Délmagyarország, 1949. november (6. évfolyam, 254-277. szám)

1949-11-30 / 277. szám

VI. ÉVF. 277. SZÁM. ARA 50 FILLÉR SZERDA, 1949 NOVEMBER 30. December 5-ére összehívták az országgyűlést Közlemény a Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodájának értekezletéről November második felében a Tájékoztató Iroda értekezletet tartott Magyarországon, amelyen a következő pártok képviselői vettek részt: Bulgária Kommunista Pártia; Cservenkov V és Poptomov V, elvtársak; Román Munkáspárt: Gheorghiu-Dej G., Kisinevski I. és Mogyorós A. elvtársak; Magyar Dolgozók Pártja: Rákosi M., Gerő E., Révai J és Kádár J, elvtársak; Lengyel Egvesült Munkáspárt: Berman J. és Zavadszky A. elvtársak; Szovjelúnió Kommunista (bolsevik) Pártja: Szuszlov M. és Judin P. elvtársak; Francia Kommunista Párt: Duclos J., Fajon E. és Cogniot G. elvtársak; Csehszlovákia Kommunista Pártja: Slansky R., Bastovansky S.. Kopriva L. és Geminder B. elvtársak; Olasz Kommunista Párt; Togliatti P„ D'Onofrio E. és Cicalini A. elvtársak. Az értekezleten a következő beszámolókat tartották: Szuszlov M. A béke védelme elvtárs: „A béke védelme és harc a háborús gyújtogatok ellen"; Togliatti P. elvtárs: „A munkásosztály egysége és a kommunista és munkáspártok feladatai" és Gheorghiu-Dej G. elvtárs: „A jugoszláv kommunis-a párt gyilkosok és kémek hatalmában." Véleményeik kicserélése után az értekezlet résztvevői teljes mértékben összeegyeztették nézeteiket és egyhangúlag elfogadták a határozatokat. és harc a háborús gyújtogatok ellen A Bolgár Kommunista Párt, a Román Munkáspárt, a Magyar Dolgozók Pártja, a Lengyel Egyesült Munkáspárt, a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja, a Francia Kommunista Párt, az Olasz Kommunista Párt és a Csehszlovák Kommunista Part képviselői megtárgyalták a béke védelmének és a háborús gyújtogatok elleni harcnak a kérdését és egyhangúlag az alábbi következtetésekre jutottak: Az utolsó két esztendő eseményei teljes mértékben igazolták annak az elemzésnek a helyességét, melyet a Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodájának első tanácskozása 1947 szeptemberében a nemzetközi helyzetről adott, Ez időszak alatt még világosabban és még élesebben megmutatkozott a két vonal a világpolitikában — egyfelől a Szovjetúnió vezette demokratikus, imperialistaellenes tábor vonala, amely tábor állhatatos és következetes harcot vív a népek közötti békéért, a demokráciáért, másfelől az Egyesült Államok uralkodó körei vezette imperialista, demokráciaellenes tábor vonala, amely tábor alapvető célja az angol—amerikai világuralom erőszakos megvalósítása, idegen országok és népek leigázása, a demokrácia szétzúzása és új háború kirobbantása. Emellett az imperialista tábor agresszivitása tovább fokozódik. Az Amerikai Egyesült Államok és Anglia uralkodó körei nyíltan folytatják az agresszió és az új háború előkészítésének politikáját. Az imperialista tábor és a háború ellen folyó harcban megnövekedtek és megerősödtek a béke, a demokrácia és a szocializmus erői. A Szovjetúnió erejének további növekedése, a népi demokratikus országok politikai és gazdasági megerősödése és rátérésük a szocializmus építésének útjára, a kínai népforradalom történelmi győzelme a belső reakció és az amerikai imperializmus egyesült erői felett, a Német Demokratikus Köztársaság megteremtése, a kommunista pártok megerősödése és a demokratikus mozgalom növekedése a kapitalista országokban, a béke hívei mozgalmának óriási lendülete — mindez az imperialistaellenes és demokratikus tábor komoly kiszélesedését és megerősödését jelenti. Ugyanekkor az imperialista és demokráciaellenes tábor gyengül. A demokrácia és a szocializmus erőinek sikerei, az érlelődő gazdasági válság, a tőkés rendszer általános válságának további kiéleződése, e rendszer külső és belső ellentmondásaínak a kiéleződése — az imperializmus fokozódó gyengüléséről tanúskodik. A nemzetközi erőviszonyok megváltozása a béke és a demokrácia tábora javára veszett dühöt vált ki az imperialista háborús gyujtogatók körében. Az angol-amerikai imperialisták arra számítanak, hogy háború által megváltoztatják a történelmi fejlődés menetét, megoldják külső és belső ellentmondásaikat és nehézségeiket, megerősítik a monopoltőke helyzetét és meghódítják a világuralmat. Az imperialisták, érezve, hogy az idő ellenük dolgozik, lázas sietséggel tákolják össze a reakciós erők különböző blokkjait és szövetségeit agresszív terveik megvalósítására. Az angol-amerikai imperialista blokk egész politikája új háború előkészítését szolgálja. Ez kifejezésre jut abban, hogy a Németországgal és Japánnal való viszony békés rendezését meghiúsítják, Németországot szétdarabolták, nyugati övezeteit és az amerikai csapatok által megszállt Japánt a fasizmus, a revans-szellem melegágyává és felvonulási területté változtatják e blokk agresszív terveinek megvalósítására. Ezt a politikát szolgálja a Marshall-féle rabszolga terv és közvetlen folytatása, a Nyugati Szövetség, valamint az Északatlanti katonai blokk, amely valamennyi békeszerető nép ellen irányul, a féktelen fegyverkezési verseny az Egyesült Államokban és a nyugateurópai országokban, a katonai költségvetések felduzzasztása és az amerikai támaszponthálózat kiszélesítése. Ez a politika kifejezésre jut abban is, hogy az angol-amerikai blokk elutasítja az atomfegyver betiltását — noha az amerikai atom-monopólium legendája összeomlott — és mindenképpen szítja a háborús hisztériát. Ez a politika határozza meg az angol-amerikai blokk egész vonalát az Egyesült Nemzetek Szervezetében, amely arra irányul, hogv az ENSZ-t aláássa és az amerikai monopóliumok eszközévé változtassa. Ez a politika, amelynek célja, hogy az imperialisták kirobbantsák az új háborút, a budapesti pör által leleplezett Rajk—Brankov-féle összeesküvésben is kifejezésre jutott. Ezt az összesküvést angol-amerikai körök szervezték a népi demokratikus országok és a Szovjetunió ellen, a nemzetközi imperialista reakció ügynökségévé vált Tito-féle fasiszta, nacionalista klikk segítségével. Az új háború előkészítésének politikája a kapitalista országok néptömegei számára azt jelenti, hogv szüntelenül növekvő adóterheik elviselhetetlenné válnak, a dolgozó tömegek nyomora fokozódik, miközben fegyverkezési versenyen a monopóliumok mesébe illó extraprofitot zsebelnek be. Az érlelődő gazdasági válság a kapitalista országok dolgozói számára még nagyobb nyomort, munkanélküliséget, éhséget hoz, rettegést a halnapi naptól. A háborút előkészítő politikával együtt jár, hogy az uralkodó imperialista körök szakadatlan támadást vezetnek a néptömegek elemi létérdekei és demokratikus szabadságjogai ellen, hogy erősödik a reakció a társadalmi, politikai és szellemi élet minden területén, hogy fasiszta módszereket alkalmaznak a népek haladó és demokratikus erőivel szemben. Az imperialista burzsoázia ezekkel a rendszabályokkal a hátországot próbálja előkészíteni rablóháborúja számára. Ilymódon az angol-amerikai blokk a fasiszta támadókhoz hasonlóan folytatja az új háború előkészítését minden irányban: katonai stratégiai rendszabályok, politikai nyomás és zsarolás, gazdasági terjeszkedés és a népek leigázása, a tömegek ideológiai mérgezése és a reakció fokozása útján. Az amerikai imperializmus urai az új világháború kirobbantására és a világuralom meghódítására irányuló terveiknél nem számolnák az imperializmus tábora és a szocializmus tábora közötti reális erőviszonyokkal. Világuralmi terveiknek még kevésbbé van talaja, még inkább kalandor jellegűek, mint a hitleristák és a japán imperialisták tervei voltak. Az amerikai imperialisták nyilvánvalóan túlbecsülik saját erejüket s lebecsülik az imperialistaellenes tábor növekvő erejét és szervezettségét. A történelmi helyzet ma gyökeresen különbözik attól a helyzettől, amelyben a második világháborút készítették elő: a mai nemzetközi viszonyok között a háborús gyujtogatóknak összehasonlíthatatlanul nehezebb valóraváltani véres terveiket. „A közelmúlt háború borzalmai túl elevenék a népek emlékezetében és túl hatalmasak a békéért síkraszálló társadalmi erők, semhogy Churchill tanítvánvai az agresszió terén legyűrhetnék és új háború irányába fordíthatnák őket." (I. Sztálin.) A népek nem akarnak háborút és gyűlölik a háborút. Mindjobban felismerik, milyen szörnyű szakadékba próbálják őket taszítani az imperialisták. A Szovjetunió, a népi demokratikus országok, valamint a nemzetközi munkás- és demokratikus mozgalom fáradhatatlan harcát a békéért, a szabadságért, a népek függetlenségéért, a háborús gyujtogatójf ellen — napról-napra egyre erőteljesebben támogatják a legszélesebb néptömegek a világ minden országában. Ebből ered a békemozgalom hatalmas fejlődése. Ez a mozgalom, amely több, mint 600 millió embert egyesít, szélesedik és növekszik, átfogja a világ minden országát és a háborús veszedelem ellen küzdők egyre újabb tömegeit vonja soraiba. A békemozgalom szemléltetően mutatja: a néptömegek a béke ügyét saját kezükbe veszik és kifejezik törhetetlen akaratukat, hogy megvédik a béke ügyét és megakadályozzák a háborút. A béke ügye szempontjából azonban hibás és káros volna lebecsülni z új háború veszedelmét, amelyet az imperialista hatalmak, ilükön az Amerikai Egyesült Államokkal és Angliával, készítenek elő. A demokrácia és a szocializmus erői hatalmas megnövekedésének nem szabad arra vezetnie, hogy a béke igaz harcosai megnyugodjanak. Mélységes, megbocsáthatatlan tévevedés volna azt hinni, hogy a háborús veszedelem csökkent. A történelmi tapasztalat azt tanltja, hogv minél reménytelenebb az imperialista reakció ügye, annál dühödtebb ez a reakció, annál jobban nő a háborús kalandok veszedelme. Csak a népek legnagyobb ébersége, kemény elszántsága, hogy minden erejüket latbavetve, minden eszközzel küzdjenek a békéért — csak igy lehet meghiúsítani az új háború gyujtogatóinak bűnös szándékait. Az új háború növekvö veszedelmének körülményei közepette nagy történelmi felelősség hárul a kommunista- és munkáspártokra. A harc a szilárd és tartós békéért, a béke erőinek szervezéséért és tömörítéséért a háború erői ellen — ez álljon ma a kommunista pártok és demokratikus szervezetek egész tevékenységének központjában. Annak a nagy és nemes feladatnak a megvalósítására, hogy megmentsék az emberiséget a háború veszélyétől, a kommunista és munkáspártok képviselői szerint a legfontosabb teendők a következők: 1. Még szívósabban kell munkálkodni a békemozgalom szervezeti megerősítésén és kiszélesítésén, a lakosság újabb és újabb rétegeit kell bevonni e mozgalomba,, az egész nép mozgalmává kell változtam. Különös figyelmet kell fordítani arra, hogy a békemozgalomba bevonják a szakszervezeteket, a női, ifjúsági, szövetkezeti, sport, kulturális-felvilágositó, vallási és más szervezeteket, valamint tudósokat, írókat, újságírókat, a kultúra művelőit, parlamenti és más politikai és közéleti személyiségeket, akik a béke védelmében, a háború ellen lépnek fel. Ma különös erővel kerül homloktérbe az a feladat, hogy a béke összes becsületes híveit — tekintet nélkül vallásukra, politikai felfogásukra és pártállásukra — tömörüljenek a békéért, az emberiséget fenyegető új háborús veszedelem ellen folyó legszélesebb harc alapján. 2. A békemozgalom további kifejlesztése szempontjából döntő jelentőségű a munkásosztály egyre cselekvöbb részvétele ebben a mozgalomban, összeforrottsága, sorainak egysége. Ezért a kommunista és munkáspártok elsőrendű feladata, hogy a békéért harcolók soraiba bevonják a munkásosztály legszélesebb rétegeit, megteremtsék a munkásosztály szilárd egységét, megszervezzék a proletáriátus különböző osztagainak együttes fellépését a békéért és országaik nemzeti függetlenségéért való harc közös alapján. 3. A munkásosztály egységét csakis a jobboldali szocialista szakadárok, a munkásmozgalom bomlasztói ellen folytatott erélyes harcban lehet kivívni. A jobboldali szocialisták, mint Bevin, Attlee, Blum, Guy-Mollet, Spaak, Schumacher, Renner, Saragat stb., a reakciós szakszervezeti vezetők, mint Green, Carey és Deakin stb. a szakadár és népellenes politika megvalósítói — főellenségei a munkásosztály egységének, szekértolói a háborús gyujtogatóknak, kiszolgálói az imperializmusnak. Árulásukat álszocialista, kozmopolita frazeológiával leplezik. A kommunista és munkáspártoknak. lankadatlanul küzdve a békéért, napról-napra le kell leplezniük a jobboldali szocialista vezéreket, akik a béke leggonoszabb ellenségei. Mindenképpen fejleszfeni és erősíteni kell az együttműködést és akcióegységet a szocialista pártok alsó szervezeteivel és egyszerű tagjaival. Támogatni kell ezekben a pártokban minden valóban becsületes elemet, megmagyarázva nekik a reakciós jobboldali vezérek romlásba vivő politikáját. 4. A kommunista és munkáspártoknak a népek közötti szilárd és tartós béke legszélesebbkörű propagandáját kell szembe szögezniük az agresszorok embertelen propagandájával, akik arra törekszenek, hogy Európa és Ázsia országait véres harcmezövé változtassák. Fáradhatatlanul le kell leplezniük az agresszív blokkokat és katonai-politikai szövetségeket (elsősorban a Nyugati Szövetséget és az Északatlanti blokkot); széleskörű felvilágosítással kell megmagyarázniok, hogy egy új háború a népekre a legsúlyosabb szenvedéseket zúdítaná és óriási rombolásokat okozna, hogy a háború elleni harc és a béke védelme — a világ valamennyi népének ügye. El kell érni, hogy a háború propagandáját, a faji gyűlölöletet és a népek közötti ellenségeskedés propagandáját, amit az angol-amerikai imperialisták űznek — az egész demokratikus közvélemény minden országban élesen visszautasítsa. El kell érni, hogy az új háború propagandistáinak ne legyen egyetlen fellépése sem, melyre a béke becsületes hívei ne adnák meg a választ. 5. Messzemenően fel kell használni a békéért folyó tömegharc bevált, új és hatékony formáit, aminők a városi és falusi békevédelmi bizottságok, petíciók és tiltakozások szervezése, békeszavazások, amit széles körben alkalmaztak Franciaországban és Olaszországban. A háborús készülődéseket leleplező irodalom kiadása és terjesztése, gyűjtések a békéért folyó harc céljaira, az új háborút propagáló filmek, újságok, könyvek, folyóiratok, rádiók, intézmények és egyének bojkottjának megszervezése — mindez ma a kommunista és munkáspártok igen fontos föladata. 6. A kommunista és munkáspártok a kapitalista országokban kötelességüknek tekintik, hogy a nemzeti függetlenségért és a békéért folytatott harcot egybeolvasszák az agresszív amerikai imperializmus közvetlen kiszolgálóivá vált burzsoá kormányok nemzetellenes, áruló politikájának fáradhatatlan leleplezésével. Kötelességüknek tekintik, hogy a? ország összes demokratikus, hazafias erőit egyesítsék a következő harci jelszavakkal: le kell rázni a szégyenletes igát, mely az amerikai imperialistáknak való szolgai alárendeltségben jut kifejezésre; vissza kell térni az önálló kül- és belpolitika útjára, amely a népek nemzeti érdekeit szolgália. Tömöríteni kell a tőkés országok legszélesebb néptömegeit a demokratikus jogok és szabadságok védelmére, fáradhatalanul felvilágosítva őket, hogy a béke védelme elválaszthatatlan a munkásosztály és a dolgozó tömegek legközvetlenebb érdekeinek védelmétől, gazdasági és politikai jogaik védelmétől. Fontos feladatok állnak Franciaország, Olaszország, Anglia, Nyugal-Némelország és más országok kommunista pártjai előtt, amely országok népeit az amerikai imperialisták ágyútöltclékként akarják felhasználni agresszív terveik megvalósítására. E pártok kötelessége, hogy még nagyobb erővel fejlesszék ki a harcot a békéért, az angolamerikai háborús gyujtogatók bűnös szándékainak meghiúsításáért. 7. A népi demokratikus orsz.ágok és a Szovjetunió kommunista é3 munkáspártjai előtt az a feladat áll, hogv a háborús gyujtogatók és szekértolóik leleplezésével együtt még jobban megszilárdítsák a béke és a szocializmus táborát a béke t