Délmagyarország, 1949. október (6. évfolyam, 228-253. szám)
1949-10-08 / 234. szám
4 A BÉKE ÉPÍTŐKÖVEI Nap mint nap dolgozó népünk Jtfjabb győzelmeit adják hirül a ÍTervköicsönjegyzésröl érkező Jelentések. Mint Rákosi elvtárs pondotla: tAz eddig befutó értesítések azt mutatják, hogy dolgozó népünk a városban tsak ugy mint a falun, megértette ennek a kölcsönnek jelentőségét ... A Tervkölcsön sikerének nemcsak magyar, de nemzetközi jelentősége is lett. A tiker mutatja demokráciánk eredét és szilárdságát s ezzel |"emeli országunk, mini a békefront egy tagjának, nemzetközi felentőségét. Ez a béke/ront napról-napra erősödik fl legutóbbi hetek során a Szovjetunió vezelte nemzetközi békefront ujabb sorozatos győzelmeket aratott, fl szovjet atomfegyverről szóló TflSzSzközlemény, a Kinai Népköztárcaság megalakulása, a Rajkjsémbanda megsemmisítése — piind, mind a világot átfogó nemzetközi békél ábor egy-egy hatalmas diadala. A szovjet atombombáról szóló pioszkvai közlemény halálos csapást mért az imperialisták zsákoló atom'/iplomáciájára. flz amerikai háborús uszítók négy }4ve valóságos >atammánia« bódulatában éllek. Mesterségesen B?itották az • atorrhiszlériát* S az atommonopólium legendáját terjesztették, hogy megkíséreljék leigázni, rabszolgasorsba vetni fi dolgozó emberiséget. Ennek az Btomzsarolásnak velett véget az a TflSzSz közlemény, amelyről Végre hivatalosan Is tudomást kellett venniök az imperialistáknak arról, hogy az atombomba már lp47-ben a Szovjetunió birtokában volt. * Amikor Truman bánatosan bejelentette, hogv a Szovjetuniónak is van atombombája, akkor ezzel c bejelentésével a négyeszlendós atompolitikának és atomdiplomáciának adta meg a kegyelemdöfést — állapította meg Rákosi elvtárs a Nagybudapesti Pártaktiván. flz atombomba a Szovjetunió kezében e béke hatalmas fegyvere, béke villámai, flz atomfegyver birtokában a sztálini békeoolitika mjisem változott, fl Szovjetunió külügyminisztere, Visintzkii elvtárs az F.NSz közgyűlésén ismét megújította az atomfegyver eltiltására s az atomenergia ellenőrzésére vonatkozó szovjet békejevesta'okat. amelyekkel az imperialisták mlndezideiq konokul szembeszegültek. fl béke erőinek másik hatalmas győzelme a Kinai Névköztársaság kikiáltása volt. 475 milliós szövetséges, a világ népességének egynegyed részét felölelő hatalmas birodalom zárkózott fel a békeszerető népeknek a Szovjetunió vezelte világfrontjához. Mao-Ce-Timg elvtárs a kínai kommunisták vezetésével, a kínai dolgozók százmillióinak harca győzelmes befejezéséhez közeledik, flz imperialistákat és csatlósaikat ő diadalmasan előretörő Néphadsereg kiebrudalja Kinából, bebizonyítva, hogy a dolgozó nép szabadságharcán nem tud erőt venni sem a dollár, sem a legmodernebb fegyverek. Az amerikai imperializmus súlyos vereséget szenvedett Kínában, fl kinai győzelem lelkesítő példa a gyarmati elnyomás alalt sínylődő összes népek felé s eresztékeiben rázta meg az imperialista qyarmatosi'ók egész rendszerét, hatalmas diadalt jelentve a béke erőinek. fl béke erőinek világraszóló diadala a Rajk-kémbanda megsemmisítése. zA magyar kémbanda leleplezése nemcsak általános tanulság a többi ország Kommunista Pártjai számára, nemcsak arra ad nekik módot, hogy a mi kárunkon tanuljanak, de ezen tulmenőleg az általunk fclgőngyölt összeesküvés más országokba átnyúló szálai segítenek abban, hogy ott Is felfedjék és ártalmatlanná tegyék az amerikai és egyéb imperialisták és a jugoszláv provokátorok kémeit« — mondotta Rákosi elvtárs a Naqybudapestl Párt3ktlván. fl Rajk-kémbanda bünperében napvilágra kerüli ténuek megcáfolhatatlanul bizonyítják, hogy a Tito-banditák már a háború alatt az imperialisták szolgálatában álltak, a nemzetközi monopoltőke dróton rángatott bábulként igyekeztek beépülni a Szovjetunió vezette nemzetközi béketábor soraiba, fl Raik-per bebizonyította, hogy a Tító-banda a háborús uszilók rohamcsapata, a nemzetközi monopoltőke szovjetellenes, néptöemokrá-iaellenea, békeellenes faltörő kosa, orgyilkosok, provokátorok, rendőrkémek mindenre elszánt söpredéke, fl Rajkkémbanda leleplezésével és szétzúzásával az ímoerialista-titóIsta naqy nemzelközi összeesküvés szálainak felderítésével Pártunk, dolgozó népünk súlyos és érzékeny csapást mért a háborús qyujtogalók békebontó kllkk'ére. zMint a Rajk-per megmutatta. Pártunk ezen a nehéz terepen !s megverte az ellenséget ét olyan győzelmet aratott felette, amely nemcsak a magyar népi demokráciát erősítette meg, de hatása érezhető lesz az egész kommunista, Imperialislaellcnes harc frontján.« (Rákosi.) fl béketábor sorozatos győzelmei közepette mélyül az Imperializmus válsága• fl valósággal lavinaszerű pénzleértékelések. amelyeket az USfl oarancsára keresztülví't fonttaértékelés roppantait Rí, visszatükrözik a mara röszkei Gábor Áron hrviktiöi IWBSÍS^cTápo. y i, a röszkei 2664.es számú • Gábor Áron úttörőcsapat pajtásai elhatároztuk. hogy az ötéves' terv győzclemrejuttalása érdekében Tervkölcsönt jegyzünk. Ezzel kapcsolatban versenyt indítottunk az őrsök között. Lj i úttörők, m.eg akarjuk • 1 hálálni a Pártnak. Rákosi pajtásnak azt, amit a hároméves terv keretében kaptunk. Az államosí'oit iskolákat. népi kollégiumokat, tanulmányi segélyeket. Csillebércet és a többi sok szép mindent. M egértettük, hogy magunknak adunk kölcsönt, amikor Tervkölcsönt jegyzünk. Tudjuk, hogxj az ötéves terv sokszorosan v sszafizeti azt, az életszínvonal emelésével, gépesítéssel és nekünk, úttörőknek boldogabb jövőnk biztosításával. Jó tanmlással előre a Tervkölcsönért és az ötéves tervért. v Előre! Szécsi Etelka VIII. o. és Szekeres Imre VIII. o, csapatparancsnok. shallizált országok súlyos gazdasági helyzetét. És ezen tul megmutatkozik ez a válság politikai téren Is. fl francia lakájkormány megbukása is egy ilyen figyelmeztető jel — amit nem vitás, hogy más jelek, az imperialista blokkok további gyengülésével Járó kudarcok is követnek. flz Egyesült Államok szétzilálta csatlósai termelését, anélkül azonban, hogy ezzel meg tudta volna akadályozni saját országában a gazdasági válság és munkanélküliség növekedését. Jelenleg is közel másfélmillió munkás űtt sztrájkban az Egyesült Államokban és a részleges és teljes munkanélküliek száma megkezelni a 18 milliót. fl Szovjetunióban és a népi demokráciákban ugyanakkor a dolgozók munkasikereinek következtében állandóan emelkedik az életszínvonal, nő a dolgozók lóléte. fl válságmentes tervgazdálkodás utján a népi demokráciák dolgozói a szocializmust építik, a béhefrontot erősitik. fl békeszerető százmilliók október 2-án, a Nemzetközi Békenap alkalmából hatalmas seregszemlén teltek hitet a béke harcos védelme mellett, fl békeszerető százmilliók harcát dolgozó népünk azzal erősíti, ha még szilárdabbá teszi a békefront magyar bástyáját. *A hároméves terv pontos befejezése, az ötéves terv pontos beindítása politikai győzelem: a gabona begyűjtés, az őszi vetés sikere is győztes ütközetet jelent. csak ugy, mint a Tervkölcsön nagyszerű eredményez — hangsúlyozta Rákosi elvtárs a Nagybudapesti Pártaktíva előtt t!s mindenekelőtt és mindenekfelett tovább kell erősítenünk, tovább kell mélyítenünk barátságunkat, ragaszkodásunkat, szeretetünket nagy szövetségcsünkhöz, a Szovjetunióhoz, a béke legfőbb őréhez, a népek szabadságának és nemzeti függetlenségének következetes védelmezőjéhez. Rákosi elvtárs rámutatott : magyar népi demokrácia éltető eleme az az egészséges nemzetköziség, amely hazánk fejlődését egybe tudia hangolni az egész emberi haladás ügyével, annak a béketábornak ügyével, melynek étén felszabadítónk, a nagy Szovjetunió óll...« Hogy hazánk nem vált újra az imperialisták véres kalandjainak szinterévé, ezt annak köa hatalmas Szovjetunió védő karja, hogy velünk van a magvar nép nagy barátja, a bölcs, a Szeretett Sztálin.« Dolgozó népünk a nehéz harcokban kivivott fényes győzelmek tudatával Indul az uj feladatok megoldása felé. E feladatok megoldásában erőt és bátorítást nyújtanak a Szovjetunió vezette békejront sorozatos diadalai, az imperialisták megmegujuló kudarcai. Dolgozó népünk már eddig is megmutatta, hogy megértette a Párt, a kormány hivő szavát, megértette, hogy a Tervkölrsön jegyzésével saját jövőjét épiti, saját békéjét védelmezi, fl Tervkölcsön jegyzése diadalmas népszavazás, válasz az imperialisták és gaz zsoldosaik békebontó aknamunkájára. Ne elégedjünk meg a már eddig elért sikerekkel, ne elégedjünk meg aszal, hogy az első 48 órában elértük az 500 milliót, flz eddig elért sikerek nyújtsanak ösztönzést még átütőbb, még nagyobb győzelmek kivívására. És mindenki, aki Tervkölcsönt jegyez, gondoljon arra, hogy minden egyes kötvény a :»?mzefközi békefront építését is szolgálja, minden egyes kötvény a tartós béke egy-egy építőköve, egy-egy téglája a bészönhetjük, hogy mögöttünk áll kefront magyar bástyájának. Gyár, amely egyetemnek is beillik 'A tSarló és Kaiapácsi-gy ár egyik műhelyvezető mérnöke, Andrei Kardonov, 25 évvel ezelőtt azzal kezdte tanulmányait, hogy elvégezte az analfabétáknak indított tanfolyamot, azután dolgozati a műhelyben, tanult a gyári iskolában, beiratkozott a kohászati intézet esti tanfolyamára, mig végül elfutott a mérnöki diplomáig. Sokan megtették ezt az utat. Kardonovnak a >Sarló és Kalapács«-gyár volt az egyeteme, fl Martin-kemencék melleit ma olyan az élet, mint valami parancsnoki hidon. Köröskörül műszerek. Mindez nagy szakismeretet követel meg a munkástól. Ha bemegyünk a gyári Irodába, sz'áz és száz észszerüsitési javas'at fekszik ott, amely mind arról beszél, hogy a szovjet munkás magas technikai szinvonalat ért el, mind nagyobb tömegben érdeklődik a termelés részletkérdései iránt. fl kohászok az esti iskolában, a piesteriskolában és a sztahánovisla tanfolyamokon tanulnak. Mindez nem a termelés rovására, hanem épp ellenkezően, a terrylés megjavítására törlénik. fl gyár technikai könyvtárában lévő ötvenezer kötetnyi könyv nem hever a polcokon, fl klubban és a műhelyek »Vörös Sarkaiban* naponta állandóan több, mint ezer olvasót találhatunk, akik azért hogy munkáinkat jobban végezhessék, kitűnjenek a munkában és jobb, nagyobb egyéni teljesítménnyel járuljanak hozzá a gyár termelési sikereihez. Turtanov mester, vagy Mocák hengerelő nemcsak a legjobb élmunkások, hanem valóságos tanárai is szakmájuknak és élvezet hallgatni őket, ha maguk köré gyüitik az elmaradottabb munkásokat, hogy átadják nekik taoasztalataikat. Ugyanez áll Kajekin főmesterre és Petrov öntőmunkásra. Igy jutnak el a dolgozók mint maga a gyár. Itt lesznek szakmunkások, itt kerülnek a sztahánovislák mellé, akik tovább képzik őket, tovább járnak a technikai tanfolyamokra — végül maguk is másokat taníthatnak. Igy tűnik el a különbség a fizikai és szellemi munka köszéltünk, nem az egyetlen munkásból lett mérnök a .Sarló és Kalapács | gyárban. Kardonov a présmühelyt vezeti, de Mazanov, az öntőmühely vezetője, Rozenblitt, az acélöntő miihely, Hrenov, az épitömühely vezetője, Krilov és Filatov kutató főmérnökök és kívülük még kétszáz mérnök — mind e.quszerü munkásként kezdte. A gyárban — ha Igazan akarja a munkás — minden módja megvan ahhoz, hogy előremenjen a munkában és szakzötL Kardonov, akiről már be- képzettségben is. A gyufagyár fürészgépi brigádja A CEJ piTCT 15 százalékkal csökkentette M 8 1 (Ü'-cmi tncRWtónktől) Az egészséges versenyszellem Rákost elvtárs termeléssel kapcsolatos beszéde utón u) erői-e kapott a szegedi Gyufagyárban Szinte naponta születnek ujabb eredmények. Például Csányiné és munkatársai vállalták, hogy fiz százalékkal csökkentik o hulladékot. Válblísukat túlteljesítették, hulladékcsökkentésük ma már 43 százalék. Csányiné miután Lázárnéval egyéni versenyre lépett, ujabb tíz. százalékos hulladékcsőlíkentést ért el. A fürészbrigád, amely a termelés alapja, a váltait ötszáza, lékos selejtcsökkenlés helyett már 15 százalékkal csökkentette eddig a selejtet. A munkaverser.yben az iftumunkások is derekasan kiveszik részüket. A dobozosr.lályon, ahot nem is olyan régen -még egyéni verseny nem volt, az első egyéni versenyszerződéseket a napokban kötötte meg Gárdinn Magda és Gubina Júlia. Ai ő példájuk nyomán sorra kő-* tik meg az ifjúmunkások a rrersenj-szerződéseket az üzemben (Skabia Emil) Nyolc nappal a határidő előtt fejezte be munkáját a gázszerelő brigád (Üzemi tndóeltónktól) Vargá István elvtárs, élmunkás gázszerelőbrigádja az újszeged! Védőnőképzőfnlézet gázszerelését rohammunkával végezte cl. Nyolc nappal a kitűzött határidő előtt csinálták meg a munkát. Veszelka János elvtárs, élReszéKem mindkét élmunkás brigád'vezető elvtárssal. Elmondották, hogy a jövőben (még jobb munkát akarnak végezni, hogy a gázgyár december elsejére, — amint ezt válla ták a dolgozók, — be tudja fejezni a hároméves tervét. Haftgoztatták, brigákmozgalmukat még II műszaki értelmisée munkás gázszerelő brigádja a jobban kiszélesítik, rae.rtnvárosban végzett gázvezeték} j ditják az egyéni versenyeklet. javításokat a kitűzött határidő j hogy jobb eredményeket tudja első soraiba. Elvégzik a kiváló j előtt végezte el, 110.5 százaié-] nak fehnutatni. egyetemeket, amely nem más,1 kos eredményt ért el. (Misán Györjy) Jegyezz ötéves lervköicsön! a boldog, eris, íliosetien Magyarországért! u