Délmagyarország, 1950. május (7. évfolyam, 101-124. szám)

1950-05-07 / 105. szám

* > l ; mammm, ím. kot* * • 7 SIMIKOVA A LEÁNYÁT HITT A KI MUNKA VERSENYRE I Sbnföom « mtfszak végét Jelző kürtszó után a pénztárablaknál fel. vette bérét és „ többletmunkáért já­ró prémiumot. Hazafelé az úton vé­giggondolta; mit fog vásárolni, hi­szen mégegy szer annyi pénzt kapott, mint máskor. „Jó élmunkásnak len­ni!" — mondotta magában. A csendes, tiszta lakásban rakos­gatni kezdett és néha türelmetlenül pillantott az órára. Hol marad Ste­finka? Annyi baj van vele. ö, az anya, élmunkás, a lánya pedig lema­rad. Érdektelenül szemléli a ver­senymozgalmat. kedvetlenül dolgo­zik. Pedig hányszor szólt neki és magyarázta, hogy mit jelent, ha va­laki túlteljesíti a régi normát, Már régen az asztalnál ült és a kötőtűk szaporán csörögtek szorgal­mas ujjai között, amikor belépett Slefinka. Fagyosan köszöntötte any­ját és odaadta keresetét. — Miért ilyen kevés ? — kérdezte Simikova. — Nem szégyenled ma­gad, hogy anyád, aki már bizony megdolgozta a magáét az életben és gyenge egészségű, kétszer annyit ke­res, mint te? — Ne kezdd anyám élőiről — vé­dekezett idegesen a lány. — Annyi­szor mondogatod ezt. — Figyelj ide, kislányom. Vala­mikor látásól-vakulásig dolgoztam értetek és bizony, senki nem törő­dött azzal, miből tartalak el kettő­töket. Ha ti, fiatalok, mindnyájon igy gondolkoznátok, mos'f sem lenne jobb a sorsunk. Pedig mi már nem kínlódunk, mint egykor. Büszke, lel­kes híve vagyok a munkaverseny­nek, pedig valamikor gyűlöltem a munkát. De ma más világ van... Uj világ! Nem lenne jobb, ha te is töb­bet keresnél?... Mi lenne, ha mi ketten munkaversenybe lépnénk? — Nem akarom magam agyonstra­pálntl Csehszlovákia penicillint gyárt Piojhar közegészségügyi mi­niszter jelentette a kormánynak. h,-g> befejeződtek a prágame1­Ifctti penicillingyár építkezései. A miniszter hangsúlyozta jelentésé­Len. hogy a cseh penicillin tel­jesen egyforma minőségű a kül­földi gyógyszerrel, sőt előállítási költségeit is sikerült a külföldi penicllin árával egyenlővé ten­ni. A gyár a közeli napokdan megkezdi a gyógyszer szállíta­nál — Nem is ezt kívánom tőled, édes kislányom, dehogy akárok én neked, rosszat. Használd ki a kárbaveszett időt, próbáld meg. Hidd el nekem, nincs jobb érzés, mint túlteljesíteni a normát! Igy menf ** néhány héten át. Si­mikova nem nyugodott. Meg akarta mutatni társainak, hogy nehéz mun­kával felnevelt leánya is értékes tagja lesz a társadalomnak, öntu­datos munkássá válik. Sokáig hiába kísérletezett. Az egyik bérfizetés utáni napon együtt kézimunkázott anya és lánya. Simikova halkan beszélt: — Néhány esztendővel ezelőtt nem járhattunk színházba, könyvtár sem volt. örülök neki, láttam, ma sok könyvet hoztál haza. Azelőtt csak dolgoznunk lehetett, művelődni nem engedtek bennünket. Minek as • prolinak, mondták az arak. Észre­vetted már, hogy egyenjogú vagy? Látod, ezt a munkásosztálynak kö­szönheted. Stefinka anyja legnagyobb megle. petésére nem ellenkezett, hanem rö­vid hallgatás után igy válaszolt: — Anyám, versenybe lépek, elfo­gadom kihívásodat, de meglátod, hogy jól lefőzlek!.. A két nő a hét folyamán titokban odasettenkedett a verseny felelőshöz és kérdezgette, hogy áll a másik. Stefinka lendületesen, anyja sok ta­pasztalattal dolgozott. Már 150 szá­zaléknál tartottak, de egyik sem akart lemaradni. Alig telt el néhány hét és Stefin­ka kezében is ott volt már az él­mankás-könyv. • a Ot éve szabadult fel Csehszlovákia Májas 5-én ünnepelte Cseh­szlovákia népe felszabadulásá­nak 5. évfordulóját. A felszaba­dulás napjának ünnepsége a csehszlovák nép millióinak ha­talmasarányú béketüntetése volt. A felszabadulás napján Cseh­szlovákia népe visszaemlékezett azokra az eseményekre, amelyek 1945 május 5-ét megelőzték. Csehszlovákia népe. amelv már 1938 óta a hitleri fasizmus bor­zalmait szenvedte, a háború kez­detétől a Kommunista Párt ve­zetésével szervezte a földalatti ellenállási mozgalmat. Minde­nütt ahol a természeti körülmé­nyek lehetővé tették, szovjet ej­tőernyősök és csehszlovák kom­munisták által Irányított parti­záncsoportok alakultak. A cseh­szlovák nép felkészült a küzde­AZ IFJÚSÁG ÁTVETTE ax orosxvári állami birtok vezetését A csehszlovák fiatalság az épí­tés minden szakaszán nagy mun­kalendülettel, egyre fokozódó lel­kesedéssel, törhetetlen akarattal tör előre azon az úton, amely Csehszlovákia népét az emelke­dettebb és magasabbrendű élet­hez, a szocializmushoz viszi. Ha végigtekintünk az építés nagy munkafrontján, az üzemek, bá­nvák, építkezések és falvak szo­cialista munkaversenyein, _az élenjárók közül mindenütt felénk mosolyognak az ifjúság kékinges csapatai, amelyek a szocializmus építésében az élen járnak. Az ifjúság sokirányú, jó ered­ménnyel elvégzett munkája után most újabb fontos feladatot ka­pott. Néhány nappal ezelőtt ünne­pélyes keretek között az ifjúság gondjára bízták az oroszvári ál­lami birtok kezeléset. Az ünnepélyes átadáson az állami birtokok kerületi igazga­tója beszédében hangoztatta, hogy a csehszlovákiai Ifjúsági szövetség az oroszvári álla­mi birtok vezetésének válla­lásával bizonyságát adja an­nak, hogy nemcsak az üze­mek és gyárak termelésében akarja kivenni részét,, ha­nem minden igyekezetével azon van, hogy a szocialis­ta termelés módszereit elvi­gye a falvakba is. Ezután az ifjúság megbízottja átvette az áilami gazdaságot, majd dr. Faltan földművelésügyi megbízott emelkedett szólásra, aki ezeket mondotta:. — Megállapíthatjuk, hogy ilyen ünnepség, mint m a mai, még nem volt nálunk. Ifjúságunk új feladatokat vállalt magára, amikor átveszi az oroszvári ál­lami gazdaság ügykezelését, vál­lalja a gazdaságban felmerülő munkák elvégzését, egyben az egész gazdaság irányítását és vezetését. Ifjúságunktól most azt várjuk, hogy az állami gaz­daságba elhozzák a fiatalság harcos munkalendületét, megte­remtsék a munkához való új vi­szony szellemét, segítsenek nagy céljaink szolgálatában és a falu népét átvezessék a helyes szocia­lista termelés formáira. A" fiatalok ezután fogadalmat tettek, hogy a munkában helyt fognak állni s ugyanolyan lelkese­déssel és Szocialista öntudat­tel fogják ezeket a reájuk háruló feladatokat is elvé­gezni, mint már a múltban, a munka több szakaszán be­bizonyították. Stanislaw Ohamitz, az ifjúság egyik küldöttje végül azt han­goztatja, hogy a fiatalok tudati­ban vannak kötelességeiknek. — Ma új ifjúság vagyunk, Gottwald ifjúsága, amely a Gottwald elvtárs által kitűzött célok megvalósításáért küzd. Kapcsolatot fogunk keresni a fa­lu földműveseivel és különösen az egységes földművesszövetike­zetlel, hogy meggyőzzük az it­teni dolgozókat azokról a* elő­nyökről, amit a népi demokrá­cia biztosít számúikra. ! Utolsó szónokként Galbo Ond­rej, a közeli Matador gyár dol­gozója, köszöntötte a fiatalokat és biztosította őket arról, hogy a falusi dolgozók számíthat­nak a gyár dolgozóira. A gottwaldi ifjúság egyik élenjáró csoportja fontos felada­tot vállalt és teljesít, amikor kezébevette az oroszvári állami birtok vezetését. lemre és segítette a Vörös Had­sereget Csehszlovákia felszabadí­tásában, Amikor a moszkvai rá­dióban 1945 február 26-án el­hangzott a csehek és szlovákok nemzeti arcvonalának felhívása, amely fegyverbe szólította a harcképes csehszlovákokat. vá­rosok és falvak dolgozói töme­gesen kapcsolódtak be illegális munkába. 1945 márciusában, mialatt a Szovjet Hadsereg fokozatosan felszabadította Csehszlovákia egyes területeit. Moszkvában a csehszlovák politikai pártok ér­tekezletet tartottak. A Kommu­nista Párt beterjesztette kor­mányprogram javaslatait, amit a Nemzeti Arcvonal képviselői egy­hangúlag elfogadtak. A nácik utolsó erődítményként akarták felhasználni Prágát. A Csehszlovák Kommunista Párt felhívására azonban a cseh nem­zet fegyveres felkeléssel akadá­lyozta meg a városok elpusztí­tását. Május 5-én kitört a prágai felkelés, amelyben a nép úgy­szólván puszta kézzel harcolt a megszállók túlereje ellen. Ezer­számra építették a barríkádokat és puskával a kézben küzdöttek az ágyuk, repülőgépek és tankok ellen. Az amerikai kötelékek, amelyek néhány kilométerre áll­tak ekkor Prágától. nem akarták meghallani a felkelők segélyké­rését, mert a hitlerista hordák kegyes védőfogságban való el­helyezésével voltak elfoglalva. — 1945 májas 9-cn azonban, ami­kor Prága szabadságharcosainak helyzete már válságossá vált, Ribalko tábornok dicső tankcsn­patai, amelyek Sztálin genera­lisszimusz személyes parancsára niegállá-s nélkül robogtak ide Berlinből, hogv felszabadítsák Csehszlovákia fővárosát, megér­keztek Prágába Ezzel megmen­tették Csehszlovákia fővárosát a pusztulástól. Csehszlovákia népe soha nem felejti el a Szovjetuniónak ezt a segítséget, de r.em felejti el azt a segítséget sem amelyet a fel­szabadulás óta nyújtott. Május 5-én, felszabadulása napján, a csehszlovák nép a bé­ke egységes táborába tömörülve mutaita meg elszántságát az im­perialistáknak és azt a törhetet­len akaratát, liogv a Szovjetunió vezetésével minden áldozatra kész a béke megvédésére. Esetlen, vidékies, rosszul­vasalt öltönyében, himlőhe­lyes arcával, klasszikusokkal mindig dugig telt aktatáská­jával — mely klasszikusok­hói hosszú szakaszokat idé­zett, ittasan a szöveg szép­ségétől, s megfeledkezve ko­dácsoló hangjáról — hete­dikesei szörnyen komikus figurának látták. — Magasabb Szempontból tanár úr — mondták róla íögtön harmadnap, miután a latin és görög órákon ne­gyedórákig hallgatták el­ragadtatott magyarázatait. Ez a gúnynév rövidesen tel­jesen eltakarta polgári ne­vét. — Magasabb erkölcsi szempontból... hm... — ezt még el kell sajátitaniok, fiúk, — magasabb erkölcsi szempontból nem engedhető meg olyan nevetséges aljas­ság, mint aminő a szom­széd dolgozatának lemáso­lása lenne — mondotta ezen a napon a kékcslila latin dolgozatfüzetek fölé hajolva. Az utóbbi napokban any­nyira az Írásbeli dolgozat egyes mondataira összponto­sította figyelmét — ezzel a feladattal akarta a hetedik osztályban befejezni az egész évi munkát — bogy a bor­zalmas eseményekkel telített környező világ elmerült mel­lette, hangjai nem értek el sem füléhez, sem lelkéhez. Most éppen felemelte cson­tos, örökké tintafoltos mu­tatóujját, hogy régimódi méltósággal bejelentse, dik­tálni kezdi az első monda­tot, mikor egyszerre ideges kopogtatás hangzott fel és a keskenyre nyitott ajtón hir­telen belépett az intézet igazgatója. Valami szörnyű nyomástól fuldokolva, háttal az ajtónak dőlt, s bágyadt kézlegyintéssel jelezte a diá­koknak, hogy ülve marad­hatnak. — Ó, spártaiak, menekü­lők Termopylébőll — súgta Rysánek hetedik osztályos tanuló Moucska nevű szom­szédjának, tréfával próbálva elütni nyugtalanságát, mely e percben elfogta. De Moncska elsápadva egy hir­telen balsejtelemtől, meg sem hallotta pajtása szavait. — Halevka.... Moucska ... Rysanek ... jöjjenek velem — hallatszott az igazgató hangja, elgyengülve az iz­galomtól. Magasabb Szem­pontból tanár úr, akinek diktálásra felkészült, fel­emelt újját a meglepetés egészen természetellenes helyzetbe jutatta, nyomaté­kosan tiltakozott: — Igazgató úr kérem, ép­pen latin dolgozatra készü­lünk ... és így... maga­sabb szempontból... éppen ezeknek a diákoknak a tá­volléte ... A három hetedikes zavar­tan felállt. Körülnéztek az osztályban, mintha társaik vonásaiból jövendő sorsukat olvashatnák ki. Mindnyájuk­nak egyszerre cszébejutott a tegnapi ostoba vita az uszo­dában. Az igazgató nem bírta ki tovább az osztályban. Gyor­san kiment a folyosóra. Ebben a pillanatban Ha­vclka, Moucska és Rysánek hetedikesek, akik njár az ajtóhoz értek, szemébe néz­tek sorsuknak. Az ajtónyi­láson át látták, hogy a fo­lyosó nagy, világos ablaká­nál három férfi áll, szür­készöld bőrkabátban. Moucs­ka mégegyszer visszanézett, sóvár szemével átölelte az osztályt, mintha egy ször­nyű kérdésre vári volna feleletet. Homlokán verej­tékcseppek ütköztek ki- Ha­JAN DRDA: MAGASABB SZEMPONTBÓL TANÁR UR velka, aki az első padban ült, helyére szaladt, öntu­datlan mozdulattal rátelte a tintatartóra a fedelét, aztán ismét visszatért Rysánekhez. Az már a kilincshez nyúlt. Nem nézett körül. Nem bú­csúzott senkitől és semmi­től. 'A'z ajtó bezárult mögöt­tük. A hetedik osztály bent­maradt tanulói hátán vé­gigszánkázott a jeges iszo­nyat. Mert 1942 júniusát ír­ták akkor. Este hétkor az utcai rádió szétharsogta azoknak a ne­vét, akiket aznap főbelőttek, mert helyeselték a Hyedrich ellen elkövetett merényletet. A rádió ezek között be­modta Frantyisek, Havelka, Karel Moucska és Vlastyimií Rysának nevét is. * A tanárok már reggel hétkor összegyűltek a ta­nácsteremben. Némán, min­den szóra képtelenül. Min­den újonnan érkező csak megsokrozta tehetetlenségü­ket. Kaltner, a cseh tanár, feketehajú, komor külsejű férfi, aki október 28-ára, a nemzeti ünnepre hazafias rímeket gyártott, az ablak előtt járkált. Egyszerre meg­ragadott egy széket, kezével átfogta a szék támláját, mintha támaszt keresne a gondolatnak, amely ide­odajárkálás közben ért meg benne s hisztérikusan kia­bálni kezdett: — Tessék! Ez az ered­ménye a Masarykizmusnak! Mindnyájunkat agyonlőnek? Ugy, mint Táborban! Az intézet igazgatója hal­kan feljajdult és szivéhez kapott. A többiek elhalgat­tak. Csak a történelemtanár, mézesszavú, sunyi ember, mert megszólalni. Aktatás­kájából kivett egy ív négy­rét hajtott papirost, szétte­rítve az asztalra tette és édeskés hangján, melyet a félelem sem változtatott meg, mondta: — Kolléga urak, én fel­tétlenül szükségesnek tar­tom, hogy haladéktalanul küldjünk egy nyilatkozatot az államtitkár úrnak és Moravec miniszter úrnak, amelyben őszintén loyalitá­sunkról biztosítjuk őket. Bátorkodtam a nyilatkozatot megfogalmazni... 'A rettenetes csöndben húsz sort olvasott fel, húsz sort, telve alávalósággal és szolgalelkűséggel. Aztán ki­csavarta töltőlollát s a pa­pirost a gyülekezet legidő­sebb tagja elé tolva, szol­gálatkész gesztussal kínálta aláírásra. A hetvenéves ag­gastyán, aki már istentudja hány éve tanított, reszkető újjai közé vette az írást és alaposan végigsillabizálta a szöveget, betűről betűre. Mi­kor elkészült vele, a papi­rost az asztalra ejtette. — Én öreg ember vagyok. Az életem végén nem fogok hazudni ... Elhatározták hát, hogy ezen aktus helyett a tetten­ért hetedik osztály diákjai előtt kikeli jelenteni, bogy elítélik elvetemedett társaik kijelentését. Ezt a nyilatko­zatot pedig illően be . kell •enni az osztálykönyvbe. — De az Isten szerelmére, ki fogja ezt megcsinálni? A cseh nyelv tanára és a történelemtanár egyszerre fe­lelték: — Természetesen az osz­tályfőnöki Mindnyájan fellélekzettek, akik megszabadultak a te­hertől. Magasabb Szempont­ból tanár úr némán, figye­lemmel szemlélte összekul­csolt kezei Izületeit. A he­tediknek ő volt az osztály­főnöke. Mintha üres lenne a VT. osztály. Hol van az az örökös zsivaj, a méhraj zúgásáh >? hasonló zsibongás? Magasabb Szempontból tanár ur ki­nyitja az osztály ajtaja:, de akik most érkezésére Ijia l­nak az iskolapadokban, tel­jesen mások, mint 1'gnap voltak. Ugy ülnek le, mint a gé­pek, mikor Magasabb Szem­pontból tanár úr elfoglalja helyét a katedrán. Nem osztály többé. Nem is kö­zösség már. Mindegyik egye­dül van, begubózva a féle­lembe. Vagy a gyűlöletbe? — Fiúk — dadogja újra. A gallér fojtogatja. — 'A' ta­nári kar megbízott... hogy ... hm ... a tegnapi... szo­morú eseményt... helyesen értelmezzem maguk előtt.. . hm ... Magasabb erkölcsi szempontból... Ebben a pillanatban húsz diák emelte rá szemét. Mintha ez a? ócska, ko­molytalan frázis egyszerre új, rettenetes értelmet és jelentőséget kapott volna. Mintha éket vert volna közte és diákjai között Vagy . .. Nagy erőfeszítés­sel tólekzelel «tU, azután egyszerre, a fuldokló siet­ségével, aki fél, hogy el­merül. mielőtt végigmonda­ná, kiáltotta diákjajnak: — Magasabb erkölcsi szempontból... csak azt az egyet mondhatom maguk­nak: a zsarnokot meggyil­kolni nem bűnt Ez az egy mondat meg­szabadította minden feszült­ségtől és zűrzavartól. Feje kitisztult, végtelen pontos sággal és aprólékossággal látta most diákjait, mind a húszat, akiket ötödiktől vezetett. Az is lehet, hogy valamelyik éppen közülük jelentette fel Iíysánekef. Az is lehet, hogy valami apró sérelem, félreértés, vagy észrevétlen gyűlölet új, szörnyű eseményeket hor­doz méhében. De akkor is: melyik diákjának tudna a szemébe hazudni? Égő vágv ragadta meg, hogy éppen ezek a fiúk előtt mondja ki azt a mondatot, amelyet már tegnap óta gyűr le magá­ba n, amelyet ma reggel a tanácsteremben már majd­nem ki is mondott, s ame­lyet ki kell mondania, lesz, ami lesz! Lassan, csöndesen, valami nagy belső nyuga­lommal mondta az osztály­nak, egészen a kezükbe adva magát: — Én is ... helyeslem a Hyedrich ellen elkövetett merényieteti Ugy érezte, mindent meg­mondott. A katedra felé for­dult hát, leült és írni kez­dett az osztálykönyvbe. De alig érintette a tolla a pa­pirost, a padokból jólismert zaj hangzott fel. Magasabb Szempontból tanár úr las­san az osztályra emelte te­kintetét. Húsz helcdisla állt előtte vigyázban, felemelt fejjel, lángoló, szemekkel,

Next

/
Thumbnails
Contents