Délmagyarország, 1950. február (7. évfolyam, 27-50. szám)
1950-02-17 / 41. szám
eSüt«rt«c, 1950. február 16. A termelés és munkaverseny döntő részeseivé akarunk válni Megfogadják a szegedi állami Petőfi Sándor tanú óotthon tagjai Rákosi elvtárs szavait Már hetedik napja, hogy Rákosi elvtárs megtartotta nagyjelentőségű beszédét s rámutatott azokra a hiányosságokra és hibákra, amelyek Pártunk szervezeti életében, a termelésben, az oktatási munkában megmutatkoznak. Nagyszegeden mia már nincs egyetlen üzemi dolgozó, ifjúmunkás éa műszaki értelmiségi, aki ne találta volna meg Rákosi elv társ beszédében a rávonatkozó sorokat, mondatokat. A szegedi állami, Petőfi Sándor iparostanuló otthon SzIT-es ifjúmunkásai közül is többen végighallgatták a beszéd ismertetését, ezenkívül valamennyien elolvasták és áttanulmányozták az újságból. Tisztán megértették belőle, mik a feladtatok ötéves tervünk első évében, hogvan válhatnak valóban a óős lenini Komszomol hű követődé. 9 Pót Jánosnak, az államosított Bárkányi vasöntöde ifjúmunkásának figyelmét Rákosi elvtárs beszédéből különösen ez ragadta meg: „A kritika nem kampány, hanm az önkritikával együtt minlenkor alkalmazni kell. A kritika, amit gyakorolunk, legyen épí:ő, ne legven sekélyes, kicsinye®, ie könnyítse meg az ellenség, munkáját, hanem erősítse a Pár tot." A mi otthonunkban eddig, mondhatjuk. egyáltalán nem is volt önkritika. Pedig voltak hibák csak nem láttuk isz an a jelentőségét, a vezetőég részéről jövő kritika pedig nkább rombolj, mint építő kxii'ca volt. Ifjúmunkás társaink •ddig még nem vették észre az önkritika fontosságát — Ez volt az oka annak — vezi át a szót Yenczel László, a Gazdasági Vasút egyik laka'osta•ulója, hogy otthonunkon belül a fegyelem terén is kisebb-nagyobb •ezaságok mutatkoztak. Több ifjújounkástársunk elhanyagolta a tanulás fontosságát, sokan nem értették meg, mit jelent a termelésben, ha ismerjük a marxi lenini elméletet és a Szovjetúnió Komszomol ifjúságának példáját. Rákosi elvtárs most fölrázta ezeket n ifjúmunkásokat is. nekik is mondotta, csak úgy lehetnek öntudatos ifjúmunkások, csak úgy teljesíthetik az ötéves tervet, ha szorosan felzárkóznak az idősebb dolgozók mellé s az elméleti színvonal emelésében. » termelésben egyaránt követik Pártunk útimra*ásait. A Petőfi Sándor Iparostanulóotthonba sz e'.mult he ek folyamán Igen sok új Ifjúmunkás költözött. Közöttük is alapos népnevelő és felvilágosító munkát kell végezni. Nógrádi János, az otthon idősebb tagja, a Gázgyár kiváló ifjúmunkása is jól látja ezt — Ml már régebben la végeztünk » népnevelő munkát — beszéli Nógrádi János, — de ez a népnevelőmunka eddig még alacsony színvonalú volt. Most Rá- > aki néhány nappal ezelőtt kapta kosi elvtárs kezünkbe ad;a az új, kézbe segédtnes .erieveiét. A Párt magasszinvonalú. jól megalapozott segí ségével válhatott kiváló szak' fölvilágosító munka jó fegyverét. S ezzel a fegyverrel a jövőben eredményesen tudunk küzdeni majd az alacsony elméleti színvonal ellen. munkássá. — Rákosi elvtárs megadta a segítséget ahhoz, hogy megerősítsük a munkához való új viszonyunkat, megtanuljuk a munkát kommunis— A mi munkánkban nagy hiba | ta szemmel értékelni. S ez a támovolt az is — beszéli tovább Csányi ga.ás nem is marad el. nemsokára István, a gázgyári „Vörös Ok;ó- ismét kibővül otthonunk, s még ber" karbantartóbrtgád tagja, hogy politikai tudásunké' egyáltalán öbb szegedi ifjúmunkásnak nyílik lehetőség arra. hogy szocialista néném hasznosítottuk a gyakorlati velősben részesüljön. Ok is megta. munkában. Ebből származott, hogy közülünk ma még sokan most sem ismerik a munkaversenv fontosságé , nem veszik kl kellőképpen részüket a versenyből. Rákosi elvtárs azt ls mondoRa, hogy nem lehet jó munkás, aki így viszonylik a termeléshez, márpedig m; a Petőfi tanulóot bon fiataljai jó munkások akarunk lenni. Az a célunk, hogy minél előbb a termelés és a munkaverseny döntő részeset vé váljunk. Mee akarjuk "köszönni jobb munkánkkal Pártunk nagy segítségét, amelyet eddig nyújtott nekünk. mondja Daoda János, nulják majd, hogyan kell dolgozni és tanulni kommunista módra, lf júmunká'shoz Illően, úgy mint otthonunk régebbi tagjai, akik most Rákosi elv árs segítségével komoly fordulatot vesznek majd munkájukban. Igy tették magukévá a Petőfi tanulóotthon SzIT-ejel Rákosi elvtárs beszédé. Már a következő napokban és hetekben tettekkel akarják bebizonyítani, hogy megértették a Rákosi elvtárs ál'al megvilágított hibák jelen, őségét, ők ls azcn. Igyekeznek. ho?y ezeknek a hibáknsk helyét a munka és a 'a/nlilás frontján elért újabb győ zeknekke", töltsék majd be ' Sándorfalván szombaton képvise.ői beszámológyülést rendeznex Szombaton este 6 órai kezdettel Sándorfalván a Magyar Dolgozók Pártja székházában képviselői beszámolót tart Kurlik Imréné elvtársnő, országgyűlési képviselő, a SeOT nagyszegedi tiikárhelyettese. A beszámoló gyűlésre minden érdeklődőt szívesen látnak. Kurlik Imréné ehtársnő beszámoló gyűlése iránt máris igen nagy érdeklődés mutatkozik meg Súndorfalván, mert a gyűlésen mindenki előterjesztheti kívánságait, kérdéseit. Kurlik elvtársnő részletes megbeszélést is tart ezalkálommal a község dolgozóival. DICSŐSÉG NEKED MOSZKVA Magyarul berzéló rzines film a Fáklya Moziban A szegedi Fáklya Mozi második előadásával hatalmas meglepetést szerzett a szegedi dolgozók számira Most valamennyi szegedi dolgozónak teljesülhet régi vágya. Gyönyörű, mindvégig magyarul beszélő, színes filmen keresztül láthatják a szovjet nép fővárosát, Moszkvát, a mai valóságában, úgy ahogy azt a nagy Bolsevik Párt segítségével és irányításával felépítették a szovjet dolgozók. De ezen túlmenően még sok mást ts tanulhatunk a „Dicsőség neked Moszkva" cimü, művészien rendezett színes szovjet filmből. Láthatják most a szegedi üzemek dolgozói azt a hatalmas ünnepséget, amelyet 1947 nyarán a nagy főváros 800 éves jubileumi évfordulóján JtLíg álmomban sem gondoltam oolna, HOGY ILYEN SZÉP LESZ A KIÁLLÍTÁS A tengyelkapo nat, deszki, feketeszén dolgozó patasztok elrattadtntnssai beszélnek a „Aatty Sztálin harcos é<e<e" kiállításról A szegedi üzemi munkásság, a hivac&.ok dolgozói, iskolák diákjai mellett igea nagy számban jönnek a községek, tanyák dolgozó parasztjai is a „Nagy Sztálin harcos élete" kiállításra. — Bárcsak nálunk otthon ijs lenne ilyen kiállítás, hogy minél többször megnézhetnénk — mondják a dolgozó parasztok, s alig tudnak betelni a látottakkal. Csütörtökön feketeszéli, lengyelkápolnai dolgozó parasztok és a deszki „Kossuth" termelő. osoport tagjai jöttek el a kiállításra Hosszan szemlélték a képek pompás sorozatait. Törzsmagi Lajosné feketeszéli dolgozó parasztasszony alig tudott elválni a képektől. Sokáig álldogált egyegy nagy tábla képsorozat előtt. — Ugy örültem, amikor eljöhettünk erre a kiállításra. De még csak most örülök igazán — mondotta. — Még álmomban sem gondoltam volna, hogy ilven értékes és szép lesz ez a kiállítás A TlQUCrld fol-í VÚW nlc+f-o1 ás lelkesedéssel. Éppen úgy, mint többi dolgozó paraszttársáé. Szinte önkéntelenül is megszólal Rózsa Lajos, amikor a Szovjetunió nagyszerű, fejlett mezőgaz. dasági gépelt látja a képeken. — Ezekről a gépekről már sokat hallottam. De nem is tudtam elképzelni, hogy ilyen pom. pásak legyenek. Boldog vagyok, hogy nekünk is ilyen gégéink lesznek nemsokára. Amint ezt mondja, tekintete el nem mozdul a képekről és ragyogó szemekkel nézi mintha a valóságban lenne ott előtte. Pap István, a „Kossuth" termelőerő port tagja is figyelmesen nézi a képeket — Napok kellenének ahhoz hogy teljesen át tudjak itt mindent tanulmánvozni — mondja. — Récééitől estig elnézmém ezeket a képeket, mert az itt látót tak erőt adnak további munkám elvégzéséhez és utat mutatnak — Nem is tudnám megmonda ni, hogy a kiállítás melyik része tetszik a legjobban — teszi hozzá Papp Mária, a deszk „Kossuh' teimeloc oport tagja. — Szinte nem is tudom szavakban kifejezni azt a nagy hálát, amelyet a Párt iránt érzek hogy nekem is alkalmam nyilt a kiállítás megtekintésére. — Sohasem felej.em el. amit itt láttam — mondja Bóka Ferenc lengyelkápolnai dolgozó paraszt — Igazán örülök, hogv eljöhettem ide és ha hazamegyünk, min den dolgozó társamnak elmon. dom, hogy mennyi mindent tanultam és láttam ezen a kiállításon. őszinte, szívből lövő szavak ezek. Egymást váltják a látogató csoportok és hosszan, csodá lattal nézik a képeket. Valamenv. nyien a Szovje'unió és Sztálin elvtárs iránti még nagvobb s®e. retettel. hálával é~ ragaszkodás sal távoznak a Nasrv Sztáttn Hig< s ere m\ a szöveiiie:e>i arüseiMiutiinax I4tgvün s Szövetkezeti árubemutatót rendeztek az algyői földművesszövetkezet kultúrtermében. A helyiséget ez alkalomra gyönyörűen feldíszítették és feliratok hirdették, hogy az áruelosztás terén is a nagy Szovjetunió példáját követjük. Mintegy ötszázan vettek részt a megnyitón és a fel. szólalok rámutattak arra, hogy ez az áruhőség és olcsóság is tervgazdaságunk diadalát hirdeti annak a munkának az eredménye, melyet Pártunk vezetésével folytatnak a dolgozók a szocializ mus építésében. Az algyői dolgozó parasztok nagy figyelemmel szemlélték bemutatott árukat, s azzal a jóleső érzéssel távoztak, hogv életszínvonalunk állandóan emelke dik, e ha a munkásosztállyal azö vétségben ők is fokozzák termeié kenységüket, fokozottabb mértékben kapcsolódnak az eredmé. nyesebb társasgazdálkodásba még magasabb lesz az életszínvonal, jobb és szebb az életük, Emelte százalékát a Petvai-b riqád A falemezgyár oktatási felelőse é'enjár a terme'ésben rendeztek Moszkvában. Láthatják a hatalmas szeretetet, amellyel a szov. jet nép viseltetik Sztálin elvtárs iránt. Több mint 800 ével ezelőtt, Í147ben alapították Moszkvát. A nagy évforduló alkalmából a moszkvai üzemek kiváló sztahánovistái és dolgozói hatalmas mozdonyokkal, trolejbuszokkal, villamoskocsikkal és még sok más gyönyörű ajándékokkal halmozták el a fővárost. A film művészien mutatja be a Puskinról elnevezett moszkvai szépművészeti múzeum gyönyörű képtárát is, amelynek anyagát nagyrészt munkásés parasztfestők készítették. Bemutatja a Ilim, hogyan sportolnak a Szovjetunió dolgozói A szegedi dol. gozóknak eddig még sohasem volt alkalmuk ilyen gyönyörű sportbema. tatókat látni. Ezeket a sportbema. tatókat milliók nézték végig. Nemcsak a hős Vörös Hadsereg által felszabadított népi demokráciák munkásküldöttségei voltak ott. Részt, vettek a sportbemutatókon a világ 'öbbl dolgozóinak küldöttei is. A sok látványosság közül leginkább lenyűgöző az a gyönyörű tűzijáték, amelyet 1947-ben rendeztek Moszkvában. Láthatják a filmből a szegedi dolgozók azt is, milyen gondtalanul, milyen boldogan élnek a szovjet munkások és parasztok, akik már a kommunizmust építik. Igen tanulságos a filmmel egyidőben bemutatásra kerülő szovjet és magyar híradó is. Szovjet és magyar sztahdnovisták eredményeiről számol be, színes képekben mutatja be a Szovjetunió világhírű selyemgyártását és selyemhernyó/enyészetét valamint egy újfajta búza termesztő, sét, amelyet a szövet sztyeppéken különös, tudományos eljárással felszántatlan földbe vetnek s mégis nagy termést hoz. Okvetlen szükséges, hogy minden szegedi dolgozó megnézze a filmet, mert ezen keresz. tül még jobban megtanulja szeretni a szovjet népet és Sztálin elvtársat. fl Magyar Kémikusok Ecyesü ete szegedi osztálya ma, pénteken, délután 6 órakor előadóülés; tart a Szervetlen Kémiai Intézet tan. termében. Ezalkalommal dr Szabó Zoltán egyetemi tanár ismerteti Semenoff szovjet firikokémi. kus tudományos munkásságát, dr. Kálmán László tanársegéd pedig az arzéngőz oxidációjáról beszél. Petvai Ferenc elvtárs, a szegedi Faiemezgyár üzemi pártszervezetének oktatási felelőse Az üzemi dolgozók számára ren dezett esti szemináriumokon mindig ott van és az egyes elméleti kérdésekhez ő is hozzá szól — végzi felvilágosító munkáját Mint oktatásfelelős is megállja a helyét és az ő jó munkájának is köszönhető, hogy a Falemezgyár dolgozói egyre jobban elsajátítják az elméletet. Petvai elvtárs napokkal ezelőtt elolvasta az MDP Központi Ve. zetőségének határozatát a szocialista munkaversenv eredményei nek megszilárdításáról és továbbfejlesztéséről. Jól agyába véste a határozat következő mondatait: „A szocialista munkaversenyben elért eredmények megszilárdításában és további kiterjesztésének együtt kell járnia üzemi pártszervezeteink politikai, ideológiai, és szervezeti megerősítésével... A Központi Vezetőség ugyanakkor felhívta a pártszervezetek. a párttagok I és általában a dolgozók figyelmét arra. hogy az ötéves terv sikeres megvalósítása, a szocializmus építése, népünk életszínvonalának tovább! emelése újabb komolv erőfeszítéseket követel." Akkor este és az utána következő napokon üyen gondolatok foglalkoztatták: — Kommunista vagyok, az üzemi pártszervezet oktatási fe. lelőse. Példát kell mutatnom Pártunk Központi Vezetőségének határozata nyomán meg kell vizsgálni eddig végzett munkámat és többet kell termelnem. Eszébe jutott az is, amit Rákosi elvtárs mondott: „A kommunista politikai öntudatának mérője elsősorban a termelés emelése." Behatóan tanulmányozta a szov. jet sztahanovisták munkamódszerét, hogy miképpen jutottak el a magas termelési eredmény hez, a technika legfejlettebb mód szegeinek felhasználásával. És Petvai elvtárs, a Központ: Vezetőség határozata után. mée inkább követte a szovjet sztahá novistákat, megszervezte munkáját. Mint a raktári brigád vetatott a brigád tagjaival és elmondta tervét. Valamennyien helyeselték a tervet és már a kö vetkező napon einelte százalékát a Petvai-brigád. Kiküszöbölték a felesleges mozdulatokát, mindenki tudta a feladatát. Ma már Petvai Ferenc és brigádja 171 százalékos eredményt ér el, a brigád minden tagja 205 forint 35 fillért keres hetenként. — A szó kevés — mondta Petvai elvtárs —, cselekedni kell. A 171 százalékos teljesítményünket tovább fokozzuk és újabb eredményeket érünk el. Minden kommunis tának ígv — a százalékok emelésével Is oktatni kell a többi dolgozókat Az oktatási felelős példamutatását követve a többi dolgozók i® jó eredményeket értek el. Heilár Jánosné if júmunkás brigád 1? 155, Bumford Mihályné brigádja az élragasz,tógépnél 187 százalékra teljesíti a tervet. Molnár Ferencné brigádja az élollóná'i négy nappal előbb. Sánta György, né brigádja a nagy hámozógép. nél három nappal előbb fejezte zetője, rövid megbeszélést foly. be januári tervéit. Ér e ecetet t riot ak Szereden a ötip i.omjéO' es mezjg u s gi Kenuéi. Haiiaiaitu ll/era. üuotisagi iiurai Beszámoltunk már arról, hogy Szegeden kéthetes tanfo.yam indult az állami gazdaságok, gépállomások és a mezőgazdasági jellegű nemzeti vállalatok üzemibizottsági titkárai részére. Szerdán az iskola hallgatói a Nagyszegedhez tartozó gépállomások és a mezőgazdasági jilie. gű NV-k üzembizotteági titkárai közös értekezletet tartottak a Szakszervezeti Tanács területi iskolájában. Az értekezleten a mezőgazdasági, szocialista munkaverseny megszervezését és kiszélesítését beszélték meg. Részletesen megbeszélték a Mezőhegyesi Állami Gazdaság versenykihívását. A mezőgazda, sági jellegű remzeti vállalatok é<» az állami gazdaságok növénytermesztő és állattenyésztő brigádjai versenybe indulnak a jobb és több termelésért és az állattenyésztés megjavításáért. A gépállomások brigádjai oedi" a iobb minőségű és mennyiségű mujikáért versenyeznek.