Délmagyarország, 1950. május (7. évfolyam, 101-124. szám)
1950-05-27 / 122. szám
SZOMBAT, Í9S0. MÁJUS 27. 4 PÁRTÉLET * Emeljük az építőmunkások politikai színvonalát A* uj texelőaég egyhónapi munkájának eredményei a Gyárépitési NV pártsxerrexetében Építőipari pártszervezeteink életében különösképpen nagyjelentőségű fordulat volt a vezetőségek úfldvdlasztása, hiszen építőipari pártszervezeteink általában igen gyengén működtek s nem töltötték be megfelelőképpen feladataikat. Pártunk Politikai Bizottsága és a Minisztertanács határozata felfedte az építőiparban megmutatkozó súlyos hibákat, megjelölte a feladatosat, amelyek nyomán bizonyos javulásokat tapasztalhattunk. A vezetőségek űjjdvdlasztdsa, pártszervezeteink megerősítése újabb lépést leientett az építőiparban megmutalkozó hibák kiküszöbölésében, a munka megjavításában. Ezt tapasztó haljuk a szegedi Gyárépitési NV. pártszervezetében is. A Gyárépítési NV-nél az elmúlt hónapokban igen súlyos hibák merültek fel s, hogy ma már ezek nagyrészét sikerüli felszámolni s egyre eredményesebbé válik a munka, ez elsősorban a pártszervezet megerősödésének köszönhető. Egy hónappal ezelőtt választották meg a Gyárépitési N. V. pártszervezetének új vezetőségét. A vezetőség tagjai — egy kivételével — hathetes pártiskolát végeztek. De nemcsak elméletileg képezik magukat, hanem a termelésben is jó munkát végeznek. Az új vezetőség munkája folytán fokozatosan újabb és újabb eredmények születnek a termelés és a pártépttés munkájában. A pártszervezet agitációs, népnevelő munkájának megjavulása következtében az előzőekhez képest fellendülén kővetkezett bo a munkaversenyhen. 'A' május elsejei munkafelajánlásokban még csak a dolgozóknak körülbelül 36 százaléka vett részt. Ezzel szemben most a szegedi pártértekezlet tiszteletére a kombinát építkezésénél — a dolgozóknak körülbelül ötven százaléka tett munkafelajánlást. Ábrahám József brigádja például vállalta, hogy 165 százalékról 180 százalékra emeli teljesítményét. Ugyanilyen mértékű munknfclajánlást tett Sós János brigádja ls. Virág István brigádja vállalta, hogy 222 százalékról 230 százalékra emeli teljesítményét. De hasonló munkafelajánlásokat tettek a többi brigádok is. A munkaverseny eredményeinek növekedése annak is köszönhető, hogy a pártszervezet vezetősége jobban megszervezte a népnevelő, felvilágosító munkát. A népnevelők, de a vezetőség tagja'i ls külön-külön meglátogattak minden egyes brigádot és megmagyarázták a dolgozóknak a pártértekezlet jelentőségét. Természetesen a munkaversenynek ezek az eredményei még nem mondhatók kielégftőnek. Az eredmények növelésének biztosítéka a felvilágosító, népnevelő munka további fokozása, új agitációs módszerek bevezetése, Bzakitás a merev, üres agitációs módszerekkel. A Gyárépitési N. V. pártszervezete igyekszik megkeresni a munkaverseny megszervezésének és irányításának leghatékonyabb formáját. Az új ifjúsági szövetség megalakítására, az egyesítő kongreszszusra tett munkafelajánlások megszervezésében a pártszervezet vezetősége hathatós segítséget nyújtott a SzIT szervezetnek. 'A' pártszervezet vezetősége a SzIT vezetőségével együtt tárgyalta meg a kongresszusi munkafelajánlások megszervezésével kapcsolatos feladatokat. A Gyárépitési N. V. Szit-fiataljai kivétel nélkül megtették munkafelajánlásaikat, átlagosan 20 százalékkal emelik teljesítményüket. Az agitációs munkában azonban vannak még hibák és hiányosságok is. Hiba például az, hogy a népnevelő és pártbizalmi értekezletet együtt tartják meg minden alkalommal. Ez helytelen azért, mert a népnevelők és pártbizalmiak munr kájának vannak kiülön problémái is, amelyeket csakis abban az esetbon lehet alaposan megvitatni, ha külön-külön tartják meg .az érteleteket. Az agitáció egyéb módszereit is, mint például a faliújság és a Villám, meglehetősen elhanyagolták a Of^éplténl M-nél. v A pártszervezet vezetőséginek az a feladata, hogy minden térem megjavítsa az agitációs munkát, hogy minden lehető eszközt felhasználjon az agitációs, népnevelő munka érdekében. A vezetőség újraválasztása óta eredmények mutatkoznak az oktatás vonalán is. A vezetőség újjáválasztása előtt a haladó és alapfokú szeminárium látogatottsága Igen gyenge volt. Most sikerült megakadályozni a lemorzsolódást s ma már száz százalékkal emelkedertt a szemináriumok részvevőinek száma., mert az elvtársak rendszeresebben eljárnak az előadásokra. 'A' pártszervezet vezetősége ezt azzal érte el, hogy egyénileg foglalkozott a szemináriumok hallgatóival s megmagyarázták az elvtársaknak az oktatás fontosságát. A Gyárépitési N. V. pártszervezetének igen fontos feladata, hogy éberségre nevelje a dolgozókat, hogy idejében letudják leplezni az ellenséget, amely az elmúlt hónapokban egy Ideig zavartalanul folytathatta kártevő munkáját. A pártszervezetnek még fokozottabb mértékben kell emelnie az építőmunkások politikai színvonalát A népnevelőknek jó példát kell mutatniok, képezniök kell magukat, hogy a személyes példamutatással és jó felvilágosító munkával tovább erősítsék a Gyárépítési N. V. pártszervezetét. A pártszervezet vezetősége és minden egyes tagjának bátran kell alkalmazni a kritika és önkritika fegyverét, amely biztosítéka a hibák kiküszöbölésének, amely nagy léptekkel viheti előre a pártszervezetet a fejlődés útján. A pártszervezet az üzem motorja £ ltes bizonysága nyilvánult meg az elmúlt napokban a dolgozók Párt iránti szeretetének és ragaszkodásának. A szegedi pártértekezlet napjára munkafelajánlásokkal, több, jobb termeléssel készülnek a dolgozók. A szegedi pártértekezlet résztvevői annak tudatában jönnek össze, hogy munkájukat Szeged kommunista és pártonkívüli dolgozóinak egyöntetű bizalma és hűsége kíséri Mutatja ez a tény, hogy n Párt valóban a dolgozók tanítója, vezetője, a Párt mindegyiküknek a szívéhez nőtt és a Pártént minden becsületes dolgozó kész áldozatvállalásokra az élet mindén területén, a termelő és társadalmi munkában egyaránt. Ez a szeretet ós bizalom tehát mélyen gyökerezik a dolgozókban. Ez teszi lehetővé, hogy a Párt mozgósítani tudja a szocializmus építésére, a béke megvédésére az egész munkásosztályt, az egész dolgozó népet. Ez a tény azonban kötelességet is ró pártszervezeteinkre. A szegedi üzemek dolgozói is a Párttól várnak irányítást, útmutatást és támogatást munkájukhoz. J^ pártszervezet az üzem motorja, az a hajtóerő, amely irányítja a termelést, az üzem egész életét. Nem véletlen, hogy a DÉMA Cipőgyár üzemi bizottsága a versenyfelhívásában kihangsúlyozta, hogy „a feladatokai a pártszervezet ' irányításával fogjuk végrehajtani". De nem véletlen az sem. hogy minden csatlakozó üzemi bizottság kiemeli a pártszervezet vezetőszerepót és legyen az akár a Dohánygyár, Gázgyár, Falemezgyár, Magyar Kender vagy bármely más üzem, mind-mind leszögezi: „a pártszervezet irányításával". A Párt lelkesíti jobb" munkára a pártonkívüli dolgozókat is. Ohatt Pál, a lemezipari szakma legjobb dolgozója, azért i« igyekezett élenjárni a termelésben, hogy elérhesse vágyát: a párttagságot. Forró Antal, a Pick-szalámigyár sztahánovislája azért is javítja állandóan munkáját, hogy méltó lehessen a tag jelöltségre. ^ Párthoz fordulnak az üzemek gazdasági vezetői, műszaki dolgozók, tömegszervezetek és a dolgozók tanácsért, irányításért, támogatásért. A pártszervezet őrködik éberen a termelésre azért, hogy ellenség meg ne zavarhassa az építőmunkát. Az építőiparban is a pártszervezet útmutatásával és irányításával lepleztek le számos ellenséges elemet és távolították el a becsületes dolgozók sorából. A' pártszervezet a vezető forradalmi erő üzemeinkben, Bizalommal tekintenek rá a dolgozók, mert méltó a vezetésre ós a szeretetre. 129 millió dollárral csökkentették Anglia „Marshall«-segélyét Paul Hoffman a szenátus hitelügyi bizottságának ülésén bejelentette, hogy megvizsgálták a „MarshalLterv"-ből Angliának tzánt hiteleket és agy döntöttek, hogy azokat 12& millió dollárt-it c^ökl entik. Május 29, Pünkösdhétfő. KOSSUTH RÁDIÓ 7.00: Hanglemezek. 8.30: Zongoraverseny. 9.00: Szív killdi szívnek szívesen. 9.30: Henglemez. 10.00: Cigányzene. 10.50: Hangjáték. 11.25 'A Harmónia Hangverseny játszik. 13.00: Szabad népek dalai. 13.30: Balletzene. 14.10: Úttörő híradó. 14.20: A házi-együttes játszik. 15.30: Cigányzene. 16.20: A Rádiózenekar játszik. 17.10 Az ifjúság hangja. 17.10: Tánczene. 18.20: Népdalkórusok. 19.00: Székely Mihály énekel. 19.30: Hang. lemez. 20.15: Magyar nóták. 20.45: Haza akarok menni. (Dráma.) 22.20 Sport. 22.30: Tánczene. 23.00: Pász. tor játék. 28.50: Hanglemez. PETŐFI RÁDIÓ 8.00: „Rózsa Sándor szereti a láncot". Népdalfeldolgozások. 8.30: Operarészletek. 9.30: Trich Schmidt orgonál. 10.00: Evangélikus istentisztelet közvetítése. 10.45: Részletek Offenbach müveiből. 11.10: Gyermekrádió. 11.30: Regényismertetés. 12.00: Térzene. 12.404: Hanglemez. 13.30 Szovjet tánczene. 14.00: Ünnepi hanglemezek. 15.00: Pünkösdölés a szövetkezetben. 15.40: „Tavasz ég a szemekben" 16.20: A Magyar Rádió műsora a Folyamszabályozó és Kavicskotró NV dolgozóinak. 16.40: Hanglemez. 17.10: lhilletzcne. 17.30: Magyar művészek muzsikálnak. 8.00: Sziv küldi szívnek szívesen. 18.40: A Néphadsereg hiradója. 19 10: A Magyar Rádió műsora a Budapesti Gyárépltő NV. ifjúmunkásainak. 19.40: Egy falu — egy nóta. 20.00: Előadás. 2100: Tánczene. 22.00: Cigányzene. 22.20: A lengyel rádió szórakoztató műsora a magyar rádió hallgatóinak. Május 30, kedd. KOSSUTH RÁDIÓ 7.00: Hanglemezek. 8.10: Hanglemez. 12.15: Cigányzene. 13.00: Szórakoztató zene. 13.30: Hangos Újság. 14.10: Könnyű dallamok. 15.00: Magyar dallamok 15.30: Zongora. 16.00: Rádióiskola. 16.40: Szovjet napok — szovjet emberek. 16.50: Hanglemez. 17.10: Baráti népek dalai. 17.50: Termelési hiradó. 18.05: Hanglemezek. 19.30: Könnyű dallamok. 20.15: Becsület. Színmű három felvonásban. 23.00: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ 5.45: Szovjet művészek hangversenye. 7.00: Operarészlet. 8.00: A Honvéd Művészegyüttes játszik. 0.00: Szórakoztató zene. 9.30: Hanglemezek. 10.10: Zenekari muzsika. 10.45: Zongora. 11.10: A Gyermekrádió. 15.00: Rádióiskola. 15.40: Gyermekrádió. 16.10: GycrmckdaHETI RÁDIÓMŰSOR Állandó műsorszámok: KOSSUTH-RADIO 6.00 Hanglemezek. 6.20 Lapszemle. 6.90 Hanglemezek. 6.00 Falurádió. 6.30 Hanglemezek. 7.00 Hirek. ' 7.20 Rangiemerek. 7.56 Műsorismertetés. 7.46 Hanglemezek. 8.00 Lapszemle. 8.30 Műsorzárás. tok. 16.30: Szórakoztató zene. 17.15: Miről fr az Élet és Tudomány. 17.30 Vitassuk meg... 17.45: A bolgár rádió műsorából. 18.15: Keringők. 18.40: Hanglemezek. 19.00: 'A' Rádiótánczenekara játszik. 20.00: Cigányzene. 20.46: Előadás. 21.00: A lengyel rádió zenekara játszik. 22.00: Hegedű. 22.20: Előadás. 22.35: Sziv küldi szívnek szívesen. Május 31, szerda. KOSSUTH RÁDIÓ 7.00: Szórakoztató zene. 8.10: Hanglemez. 11.30: Gyermekzene. 11.50: Hanglemez. 12.15: A Pénzügyőr Zenekara játszik. 13.00: Bor Kálmán zenekara játszik. 13.30: Hangos Hjság. 14.10: Úttörő hiradó. 11.20: Hégi magyar táncdalok. 14.15: Az Ifjúság hangja. 15.30: Ifjúsági Énekkarok. 16.00: Rádióiskola. 17.10 Zongora. 17.35: Hanglemezek. 18.00: Magvar Múzsa. 18.30: Hanglemezek. 19.30: Hanglemez. 200.15: A Rádió cigányzenekara játszik. 21.00: A Rádiózenekar játszik. 22.30: Karnevál. 23.40: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ 7.00: Zongora. 7.20: Erő, egészség. 7.30:Hanglemezek. 9.00: Könynyű dallamok. 9.15: Cigányzene. 10.10: Hanglemezek. 10.45: Vidám zene. 16.00: Rádióiskola. 15.40: Szovjet hiradó. 15.55: Hanglemezek. 16.40: Előadás. 17.15: Szórakoztató zene. 17.30: A rádió esti iskolája. 18.00: Női szemmel... 18.40: 'A' magyar munkásmozgalom történetéből. 18.55: A Rádió-tánczenekara játszik. 19.40: Egy falu — egy nóta. 20.00: Sziv küldi szívnek szívesen. 20.30: Előadás. 20.50: Hanglemezek. 21.00: A Falurádió negyedórája, 21.15: Ifjúság. Vajda István rádió12.00 Déli haxagszó, hirek. 14.00 Hirek. 14.15 Hirek szerbül. 16.00 Rádióiskola. 1.700 Hirek. 18.40 Hirek németfiL 20.00 Hirek. Hangos U jsa_ 22.00 Hirek. 24.00 Hirek. 0.10 Műsorzárás. PETÖFI-RAD10 6.30 MHK-negyedóra. 6.45 Termelési lapszemle. 5.65 Hanglemezek. 6.45 Műsorzárás. I.000 Hirek. II.30 Műsorzárás. 15.00 Rádióiskola. 18.30 Hirek szerbűL 21.00 Mi újság a sportvilágbant 21.45 Hirek szlovénül. 23.00 Hirek szerbűL 23.45 Hirek szlovénüL « ipin^úinj \pm " n >< \ játéka. 22.00: Díszhangverseny. Június 1, csUtörtök. KOSSUTH RÁDIÓ 5.30: Falurádió. 6.00: Tiszai dallamok. 7.00: Ifjúsági énekkar műsora.. 7.30: Operettrészlctek. 8.10: Polkák. 11.30: Kamarazene. 12.45: Hanglemezek. 13.00: A Stúdió Zenekar játszik. 14.10: Gyermekrádió. 14.45: Szomszédaink — barátaink. 15.30: Női szemmel... 16.00: Rádióiskola. 16.40: Szovjet napok _ szovjet emberek. 16.50: Hanglemez. 17.10: Cigányzene. 17.35: Előadás. 17.50: Termelési hiradó. 18.05: A Magyar Rádió műsora Diósgyőr ifjúmunkásainak. 19.30: Hanglemez. 20.15: „Zsákba-macska". 21.00: Népnevelők műsora. 21.30: Cigányzene. 22.30: Magyar művészek muzsikálnak. 23.10 Tánczene. j PETŐFI RÁDIÓ 7.00: Balletzene. 8.00: Opcrarészletek. 9.00: Népdalfeldolgozások. 9.30: Szabadegyházak vallásos félórája a stúdióból. 10.10: Zongora, ének. 10.40: A Gyermekrádió. 15.00: Rádióiskola. 15.40: Hanglemezek. 16.25 Baráth Éva zongorázik. 16.50: Részlet a: „Hetedik kereszt" c. regényből. 17.20: Előadás. 17.35: A Magyar Rádió műsora a Budapesti Útfenntartási NV dolgozóinak. 18.40: Sziv küldi szívnek szívcsen. 19.00: Egyéni tanulók konzultációja. 19.20: Hanglemez. 19.30: Verdi: Trubadur. Dalmű négy felvonásban. 22.00: Tánczene. Június 2, péntek. KOSSUTH RÁDIÓ 5.45: NŐi szemmel... 7.00: Indulók. 7.25: Tarka muzsika. 8.10: Keringők. 11.30: Hanglemez. 12.45: A Vasutasok és Hajósok Szakszervezetének zrnenekara játszik. 13.00: Könnyű dalia mok. 14.10: Úttörő híradó. 14.20 Könnyű dallamok. 15.30: Mandi Margit énekel. 16.00: Rádióiskola. 6.40: Hanglemezek. 17.10: Dolgo zóknak zenéről. 17.40: A Szovjetunió a szocializmus országa. 18.00: Szerkeszd Te is műsorunkat! 18.30: Zongoramuzsika. 19.30: Hanglemez, 20.15: A Rádió-tánczenekara játszik. 21.00: A Rádiózenekar játszik. 22.20: Boszorkányok. Forgács István színművéből. 23.20: Hanglemezek. PETŐFI RÁD1Ö 7.00: Hanglemezek. 7.30: Opera részletek. 8.30: A MÁV Szimfonikus zenekara játszik. 9.15: Cigányzene. 10.10: Csermely Egon együttese ját szik. 11.10: Gyermekrádió. 15.00: Rádióiskola. 16.40: Zenés mesék. 16.20: 'A'z Állami Operettszínház ze. nekara játszik. 17.00: Sziv küldi szívnek szívesen. 17.20: lljin könyvének ismertetése. 18.00: Házfelügyelök Szabad Szakszervezetének énekkara énekel. 18.40: Az ifjúság hangja. 19.05: Szovjet tenoristák. 19.20: Hegedű—zongora. 19.40: Egy falu — egy nóta. 20.00: Szórakoztató zene. 20.30: Előadás. 20.60: Dalol az Ifjúsági 21.00: A Falurádió negyedórája. 21.15: A Rádió cigányzenekara játszik. 22.00: Osváth Júlia énekel. 22.15: A magyar rádió szórakoztató műsora. Június 3, szombat. KOSSUTH RÁDIÓ 6.00: Hanglemezek. 7.00: Szól a harmonika. 7.200: Magyar népdalok és táncok. 8.10: Hanglemezek. 11.30: Gyermekzene. 11.50: Hanglemez. 12.15: A Rádió-cigányzenekara játszik 13.00: Somló Sándor Melódia együttese játszik. 14.-0: Fele se tréfa. 14.30: Részlet Kamjén István: Mihály c. könyvnapi könyvéből. 15.00: Balletzene. 15.30: Hanglemezek. 16.00: Az Úttörők Rádiószínházának műsora. 17.10: Szórakoztató zene. 17.50: Termelési hiradó. -8.05: Falurádió. 19.30: Hanglemezek. 20.15: Vidám zenés hétvége. 22.30: Tánc éjfélig. PETŐFI RÁDIÓ 7.00: Operarészletek. 8.00: Zene. kari muzsika. 9.00: Tarka muzsika. 9.45: Görög gyermekek műsora. 10.10: Hanglemez. 10.45: Cigányzene. 15.00: Tarka muzsika. 16.00: Hanglemezek. 16.40: Színes muzsika. 17.-0 Tanuljunk nckszóra oroszul. 17.30: Cigányzene. 18.05: Hanglemez. 18.40: Balictzene. 19.20: Köz vetítés a Magyar Színházból: Bányászok.22.00: Bizet halálának 75. évfordulóján. 22.30: Szív küldi szívnek szívesen. Június 4, vasárnap. KOSSUTH RÁDIÓ 7.00: Zenés ébresztő. 8.30: Szív küldi szívnek szívesen. 9.00: Fejtörő séta. 10.45: Külügyi negyedóra. 11.00 zene. 10.45: Külügyi negyedóra. 11.00 Távol Moszkvától. 11.25: A Rádió Zehekar játszik. 13.00: Zenés posta. 14.15: Keringők szárnyán. 15.30: A Rádió-cigányzenekara játszik. 16.30: Hanglemez. 16.40: Részlet Balázs Anna „Névtelen hősök" c. regényéből. 17.10: Dalok, táncok és indulók. 17.40: A Falurádió vidám, zenés órája. 19.00: Tánczene. 20.15: Lengyelország—Magyarország nemzetek közötti válogatott labdarúgómérkőzés II. félidejének közvetítése Varsóból. 21.00: Tánczene. 21.35: Hanglemez. 22.30: A Rádió-kamarazenekar játszik. 23.30: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ 7.30: Szabadegyházak vallásos félórája. 8.00: Hnnglemezek. 8.30: Falurádió. 9.00: Evangélikus vallásos félóra a stúdióból. 9.30: Hanglemezek. 10.00: Délelőtti hangverseny. 10.45: Ifjúsági kórus énekel. 11.15: Miska bácsi lemezes ládája. 11.30: Nagy realisták. 12.05: Térzene. 13.00 Ünnepi hanglemezek. 14.00: A Magyar Rádió műsora a Magyar Pamutipar Erkcl-u. Szövődéje dolgozóinak. 14.30: Igaza van — nincs igaza. 14.50: Dalok. 15.00: Kérdezz — felelek. 15.20: 'A'ntal István zongorázik. 15.45: Vasárnapi krónika. 16.00: A Rádió Gyermekszínházának műsora. 16.40: Szív küldi szívnek szívesen. 17.00: A lélek mérnökei. 17.40: Zenekari muzsika. 18.40: Szórakoztató zene. 19.00: Hanglemezek. 19.30: Hókusz—pókusz. Vidám, zenés játék. 20.40: Hanglemezek. 21.00: Hangverseny a moszkvai rádió műsorából. 22.00; Cigányzene,