Délmagyarország, 1949. november (6. évfolyam, 254-277. szám)

1949-11-26 / 274. szám

2 Szombat. 1949 november 20. JÓ MUNKÁVAL KÉSZÜLNEK Sztálin elvtárs születésnapjára a szegedkörnyéki falvakban ís Több uj termelőcsoport alakul ezen a napon ünnepélyes keretek közöli Az üzemi háromszög-értekezlet elé Napról-napra ujabb és ujabb megnyilatkozások, munkatel­jesítmények tesznek tanubizony ságot arról, hogy a szegedkör­nyéki dolgozó parasztok is mennyire magukénak tartják Sztá­lin elvtárs 70. születésnapjának közelgő nagy ünnepét, igen sok nagyszegedi dolgozó paraszt követte az üzemi dolgozók és a termelöcsoportok példáját. Számtalan községben határozták el, hogy nemcsak az ünnepség alkalmával felvonuló dolgozók kö­zött lesznek ott, hanem az eke szarva mellett, az őszi mélyszán­tás vigx's'ben, a tanulásban, napi munkában is felsorakoznak azok mellé az öntudatos dolgozók mellé, akik legjobban szere­tik Sztálin elvtársat s ezt a szerete'et munkajelajánlással, több­termeléssel bizonyítják be. Nagyszöged területén decem­ber 21 -re közel száz ujabb kis­paraszt. de középparasztok is — mint a lengyelkápolnai 24 holdas sokcsaládos Makra Mi­hály — alakit termelőszövetke­zeti csoportot. Lengyelkápolna, Alsóközpont és Feketeszél kör­nyékén alakúi Ta, többi között három uj termelőcsoport több mint 40 taggal. Lengvelkápolnán december 21 -re, Sztálin elvtárs születés­napjának méltó megünneplése alkalmából tiz kis- és közép­paraszt elhatározásából MEGALAKUL A SZTÁLIN TERMELŐCSOPORT. Iiothenc István 18 holdas k5­zínperaszt örömmel mondta több társának a legutóbbi DÉFOSz-értekezleten: — Én már befejeztem az őszi mélyszántást. ígérem, hogy a szőlőtakarást és a gyümölcsös­ben hátralevő őszi munkákat még Sztálin elvtárs születés­napja előtt 100 százalékig elvég­zem. De ez még nem minden. • Sztálin elvtársnak ez a szüle­tésnapja egész életemben em­lékezetes, boldog nap lesz, mert ezen a napon lépek be földem­mel és családommal együtt a terra előcsopo rtba. Szekeres Antai elvtárs is tag­ja lesz a Sztálin termelőcso­portnak. ö is már régen el­végezte három és félhold föld­2 n a mélyszántással együtt az szies őszi munkákat. Most az Ili termelőcsoport megalakításán fáradozik. — Nem kímélem a fáradsá­got — mondja Szekeres elvtárs. — Azt akarom, hogy csoportunk méltó legyen a nevére és erőtel­jes. PÉLDAMUTATÓ LEGYEN ÉLETE. Lengvelkápolnán nemcsak ez a két kisparaszt akarja szépen megünnepelni december 21-ét, hanem a község valamennyi la­kója is. Uj közigazgatási épü­let alapiát rakták le pár héttel ezelőtt Lengyelkápolnán. Som­maher Frigyes és Tóth Károly kőművesmesterek mellett 11 kis­paraszt dolgozik. Munkaközben beszélték meg, hogy Sztálin elv­társ születésnapjára tető alá hozzák az uj nagy, gyönyörű épületet. Az előirányzat szerint ennek a munkának az elvég­zése december 31-én fejeződött volna be. Háromszázalékos mun­kafelajánlást tettek, vagyis a heti munkateljesítményt három százalékkal növelik. Igy a hát­ralevő négy hét alatt köziéi 12 százalékkal teljesitik tul a ter­vet és ap épületet Í) NAPPAL A HATÁRIDŐ ELŐTT hozzák tető alá. Az építőmunkások között Né­meth András elvtárs, kétholdas kisparaszt külön munfcafelaján­lást tett. 0 a három e^'za­lék helyett -öt (ízalékkai tel­jesiti tuí hetenként a normáját. — De mi is túlteljesítjük a három százalékot, mi sem ma­radunk ei Németh elvtárs mö­gött — beszéli társainak Tóth Károly. — Amit megígértünk, azt becsülettel teljesítjük is, különösen Sztálin elvtárs szüle­tésnapjára. Itöszkén már közel 90 száza* lékig teljesítették a dolgozó pa. rasztok a mélyszántást. Néhány nappal ezelőtt dülőfelelös érte­kezleten több kisparaszt elható rozla Németh Gyula kezdemé­nyezésére, hogy még E HÉT FOLYAMÁN 100 SZAZALEKIG elvégzik a hátralevő mélyszán­tást. Hajdú Ferenc, Frank An­tal és Ábrahám András népne­velők megfogadták, hogy még fokozottabb igyekezettel végzik népnevelő munkájukat, hogy minél többen teljesítsék ha­sonlóan a mélyszántást. A szatymazi DÉFOSz-gyülé­sen a szervezet tagjai elhatá­rozták Fehér János és Koza Imre kisparasztok kezdeménye­zésére, hogy pénteken estig be­fejezik a mélyszántást. Ugyan­ezt örömmel ígérték egy héttel ezelőtt az algyői dolgozó pa­rasztok is és .amint munkájuk­ból már eddig megmutatkozik, valóban teljesíteni is fogják. Valamennyi nagyúziegedi köz­ség dolgozó parasztja elsősor­ban a mélyszántás minél előbbi elvégzésével akarja méltóan megünnepelni Sztálin elvtárs születésnapját. Ezt a törekvé­süket segítik élő A GÉPÁLLOMÁSOK TRAKTORISTÁI. különösen az olyan traktoristák, mint Csorba János, Dénes Ve­ra és Jáger Ferenc, a dorozsmai gépállomás legjobb brigádjának tagjai. Közös elhatározásból je­lentették be a gépállomáson, hogy a megengedett 300 méter üresjáratot 150 méterre, az 50 hold mélyszántás területre ki­adott 250 kiló üzemanyagfo­gyasztást 15 százalékkal csök­kentik s e mellett a napi tel­jesítményt is jelentős százalék­kal fokozzák. A felajánlott üres­járat- és üzfimanyagcsökkentést máris túlteljesítették. <Cs. J.) A szegedi kefegyár, a vágóhid és jéggyár dolgozói befejezték hároméves tervüket A szegedi kefeüzemben a •ztálini munkafelajánlások ntán a termelésben dolgo­rók nagy eredményeket ér­tek el. A Rákóczi-brigád a famegmunkáló üzemben 133 százalékot ért el. A faesz­tergályos és a szurkoló üzem do'gozói már kétsze­resét teljesítették a felaján­lott munkának. Az egyéni te párosversenyzők is ki­váló eredményeket értek el aa üzem minden részlegé­ben. A kazánok fával való fű­téséről áttértek a gőz fű­tésre. Ezáltal önköltségcsök­kentést értek el, mivel a gőzfűtéssel az üzem összes taxán ja it lehet fűteni. Ez az e'őkészítőben és a szárí­tásnál is nagy előnyt: mi­nőségi és mennyiségi több­termelést jelent. , A kefegyár dolgozói sztá­lini munkafelajánlásukat ezzel túl is teljesítették, összességében és részletei­ben már befejezték három­éves tervüket. Hogy így történt, e'sősorban köszön­hető a Pártnak, Rákosi elvtárs útmutatásának, to­vábbá az egyéni és páros­vesenyeknek, brigádmozga­lomnak, a dolgozók haza­szeretetének. A SZEGEDI KÖZVÁGÓ­HÍD és jéggyár dolgozói is teljesítették hároméves ter­vüket, minden részletében. Ezévben is jelentős mun­kákat hajtottak végre. Töb­bek között jégraktárt, kul­túrtermet építettek és át­alakították a gőzkazánt, amelynek a segítségével je­lentős önköltségcsökkentést értek el. A Párt segítette győzelemre a Vágóhíd és a jéggyár dolgozóit, a siker másik oka pedig a do'gozók lelkes és nagyszerű mun­kája volt. A vágóhíd és jéggyár dolgozói a három éves tervük befejezése után a szeretet és hála kifejezése mellett több és jobb mun­kával készülnek az Embe­riség Jótevője: Sztálin het­venedik születésnapjára. A KEFEGYÁR, vágóhíd és jéggyár dolgozói három­éves tervük befejezéséről táviratban értesítették a magyar dolgozók vezérét, Rákosi Mátyás elvtársat és ígéretet tettek, hogy az öt­éves tervet is, — miként a háromévest — a kitűzött idő előtt megvalósítják, " Párt segítségével. Nagyszeged üzemi háromszö­gei minden hónapban összeül. | nek, hogy közösen megbeszél­jók azokat a politikai," terme­lési kérdéseket, amelyek üze­meinkben az eltelt egy hónap aiatt felvetődtek. A novemberi értekezletet ma délután tartják meg. Ez a mostani értekezlet kü­lön nagyjelentőségű. Külön nagy fontosságot ad neki az a tény, bogy előkészíti a hároméves terv nagyszegedi /finisét; be­fejezését' Soha még üzemi há­romszög-értekezlet nem tárgyal­hatott meg olyan nagyjelentő­ségű eseményeket, mint amilye­nek az elmúlt hónapban itt a szegedi üzemekben is történ­tek. Egybeesik ezzel a hónap­pal a munkaversen vek hatalmas fellendülése, a sztálini munka­felajánlások, a versen vmozga­lom, amely a /-legjobb mnnkás« cim elnyeréséért indult. Mindez összesűrítve a mai megbeszélé­sen hü tükörképét ad in azok­nak a hatalmas változásoknak, amelyek Szeged iparának életé­ben történtek. A gépek felett ott vannak a munka dicsőségét hirdető sztá­lini emléklapok, s a naponta emelkedő teljesítmények, a szá­zalékos eredmények élénk bi­zonyságai, hogy a dolgozók a munkafelajánlásokat — ha le­het — a mhnkapadok mellett még lelkesebben gondolják, mint a mühelyértekezíeteken, ahol Sztálin elvtárs iránti szeretet­től áthatva megtették. Azt mondjuk: a munkaverse­nyek fellendülése, a termelé­kenység hatalmas emelkedése a dolgozók fokozott öntudatra éb­redését mutatja. Ez igy is igaz. Azonban, hogy mindezek az eredmények tervszerűen, zökke­nőmentesen és egyre felfelé ive­lően történtek és történnek, az mögött az irányító, a szervező erő áll: a Párt által vezetett üzemi háromszögek jó munkája. A párttitkár, a vállaiaíveze'ö, az üb. titkár együttes összehangolt munkája az eredmények kulcsa. Ha ez a háromszög nem jól dol­gozik, csökken a munkaverseny lendülete, visszaesik a terme­lés, Jazul a munkafegyelem, egyszóval az ellenség erősödik. Az üzemi háromszög értekez­letek célja tehát, hogy felfedje az esetleg megmutatkozó hibá­kat, rámutasson a hiiák k kü­szölwlésének módjára, kiszéle­sítse az üzemek elé táruló po­litikai perspektívát, összehan­golja a termelést, irányítsa az üzemi háromszögek munkáját, lendítő je, elősegitője legyen annak a nagyarányú fellenilü. lésnek, amely üzeméinktien min­den vonalon megmutatkozik. Most, a hároméves terv be­fejezése előtt állunk és készü­lünk arra, bogy a szocializ­must felépítő, hatalmas ará­nyn jövőt elénk táró ötéves torvet beindítsak. Ezeknek a feladatoknak mogtárgvalására hivatott a most összeülő érte­kezlet. Az értekezlet fontossá­gára jellemző, hogy a kérdés megtárgyalásába az eddigi szo­kástót eltérően, most bevonják az üzemek legjobb miiszaki ve­zetőit is. ök is elmondják ja­vaslataikat, terveiket, hogy elő­segítsék a jó munkát. Nagy feladatok előtt állunk, nagy eredmények eléréséért kell sikraszállnunk. Feltótlenül szükséges tehát, hogy egyet­főn üzemi háromszög se legyen magárahagyatva. Mindegyiknek van tanulnivalőja a másiktól s a tapasztalatok kicserélése köz­ben érlelődik a jó munka. Már­pedig a hároméves terv befe­jezéséhez és az ötéves terv be­indításához jó munkára van szükség, olyan jó munkára, amely csak a kérdések közös megbeszélése alapján alakulhat ki. Hasonlóképpen az ország töb­bi üzemeihez, a szegedi üze­mekben is megtörtónt az a for­dulat. amely szüksóges volt ah­hoz, ho^v sikerrel épithesssük a szocializmust. Ennek a for­dulatnak lesz jelzőköve a mai üzemi háromszög értekezlet s egyben iránymutatója annak, hogy ez a fordulat mily-n irány­ban és miiven ütemben vigyo előre a további fejlődést. A íápii népnevelök Szabid Fild eliM^gyHö versenyre Irvtafc a csonorarlmenvei kinswet Megkezdődtek Vásárhelyen a Szabad Föld TéliEsiéh A Szabad Föld előfizetés gyűj­tő hónap során egyre több és több dolgozó paraszt rendeli meg Nagyszegeden a falusi dol­gozók harcos hetilapját, a Sza­bad Földet. Eddig a legszebb eredményt a deszki népnevelők érték el ezen a téren. Nem akar­nak azonban lemaradni mögöt­tük a többi községek népnevelői sem, különösen a tápéiak. Tápén legutóbbi népnevelő értekez­leten nagy lelkesedéssel hatá­rozták el, hogy Szabad Föld elő­fizető versenyre hívják ki Cson­grád megye valamennyi közsé­gét. A versenyfelhívást már ki is bocsátották és ez újabb len­dületet ad majd a további munr kának. Tápén csütörtökön este igen nagy érdeklődés. mellett kezdő­dött meg a Szabad Föld Téli Es­ték előadássorozata. Lövész Ti­bor a tápéi általános iskola fáz­nám tartott előadást a szovjet kolhozok életéről. Az iskolater­met zsúfolásig megtöltó dolgozó parasztság nagv figyelemmel hallgatta a kolhozparasz'.ság fej­lett életét, amely gazdag tapasz­talatokkal szolgál az ö számuk­ra is. Megalakul a Művészeti Szövetségek Háza A belügyminiszter a Fészek Kttibot, mivel az egyesület az alapszabályában meghatározott célkitűzésektől és feladatoktól eltérő működést fejtett ki, fel­oszlatta. A feloszlatott klub helyiségeit a Művészeti Szövet­ségek Házának céljaira bocsá­tották. Szombaton délután a felosz­latott Fészek Klub helyiségei­ben megalakul a Művészeti Szö­vetségek Iláza, amelynek fel­adata lesz, hogy az összes mű­vészeti szövetségek tagjait tö­mörítve előadásokkal, felolva­sásokkal, ankétokkal és viták­kai segítse elő a művészeti szö­vetségek céljainak megvalósítá­sát. Nem lehet jó DÉFOSz tag, aki nem előfizetője a „Szabad Föld"-nek. fóa ny lik meg Hlgycn a Nagy Októberi Szocialista Forradalom eseményeit bemutató kiéüít&s Valamennyi nagyszegedi községben és tanyaközponton bemutatják a kiállítás anyagát A Nagy Októberi Forra­dalom 32-ik évfordulója al­kalmával hatalmas érdeklő déssel tekintették meg Sze­ged dolgozói a Magyar-Szov­jet Társaság helyiségében a nagy Orosz Októberi Forra­dalom című képkiállítás anya­gát. A Népművelési minisz­térium a nagy érdeklődésre való tekintettel és a dolgo­zók politikai nevelése céljá­ból a kiállítás anyagát a fa­lusi dolgozóknak is hozzáfér­hetővé tette. A szegedi nép­nevelési központ útján a ki­állítás anyagát falvakba és tanyaközpontokba viszik ki. Szombaton Algyőn ünnepé­lyes keretek közt nyílik meg az első kiállítás. A kiállítás anyagát a Nép­művelési minisztérium an­nak a községnek ajándékoz­za, amelyik Sztálin elvtárs hetvenedik születésnapját legméltóbban ünnepli meg és legtöbb munkát fejt ki az ünnepély lebonyolításával kapcsolatban.

Next

/
Thumbnails
Contents