Délmagyarország, 1950. április (7. évfolyam, 77-100. szám)
1950-04-20 / 91. szám
2 Csütörtök, 1950. ÁPRILIS 20. A bresti munkásvértanu temetésének órájában megáll a munka egész Franciaországban Hatalmas méreteket öltött a bresti dolgozók általános tiltakozó sztrájkja. A városban minden munka leállt, sztrájkol a gázgyár is, a közlekedés megbénult. A kiskereskedők szolidaritásuk jeléül bezárták üzleteiket. A fcikötőmunká sok, az építőmunkások, a közszolgálati szervek dolgozói és az egész gyári munkásság sztrájkol, sőt még & bresti helybeli rendőrség is sztrájkba állt. Kedden délután több mint 30.000 bresti és a megye minden tájáról érkezett dolgozó vett részt a hatalmas tömeggyűlésen. A tömeg rokonszenvkiáltásokkal üdvözölte Pierro Mazé bresti szakszervezeti vezetőt. a meggyilkolt munkás bátyját. A nagygyűlés résztvevői elhatározták, hogy azt az utcát, ahol Mazót lelőtték, ezután Mazó-uteának fogják hívni. A nagygyűlés határozata követeli a rohamrendőrök eltávolítását Brest városából és demokratikus egységkormány megalakítását. Bretagne egyéb nagyvárosaiban is hatalmas tömegmegmozdulásokra került sor. Morlaixban többezer főre rugó tömeg tüntetett a börtön előtt, ahol a letartóztatott kommunista képviselőket tartják fogva. Parisban a Snecma-Kellermann gyár dolgozónak keddi tüntetése még a hétfőinél is nagyobb arányú volt. A dolgozók teljes egy órán keresztül vonultak fel, majd rögtönzött tömeggyűlést rendeztek. Amikor a gyűlés végetért, és a tüntetők szétoszlottak, akkor avatkozott csak be a rendőrség és letartóztatott egy szakszervezeti vezetőt. A CGT vezetősége kedden délután rendkívüli ülésre ült össze, amelyen 500.000 frank segélyt szavazott meg a bresti véres események sebesültjeinek és felhívást intézett Franciaország összes dolgozóihoz. A CGT valamennyiötöket felszólít, — mondja a felhívás — fejezzétek ki felháborodásotokat a bresti vérontás miatt és szerdán délben, amikor Edouard Mázét, a munkásosztály vértanúját temetik, állítsátok meg a gépeket, gyűljetek össze, vagy bármi lyen más módon adjatok ki fejezést tiltakozásotoknak. Szavazzatok meg tiltakozó határozatokat és követeljétek a polgárháborús rohamrendőrség feloszlatását. A CGT biztos abban, hogy a francia munkásosztály és minden tisztességes francia em ber érzéseit tolmácsolja, amikor felháborodottan tiltakozik a reakciós és a népet kiéheztető kormány bűne ellen. A CGT egységre hívja fel a francia munkásokat, hogj vessenek véget az állandóan ismétlődő provokációknak, munkásgyilkosságoknak és a szabadságjogok ellen intézeti egyre súlyosabb támadásoknak. Végül a CGT üdvözletéi küldi a letartóztatott Lambert és Signor képviselőknek. Biz tosítja őket szolidaritásáról és a legélesebben tiltakozik be börtönzósük ellen. fiz ausztrálfai békekongresszus, a kínai tömegszervezetek és a Demokratikus Nők Nemzetközi Szövetsége az atomfegyver betiltásáért A béke hívei ausztráliai kongresszusán megtárgyalták az ausztráliai békevédelmi tanács kiáltványának tervezetét. A kiáltványtervezet többek között követeli: 1, A j.egyverkezési verseny megszüntető/ét. 2. Az atombomba és más tömegpusztító támadó fegyver betiltását nemzetközi egyezmény útján. A kiáltványtervezet megvitatásában résztvetlek a szakszervezetek és ifjúsági szervezetek, a volt frontharcosok szervezete, a papság képviselői etb. Valamennyien lelkesen üdvözölték a kiáltvány tervezetet. Hewlet Johnson cantenbury érseki helynök kijelentette, hogy az ausztráliai és az angol külügyminisztérium a papság néhány képviselőjén keresztül meg akart i akadályozni, hogy Ausztráliába utazzék. Johrnon beszélt a Szovjetunióban tett utazásairól ós hangsúlyozta: „A Szovjetuniónak nincs szüksége háborúra. A Szovjetunió elő tudja állítani, amire szüksége van és soha nem lesz túltermelése, mivel a szovjet kormány politikájának célja a nép életének szakadatlan javítása." A kongresszuson 800 küldött vesz részt. Az összkina Szakszervezeti Szövetség, az összkinai Demokratikus Nőszövetség, az Örszlúnai Demokratikus Ifjúsági Szövetség és az összkinai Diákszövetség kedden közö, nyilatkozatban foglalt, állást a aékevilágkongreKfzus állandó bizottságának stockholmi felhívása mellett. A közös nyilatkozat a többi között hangsúlyozza: Lelkesen támogatjuk a békevilágkongresszus állandó bizottságának felhívását, amely az atomfegyver feltétlen betiltását követeli és háborús bűnösnek minősíti a kormá "t. melv elsőnek használja az atomfegyvert. Felhívjuk az egész kinai népet. liogy még szorosabban zárkózzék fel a békét és demokráciát szerető népek világfrontjához, minden eszközzel harcoljon a béke megvédéséért, a nemzeti függetlenségért és a népi demokráciáért. A finn fővárosban szerdán ült össze a Demokratikus Nők Nemzetközi Szövetsége végrehajtó bizottsága, hogv megtárgyalja az egész világot átfogó nőmozgalom békeharcával kapcsolatos kérdéseket. Az egyes országok demokratikus nőszövetségei szervezik meg az aláírógyüjtéci mozgalmat a stockholmi békenyilatkozattal kapcsolatban és gondoskodnak arról, hogy ez a békenyilatikozat az asszonyok millióinak tudomására jussor.. „A végrehajtóbizottság helsinkii ülésszakán megvizsgálják azokat a gyakorlati módszereket, amelyek segítségével ez aláírásgyűjtési mozgalmat kiszélesíthetik. Komoly figyelmeztetés ez a háborús uszítóknak, egyben pedig az egész világot átfogó népszavazás a béke védelmében. Xr. egyes országok demokratikus nőszervezetei hatalmas és felelősségteljes munkát vállaltak az aláírásgyűjtési mozgalommal és ezzel jelentősen hozzájárulnak a béke megvédéséhez. TITO „SZOCIALIZMUSA" Általános sztrájk Saigonban Saigon dolgozói kedden 24 órás sztrájkba kezdtek, hogy tiltakozzanak Nguyen Huu Tho vietnámi békeharqos letartóztatása ellen. A gyári munkások, a postások, a hivatalnokok és alkalmazottak nem álltak munkába, az üzletek bezártak. A különféle demokratikus szervezetek tüntetéseket rendeztek a letartóztatott békcharcos kiszabadítása érdekében. Vietnám francia megszállás alatt á'ló részén egyre fokozódik a francia katonai és rendőri hatóságok terrorja. Az elnyomás kegyetlenségére és a brutális terrorra élesen világít rá Chanson tábornoknak, a délvietnámi francia csapatok főparancsnokának a koncentrációs táborokról tett kijelentése, amelyet az Action ismertet. A tábornok arcátlan cinizmussal ismeri be, hogy a hedsereg és a rendőrség naponta százával tartóztatja le Vietnám francia megszállás alatt levő rész-én a demokratikus érzelmű lakosságot. A letartóztatottakat koncentrációs táborba hurcolják, ahol ítélet nélkül tartják rabságban őket és kényszermunkát végeztetnek velük. A lap hangsúlyozza, hogy ezekben a koncentrációs táborokban, amelyekben a hitleri haláltáborokhoz hasonló állapotok uralkodnak, jelenleg 30.000 vietnámi demokrata sínylődik. A lengyel népet a barátság erős kötelékei fűzik a magyar néphez — irja Joxíciak-Witold a Tribnna Luduban Magyarország felszabadítása ötöd k évfordulója alkalmából Francisok Jozwiak-Witold, az EgyesüU Lengyel Munkáspárt Központi Bizottsága politikai bizottságának tagja, a Trybuna Luduban cikket írt a Magyar Népköztársaságról. — Népünket a barátság erös kötelékei fűz-ik a magyar néphez, amelyeket a nagy lengyel' hazafi, Bem József a magyar forradalmárokkal, Kossuthtal és Petőfivel a magyar nép felszabadításáért vívott csatákban kötött — A magyar dolgozó tömegek és az MDP szövetségeseink egyike a szocializmus építéséért és a békéért folytatott harcban. Egyesít bennünket a közös ideológia, a Szovjctunió iránti barátság, odaadásunk Sztálin elvtárs iránt, Pártjaink testvérisége és rendíthetetlen akarat, hogy harcolunk a békéért. Megjelent a Fiatalok miisorkönyve" májusi sxáma A MINSz kultúrosztálya „Fiatalok műsorkönyve" címmel havonként megjelenő füzeteket ad ki, hogy segítse az ifjúsági szervezetek kultúrmunkáját. Az ifjúsági kultúicsoportok munkájának középpontjában most az országos ifjúsági knltúi'versenyro való felkészülés áll, s e felkészülést könnyíti meg, segíti elő a „Fiatalok műsorkönyve" most megjelent májusi száma. A műsorkönyv számos verset, jelenetet és dalt tartalmaz, közli a kultúrversenynek több kötelező számát. Az ifi-kultúrcsoportok számára fontos tudnivalókat tartalmaz a kongresszusi kul túrverseny ismertető-füzete is, amely most újabb kiadásában jelent meg. Mind a műsorkönyv, mind az ismertető-füzet jó fegyver lesz a kultiircsoportok számára kulturális nevelő munkájukban, a szocialista kultúra ismertetéseben és népszerűsítésében. 99 Tito és a jugoszláv kém banda többi tagjai soha • sem felejtik el beszédeikben álszent módon megemlíteni, hogy Jugoszlávia a „szocializmust" építi. Ha azonban a jugoszáv viszonyokat csak egy kicsit is tanulmányoz zuk, azonnal észreveszük. hogy ez a .szocializmus" valójában nem más, mint i kapitalizmus helyreállítása. Jugoszláviában az üzemek államosítása nem jelentette azt, hogy ezek a nép tulajdonába jutottak, hiszen a hatalom nem & nép, hanem kémekből, diverzánsokból és gyilkosokból álló banda kezében van. Jugoszláviában ma államkapitalizmus van, amelynek védelme alatt fokozatosan állítják vissza a magánkapitalizmust. Ez azonban a dolgoknak csak egyik oldala. A szerencsétlen jugoszláv népet nemcsak Tito klikkje zsákmányolja ki, hanem a nyugati, elsősorban az amerikai és angol imperialisták. A jugoszláviai bányák termelését külföldre szállítják, az üzemek nemcsak hogy Amerika és Anglia számára dolgoznak, hanem lassanként egyre nagyobb százalékban amerikai vezetés alá kerülnek, vagy , egyenesen amerikai tulajdonba jutnak. A jugoszláv erdőket rablók módjára kihasználják, s mivel az erdőletermelés nem. megy olyan gyorsan, mint azt az imperialisták parancsolják, Tito rabszolgamunkára veszi igénybe a jugoszláv dolgozókat, hogy verejtékük gyümölcséből még többet tudjon kisajtolni angol és amerikai gazdái számára. Igen jellemzők Jugoszlávia teljes kiszolgáltatottságára a jugoszláv-amerikai és jugoszláv-angol úgynevezett közös vállalótok, amelyek alapszabályai úgy vannak megszerkesztve, hogy a munkát kizárólag jugoszlávok végzik el, a hasznot pedig angolok, vagy amerikaiak vágják zsebre. így néz ki a gyakorlatban a Tito-banda által sokat emlegetett „szocializmus." Pár hónappal ezelőtt Tito egyik beszédében vigyázatlanid elárulta, hogy a jugoszláv gazdasági helyzet olyan katasztrofális, hogy az országban rövidesen mindenki mezítláb fog járni. Persze, Titóék szempontjából nem ilyen rossz a helyzet, a Judás-pénzből arra mindig fog jutni, hogy Tito, Rankovics, Gyilasz és bandájuk elcgánsabbnálelegánsabb cipőben és csizmában díszelegjenek, ami azonban a jugoszláv dolgozókat illeti, rájuk valóban az a sors vár, hogy rövidesen nemcsak lábbelire, hanem betevő falatra sem jut. Az az, hogy csak várna, ha a jugoszláv nép tűrné az egyre súlyosbbodó igát. Nincs azonban már messze az az idő, amikor Titóék elnyerik méltó büntetésüket és Jugoszlávia dolgozói visszatérnek a szabad népek családjába. Két halálos ítélet egy prágai kémperben A' prágai állami bíróság kedden Ítélkezett egy államellenes összeesküvő csoport felett, amelyet ajrözlckedésügyi minisztérium volt~lcgiforgalnii osztályvezetője, az 1948ban Nyugatnémetországba szökött Bervida szervezett és irányított. Az áHaml bíróság Hermanskyt és Cernouseket halálra, Ander'et pedig életfogytiglani börtönre Ítélte. A többi 13 vádlott 2—25 évi súlyos börtönbüntetést kapott. A prágai bíróság előtt megkezdődött az amerikai kémszolgálat hat ügynökének pere Szerdán reggel a prágai bíróság előtt hűtlenség és kémkedés vádjával megkezdődött öt férfi és egy nő pöre. A vádlottak Jaromir Nechanszky őrnagy, Veleslav Wahl, Milos Spaysl, dr. Jiri Dohnalck, Karel Loris és Zdenka Vackwa asszony. Valamennyiüket azzal vádolják, hogy kémkedtek az Egyesült Államok javára. — A kémcsoportot Wa'ter Birge, az Egy.esült Államok prágai nagykövetsége politikai osztályának volt vezetője utasítására Nechansky őrnagy, Wahl és Spaysl szervezték meg — állapítja meg a vádirat —• Birge már 1948. február előtt tervet dolgozott ki kemközpontok létesítésére, amelyek háború esetén kezdenék meg munkájukat, vagy akkor, ha más politikai események következtében a hírszerzés rendes útjai elzárulnának. A vádirat megállapítja továbbá, hogy a kémcsoportot az amerikaiiak ellátták rádióberendezésekkel, rejtélyes kulcsokká' és más anyagokká!. A vádlottak több kémszervezetet létesítettek, amelyek híreket gyűjtöttek és segédkeztek Nyugatnémetországba történő illegális határátlépéseknél. A tárgyaláson jelen vannak cseh* szlovák és külföldi újságírók. Az uj kinai házassági törvény letörte az évszázados bilincsekeket a kinai nők kezéről Az új kínai házassági törvény tel' szabadítja Kína asszonyait a legbünösebb és legmegalázóbb házassági rendszerből, amelyet valaha js a világon ismertek. Igaz, hogy a felszabadított vidékeken új, haladó helyi rendelkezéseket vezettek be ebben az életfontosságú kérdésben, de először teremtették meg most azt az új törvényt, amely egyenjogúsítja a kinai asszonyokat a házasságban, s amely alapvető változásokat hoz a kínai asszonyok helyzetében. A svájci nép sohasem fogadja el a szovjetellenesség politikáját A „Svájc-Szovjetunió" Társaság folyóirata „Uj harci módszerek az igazság, a demokrácia és a béke ellen" címmel közöl' cikket A cikk tiltakozik az ellen, hogy a svájci kormány nem adott beutaiziási engedélyt George Sorianak, aki a következő kérdésekre kívánt válaszolni: Van-e a szovjet munkásoknak fizetett szabadságuk? A szovjet asszonyok valóban egyenlő jogokat élveznek-e a férfiakkal? A szakszervezetek szerepe a sízovjet életben. — Ilymódon a svájci szövetségi tanács úgy véli, hogy az említett kérdésekre adott válaszok fenyegetik az ország biztonságát — írja a lap —. A szövetségi tanács az igazság és a demokrácia elnyomásával országunkban hatalmas talajt akati előkészíteni a Szovjetunió el'en irányuló amerikai agresszió számára. Ezzel csatlakozik a háborús uszítók szovjetcllenes propagandájához, A békeszerető svájci nép sohasem fogadja el ezt a politikát.