Délmagyarország, 1949. szeptember (6. évfolyam, 202-227. szám)

1949-09-13 / 212. szám

flz oszi szántásf-ve ési lenvei taqlalkofot a vásas közigazgatási vezetftinek erfenszlete A főtdmüvesatövetkezelek munkaverteny érteii eredményei évi. 212. szám. Ara 60 fiílór 194JSZ35I Síii'JBí 13 «eiM Nagyszeged és Csanád megye doliozéi iflielfel fontainak az árulék ellen A Magyar Távirati Iroda szombaton délután ismertette a Rajk László és társai elleni bűnügyben a vádiratot. Azóta alig két nap telt el, de a dolgozók máris szerte az ország, ban határtalan felháborodással, megvetéssel beszélnek az aljas hazaárulókról, akik kiszolgálták az imperialistákat, Titóék bandáját és akik izzó gyűlölettel szerették volna megsemmisíteni a Magyar Népköztársaság nagyszerű ered. menyeit és a magyar nép nagy vezetőit, elsősorban Ráko. si. Farkas és Gerő elvtársakat. A sötét, népellenes összees­küvők gonosz aknamunkájának híre a rádión és ca újsá­gok hasábjain keresztül eljutott már minden üzembe, min­den hivatalba és a legeldugottabb faluba is. Az összeeskü­vők aljas aknamunkája és szörnyű bűnlajsiroma megdöb­bentette és izzó gyűlölettel tölti el a magyar nép szivét. A vádirat elolvasása után mindenki tudta és látta, hogy Rajkék. Pálffyék. Szőnyi£k, Justasék és a többiek nemcsak a mi eddigi, munkával kiharcolt nagyszerű eredményeink megsemmisítésére törtek, hanem féktelen gyűlölettel n vi­lág népeinek nagy vezetőjét, a szocialista Szovjetuniót is szerették volna megsemmisíteni. A Szovjetunió-vezette ha­talmas béketábor szilárdságát és legyőzhetetlen erejét sze rették volna n Magyar Népköztársaság megdöntésén ke­resztül. a népi demolcráeiák megdöntésén keresztül aláak­názni vak, népellenes dühükben. Rajkék újra vissza akar. ták hozni nyakunkba az elnyomást, a terrort, a fasizmust. meg akarták fosztani munkásainkat a gyáraktól, dolgozó parasztjainkat n földektől és n terméstől, gyermekeinket az iskolától, ifjúságunkat a boldog, szocialista jövőtől. Gyalázatos tervük azonban kudarcba fulladt. A Ma­gyar Dolgozók Pártjának szeretett vezére, népköztársasá­gunk nagy vezetője: Rákosi Mátyás elvtárs leleplezte sötét üzelmeiket ós most pár nap múlva majd a nép bírósága ítélkezik fölöttük és felelősségre vonja őket a sok-sok él. követett aljasságért. A magyar dolgozó nép pedig okulva ezen r példán, még egységesebben sorakozik majd fői a Magyar Dolgozók Pártján keresztül a szocialista Szovjet­unió mögé ég még fokozottabb éberséggél és lendülettel építi hazánkban a boldog, igazságos társadalmat. A szegedi és a csanádinegyeí dolgozók vasárnap reggel őrtá. sj felháborodással, izgatottan olvasták a Szabad Népet, a Dél­gtjorországot és a Csa­nádmegyét, amely teljes szö­vegében közölte a Raj­kék eüeni váddiratot. Senki sem tudta letenni az ujsá­fcot, amíg a sorok vécére nem ért, sokan újrakezdték az egészet. A sorokból kibonta­kozott az imperialistabéreno és iitobérenc kémek hihetet­len gonoszsága, agyafúrt és bűnös múltja. A DÉMA cipő­gyár kapusfülkéjében a por­tást helyettesítő elvtámsnö még akkor is a vasárnapi Nénsznva ha ábiait nézte, amikor a felesörgö telefon kagylóin után nyúlt, és a Rajk és bandája ellen kiadott vád­iratot o'varta Izgatottan. Alánoson vUsnoüiünk! — Hát nem tudok szóhoz Jutni elvtárs. Nem találok szavakat, hogy elmondjam, mii v en felháborodást érzek. Rí n a ö e é ; né é:l Nem. régiten olvastam a Nagy ösz­szeesküvést... Rajkák jóné hány trockista elődjüket is fölülmúlták. — Ez a mély, őszinie harag, amely izzó megve'éste csap át. a DÉMA minden egyes munká ában, munka műjében fellelhető A ragasztóitok hétfőn már kora reggel közösen megbeszélték a vádirat minden pontját. -- Országunkat, gyárainkat, mindenünket elve ez let! Ok vol­na, ha ezek meg tudják való. siíani terveiket. De mi ala­posan ví-s/aü ünk nekik! Visz­szf.ütünk azzal is, hogy itt n DEMA-ban deoem!>er 15-re teljesítjük a tervet, vissza­ülünk azzal, hogy még Job­ban dolgozunk — mondotta Oíasz elvtársnó a csoport egyöntetű helyeslései mellett Ez az elhatározás minden üzemrészben és minden sze gedi és csanádmegyei üzem l>en megmutatkozott azokban a gondolatokban, amelyekkel hétfőn a munkások a gépek­hez és a kiformálandó anyag hoz nyúltak. A gázgyár fűtőházában Or­dögh Ferenc elvtárs igy nyi­latkozott: — Nincs jelző, amellyel al­jasságukat ki lehetne fejezni Azt akarták elvenni tőlünk azt akarták Júdás pénzért el­adni., amit mi a Szovjetunió segítségével, ötesztendö alatt kivívtunk magunlaiak. Szabad és öntudatos muukások let tünk ez alatt az őteszfendő alatt A Párt vezetett bennün­ket. Eljutottunk a szocializ­mus építéséig, eljutottunk odáig, hogy a mi gyermekeink szabadon választhatnak élet­pályát, hogy nyitva áll előt­tük az ut mindenfelé. En ma gam is a felszabadulás óta tanultam és képeztem maga­mat. Fütő lettem, őszre mű­szaki főiskolára megyek. Ha Rákosi elvtárs, a mi bölcs ve­zetőnk nem lett volna elég éber, bizony akkor ezek a gazemberek eladlak volna bennünket. — A villanytelep fűtőházában Barcánfalvi Fe­renc ifjumunkás szintén igy beszélt. Mindezt elvették volna — Rajkék gyalázatos terve szétrombolta volna a jövőnket. Én azt a tanulságot szűröm le, hogy ezután még becsületeseb­ben, még őnludatosabban, még éberebben dolgozzunk. Az éber­ség és a termelékenység foko­zása fegyver a kezünkben olyan gazemberekkel szemben, mint Rajk és bandája. Az asszonyok, ha lehet ezt mondani, még egy fokkal job­ban gyűlölik Rajkékat, mint a férfiak. A Konzervgyár ÜB iro­dájában Fekete Istvánná elv­társnő haragtól kipirult arccal mondja a körülölte állóknak: — Nyomorult kis odúban lak­tam családommal a felszabadu. lásig. Dolgoztunk mindnyájan, mint az állatok és mégsem men­tünk semmire. A felszabadulás óta .van csak eredménye a mun­kánknak. Ma már szép lakásom, bútorom van. Érzem azt, hogy megbecsülnek. És ez a piszkos banda Népköztársaságunk meg­döntésén keresztül mindezt el­vette volna tőlem t A Dixi-eipógyár munkásai va­sárnap raggal a békegyűlésre való felvonulás előtt az üzem kapujánál találkoztak. Mind­egyiknek olt volt a kezében az "is%, amely a vádiratot közöl­te. — Olvastad1 elvtárs f — ?o­• a ttták egymást és a Kálvária­utca ». sarkán várakozás közben hamarosan kis rőpgvülés ala­kult ki — A szerszámot akarták ki­verni kezünkből ezek a bitan­gok. Négy és fél évi munkánk eredményét akarták márÖl-hót­n.ipra megsemmisíteni, — hal­latszott innen. — A gyárakat, traktorállrenásokat, a tcrmelő­csoportjninfcat akarták feldúlni — feleltek onnan. — És itt Pakson, itt az orrunk előtt ké­zül tek a demokrácia sirbatevé­séreu Üt, az orrunk előtt beszél­lék meg gazember uraink visz­szahozásál A kenyérjegyet, az nibóH sorbaállást. Most a saját •űrünkön tapasztaljuk, hogy miért kell ébereknek lennünk a Pártban, az üzemben, <Je az ut­cán is. Több és jobb munkával válaszolunk — Köszönjük Pártunknak I Köszönjük a vezetőinknek, Rá­kosi elvtársnak, aki torkonra­gadta ezeket a bitangokat — és egy órával később a Széchenyi­téri békegyülésen a Dixi-ripő­gyár munkásainak ajkán har­sant fel először: »Éljen Rá­kosi 1« Papp bácsi az újszeged! Ken. dergyár portása hétfőn az ira­tok gondos átvizsgálása után nyújtotta csak át a belépőknek a cédulát. Most nem keltett tőle kérdezni mi újság, mondta kér, dezés nélkül: — Hét üzemrész dolgozói for­dulnak itt gyűlölettel Rajkék bandája felé. A gazemberek azt akarták, hogy a mi gyárunk megint olyan rom legyen, mint volt a felszabadulás után. De leszámolunk velük... — A szö­vődében a gépe mellett álló Ko­rondi Ilona azt adta hirűl, hooy a hároméves terv flv őzeiméért egyéni versenyre hívta ld mun­katársát, Somogyi Istvánnét — A Rajk-banda az imperia­listák szekerét tolta. Aljas mes­terkedéseikre versennyel, több és jobb munkával válaszolunk. - Szávin Mária élmunkásnő tö­mören tolmácsolta a dolgozók véleménvét — A hazaáruló Raj­kék kőtelet érdemelnek. — Engem határtalan undor fogott el, amikor megtudtam v';-elt dolgaikat. Még soha sen­kit nem gyűl öltem ugy, mint Rajkot. és társait. Ahogy vissza­emlékszem az elmúlt esztendők­re, látom, hogy mennyire haj­hászta a népszerűséget ez a gazember. Majdnem megtévesz­tett bennünket. Ha Rákosi elv­társ nem őrködik olvan éteren. a.z imperialisták gyarmatai, a Tito-fasiszták rabszolgái lettünk volna — mondta Kovács Mi­hály is, a makói Vénusz cinő­gyár munkása. — Balázs Ká­roly elvtárs, a makói MAV-mil­hely él munkása pedig alig ta­lált szavakat. — A Rákosi Mátyás, a Far­kas Mihály éa a Gerő Ernő elvtársak ellen előkészített gri) kosság volt a legjellemzőbb * gazemberek piszkosságára és al­jasságára — mondta végül fel háborodva. — Azokat akartát meggyilkolni a nyomorultak akiknek eddigi eredményeink'" köszönhetjük Az amerikai és a Tito zsoldjáért teletömték volna országunkat külföldről ho­zott fasisztákkal. UDB-sekke' nyilasokkal. bérgyilkosokkal Igy szerették volna megborn­laaztani, tönkretenni a mi ot szárunkat. Á nagvlnki Kendergyártari hétfőn ebédszünet köztem Bán szkv Mihály és ttj. Romnnet István, akik mindketten a h<ra­védtisztképző akadémiára ké szülnek, ökölbeszorult kézzel ' <• széltek erről » példátlan, ku-ze letet felülmúló aljas összeeskü vésről. — Olvastam én már gonosz­tevőkről, orv-vilkosokról, d» t elképzelni, hogy ilven gazom berségre fegven kénes vab-k mint amit RajVék követtek e> és szerettek volna elkövetni, nem is tudtam. Eddig is nagy kedvvel jelentkeztem katon i­nak, de mórt szinte rert'dm tudnék, mert látom mér. hog* milyeü gonosz, eltanosn-való az ellenség, amelvi1 kel szem' meg kell védeni békénket,, s-a­badftágunkat és erodrrv'nve"': < — lázongott Rs'kék ellen Bán­szky Mihálv és n haragtól p­rosra gyulladt az arov A munkások, a dolgozók ha tártalan fe'hdhorodásó' és Ferk­ék elleni gvü'Öletft véne'^ht -r fen oldalakon kérésziül lehetné, közölni. A'feoc olvan ház, nine$ olvan lakás, nincs''olvan. csr'ó* Szegeden és Csanád megv" és szerte az o-s-'áí'ban, n'-r ökölbe ne szorult no'na a rr'ra­kások és parasztok kert a hot latlan összeesküvés résdeteb olvasásakor. Az emberek w döbbenve vélték tudomásul hogv rrllven vaoy ve szél ' ' forgott Izmosodó, teliéiö, ké' ho­zunk óllal érdiéit népi demo. kráriánk. Mindenkinek nngv k/l eseti le a szivéről, amikor arra gondolt, hogv a ienevadro em­lékezteti Raik és alias társr 16-án a név hlrésá"0 elé herö nek, hogy Rákosi Mátyás tr'en-­lezte ékel és sötét, gonosz ter veiket. ;-féle kémtanria árulásba'* le!inif*7é*« a vilápalfé érdeklődésének feSzéppontiáhrin Rajk László és társai el­lenj bűnügyben kiadott vád­irattal m egész világsajtó foglalkozik. Monzkva A Pravda reggeli számában közli a vádirat teljes szöve­gét, a moszkvai rádió hétfő reggeli hírszolgálatának fő adásában szószerint adta a Rajk és társai ügvében ki­adott vádiratot. A Tassz iroda színién teljes egészéten, kom­mentár nélkül közölte a Raik­bunda ellen kiadott vádiratol. PRÁGA Vasárnap valamennyi Cseh­szlovák lap hírt ad sárról, hogy a magyar népbiröság e hó 16-án kezdi tárgyalni Rajk László éa társai bűnperét. A lapok megemlékeznek arról is, hogy az ügyészség kiadta az áruló Rajk László és társa: ellep a vádiratot, amelynek legfőbb frontjait a Rude Pra­vo: részletesen ismerteti. Bukarest A bukaresti rádió vasárnap esli románnyelvü adásában közölte, hogy a magyar kül­ügyminisztérium sajtóosztá­lya a Budaoesten akreditált külföldi újságírók előtt is­mertette a Rajk és társai bün­perében kiadott vádiratot. London A Times bő kivonatban is­merteti a vádiratot. A ciki címe: «A nagy összeesküvést. Hosszasan ismerteti a vádira­tot a Daily Worker is diplo­máciai levelezője tollából, a következő cimmel: (összees­küvés a magyar miniszterek meggyilkolására*. A i Daily Express budapesli levelezőjé­nek cikkét közli: »Tito össze­esküvése Magyarország lero­han ására*, melyben a vádiral bfi tártaim.'t közli, Rövidebben, de résztelé én ismerteti a vádriatot az Oh server, a Snndy Times, fi Manchester Guardian. Buda pestről ke'te e't pF''TFR le. leütés nyomán, a Daily He­rald pedig bécsi levelezőjére hivatkozva. Newvork A Newyork Herald Trilum­az United Press alapján majd nem egy hasábot kitöltő buda­pesti jelentést közöl cim! ipján a Rajk én társai bünüevéten kiadott vádirab-ól. A vádirat­hoz megjegyzést nem füz. Pária A francia sajtó vezetőhely) foglalkozik a Rajk-banda el leni bünüg-gyeL A lapok kivé­tel nélkül ismertetik a vádira tol A vasárnapi Humanitu Di manche első oldalán négy ha sátron keresztül, közli a vád irat részleteit, * kővetkező „e

Next

/
Thumbnails
Contents