Délmagyarország, 1950. április (7. évfolyam, 77-100. szám)
1950-04-18 / 89. szám
gídí1950. április 18. január 5-«ől április 18-ig a szegedi Pamutipari NV-ben h ifjúmunkás brigádok és fonónök többtermeléssel Készülnek a szocialista munka megünneplésére • bárom é3 fél hónap*sem W "egészen január 5-e. ótaj w a szegedi Pamutipari NV kombinát) első gytfrüsfo. ült 1 főcsoportja megkezdte a élést- Azóta már az ífjú0 fonónők jelentős mérfelkészültek arra. hogy jres tervünk végrehajtása so. a az üzem valóban "betöltse ^termelésünk vonalán azt a it, amelyet dolgozó néPártunktól kapott Az j® dolgozói az első perctől jajre minden akaratukkal ars törekednek, hogy a PamutNV-t minél előbb a Magg Textilgyártás egyik nagy erősségévé tegyék. Egyre többen térnek át tobb oldal kezelésére január és február hónap foamikor még bejáratás Itt álltak a gépek, sokszor fonónő is dolgozott • gépen. Azóta már nagyjjánjá fejlődés történt az üzem Mímelésében. Igazolja ezt az is, jjjy már 86 ifjúmunkáslány tért í! két gépoldil kezelésére, most egyedül végzik el azt a munkát, amit nem olyan régen jaég hárman-négyen végeztek. 1 fiatal fonónők ezzel az előreísladással sem elégedtek meg. iz elmúlt hónán folyamán egyre többen tértek át három gépoldal kezelésére, most már 28 dolgozó I három gépoldalt a gyűrűsDe sokan vannak az izemben olyanok is. mint Gubios Teréz ifjúmunkáslány. a iztahánov"-brigád tagja aki táragy nappal a kitűzött határidő előtt teljesítette negyedévi tervét. Nemj maradt el mögötte Hegyi Ilona,'sem, aki március 19én már a következő negyedévi tervén doHgozott, s terve teljesítésében ma már április 26-nál tart. Ezen a vonalon a legszebb eredményit érte el Sajtos Lajosné, aki tiizenhárom nappal előzte meg tűrve teljesítését az elmúlt negyedév folyamán, s a közeli na pokban már az április havi munkáját is elvégzi. Zombori Etelka tizenkét nappal teljesítette ftúl, első negyedévi tervét február, március hónapok folyamán. Az ilyen-sikerek után az üzem -dolgozói' bizakodással fogadhatják el az úiszegedi Magyar IKender - versenyfelhívását, s nyugodtan • tehettek ígéretet arra, thogy ezévi munkájukat decemöt százalókkal teljesítik túl. Az üzem fonónői most vállalták, hogy a jelenlegi hibás kopsaok mennyiségét 40 £ házalókkal csökkentik. ígéretet tették arra is, hogy az üzem dolgozói az év végéig 75 százalékban bekapcsolódtak a szocialista munkaversenybe s emellett a munkások 70 százaléka résztvesz az egyéni versenyben is. Az utóbbi idők folyamán a dolgozók jelentős mértékben felismerték azt is, hogy milyen nagy segítséget nyújt számukra Pártunk sajtója. Most célul tűzték ki, hogy jó szervező munka segítségévei a következő hónapok folyamán 80 százalékig előfize nek a Szabad Népre, emellett lber 30. hí lyett n- december 16- a lehetőséghez mérten valameny. *ra teljesítik. S emellett az üzem \ nyien résztveszmek a szakszerve. lönköÜLiégcsökkentési tervét is \ zeti és pártszemmáriumokon. Ujabb versenypontokat vállaltak a dolgozók Ennek a nagyszerű vállalkozásnak a végrehajtását máris megkezdték. A gyűríísfonó „Magyar-Szov jet Barátság" brigádjának tagjai ezt írták új versenyszerződésükbe: „Vállaljuk, hogy május elsejére és az egységes ifjúsági szövetséget megalakító kongresszus liszteletére december 31-ig előirányzott munkánkat már november 30-ra bevégezzük ós a formahibás áru mennyiségét öt százalékkal csökkentjük és az ebből származó selejtet pedig 25—30 százalékkal szorítjuk a mostani alá. Csoportunkon belül még szorosabbá tesszük a munkafegyelmet és Á szegedi szülői munkaközösségek elnökei a Párt határozata mellett A szegedi iskolák szülői munkaközösségeinek elnökei hétfőn délután a Baross Gáhor gimnáziumban értekezletet tartottak, melyen kiértétek a Párt Központi Vezetőségének kritikáját a VKMb történt hiányosságokkal kapcsolatban. Kunsági Elemér a főigazgatóság részéről rámutatott a Párt határozatá; jelentőségére, majd ismertette, hogy milyen iskolák álbak a dolgozók gyerrr|?kei rendelkezésére. Kiemelte az mipari gimnázium és a ^gazdasági gimnázium fonmgát. Ezután Ábrahám Jánosné, a ™ői munkaközösségek csonSradmegyei felelőse ismertette 'Jóvő feladatait. Felhívta a "plmet a családlátogatásra, melyeken fokozott munkával kell felvilágosítani a szülőket gyermekeik tanulásának fontosságáról. Csáti Mihályné, az MNDSz szegedi vezetőségének a tagja, az MNDSz és a szülői munkaközösségek szorosabb munkájáról beszélt, majd Bárdos MiklósDé, az egyik szülői munkaközösség elnöke határozati javaslatot olvasott fel, A határozati javaslatban a a szülők leszögezik, hogy fel kell venni a lemorzsolódás elleni fokozott harcot, a fokozoit éberség alkalmazását, a szociális összetétel megjavítását, hogy ezekkel is segítsék nép; hez hű értelmiségünk további kialakulását és fejlődését. A jelenlevők egyhangú lelkesedéssel elfogadták a javaslatot. 'ermelési értekezletre készülnek a szegedi üzemek dolgozói Jket .folyamán a szegedi üzelK5en is — mint az ország vaj^fflyi üzemében — összevont emelési értekezleteket tartanak a "teok. Ezeken az értekezleteken űzetnek, műhelyek vezetőinek Jamolója alapján a dolgozók az el'ső negyedév ered,r \ rámutatnak a hiányossáHjAes közösen megbeszélik a iTr.lk negyedévben előttük á»6 ,^kat. Üzemenként, műhelyvtts,. megvizsgálják a munkaJ\y a íását- s kiértékelik, ho- "hajtották végre a Központi ianuárI határozatát. KüWr ek®'ik az április negyediki Wm sdményeket is, s egyben hlefil tesaik meg újabb Hü,, hasaikat a hatodik s ' elsejé ^megünneplésé | muna hatodik szabad teéití a szocia'jsta munka kfe^nnneplésére. A dolgozók ^tí];• ,Vezetőségeivel együtt meglik ^ is, hogy az elmúlt ttották a hibákat, amelyekre Ráars a február 10-i I Aat'yamá-n hogyan Javl •L a február 10-i beszéVI fel figyelmünket. Elí!ö»kriti yan váit » kritika és a dolgozók jogává és A Szegedi Kenderfonóban a hétfői nap folyamán üzemj háromszög értekezleteket tartottak, ennek a termelési értekezletnek a jó előkészítése érdekében. A mai napon pedig a különböző üzemrészekben termelési akt jvaérekezleteket rendeznek, s ezeken keresztül tudatosítják a dolgozókkal május elseje jelentőségét, s már ez alkalommal j " öt is számos ujabb munkafelajanlas1 J ... lesz. A szerdaj napon a népnevelök és a tizesbizaltniak segítségével röpgyűléseket tartanak. Minden dolgozónak kötelessége részt venni ezeken a termelési értekezleteken a másodjk negyedévi terv még nagyobb sikerű végrehajtása érdekében. De nemcsak a Szegedi Kenderben indultak meg eddig erre a termelési értekezletre az előkészületek, hanem a Dohánygyárban, a Pick Szalámigyárban, a DÉMÁ-ban, a Ruházati NV-ben és valamennyi szegedi üzemben. Mindenütt megértették ennek az értekezletnek a jelentőségét, fontosságát, mert jól tudják,' hogy a szocializmus énítése érdekében végzett eddigi munkájuk elbírálásáról, megjavításáról lesz szó. az eddigi (késéaeket felszámoljuk. Megszervezzük a szovjet filmek és műsorok kollektív látogatását, a brigád minden tagja résztvesz párt-, vagy szakszervezeti oktatásban, emellett valamennyien előfizetői leszünk a Szabid Népnek, az Uj Világnak és a Népszavának is." — A brigád orsóleszedő munkásnői vállalták, hogy a régi öt perc leszedési időt május elsejére két percre csökkentik le. A brigád többi tagjaival együtt résztvesznek, s bekapcsolódnak az egyéni és páros versenybe, külön versenyre hívják ki a következő műszakban dolgozó felváltóikat. Ugyanilyen egyéves versenyszerződést készítettek a ,JComszomol"-brigád tagjai is május l-re. Vállalták, hogy június 18-ig a csoport minden tagja Szabad Nép-előfizető less és az eddig általuk előállított hibás áru mennyiségét 20 százalékról 5 százalékra csökkentik. A Komszomol-brigádban dolgozó leszedők ugyancsak két percre csökkentik a következő hetekben ötperces leszedési idejüket. Jobbminőségii, több áru május egyre A Petőfi-brigád december 10-re fejezi be ezévi tervét A selejtcsökkentést a minőség javítását tűzték még ki célul. Emellett a nagyjelentőségű kollektív munkavállalás mellett egyenként is jelentős munkafelajá.ilások végrehajtására készülnek. Gazdik Gizella vállalta, hogy áprilisi tervét tíz száralékkai teljesíti túl, Ágoston Lajosné elvtársnő pedig a mostani 112 százalékát 125 százalékra emeli. Vörös Etelka ifjúmunkás lánv 98 százalékról most 115 százalékra akarja teljesíteni normáját, ennek elérésére a mostani gépállások alapos csökkentésével készül. Tóth Mária élmunkás, a Petőfi-brigád vezetője pedig vállalta, hegy a következő hónap folyamán csor I portja két tagjának, Fekete Júliának és Mándoki Eszternek, akik most tértek át kettőről három gépoldal kezelésére, százszázalékig átadja a pápai „Vénusz" szövődéből és fonodából hozott tapasztalatait s igérte, hogy ezen keresztül ezek az ifjú százalékkal teljesítik túl eddigi eredményeiket. Ezzel szemben május elsejére Mándoki Eszter vállalta, hogy a három gépoldal kezelésére való áttéréssel és Tóth Mária segítségével 15 százalékkal teljesíti túl ehavi tervét. — így készülnek a Pamutipari NV dolgozói az alkotó szocialista munka legnagyobb, legszebb ünnepére, május elsejére. Nagyszerű kezdeményezéseiket biztos siker követi, mert minden munkájukban mellettük áll a Párt, minden segítséget megad számukra ahhoz, hogy a szegedi Pamutipari NV necsak Közép-Európa egyik legkorszerűbb, de a legjobban termelő üzeme is legyen. (cs. j.) „Szovjet korunk legjobb és legtehetségesebb költője « LJúsz éve, hogy Vladimír Majakovszkij, a kiváló szovjet költő meghalt. Népszerűsége azóta is évről-évre növekszik az olvasók széles tömegei között és óriási hatása ma már elvitathatatlan mind a szovjet költőkre, mind pedig az egész világ haladó költészetére. Majakovszkij korának és az orosz népnek éber fia. aki verseinek minden „csengő erejét" a szovjet haza új, szocialista rendjének megerősítéséért folytatott harcnak szolgálatába állította. Majakovszkij még a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előtt kezdeti az íráshoz. Az Októberi Forradalom időszakban írt verseit és költeményeit a burzsoá társadalmi rend, annak elnyomó rendszere és egész társadalmi felépítése elleni lázadó költemények szenvedélye fűti át. A költő hatalmas tehetsége igazán a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után bontakozott ki. A Forradalom hatalmas alkotó perspektívát nyitott meg számára, új eszméket hozott neki, új témákat, új anyagot, új szinezetet. Maga a forradalom vitte az alkotó költőt az utcákr^1 és terekre, amelyeket a tömegek hatalmukba vettek. Igv vált a tömegek költőjévé, népi költővé. A forradalom utáni korszakban Majakovszkij alkotásaiban azok a kérdések tükröződnek vissza, ame lyekot a forradalom vetett fel és o! dott meg. Ezek a kérdések a régi cs az új harcának kérdései volak. A költő minden oldalról „az élet minden területén" üldözte a régit, lesújtott rá és szeretettel segítette az új kifejlődését. Gazdag, sokoldalú alkotásában a nép tömegeit foglalkoztató minden kérdés, minden aktualitás, életbevágó téma megelevenedett és élő kifejezésre jutott. Valóban, a „Forradalom hivatott költője' volt. A fiattal Szovjet Köztársaságot segítette konkrét feladatai megoldásában. Majakovszkij mindenekelőtt a forradalmi harc tapasztalatait sajátította el. A forradalom első éveiben frt költeményei a forradalmi események verses naplója. A „Forradalom ódája", „Megyünk", „Napiparancs a művészet hadseregéhez", „Megrendítő tények", „Induló balra" és egyéb hasonló költeményéi a „nap eseményeinek" visszhangjai a költőben. Ezek a versei rohamra hívnak a régi világ ellen. Igen jellegzetesek Majakovszkij forradalmi lírájában azok a költeményei — mint „Napiparancs a művészet hadseregéhez", „Munkásköltő", „Különös kaland", — amelyek a költő szerepéi szabják meg. Majakovszkij szerint „a népi költő vezetője és egyben szolgája a népnek". A költő hasonló a naphoz, világítója „a szürke világnak". Feladata, hogy megvilágítsa a nép múltját a jövő felé és elűzze a sötélséget. Majakovszkij lírájában jelentős helyet foglalnak el a hazafias és honvédő témák. „Nette elvtársnak, a hajónak és az embernek" című költeményében a költő megénekli Nette Teodor szovjeá diplomáciai futár önfeláldozó hőstettét, aki az ellenséges felderítők merényletének áldozata lertt, a szovjet diplomáciai becsület megvédése közben. A diplomáciai futár hős magatartásán keresztül a költő az új embertípus legjellemzőbb tulajdonságait írja le: a lángoló szovjet hazaszeretetet. A „Szovjet útlevélről" című versében Majakovszkij a szovjet ember szocialista hazája iránti büszkeségét fejezi ki. A „Tízéves évfordulóra" és egész sor más költeményében a Szovjet Hadsereg erejét, hatalmasságát, a sok-számú fionton aratott győzelmét, további fejlődését és a néphez való kapcsolatát énekli meg. KAajakovszkij a legkülönbözőbb IVI témkat dolgozta fel „Páris" és „Amerika" cfmű versciklusaiban. Ezekben a ciklusokban, — amelyek a költő külföldi látogatásaival foglalkoznak — a kapitalista világ első világháború utáni valóságainak mély társadalmi elemzését adja. Mit látott a költő Európában és Amerikában? Láitta ott a tőke hatalmát!, a nép anyagi, kultúrális és erkölcsi elnyomottságát, a munkások verejtékéből összeharácsolt fényűzést és az embergyűlölő faji elméleteket. A „Páris" versek ciklusában feltárta a kapitalista társadalmi rend megoldhatatlan ellentmondásait és elkerülhetetlen pusztulását, a párisi Boulevardok gazdagságát, építészeti szépségét, tudta, hogy mindezt a munkások erőfeszítése hozta létre, de a gazdagok sajátították ki. Majakovszkij gondolatai egyszerűek és világosak: mindaz, amit a nép munkája termelt és ami az emberi ész hatalmasságáról tanúskodik, a kultúra eredeti alkotójáénak kell lennie, vagyis a dolgozó tömegeké. Az „Amerika" versekben Majakovszkij az úgynevezett amerikai civilizáció lényegét írja le világosan és meggyőzően. Ez a civilizáció a legkegyetlenebb osztály- és faji elnyomás alapján létesült. A nagy politikai körültekintéssel rendelkező költő már a húszas években látta hogy Amerika világuralomra törekszik. tudta, hogy az ameíikai „demokrácia" lényegében álszent, áruló és hazug. J^ forradalom utáni sokoldalú alkotásában a központi helyet kétségtelenül költeményei foglalják el művészetében. Legjelentősebb költeménye, egész alkotásának legjobb műve vitán felül a „Vlagyimir Iljics Lenin" című vers, amelyben a milliós népi tömegek legrégibb vágyait, reményeit és törekvését megtesesitö nagy vezér képét festi meg. Majakovszkij alkotása megtanítja az olvasókat arra, hogy meglássák a kapitalista renddel szemben a szovjet társadalmi rend elvitathatatlan felsőbbségéí és megerősítse a szovjet emberek tudatában azt a meggyőződést, hogy ők a vezető szocialista kultúra építői. Majakovszkij alkotó alakjának röviden jellemzett vonásait igen mélyen fejezte ki a nagy Sztálin róla mondott magas értékelésében: „Majakovszkij volt és marad, a mi szovjet korunk legjobb és legtehetségesebb költője." P. Krajevszkij a Budapesti Egyetemi Orosz Intézet igazgatója. Pénteken ismét Szegeden tart előadást Krajevszki professzor Néhány héttel ezelőtt tartotta m:g első előadását a szegedi tudományegyetem orosz intézetében Krajevszki professzor, a budapesti orosz intézet igazgatója. Előadása iránt nemcsak az egyetemi hallgatóság, de a dolgozók széles rétegei körében mutatkozott nagy érdeklődés. Szeretettei fogadták Krajevszki elvtársat, akinek szegedi előadásában is a Szovjetunió segítsége nyilvánul meg, amellyel gazdasági életünk mellett, kultúréletünk színvonalának emelésében is jelentős támogatást nyújt. Krajevszki professzor pénteken ismét Szegedre érkezik és folytatja értékes előadássorozatát a XIX. század orosz irodalmáról. Előadását most is az Ady-téri egyetemen, az orosz intézetben tartja meg délelőtt 11 órakor. Erre az alkalomra is minden érdeklődőt, de különösen az üzemek dolgozóit szívesen látják. Hasznosították a Kecskés-telepi tartalék házhelyeket Régóta húzódik már a Kecskés-telepi házhelyek ügye. A Földhivatal ugyanis U"v határozott, hogy a kiosztásra kerülő házhelyek egy részét visszatartja tartaléknak, hogy az esetleges igénylőket ebből a tartalékterületből ki lehessen elégíteni. Tekintve, hogy jelentős íerületek maradnának parlagon, ezeket a tartalék házhelyeket most kertek céljaira bérbeadták a telep lakóinak. A DEFOSz javaslatára ugyancsak bérbeadták az igénylőknek 10 évi időtartamra a Holt-Maros medrét.