Délmagyarország, 1949. november (6. évfolyam, 254-277. szám)
1949-11-11 / 261. szám
Péntek. 1940 november 11. Ki ért jobban az orvostudományhoz: a labdarugó játékvezető, vagy az orvos? Az SzSzMTE—Bp. Lokomotív mérkőzés első tárgyalása Szerdán késő este tárgyalták a félbeszakadt SzSzMTE—Bp. Lokomotív NB Il-es mérkőzésen történteket. Legjobb, ha a jámbor és jóhiszemű szurkoló az ilyen tárgyalásokra erőteljesen felkészül: előkészíti nevetői*mail és felkészül egy pár ház összeomlására, amt a unagyotmon fásoknak* észszerű következménye lenne, fl tárgyaláson ugyanis a pcsll vasutas csapat vezetői bejelentették, hogy sem Horváth, sem fí. Nagy nem tud megjelenni, mert skórhátban fekszenek*. fl Já'ékvezető jelentésében pedtg az áll, hogy mikor zető, vagy az az ovros, aki di/rlomál szerzett s aki rögtön a történtek után bement a pesti öltözőbe megvizsgálni B. Nagyot és Horváthot? Vájjon ki mond Igazat, a Bp. Lokomotív vezetői, a játékvezető, vagy demokratikus rendőrségünk jelentése? örömmel vette minden szurkoló a szegedi rendőrség készséges maga'artását, amikor a mérkőzés bemutathassák, fl tárgyalást csütörtökön délelőtt folytatták, melyre Szegedről többen, közöttük Kovács elvtárs, szakszervezeti titkár, Vukszán László elvtárs, DLflSz fqtitkár és Kertes elvtárs, szaktanácsadó is felutazott. fl Bp. Lokomotív vezetőinek és játékosainak magatartására nehezen tatálunk nyomdafestéket tűrő meghatározást, mert senki eseményeiről felveit jegyzűköny- előtt nem lehet kétséges, hogy vet átadták a szegedi csapat a sportszerűtlenség igen en'yhe vezetőinek, hogy azt Budapesten' kifejezés.., Vasárnap: kerületi férfi kard- és tőrverseny A Szakszervezett Postás vivő- get Kárpáti Rudolf főiskolai vibement a pesti öltözőbe, Horváth szakosz'áíya vasárnap délelőtt' ^gbajnok, o'lmpikon képviseli. sáiut'an feküdi a padlónNem 9 órai kezdettel a volt Rattay- Kíváncsian várjuk a Tialaíok tudjuk elképzelni, hogyan ájult étteremben kerületi kizárásos küzdelmét. el Horváth attól az ütéstől, ami\ férfi junior kaixl és tőrversenyt j A Postás legutóbbi versenyén, 6 adott a nézőnek? ! rendez. A versenyen az után- mint már jefeztük, pompás Vájjon ki ért jobban az or- pótlás legtehetségesebb vívói eredményt ért ei. Közel huszvostudományhoz. Kallós fátikve- vesznek részt. A Vivó Szövctsé- esztendő után újra megszerezte a csapat a Földváry vándordíjat. A tetjesifmény annál szebb, ha figyelembe vesszük, liogy 19 csapat közül kerültek az első helyre. A legjobb fővárosi vivóosnpatok, az UTE, Vasas, CsMTK előtt végezni nem kis dicsőség. Ezzel a szereplésével a Postás vivóglárdája bebizonyította, hogv a legjobb vidéki vjvóegiyesiilet és a fővárosi csapatok között az élvonalban van. NAPIREND PÉNTEK NOVEMBER 11. UJABB ESÖ. IIAVASESŐ Élénk, helyenként erős északnyugati, északi, később délnyugati, nyugati szél. Változó felhőzet, sokfelé újabb cső, esetleg havaseső, a licgyckhcn havazás. Az éjszakai fagy megszűnik, A nappali hőmérséklet egy-két fokkal emelkedik. Belvárosi. Mozi 6 és 3 órakor: A holnap feli. Korzó Mozi 6 és 8 órakor- Űzött vadak. Széchenyi Mozi 6 és 8 órakor: A papa bogaras. AZ EGYETEMI KÖNYVT/Tr reggel 8 órától este 7 őrálg van nyitva hétköznapokon. Könyvkölesönzés d. e. 8-tól 1 óráig. fl SOMOGYI KÖNYVTÁR nyitva köznapokon 9-től 19 óráig. fl MUZEUM nyitva vasár- és ünnepnapokon 9 órától 13 óráig hétköznapokon 9 órától 14 óráig. SZOLGALATOS GYÓGYSZERTÁRAK: Borbély örök. bUgry I : Tisza L.-krt 20., tel." 3502. Leskó Vilmos: Újszeged. Vedres-utca I., tel.: 4037 Nagvörők. k Dr Hangay: Botdogaszixony-sugárút 31., tel., 3513. Zakar S. őrök. k. Máthé Mihály: Valéria-tér 1. szám SZIVHAZ Pénteken, novemlier 11-én: Filmcsillag. »T5ncsics«-bérlet jzoird nlon. novemlier 12 én: Filmcsillag. Bérletszünet. Vasírnap, november 13-án délutón: Filmcsillag. Bérletsz. Vasárnap, november 13-án este: Filmcsillag. »Csokonai«bérlet. Az esti előadások kezdete fél 8 órakor. fl délutáni előadások kezdete 3 órakor. Felhivjuk uj előfizetőinket, hogy mindenfajta kifogásukkal, panaszukkal forduljanak a kiadóhivatalhoz, hogy esetleges sérelmeiket sürgősen rendezni lehessen. A moszkvai rádió magyarnyelvű adásai: a 17.00-17.30: 19.78, 25.8, 30.74 méteres rövid hullámsávon; 19.00-19.30: 25.8, 30.8 métere® rövid- és 1115 méteres hoas/uhullámsövon. Ezenkivül minden vasárnap 13.00-14.00: o 19.78 te 25.8 méteres röviilhidlámsávon hangverseny a magyarországi rádióhallgatót nak. FIGY; Állami áruházak. Népboltok, Földműves Szövetkezetek, Közületek! Kiskereskedők! }fli*dtHf*ita fcifí, női fa g-pumelc Uátúztn&U ét Uócip'áU az alanti ciyJ notytyUecuUeddmi Httnztii Váiiaíátoknál szewzUü'álc be: BUDAPEST, Paiday Ede-u 22. SZEGED. Kölesei-utca 11 szám. minst. hírek Pénteken: EMOSz délután 6: Rovó II. István. Kecskéstclep 7. Iparostanulóiskola 6: Hódi Erzsébet. Betvíros 7: Sípos Gvula. MÁV 6: Gulyás Árpád. DEM A Oipógvár fél '3. MEMOSz 6: Rovó í. István. VAOSz 6: Varga Rózsi. Szőreg 7: Deszte Miklós. Móraváros 7: Leéb Ilona. X Árverési hirdetmény. Pk. 27.844/1947. sz. 2271 Ft-ra becsült házihutorok. szőnyegek, képek, csill írok és egyéb ingók Szeged, Polgár-utca 15. szám alatt 19-19 november 11-én délelőtt léi 10 órakor elárvereztetnek. Ifuhn bir. végrehajtó. Hirdetmény. Értesítem a vAros közönségét, hogy a kiskundorozsmai jlrási kapitányság november 23-án és 24-én déí: előtt 8 órától 15 óráig az ujszegedi elemi lőtéren éles lőgyakorlatot tart. Po'gírmesterDECEMBER 4-ÉN INDUL az alapfoka sakkbajnokság A Magyar Dolgozók Országos Sakkszövetsége a/-alapfokú sakkbajnokságban résztvett összes csapatok részére decemlrer 4-i kezdettej ujabb bajnoki versenyt irt ki. Szocialista népi köztársaságunk kulturális fejlődése megköveteli, hogy szellemi téren se maradjunk le a !>^pi demokrá. ciákat épitő, velünk együttérző békeszerető baráti országok sportjától. Legyen példa előttünk hatalmas szövetségesünk, a nagy szovjetunió, ahol a nép fiaiból a világ első sakkozóit nevelték ki. Ne maradjunk tehát mi szegedi dolgozók séra az utolsók között, de "inkább törjünk az élre azzal, hogy a szellemi sportban is városunkban induljon a legtöbb csapat s igy bizonyítsuk be, hogy népi demokráciánkat nemosak a fizikai munka terén, hanem a szellemi sportban is szolgálni és a fejlődés legmagasabb fokára kívánjuk emelni. As MDP ©gyík pontja vil/ig®. san kifejezi, hogy a dolgozd nép felemelkedésének egyik fontos eszköze a sportmozgalom. A sakk mint sportmozgalom ma, már, hála népi demokráciánk, nak, nem a kiváltságosok szellő, mi szórakozása, hanem a dob f ozók kedvelt sportja lett é| ártunk elvárja, nogy az általa kezdeményezett szellemi és kuL turális fejlőaést elősegítő sakk kporttól a "dolgozók ne marad, janak távoL Felhívjuk ezért az össze* SzIT-, MINSz-, EPOSz-, DÉFOSz-, stb. szervezetek figyeimét, hogy nevezését minden csapat adja be. Nevezni lehet a Martos csongrádmeuveí alszövétség titkáránál, D.rni Imre elvtársnál, naponta délután 5—9-ig a szakszervezeti székház sakktermében, aki bővebb felvilágosítással is szolgát. Párlhheh Felhívjuk a szetnináriumvezeök figyelmét, hogy az eheti Szemináriumi anyag a Szabad Nép vasárnapi vezércikke, a Nagy Októberi Forradalom jelentősége. A szemináriumvezetők a szemináriumokra ezt az anyagot dolgozzák fel. Oktatási osztály. Szakszervezeti hírek Gépjárművezetők, figyelem! A Beszkárt autőszaküzeme garázsés forgalmi gépkocsivezetői szolgálatra azonnali belépésre gépkocsivezetőket keres. Minden jelentkezőt díjmentesen vizsgáztat le az Állami Műszaki Intézetben a középfokú tanfolyamon, tehát ingyenes szakmdsftást fog nyerni. Jelentkezni lehet minden személy- és tehervizsgával rendelkező szaktársnak november 10-én (csütörtökön) egész nap, a gépkocsivezetők szabad szakszervezetében. Kálvária-utca 10. szám alatt. Vezetőség. Vasárnap délelőtt 10 ómkor rendkívüli taggyűlést tartunk ' központi kiküldöttel. Miután fontos ügy lesz tárgyalva* minden tag megjelenése kötelező. A taggyűlés a szakszervezeti székház!un lesz megtartva. Vezetőség. HIRDETMÉNY Szegedi Gépkocsi Köziek©* dési Községi Vállalat ala© pítása A belügyminiszter a köziek©dés- és pöstaügyi miniszterrel egyetértésben a város Géperejű Társasköri Vállalatának az 1949. X. tc. alapján községi vállalattá alakítását elrendelt©. A községi villalat cége: Szegedi Gépkocsi Közlekedési Kö» ségi Vállalat. A községi villalat székhely©: Szeged. A községi vállalat tárgy*: Rendszeres járatú társaagépkoesik forgalomban tartása Szeged tlij. város közigazgatási területén, valamint egyes helyközi viszonylatban a köziekedé* és postaiigyi tüüniszter Utal kiadott engedélyokirat keretén belül, továbbá a visszavonásig a gépjármüvek karbantartása ég javítása a már meg Levő műhelyben. A községi vállalat tartama: a közlekedés- és postaügyi miniszter által az 1930. XVL to. alapján kiadott engedélye' Íratlan megjelölt érvénvess,' » idő. A községi vállalat felett a felügyeletet a belügyminiszter f vakorol ja, a szakfelügyeletet a özlekedés- és postaügyi minis*, ter. A* 1949. X. tc. alkalmazta* szempontjából a vállalat tárgy* szerinti illetékes miniszter » közlekedés- és postaügyi mi niszber. Apróhirdetések 4 fniii <i lín/rt > BEJÁRÓNŐT felveszek a reggeli órákra. Apponyi-utca 19. «j> Glta-VUltl ta ELSŐRENDŰ férfi., női-é3 gyermekcipő kaphafö a Cikta Áll. Cipőszaküzletben, Szeged. BOR K A B A T.l A VI TASOIi vízhatlan festéssel. Bőrkabátok rendelésre készülnek Csordás bőrruhakészitőmesternél, Szent Miklós-utca 7., a felsővárosi templom mögött. MODERN uj konyha eladó. Tető asztalos, Deák Ferenc-utca 24. szám. 3630 ELCSERÉLEM vagy eladom busás kocám. Debreceni-utca 31. 41 I. A K l S V ELCSERELNEM Szentesen levő kétszobás komfortos lakásomat Szegeden hasonlóért. Cfm a kiadóban. E Eli Fi- és női kerékpárt vesz a kiadóhivatal. HUTOlt nagy választékban olcsó árakon az Asztalosmesterek Bútorcsarnokában, Dugonics-tér 11. Fizetési kedvezmény. FIGYELEM! 6 forint 1 kg. hízott lóhus, csacsilius. Friss töltelékek állandóan kaphatók, özv. Szabó Zoltínné lómészáros, Attila utca 9. 3622 Jó állapotban levő samottos kályha és férfitélikabát eladó. Francia-utca 26.. I. em. 2616 GYERMEKAGY és egy csónakos varrógép olcsón eladó. Vásárheiyi-sug.irut 9., kapuval szemben. 3615 KET hiző tovíbhtartásra eladó. Kecskéstelep, Molioli-sor 6. 3617 Jó és használható Írógép© ket bérbevesz a kiadóhivatal "1IH5S" házaspárnak szobát adok, esetleg konvnával kevés házkörüli munkáért. Megtudható 9—1 óráig: Csongrádi-sugárut 49. sz. 362-4 MAGASFOLDSZTNTES, komfortos négyszobás lakásom elcserélném ki rom szobásra. Orvosnak is megfelel. Trafik, Valériatér. 3621 4 Ku.éxm m <+ GYOO YH A Mi ÖTÖK' terhességi, gyermekágyi, bél-, mély- és gyomorsüllyeaésnei. Gnmihnrisnyit mérték után is készit Ilöfie kesztyűs. Klauzál-tér 3. JELENTKEZZEK az a férfi, aki j szerda este esernyőjét a villa' moslun hagvta. Cim a kiadójban. ' 3619 ' AZ a nő, aki a vágóhídi vil| lamosról az ernyőmet elvitte, j hozza vissza Sziíléri-sugárut 9. szám alá, Boriéklioz. 3623 ELSZAKADT nvlon esőkabát tökéletes javítását folt nélkül, kerékpár- és hócipőjavítás. Vidékre postán is. Kemény Gyula gumijavitó, Szeged, Bajcsi-Zs*» ünszky-utca 11. ELVESZETT november 7-én AL« győ és Hmvá sárhely között eyrf motorláropafej. B. megtaláló azonnali jutalom mellett adj* le a szegedi DélmagyarorsBág kiadóbiva találom UELMAUY AKOKHZAU politikai napilap. • Felelős szerkesztő és kiadót iíj- KOMÓCSIN MIHÁLY Szerkesztő: BODAY PAL Szerkesztőség: Jókai-a. 4. , halasi rovat telefon ia: 35-Sfc Üzemi rovat: 30-03. Éjjeli szerkesztőségi telefon! este 8-tól: 34-38. Kiadóhivatal Kirász-tt. 8, Telefon: 31-16 és 35-00. Az x-ei jelzett közleményeit díjazottak. Nyomja: Hírlapkiadó Kft. Szeged, Kárász-utca 9. szána. Telefon: 34-38. 35-06. Felelős vezeö: Koncz László.