekben, kerületi szervezetekben és otthon a lakásaik ban feszült érdeklődéssel hallgatták a legjobb szegedi fiatalok Rákosi elvtárs beszédét, mindnyájan megértették és magukévá tették szavait es útmutatásait. — A jövőben nekünk, ifjúmunkásoknak is még jobban kell dolgozni. Meg kell találnunk és ki kell küszöbölnünk azokat a hibákat, melyek ö(éves tervünk sikeres teljesítését és eredményeink növelését veszélyeztetik — mondotta ZárecZi Margit ifjúmunkásnő, p Pamutipari NV egyik dolgozója. Szenie Máriának, a Pamutipari NV másik ifjúmunkásának a rádióhallgatás során a klerikális reakció elleni harc ragadta meg különösen a figyel niét. „Világosan megértettem — jegyezte meg —, hogy az ellenség támadásának egyik legveszélyesebb megnyilvánulása a klerikális reakció, amely a háborús gyújtogató imperialisták szolgálatában áll s n földesurak és a burzsoázia uralmát alcaja visszaállítani." A szegedi ifjúmunkásokat fellelkesítette Rákosi elvtárs beszéde és a Dolgozó Ifjúság Szövetségének megalakulása. Makra József, a Szegedi Ivendergyár ifjúmunkása, a Petőfi-telep I. számú általános iskola úttörő csapatának ifivezetője. Ő a következőket tervezi: ,.A jövőben fokozzuk a tanulást. hogv még szebb eredményeket érjünk el. Az úttörőket még inkább Pártunk és a Szovjetunió szeretetére neveljük, előkészítjük őket arra. hogy méltók legyenek majd a DISz tagságára. Rékasi Gizella, a Szegedi Kender vizesfonójának SzIT ti: kára az eddig megmutatkozó hibákat akarja kiküszöbölni. — Eddig gyenge volt a szervezeti munkánk, különösen az agitációnk — mondotta. — Mutatja ezt az is. hogy csak most, a DISz alakuló kongresszusára hoztuk be azokat a fiatalokat szervezetünkbe, akik még nem voltak tagok. Az előttünk álló felada ok végrehajtása érdekeben aktivizáljuk tagsá,arunkat és fokozzuk a nevelőmunkát. Bangó Ferenc, a SzIT bizottság ti. kára, a szervezeti élet jobb megszervezését tüz e ki célul. Ezt fokozatosan kívánja elérni, először vezetők, majd a tagság aktivizálásával. Most. hogv Pártunk segítőtársa és tartalékserege lettünk — jelentette ki — nem lehet semmi hanyagság munkánkban. Kötelez bennünket Pártunk bizalma, az iránta érzett szereié;. Ui ifik is vannak a gvárban akik még nem tagjai a DISz-nek, ezeket mind beszervezzük. Boldizsár István, a gvufagyár ifjumunkása is macáévá tette a Párt utmuta'ását és örömmel fogad a a DISz megalakulását. Azon leszünk — mondotta — hogy méltók legyünk a Párthoz. Fokozott öriuda tal dolgozunk a jövőben, mint DISz tagok. Kása Ferenc. SzIT ti kár is arról beszélt, hogv a Párt foko-í zott ellen őrzésével és támogatósával még szebb eredményeket akarnak elér-' a termelés frontján a minőség megjavításával. — Nagyobb gon.dot fordítunk a munkafegyelemre is — jelentette ki. Mint DISz tagok, nak, sokkal nagyobb a felelősségünkBertus Mária, a Dohánygyár ifjumunkása, bizakodva mondotta, hogy most már a fiatalok jobban össze tudnak fogni a közö3 cél érdekében, és megfogadta, hogy ő is kiküszöböli hibák, komolyabb, jobb munkát végez a DISz szerveze ben, mint amilyet a SzIT-ben végzett. Kókai Vera a kongresszus első' napját nyolcszázalékos töbtermeléssel köszöntötte, hé főn pedig azt mondotta: Magainévá tettem én is Rákosi elvtárs utmutatását és a jövőben is szívvel-lélekkel dolgozom, megtartom és fokozom eddigi eredményeimet. Emellett harcoltak az ellenséggel szemben, a klerkális reakció ellen, amely a termelés frontján üzemünkben is igyekszik támadni. Balogh Rozália ifjumunkás — aki különben a Dohánygyár üzemi pártbizottságának tagja — a következőket mondotta: „Nekünk, a DISz-be tömörült ifjúmunkásoknak valóban a termelés rohamcsapatává kell válnunk. Elsősorban nekünk, kommunista ifjúmunkásoknak kell élenjárni és példát mutatni a pártonkívülieknek. A jövőben a szervező munkából is alaposabban kiveszem a részem. hogv én is hozzájáruljak munkámmal még jobb, még szebb eredményekhez." Nacsa István dohánygyári DISz litkárhelye tes az üzem ifjúmunkásainak érzéseiről beszél: „Mindnyájan látják az ifik. a DISz nagy jelentőségét. Már csak egy fiatal van. aki nem tagunk még őt is beszervezzük. Bíznak a sikerekben az ifik és örömmel végzik munkájukat mert most már állandóan érzik a Párt segí ő kezét." M indezek a példák az; mutatják, hogy a szegedi fiatalok uj lendületet kaptak a DISz megalakulásával. ujult erővel, egvséges. zárt sorokban indulnak harcba Pártunk vezetésével ujabb sikerek uiabb gvözelmek felé. x A Csongrádmegye területen folyamatban levő helyi jeleriőségü beruházások egységes pénzügyi lebonyolítása érdekében a Magyar Beruházási Bank NV szegedi kirendeltsége f. évi június hó 30-ával működését beszünteti és a kirendeltségnél kezelt tervhitelanyagot átadja az intézet hódmezővásárhelyi kirendeltségének. (Kossuth Lajos tér 3 szám, Magyar Nemzeti Bank fiókja cimén). A Magyar Beruházási Bank NV felkéri az összes érdekelteket, hogv f. évi julius hó 1-től kezdődően mindennemű az eraideig az intézet szegedi kirendeltségénél kezelt tervhi'elanyaggal kapcsolatos levelezését már a hódmezővásárhelyi kirendeltség címére irányi sák. Magyar Beruházási Bank NV Szegedi Kirendeltsége. Ifjú Komócsin Mihály elvtárs az Országos Agitációs osztály vezetője Pártunk központja ifj. Komócsin Mihály elvtársat, a Szegedi Pártbizottság titkárát uj, felelősségteljes helyre osztotta be a Pártközpontban — az Országos Agitációs Osztály vezetésével bizt» meg. Komócsin elvtárs már a hétfői napon elfoglalta beosztását. Békenagygyülést rendes szerdán Szeged ifjúsága A Demokratikus Ifjúsági Szövetség kongresszusának befejezé. se után a külföldi vendégek nem utaznak azonnal haza, hanem meglátogatják az ország több vidéki városát és békegyülést rendeznek. Szegedre szerdán érkezik meg a Kinai Népköztársaság Ifjúsági Szervezete Központi Vezetőségének egyik tagja és az Osztrák Ifjúsági Szövetség főtitkára. A békenagygyülés holnap délután fél hat órakor kezdődik a KlauzáLtéren. Előtte nagyszabású ünnepi felvonuláson tüntet Szeged ifjúsága a DISz, a béke és a demokrácia mellett. A Szegedre érkező külföldi ifjak fogadására a Lemezgyárnál diszkaput állítanak fel. A nagygyűlésre Szegedre érkezik a Román Folklor Intézet népi zenekara, mely két budapesti hangversenye után több vidéki városba is ellátogat. Műsorukon a román népdalkincs l'egjellem. zőbb és legszebb darabjai szerepelnek. A 75 tagu zenekar tagjai hegedűn, cimbalmon, bőgőn, kobzon, gordonkán, harmonikán, brácsán, pánsipon és furulyán játszanak. Az együttes állandó tagja Maria Laterecu ismert román dalénekesnő. Az együttes két karmestere Jonel Budisteanu és Nicu Stanescu. A román együttes hangversenyét igen nagy érdeklődéssel várja Szeged zenekedvelő társa, dalma. Ez alkalommal még szosabbra fonhatjuk azokat a kulturális kapcsolatokat, melyek a két szomszédos, baráti népi demokrácia között kifejlődtek. A hangverseny az újszegedi szabadtéri színpadon szerdán este 8 órakor kezdődik. A dolgozók számára egységes, 1 forintos helyárak lesznek a román zeneegyüttes előadására. X Megtartotta évzáró ünnepélyét a Szegedi Tudományegyetem A Szegedi Tudományegyetem Június 17-én, szombaton délelőtt 11 órakor tartotta meg az Egyetem dísztermében évzáró ünnepélyét. A záróünnepélyen dr. TrencsényiWatdapfel Imre elvtárs, egyetemi főosztályvezető tartott ünnepi beszédet, majd dr. Mészöly Gedeon, bölcsészettudománykari dékán a „háború" szó eredetéről tartott értékes előadást. Az előadás után a tudománykarok az 1949—50-es tanévi pályamunkákról adtak jelentést, majd ünnepélyes keretek között osztották ki a pályadíjakat. Az évzáró ünnepély dr- fodor Gábor elvtárs, az MDP egyetemi pártbizottsága elnökének beszédével ért véget majd az Egyetem énekkara a köztársaság dalát énekelte el MEGKEZDŐDÖTT A BEIRATKOZÁS Tömegesen iratkoztak be már az első napon a szegedi általános iskolákba A szegedi iskolákban hé.főn kezdődött meg a beiratkozás, amely három napig tart. De már az első napon a tanulók és a szülők jelentős többsége felkereste az iskolákat. Minden iskolában kis ünnepséggel nyitották meg a beiratást. Az elsőosztályosokat nem a mult tanárainak és tanítóinak a nádpálcája várja már és a tisztelendő ur, félelmetes fekete csuhájában, hanem a szépen feldíszített tiszta iskola, ahol uj szellemben tanítanak pedagógusaink, nevelik az uj társadalom építőit, a szocializmus, a kommunizmus megvalósítóit, az ifjúságot. Ilyen meleg szeretettel fogadták a rókusi általános iskolában is a kis elsőosztályos tanulókat. Az iskola körzetébe tartozó három ovodáfoól az itttörő diákok vezették át az ovedásokat. Miközben a gyermekek ismerkedtek az iskolával, az egyik kis óvodás nagyon jól érezhette magát az uj környezetben, mert nagy optimizmussal jegyezte meg, mi. köziben a számukra sok érdekes dolgot megnézte, hogy „mégis csak jobb lesz iskolába járni, mint az ovodába." A mult évben ebben az iskolában összesen 99 elsőosz ályos gyermek tanult. most az első nap már 78 elsőosztályos iratkozo t be. Az összes beiratkozott száma pedig már elérte a 147-et. A Párt népnevelői, a Szülni Munkaközösség tagjai és a pedagógusok jó munkájának eredménye, hogy Szeged legnagyobb iskolájában, a Földműves-utcai iskolában is hétfőn reggel 8-tól 12-ig a tavalyi 820-as tanulói létszámhoz viszonyítva már ezalatt a rövid pár óra alatt 768 tanuló iratkozott be. Tehát a tanulók több mint 90 szá&a'éka. A beíratás azonban még tovább folyik. Ezek az eredmények is azt mutatják, hogy a felvilágosult szülők nem kerékkötői már gyermekeik tanulásának és fejlődésének. A falvak és tanyák iskolái között verseny indult meg a beiskolázások sikeréért, és a mórahalmi általános iskolában már hétfőn délelőtt 10 órakor száz százalékig befejezték a gyermekek beíratását. A szülők mind többen belátják, hogy a tanulásnak milyen nagy jelentősége van és hogy az új társadalmat művelt, minden tekintetben képzett új generációval lehet felépíteni. Jelentés Balástyáről (Tudósítónktól). Balástván az aratási munkák mintegy 70 százalékban elkészültek. A növényápolást hasonlóképpen mindenütt szép eredménnyel végzi a dolgozó parasztság és az előírt munkálatokat száz százalékosan 'teljesítették. A növényápolás terén kiemelkedően jó munkát végzett Darázs Sándor fialáslya 105 szám alatti lakos, hatholdas dolgozó paraszt. Darázs Sándor már a tavaszi munkáknál is clöljárt. A kulákok nálunk sem jó szemmel nézik ezt a szorgalmas munkát, de a kis- és középparasziok egyaránt megmutatják, hogy nem hallgatnak szavukra, hanem eredményes munkát végeznek. Vékes Sándor DÉFOSz irodavezető és Dékány János mezőőr. Elmé'eti szinvonalunk emelését segiti elő flnyaois Matszoígálfafás rendszeres olvasása i