Délmagyarország, 1950. január (7. évfolyam, 1-26. szám)

1950-01-29 / 25. szám

Vatfmap, 1950. Január 29. 7 ANTON PAVLOVICS CSEHOV (1860—1904) A Szovjetunióban 1949-ben jelent meg a Csehovról szóló emlékezések gyűjteménye. amely edojg ismeretien volt az oxvasóközönség előtti A kortársak emlékezésének fényében még tisztábban bontakozik ki az orosz irodalom nagy klasszikusának alakja. Kuprin irja: „Azt. hiszem, hogy benne mindig, reggeltől esdg és talán éjjel álmában, vagy ál matlan éjszakáin is, láthatatlan, de makacs, sőt néha öntudatlan munka ment végbe — a latolgatás, meghatározás és emlékezés munkája. Ugy tudott meghallgatni és kérdezni, minit senki más." Sztaniszlavszkij, a Művész Színház vezetője, Csehov jellem, vonásainak egész sorát figyelte meg. Mindig megörvendeztette, ha olyasmiről hallott, ami az emberi életet megszépiti. Ragaszkodott ahhoz, hogy darabjai előadásához szánt utasításait betartsák. Egy izben elmondták ne. ki, hogy egv vidéki színházban bemutatták a „Ványa bácsi"-t és a főszereplő — tönkrement földbirtokos — halinacsizmában és paraszt rübáskában jelent meg a színpadon. Csehov ijedten ki éltott fel: „Ez mégsem járja! A szerzői utasításban ezt írtam: Csodálatos n vakba való kendőket hord!... Csodálatosakat!" E megjegyzésben nemcsak az tűk. röződött. hogy Csehov törekedett a valósághűségre, de fontosnak tartotta azt is. hogv színpadi alakjai mé!y jellemrajzot is nyu'sanak ma.gu&ról. Csehov szívesen időzött a szín padon az előadásra való készülődés közben. Szerette elnézni. minit állítják fel a díszleteket, a szünetekben az öltözőkben barangolt és apró-cseprő dolgokról beszélgetett a színészekkel. Ugya -akkor nem szerette, ha da rabjaira vonatkozóan megbeszélésekbe von tók. Ilyenkor kitért a beszélgetés elől: „Kérem, hi ezen én mindent megírtam, amire szükség van!" Amikor Grigorovics író jubileumát tartották Moszkvában, Csehov — bár meghívták • megszökött az ünnepség elől. Grigorovics az elsők között volt. aki az ifjú Csehovban felismerta jövő nagv igéretét. Csehov az utón megmagyarázta, miért nem akart résztvenni felfedezője ün népiesén: „Ez nagyon is érthető. Besizíédet kellett volna tartanom, mé, hozzá arról, hogyan fedezett fel Grigorovics engem. Különben nem tartottak volna szertetreméltónak. Hangomnak remegnie szememnek kön-n-re-nie kellett volna. Ha nem szólalok fel, le csepülnek. Mégsem válialaoahati am a beszédre, mert egyszerűen képtelen lettem volna rá. Ha megtartottam volna, feláll Lavrov és ő is elbeszélte volna, ho gyan fedezett fel engem Grigorovics. Erre, felállt volna maga Grigorovics. kinyújtott karral lépett volna hozzám, hogv szívéhez szorítson és sírjon a meghatottságtól. öreg írók szívesen sírnak De ez az ő dolguk ós a legrosszabb mégis az lett volna, hogv nekem is sírva kellett volna fakadnom. Erre nem vállal kezihattam. Egyszóval, csalódást okoztam volna mindnyájuknak." E történetből kibontakozik Csehov ellenszenve miniden alakoskodás iránt Csehov az uj Oroszországról Csehov a forradalom előtti Oroszország hibáinak, bűneinek os/orozója, a nyárspolgári életmód sivár laposságának leleplezője, a vagyon u'áni vágy a karrierizmus, a közöny és a tunyaság meztelenre vetköztetője. Írói működésének egyik fő vonítsa a hibák, negatívumok feltárása. De nemcsak ez. Csehov kereste az útat a jövőfelé. Egy időben a „toUztojánusok"hoz tartozott De csakhamar belátta. hogy ez az elmélet, amely a rossznak való ellenállás hiábavalóságát hirdette, káros és értéktelen. „A hatos számú kórterem" cimü elbeszélése, amelyet Leni-n v» elragadtatva olvasolj, ennek az ideológiai leszámolásnak dokumentuma. A félelmetesen sötét kép. amelyet Csehov az ellleszélésben a cári bürokrácia ostol/aságáról és durvaságáról ad és amely szinte kiált a megváltozna is szükségességéért, egyszersmind gúnyos kipellengérczése a „nfím ellenállók»' elméletének. Még V'1 lúgosabban leszámol ezzel a progn tmmal „Tüskebokori' cimü elbeszélése. .Mondják. hogy az ember.tek csak három i ölnyi földre vam szüksége. -Izo'i'xam három ölnyi földre a hullának van szüksége ép nem az ember, nek .. Elmenekülni a városból, a harctól, a; élet zabától, elbújni va. lamilyen tanyán — ez nem élet. Ez önzés és tunyaság... Az embernek nem három öl földre, nem egy lányára van szüksége, hamem az egész A (mmOHÚzmus Cschúv, mu<Mei&m Zója Kozmogyeinjanszkája, a Szovjetunió hősnője, amikor lég. bensőbb gondolatait, legtisztább érzelmeit akar.a kifejezni, naplóiá. ba Csehov szavait írta: „Az emberben minden legyen gyönyörű": arca, ruházata, lelke és gondolata is." Mi az, ami Csehovot korunknak ily szerves részévé teszi? Miért oly drága Csehov neve a szov jel nép előtt, vájjon Sztálin miért em. litetfe Csehov nevét együtt Puskin, Tolsztoj és Gorkij ha'bata lan nevével? Vájjon miért válhattak Cse. hov szavai Zója Kozmogyeinjanszkája számára az erkölcsi magatartás szabályaivá? Csehov a világ egyik legnagyobb novella, és drámaírója. Műveiben a haladó emberiség nemes vágyait, törekvéseit örökítette meg. Valaha, rövidlátó kritikusok pesszimista írónak minősítették, de Maxim Gorkij még Csehov életében tgy Irt róla: „Csehov minden új elbeszé. lése, mélyenszántó, értékes és a nekünk szükséges hangot, a vidámság és az életszeretet hangját erő. siti". Csehov a lelkiekben gazdag, erkölcsiekben tisz a embereket szeretettel és nagy melegséggel ábrá. zo'ta és szembeállította az aljas, ostaba, lélektelen, goromba figurákkal. Szerette az ételét. Nem egyszer így kiáltott fel: „Mily nagy gyönyörűség tisztelni az embereke* 1" „A szép, emberhez méltó élethez dolgozni ke®! Dolgozni, szeretettel és hi tel!" Műveiben arra mutatott, hogy eljön az idő, amikor a nemes. tisztaerkölcsfl emberek csodálatos adottságai érvényesülnek és átala. kitják az embert társadalmat. Csehov művészetének alaipmoti. vuma: a harc, az ember felszabadításáért — minden elten, ami csökkenti az emberi méttóságo'. Ezért volt Csehov elsősorban sza. tirikus Irő, ezért leplezte le kimé. le;lenül mindazt, ami ostoba és torz és ami fékezte a haladást. Csehovnál éppen a teljesértékű emberi jellem iránti szerété- keltett en. gesztelhetetlen gyűlöletet az élösdiek és ostobák efl«\ akik jelenlétükkel elcsúfítják a földet. Csehov a sza. tirikus — ostorozta mindazt, ami meg-botrámfcazta'tta Csehovot — a humanistát. Einberszeretete szoros kapcsolatban állt hazafiasságával. Forrón szeret'e népét, hazáját. „Mily gaz. dag Oroszország nagyszerű emberekben" — írta egyik levelében. ,,M1 alkotjuk a népei:, — ésmlndae amit alkotunk a nép ügye" — mondotta. A nép kimeríthetetlen alkotó erejébe vetett hite tette lehetővé, hogy a fekete reakció legsöté ebb éveiben is optimista maradt. Szilárdan hit. te, hogy a régi burzsoá.feudáHs Oroszország el'pusz'ul és helyébe egy új, átalakult ország lép. Mint az orosz társadalmi élet alapos ismerője és jószemű megfigyelője, észrevette az első Jeleke*, a köze. iedö forradalmi vihar előszelét. Boldogan mondja a „Három nő. vér" egyik hősének szavaival: — „Egészséges, erős vihar készül, amely már közeledik és társadalmunkból elfújja a lustaságot, közömbösséget, a munka iránti ellen, szenvet, ezt a rothadt unalmat. — Dolgozni fogok és húsz-harminc év múlva minden ember dolgozni fog!" Kedvenc hőseivel együtt biztos volt abban, hogy Oroszország „ha. talmas győzelem előestéjén" áll és velük együtt álmodozott arról, hogy megéri, maga ls résztvesz ebben az új örömteli életben. Sajnos, nem érte meg az tíi örömteli életet. 1904-ben meghal'. De álmai vallóra váltak. A hatal mas győzelem bekövetkezett. A győzelmes szocializmus országában a szovjet emberek, új, örömteli éle et élnek. A nép Lenin és Sztálin Pártjának vezetésével győzcl. mesen építi a kommunista társadalmat. Csehov élettel teli müvei mélyen foglalkoztatják a modern olvasót. Könyvei a művészi forma tökéle. lieBKégővel JeBoasségükkei és mély emberi t»rtalmuklkai indítanak meg. A csehovi szatíra ereje segített és segít a harcban, amely minden elavult ostoba és aijas dolog ellen folyik. Lenin és; Sztálin beszédeikben nem egyszer fordultak a csehovi szatírához,' és Csehov klasszikus alakjaihoz., Lenin politikai el. lenfeleit a csehovi elvtelen alakokhoz hasonlította, vagy Belikovhoz, az ostoba.óvatós tanitóhoz, a „Tok. ba bujt embeg" eiinű elbeszélésből. Sztálin is az SzK(b)P XIV. kongresszusán a „Tokba bujt ember", ékről beszélt, félelmükről és kíván, ságaikról, hogy „csak semmi sem történjék". „Országunkban nem szeretik a Prisibejeveket" — irta Sztálin egyik tevelében, a csehc/ki hősre gondolva. Ma van Csehov, a negy orosz humanista író születésének 90. évfordulója. E napon az egész haladó emberiség szeretett dl gondol arra, aki annyira gyűlölte a kapita. Hzmus rothadó világát és olyan szenvedélyes álmokat szőtt arról az új világról, amikor győzni fog az igazság és új hajnal fénye ragyogta be a földet. földkerekségre.*' .4 világol átalakító tevékenységnek ez a hang ja mutatja Csehov igaz* magatartását Bizonyítja ezt bizalmas naplója is, különösen fl szibériai utazásról szóló gyönyörű részletek. ,.A Jeni. szej-folyón az élet sóhajjal kezdődik. de robajjal végződik . Ezen a parlon van Krasznojarszk. Szibéria városai közötf a legnagyobbszerűbb és legszebb. A túlsó parton hatalmas, a Kaukázusra emlékeztető hegyek. Ködösek és álctnsze. rűek. Állok és gondolkodom óh! — idők multán micsoda teljes értelemmel teli és bátor élőt ragyogja majd be ezeket a partokat!'' Es a Jeniszej partján állő Cse. hov gondolatai a szabad hatalmas térségről a tájaf emberi élettel benépesítő társadalom problémáira terelödnek. A természetnek és a társadalomnak harmóniában kell lennie egymással — állapltja meg. Ez a harmónia Csehov sötét és leleplező művészetének végső eredménye. Gondoljunk a „CseresznyéskertLopáhinjának gyönyörű és valóban programot adó szavai, ra: „Amikor nem alszom, mindig ezen gondolkodom. Oh, óriási erdők, áttekinthetetlen földek végtelen és nagyszerű látóhatárt Nem kövótkezik.e ebből, hogy nekünk, akik ilyen körülmények között élünk, ugyancsak Másokká kell válnunk?" Csehov új Oroszországról álmodó Lopáhinjának álmodozásában van valami abból az álmodozásból, amelyre Lenin a „Mi a teendő?" híres szakaszában hivaükozik, amelyre szükség van ahhoz, hogy az ember „a művészet, a tudomány, a gyakorlati élet terén nagyszerű és fárasztó munkába kezdjen és azokat be ls fejezze..* Gorkij Csehovról „Amit mond, az megrendítően meggyző és egyszerű, elképesztően egyszerű és világos, megcáfolhatni' lanul igaz. Nyelve mindig bámulata* san szép és emellett a naivitásig egyszerű formájú, de ez a forma még fokozza szavai felentöségét. Mint stiliszta utolérhetelen, A jövő irodalomtörténésze az orosz nyelv fejlődéséről szólva azt mondja majd, hogy ezt a nyelvet Puskin, Turgenyev és Csehov alkotta meg." Csehov egyszer meghívott Kucsuk-Koj faluba, ahol egy darabka földje volt, meg egy kis háza. — Ha sok pénzem volna — mondotta —, szanatóriumot építenék itt: a beteg-falusi tanítóknak. Tudja, oiyan gyönyörű, nagyablakos, világos ház volna, szép magas szobákkal. Nagyszerű könyvtár volna benne, meg hangszerek, méhes, veteményeskert. gyümölcsös, meg minden. Agronómiai és meteorológiai előadásokat is lehetne ott tartani; — a tanítóknak mindent, de igazán mindent kell tudni! Hirtelen elhallgatott, köhécselt. oldalról rámpiHantott és elmosolyodott, kedves, lágy mosolyával, amely oly ellenállhatatlanná tette szavait. Unja ábrándozásaimat ? Én pedig szeretek erről beszélgetni Ha tudná, milyen nagy szüksége volna Oroszországnak jó, okos. képzett tanítókra!.., A tanító legyen művész és bűvész, ald élhal a h'vatásáért; — nálunk meg, aki van, műveletlen napszámos, aki úgy megy a falusi gyerekeket tanítani, mint akit száműzetésbe küldtek. Éhes, elhanyagolt és állandóan begyulladt, hogy elveszti a falat kenyerét. Pedig neki kellene az első embernek lennie a falu ban, hogy meg tudjon felelni a, CSEHOV ÉS A FALUSI TANlTÓK parasztok minden kérdésére, hogy azok elismerjék erejét, fölényét, hogy tiszteljék és megbecsüljék és senki ne merjen ráordítani, ne merje megalázni emberi méltó;ágában, mint ahogv azt nálunk teszik vele, valamennyien: a bíró, a gazdag boltos, a pap, a tanfelügyelő, akinek a népművelés fellendítése helyett az a főgondja, hogy minél több papirost töltsön meg rovatokkal. S mily őrültség, garasokkal fizetni annak a munkáját, aki arra van hivatva, hogy a népet nevelje — érti? — a népet nevelje! Hát megengedhető, hogy ez az ember rongyokban járjon, hogy nedves, hideg iskolában dideregjen, s mikor nem a hideg, akkor a füst fojtogassa, harminc éves korára gégehurutot, reumát és tüdővészt szerezzen ... Hát nem szégyen ez? A mi tanítóink évenként 9—10 hónapon át úgy él, mint a barlanglakók, nincs kivel szót váltson, nincs könyve, szórakozása, elbutul a magányban. S ha elhívja magához lársait, rásütik, hogy megbízhatatlan? — ezzel az ostoba szóval ijesztgetik a ravaszok az Irta: MAXIM GORKIJ együgyű népet!... Undorító dolog ez, gúnyt űzni abból, akire ilyen borzasztóan nagy és fontos ügy van bízva. Tudja, ha tanítóval találkozom, szinte zavarba jövök előtte. Zavarba hoz a félénksége és elhanyagolt öltözéke, mifttha én magam is bűnös lennék abban, hogy a tanítók ilyen nyomorultak. Elhallgatott, elgondolkozott és kezével legyintve csendesen mondta: — Micsoda ügyetlen, értelmetlen ország ez a ni országunk! — Látja, egész vezércikkel ázárltom itt a fejét. Liberális újságba való. Gyerünk, adok teát. amiért ilyen türelmes... • A falusi tanítók nagyon szerették Csehovot. Emlékszem, egyszer egy tanijtót láttam nála — hórihorgas, sovány, sárga éhesarcú ember volt Szemben ült Csehowal és fekete szemét merőn rászögezve, mély hangján mondotta: — Ilyeténképpen az iskolaév folyamán egy olynemű lélektani konglomerátum merül fel a hasonló tapasztalati benyomások alapján, amely abszolúte kizárja a külvilághoz való objektív viszony lehetőségét- Természetesen a külvilág nem egyéb, mint a mi elképzelésünk felőle... S filozófiai fejtegetésekbe gabalyodott, úgy tántorogva e számára sikamlós talajon, mint részeg a jégen. — Mondja kérem — mondta csendes, gyöngéd hangon Csehov — igaz, hogy a maga kerületében ütik az iskolásgyermekeket? A tanító felugrott és felháborodva hadonászott: — Ugyan! En, kérem? Soha! — Sértődötten elfordult. — Ne izgassa fel magát — folytatta Csehov megnyugtató mosollyal — nem önről van szó. Csak emlékszem, olvastam az újságban, hogy valaki üli őket ott, abban a kerületben. A tanító leült, megtörölte verejtékes homlokát és megkönnyebbült sóhajjal szólalt meg: — Igaz! Volt ilyen eset Makárov tette. De tudja, nem ís csoda! őrület, de megmagyarázható. Nős ember, négy gyermeke van, a felesége beteg, ő maga is az, tüdővészes. Fizetése 20 rubel, az iskola a pincében van, a tanító lakása — egy szoba — ugyanott. Ilyen körülmények közt nem csoda, ha az Isten angyalát is elnáspángolja, ha kezébe kerül; — már pedig a kölykök igazán nem angyalok, elhiheti kérem. S ez az ember, ald az imént még irgalmatlanul Csehovra zúdította a maga tudományos szókészletét, egyszerre megszólalt, bólogatva, rendes, egyszerű és mégis súlyos emberi szavakkal, amelyek bevilágítottak az orosz falu életének baljós valóságába. Elbúcsúzva a házigazdától, a tanító két kezébe fogta annak vékonyujjú, száraz kezét és megrázta: — Ugy jöttem ide, mintha a főnökömhöz jönnék, gyáván és zavaromban felfújva magamat, mint egy pulyka, hogy megmutassam, engem se a gólya költött .,. S most elmegyek, egy jó. érző embertől megyek el, aki megérti a dolgokat. Nagy dolog ez — mindent megérteni! Köszönöm. Megyek. Jó, megnvugtató tudatot viszek magammal, hogy a nagy emberek egyszeriíbbek és megértőbbek, közelebb állnak szivünkhöz, mint az a sok nyomorúság, amiben élünk. Sohasem felejtem el! .t.