Délmagyarország, 1949. október (6. évfolyam, 228-253. szám)
1949-10-21 / 245. szám
126 Csütörtök, 1949 október 20. 1 •ormán gnak az USA kormányával kötött kulisszák mögötti alkuja önmaga helyett beszél. Világos, hogy az USA-t és az öt támogató néhány más államot Beslerkedésekben oz ENSZ-en bellii nóxetelté•étwk elmólyitéao vezetik. Az Ilyen nem lehet másnak tekinteni, mint a népi d«iiK> krá e lök omzáto1 é« a Szovjetunió ellen intézett kiki váznak. — Kétségtelen — állapította meg Vislnszkl) elvtárs —, hogy az ilyen mesterkedések gyengítik az Egyesölt Nemzetek Szerveseiének és elsősorban a Biztonsági Tanácsnak alapjait. Nem első esetben tesznek azonban kísérletet a Biztonsági Tanács alapjainak gyengítésért, Jelentőségének csökkentésére, munkájának megzavarására, hogy aaután annál könnyebben lehessen a Biztonsági •tnháeshan érvényesülő egy hangosílgi elvre hárítani n fefelönBétfrt, ha a Tanács nem tud pozitív eredményt elérni. Mindez közismert, mindezt jól tudják. — Éppen ezért senld számára sem tilók, ml a távoli céljuk azoknak, aldk most uj esapAst próbálnak mérni a Biztonsági Tanácsra. A Szov'elunió nem egyezhet hete mz mtapo^mány megsértéeébe — Bizonyos, hogy ezek a mesterkedések végeredményben porbaomlanak és hogy a kívánt, rosszakaratú célt nem érik el. Szem elölt kell azonban tartani. hogy a nem állandó tatoknak •»• pfopofcmAnv ée n kialakult jo£*"zokóa flven durvít megaértéeével történó mecrvélnsztitaót nem lehet majd jog* arerünek, sem Igtuságo-snaa eliamernl. fl szovjet küldöttség igy ls vttzonylik majd ezekhez a választásokhoz, ha a közgyűlés többsége nem utasítja vissza megfelelő módon az Egyesűit Nemzetek Szervezetének egysége és együttműködése ellen Intézett sö'ét ármányokat és nem tesz intézkedést a szervezet alapokmányát fenyegető — még hozzá ilg durva — sértés megakadályozására. — A Szovjetunió sohasem egyezett bele és nem w egyezik bele az alapokmány mepoértéeóhe, különösen axkor nem. ha ez. ej EfryeeOlt Nemietek Szervezetének «lapjn;t gyengíti. hogy Jugoszlávia kiérdemelte helyét a Biztonsági Tan^eaban. VtsinaaUj elvtárs Válaszában hangsúlyozta, Jugoszlávia arra hivatkeatk, hogy a demokrati* tus országoknak a hltlerlzmustól történt felszabadításában vállalt része alapján tart igényt a helyre. Csehszlovákia vájjon nem )áru't-e hozzá ugyanahhoz az ügyhöz? — Ugy gondolom — mondta Visjnszkij elvtárs, — hogy a BBC-nek. ennek az annyira jólérlesűlt cégnek a képviselője, err* a kérdésre önállóan is válaszolhatott valra Nem helye* azt állítani, "hory JP.TOezlávin nagyobb részt vállalt a hitlenzmns alól történt felSTALIODITAATAN. Hát Bjelonisszia, Ukrajna. Lengyelország, Cseh Szlovákia? Ezek nem kevesebbel, hanem sokkal többel járultak hozzá, mint azok, akik saját országukat dicsérik. A Montreal Star cimü íap képviselőjének kédésére Visinszki) elvtárs hangsúlyozta, 1947-ben a Szovje'uniő Kanada mellett szavazott, amely az úgynevezett Rrlt Közösség és az USA jelöltje volt. Az Agenee Francé Pre^a képviselőjének kérdésére pedig Visinszki) elvtárs válaszában kijelentette, hogy a bzovjetnnió nem kimerheti •I az olyan választásokat "em helyiseknek, sem jogszerűeknek, amelyek nz a'apokmány • 23. cikketvének enlvoe megsértésével folytok le. Az Associated Pre-s képviselőjének VlsjnszkfJ elvtárs válaszában Jdje'enfetfe, kellemes hallania, hogy NagybrHannía, Csehszlovákia mellett szavaz. Jugoszlávia höiefes lenne visszavonni ielotfségét Ezután Vlíduszld) elvtárs a sajtótudósitók kérdéseire válaszolt. A National Broadc-astlng Coinpany képviselője megkérdezte. támogatta-c a Szovjetunió Jugoszlávia jelöltségét a Biztonsági Tanácsban két esztendővel ezelőtt és ha igen, miért nem támogatja a Szovjetunió ezt a jetóltségct ma? Visinszkij elvtárs válaszában hangsúlyozta, hogy a szovjet küldöttség két-három esztendővel ezelőtt és azután is lúmoagtta azt a jelöl et, amelyet valamilyen földrajzi körzetből, a körzethez tartozó országok többsége indítványoz. 1947-ben a Szovjetunió Argentínára szavazott, bár Arffenttnajés a Szovjetunió akkoriban távolról sem voll kitűnő viszonyban. A Szovjetunió azt a jelöltséget támogatja. melyet a körzethez tartozó ur**Agok tö»ili"éüe inditványoz. — Ez esetben — folytatta Visinszki j elvtárs — az országok többsége, a Szovjetunió, Csehszlovákia, Len£>elország. Ukrajna, a Bjelonisaz Köztársaság; azaz a ke le'európai körzethez tartozó országok, egy hangúin Csehszlovákiát és nem Jugoszláviát jelölték. Ezért Jugoszlávia, ha hü lenne a penl'enian-íigtmnenthez, most köte'es lenne ,visszavonni jelöltségét, nem pedig versengeni Csehszlovákiával. 4z atidol rádtó kérdez, pedig maga is válaszolhatna rá A BBC képviselője megjkjérdezte, mi a véleménye a jugoszláv külügyminiszlerlielyet« lesnek arról a kijelentéaéről, A Szoviefwsió az atomfegyver betiltásán tb mBésmomiimrm helyezkedik A továbbiakban az Associated Press munkatársa megkérdezte, kiván-e a miniszter nyilatkozni az atomenergiával kapcsolatos javaslatról, amelyet a közgyűlés elé lehelne terjeszteni? VisinsZkij elvtárs válaszában | hangoztatta, hogy a szovjet küldőttséb szeptember 23-án e kére désre a második pontban tett javaslatot. A Szovjetunió azt javasolja, hogy a közgyűlés intézzen fe'hivást valamennyi nemzethez, az ntomfeeyver használatát tilteAk be és tegyenek gv#kor lati 'intézkedéseket. hogy f tilalom valóban életbelépjen és « betiltására vonatkozó határozatot ellenőrizzék. — A Tassz Iroda közléséből ismeretes, hogy bár a Szovjetunió rendeTcezik atomfegyverrel 1947 óta, — folytatta Ytsinszfklj elvtárs, — amikor Mofolov külügyminiszter azt mondta heyv a Szovjcfunlő számára az atombomba títtca nem titok, a Szovjetunió .kÖMe,k"zetesen az atomfegyver betiltása és e be'iltás vécrrh a jtá-tónak ellenőrzésére lelesitendff szlgnrti nem ze'kőzi ellenőrzés álláspontjára helyezkedik és fog helyezkedni. Javaslat a nemzetközi e&enőrzö bizottság iodkorérót A Na tton Droadcastlng Com • pany megbízottja kénlésére váiaszolva Visinszki) elvtárs emlékeztetett az 1947 JuHus 11-én kelt okmányra és egész sor okmányra, amelyben arról van szó, hogy a Szovjetunió olyan nemzetközi ellenőrzést kiván, amely feltételezi ellenőrző szerv létezését és ennek az ellenőrző szervnek azt a jogát, hogy megvizsgálja nz atomenergia termelésének Állását abból a célból, hogy ne engedje meg az atomfegyver megtiltására vonatkozó rendelkezés megszegését. — Szavaim alátámasztására — mondotta Visinsrt-ij elvtárs idézek néhány rendelkezést ebből az 1947 julius U-lkl okmányból: Annak biztosítására, hogy az atomenergiát csupán békés célokra használják fel és hogy az atomfegyver és más tömegpusztító fegyver mcqtiHá- | sára vonatkozó nem ze! közi egyezménynek megfelelően, továbbá annak meggállására. hogy megsér'sék az atomtegvver megtiltására vonatkozó, egy ezményt és megvédelmezzék az egyezmény feltételeit betartó ! MI LESZ AZ UJ GEPPEL? A. SZOFRONOV: RÉSZLET „A MOSZKVAI JELLEM" CIMÜ SZÍNDARABJÁBÓL Ma mutatja be a szegedi N mzeti Színház Szofronov: hfószkvai jellem című kitűnő ezínmüvét. Az alábbiakban egynéhány részletet közlünk a Kíndarabból: l'otápov (a gépgyár igazgatója): Voltaképpen a kérdés alaptételeit beírtam az előterjesztésembe, amit ön i» olvasott, Nyina Ivánovna, a büró lapjai is. a minisztérium is. Csak fel akarom hívni a figyelmet arra, hogy a mi gyárunk nem az utolsók közt van, sem a kerületben, sem az egész országban. Mienk a vándorzászló, s nem is készülünk másnak átengedni. 1. Bürálag: Es a gép. Potápov (kicsit megdöbben): Az más kérdés. 1. Bürótag: De mi most arról a másik. kérdésről beszélünk. s nem véletlenül került ez a kérdés ide. Potápov: Hát mit mondjak erre? Lehet, hogy a gép kitűnő, de most nem esik a látkörömbe. A rendelést nem fogadhatom el, nem, a lehetőségeim korlátozottak. Nincs anyagom a gyárban. Kiszámítottuk. Részletesen foglalkoztunk vele. S ez nemcsak az én véle. ménvem. így vannak Krivosojin és Zijeev elvtársak. Tgaz, hogy a gyár pártszervezetének különvéleménye van. De én azt hiszem, hogy a büró fel fogja világosítani Druzsinyin elvtársat. Nem szabad tervekbe veszni. Ezt én megmondtam a miniszternek is. Mit tehetek még hozzá7 Még egyet talán. Miért avatkozik a te-. tilgyár az én gyáram munkájába. Azt kérdem, miért? Kiadott neki jogot erre? Lármát csinálnak, ahelyett, hogy dolgoznának. Én elhatároztam, hogy az ötéves tervet három és félév alatt... Es ők: csináld a gépünket. De én nem vagyok kísérleti műhely. En nem fogadhatok el új rendelést. Ez nem államérdek. Pozolova (a pártbizottság titkárnője): Tehát azt mondod: nem vállalják a gépgyártást? Potápov (keményen): Nemi Polozova (van mit meogongondolma, fölkel): Idehallgass. Potápov. nem értetled meg az új gép állami jelentőségét. Nem értette meg, Potápov elvtárs. Ezenfelül megkerülte a gyár pártszervezetét. Az élet szigorúan meginti önt. önnél a perspektívák ősszecserélése forog fenn. A háború idejében a könnyűipar elmaradt a nehéztől, a munkapadépítő ipartól. Az ön gyára a háború idején megerősödött és azért rátért a béketermelésre. De Potápov úgy látta, hogy csak 6 maga és munkatársainak egy kis csoportja vitte ki a gyárat a nagy fejlődés útjára. S valamelyik pillanatban már úgy látta. hogy a gyár diadala. nem pártunk diadala, hanem az övé személyesen, Potápov diadala. Innen az „én gyáram", az „én tervem", az „én munkásaim" s nem az állam terve, hanem az „én tervem"! Önnél van a vándor, zászló. Magas százalékszámokat ért el és ngyanakgor elkezd lenézően bánni « textilgyárban foglalkozókkal, pedig azok hősiesen harcolnak a háború előtti színvonalért. És ön szövött-fonott köztársaságnak csúfol ja őket. Ez nagyon vidám és azt muta'ja, hogy ön fölöttük áll. De hallotta, hogy önt vajdának nevezik?' Kellemes ezt hallani? Mit gondol, kedves Zijcov? Zijcov (a gépgyár tervokla>ójának főnöke, szórakozottan): Én egyetértek... Poloeova: De kivel. Na ezt fogjuk kikutatni. Es mit jelent az új textilgép? Csodaszép szövet millió méterjeit. Nőink számára azt • lehetőséget. hogy még Ízlésesebben, még szebben öltözhessenek! Talán a Párt ez ellen van? Nem. a Párt támogatja azt! A ml nőink megszolgál'ák azt. Vagy ön nem hiszi Potápov? Önnek még módja van hibájá' kijavítani. Éljen ezzel a lehetőségekkel. Ne felejtse el. hogy az új gépeken moszkvai márka lesz. a világ legjobb márkája. (Leül.) Más nem kér szót? Indítvány van arról, hogy támogassuk a textilgyár kérését és a minisztériumot, hogy engedje meg az új gép azon. nali tömeggyártását és Potápov elvtársat bízza meg az új gép kibocsátásának azonnali előkészítésével. Más indítvány nincs? Krívosejín. a gépgyár főmérnöke; Én soha még szamárságot nem beszéltem. Es most sem beszélek. ön, Potápov elvtárs, a gyár av inat ellátottságáról beszélt. Hát meg kell változtatnunk a technológiát. Nálunk vannak még kézzel végzett munkák. Mechanizáljuk őket. Nálunk a termelési eszközök még nem állnak a fejlődés legtetején. Vj átakat csinálunk. A szálWásf megjavítjuk. . Sokat lehetne még mondani, nem akarom tí az időt tölteni. (A büró tagjaihoz): Elhatároztuk, hogy az ötéves tervet három fis félév alatt hajtjuk végre. És végrehajtjuk. És végrehajtjuk az új gépekkel is. Abszolút lehetséges. Csak ennyit akartam mon. doni. államokat attól a kockázattól, hogy az egyezményt megszegik és eltérnek az egyezménytől, RZÍROHI nemzetközi ellenőrzést kell létesíteni egyidejűt: g minden olyan vállw'at feleit, omely atomnyerrnnyag kioknázásfvdl. atoiranyagok és ntomcneneía elóállitáeü \al foglalkozik. Visinszki) elvtárs a továbbiakban elmondotta, hogy az okmány kimondja, külön nemzetközi pl'enörzőbizottsáqot kell létesíteni az atomencttia-'vállafatok fölötti el'snőrzéssef kapcsolatban. Ennek a bizottságnak saját el!enóT7Ö apparátussal kell rendelkeznie — folytat:a VÍSÜIM« kij elvtárs, — hogy ennek aa ellenőrzésnek a hatékonysági biztosítsák, az egyezmény alapjául a következő intézkcvlAst kell tenni: 1. A nemze'kőzi ellenőrző bizottság a köve!k«zóképpen valósítsa meg az ellenőrzést a» aiomener iát előállító vállalatok feleit: a) figyelemmel kíséri atomanyagot kiaknázó és atomenergiái előállitó vá'tala'ok tevékenységét és megvizsgálja számadásaikat; b) az ellenőrzés megvizsgálja a meglévő ntomnyersanvag- alomanyag- *n félgyártmány készleteket: c) az ellenőrzés őrködik az egyezmény betartása fe'elt, figyelemmel kiséri .helyesen iclicsittk-e az egyezményt, tová.btvá szabályokat ir elő a vállalatok technikai kihasználására, valamint a vállalatok technológia! ellenőrzésére. A továbbiakban Visinszki) elvtárs háncsulvozta, hogv a Szovjetunió nem érthet •cgvrt az amerikai e'lenőrzési tervvel, mert az nem jiemzctközi ellen-" örzésf, hanem amerikai azuperIrősztöt létesít. K National Jiroadcasiin* Companv képviselőjének kérdd* sére ezt válaszolta: A szuverenitás meg értése akkor kezdődik, amikor valnkl az orrát olyan dolgokba üti be'e, amelyekre egy szuverén állam nem ad engedélyt. Viszont vannak itt közöttünk olyanok, akik szívesen ütik be ax óraikat idegen ügyekbe. Ax International News Service a vjtag optimizmusáról tfl.t fel kérdést Az op'lmizmusnak termő* szelesen beláthatatlan terc van — mondotta Visinszki) elvtárs. — ha azonban az Egyesüli Nemzstek Szervezetéről beszélünk, akkor Itt nincs aokr« szűkaőq az optimizmushoz. ,EI«-i gendő volna betartani néhánj| e'eml szabályt: ne emeljenek kéét *zomste*| rfok ellen: tart«Ak be ax afe kotmAnyt. Vértül hangsúlyozta Visinsza kii elvtárs, hogy -le kell monst dani egy uj .háború előkészltév sérő), * bombákkal való ijeszt-v getésekről. — Igaz, — mondotta, — mos% ebben a vonatkozásban ,ugy tfis nlk nekem, bizonyot fordulak észlelhető. — A Ncgro Jteature Pres» Service, nécer sajtőügynókeé^ képnselőjének végül Így válaszolt VIstnszkij elvtárs: — A Szovjetunió teljesen vls lágos, határozott Álláspontot foglal el azokban fi kérdéseki ben. ameVek a nemzeti feisza? hajító inoz>£ilmakkal küpcsolaá tosak, egyik vagy más k ország? ban. Hogy a felvetett kérdés 4 Biztonság Tanáca v«gy a Po? fitikai Biaottság hatáskörébal tartozik, természeteven (cülöi^ tanulmányozásra szorul. Isméi retes, hogy a .népeknek a gyar? mati hatalmak részéről történői elnyomása mindig alyan szikrai volt, amelyből háborús tűzves® keletkezhetett.