Délmagyarország, 1950. május (7. évfolyam, 101-124. szám)

1950-05-19 / 115. szám

PÉNTEK. 1950. MÁJUS 19. vmmmmmmmmmmmmmmmm^^^^ 3 Párttagok és pártonkivüliek egyaránt nagy lelkesedéssel készülnek a május 28-iki szegedi Pártkonferenciára Élenjárnak a munkafelajánlásokban a Szegedi Kender dolgozói Az üzemi Pártbizottság versenyre hivta ki Szeged összes pártszervezetét tA szegedi dolgozók, párttagok' t's pártonkívüliek egyaránt nagy A'deklődéssel várják a szegedi pari­ké nferenciát. Mind több és több dolgozó ismeri fel ennek hatalmas jelentőségét, hasonlóan már az alapi zervezeti vezetőségek újjává­lasztV'sa iránt tanúsított nagy érdek­lődéshez. Világosan látják most a dolgoaók, hogy ez a pártkonferen­cia leSv* hivatva megválasztani azt a legfefl őbb politikai szervet, mely Szeged politikai és gazdasági életé­nek legfelsőbb irányítója lesz, a szegedi pArtválasztmányt. A dolgozók megszerették a Pártot az elmúlt küzdelmes évek során és tudják azt. hogy mknden ered­ményt, jólétünket, egyre emelkedő életszínvonalunkat, dolgozó népünk ellenségeinek a felszámolását mind a Pártnak köszönhetik, öntudato­san és rendíthetetlenül kiővétik a Pártot, útmutatását a szocializmus építésében, a béke megvédésében. Szeged dolgozói most, a pártkon­forencia közeledtére ismételten nemcsak szavakban, hanem tettek­ben is bebizonyítják a Párthoz va­ló ragaszkodásukat, elsősorban munjtafelajánlások megtételével. Egyre többen tesznek hitet a sze­gedi üzemekben a Párt iránti sze­retetüknek és újabb szocialista munkaverseny van kibontakozóban: így akarják a dolgozók köszönteni a szegedi pártkonferenciát. A szegedi üzemek közül különö­sen kiemelkedik a Szegedi Kender­fonógyár, amelynek dolgozói élen­járnak a munkafelajánlások meg­tételében a pártkonferencia tiszte­letére. 'Az üzem dolgozói felejthetetlenné akarják tenni ezt a napot és mun­kafelajánlásaikon keresztül akarják bebizonyítani, hogy tudják, mit je­lent számukra a Párt, mennyi min­dent köszönhetnek Rákosi elvtárs­nak és Pártunknak a tekintetben is. hogy iránymutatásukkal a ma­gyar nép ma már a szocializmust építheti. Tudják azt. hogy Pártunk segít­ségével megint újabb győzelmet ér­tünk el, amikor Magyarországon is a közeli napokban bevezetik a ta­na "srendszert és ezen keresztül még jobban be lesz vonva a Párt irány­mutatása mellett a dolgozó nép széles tömege az ország irányítá kába. Az első felajánlást az alapszer­vezetek tették. Mind a hat alapszer vezet felajánlotta — mivel eddig az üzemben nem volt kollektív új ságolvasás, — hogy ezentúl Pár­tunk központi és helyi sajtóján ke­resztül naponta rendszeresen ismer­tetni fogják a dolgozókkal az idő szerű kiil- és belpolitikai esemé nyeket. Szép felajánlásokat tettek az egyes üzemrészeit is, s ezek a fel ajánlások a második negyedévi terv teljesítésének a megrövidítésére vo­natkoznak. A kötélgyár -dolgozói vállalták a II. negyedévi! tervnek 10 nap. pal előbbi befejezését, a vizesfonó dolgozói 5 nappal, a szárazfonó dolgozói 5 nappal, a gombolyí[jóban 6 nappal, az előfonó dolgozói 5 nappal, a kártoló dolgozói 5 nappal, a cérnázó dolgozói 6 nappal, a finomító dolgozói 5 nappal. A műszaki csoport dolgozói is fel­ajánlásukon keresztül akarják be­bizonyítani, hogy átérzik a nagy nap jelentőségét, éppen ezért fel­ajánlották, hogy június l-re üze­mükben selejt kiállítást rendeznek és ezen keresztül világítanak rá a dolgozóknak arra, hogy mii jelent az, ha valaki nem minőségi munkát végez. Az újítók is megtették felajánlá­sukat azzal, hogy olyan kötélbontó gépet állítanak be a termelésbe, amelynek segítségével a hulladék nyersanyag újból feldolgozhatóvá válik. Ez a mennyiség a hav'i nyers­anyag ellátást 8 órára fedezi és az évi nyersanyag hányadban lVf—2 százalék emelkedést jelent. A munkaverseny iroda a követ­kező felajánlásokat tette: Tekintettel arra, hogy az üzem területén most az egyéni teljesít­mény százalékokról áttértek a da­rabbérezésre, a százalékos felaján­lásokat 10 nap alatt átdolgozzák a darabbérezésnek megfelelően. Min­den dolgozó munkapadjára kifiig gesztésre kerül majd egy szép kivi­telezésű felajánlási lap, amelyen rajta lesz az illető felajánlása é ennek másodpéldányát pedig pon­tosan kartotékozva a versenyirodán Haszka Imréné elvtársnő a Szegedi Kender segédmesternője lett nultam, meggyőződtem róla, hogy az sem ördögi mesterség. Hegyes elvtárs, a gömbölyítő egyik mes­tere és a. többi mesterek is készség­gel magyarázták meg a feladató* mat s most már a számadás körül sincs nehézség. Huszkáné elvtársnőt az üzem vala­mennyi dolgozója mindenben segíti, mert tudják, hogy bizalmuk nem lesz hiábavaló. Huszkáné eMársnönek fiatal létére is már nagy gyakorlati tudása van, ehhez már könnyű meg szerezni a műszaki isimeretet. Né­hány hónap múlva a gyár legjobb segédméstere lesz. Dolgozó társai­nak átadja jót bevált munkamódszereit, tanítja őket, bebizonyítja, hogy már nyoma sincs annak az időnek, amikor a munkások rettegtek a mesterektől, ellenséget láttak ben­nük. Huszkáné elvtársnő egyébként az iizern egyik alapszervezetének a párttitkára is. Most nagy lehetőség nyílt számára, hogy még alaposab­ban tanulmányozza a termelésben és a tanulásban megmutatkozó hi­bákat. Bizalommal fordulhatnak hozzá a dolgozók, nyit sem engedem csökkenni sőt mindgnben támogatja őket. most meg fokozottabb lendülettel B látok a munkához, becsülettel aka- A hét folyamán sokan fordultak rom végrehajtani a rámbízot't újabb hozzá a dara.bbére®és kérdésével is. feladatokat, mert tudom, hogy ez- . Huszkáné elv'.ársnő minden kérdésre zel ismét kiváló szovjet példát kielégítő választ adott, s egv ai­valósítunk meg. Bebizonyítom, hogv kalommal örömmel mondta el neki a szovjet nőkhöz hasonlóan én is Bánszki Andrásné a gombolyítóban: tudok olyan munkakörben dolgoz — Régen, sose merten: vohia ni, mint a férfiak. Huszkáné elvtárs- gondolni erre, hogy valamikormaid nő még azt is hozzáteszi: " magunk közül kerülnek ki meste­— Bizony, az első napon még j rek, akik úgy segitenek majd ne­nagyqn nehezen ment a „metrikus" J künk, mint ahogy a szovje; dolgo­száimadás, de azót'a már sokat Va- zók segítik egymást. ötéves tervünk idő előtti meg­valósítása, az előttünk álló nagy feladatok sikeres végrehajtása meg­követeli a szegedi üzemek dolgo­zóitól is, hogy egyre fokozódó gya­korlati tudásuk mellett még na­gyobb mértékben sajátítsák el a termelés műszaki folyamatának is­meretét is. — A Szegedi Kender dolgozói é< a műszaki vezetők *s megértették, hogy a szakmai to­vábbképzés tervünk sikeres végre­hajtásának előfeltétele is- Nagy örömmel fogadták a Szegedi Ken­der dolgozói, hogy Huszka Imré­nét, a precíz keresztorsózó üzem­részleg egyik kiváló munkásnőjét, a gömbölyítő osztály segédmeste­révé nevezték ki. Huszkáné elvtársnő, az üzem leg­fiatalabb segédmestere, alig mult 20 éves, mégis az iizern legjobb dol­gozói közé tartozik. Teljesítménye állandóan 140 százalék felett van. Ez az eredmény a precíz keresztot sózában kiváló teljesítménynek számít. Huszkáné elvtársnő boldogan mondja eh — Munkalendületemet egy pará fogják nyilvántartani, illetőleg ke­zelni. 'A' SzIT szervezethez tartozó ifjú­munkások felajánlásukban elvállal­ták, hogy a gyár előtti területet parkírozni fogják és a virágdiszí­tésekben is Fúrtunk szerepét ki­domborítják. Mindezen felajánlások mellett meg indultak az üzemben az egyéni fel­ajánlások is, amelyek nagy rész­ben a termelékenység emelésére vo­natkoznak. De több mint 50 terme­lésben élenjáró dolgozó a pártkon­ferencia tiszteletére azt is felaján­lotta, hogy a termelésben lemaradt munkatársaiknak munkamódszerü­ket átadják . Az alapszervezetek és az egyes üzemrészek felajánlása­in túlmenőleg az üzemi három­szög is megtette a maga fel­ajánlását. Minden igyekeze­tükkel elősegítik a dolgozók­nak azt a vállalását, hogy az 1950-re szóló tervüket a 47. bérhétre befejezzék. Magukévá téve a SzOT határozatát és tekintettel arra, hogy az üzem­ben több esetben fordultak elő norma-, bér- és OTI-csalások is, újból ellenőrzik az üzemet, hogy az esetleg még fel nem derített ilyen és hasonló hibá­kat is a felszínre hozzák. Az üzemi pártbizottság ma­ga is felajánlással készül a pártkonferenciára és a dolgo­zók felajánlásainak a legmesz­szebbmenő támogatása mellett versenyre hívja ki Szeged összes pártszervezetét. A fel­hívás szövege a következő: 1. Május 28-ig mindenütt mun­kába állítjuk az újonnan átszer­vezett tízes bizalmiakat, népne. velőket és reszortfelelősöket. 2. A termelő munkában lévő párttagokat teljes egészében be­szervezzük a munkaversenybe. 3. Versenypontokat dolgozunk ki a szellemi munkavállalóknál és ezen keresztül elősegítjük, hogy ők is teljes egészében résztvegyenek a munkaverseny, ben. 5 4. Az üzemet a nap jelentősé­géhez mérten feldíszítjük. Hisszük azt, hogy Szeged va. Jamennyi üzemi-, hivatali és ke­rületi pártszervezete és összes dolgozói üzemünk dolgozóihoz ha­sonlóan nagy lelkesedéssel ké­szülnek a Szegedi Pártkonferen. ciára és így versenyfelhívásun­kat elfogadva mutatjuk meg ra­gaszkodásunkat a Párthoz. Klein Sándor a Szegedi Kenderfonógyár Pártbizottságának titkára, Á szegedi pártszervezetek és Szeged dolgozói bizonyára kö­vetik a Szegedi Kenderfonó gyár példáját és csatlakoznak a versenyfelhíváshoz, erre máris biztató jelek vannak szegedi üzemekben és párt­szervezetekben. Nemes versen­géssel bizonyítják be a pártta­gok ós pártonkívüliek egy aránt. hogy megértették a pártkonferencia jelentőségét és ehhez merten teszik emlékeze­tessé és felejthetetlenné május 28-át. Megjelent a „Tiszatáj" A szegcdi írók, költők leg­újabb alkotásait ismerhetjük meg a „Tiszaláj" most megje­lent, gazdag tartalmú számú bál. Lődi Ferenc, Békés Virág, Takács Tibor, Szabolcsi Gábor, Pákólicz István versei és Szo­kolay Károly versfordításai, valamint Somfai László, Sza­bolcsi Gábor, Seres József el­beszélései mellett széleskörű „Tükör" rovat és bőséges iro­dalmi tájékoztató egészíti ki a lapot. A „Tükör"-rovat ezalka' lommal több új regény kiérté­kelésén kívül megismertet Sze­ged kultúréletének eseményei­vel is. AZ ÉLENJÁRÓ SZOVJET IPAR Minden szovjet polgárnak egyformán szívügye a szovjet ipar fejlődése. A szocialista termelés minden igényt a legma­gasabb fokon elégít ki. Nemi ak hatalmas gépeket épít, vagy földterületek arculatát változtatja meg, hanem a kézműves­ség legfinomabb árnyalatait is műveli, szemet gyönyörköd­tető művészi faragványokat, vagy csillogó üvegkristályokat ad a szovjet polgár kezébe, de ugyanakkor felépíti a moszk­vai felhőkarcolókat, vagy ÍL mbehelyezi a Turkszib vaa útat.'Csak a szocialista 'termelés képes az ipar ilyen széles, mindenre kiterjedő szükségleteit teljesen kielégíteni. Képünk a kitüntetett leningrádi ,,Kirov" elektromosgép­gyárban készült, amint Vrubl eckij, Andrcmov és Gukov brigádban dolgozó szerelők egy hatalmas gép alkatrészeit szerelik össze. rA szovjet ipar óriási segítséget nyújt a dolgozó paraszt­ságnak. Kubánban, a tyihorecki kolhoz földjén — mint ké­pünk mutatja — modern vető géppel végzik a tavaszi mun­kákat. Ezek a gépek könnyítik meg a szovjet ember munká­ját és teszik szebbé az életét. Május 25-én békenugygyülést turtunuk u szegedi dolgozók Mint ismeretes, a szegedi dol­gozók is határtalan lelkesedés­sel írták alá a stockholmi béke­felhívást. mert tudják, hogv ez­zel egv újabb elsöprő győzelmet aratnak a háborús uszítók fe­lett s egy újabb gátat vetnek a háborúra törekvő ellenség bűnös szándéka előtt. Rövid idő alatt alakították meg­rí békevédelmi előkészítő, majd a békevédelmi bizottságokat, s most egv hatalmas békegyűlés­re készülnek, melyet 25-én. csü­törtökön a Széchenyi-téren tar­tanak meg. A békegyűlésen kép­viseltetik maglikat a szovjet, a lengyel és a francia szakszerve­zetek küldöttei is. A küldöttek közül többen beszédet is tartanak s méltatiák a magyar népnek a közös ellenség ellen folytato;t harcát. Erre az alkalomra az üzemek dolgozói mellett nagy létszám­mal vonulnak fel az MNDSz. a Szabadságharcos Szövetség. a Magyar Szovjet Társaság, a SzIT, a KIOSz és valamennyi szegedi tömegszervezet tagsága is. Ujabb kiállás lesz ez a béke harcos megvédése mellett. Ismételten az ellenség arcába kiáltják a szegedi dolgozók, liogy kár a háborús törekvésért meg­védjük eredményeinket, meg­védjük békénket, továbbra is erősítjük a nagy Szovjetunió tal vezetett béketábort. MNDSx-HIREK 19-én délután 5 órakor a Petőfi 1. telep, a Petőfi II. telep és a Fodor­telepi csoportok tagjai a saját szék­házukban gyülekezzenek a Komszo­mol kiállítás megtekintésére.

Next

/
Thumbnails
Contents