Délmagyarország, 1950. március (7. évfolyam, 51-76. szám)
1950-03-31 / 76. szám
Megnyílt a budapesti Mezőgazdasági Kiállítás Nagy eredményekkel köszöntik felszabadulásunk ötödik évfordulóját a Gyár építési NV szegedi dolgozói VII ÉVF. 76. SZAM. ara 50 fillér PÉNTEK, 1950. MÁRCIUS 31. A dolgozó nők helytállnak a munka frontján Mi, dolgozó nők, talán még soha nem émeztiik, nem láttuk olyan világosan, hogy mit jelentett számunkra 1945 április 4-e, hazánk felszabadulásának napja — mint most, 1950 tavaszán Életünk napról-napra szebbé és könnyebbé válik és ezt mind a nagy Szovjetuniónak köszönhetjük. Különösen nekünk, dolgozó nőknek, az életében hozta talán a legnagyobb változást a felszabadulás. Egyenjogú, szabad életet élünk, április 4-e felszabadított bennünket az elnyomás alól. Mi, szegedi dolgozó nők, tudatában vagyunk április 4-e nagy . jelentőségének. Ez & tudat lelkesítette fel dolgozó asszonyainkat és leányainkat, hogy munkafelaiánlásokkal, a termelés fokozásával, egységes nősaövetségünk erősítésével fejezzük ki forró szeretetünket és hálánkat a nagy Szovjetunió iránt, és mutassuk meg azt, hogy mi is ki akarjuk venni részünket a szocializmus építéséből, a béke megvédéséből, az imperialista háborús gyújtogatok elleni harcból. Felszabadulásunk ötödik évfordulójának megünneplésére ké. szülődő dolgozó asszonyok és leányok nagy eredményeket értek el a termelés frontján. Jelentős mértékben fokozták az MNDSz üzemi csoportok dolgozó női azokat a teljesítményeket, melyekkel a Nemzetközi Nőnapot, március 8-át ünnepelték. A dolgozó nők újabb százai kapcsolódtak be a szocialista munkavarsenybe, újabb ós újabb női brigádok alakultak a szegedi üzemekben Már a? április 4-i munkafelajánlások számadatai is megmutatják, hogy a dolgozó nőknek egyre erősödik az öntudata s egye jobban felsorakoznak a Szovjetunió-vezette béketáborba és a Párt irányítása mellett a szocializmus építésére. Több mint két ezer szegedi dolgozó nő vállalta április 4-ére, hogy termelését fokozza, a minőséget megjavítja, önköltséget, selejtet csökkenti. A Magyar Kenderben az április 4-i felajánlások során az egyéni versenyben résztvevő dolgozó nők száma körülbelül 900ra emelkedett. Igen sok dolgozó nő többgépes munkamódszerre tért át a szövőben, az oraőzóban pedig többen vállalták 30 orsó helyett a 60 kezelését, s közben lényegesen túlteljesítették munkavállalásaikat. Az egyik üzemi iroda nő dolgozói is teljesítették felajánlásukat és beteg munkatársuknak munkakörét teljesen ellátták anélkül, hogy má3t be kellett volna állítani. A Kistext dorozsmai üzemében Kónya Erzsébet szövőnő vállalta, hogy 120 százalékra emeli teljesítményét, azonban már elérte a 195 százalékot is. Pesti Ju'ia is túlteljesítette felajánlását. Ö azt vállalta, hogv felszabadulásunk ötödik évfordulóiára befejezi az április 8-i tervelőirányzatát, ezzel szemben már április utolsó napjainak tervét hajtja végre. A Lemezgyárban az MNDSz rőnevelői ánrilis 4-ének közeledtére fokozták agitációs munkájukat, Kcvács Ferencné, Sánta Györgyné és ülés Jolán brigádiának tagjai vállalták, hogv termelésüket 110 százr.lékra fokozzák, de már a 131 százalékot is e'érték. A Jutafonówárban a munkavállalások teljesítése során Juhász Ferencné 124 százalékról már több mint 150 százalékra fokoz'a munkája termelékenységét. A DÉMA cipőgyár egvi'k dolgozóa szonva. Farkas Józsefné 117 százalékot teljesített az április 4-i munkr.feb jánJások előtt. Ma már azonban a vállalt 125 százalék helyett 144 százalékos teljesítményt is elért. A Textilkombinát előfonójábar Balogh Jánosné és Széli Rózsa a nyújtón négv géoről hatra tértek át, Albert Mária, Bugyi Mária és Ézsiás Katalin pedig hat és fél százalékkal teljesítették túl előirányzott tervüket. A gyűrűsfonóban Dékány Mária öt százalékkal teljesítette túl tervét. A „Magyar-Szovjet Barátság" nő. brigád a felajánlások teljesítése közben — miközben áttértek a gépeknél a kétoldalon végzet! munkáról a háromra — közel tíz százalékkal csökkentették selejtjüket. A Gyufagyárban Gémei Mária brigádja 89 százalékos hulladékcsökkentést ért el, egy másik nőbrigád pedig 105 százalékról több mint 111 százalékra emelte termelését. De nemcsak a termelés fokozásában nyilvánul meg a dolgozó nők lelkesedése és készülődése április 4 méltó megünneplésére, hanam a minőság javulásában is A munkavállalások teljesítése so rán minden üzemben emelkedik n dolgozó nők termelésének minősége. Emellett nagyobb gondo fordítanak dolgozó asszonyaink és leányaink a munka/helyükre és a munkaeszközökre is. Az Első Szegedi Cipőgyár MNDSz-asszor.yai felajánlásuk óta tisztántartják gépeiket, munkatermüket A kerületi MNDSz-csonortok asszonyai fokozták felvilágosító munkájukat, egymással verseng ve toboroznak újabb és újabb tagokat. ** A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége március 8-i levelében köszönetet mond a munkás és dolgozó parasztasszo nyoknak azért a segítségért, .melyet az ország újjáépítésében éa hároméves terv teljesítésében, a belső és külső ellenség elleni harcban, a szocialista építő mun kában nyújtanak". Ez a köszönet, amelyet nagy vezetőnktől, a Magyar- Dolgozók Pártjától kaptunk, arra kötelez fcennünkeft, hogy méltók legyünk erre a dicséretre, még jobban dol gozzunk és vegyünk részt az ország építő munkájában. Az üzemi MNDSz-szervezetek feladata hogy továbbra is és még fokozottabb mértékben vezessék és szervezzék a dolgozó nőket a pártszervezet útmutatása mellett a termelékenység fokozása érde kében. Az április 4-i felajánlások melyeket a dolgozó nők azzal az Ígérettel tettek, hogv az elért eredményt állandósítják és tovább fokozzák, megmutatták dol giozó asszonyaink és leányaink lelkes építeniokarását. A munikavállalasckat nagy részben már teljesítették is a dolgozó nők és az elért eredmények igazolják, hogy nagy lehetőségek vannak a munkaverseny kiszélesítésében, a Sz ahánov-mozgnlom további fejlesztésében a nők vonalán is. Az elért sikereken nem szabad megpihenni, hiszen előt tünk, dolgozó nők előtt még igen nagy feladatok állnak. Az MNDSz-asszonyok mutassanak pé'dé/t kezdeményezésükkel Mi, szegedi dolgozó nők, rs fo gedjuk meg újra, felszabadulásunk ötödik évfordulójára, hogv még szüárdabban állunk a bók frontján és követjük nagy példaképünket, a hazánkat felszabadító dicsőséges Szovjetuniót. Pártunk és Rákosi elvtárs vezetésével Hétfőn este Rákosi Mátyás elvtárs beszél as operahási felszabadulási ünnepségen A felszabadulás ötödik év- órakor a Magyar Népköztár- tonai díszszemle lesz a Hősök fordulójának budapesti ünnepségeit április 2-án, vasárnap délelőtt 11 órakor a ve esési szovjet hősi emlékmű megkoszorúzása vezeti be. Vasárnap délután 4 órakor kerül sor a Szabadság-téri hála-szo. bor leleplezésére. Április 3-án délelőtt ünnepélyesen megkoszorúzzák a szovjet bősi emlékművet. Hétfőn este 7 saság kormánya díszelőadást rendez az Operában, amelyen az ünnepi beszédet Rákosi Mátyás elvtárs, miniszterelnökbe! yettes, a Magyar Dolgozók Pártja főtitkára mondja. A díszelőadáson felszólalnak a felszabadulás 5. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken résztvevő > külföldi delegációk vezetői. Április 4-én, kedden reggel katerén, amelyet Budapest dolgozó népének tömeg felvon u*-" lása követ. Délután a város különböző részein népünnepélyeket tartanak, este 7 órakor a Magyar Népköztársaság kormánya az ünnep alkalmából fogadást rendez. A felszabadulás 5. évfordulójának ünnepségei' a Gellért-hegyen rendezett zászlóbevonással és tűzijátékkal érnek véget. Cotleferroban ujabb halottja van a Scelba-pribékek brutalitásának A Scelba „rendőrség" szerdán vad erőszakkal lépett fel a rómakörnyéki colleferroi vasgyár munkásai ellen. A munkások az üzemet megszállták, hogy ilymódon tiltakozzanak az üzem tervezett bezárása ellen. A rendőrök erőszakos támadása köveTkeztében egy munkás meghalt, heten pedig megsebesültek. 44 embert letartóztattak. jfi. római és rómakörnyéki fémminden erőnkkel azor. leszünk hogy munkánkkal elősegítsük a szocializmus mielőbbi megvalósí tását. Márki Andrásné munkások egyórás sztrájkkal tiltakoztak a Scelba-rendőrség újabb brutális támadása ellen. A térni acélgyár igazgatósága elbocsátott 24 munkást, közöttük az üzemi bizottság néhány tagját, mert résztvettek a március 22-i általános sztrájkban. A vállalkozók törvényellenes intézkedésére Térni város valamennyi dolgozója kedden 15 perces általános sztrájkkal válaszolt, Cagliari városában szerdán négyórás általános sztrájkot jelentettek be a mezőgazdasági dolgozók szakszervezete tartományi bizottsága titkárának letartóztatása elleni tiltakozásul. Calabriában a parasztok és földmunkások a rendőrségi megtorló intézkedések ellenére tovább folytatják a parlagon heverő földesúri földek elfoglalását. A Szovjetunió Tudományos fikodémiáiának levele a Magyar Tudományos akadémiához A Magyar Tudományos Akadémai levelet Intézett a Szovjetunió Tudományos Akadémiájához, amely ben értesítette a Magyar Tudományos Akadémja átszervezéséről. A evélre a Siovjetunió Tudományos Akadémiájától a következő válasz érkezett: A Szovjetunió Tudományos Akadémiájának elnöksége köszönetét fejezi ki levelükért. Örömmel szereztünk tudomást arról, hogy a Magyar Népköztársaság Tudományos Akadémiája azt a nemes célt tűzte ki maga elé. hogy elősegíti Magyarországon az új, szocialista társadalom felépítését. , A Szovjetunió Tudományos Akadémiája — ereje és lehetőségei határain belül —- mindig örömmel les.: segítségére * baráti Magyar Tudományos Akadémiának és azt a meggyőződését fejezi ki, hogv a két akadémia tudományos kapcsolatai szüntelenül növekedni és erősödni fognak. A Szovietunió Tudományos Akadémiája könyvtárain keresztül nagyszabású csereakciót foly. tat Magyarország tudományos intézeteivel. Az 1949. év folyamán Magyarországra 2894 könyvtári egységei küldtünk 26 helyre, köztük a Magvar Tudományos Akadémia könyvtárába is. Kérjük, hogy a könyvcserével kapcsolatos minden kérdésben közvetlenül a Szovjetunió Tudományos Akadémiája elnökségéhez forduljanak és mi lehetősé, geinkhez képest teljesíteni fogjuk kívánságaikat. Önöknek és a Magyar Tudományos Akadémia minden munkatársának további sikereket kívánunk hazájuk javára végzett tudományos munkájukban. A Szovjetunió Tudományos Akadémiájának •fogadása a Moszkvában tartózkodó magyar tudósok tiszteletére Március 27-én a Szovjetunió Tudományos Akadémiáján fogadást rendeztek a Moszkvában tartózkodó magyar tudósok, Alexits György akadémikus, a Magyar Népköztársaság Tudományos Akadémiájának főtitkára, Straub Brúnó, a Magyar Tudományos Akadémia elnökségi tagja és Győrfíy Barna, a Budapesti Agrobiológiai Intézet vezetője tiszteletére. Szergej Vavilov, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának elnöke és a fogadáson megjelent neves szovjet tudósok, Volgin, Oparin, Varga, Petrovszkij akadémikusok és mások melegen üdvözölték a magyar vendégeket. Vavilou akadémikus a magyar tudósok kérésére részletesen ismertette a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának szervezeti felépítését, a tudományos kutatások megszervezését, a szovjet tudományos káderek nevelését és a tudósok kapcsolatait a termeléssel. Vavilov akadémikus a szovjet tudósoknak azt a kívánságát fejezte ki, hogy szorosan, termékenyen együttműködjenek a magyar tudósokkal és támogassák őlíst az új Magyarország tudományos munkájának megszervezésében. — Az elmúlt évben — mondotta Vavilov — a Szovjetunió Tudományos Akadémiája több mint három és félezer tudományos könyvet és folyiratot küldött Magyarországra. Alexist György megköszönte a meleg fogadtatást. Kijelentette, hogy MNDSz szegedi szervező titkára a magyar tudósok élnek azzal a nagy támogatással, amelyben őket a Szovjetunió Tudományos Akadémiája részesiti, majd azt a kívánságát fejezte ki, hogy még jobban elmélyítsék a tudományos kapcsolatokat a Szovjetunió és Magyarország között. A magyar vendégek a Szovjetunió Tudományos Akadémiája tudományos kutatóintézeteinek és laboratóriumainak tanulmányozására érkeztek a Szovjetunióba. Már fulius 25-a tervét is teljesítette Szikla Imre diósgyőri előrajzoló A Diósgyőri Kohászatj NV. műszaki értelmiségi dolgozói közű1 Szikla Imre, aki harmadik lett az ország legjobb elörajzolój között, legutóbb heti állagában 250 százalékra teljesítette előirányzatát, legu'ohó napi eredménye pedig már 289 százalék Sziklai Imre újításokkal növelte teljesítményét: Rgyes rajzok elkészítéséhez készüléket szerkesztett, igy egyszerűbbé és könnyebbé tette munkáját. Sziklai az e'őrajzolásban kiváló munkamódszerátadó is. Munkamódszer átvevői közül Nagy Bertalan 213, Bajzák Albert 185, Bayer Borbála 180 és Nagy Margit 175 százalékos átlagot ért el a mult héten. Prágában hatalmas békegyülésen kezdődik a csehsz ovákiai nőszervezetek egyesítő kongresszusa A csehszlovákiai nőszerve- ibéke fenntartására irányuló zetek március 31-e és április/egységes küzdelemre mozgo2-a között tartják meg Prágában egyesítő kongresszusu kat, amelyen 1.500 küldött vesz részt. A kongresszuson a Szovjetunió és a népi demo kráciák nőszövetségei, valamint sok nyugati ország haladó nőszervezetei is képviseltetik magukat. A kongresszuson megalakul Csehszlovákia egységes nőszövetsége, amely a világsítja majd az ország minden asszonyát és leányát. A kongresszus első napján hatalmasarányú békegy ülésen a résztvevőkhöz beszédet in téznek a szovjet, a bolgár, az olasz és a spanyol nők kikül döttej is. Az egyesítő kongresszuson résztvesznek az MNDSz képviselői is. A magyar küldöttség vezetője Döbrentei Károlyné.