Délmagyarország, 1949. október (6. évfolyam, 228-253. szám)
1949-10-07 / 233. szám
6 Intitek, 1949 okTobcr T. Szombaton indul az alapfokú labdarugóbaj'nokság Az üzemi dolgozók részére ki-"rt labdarugóMinokságot igen • agy lelkesedéssel fogadták. -Ígymás után neveztek be a csa• iátok a bajnokságra. A küzdelmek szombaton délután inHlnnk meg. Az első forduló orsolása a következő: A-cso• ort: Fűtőház—Egyenruha NV, Tonvéd—Köztisztasági telep, ''extjlkombinát—MAV Fiuneveői. Cipészszövet kezet—Gázgyár. B-csoport: Alföldi Sajt—Fosta. Népbolt—MAV Távírda. MAV Igazgatóság—Magasépítés. I Ládagyár—KIOSZ. Ezúton is felhívjuk a benevezett csapatok intézőinek a fi. gyeimét arra, hogy a mérkőzések helyét és időpontját a JT helyiségéhen, Hajnóczy-utca 20. szám alatt, pénteki nap folyamán jelentsék be. A moszkvai Dinamó ntlr bajnoknak Ick3nlhcl5 A szovjet lniulamaróbajnoktasbnn befejezéshez közelednek i küzdelmek. A táblázat éfén n Oinnmrt ál! négy pont előnnyel. V CDKA mvnii 4:!>-rn legyőzte v Nyeftyni yilot, de helyzetin lein tudott változtatni. A Dinamó utolsó n,-héz mérkőzésére ceüíörfökön került sor a Zenit ellen. Ha a moszkvai együttes győz, előnye behozhatatlan. Ellenkező esetben még a CDKA megSzoriíhatja. V Magyar TexI it látja vendégül vasárnap az SzMTE Vasárnap kát NR IT-es mér' ő/ésro kerüL sor Szögeden. Az riéMTE a Magyar Textillel játzi'fc délután fél 3 órakor az'nj'.egedi pálván. A szegedi csaat összeállítása attól függ, logy Bánáti és Csáki, a vasárnap kiállított két játékos játszat-e. Minden valószínűség szerint 'helyet kap a csapatban Rózsavölgyi. A Lokomotiv délelőtt a Szegedi Textillel küzd a bajnoki pontokért. A textilesek á két súlyos vereség útin a Lokomotiv legyőzésével szeretnének javítani. Előreláthatólag több változás lesz a csapatban. A vasutasok ujabb győzelemmel szeretnék megerősíteni jó helyezésüket Az VHK nrőhőkon legjobban szerepelt fiatatok tartanak vasárnap bemutatót az SzMTE pályán amely teljesen díjtalan. A JT ezúton is lrári azokat a munkásokat, akik a labdarúgást fiAz SZMTE—M Textil NB Tf.es labdarugómérkőzés előtt agvszahásu MTTK-bemuta.tóra :erül sor. A próbákon fegjóban szerepelt fiatalok tartanak asárnan kft órai kezdettel at'étikai ' bemutatót. 1 A SZIT, •1POSZ é» a Diákszövetség Iegohbjai vesznek részt a nagy. zahísu versenvekon, melyekét gen nagy érdeklődés előz "meg. Győzött a Lokomotiv asztalitenisz csapata Szerdán a Lokomotiv aszta 11eniszezői 1.1:1 arányban Iegyőrték a HSZMTE csapatát Visszavágó mérkőzésen. Á győzelmet Farkas, dr. Tornai, Tamási, Péterfi 3—3 és Szél 1 szerelték, xvclemmel kisérik, hogy minél nagyobb számban jelentkezzenek! FELHÍVÁS! Felhívjuk az üzemi dolgozók figyelmét arra, hogy a Déli JT x napokban labdarugó játékvezető tanfolvamot indít. Különösen az üzemi munkások részére indni ez a tanfolyam, — VAOSz MAGYARHSZOVJET Társaság és a sport csoportja szombaton cslc nagyszabású ku'lurestet rendez, melyen a szegedi Állami Nemzeli Színház több tagja is 'vendészerepel. Miindenkit szerelettel várnak. venet ves?e Cim: Hungária-szálló porlásnd ' lodni. 2123 UijáDpnik a iápai kompot A tápai kompot a hároméves terv keretében teljesen újjáépítik. Az épilés junius .ekje - óta folyik és előreláthatóan két héten belül befejeződik. Az ujjáépilés alalt álló komp helyett jelenleg egy kölcsönkért komp unüködik, ami egy-egy ut alkalmával négy kocsival tud' kevesebbet átvinni a vizén, így most a nagy őszi lakarmánybclakai itás napjaiban torlódást okoz. Ez a pillanalr.yi nehézség azonban rövidesen megszűnik, mert az újjáépített kompot két héten belül üzembebclyezík. Düöfele'ös értekezletek Dülőfelelős értekezletet tartanak ma a röszkei, gyálal, >len gyelkápolnal és " az ültért DÉFOSz szervezetek dülőfelelő sel. Az értekezleten megbeszélik az elvégzendő munkát, kiér tékelik eddigi munkájukat és megtárgyalják a dülö minden problémáját. Röszkén délután 3 órakor, Gyulán este 9 órakor, Lengyel kápolnán délután 3 óirakor, Ülléscn pedig déluLán 1 órakor tartják meg az értekezletet. . Párthirek A* i>A* csoportbeli konferenciavezetöfc zárőkonferenciája október 8-án, szombaton délután 3 órakor kezdődik a Klauzálgimnáziumban. Oktatási osztály. Pénteken, október 7-én délután 5 órakor összevont káderértekezletet tartunk az üzemi, kefüloti, hivatali, tömegszervezeti káderesek és a személyügyi előadók részére. Ratthyánv-utca 4. szám alatt. Káderosztáíy. Ma délután 5 órakor falujárófelelős értekezlet a propagandaosztályon, Batthyányvutca 4. Felhívjuk a réigi párttörténeti középfokú egyéni tanulóink figyelmét, hogy a soron következő konferenciát október 23-án tartjuk meg. A konferencia anyaga: a Bolsevik Párt IV.— V." fejezete és az Alkotmány. A hallgatók a következő két kiselőadás valamelyikéből készüljenek el s ennek vázlatát 'is készítsék el: 1. A marxizmusleninizmus álláspontja a háború és béke kérdésében. 2. A kozmopolitizmus. Az »A« és »B« csoportbeli konferenciavezetőfc konferenciája szombaton és vasárnap elmarad s ehelyett október 16-án tartjuk meg. Oktatási osztály. A« üzemi, kerületi és hivatali gazdasági felelősök részére fontos értekezletet fariunk ma, pénteken délután 6 órakor a Kálvin-téri nagyteremen. Szakszervezeti hireU A fodrásíszakszervezet értesiti az összes fodrászokat, hogy a téli záróra október 1-én életbe lépett: reggel 8 órától délután 5 'óráig. A záróra betartását ellenőrzik. A Házfelügyelők Szakszervezete szegedi csoportja érte siti tagjait, hogy a szombatra hirdetett kulturestjét 9-én, vasárnap fél 8 órai kezdettel tartja meg. Felkérjük az önálló keresettet bíró pedagógusokat és a nyugdíjas pedagógusokat, valamint a pedagógusok özvegyeit, hogy ha még nem jegyeztek valahöl Tervkölcsönt, haladéktalanul szíveskedjenek bejönni irodánkba a szákszervezeti székházban. Kálvária-utca 10. szám alá. Akik pótjegyzést kívánnak tenni, szintén jegvezhetnek délelőtt 9 órától egyfolytában délután 5 óráig. Mindén pedagógus irodánkban jegyez, még akkor is, ha nem tagja a szakszervezetnek. Ml TÖRTÉNT ÉS Hl TÖRTÉNIK? BELVÁROSI Telefon 40.7S 24 Mindennan szerdáig. Magyarul beszéld hatalmas szovjet film: Ofin'ö fordulat A Vör5« Hadáréit hSs katonáinak győze'mv Sztálingrádnál KORZU Telefon Aut.: 33-14 234 bérlet Mindennap vasárnapig CSUK 0 PSPA MEG HE TUDJ3 Owrett. sok zene, dal és tánc SZÉCHÉNYI Telefon Aut- 34-7"1 4278 béllct Mindennap péntekig Leány a Saipán Viűjálék Elficdűsok mindiiárom moziban hítHifiirp csak 6 *s 8 árakor, visárnap 4. S és 8 íralor. IViuüniyitás d. e. 11-12-1)1, 4. u 4-koe MINSz-HÍREK Felhívjuk a SZIT alapszer. vezetőink vezetőségének figyelmét, hogy szombaton délután 6 órakor á titkárok, oktatási felel ősök és propa,randavezetők részére értekezletet tartunk. Pontos megjelenést kérünk. IF] NAPOK IDOPONTJA Péntek: Móráváros délután 8 órakor: Szerdahelyi Hugó. Kecakóstelep 8: Sajtos György. Petőfi I.: 8: Kasza Ferenc. DÉMA cipőgyár fél 3: Papdi Balázs. Belváros 7: Gulyás Árpád. MAV 6: Máté János. IparostanulóReszta (Miklós. Villamosvasút 7: Bán Fcrenc. MINSZ Nagyszegedi Titkársága, Hirdetmény. K'lzhirrő teszem, hogy a belügyminisztérium szegedi karhatalmi százada október 9-én reggel 6 órától az ujszegedi lőtéren éleslövészetet — A KISTEMPI.OMTANYA1 földüiüvesszóvetkezet megkezdte a bor, must és a borszőlő felvásárlását. ' NAPIREND >. Péntek, október T. Nemzeti Színház 8-án est® fél 8 órakor: János vitéz. »Ady Endre«-bérlet. Belvárosi Mozi 4, B, 8 órakor: Döntő fordulat. Korzó Mozi 4, 6, 8 órakor: Csak a papa meg ne tudja. Széchenyi Mozi 4, 6 8 kor: Leány a talpán. A Szabadművelődési Felügyelőség mozija pénteken Üllésen játsza az »Ég.v igaz ember* cimü filmet és a •Boldog, erős, független Magyarország* cimü keskeny filmet." Az Egvetorni Könwt.ár reggel 8 órától este 7 óráig van nvitva hétköznapokon. Könwkölcsönzés délelőtt 8-től 1 óráig. A Somogyi Könyvtár nyitva köznapokon 9 órától 19 óráig. A muzenm nyitva vasár- és ünnepnapokon 9'órától 13 óráig, hétköznapokon 9 órától 14-ig. Szolgálatos gyógyszertárak: Leinzinger örökösök: Horváth Mihály-utóa 9. Pósa Ralázs: Kálvária-utca 17. Dr. Salgó Éva: Mátvás-tér 4/b. Selmeczi P>éla: Somogyitelep IX. utca 489. — o — — A MAGASÉPÍTÉSI HIVATAL ujabb 83 építkezési fen kidolgozásához fogott hozzá. Ezeknek legnagyobb része a közeljövőben felépítésre kerülő traktorállomások. A tervekel munkaverseny keretében még nagyobb szorgalommal készítik a mérnökök, hogy tminél előbb hozzákezdhessenek a további munkákhoz. — A VTés Csatornaművek állami ellátmányából szeptember 5-én 22 ezer forintot utaltak ki a Dózsa György-lóri ár tézikut fúrására. Á fúrási munkákat már megkezdték és szépen haladnak vele. — MÖRAVAROSI népegfeíségőrök figyelem! Október 9-én, pénteken délután: 6 órakor munkaértekezletet tartanak a mór a városi MNDSz. székházában. — A MAGYAR BERUHÁZÁSI RANK a Nemzeti Bank helyén fiókíntézetet létesít. Ennek nagy jelentősége lesz, mivel a beruházási és biztosítási szómiák intézésével nem kell most már Budapestre menni, itt helyileg is el lehet intézni. < — NAGYSZABÁSÚ erdősítés Indult meg Szeged környékén. Az erdőgondnokság Szeged környékén már 93 hold földet be is ültetett akác és fekete fenyővel. De Sövényházán "és Ruzsajáráson is szépen megy a munka. Sövényházán 15, Ruzsajáráson pedig 25 holdon már megkezdték az erdősítést. — A DÉFOSz balástyai és alsócsengelei szervezetei vasárnap közösen rendezik meg nagygyűlésüket a balástyai szövetkezet székházában. — A SZERZŐDÉSES napraforgó magtermelők olaj és daraszükséglctüket átvehetik a szegedi földmüvesszövetkezet Szent Miliáiy-utcai központi raktárában. Felhívja a földmüvesszövetkezet a termelőklet, hogy szelvényüket a közellátási hivatalnál láttamoztassák s * cserélendő magmennviség árút postán fizessék be. Csak így kaphatják meg az igényelt olaj mennyiséget. — OLAJCSERETELEPÉT létesített a szegedi földműves* szövetkezet a Szent Mihályutcai központi raktárában. A' szegedi termelők cserére fel" ajántott napraforgó magjukat Itt minden mennyiségben kicserélhetik. Feltétlen szükséges, hogy a termelők mielőbb az elcserélésre szánt mí>«ot beszállítanák, a helyi közcTátásl hivatalban vezettessék rí gabonalapjukra a cserélhető! mennyiséget. — VEZETŐSÉGI értekezletet tart ma este 8 órakor a DÉFOSí ószentiváni és balástyai szerve" zete. Mindkét értekezletet ® DÉFOSz székházban tarljá* meg. — A DÉFOSz szegedi szervezete az elmúlt héten 45 dolgozó nőt közvetített kl munkára a Paprikatermelő éa éri ékesítő Nemzeti Vállalathoz. A kiközvetített nők mát! meg is kezdték munkájukat, — A IIÉTVEZÉR-utca és a PárM kőrút sarkán levő Postagarázs építése gyorsan hatod. Szeptember folyamán 137 ezer forintot utalt ld a város erre « célra az állami tervhitelből. A* építkezés még ebben az évben elkészül. — A VÁROSI közlendő* rendbehozására a város lőezett forintot utalt kJ. A munkálatokat már el js kezdték és előre* láthatólag a fagy beállta gl'iW készen is lesznek vele. INTELLIGENS nő elmenne kisebb háztartásba, ahol kefélni nem kell, esetleg gyermekekhez. Jelige: sMagánvos*. <4 LAKÁS • KÉTSZOBÁS, fürdőszobás főbérleti lakást keresek, ahol disznót tarthatok, költségmegtóritést vaxv cserelakást adok. Jelige: «SietŐ3«. OK I A I ÁS OKTÓBER 5-én gyorsiró-gépírőtanfolyamok kezdődnek dr.' Rosenbeégné iskolájában, • Dózsa György-utca 2. Kultúrpalotánál. A l> A * - V B t K L > KÉT golyóscsapégvas kocsitengely rugókkal eladó. Lenuvelutea 25. 2321 tart, mely idő alatt a lőtér j ELADÓ 350-es DKW, majdnem környékén 2 km-es körzetben uj állapotban, 100-as Csepelt minden mozgás tilos. Polgárines. j beszámolok. Bécsi-körut 33. sz. tcr. 2319 BÚTOR nagy választékban olcsó árakon az Asztalosmesterek Bútorcsarnokéba,n, Duaonics-tér 11. Fizetési kedvezmény. GYÖGYHAbKOTÖK terhességi, gyorrnekáfryi, WI-, mély- és gyomorsüllyedésnél. Gumihorisnyát mérték után is készít Ilöfle kesztyűs, Klauzál-tér 3. KERESEK egy köbméter padlódeszkát, lehetőleg bontásbőL — Bútorcsarnok, Dugonics-tér 11. 2324 FÉRFIKEREKPÁR és kis szeneskályha (műhelybe, üzletbe) eladó.' Móra-utca 41., fldsz. 1. BÖRKABÁTJAVITASOK vízhatlan fettéssel. Bőrkabátok rendelésre készülnek Csordás bőrruhakés ritőmesternél, Szent Mildós-utca 7., a felsővárosi templom mögött. K C I. A N K tM. K l< > CSŐR BÉLA rövid- és divatáru üzletét Károlyi-utca 3. az. alá helyezte át MATHÉ Gvörgy kelmefestő éa vegvtisztitó üzletét Tisza fajos- körat 39. szám alól átheivezte Br. Jósifca-u. 2?. szám alá. 2308 OSZTÁLYSORSJEGYEK! nagyi számv&tasztékba-n lenpbatók O* váth László főáresitónál, Káttay (Hidt-utca 8. Iluzáa: október 19-21. DE l,M AGY A K< > K-SZ AG politikai napilap. Felelős szerkesztő és kiadói itj. KOMÖCS1N MIHÁLY Szerkesztő: BÖDAY PAD Szerkesztőség: Jókai-o. 4. Falusi rovat telefonja: 3Ö-3& Üzemi rovat: 30-03. Éjjeli szerkesztőséin telefoai este 8-tól: 35-06. Kiadóbivatal: Kár&sz-u. 9, Telefon: 81-16 éa 35-00. Az x-el jelzett közlemények aijazottak. Kyomia: Hírlapkiadó Kft., Szeged Felelőa vezető: Konoz László.