Délmagyarország, 1950. február (7. évfolyam, 27-50. szám)
1950-02-19 / 43. szám
VlBíífj vmijj, I>S9, f&trwSr W. 9 KÖZELEDIK A 1AVASZ1 mezőgazdasági munkák ideje Gépállomások, termelőszövetkezeti csoportok készülnek a tavaszi mezőgazdasági munkákra — a kübekházi földmüvesszövetkezei még az őszi sártól sem tisztította meg gépeit A newszegeői községek, tanyák dolgosé parasztjai már javítgatjOk a felszereléseiket, éleztetík az dkevasat. készítik elő a vetőgépet, hogy aminf alkalom nyílik, nekifoghassanak a munkának. Nagyot lendített ezen a készülődésem, a mimiszter'anács határozata a növény ter. melés fejlesztéséről. Gyorsabban járnak azóta a kezek a gépállomáson, a termelőcsoportokban, de szorgalmasabbon dolgoznak az egyénileg gazdálkodó parasztok U. Még alig jelent meg a határozat, értekezletet tartottak, megbeszélték a határozat pontjait, különösen azokat, amelyek rájuk vonatkoznak. Valamennyi gyűlésen egyhangú vélemények hangzottak el és hasonló határozatokat hoztak. Megvalósítjuk a minisztertanács határozatát — fogadták meg mindenütt. A jobb terméseredményért A gyűlések óta lázasan készülnek, mert csupán pár hét és itt a tavaszi munkák ideje. Valamennyien jól tudják, hogy a tavaszi munkák helyes elvégzésétől nagymértékben függ a terméseredmény. Ezért kötöttek talajmfivelési szerződést a gépállomásokkal, hogy biztosítsák a jó talajmunkát, amely éppen olyan fontos a termésemélés szempontjából, mint az idejeben elvégzett munka. Nagyszeged valamennyi gépállomásán tömegesen jelentkeznek naponként a dolgozó parasztok, hogy szerződést kössenek. Megelégedetten, boldogan látják azt a készülődést, ameHyót a traktorosok végeznek azért, hogy becsületes, Jó talajmunkát adhassanak a meginduló tavaszi munkálatok idején. Örömmel, büszkén néznek végig B hároméves terv ajándékán, a traktorok hosszú során, amelyek kijavítva, tisztán, olajtól csillogó testtel állanak a gépállomás traktorszínjében és várják, hogy tavasszal újra elinduljanak ki a hatérbe, a tanyák közé. A kübekházi földmüvesszövetkezet udvarán azonban másfajta kép fogadja az érdeklődőket. A szövetkezet gépszínje teljesen zsúfolt cséplőgépekkel, ekékkel, vetőgéppel, sőt még a traktorok is itt foglalnak helyet. Ezekről nem mondhatjuk el, amit a gépállomás gépeiről. Rendszertelen összevisszaságban, árván állanak itt a gépek ősz óta Az egyik traktor még ugyan ugy áll ott sárosan, piszkosan, ahogy az őszi szántást elvégezte. Senkinek nem jutott eszébe, hogy ezt is jó lenne megtisztítani. Van olyan gép, amely az udvaron a szabad ég alatt áll hoszszú hónapok óta. Igy álnak itt gazdátlanul, nem forcüt rájuk gondot senki. Az udvaron szabadon járhatnak az idegenek és akár kárt is tehetnének az értékes gépekben. A szövetkezet vezetősége elfelejtette, hogy ezek a gépek a kőz tulajdona, a kübekházi dolgozó parasztok tulajdona. A felszabadulás után a Szovjetunió segítségével és a Párt vezetésévei hosszú cselédsor után földet kaptak a kübekházi nincstelenek és kisparasztok. Maguk emberei lehettek. A földhöz gépet is kaptak, hogy ne szoruljanak a kulák igauzsorájára. Most ezek a gépek a földmüvesszövetkezet vezetőségének hibájából sárosan, piszkosan, kijavíts tlanul állanak ott a gépszínben vagy az udvaron. Más községben és a termelőcsoportokban, gépállomásokon készülnek a tavaszi munkálatokra. A kübekházi földművesszö•etkezet ellenben nem törődik ezzeL A használható traktorekéket vastagon marja a rozsda, amely évtizedekkel megrövidíti az eke élettartamát. Máshol már élezik az ekevasat, Kübekházán a földmüvesszövetkezei udvarán a rozsda marja. Több éberséget! A minisztertanács felhívja az állami gazdaságot, a gépállomást, a termelőszövetkezeti csoport tagjait és a dolgozó parasztságot, hogy fokozottabb éberséget tanúsítsanak dolgozó népünk és dolgozó parasztság ádáz ellenségeik, a kulákok aknamunkája megakadályozására. Leplezzék le rémhíreiket és akadályozzák meg kártevő szándékuk valóraváltását. Kübekházán a földmüvesszövetkezetnél nem mondhatjuk, hogy megszívlelték a minisztertanács felhívásának ezt a részét sem. A gépek még most itt ott állnak „gazdátlanul", bárki kárt tehet bennük. Kübekháza dolgozó parasztsága többízben kinyilvánította akaratát; hogy akarja az ötéves tervet, hogy kész harcolni annak megvalósításáért. A földművesszövetkezet vezetőségének is ebben a szellemben kell dolgoznia Követnie kell a gépállomások és termelőszövetkezeti csoportok dolgozóinak példáját, akik készülnek a tavaszi munkálatokra, hogy biztosítsák az ötéves terv első évének jó termését, a növényfejlesztésünk kétéves tervének végrehajtásét Kürti László MINDEN KÉPEN ÉS FESTMÉNYEN a nagy Sztálint látjuk iLCrzét "kéf hét óta naponta száitak és százak tekintik meg a Magyar-Szovjet • Társasig központi székházában a „Nagy Sztálin harcos élete" című kiállítást. A szegedi dolgozók nem győznek betelni „ kiállítás szépségeivel és azzal a sok hasznos tudnivalóval, amelyet a kiállítás nyújt nekik. Vannak olyanok, akik már kétszer, sót háromszor is végignézték a gyönyörű, kiállítást és — mint mondják —, mindig újabb és újabb tapasztalatokkal gazdagodnák. — Nagy számban vettünk részt a kiállításon — írják a rókusi MNDSz asszonyok. Itt minden egyes képnek külön tör ténrime van. Magában foglalja a képsorozat a ml történelmünket is a felszabadulástól napjainkig. És ha végignézzük a kiállítást, még inkább meggyőződéssé válik bennünk, hogy minden eredményünket Sztálin elvtársnak és a nagy Szovjetuniónak köszönhetjük, A Madách-utcai általános iskola tanulói is levele* írtak szerkesztőségünkhöz. — A kiállításon nagyon sokat tanultunk — trják a levélben. Volfak olyan pajtások, akik azt mondották, hogy bizony keveset látták Sztálin pajtást, De amikor elbeszélgettünk arról, hogy mit láttunk a kiállításon. rájötkünk arra, hogy minden képen ég festményen a nagy Sztálin látszik, mert neki köszönhetjük azt. hogy felszabadultunk és .a felszabadulást bemutató képsorozatban is az 5 harcos élete nyilvánul meg. Amikor a Textükombinátba beszerelik az új Süló avifó Nemzeti Válla'at alakult Szegeden Mult év decemberében minden 10 munkásnál több dolgozót foglalkoztató üzemet államosítottak. Ezek között az üzemek között volt három magánkézben lévő autójavító üzem is Most ezt a három autójavító műhelyt egyesítették .,11-es s7ámú Autójavító Nemzeti Vállalat" néven. A 11számú Autójavító NV-nek Békéscsabán. Orosházán, Makón. Vásárhelyen és Szentesen is van telepe. Az Autójavító NV-nek a jövőben feladata lesz a délmagyarországi részeken lévő autóparkjaink áttendó rendbentartása és a közlekedés meggyorsítása érdekében a javítások mielőbbi elvégzése, ötéves tervünkben számos új teherkocsi kerül forgalomba, melyeknek karbantartása szintén az Autójavító Nemzeti Vállalatok feladata lesz. Tanulmányozzuk a Szovjetunió halaimat eredményeit és Insznál ii! lel szochlfzmusunk építésében szovjet gépéket, akkor is Sztálin Pajtást látjuk, aki segítségünkre sief és harcol azért, hogy még jobb életünk tegyen. Amikor azt látjuk, hogyan mentette meg a Szovjetunió Budapest népét az éhségtől, láthattuk azt a nagy szeretetet, amelyet Sztálin elvtárs érez „ magyar dolgozó nép iránt. A kiállítás közelebb hozta mind.annyiunkhoz a vfldg dolgozóinak vezérét• Mi ezután még jobban fogunk tanulni, hogy örömet szerezzünk nagy felszabadítónknak aki harcolt értünk/„ békéért, a jobb jövőért. Napokig el tudnám nézni ezeket a csodálatosan szép képeket — Írja Kovács Ferencné. Különösképpen tetszett nekem az a gyönyörű kép, amelyen. .Sztálin elvtárs a munkás és paraszt asszonyokat fogadja. Ezek az asszonyok boldogan mennek nagy vezerük elé, aki meghozta nekik és nekünk magyar asszonyoknak is a szabad. boldog életet. Schwarcz Lipótnét a kiállításnak az a része ragadta meg különösképpen, am<>ly a Szovjetunió kulturális életét mutatja be. — Láfhatjuk, hogy a Szovjetúnióban a kultúra válóban a névé. Az üzemekben, a kolhozokban hatalmas könyvtárak állanak a dolgozók rendelkezésére• A szovjet kultúra messze meghaladja a nyugati államok kultúráját, ahol a kutúra áldásaiban csak „ kiváltságosok részesü'hetnek. Szociális téren is láthatjuk, mennyire nagyrabecsülik, nagyraértékelik az embert a Szovjetunióban. Gyönyörű munkósnyara? 'k, napköziotihonok, kényelmes munkáslakások állnak a dolgozók rendelkezésére. DUBJAGA ELVTÁRSNÖ UTAT MUTATOTT Szombati lapunkban beszámoltunk Dubjaga elvtársnő szegedi látogatásáról. A Fáklya Moziban tartott előadásán öszszegyűlt dolgozók nagy figye lemmel hallgatták az előadást. Dubjaga elvtársnő előadásában ismertette azokat a kiemelkedő eredményeket, amelyeket a Szovjtúnió ért ti a termelés vonalán, a Sztahánov-mozgalom tizennégy éve alatt Előadása kezdetén megköszönte azt a meleg szeretetet, amelyben a szegedi üzemek dol gozói részesítették fogadása alkalmából, majd a Szovjetúnió dolgozóinak üdvözletét tolmácsolta az összegyűlt szegedi dolgozóknak és további munkájukhoz sok sikert kívánt. Elmondotta, hogy a tizenhatgépes rendszert nyolc évvel ezelőtt kezdte meg, amelyben mumíkája tökéletes megszervezése folytán kimagasló eredményeket ért eL Dubjaga elvtársnő ezután a sztahánovisták munkájáról be szélt. Ezzel kapcsolatban elmon dotta hatnapos itt tartózkodása alatti tapasztalatait a magyar Szthánov-mozgalommal kapcsolatban. Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar dolgozók legtöbbje még mindig arra törekszik, hogy a büszke sztahánovis. ta címet megerőltetett fizikai munkáján keresztül érdemelje ki. Dubpga elvtársnő világosan rámutatott érmek helytelenségé re. — A Sztáhánov-mozgalom — mondotta — nem a puszta erőkifejtésre épül fél, hanem a munka tökéletes megszervezésére, különösen újításokra és észszerűsitésekre, amellyel a dolgozók a technikai normát döntik meg. Ha a Sztahánov.mozgalmat a nyers erőkifejtésre építenénk, helytelen volna, mert a fizikailag túlhajtott dolgozó nem bírná sokáig a túlzott meger-Ue. tést. Dubjaga elvtársnő javasolta, hogy a SzovjetúniÓhoz hasonlóan a sztahánovisták gépjeire vörös zászlókat rakjanak ki az üzemekben, amellyel megkülönböztetik őket a többi dolgozóktól. Felhívja a dolgozók figyel mét arra, hogy ha valaki szfcahánovisrba akar lenni, a legelső feladata, hogy a technikával és a saját gépjével alaposan megismerkedjen. — Nálunk a dolgozókkal először is a gépet ismertetik meg — mondotta — hogy jó munkát tudjon végezni és a technika elsajátításának segítségével termelékenységét fokozatosan emelni tudja. De ezután is állandóan tanulnia kell, mert aki nem tanul, nem bírja a technika rohamos fejlődésével az iramot é& lemarad. Ezután ismertette a mérnökök és technikusok szerepét a munka megszervezésében, a Sztah ánov-mozgaiom támogatásában. — A Sztahánov mozgalom ki szélesítése érdekében feltéllenül szükséges — hangoztatta Dubjaga élvtársnő — hogy a Sztahanovista munkamódszerét átadja többi dolgozótársának a szóda, lista munka/verseny kiszélesítése érdekében. Nálunk az uj munkásokat sztahánovisták mellé oszt* jak be, hogy mielőbb elsajátítsa azt a módszert, amelynek segítségével könnyebben, magasabb százalékot érnek el. A Sztáhánov.mozgalom fejlesztése érdekében rendszeresítették az úgynevezett „sztahanovista keddeket" ahol sztahánovisták összejönnek. Ilyen alkalmakkor a legjobb sztahanovista előadást tart és átadja munkamódszerét tob. bi társainak. — Nálunk a Szovjetunióban minden ember ugy osztja be ide. jét, hogy napi munkája elvég' zése után még a társadalmi munkában is részt tud venni. De van ideje tanulni és szórakozni is. A szovjet dolgozók számára könyvtár, színház, üdülő, uszoda, korcsolyapálya és ezenkívül még számos művelődési és szó. rakozási lehetőség áll rendelkezésre, amelyeket dolgozóink igénybe is vesznek. Ezután Dubjaga elvtársnő a szovjet dolgozók munkához való viszonyáról beszélt. Elmondotta, hogy az üzem valamennyi dolgozója munkaversenyben végzi munkáját és4 minden igyekezettel azon van, hogy a lehető legjobb minőségű árut állítsa elő. Nagy gondot fordít arra is, hogy a selejt és a hulladék minél kevesebb legyen. A Szovjetunióban ma már nem fordul elő, hogy a gyapotot kéz és geptörlésre használják, mint még nálunk némely helyen• A Szovjet, unióban a munkahely tisztasága s az anyagmegtakarítás a dolgozók kiüíúrájának egyik fokmérője. — A Bolsevik Párt szerepe a termelés vonalán kiterjedt az irányításra, az ellenőrzésre is — mondotta, — de felmérhetetlen az a támogiatás, amelyet Pártunk nyújt minden dolgozónak, mind a munkájában, mind a magánéletben. Pártunk bölcs irányításának köszönhetjük, hogy a ter. melésben és általában minden vonalon olyan eredményeket értünk el, amelyek felülmúlják az egész világ eddigi eredményeit, Dubjaga elvtársnő a Szovjetúnió ifjúságának a lenini Komszomolnak szerepét és munkáját ismertette. Elmondotta, hogy a vüágháboruban számtalan komszomolista hős járt elől jó példával a többi bajtársai előtt, de most a termelésben is a Kom. szomol ifjak kimagasló eredmé' nyeket érnek él. j Dubjaga elvtársnő előadásái ból a szegedi dolgozók számtalan tapaszvalatot szűrtek le. Az előadásból merített tapasztalatokat kitűnően fel tudják majd használni munkájuk végzésében és jelentős szerepe lesz termelékenységük emelesében, a Sztahánov-mozgalom kiszélesítésében, amely a szocializmus építését gyorsítja meg. Technikusbrgád alakult a Textílkombínát szerelési mun^la?afnil A szegedi Textilkombinát fonóüaamének teljes felszerelése ós idő előtti beindítása érdekében a szerelésnél dolgozó Beruházási NV technikusai brigádot alakítót, t&k. Az alakulási jegyzőkönyvben feltüntették mindazokat a szempontokat, amelyek segítségével a brigád tagjai könnyebben oldhatják meg feladataikat. A pontokban szerepel a kölcsönös segítség, a szerelésnél előforduló műszaki problémák megoldásánál. Ugyanakkor a brigád tagjai a szakoktatásról sem feledkeznek meg. Esténként, munka után előadásokon ismertetik az új technikusok előtt a textiltechnika és a fonóipar szakkérdéseit. A technikusok osztályaikon belül nemcsak szakszámítáeok végzésével és ellenőrzéssel foglalkoznak, hanem a gépek szerelésénél és beindításánál gyakran fizikai munkát ia végeznek. A brigád közösen foglalkozik a Szabad Nép olvasásával, hogy követni tudják az országban a termelés fejlődését. A brigád' minden tőle telhetőt meglesz, hogy a szerelési munkálatok zavartalanul folyhassanak és a Textilkombinát egész fonórészlege minél előbb megindulhasson. Meghívó. Szegedi Temetkezési Biztosító Egyesület 1950. március 2-án délu án 6 órakor, határozatképtelenség esetén március 12én délelőtt 10 órákor az egyesület Partizán-utca 16 sz. helyiségében tartja 102. évi rendes közgyűlésé', melyre a taroka, ezennel meghívja a® elnökség. Tárgysorozat: 1. Gyűlés megnyitása. 2. Titkári jelentés. 3. Zárószámadás, költségvetés, számvizsgáló bizottság jelentése, felmeafvény. 4. Fellebbezések elbírálása. 5. indítványok. 6 Számvizsgáló bizottság választása. 7,Gyűlés bezárása.