Délmagyarország, 1950. március (7. évfolyam, 51-76. szám)

1950-03-29 / 74. szám

Saerőa, 1950. március 29. Dicsőség a szocializmust építő munkásosztálynak, dolgozó népünknek! Versenyben igyekeznek a dolgozók hogy olyan széppé varázsolják Szegedet április negyedikére, amilyen még sohasem volt X Délimagyarország tegnapi számában beszámoltunk arról, hogyan készül Szeged dolgozó népe felszabadulásunk ötödik év­fordulójának, április 4-nek meg­ünneplésére. Szeged dolgozói nemcsak a munkavállalások tel­jesítésével, túlteljesítésével akar­ják kifejezni hálájukat felszaba­dítónk, a nagy Szovjetunió iránt, hanem azt akarják, hogy a vá­ros külsőségekben is kifejezze azt a szeretetet, mely dolgozói­ban él az iránt a nagy nép iránt, melynek köszönheti a szabadsá­gát, azokat a lehetőségeket, melyeket Pártunk vezetésével ki is használunk. Városunk április negyedi­kén külsőségekben is kifeje. zi majd, hogy ez alatt az öt esztendő alatt igyekeztünk jól felhasználni a kapott szabadságot s szorosan felzárkóztunk a mö­gé a tábor _mögé, melynek élén, — szemben az új háborúra gyúj­togató imperialistákkal — fel­szabadítónk, a Szovjetunió áll. A város méltó feldíszítésére az üzemi, kerületi, hivatali pártszervezetek, valamint a tö­megszervezetek egymás között dekorációs­versenyt rendeznek. Deko­rációs-versenyt indítanak egymás között a kereske­delmi nemzeti vállalatok is a kirakatok feldíszítésére. De mozgalom indul a házfelügye­lők között is, melynek célja az, hogy a szegedi házak olyan kül­sőt kapjanak a nagy ünnepre, ami méltó ehhez a történelmi évfordulóhoz. A versenykihívások már foly­nak. A vállalásokra igen jel­lemző a Kölcsey-utcai Gyógy­áruértékesítő NV dolgozóinak versenykihívása, akik versenyre hívták ki a környékbeli nemzeti vállalatokat, hogy minél mél­tóbban tudják feldíszíteni az egész Kölcsey-utcát. Az ünnepi műsor egy részét már ismertettük, azonban olyan gazdag az egész napot kitöltő műsor, hogy egyszerre szinte le­hetetlen felsorolni. Április 4-én délután az egész város egyetlen hatal­mas népünnepély színhelye lesz. Dallal, tánccal, sok-sok szórako­zással ünneplik Szeged dolgozói azt az öt évvel ezelőtti napot, melyen a Vörös Hadsereg az utolsó fasiszta rablót is kiűzte az ország területéről. Délután hatalmas kultúrműsort rendez­nek a Széchenyi-téren. Az ifjú­sági kultúrversenyben résztvevő legjobb csoportok, valamint az üzemek kultúrcoportjai és a Nemzeti Színház művészei sze­repelnek. A gyermekek és a fel­nőttek szórakoztatására a vá­ros több helyén bábjáték elő­adást tartanak, Újszegeden nagyszabású sportműsor szóra­koztatja az érdeklődőket, este 1 Széchenyi-téren hatalmas utca­bálat rendez a MINSz... s hosszan lehetne sorolni azt a változatos, - gazdag műsort, melynek keretében ünnepelnek április 4-én a szegedi dolgozók. A „Gyógyíts jobban" mozgalom kiszélesítésével ÜNNEPLIK FELSZABADULÁSUNKAT a szegedi orvos-egészségügyi dolgozók Az üzemek dolgozóinak hő­sies harca, a termelés emelé­se, a dolgozók életének még jobb életének biztosítása érde­kében Pártunk iránymutatása alapján mozgalom indult az orvosegészségügyi dolgozók körében, egészségügyünk meg­javítására. Erre a munkára a kezdeti nagy lendületet sze­retett vezérünk, Sztálin elv­társ születésnapja adta. Igy indult meg a „Gyógyíts job­ban" mozgalom. Ennek célja, hogy a betegségük miatt ter­melésből kiesett munkatár­saink minél előbb ismét épí­tőivé váljanak a szocializmus­nak, minél előbb felgyógyul­janak és megszabaduljanak s zen vedéseik t ől. A jobb gyógyítás érdekében minden egészségügyi vonalon nagy lelkesedéssel indult meg a munka. Tudósaink, orvosa­ink ós ápolóink versenyre keltek, hogy munkájuk meg­javítása érdekében minél előb' megismerjék az élenjáró or­vostudományt: a szovjet or­vostudományt. Napról-napra szaporodnak az orosz nyelv­tanfolyamok és szakmai to vábbképző tanfolyamok. A szovjet orvostudományról szó. ló előadások, különösen poskov szovjet professzor élő­adása. az orvosegészségügyi dolgozók nagy tömegeit moz­gatta meg. Igyekeztek meg­ismerni, hogy minél előbb követhessék a szovjet orvos­tudomány és a közegészség tudománvát. Ebben a „Gyó­gyíts jobban" mozgalomban Szeged orvosegészségiigyi dol­gozói országos viszonylatban is a legjobb eredményt fel: mutatók közé tartoznak. Sztálin elvtárs születésnap­jára számos munkafelajánlás történt. Ezek a felajánlások most tovább fokozódtak ápri lis 4-e, felszabadulásunk nagy ünnepe alkalmából. Ezeknek a felajánlásoknak legfőbb célja minden munkaterületen, akár orvosi, ápolói vagy mű­szaki dolgozó tette a felaján­lást, hogy minél nagyobb si­kerekkel járjon a jobb egész­ségért való küzdelem. Az április 4-i munkafelaján. lások sorában igen sok jelen­tős felajánlás szerepel. Igy például dr. Mezei Béla klinV kai adjunktus ós munkatársa, Sárdi Lajosné együttesen vállalták, hogy összeállítják magyar nyelven a szovjet idegvizsgálatok és röntgeno­lógia történetét. Dr. J-cmcsó Miklós intézeti igazgató és Jancsó MikJósné intézeti tanársegéd április 4* re fejezik be „Érző idegvég­ződések desensibilizálásáról" című fontos dolgozatukat. Márton Mária, özv. Juhász Sándorné ós Jován Anna kli­nikai ápolónők felajánlották, hogy a „Gyógyíts jobban" mozgalom keretében az ápoló­női tanfolyamon tanultakat többi munkatársaikkal átis­métlik és az anyagból ver­senyvizsgát tesznek. Ezzel az új ápoló nővéreknek adják át tudásukat a jobb-gyógyítás érdekében. A népbetegségek élen való küz­delmet szolgálja a női klin.ka or­voskarának felajánlása. Vállalták, havonta egy-egy előadás megtar­tását a rákbetegségről, vagy egyéb népbetegségről. Ezekkel az előadá­sokkal megelőzhetik egy-egy gya­kori betegség elfajulását. A beteg­ségek megelőzését szolgálja a sze­gedi tisztifőorvosj hivatal dolgo­zóinak munkafelajánlása is amely­ben ovodák, Iskolák élelmezési üze­mek és üzemi konyhák, gőzfürdők, uszodák köztisztaságának és köz­egészségügyének fokozottabb ellen­őrzését, valamint ennek a célnak érdekében tudatosító mímkát vál­lalnak. Hmpiíov szovjet történész-professzor tart előadást Szegeden Szeged tudományos életének és az egyetem színvonalának emelésében igen nagyjelentő­6égűek azok az előadások, amelyeket szovjet profeszorok tartanak nálunk. Legutóbb Krajevszki irodalom-profesz­szor előadását, kísérte igen nagy érdeklődés. 1 Szombaton Ampilov szovjet történészprofesszor érkezik Szegedre. Délben 12 órakor az Ady-téri egyetemen fogadják ünnepélyes keretek között, majd az egyetem Orosz Inté­zetében „A Szovjetunió népei­nek történetéről" címmel tart­ja meg előadását. Az előadá­son minden érdeklődő dolgo­zót szívesen látnak. A jobb gyógyszerellátásért dol­gozik a szegedi egyetem orvos­vegytani intézete. Az intézet dol­gozói vállalták, hogy április 4-re kidolgoznak egy olyan tételt, mely meggyorsítja a D vitamin hazai gyártását. Ezzel sjkerü! jó hazai gyógyszereket gyártanunk és nem kell a drága, sőt kevésbbé hatásos külföldi gyógyszereket vásárolni. Dinnyés János a kór- és baikte­rológiai intézet altisztje anyag­megtakaritás céljából vállalta, hogy napi munkáján kivül 500 el­törött szájú és lyukas kémcsövet megjavít. Hasonló célt szolgál Bartus Pálnak, a szegedj közkór­ház dolgozójának felajánlása is, amelyben jelenleg üzemen kívül­álló két fontos műszernek, egy ter­mo stábnak és egy hőlég sterilizá­tornak a megjavítását, üzembehe­lyezését vállalta. Patócs István gyermekklinikai gépész napi mun­káján kívül ICO ruhafogast készít el a gyermekklinika újonnan fel­épített nagy ípületében. Munkájá­val elő akarja segitení, hogy mi­nél' előbb üzembe helyezhessék a gyermekklinika új épületszárnyát. A belgyógyászati klinika fér­fi dolgozói máris szép eredmé­nyeket értek el április 4-i fel­ajánlásaik teljesítésében. Eddig már a klinika padlásáról közel egy vagon törmeléket takarítot­tak el, amely eddig gátolta a munkát. Néhány kiragadott példa ez a számos felajánlás közül, ame­lyeket mind a jobb gyógyítás ér­dekében vállaltak az orvosegész­ségügyi szakszervezet szegedi dolgozói. A „Gyógyíts jobban"­mozgalom az orvosegészségügyi dolgozók munkaverenyének mél­tó kerete, amely a tudományos munka fejlesztését tűzte ki cél­jául a haladó szovjet tudomány nyomdokain, valamint a jobb betegellátást, orvosi és ápolói vonalon, a jobb és több terme: lést, az anyaggal való takaré­kosságot, a laboratóriumi és műszaki téren. Ezen az úton haladva dolgoz­nak az orvosegészségügyi szak­szervezet dolgozói a szocializmus megvalósításáért, Pártunk és szeretett vezetőnk, Rákosi Má­tyás ^elvtárs irányításával. Va­lamennyien jobb munkával, a jobb egészségért akarjuk kife­jezni hálánkat áprils 4-e, felsza­badulásunk nagy ünnepe alkal­mából példaképünknek, a nagy Szovjetuniónak. Almásy Endre (Orvosegészségügyi szakszer. veziett HOGY MINDEZT nuliéképjpen kúszöitjeMt tneq A SZOVJETUNIÓNAK... Közeledik április 4-e, a magyar dolgozók legnagyobb ünnepe, fel­szabadulásunk ötödik évfordulója. Ekkor egészen új, egészen más vi­lág kezdődött a magyar dolgozók számára. Nálunk is eltűntek az üzemből a hajcsárok, akiknek a munka sohasem volt elég a 40—46 filléres órabér mellett. Mert Így volt. Az ember látástól vakulásig dolgozott és mégsem tudott annyit keresni, hogy tisztességesen megél­jen belőle. A munkaruhát lemarta róla a sav, a különböző vegyi anya­gok és hogy dolgozni tudjon, 35— 40 pengőt adott ki egy munkaruhá­ért. Ugyanakkor a csizma is 16 pen­gőbe kerül't, de meg kellett venni, mert a munkában az ilyesmit nem nélkülözhette az emljer. Bizony ne­héz volt ezt kiadni 26—28 pengő heti kereset mellett. Ebből éltem negyedmagammal hosszú időn ke­resztül. Kétt lányomat a harmincas években adtam férjhez. Bizony egy pár darab ruhánál nem tudtam ne­kik egyebet adni. Ha ezekre az időkre gondolok, ökölbeszorul a kezem és azt mon­dom; soha nem kérek belőle. Ami­kor mai helyzetemet nézem, nem is tudom összehasonlítani a régivel. A gyár, a föld, az egész ország a mi­énk. Nem áll a hátunk mögött a tőkések embere, aki kihajtaná belö­lünk a lelket is. Munkája után va­lamennyi dolgozó tisztességes bért kap. A munka a becsület és dicső­ség dolgává vált. Napi 8 óra mun­kaidő mellett emberségesen meg tu­dok élni heti 127 forintomból. Nem­régen adtam be egy újításomat, amiért 740 forintot kaptam. A múlt­ban erre talán egy „köszönömöt" kapott volna az ember, de nem csi­náltuk, mert nem akartunk a ma­gunk ellensége lenni. 1945 április 4-én gyökeresen meg­változott a helyzet. A Szovjetunió dicsőséges Hadserege Sztálin elv­társ bölcs irányításával kiűzte ha­zánkból a német fasisztákat. Sza­badon élünk, szabadon dolgozunk, építjük magunknak a szocialista Magyarországot. Szorgalmasan vé­gezzük munkánkat és Rákosi elvtárs irányításával életszínvonalunk egyre emelkedik. Fizetésemből a régi ágy­neműt újjal cseréltük fel, volt rá pénzűnk. Nemrégen kerékpárt vet­tem és rövidesen a villanyt is be­vezetem a lakásba. Még sok min­dent kaptam a népi demokráciától, amit azelőtt nélkülöztem. Hús is többszőr kerül az asztalomra. Hogy mindezt méltóképpen köszönjem meg a Szovjetuniónak, felszabadu­lásunk ötödik évfordulójára felaján~ loftam, hogy 130 százalékos átlag­teljesítményem 5 százalékkal eme­lem. Ezt a felajánlásomat 13 száza­lékkal teljesítettem már túl. De ezzel sem elégszem meg, mert április 4-ig ezt is emelni akarom. Tudom, hogy ezzel fejezhetem csak ki hálámat és szeretetemet a Szov­jetunió iránt és ugyanakkor a saját és dolgozó társaim életszínvonalát is emelem s ezzel közelebb érünk a szocializmus felépítéséhez is. Hajdú Dávid Orion-börgyári ta'.phengerlö. ír a (Déma ifjJiLmaíikcLSüCi április negyedikéről Április negyedikére felaján­lottam, hogy 127 százalékos telje­sítményemet 137 százalékra eme­lem, a minősége/ pedig 5 százalék­kal javítom. Ezzel akarom kifejezni hálámat a hős Szovjet Hadsereg iránt. Neki köszönhetem, hogy 1945 április negyedike óta a többi dolgo­zóéval együtt az én életem is meg­változott. Ha visszagondolok az el­múlt időkre, bizony nem is tudok párhuzamot vonni a felszabadulás előtti és a mostani idő között, A felszabadulás előtt fényképész tanonc voltam, Havonta 10 pengőt kaptam. Ezért a pénzért nagyon so­kat dolgoztam, de nem a szakmám­ban. A főnökömnek nem volt érde­ke, hogy jó fényképész legyen belő­lem. Szüleim anyagi helyzete nap­ról-napra annyira rosszabbodott, hogy abba kellett hagynom a ta" nonckodást. Dolgoznom kellett ne­kem is, hogy az asztalra minden nap kenyér kerülhessen. Á felszabadulás valamennyi dolgozó életében döntő változást hozott. Pártunk és Rákosi elvtárs irányításával életszinvonalunk nap­ról-napra emelkedett. Ma már ott tartunk, hogy az üzletek kirakatai roskadásig telve vannak áruval és minden becsületes dolgozónak mód­jában áll azt megvenni, amit szeme. szája megkíván. Mindenki megkap­ja munkája után a becsületes fizeté­sét. Az én életszinvonalam is olyan magasra emelkedett, amelyről a fel­szabadulás előtt még álmodni sem mertem. Szüleim lakásába bevezet­tem a villanyt, amelyben hosszá évtizedeken keresztül egészségtelen petróleumlámpa világított. Rádiói vettem, amely mellett szüleim elszó­rakoznak s esténként együtt tanu­lunk is a hasznos előadásokból. A régi, foltos ruháim helyett most szép ruhát vehetek fel vasárnap és na­gyon meg vagyok elégedve a sor­sommal. Tudom, hogy életszínvona­lunk az ötéves tervben még mago­sabbra emelkedik. Átlagteljesítményemre 10 szá­zalékot ajánlottam fel, vagyis azt, hogy 137 százalékra emelem telje­sítményemet és ma már 156 százalé­kot teljesítek. Felajánlásomat túl­teljesítettem, mert nagyon meg aka­rom hálálni a Szovjetuniónak, Pár­tunknak azt, amit a felszabadulás óta kaptam. Mint ifjúmunkás, tu­dom, hogy ezzel az egységes ifjúsá­gi szervezet megalakítását is előse­gítem. Ez is fontos történelmi ese­mény lesz az ifjúság életében. S et zel a felajánlásommal azt is meg szerelném köszönni, hogy rövidesen tiszti iskolára mehetek és a többi ifjúmunkás társaimmal együtt véd­hetem a becsületes magyar dolgozó nép államát. Hajdú István a DÉMA Cipőgyár ifjúmunkása. Ujabb értékes könyvek érkeztek a Szikra szegedi könyves­boltjába. Molotov elvtárs „A japán-német trockisla ügynö­kök kárlevésének, díverziójá. nak és kémkedésének tanulsá­gai" című könyvében rámutat a második világháború alatti szovjetellenes aknamunkák al­jasságára, s egyben megszabja azokat a szempontokat, me­lyekkel a béke megvédéséért folyó harcban az imperialista ügynökök kémkedései ellen küzdeni kell. J Gormik „A Sztálin-díjas" című regényében H. Bortke vics kiváló szovjet sztaháno­vista munkájáról, éleiéről ad példamutató képet. Ugyancsak a napokban érkeztek meg „A szocialista munkaverseny Ma. gyarországon" című könyv újabb példányai, melyek út­mutatásuk miatt kedvelt ol­vasmányai leltek a szegedi dolgozóknak. A Francia Kommunista Párt Központi Vezetősége tag jának, a l'Humanité főszer, kesztőjének, Marcél Cachin­nek életéről, munkásságáról szól a „Marcel Cachin élete és harca" című könyv. Gábriel Véri, a Francia Kommunista Párt nagy harcosának könyve a Daloló holnapok" a szerző önfeláldozó harcáról tanúsko­dik. A könyv elé, harcostársa, az ismert francia kommunista költő, Aragon Irt, előszót.

Next

/
Thumbnails
Contents