Délmagyarország, 1949. október (6. évfolyam, 228-253. szám)

1949-10-01 / 228. szám

4 Szombat, 11)49 október 1 tikájának eszközévé vált, aminek a jugoszláv köztár­saság önállóságának és függetlenségéinek felszá­molására kellett veze'nie Ss valóban oda vezetett is.« Ezzel kapcsolatban közölhe­tem, hogy a Magyar Népköztársaság kor­mánya is ma ha«on]ó értelem­ben klildöti jegyzéket a bel­grádi kormánynak. (Nagy taps.) Mi változatla­nul szövetségesünknek és ba­rátunknak tekintjük az el­nyomott jugoszláv dolgozó népef. (Viharos taps.) Éppen ezért nem lehetünk szövet­ségben Titóval és bandájával, amely ezt a wcrJVdést csak azért kötötte velünk, hogy félreve­BcSsen bennünket, minte.hogy becsapta saját népét |s Nem kétséges, hogy helye­sen jártunk el, amikor a szer­ződés felmondásával meg­fosztottuk Titóékat a népcsa­lásnak ettől az eszközétől. A demokratikus honvédséget még jobban kell erősítenünk Mi tisztában vagyunk ezzel a helyzettel és levontuk en­nek a tanulságait. Egyik ta­nulság az, hogy hadseregünket, a demokrati­kus honvédséget ínég jobban feéell erősítenünk. (Hatalmas, fergeteges taps. — Éljen a néphadsereg! Él­Jen Farkas! — hangzik az ütemes kiáltás.) Ha erősebb lejt volna hadseregünk, Tito, Rajk és amerikai gazdáik nem szőhettek volna olyan terveket, hogy néhány tíz­ezer janicsárral és nyilas esendőrrel megdön+sék a ma­gyar népi demokráciát. Nem először hangoztatjuk hogy az amerikai imperialisták s I,atinovics kutyáik számára valóságos csábítás egy fegy­vertelen ország. Rajta leszünk, hogy ez a csá­bítás minél gyorsabban és ala­posabban megszűnjék (nagy tapsi, hogy az ilyen provokációs veszélyekkel szemben necsak szö­vetségeseinkre, de nem utolsó eorban saját erőinkre is tá­maszkodjunk. Iz u'o'só Itét hónap eredményei Ugy számoltuk fel az amerl­*ai Imperialisták és Tito gaz ügynökeinek szervezetét, hogy ugyanakkor n demokrácia épí­tő és termelő munkájának len dfllete nem tört meg. Elég, ha felsorolom egyszerűen, hogy az utolsó két hónapban mi történt. Létrehoztuk az u1 alkot­mányt. (Percekig tartó viharos éljenzés és ütemes taps. Éljen az Alkotmány.) Megkezdtük az Alkotmánynak megfelelően az ál­lam és az emiház szétválasztá­sát Ctaps). Menrendcztük a VI­lárifiusági Találkozót és a Vi­lácifiuság Kongresszusát (taps), amelynek folyamán heteken át több mint lizezer ifiu tanulhatta megismerni és tisztelni a ma­gyar népi demokrácia békeakn­ratít, eredményeit és vívmányait. Meg szüntettük a háborus gazdál­kodás utolsó maradvánuát, a kenyérlegyet (taos). Elvégeztük a lenréiybegyüjté t, elvégeztük több mint 300 községben a ter­melőszövetkezetek tagosítását (taos), maguknak a termelőszö­vetkezeteknek ugrásszerű növe­lését és végül, de nem utolsó­sorban elrtkó«zitcttük demokráciánk pnzdnbégi megerősödésének «gyik legjelentősebb lépését az Otévee Tervkölcsönt. (Viharos lelkesedés, éljen Gerő). Szabadjon ezekkel a kérdések­kel kapcsolatban gazdasági hely­ietünkre kitérni. Ipari terme­lésünk tervszerűen fejlődik és minden tény azt Igazolja, hogy hároméves tervünket ez év végére az eredetileg kitűzött Időpont előtt száz százalék­ban teljesítjük. (Éljenek a dolgozók, fergeteges taps). Három nappal ezelőtt üd­vözölhettem a WM gyár marli­nosait, akik hároméves tervüket két év egy hónap és 25 nap alatt teljesltetlék; (Lelkes taps.) Ez a Martin-üzem adja a ma­gyar acéltermelés egyötödét. Örömmel álIapithatjuW meg, hogy a munkafegyelem ós a terme­lékenység. amely a nyáron kifső meglazult, Pártunk köz­belépésére I újra erőteljesen fejlőóik. A munkanélküliség helyét a legtöbb oznkmában munkáshiány váltotta fel. Július hónapban több mint 13.000 volt a szakmunkéshlány. Az ipai egészségesen, jó! termel. A Rajk­per tanulságai politikus és népi demokráciánkat szerető ipari munkásságunknál jó talajra hul­lottak és minden vonalon érez­tetik hatásukat. Ugyanezt mond­hatjuk a faluról ls. A termés­beadás az Idén — bár az aratás az időjárás miatt majdnem 2 héttel később kezdődött — hasonlíthatat­lanabbal gyorsabban, szervezet­tehöen és hozzátehetjük, lelke­sebben folyik, mint tavaly. Ed­dig a szeptember 26-án lejárt adatok szerint az állam számára 9,450.000 métermázsa gabonát gyüjtötlünk be. Ez a mennyiség 1,230.000 má­zsával több mint az egész 1948/49-es esztendő begyűjtése. I |é bnyiijtés eredménye a ;ó kenyér — a kenyérjegy megszüntetése Bizlosak vagyunk benne, hogy tervünket e ré-rem. is a magyar dolgozó parasztság segítségé­vel 100 százalékig teljesiteul fogjuk. A jő begyűjtés ered­ménye a jó kenyér és a Ke­nyérjegy megszüntetése. (Nagy taps.) Nem kevésbbé fontos az, amit a termetőszövei kezetek ta­gosításánál tapasztaltunk. Több mint 300 községben végrehaj­tottuk szeptember folyamán a szétszórt termelőszövetkezeti földek egy tagba való összeál­lítását. A tagosítás nehéz müvelet és a falu dolgozó népe ennek el­lenére megértéssel, helyeslés­ééi támogatta és biztosította eima végrehajtását. Ugyancsak most folyik az uj mezőgazdasági termelőszövet­kezetek je'enlkezése és ellenőr­zése. Szeptember 20-áiij Ma­gyarországon 1150 mezőgazdia­sági termelőszövetkezet alakult meg és kapott jóváhagyási. (Nagy taps. Jelenleg naponta 25—30 uj termeliks-övetko.'et jelentfcPzik a földművelésügyi miniszté­riumban ée kéri felülvizsgála­tát. (Taps.) Jelenleg 40.000 föld­műves család tagja már a ter­melőszövetkezeteknek. falu dolgozói ezt a kölcsönt is le. illetve tul fogják jegyezni, kiolvashatja barát és ellenség egyaránt az eltökéltséget és óldozatké'TBéaet, amellyel doh gazó népünk erősíteni Gs gyorsítani akarja a szociálist* felépítést. A szocialista építés komoly kezdeti sikereket ért el a lafaban is És előreláthatólag november! kevesebb, mint egy munkanap­elsejék;, amikor az uj termelő-jra eső kereset azi eddigi előzetes szövetkezetek felvételét és ei-' elszámolások alapján átlagban {•hőrzését a jövő aratásig) lezár- 24.50 forintot tesz ki. Ebből a juk, a termelőszövetkezetek szá­ma 1500 körül fog mozogni, tagjainak száma 50.000 körűi és a szántóföld1, amely rendelkezé­sükre áll, eléri a 350.000 hol­dat. Hasonló az állami birtokok fejlődése is. Az állami birtokok területe november l-ig ugyan­csak eléri a 350.000 hold szán­tót, ugy hogy az állam és a termelőszövetkezetek kezében lesz szántóterületünknek kö­rülbelül 7 százaléka. Ez azt mu­tatja, hcngy a szocialista épités komoly kezdeti sikereket ért el a fa­Inban is. (Nagy taps.) Még világosabban Igazolja ezt az a tény', hogy a harmadik tipusu legfejlettebb szövetkezcsi formában, amelyhez a termelő­szövetkezetek zöme tartozik, az egy munkaegységre lényegében keresetből már levonásra kerül­tek a szövetkezetek különböző tartalékolásai .Ebben az ösz­szegben nem szerepel az a jö­vedelem sem, amelyet a szövet­kezeti tag a saját meghagyott földjéből szerzeit. Még hozzá kell tennem, hogv az eddiri .jelentések szerint a szövetkezetek a ne­kik nyújtott 22 millió forint rövidlejáratú kölcsönből az idén az év végére 20 milliót vissza fognak fizetni. (Taps) Mindez azt mutatja, hogy a gazdasági fejlődésünk szo­cialista szektora a falun is egészséges, azt is mutatja, hogy dolgozó népitnk kezdi felismerni a szocialista, a kö­zös, a tórsastcrmolés minden előnyét ós szívesen, önként, egyre fokozódó mértékben tér át a szövetkezést termelési fortnára. Do'gozó népünk a városban és a falun megértette a Tervhöícsön jelentős 'géf Megértette, hogy nemcsak egy­szerű gazdasági kérdésről van szó, amelynek jelentőségét jö­vőnk építése szempontjából ter­'észetesen nem lehet eléggé alá­húzni. De ezen túlmenően a Tervkölcsön jegyzése Most egy hatalmas uj gazda­sági lépés kellős közepén va­gyunk. A Magyar Népköztár­saság kormánya tegnap fordult felhivással a dolgozó néphez és kérte, hogy ötszázmillió forint értékű Tervkölcsönt jegyezzen, (Hosszantartó taps. Túljegyez­zük a kölcsönt — kiáltják.) Az eddig befutó értesülések azt mu­tatják. dolgozó népünk a városban ée a talun megértette ennek a köléíónnck jelentőségét. njra mutatója lesz a magyar dolgozó nép politikai érettsé­gének, áldozatkészségének és hazafiságának. Abból a gyorsaságból és lelke­sedésből. amellyel a város és a \z értelmiség a kölcsönjefyzéssel elutas tó választ adott az ellenséges hírverésnek összeget. Élenjárt természete sen Nagyburlapest dolgozó né­pe (Taps), amely már tegnap 193 miifiót jegyzett, annyit, amennyire két hét alatt számi* toltunk, ma pedig már körüf« be'ül 287 milliónál tartunk. A jegyzés sikerét még külön aláhúzza az, hogy a dolgozó parasztság cgv TA sze csak most fog a jegyzés­hez és csak azután fogja el. nnnl burgonyáját vagy hízó­ját. amelynek árál>ól a kfll­esőnt kifizeti. Re máris s/ffz és ezer példa van arra hogy a faln dolgozó népe sem fog elmaradni a város mögött. (Hosszantartó taps, ütemes ki­áltások »Munkás-paraszt szö­vetség!*) A Tcrvköicsön sikerénei nemcsak magyar, de nemzetközi jelentősége i» lesz. A sikei mutatja demrr kráciána erejét és szilárdad, gát és ezzel emeli országunk; mint a hékefront egv tagjá­nak nemzetközi jelentőségét. fl Kína H ptBzláísaság szí áiMrfis t*9ia a bMeírrnt'-ak Ez a békefront napról-napr« erősödik. Ezen a héten az • kellemes feladat jutott számom­ra, hogy üdvözletet küldhettem a kínai' nép nagy vezérének (Szűnni nem akaró Icíkes laos, a megjelentek ütemesen kiált­ják Mao-Ce-Tung nevéU Mao­Ce-Tungnak abból az alkalom­ból, hogy megalakult a Kirai Xénl ö* társaság. Az ni népkö -társa­ság n világ népességének gyedrészét öleli fel és min­den mecnvilatkozásn azt mii­tátin, ho-rv szilárd és erős tagja a béliefrontnak és ellen­sége az imneriali-"""' nun­den fnjtájánnlj. Hároméves tervünk, amelynek eredménye ma már szerte az or­szágban kézzelfoghatóan jelent­kezik, 9 és félmilliárd forint be­fektetést Igényelt. Az előttünk álló ötéves tervünk 47 milliárd forint befektetést követel megv Ennek a gigászi vállalkozás­nak a beindításához kérifik « magyar cfolgozó nép segítségét tervkölcsön formájában. (Viharos taps, megadjuk, meg­adjuk... túljegyezzük a köl­csönt... harsog a percekig tar­tó lelkesedés.) Az elvtársak a saját tapaszta­latukból lépten-nyomon megálla­píthatták, milyen lelkesedéssel és ünnepléssel folyik országszerte a kölcsönjegyzés. Résztvesz ben­ne nemcsak a dolgozó nép, a munkás és a paraszt, hanem a szó szoros értelmében hazánk minden hü fia. Külön alá kell húznom annak nz értelmiségnek a ma­gatartását. amelyet éppen a Ra jk-fl,:g-el kapcsolatban pró­bált az ellenséges hírverés nj­ra meg njra megkörnyékezni és amely most a kölcsönjegv­zésnél e'.ö'járva adta meg erre a kísérletre a csnka-ió eluta­sító választ. (Taps.) Száz és száz helyről jelentik, hogy sokan, akik már tegnap jegyezlek, amikor megtudták, hogy barátaik vagy ismerőseik náluknál többet adtak, ma ujabb összegeket jegyezlek. (Óriási taps.) Az eredmény az, hogy amint Ivossa pétizügyfrti­niszter elvtárs (éljenzés és típs) közvetlenül a beszámoló erőit közölte vetem, a legfrissebb adatok szerint eddig 50(5 millió 45 ezret je­gyeztek. (Kirobbanó lelkes taps, perce­kig tartó viharos ujjongás. Éljen Rákosi! Éljen Rákosi!) ami meghaladja a kitűzött kölcsön- (Lelkes taps.) Ar imoerialístábn'yk h-'oafn'osnn is ^ ludoitást kellett venniöh a Stovjeiunió atombombáiról a néay esztendős atompolifk kának és ntomdiplomáeiánah És ezekben a rsookban vo1­tunk tanúi a pániknak, amely az imperia'ista háborus uszítók táborában azzal a ténnyel kap­csolatban keletkezett, hogy vég­re hivataloson is ruunmást kel­lett venUiök a Szovjetunió atombombáiról. (Újra feldübörög a taps és per­cekig harsog az ütemes kiáltás: Éljen Sztálin, Sztálin-Rákosi.) Bár a béke minden hívének számára kézenfekvő, hogy a Szovjetunió kezében az atom­bomba is a béke fegyvere, »a béke villámat; mégis alá kell húzni ennek a ténynek jelentő­ségét. Amikor Trumnn bánatosan beje'entette (derültség), hogv a Szovjetuniónak is van atom­bombája, ezzel a bejelentésével nűt-a meg a kegyelemdöfést, annak a po'itikának, amely ef­akarta hitetni a népekkel, hogy, az atombombával olyan fegy­ver van az amerikai imperialis­ták kezében, amc'ynek lehetet­ten ellenállni. Ezzel a hiedelem­mel akarta megfélemlíteni az amerikai imperia'izmus a Szov­jetuniévezette béketábort és ez­zel jgvekezett elősegíteni világ­ura'mi terveit. Ez a po'itika, amely azon ala­pult, hogy csak az amerikai imperialisták kezéioen volt « fegyver, megdö't és <i béke liivei mecelécedettelV láfhe.tiák nzt a zn art. azt a kapkodást és fej-tienséget, nmelv az imperialisták tábo­rában az uj helyzettel kap­csolatban jelentkezett. A Marshalt-trrv u 'v lamogaiia az illető országosait mint az a^asz'ottat a lofc A szocializmust épitő államok gazdasági rendjének és po'iiiká­jának helyességét bizonyítja az a pénzügyi megrendülés, amely a fontsterling leérté­kelésével kapcsolatban mind­azokban az országoktan mu­tatkozik. amelyek gazda-'ági fejlődésüket az amerikai Marshall-tervvel kötötték ösz­fcz-e. Ebben a tekintelblefi valóban két táborra osz'ik a világ. A\ egyik tábor a szocializmust épi­tő népeké, amelyet az egészsé­ges, nyugodt, tervszerű, minden válságtói mentes fejlődés jetle­mez. Vele szemben áll a kapitalista front, benne az amerikai egyro erősbödő krízissel, milliós mun­kanélküliséggel, bizonytalanság­ijai és pénzieérlékeléssel. Pedig

Next

/
Thumbnails
Contents