Délmagyarország, 1949. november (6. évfolyam, 254-277. szám)

1949-11-24 / 272. szám

Ceülöriök. 1949 november í\. 5 Kovács Béla, a szegedi vágóhid munkása országos versenyt indított a „szakms Eeilsbb dol80zoi3"cimért fi SZAKMA legjobb <íolgozó­)a címért egyre nagyobb kedv­vel és lendületlel dolgoznak már löbb nagyszegedi üzemben. A szovjet emberektől vett példa nyomán, Sztálin elvtárs szüle­S most Kovács Béla, a szegedi vágóhid vágóbrigádjának sertés­bőrfejtője levelet irt az élelme­zésipari dolgozóit szakszerveze­tének. - ÉN, KOVÁCS BÉLA, asze­tésnapjára Inditotlák el az or- j gedi vágóhid dolgozója, verseny­szágosjcllegü mozgalmat a gyar vasmunkások. ma- I re hívom ki az ország összes ser­• tésbörfejtőit a szakma legjobb fl keltelöál'om #sok n igy segítséget nyújtanak a dolgtnö parasztságnak Már igényelhető korai naposcsibe Szegeden Felszabadulásunk után ba-j telepe már Januárban ismét romfiál'o.nányunk mind minő-' megkczdli a korai csibék kelle­íégi, mind mennyiségi szem­poniból alacsony Színvonalon voil. Még 1945" őszén 244.000 naposcsibét o.ztotlak ki az oz évben feíá lilott kelielőnállo­mások. Ezek az első á'lomások legyűrték a nehézségeket kor­mányzatunk támogatásával, majd a fetá'lilott ujabb Domá­sokkal karö'lve igen nagy e£cd­mínyeket érlek el. Már* 1947­lését. 1 3 rspokira hogy a kora tavaszi hó­ki tudja elégi eni a J csongrádmegj-ei állami gazdasá­gok, termeti/csoportok és föW­müvesszövelkezelek igényét. A I kellelőáilomás vezetősége máris í felhívja az érdekelt baromfi­! udvarok tuíaj Ionosainak figyel­mét, hogy csibére való Lgénylé­, süket minél e'őbb adják be a j Nemzeli Váí'alat Ilona-uteqi le­li-a ic6^Ö"álIOmíS, i íepén, hogy ennek megre'elően doU és 300.000 naposcs.bé osz- kezdhessék meg a keltetést, tollak ki, nng 1946-ban 21 kel­tető-állomás működött 650.000 tojás be togadó képességgel. A kellel ő-állomások szerepe annál i- i-kább nagy mer1 kivá'ó minőségű tenvészbarom fiáktól származó tojások kellclésél vég­rikl s a hVisztá ra kerülő napos­csibékkel erősen megjárt!ják az or zág ha omfinl ornénvát. Ez évben is több miint 2 'millió 200 ezer naposcsibét oszlollak ki a !• rnielőszövetl czeti csoportok és a dofgoző parasztok közölt. A Baromfikeftetö NV szegedi munkása címéért. A versenypon­tok a kővetkezők: a sertésbőrön kés által okozott hibák teljes kiküszöbölése, a bőrminőség 100 százalékos elérése. A bőrön ma­radandó zsirmennyiség legkeve­sebbre való csökkentése. A bőrök lefejtésének legrövidebb idő alatt való elérése. 140 kiló élő­súlya sertést véve alapul, a }ej­tésnek 2 percről 1.5 percre való csökkentésére. TUDATABAN vagyok annak, amikor a versenykihívást teszem, hogy eddigi eredményeinket a Pártnak köszönhetjük és Sztálin elvtársnak, a szovjet emberek­nek. Tudom, hogy mit jelent Sztálin elvtárs és népe a dol­gozóknak. Azért hivom ki ver­senyre szaktársaimat, hogy ezzel ls hitet tegyünk a Szovjetunió, Sztálin elvtárs mellett, — több és jobb munkával ünnepelve szü­lelésnapját. Kovács Béla sztálini munka­felajánlásának túlteljesítésért és 9 »szakma legjobb munkása® ci­mért, a tervért dolgozik. Már eredményeket ért él, mert mun­káját segíti a Párt. Megválasztották a szegedi Tex^üiomliinát lonidai iRtézíj bizottságát Most választották meg ünnepé­lyes keretek között a szegedi Tex­tikombinát fonodái üzemének intéző bizottságát. A fonoda dol­gozói nagyszerűen feldíszített kultúrteremben gyűltek össze, hogy kiválasszák maguk közül azokat a legjobb dolgozókat, akik méltók az intézőbizottság A TüZEP Kálvária -uti te'epe nyerte a vándorzászlót Szegedi Tüzelőszer és Épi-j között adták azt át. Az üzemi tőnnyag Értékesítő NV telepei értekezleten a Tüzép te'epeinck versenyben nl'anak egymással, dolgozói elhatározták, hogy a A ver eny ed'Jigi szakaszát most jövőben a Párt irányításával e's ériékelték ki és az eredménye-' segilságévet még jobb munkát ket most tudatták} a Tűzép sze- • végeznek és cfőseátik a még gedi dolgozóira!. " "~ " " A szép selyemzászlót a ver­seny első szakaszában a Iválvá­ria-uii telep dolgozói nyerték e,< akiknek ünnepélyes keretek Fizikai tanulóverseny Szeqeden A Magyar Fizikusok Eo-yssü­Pte novemlier 26-án délután 3 órakor fizikai tanulóversenyt rendez az 1919-ben érettségi­z t k és annál alacsonyabb vég­zettségnek számára. A" verseny célja a tehetsége? fizikus szak­knderek kiválasztása. A tanuló, verseny három legjobb ré?ztve •ője első, második, illetőleg harmadik Eötvös Lóránt-dijlwm részesül. Akik részt akarnak OT * /ersenyben, november n délután 3 órakor jelent kőzzenek az e.Tyetcm "Kísérleti iizikai Intézet tantermében. t,Macska ak" az Újjászervezett Kamara Bábszínházban Az elmúlt esztendőkben nagy sikerrel működő szegedi Kamara Bábszínházat a pedagógus szak­szervezet vei te át. Az ujjászerve­tett Kamara Bábszínház már ké­siül is idei bemutatkozó darab­tóra, a »Macskalak« című szovjet nesejátékra, amelyet a budapesti Mesebarlangban hosszú Időn ót iagtj tetszés mellett játszottak, fi bábszínház díszleteit az Isko­lák rajztanárai készilik és jelen­hgt helyükről, a volt Dugonics­ai mnázium épületéből uj, meg­felelőbb helyiségbe akarnak köl­tözni, j j boldogabb élete! Jelentő ötéves ' terv alapjainak lerakását tagjai sorába Magyar Mátyás elvtárs, a szak­szervezet megyei titkársága ne­vében mondott beszédet és az intézőbizottság feladatáról szó­lott. Kiemelte, Hogy az üzemi bizottság megalakításáig az in­tézőbizottságnak komoly és fele­lősségteljes, de egyben szép mun­kát kell végeznie, a termelés harci frontián. Révész Pál elvtárs, a jelölő­bizottság elnöke ismertette az­után a jelöltek névsorát. A fono­da dolgozói döntöttek; Tornai Jenőt, Gyéresi Pált, ifj. Révész Pált, Dorímeiszter Józsefet, Ceg­lédi Esztert, Molnár Andrást és Szálybéli Mihályt a fonoda legjobb munkásait •— választot­ták az intézőbizottság tagjaiul. HIREK a szegedi kisipari termelőszövetkezelek életéből MOST ALAKULT MEG Sze­geden a kisipari termelőszövet­kezetek 63 tagú énekkara. A megalakuláson résztvett a Bar­tók Béla Szövetség, továbbá a i MÁV Énekkar képviselője. Meg­választották az énekkar tiszti­karát: Ilerédi Kálmán, Jászhe­István, Becski Balázs és üli Mária személyében. Utána Becski Balázs, az "énekkar kar­nagya ismertette azokat a fel­adatokat, amelyek a kisipari, termelőszövetkezet énekkarára várnak. Az uj énekkar december 3-án már Budapesten vendégszerepel az OKISz nagy kulturestjén. A SZEGEDI szövetkezetek sorra tartják ünnepi díszköz­gyűléseiket és az ötéves terv végrehajtására készülnek. Most tartotta meg közgyülé­|,ét a Nivókémia Vegyészeti Kis­ipari Termelőszövetkezet és az Első Szegedi Cipészkisipari Ter­melőszövetkezet. Mindkét köz­gyűlésen uj vezetőséget válasz­tottak. majd az eddigi eredmé­nyekről számollak be és megha­tározták a jövő útját­Nővé Elek versenykihívása amit akart, csak Nővé Elek elvtárs nem, mert ő siket­néma. Figyelte a be szédeket és a szájak moz­gásától 6 is megértette, miről van szó. Mikor min­denki elmondta a mondani­valóját, akkor Nóvó Elek egv levelet adott át az elő­adónak. Üzemi gyűlés volt ma a Tiszamenti Fűrészek újsze­gedi telepén. Egymás után álltak fel az elvtársak és megmondták, hogy milyen munkafelajánlásokat tesz­nek Sztálin elvtárs születé­se napjára. Mindenki elmondhatta, „Legjobb munkás akarok lenni" A levél szó szerint így szól: „Elvtársak! Munkatársaim! Sztálin elvtárs iránt érzett forró kommunista szeretetem jeléül hetvenedik születésnapjára ajándékképpen felajánlom, hogy a nagy szalagfűrészen a normát 150 százalékig teljesí teni fogom. Természetesen ehhez szükség van arra, hogy mun katársaim, a közvetlen mellettem dolgozók és a közve­tett munkatársaim öntudatos munkafegyelemmel, szo­rosan zárkózzanak föl. Az eredmény meglesz. S a dicső­ség: közös harcban egy lépés a szocializmus felé. A brigádom tagjai, akikkel a legszorosabban együtt dol­gozunk és valamennyi halló ember, vegyétek felhíváso­mat úgy, mintha egy szív lennénk, a közös harcban, a munka frontján. Kommunista öntudattal, felhívást intézek az összes hazai Ládagyár, nagy szalagfűrész mestereihez, hogy lepjenek versenybe a norma 50 százalékos túlteljesíté­séért, a „szakma legjobb munkása" címért. A verseny feladata: A terv időelőtti teljesítése, a norma 50 százalékos túlteljesítése, a selejt legmini­málisabbra csökkentése, a termelés előirányzatának feltétfen teljesítése. Én, Nővé Elek, siketnéma szalagfűrész munkás., kit munkája után a demokrácia megbecsült emberré tett, „kiváló munkás" kitüntetéssel jutalmazott, még több, még jobb munkával akarok résztvenni a harcban. A cél a ragyogó jövő — a szocializmus• Ezért a harcért, amit megvívhatunk, örökké hálás szeretettel tartozunk felszabadítónknak, Sztálin elv­társnak és Pártunk szeretett vezérének, Rákosi eh'fárs­nak. Előre a nemes versenyben, melyben valamenny­nyien győztesek leszünk. Szabadság! AÖVÉ ELEKS fért $oh.&<za{<fs t/ecs-eftpfetkivás-fiU 3Z „Ui V íáf 8 oMssgyii'lí^nray Egymásután érkeznek be szer- hivták a Szegedi Kender, Ma­kesztőségiinkbe a különböző hi-1 cyar Kender An?T>!-Magyar Ju­vata'.ok és üzemek MSzT cso-! tafonő, Dohánygyár, Gyufagyár, portjainak verseny felhívásai az Lemezgyár és a Városháza MSzT »Uj Világ® cimü hetilap elöíize-j csoportjait. A Magyar Kender • is kihívta versenyre a Szegedi Kender dolgozóit. | A lap terjesztésével is ki akar­; ják fejezni a dolgozók a Szov­I Dtnnió iránti szeretetükeit. tőinek gyűjtésére. A MAV—UVÉ MSzT aktivái versenyre hivták ki az igazgató­ság minden osztályát, a párt­szervezet népnevelői pedig ki­P árthir eh A Ki9kimdorozsmoi Járási Pártbizottság felhivja egyéni tanulóinak figvelmét, hogy az első konferencia vasárnap reg­gei 8 őrakor lesz. A konferen­ciát a Pártházban, Kiskundo­rozsmán tartjuk. A Tis/.nmelléki Járási Párt­bizottság telhivja egyéni ta­nulóinak figyelmét, hogy az első konferencia vasárnap reg­gel 9 őrakor lesz. A pártkonfe­renciát a Járási Pártiskola he­lyiségében. Szeged, Vörosmarty­utca 5. szám alatt tartjuk. Beszélnek az emléklapok.,. A Szegedi Gáz- ét Villany­telep pártlitkára íróasztalán sztálini munkafelajánlási emlék­'apok. A napi munka befejezé­sével bekerülnek a szekrénybe. 4 kulcs fordul a zárban, azután :send lesz, egyre jobban sötéte­dik. Távolról csak a villanyte­epi gépház turbinájának züm­nögése hallatszik. A sztálini nunkafelajánlási emléklapok a -sőndben beszélgetnek' egymás­sal. Arról, hogy kfíc lesznek azok 7z elvtársak, akiknek a gépe ölött akarnak lenni. Az egyik emléklap: Én Varga I. Lajos élmunkás munkapadja fölé szeretnék kerülni, mert a a legjobb szakmunkások közé tartozik, a legjobb újító • az üzemben, munkamódszereit át­adja és jó kommunista. A másik emléklap: Én a vil­lanytelep vasasai közé szeretnék kerülni„ Szűcs György élmunkás satupadja fölé. Hancsurek Mi­hály munkaasztala fölé. A ter­melésben élen járnak, a párt­munkát mindig maradéktalanul elvégzik, hűségesek a Szovjet­unióhoz, követik a szovjet em­bereket. * És igy beszélgetnek egymással az emléklapok, egészen a virra­datig ... Az emléklapok már fölkerül­tek a Szegedi Gáz- és Villany­telep legjobb dolgozóinak gépei íölé. Ott az emléklap Varga La­jos I., Szűcs György, Hancsurek Mihály, meg a többi dolgozó munkapadja fölött. A sztálini munkafelajánlási emléklapok szinte új erőt adnak a dolgozók­nak és nemcsak teljesitik, de túlteljesítik felajánlásukat Sztá­lin elvtárs 70. születésnapjára S az emléklapok este a munka befejezése után a műhelyrészek­ben is beszélgetnek. Ilyenfor­formán: A dolgozk tudják, mit köszönhetnek Sztálinnak és né­pének, méltóképpen készülnek december huszonegyedikére. Misán György, a Gáz- és Villanytelep üzemi tudósítója. Ertesitjük a7 elvtársakat, hogy a párt jelvé'yCK megérkez­tek. Kaphat <k a/ MDP Nagy­szegedi Pártbizottsága gazdá­sági Inra a'ában (Batthyány-ut­ca 4. szám). Felhívás az alapszervezetek" hez, A hét folyamán üze­mekben, hivatalokban szakszer­vezeti napok lesznek. Kerületi pártszervezetekben elméleti párt­napok. Ezekre előadókról gon­doskodunk. Agitációs osztály. Csütör ökön faluja: ó felelős értekez'etet ni:m tartunk. Pénz­eken délutón 5 órakor a szak­szervezeti székház nagytermé­ben az összes falujárók részére zjszevont értekezletet tartunk. Ygi+ácics osz'ály. A Belváros IV. pártszer­vezet új helyisége a Tisza Lajos-körűt 59/a. alatt van. Régi Párttört!neli egyéni tanulók figyelmébe A soron következő konferencia a Pártlörténet VII. fejezetéből és Emeljük t>ártunk elméleli szin­vonalat cimü anyagból november 27-én, vasárnap reggel 8 órakor lesz a Klauzál-gimnáziumban. Uj egyéni tanulóink figyelmébe, Felhivjuk egyéni tanulóink fi­gyelmét, hogy az I. konferenciát november 27-én, vasárnap reggel 8 órakor tartjuk az Iparostanonc­iskolában. Konzultáció, jegyzet­bemutatás uouanakkor.

Next

/
Thumbnails
Contents