Délmagyarország, 1949. október (6. évfolyam, 228-253. szám)
1949-10-06 / 232. szám
'2 Csütörtök, 1949 október 6. Szerda esti felentés: Tízmillióhoz közeledik a szegedi TervköScsön-jegyzés 9.673.300 forintra emelkedett a jegyzés összege Selkesen folyik még mindig a (fogságát Jbázlosit ja, —• _ minél f kölcsön jegyzése. Nagyszeterületén az üzemi dglgokisparasztok és a hivatalok izói egymással versenyezve 5ik a Tervkölcsönt. A légibb helyen már pót jegyzések >lynak, mert a dolgozók még ybbet jegyeznek, hogy az ölves tervünket, — amely volaÍ ennyi do'gozó életszínvonalé® ik emelkedését, békéjét és bolszilárdabb alapokra helyezh^s sík. A környezd falvakban is a dolgozó parasztok még mindig nagy számban keresik fel a Népfront Tervkölcsön-jegj-ző irodáját és egymás ulán írják be kölcsöneiket, vagy a házukhoz érkező népnevelők ivein jegyeznek kölcsönt. Az üzemek dolgozói ebédidő alatt, munka- (ged területén. idő után keresik fel'az ÜB irodát és örömmel jegyeznek. A tegnap jelentett 9 mHliö 431 ezer 700 forintot egy nap alatt 9 millió 637 ezer 300 (forintra emelték feL Szerdán »*» dolgozó jegyzett még Tervkölcsönt és ezzel egy nap alatt 205 ezer 600 'forinttal emelkedett a Tervbőlcsön-jegyzés összege Nagyszefiz őszi munkák idejéén történd elvégzése fontos politikai és harci feladat A rtndvszetedi Mezőgazdasági Operatív Bizottság ü ést tartott az MDP Politikai B.zottaága határozatának megbeszélésére az őszi szántás-vetési munkákról Beszélgetés Pintér Ferenc élmunkássa! A nagyszegedi Mezőgazdaság' E perativ Bizottság szerdán fonis ülést tartott. Áz értekezleten Részletesen megbeszélték a Majgyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának e héten kiadott határozatát az öszl szántási és Juctési ütemtervvel kapcsolatatan. Ambrus István elvtárs, a bifcottság elnöke felhivta a figyelmet arra, hogy a Politikai Bikotlság határozata döntő módon megszabja az elvégzendő mezőgazdasági munkákat. Az OoeraKv Bizottság minden tagjának • határozatban megadott szempontokat szem előtt kell tartania. Az előirányzott vetésterveket mindenütt pontosan és Idejében kell teliesileni. A szaboiáíások megakadályozására ezentúl a kulákok minden hét végén kötelesek jelentést adni arról, hogy mit végezlek azon a héten. 44 dülöbiztosok megkapják ezefirt a feleniéseket és mindenütt ellenőrzik. A szabotáló kulákok zllen az eljárást azonnal megindít ják. Rendkívül fontos a cfolfeozó parasztság közötti felvilágosító munka is, ezért most szombaton és vasárnap minden községben kisnyüléseket tartanak. Mindazok nevét diszl&hlára teszik ki a községekben, álak előljárnak az őszi munkák Ideiében történő elvégzésében, • lemaradók nevelt vedig széjfyentáblára teszik ki. "Szilágyi András elvtárs, az lé.DP Nagyszegedi Pártbizottságának szerve*! titkára kijelentette felszólalásában, hogy mind n pártszervezeteknek, mind pedig a tömegszervezeteknek szem "előtt kell tartanlok azokat a munkafeladatokat, amelyeket a Politikai Bizottság határozata megjelölt. Az őszi szántás-vetési munka elvégzése komoly politikai és harci feladat. Szegeden és környékén ts iqen sok helyrehozntvaiő van még ezen a téren és egyes helyeken a hibák, hiányosságok nagyobbmérviiek, mint nz a helyt szervek jelentéseiből kitűnt. Blrő József elvtárs, az MDP Szervezési osztályának budapesti jkiküldötte hangsúlyozta, hogy az iőszi munkák elvégzése az egyétni munkaverseny beindításán 'alapszik. A községek közötti verseny addig csak üres forma majrad, mig nem szervezik meg az /egyéni versenyt. j" Jeszmás Károly elvtárs, az jMDP Szövetkezetpolitial Osztályának budapesti kiküldötte arra tiivta fel a figyelmet, hogy a 1munkák végrehajtásában a legnagyobb veszedelmet a kulákok jelentik, ezért a legnagyobb körültekintéssel kell munkájukat ellenőrizni. Sorra szólaltak fel azulán az Operatív Bizottságban résztvevő szervezetek kiküldöttei és mutatlak rá a Párt Politikai Bizottsága határozatának fontos tanulságaira. Soós Vincéné elvtársnő a többi között a földmüvesszövetkezelek és a gépállomások Közötti szorosabb kapcsolatok szükségességéről. Kerekes János elvtárs, a Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője a vetőmagcsávázás fontosságáról beszélt. Kanalas Sándor elvtárs, az EPOSz meqyei titkára bejelentette, hogy az ÉPOSz őrszem-mozgalmát az őszi mezőgazdasági munkák minél sikeresebb elvégzésére éllitják be. A Mezőgazdasági Operatív Bizottság több hozzászólás után egységesen megegyezett abban, hogy a Politikai Bizottság határozdját a legalaposabban és leglelkiismeretesebbcn végrehajtják, jövőévi kenyerünk biztosítása érdekében. Egyéni verseny a Dixi cipőgyárban (üzemi tudósi tőnktől) A sze£Síii Dixi cipőgyárban mind több és több dolgozó kapcsolódik be az egyéni versenyt®. Bár nappal 'ezelőtt alig volt néhány egvéni versenyző, ma már a számuk 20-ra ' emelkedett. Az egyéni Versenyzők aláírták a szerződést és a. versenypontok teljesítéséért és túlteljesítéséért végzik munkájukat. Három csoport: kikészitők, utánpucolók és a stancolók is versenyben állanak egymással. A verseny következtében javut a termelés. Heiberger Jánosné (Ü«emi tudósít ónk jelenti) 'A Tiszamenti Fűrészek NV újszeged! telepén Pintér Ferenc elvtársnál nincsen boldogabb ember. Nemrégen Jó munkája elismeréseképpen, a népi demokrácia, a Párt gondoskodásából két nagy kitüntetés érte: élmunkáslelvényt tűzlek a mellére és a nyereségvisszaiéritésböl is kapott 600 forintot. A munka befejezését jelző gőzsziréna bugásának elhangzása után az üzend irodában beszélgettünk Pintér Ferenccel. Legelőször azt mondta el, hogy végtelen örömmel jegyzett a Tervkfilcsönből, többheti fizetését adta, mert azzal Is meg akarta hálálni azt a sok mindent, amit a népi demokráciától kapott. Tudom, hogy a pénz, amit adtam — állapította meg —, visszakerül hozzám. Pintér elvtársunk arca kipirul és folytatja tovább: Kedves elvtárs! Engem a Párt és a Szovjetunió, mostani hazám szeretete s a munkám szeretete hat át. Ezeknek a szellemében végzem munkámat. Mint élmunkás, kötelességemi hogy mindezeket átplántáljam munkatársaimba. Beszélt még Pintér elvtárs a régi sztrájkokról, amelyekben résztvett, a kapitalisták embertelenségéről és végül arról, hogy minden szenvedésért, amit az elmúlt elnyomó rendszerben elszenvedett, kárpótlást nyújtott neki és minden dolgozónak a Párt és a nép állama. *Érdemesmost már élni, az ország a mienk, a dolgozóké... Ezért az országért, eddigi eredményeink megvédéséért készségesen fegyvert fogunk, ha kell. Ezeket mondotta el Pintér elvtárs, aki 17 éve dolgozik telepünkön és aki mintaképe a fürésztelep többi dolgozóinak. (Barálh János.)' TERVKÖLCSÖN-JEGY ZÉS FOKOZTA MELÉST A WINTER. KEFEGYÁRBAN A TER(üwmi tudósítónk jelenti) Az egyéni verseny megszervezése meghozta a kívánt eredményt a szegedi volt Winter kefegyárban. Simon Margit például 122 százalékról 142 százalókra, Faragó Hona 118 Százalékról 134 százalékra növelte teljesítményét s most a Tervkölcsönjegyzés napjaiban újból emelkedett a gyár teljesítménye Az esztergályos műhely Rákosi brigádja például 8 szá»a)éVkal termelt többéi a Tervkölcsön-jegyzés napjaitól. A versenykedv fokozódik. Ezt hi"onvítja Méhes Józscfné to-i vele ís: "Ezennel bejelentem, hogy az egyéni versenyben részt alkarok veni... Felelősséggel vállalom, hogy a négyes ecset beöntését meggyorsítom. Eddig 200 tucatot 5 óráig csináltam, most 4 és félóra ai'att fogom elvégezni. Doktor LajoS, Megértetett SzepÉe a Ríni^ vetiiag Az őszi vetésekhez szükséges vetőmag megszerzése volt néhány hét óta a szegedkörnyéki dolgozó parasztság központi A TERVKÖLCSÖN LENDÜLETET ADOTT A TERMELÉSNEK IS Növekszik az egyéni versenyzőii száma a Dohánygyárban és a ÍVinferben Rákosi elvtárs beszéde előtt alig volt 3—4 egyéni versenyző a Dohánygyárban s most napról-napra bontakozik az egyéni versenymozgalom. A csomagolcban is gyorsan folyik a munka, nincs már egyetlen munkás sem, aki munkaidőben fecsegéssel töltené idejét. Mindenfelől csak a papír zörgése és az aluminium lapok csengése hallatszik. Egyik asztalnál két asszony egymással szemben ül, látszik, nagyon el vannak mélyedve munkájukba. Szinte pillanatok alatt telerakják a dobozokat. Az egyik Sztojka Istvánné, aki már Rákosi elvtárs beszéde előtt is egyéni versenybe lépett. — Akkor bizony még csak 110 százalék volt a teljesítményem — mondja mun_ ka közben — ... Sőt, a mult hónap végén még a normát sem értem el. De ezen a héten már a 143 százaléknál tartok ... — Két dolognak köszönhetjük ezt a javulást — szól közbe Szénásiné, Sztojkáné versenytársa, aki szntén 143 százalékot ért el. — Rákosi elvtárs beszéde fellelkesített bennünket. Most már tisztán látjuk magunk előtt, hogyha többet és jobban termelünk, az csak a mi javunkat szolgálja. De nagy lendületet adott a mult héten elindított Tervkölcsön-jegyzés is. A Winter kefegyárban is szép eredményeket érnek el az egyéni versenyzők. Itt a mult hónapi 15 versenyző száma 58-ra növekedett. Mindenki látja a verseny fontosságát. A Rákosi elvtárs beszéde előtti 118 százalékot, kezdetben 130-ra majd, a Tervkölcsön-jegyzés után 144 százalékra emelték fel. Mindennap kiértékelik a napi teljesítményüket és a legjobbakat fölírják a táblára, hogy mindenki lássa, kik azok, akik a termelésben élenjárnak. Szerdán is négy elvtársnőnek a neve büszkélkedett a táblán, de fölírják azok nevét is, akik még lemaradnak. Mikor megkérdezzük Smon Margit és Faragó Ilona elvtársnőket — a két legjobb egyéni versenyzőt —, hogy mi által értek el ilyen magas eredményt, csak mosolyognak. — Nagyban segített nekem Rákosi elvtárs beszéde — mondja Simon Margit, a szőrfeldolgozó osztály dolgozója. — Azóta igyekszem a teljes munkaidőt kihasználni. Rákosi elvtárs beszéde előtt is versenyeztem már, de akkor azt lehet mondani, mennyiségre mentünk, most már a minőségit is erősen számításba vesszük, mert nem mindegy nekünk sem, hogy a dolgozók milyen árut kapnak pénzükért. Mi is mindenben a jót és szépet szeretjük, így nekünk is kötelességünk e szerint ter. tmiriwi. Egyéni verseny kifejlesztésével, a termelékenység fokozásával akarják mindkét üzemben a dolgozók a hároméves tervet idejében megvalósítani, hogy azután újult erővel s mégnagyobb lendülettel kezdjék el az ötéves tervet, amely minden becsületes dolgozó könnyebb és boldogabb életét hozza magával. problémája. Sok helyen a talajmunkák szabályos'elvégzése után a vetőmaghiáng miatt szenvedett késedelmet az őszi buza elvetése. Ez azonban nem votl általános jelenség, mert a dolgozó parasztok a kenyérfejadaghik önkéntes elvetésével mega' a 'á'uották a nagyobbít érvü kieséseket. Most, mint a Terméngforgalmt NV szegedi kirendeltségétől értesülünk, a földművelésügyi minisztérium Szeged egész vetésterületére biztosította az állami minőségi vetőmagot. A vetőmag megérkezett Szegedre és abból minden dolgozó paraszt kanhat csere ellenében a szegedi földmű vesszövelkezet utján. Minőségi búzavetőmagot zabért, vagy árpáért adnak cserébe. Rozzsal nem lehet a cseregabonát pótolni. Tervkölcsönt jegyez a IV. osztály Bemutatkozunk: Szeged, Margit-utcai állami általános iskola negyedik osztályos tanulói vagyunk. Mi, ne a védik osztályosok is jegyzünk az ötéves Tervkölcsönböl, mert a mi jövönkröl, a kicsinyek jövőiéröl van szó és Rákosi pajtás vezetésével mi is élvezzük mafd az ötéves terv eredményeit. Mi lehetőséget kaptunk tanulásra és valósággá váltluk: tiő tanulással építjük országunkat.* Tudjuk, hogy mi a Tervkölcsön, már dolgozatot is irtunk róla. Mi negyedik osztálvosok nagyon örülünk, hogy {'egyes, hettünk ötéves Tervkölcsönt. Előre! Sebők KataUn IV. o. tan..