Délmagyarország, 1949. szeptember (6. évfolyam, 202-227. szám)

1949-09-07 / 207. szám

Rwrctft. i»49 Síeptómltef T. Nagyszabású Chopin hangverseny lesz ma este a Nemzeti Színházban A haladó világ ebben az esz­tendőben Fréderieh Chopin halá­lénak száz esztendős évfordulód Ját ünnepli meg. Chopin az cm? beriség egyik legnagyobb zenei lángelméje volt. 1810 február 22-én született Zetazowa-tFolá­ban. Tanulmányainak befejezése utén, 1830-ban elutazott Lengyel­országból Párisba, ahonnan az úgynevezett novemberi ferkelés bukása után már soha nem tér­hetett vissza hazájába. Lengyel­ország 1949 október 17-én gyá­szolja halálának száz esztendős évfordulóját. Tiszteletére teljes szitettek, amelynek egyik leg­kiemelkedőbb eseménye a nem­zetközi Chopln-zeneverseny lesz, amelyet Varsóban rendeznek meg szeptember 15-e és október 15-e között. Ezen a hangversenyen magyar művészek is szerepelnek akik elutazásuk előtt szeptem­ber 7-én, ma este 8 órakor a szegedi Nemzeti Színházban hangversenyt tartanak varsói műsorukból a szegedi közönség részére. A nagyszabású hangver­senyen Bodonyi Anikó, Radó Ág­nes, Tusa Erzsébet és Szendrei Imre játszik Chopin legszebb évi ünnepi emiékprogramot ké- müveiből. Vanda Wilkomirszka lengyel hegedümüvésznő és ősz­szevont szegedi zenekar kíséri játékukat. Előadják Chopin F­moll és E-moll zongoraverse­nyét, valamint mazurkákat, po­lonsiseket, etűdöket, balladákat, nocturnókat, scherzókat játsza­nak. A hangverseny előtt Dénes Leó elvtárs, polgármester és Új­helyi Szilárd, a kulturkapcsola­tok intézetének főtitkára mond ünnepi beszédet. A hangverseny­re belépődíj nincs, jegyek az MSzT-nél, a MINSz-nél és az MVDSz-nél, a szakszerrezetek­nél igényelhetők. DELKOREA szabadságot akar Bsszölgetés Dzso-Hi-En-el a dé«koreaiak hősies szabadságharcán^ a kommunisták vezetésével az amerikai imperialisták ellen A szegedi kisipari dolgozók üdvözlik Rákosi elvtársai gyűlése alkalmából q következő szövegű táviratot küldte Rákost elvtársnak: A Szegedi Bőripari Munká­sok Kisipari Szövetkezete szep. temlber 4-én megtartott diszkőz­Rákosi elvtársnak Budapest. Díszközgyűlésünk alkalmával hálánkat és köszönetünket fejezzük kii a Magyar Dolgozók Pártjának és szeretett vezé rönknek Rákosi elvtársnak, azért, liogy utat mutatott a kis­ipari szövetkezeteknek és biztosította alkotmányunkban a to­vábbi fejlődést. ígérjük, hogy szocialista munkafegyelemmel csatlakozunk a Nagy-budapesti Pártbizottság; felhívásához é» Pártunk utasításait maradéktalanul végrehajtjuk. Bevált az ui közgazga'ás! módszer, melyet Szegeden kísérletezlek ki Rövid néhány napos szegedi látogatása alatt Szered ifjusá­ga és dolgozói me "szerették lés szivükbe zárták a barna ar­cú, feketén csillogószemü, fe­kete hajú, mosolygó keleti fiút: Dzso-IIi-Ent. a délko reai demokratikus ifjúság tit­kárát. — Boldogok vagytok ti ma­gyar fiatalok — ' mondotta többször is szegedi uj barát­ja inak —, hogy szabad or szágbnn, szabadon élhettek Nálunk móo nehéz harcok jelenlik az ifjúság és a dél­koreai dolgozók éleiét. Dzso-IIi-Ent barátjával S70 Dovannal — aki a moszkvai vasúti főiskolán tanul — járt a szerkesztőségünkben Is és elmesélte a délkoreai if jusáa és általában Délkorea dolgozóinak nehéz és szenve­désekkel te'í éVéL — Korea ma két részre osz­h'k — magyarázta. Észak-Ko­reát a szovjet csanalok sza. baditotfák fel és mi'va!am<-nv­nyien hálásak vagyunk ezért B felszabadításért. Itt vég­véorebajthattuk a földrefor­niot és mindazokat az inléz­fcedésekel, amelyek biztosítják az északkoreai nép szal>ad, holdoc. S'o-jdi'sin fejlődését. négy hónapban 400 község­bői 280-at teljesen elpusztí­tottak. Általában akit kom­munista röpcédula terjeszté­sen érnek, nyomban a hely. színen agyonlövik. De a sorozatos felkelések, partizánharcok azt mutálják, hogy a koreai nép nem sokáig türi elnyomóinak uralmát. A nép mindenütt segíti a partizó, nokat, akik a legnagyobb élet­veszedelem közcoettc szöknek át bokfogTövőjéhez vet Dél. és Északkorca határán- ^^ak a g^mkban fejlődésükhöz, hanem segíti őket éppen ugy, mint a világ valamennyi dolgozóját, az egész nép szabad életének és boldog jövőjének megteremtésében. Magyarország élményeiről derűs arccal emlékezett meg Dzso-Hi-En. — A magyar nép, — mondot­ta — most Rákosi Mátyás veze­tésével azon az uton halad, j amely a szocializmusban az Ismeretes, hogg két hónappal ezelőtt Szeged város köziqazqa­tísl dolgozói az orszáaos közel­látási hivatni által tervezett ui közigazgatási módszer kikísér­letezéséhez kezdtek. Az ügyosztá­lyok számát kilencről hétre csök­kentették. Már a két hónap eltelte alatt Is nagy önköltségcsökkentést ér­tek el. Emellett az ügyek inté­Dél- és Északkorca határán Nem egy esetben a dél koreai hadsereg egyes alakulatai js tel­jes egészétan átszöktek Észak, korcába, hogv a demokratikus erők mcllő áiljanak. Dzso-Hi-En kijelentette még azt is, Jiogy össfnta hálóval gondolnak valamennyim a Szovjetunióra, amely Észak­Korea felszabadításával nem­csak a lehetőséget adta meg és az üzemekben jól táplált, megelégedett dolgosókkal ta­lálkoztunk. Hasonlóképpen a falvakban is a vidám tekintetek megelégedett embereket árulnak cl. Jól esett a magyar fiatalság telkes fogadtatása is. amelyben bennünket részesítettek és mi örömmel hittük, hogy! a magyar munkás- és parasztfiataloknak is ma már meg van a tehetősé­ge a tanulásra, jobb jövőjük ki­alakítására. lökös) zése ls lényegesen meggyorsult Az ügyosztályok dolgozói teljes egészében fcLszémolták a hiva­talok régi betegségét, a büro­kratizmust. Az orszáaos közel­látási központ tapasztalva az ui módszernek előnyét és ezt i< közigazgatási rendszert az ős: folyamán az egész ország terü­letén mint bevált módszert meo> honosítják. Uíiörőérfekezlet Kedden délelőtt ukörö-érte­kezletet tartottak a vármegyei, járási és városi fltkárok a ró­kusi általános Iskofában. Az ér­tekezleten Kovács Alatos városi titkár röviden isrertette az út­törő-mozgalom eddigi munkáját, majd rátért a mozgalomra váró feladatokra. * A VIT befejeztével az úttörők is megkezdték fokozottabb mun­kájukat. Résztvesznek a felnőt­tek szervezeteivel a szülőlátoga­tésokon. Szeptemberben az uj is­kolaév megkezdésével hatalmai feladat vár úttörőinkre — mon. dotta Kovács elvtárs. — A ma­gyar történelem folyamán elő­ször az iskolák padjaiban h mun­kások és dolgozó parasztok gyermekei foglalnak helyet többségben. Ezeket a tanulókat be kell vonni ifjúsági szerve zetünkbe. Az úttörő mozgalom­nak, a SzIT-hez hasonlóan, erős bástyának kell lenni. Kovács Alajos beszéde után hozzászólá jok voltak. öszíemLíaVa? kep'al? a Segjafils szeged szner'ő orvosok Héttőn dé'után a bőrgyógyá­szati klinika tantermében akll­— Détkoreában azonban - és jtt elkomorult Dzso-Ui-En tekintete — az amerikai impe ialistdk minden szabad fejlődést meggátolnak. A kommunisták csak a föld alatt szervezkedhetnek és minden megmozdulásukat a legkegyellonebbül vérbe fojl­ják. Szabad szervezkedési jog egyáltalában nincsen. Jcllem­tő például, hogy a Cse Dzsodo revü kis sziget 280 ezer la. kosából, csupán az utóbbi négy hónap alatt 40 ezer em­tart végeztek ki, mert a dob gozó nép legelemibb jogait merték követelni. Agyonlőt­ték, felakasztották vagy lefe­jezték ezeket az embereket, de olyan is volt kőztük, akit a nyílt tengerre vittek ki és Ott hagyták élienpusztulni. Mindezeket | a kegyetlenségeket | kz amerikai imperialisták se­gítségével a koreai reakció­aok hajtják végre, akik még attól sem riadnak vissza, hogy a "honfitársaik levá­gott fejét a falvakban hordoz­tassák körül elrettentő példa­ként. Ugyancsak az utóbbi Eles sípolás jelzi rendszerint a MÁVsze­gedi fűtőháza tájékán, hogy hazaérkezett szo­kásos út járól, a fordu­'óről a fűtőházhoz tar­tozó ilyen vagy olyan tipusu mozdony. Do­bogva áll niog a erén a na y félköra'oku 6; fi­lét előtt. Hatalmas acélállatra emlékeztet ilyenkor, amely türel­metlenül várja, hogy szokásos helyére bo­csássák a jól végzett munka kipihencsére, uj erő gyűjtésére, felfris­sülésre. Azonban nem kell so­káig várnia. Rágördül a hatalmas forditóko­rongra, a 1. megfordul i rnlris ott vau a moz­(ionyszínben korábban lejött társai mellett. A gépszemélyzet: a •ve­zér* elvtírs, a moz­donyvezető. hü segítő­társa. a fűtő, ördög­íeketén a koromtól, szénportól, veszik az elcqpóZBÍás kisládát, vagy táskát, leadják a jelentést s szintén ha­zaindulnak pihenésre. Másnap azután kialud­ta®, megtisztálkodva jönnek a gépre, hogy a vezér a szokásos kar­bantartási munkákat, 1 fűtő pedig a gép tisztítását elvégezze. A menetközben előfordult kisebb-nagyobb hibákat igy rendbehozzák a a Uj mazzana! a szened! liilcház életeben: A TAPASZTALAI CSERE gépet mindig százszá­zalékos üzemképesen és üzembiztosan tartják. Ez a munka a múlt­ban is nagyjából igy folyt ls a fűtőházban. Mostanában azonban egy ujabb mozdulattal bővült. Az utazósze­mélyzet, a vezető, a iütó nemcsak hogy ki­küszöböli azokat a" hi­bákat, amelyek a .szo­kásos utazásnál előfor­dulnak (természetesen azokat, amelyeket a szerelőműhely igénybe­vétele nélkül sajátma­ga el tud végezni), ha­nem az utazás tapasz­talatait — tovább is adja. Az utazószemély­zet rendszeresen meg­tartott értekezleteken műszaki oktatásban ré­szesül s ezeken az íáz­szejöveteleken azután a mozdonyvezetők beszá­molnak" az uton előfor­duló hibákról s főleg azt mondják el, mikép­pen küszöbölték azokat ki. A vezető hogyan küszöbölt ki például egy rugótörést, mit tett egy csőszakadásnál, 6tb. A többi szaktár­sak figyelmesen végig­hallgatják, utána pe­dig hozzászólnak. Meg­vitatják. Ezt jól csi­nálták, ezt vagv amazt pedig így kellett volna csinálni. De arról is beszá­molnak, hogy milyen volt maga az ut. Mit kellett csinálni, hogy a pálya egyes nehezebb szakaszain terhelésük­kei zökkenő nélkül át­jussanak- Az ilyen ta­pasztalatcserének azaz eredménye, hogy mind­inkább mélyül a szak­mai tudás " a fűtőház utazószemélyzete köré­ben, a fiatalabb káde­rek izmosodnak, azon­kívül pedig az önkölt­ségcsökkentés terén is mutatkoznak eredmé­nyek. Ennek a tapasz­talatcserének tudható be többek között, hogy raár február óta nem volt »fekvemaradis« a fűtőház mozdonyainál. (A mozdonyon menet­közben nem fordult elő olyan hiba, amely miatt a mozdony leállt vol­na s külső segítségre szorult volna.) Ezen­kívül a szefedi MÁV üzletigazgatóság fűtő­házai között a szegedi élenjár a szénfogyasz­tás csökkentésébén. A fűtőház kari® 11 tar­tó, javító részlege is már felismerte a ta­nika fizikai dolgozói, orvosai, valamint szigorló orvosai szak­szervezeti nagygyűlést tartol­ta'; A nagvgyü'és keretében a szigorló kört feloszlatták és a szigorlók egyhangúlag beléptek az üzemi szakszervezetbe. Többen méltatták az egyesü. lés jelentőségét. MajJ Bencze György javasolta, hogy a sze­gedi szigorló orvosok versenyre hívják ki az ország va'amcnnyí szigorló orvosát. A javaslatot örömmel és nagy lelkesedéssel fogadták el. Ugyanekkor a szakszervezett nagygyűlés keretében ünnepé­Iyesen kiosztották a 12 lecjoblh szigorló orvosnak a 250—40C forintos ösztön "íjat, mélynél jelentőségét Bérczv elvtárs is. mertette. Ebben az ösztöndíj­ban Godún Frigyes, Osválh Gá­bor, Vicsai László, Szabó La­jos, Pavlov Juhon, Mérai Pi­roska, Marőti Jenő, Vir Antal. Kikindai Elvira. Bérczv György, Jármai Pál és Novaszel Tibor szigorló orvosok részesültek. pasztalatcsere jelentő­ségét. A műhely sze­relői, lakatosai és egyéb vasmunkásai kö­zött az idősebbek, a szakmába® élenjárók, rövidesen maguk köré tömöritik a fiatalab­bakat s ott, a gyakor­lati munkában, á hely­színen cl magyar ái­xik a feladatok megol­dásához szükséges he­lyes fogásokat, például mit kell csinálni ilyen vagy olyan javításról. A karbantartók egyéb­ként ís komöfyan ér­deklődnek a politikai és szakmai továbbkép­zés iránt. A Vörös Csillag-brigád vezetője például a munkaver­seny során kapott ju­talmából több értékes könyvet vásárolt s most azokat a brigád tagjai nagy igyekezettel for­gatják. A Vörös Csil­lag példá ját most egy­más után követik a töb­bi brigádok is s sorra ilyen miniatűr •brigád­könyvtárakat* hoznak létre. Mert az utazósze­mélyzetnek és a javító­szernél vzetnek is egy a ^hb^erfe^tL ~ A VÁROSI KÖZTISZTA Kí c „{n^ml-ÍKl, „ 1 öAlrl L/jI'jM MUTT"OERŐGAZ<LÍNIÍODÁSÍ hivatal híre! Sürgősen jelentkezzenek kő­művesek, ácsok, tetőfedők, asz­talosok. szobafestők, lakatosok, ápolónők. bá s mindinkább a be­csület ügyévé tenni a A Icerlifeeíben a szerdán esíe fél far'andé fas­gyiiléseke! csüfBrtüüön larifnk ms§ ugyancsak félszer a telepi munkás­! lakások helyreállítására 1000 mnntót"aJsa^dTffiüí I forintot, a bonctelep padozaté/ hárt®n Ls I nak kijavítására 1190 forintot v; » . ' költött a tervberuházás kereté Németh Lajos | ^ A k5j,t!szta9Sgi kocsik ^ vitását 4000 forintos összegből végezték el. Az utcai szemetes­ládák egészségügyi szempontból való átépítése is tovább folyik. Erre a célra augusztus hónap ban 1103 forintot fordítottak.

Next

/
Thumbnails
Contents