Délmagyarország, 1949. szeptember (6. évfolyam, 202-227. szám)
1949-09-13 / 212. szám
^Csütörtök, 1949 szeptember 19. V 5 Pártunk, Rákosi elvtárs irányításával megoldjuk o szocialista épités uj feladatát A Nagyszegedi Párlb zottaág kibővHeli választmányának érfeheztete a tervlel esilés cs a termelékenység emelésééri A Nagyszegedi Pártbizottság kibővített választmánya — mint már jelentettük — szombaton délután Kést tartott és Pártunk, a dolgozó nép szeretett vezére, Rákosi elvtárs útmutatása álapján megállapította a nagy Szegedi üzemek termelési eredményeit, hibáit. Megvitatták az értekezleten „ Nagybudapesti Pártbizottság kibővített Választmányának a tervleljesités, a termelékenység fokozásáról hozott határozatát. Szilágyi elvtárs referátuma után Sorra szólaltak fel n vállalatvezetők, titkárok és üzemi bizottsági titkárok. Megmondották n termelés eredményeit, kommunista módra hibáikat is beismerték, de megmutat. ták az utat azok kijavítására. Az értekezlet bebizonyította, hogy megértették Rákosi elvtárs szavainak jelentőségét: Minden egyes kommunistának meg kell érteni, hogy vál loztatni kell a termeléshez való beállítottságán. Rákosi elvtárs ötat motatott Elsőnek Csikós Istvánná elvtérsnő szólalt fel a Szegedi Kendergyárból. Megállapította, hogy nem fordítottak gondot az egyéni versenyre. Nem volt elég szoros kapcsolatuk a pártszervezettel. Rákosi elvtárs és Pártunk útmutatása után felismertük hibáinkat — mondotta — és Szók kijavításával megvalósítjuk üzemünkben, a kitűzött határidőnél előbb a hároméves tervet. Földi Mihály elvtárs, ugyan Csak a Szegedi Kenderből, megállapította, hogy a műszaki értelmiségnek tudni kell felelősségét, minden erejével részt keU venni n termeié kenység fokozásáért vívott, harcban. Nem szabad gyenge kézből, népszerűséghajhászásból szemet húnyni a hibák láttán. A műszaki értelmiség Din már látja és érzi — jelentette ki határozottan —, kogy a szocializmus építése nem jelenti visszaszorításukat, de jelenti soha nem látott méretekben való meghetsülésüket. Mi, értelmiségiek megfogadjuk, hogy azt a feladatot, amit a Párt elénk állított, végre is hajtjuk. Sebesi János elvtárs, az njszegedi Magyar Kender ÜB titkára, megállapította, hogy az üzemi pártszervezet, Üzemi Bizottság nem foglalkozott kellőképpen a termelés döntő kérdéseivel. Kiemelte, hogy Rákosi elvtárs útmutatása nyomán megkezdték „ hibák kijavítását. Megszilárdítják a munkafegyelmet, állandóan mozgásban tartják a gépeket. megnövelik a fermelé.it. A hibákat — mondta emelt hangon — ki tudjuk javítani. Kocsis József, a Magasépi tési NV dolgozói nevében megállapította, hogy a termelés addig, amíg nem volt üzemi pártszervezetük, gyengének bizonyult. — A Párt segítségével hibáinkat kiküszöböljük, változtatunk a munkamódszerünkön. Az ifjúság a Párt szavára hallgat Nagg József elvtárs (Magyar ta, hogy most már sok dolgozó egyéni párosversenyt indított. Lányi elvtárs a szegedi Textllkombinát építkezési munkáiról számolt be. Hangoztatta, hogy a munka szervezetlensége, a munkafegyelem hiánya, műszaki hibák, az átfogó erő hiánya következtében nem haladt ugy az építkezés, ahogy kellett volna. Mindezekről részleteiben ís szólott. — Most nőár — mondotta — folyik a visszásságok megszüntetése a Párt irányításával. '• Ladányi Benedek elvtárs, MINSz titkár ismertette az ifjúság termelési eredményeit, de rámutatott a hibákra ts. Az ifjúság — jelentette kl — elsősorban a Párt szavára hallgat és ezért az eredmény nem marad majd el. Hibáinhat kiküszöböljük Pados Ferenc elvtárs (Magyar Kender) kijelentette, hogy a műszaki értelmiség a többi dolgozókkal együtt indul harcba a hibák megszüntetéséért. Homola János elvtárs (Villanytelep) elmondotta, hogy azért lettek élüzem, mert a pártszervezet jó mun'át vége-, nagy gondot helyeznek a politikai és szaklmai képzésre, a munkában a műszaki értelmiség is lelkesen vesz részt, a dolgozók egyéni versenyben állnak. Rákosi elvtárs útmutatásával — mondotta — még jobb munkát végzünk a jövöben és a kitűzött határidő előtt befejezzük a hároméves tervet. Bánfi Károly elvtárs. aUÉMfl Cipőgyárból elmondotta, hogy ez év első félévében 1948 második félévéhez viszonyítva a száz forint munkabérre eső termelési érték azért emelkedett, mert a munkát fát megszervezték, kiszélesítették a munkaversenyt és a tapasztalatcserét, a tervet Ismertették — részleteire bontva — a dolgozókkal. Munkánkat — állapította meg — még jobbá lehet tenni. Ehhez adott segítséget Rákosi elvtárs és a Párt. Dobál Béla elvtárs, a Tiszamenti Fürésztelepek NV ujszegedi telepéről elmondotta, hogy régebben a pártszervezet hiányosan Irányította a termelést, az üzemi bizottság nem állt hivatása magaslatán. Hibáinkat kiküszöböljük — jelentette ki határozottan — és minden részletében teljesítjük a hároméves tervet. R tapssal fogadott hozzászólások után S l'á iyl András elviárs a Nagyszegedi Pártbizotlság szervezőtitkára szólott: A feladatokat eívégdk! — 'Az értekezlet az ipari termelés kérdéseit vitatta meg. 'A hibákra rámutattak a hozzászólásokban, de egyben megjelölték azt az utat is, amelyen haladva, a hibák ki lesznek küszöbölve. Ali is tanultunkba mai értekezletből, az elvtársak pedig tisztán látják az előttük álló komoly feladatokat. Meg vagyunk győződve arról, hogy a feladatukat elvégzik, növelik a termelékenységet. Meg vagyunk győződve arról is, hogy kommunista öntudattal, lendülettel végzik munkájukat a terv teljesítéséért. A termelékenységért folytatott harcban újra megerősödnek pártszervezeteink. A Pártunk és dolgozó népünk Pártunkba vetett bizalma a biztosítékai annak/hogy Rákosi elvtárs irányításával meg tudjuk oldani a szocialista épités uj feladatát. Szilágyi elvtárs beszéde után a megjelentek helyükről felállva, szűnni nem akaró lelkesedéssel éltették Rákosi elvtársat és a Pártot. Táviratot küldtek Rákosi elvtársnak. Tudatiák, hogy a Nagyszegedi Pártbizotlság kibővített választmánya teljesen magáévá tette Rákosi elvtárs útmutatása alapján a Központi Bizottság határozatát. Utána határozatot hoztak a termelékenység fokozásáról, fl Nagyszegedi Pártbizotlság kibővített választmányának ülése az Internacionálé eléneklésével éri véget. Zászlóava'ási ünnepséget rendezett vasárnao a Szabadságharcos Szövetség fl Magyar Szabadságharcos Szövetség szegedi csoportja vasárnap reggel zászlóavatás! ünnepséget rendezett a Szövetség Petőfi Sándor-sugáruti székházában. flz ünnepségen megjelenKender) ismertette a gyár ha- 'tek a Honvédség, a Rendőrség talmas eredményeit. Hangoztat- és a tömegszervezetek képviselői. Megnyitó beszédet Komócsin Antal elvtárs, ünnepi beszédet pedig Tombácz Imre elvtárs mondott. Ezután avatták fel a szép selyemzászlót, majd rövid műsor következett, flz ünnepség Komócsin Antal elvtárs zárószavaival ért véget. MI TÖRTÉNT ÉS Hl TÖRTÉNIK? napirend Kedd, szeptember 13. Belvárosi Mozi fél 7 és fél 9: Tilos a játék. Korzó Mozi 6 és 8 órakor: Hamlet. Széchenyi Mozi fél 7, fél 9: Tüz. Az Egyetemi Könyvtár reggel 8 őrít-ól este 7 'óráig van nyitva hétköznapokon. Könyvkölcsönzés délelőtt 8-tól 1 óráig. A Somogyi Könyvtár nyitva köznapokon "9 órától 19 óráig. A muzeum nyitva vasár- és ünnepnapokon 9'órától 13 óráig, hétköznapokon 9 órától 14-ig. Szn'gaintos gyógyszertárán. Franki József: Szent György váry József: Klauzál-tér 9. Surjányi József: Kossuth La jos-sugárut 31. Telefon 5—78 - o — — NAGYSZEGED körzetéhez tartozó földmüvesszövetkezetek ügyvezetői közös értekezletet tartottak a. SzöVOSz nagyszegedi titkárságán, ahol megtárgyalták a soron kővet kező legfontosabb feladatokat az őszi szántási-vetési terv jő végrehajbasára — ÁLSOKÖZPONTON vasárnap a DEFOSz-taggyülésen kiosztották a falu dolgozó parasztjainak a mult évben juttatott házhelyek telekkönyvi végzését. — A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM két csávázógépet juttatott Nagyszeged részére. Nagy fontossággal bir a két gép munkábaáilitása, mert könnyen, gyorsan és jól lehet elvégezni a vetőmag tisztításét. A csávázőgépeket a földművesszövetkezetek rendelkezésére bocsátják, melyek használatáért a csáváztató termelőknek nem kell fizetni. — A TISZATÁJ irói munkaközössége ma este 8 órakor a Dolgozók Klubjában ülést tart. A tagok feltétlenül jelenjenek meg. — A VAOSz szombaton este nagysikerű Fetőfi-emlékünnepséget rendezett. - TAGSZERZÖ és kulturális versenyre hívta ki a Petőfilelep MNDSz csoportja a Belváros II,, a Kossuth Zsuzsanna Csoport a Belváros MNDSz csoportot Nagy reményekkel indították el a versenyt uiindegyik helyen. — A MAGYAR-SZOVJET TÁRSASÁG 17-ére tervezel! Magyar-Szovjet baráti hete közbejölt akadályok miatt elmarad. — TÁPÉN és Dorossmán az MNDSz nagy szeretettel fogadta az iskolák tanulóit Az elsőosztályosok részére mindkét helyen nagymennyiségű cukrot és virágot osztottak szét. — SZOMBATON délután nagygyűlést tartolt az alsó. városi MAV országos családvédelmi alapszervezet, melyen elhatározták, hogy csatlakoznak az MNDSz táborába. Ezzel a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége mintegy négyszáz taggal növekedett. — A SZEGEDI Bélyeggyűjtők Egyesülete 10 éves fennállásának emlékére a MagyarSzovjet Társasággal karöltve szeptember 17-*n és 18-án a városi múzeumban tx'l vegkiál litást rendez. A kiállításon liemutatják a párisi és brüsszeli világkiállításon megcsodált értékes anyagot is. A kiállítás megnyitása 17-én délután öt órakor lesz. — A BOLYAI JÁNOS matematikai társulat 1919 szeptember 13-án, kedden délután háromnerveo ötkor a szegedi revetem Bólyai Intézeteién (Táncsics-utca 2.) előadóülést tart, amelynek tárgya dr. Rénvi^ Alfonz: A na.gv számok törvénve cimü előadása lesz.. A Társaság minden érdeklődőt szeretettel vár. Tovább feilődik Kji'é mozgalmunk A jatiusi eredmény: 20.5 millió lor'nt évi megtakarítás Az Országos Találmányi Hivatai közlése szerint ujitómozgalmunk julius hónapban 20 5 millió forint évi megtakarítást eredményezett. A julinsba.n 1 lenyújtott" ujitási javaslatok száma is 60 százalékkal több, mint az elmúlt hat hónap átlaga és 17 százalékkal múlja felül a ju- dik. ninsit. Az eredmények bizonyítják, hogy az ujitók gazdasági életünk " minden pontján fokozottan kiveszik részüket a termelés előreviteléből. Ujitómosgalmunk nemcsak mennyiségi, hanem minőségi téren is feilő flz íiszi sziíitasi-ve'ési lerv/el foglaltalt a város Höziiazgalási vszelőinsk éríekez.e e Szegted város közigazgatási vezetői közös értekezletet tartottak a városháza tanácstermében. Az értekezleten megjelentek a közigazgatási kirendeltségek vezetői, a kirendeltségek területéhez tartozó földmű vessző vetkezetek és a DÉFOSz szervezetek küldöttei, a DÉFOSz megyei titkárságának és a Mezőgazdasági Igazgatóság képviselői is. Az értekezleten megbeszélték az őszi vetésterv végrehajtásának tennivalóit. Részleteiben meg tárgyalták a földmüvelésügyi minisztérium által elkészített részlettervet és az egyes közigazgatási területeken felmerült nehézségekel és problémákat. Számos megoldásra váltó kérdésben állapították ímeg a tennivalókat, hogy biz. tositva legyen ezáltal is Nagy. szeged körzetében minden talpalatnyi föld bevetése. HIRDETMÉNY Ertesitem az érdekelteket^ hogy a Szegedi Tagoutó Bizottság a tagosítás során szükségessé vált ingatlancserék tervezetét elkészítette. Az érdekeltek a tervezett ingatlancserékről a Szegedi Tagositó Bizottság hivatalos helviségében (Tibor u'.ca 3.. I. 4.) tájékozódást szerezhetnek és a tagositó bizottsághoz az ingatlancserék-e vonatkozóan szeptember 15-ig bezárólag értékelés kérdésében Írásban észrevételt nyújthatnak be. Szeged, 1949 szeptember 12 Polgármester Szerdán tíólu án S órakor összevont párfnapo? KOMÓCSIN áEOLTÁN Központi előadó fariunk a Dohánygyár udvarán elvtárs